Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)

1964-10-31 / 223. szám

2 NÖGRÄB T864, október 8t. SBMBfeet. Ideiglenes kormány Szudánban MEN hírügynökség szerint a kormányzótaná­csot megillető jogkört gya­korolja. pénteken délelőtt gyorshír­ben ismertette a szudáni rádió jelentését, amely szerint a haderő és a nem­zeti front képviselői kö­zött létrejött megállapodás alapján megalakult az új ideiglenes kormány. A mi­niszterelnöki tisztséget Ser ^1 Khalifa tölti be. Ibra­him Abbud tábornok ál­lamfő marad és az 1965. évi idegiglenes alkotmány A szudáni rádió jelenté­se szerint a most létrejött megállapodás véget vet a katonai uralomnak, meg­szünteti a rendkívüli álla­potot, helyreállítja az álta­lános szabadságjogokat és hatályon kívül helyezi az azokat korlátozó intézke­déseket. Erkin Moszkvába érkezett Tegnap Gromako szovjet külügyminiszter meghívá­sára Moszkvába érkezett i'eridun Cemal Erkin török Külügyminiszter. Huszonöt év után ismét ezető török politikai sze­mélyiséget lát vendégül Moszkva. Erkin látogatása itteni megfigyelők szerint új fejezetet nyithat meg a szovjet-török viszonyban, amely az utóbbi Időben az bizo­egészséges fejlődés nyos jeleit mutatja. Az ankarai rádió csütör­tökön külön kommentár­ban foglalkozott a török­szovjet viszonnyal. „A két szomszédos ország részvéte­le szembenálló katonai tömbökben és társadalmi rendszerük eltérő volta nem lehet akadálya annak — hangsúlyoztatta a kom­mentár — hogy jószomszé­di viszony fejlődjék ki kö­zöttük"’. Tagad a szóvivő Új miniszterelnök l-Vietnamban Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett amerikai provokációt, mint ismeretes, Hanoiban előző­leg közzétették, hogy a szerdai napon az Egyesült Államok és csatlósainak repülőgépei és hadihajói a demokratikus Vietnam te­rületét ismét megtámad­ták. A saigoni rádió péntek hajnalban bejelentette, hogy Phan Khac Suu ál­lamfő Tran Van Huong 60 íves politikust, Saigon vá­ros polgármesterét kérte fel kormányalakításra. Az amerikai külügymi­nisztérium szóvivője sajtó- értekezletén tagadta a Goldwatei kikezdte a demokraták erkölcseit Folytatódik az amerikai elnökválasztási küzdelem Johnson elnök csütörtö­kön először az Utah állam­beli Salt Lake Cityben mondott választási beszé­det, majd a Pennsylvania állambeli Philadelphiában folytatta választási körút­ját. Salt Lake Cityben az elnök bizakodva szólt a kelet-nyugati viszonyok ki­látásairól, de hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok­nak „elrettentés céljá­ból” fenn kell tartania katonai erejét. Philadelphiában kijelentet­te: bizonyos benne, hogy a kedden esedékes választá­sok eredményei bebizonyít­ják: „ez az amerikai nemze­dék a béke, a türelem, az állhatatosság, a böl­csesség és a felkészült­ség útját akarja járni, a felelősség politiká­jáért száll síkra”. Humphrey, a demokraták alelnökjelöltje, Kansasban folytatta csütörtökön vá­lasztási körútját. Goldwater viszont a toonában folytatott szava­zat-vadászatán Johnson el­nököt „olcsó és alantas kampányfogásokkal” vádol­ta meg. Később Harris burghtól Pittsburgh-ig ha­ladtában a Köztársasági Párt el­nökjelöltje a demokra­ta kormányzat „erköl­cseit” próbálta kikez­deni. Amikor Huntingdonba ért;' az öt üdvözlő tömeg sorai­ban legalább annyi John- son-párti, mint Goldwater­Zncca atya ' Kezdetben vaia egy, Lina Balzan nevű, olasz hölgy, aki 50 millió fran­kot hagyott végrendeletí- leg neves békeharcosok [kitüntetésér. E nemes számiék minden elisme­rést: megérdemel. A hölgy meghalt, az 50 millió *?frankból pedig alapit-i . váii&t szerveztek. Az ala­pítvány élére, nyugati \szokás szerint, igazgató- Janácsot nevezetek ki., rErrie igazgatótanács elnö­ki -tisztét viszont Zucca ■atyára bízták, aki az il­lusztris hivatalt „önzet­lenül” el is vállalta. Pennsylvania állambeli Al- párti kortesfelirat fogadta. f Norvég és japán tiltakozás a vámpótlék ellen Arne Skaug, Norvégia londoni nagykövete jegyzé­ket nyújtott át az angol külügyi hivatalban. A jegy­zék felpanaszolja, hogy a vámpótlék kivetése nem áll összhangban a szabadkereskedelmi társulás szerződésével, sem az általános vámtari­fa és kereskedelmi egyez­ménnyel. Masuo Janagi, a Micsui bank elnöke londoni sajtó- értekezleten kijelentette: az angol vámpótlék nagyon érzékenyen sújt­ja Japán kereskedel­mét s az Angliába kül­dött exportjainak 60 százalékát fogja érin­teni. Londoni jól értesült saj­tókörök úgy tudják, a kor­mány nem szándékozik a vámpótlékokat tavasz előtt egészen visszavonni. Ian Smith ideges A fajvédők megrendszabályozása *tarold Wilson győzelmével végződött a rhodesiai erőpróba első menete Köves Tibor, az MTI 5-re kitűzött népszavazás londoni tudósítója jelenti: alapján a függetlenség egy- London és Salisbury erő- oldalú deklarálásához ve- próbájának első menete zetne.” Harold Wilson brit minisz- Jellemző módon a hatá- terelnök győzelmével és rozati javaslatot maga lan Ian Smith rhodesiai mi- Smith terjesztette elő, hogy niszterelnök hanyatt-hom­lok visszavonulásával vég­ződött. A rhodesiai — „fe­hér parlament” csütörtö­kön este — a brit minisz­terelnök kedden reggel közzétett nyilatkozatáról folytatott háromnapos vi­haros vita után — 29 sza­vazattal 19 ellenében ha­tározatot fogadott el, amely kimondja: ,<a ház tudomá­sul veszi a brit kormány álláspontját a függetlenség kérdésében és elutasít minden olyan politikát, elkerülje a parlamenti ve­reséget, holott az új mun­káspárti kormány határo­zott figyelmeztetése előtt útón-útfélen hangoztatta: „Rhodesia karácsony előtt független lesz, akár tet­szik ez Londonnak, akár nem.” A parlamenti szavazás után egy tv-interjúban lan Smith él ismerte, hogy a brit kormánynyilatkozat „mindent felborított”. A szemmelláthatólag rendkí amely pusztán a november idf's ™‘ " terelnok nyugalomra mtet­A NATO párizsi főha­diszállásáról származó ér- esülések szerint az ame- •ikai katonai körök surge- ;ik az úgynevezett sokol­dalú nukleáris erők meg­szervezését. Erről ír a nyu­gatnémet sajtó is. „Bonn és Washington sietteti a sok- üdalú nukleáris flotta lé­tesítését — állítja a Stutt­garter Zeitung. — „Abban íz esetben, ha a rakéta nukleáris flotta részvevői Atomkettős a „sokoldalú66 pajzs mögött közül többen ezután is foglal el a tervvel „erős kétségeket” fejeznek ki e tervvel kapcsolatban, akkor az NSZK arra tö­rekszik majd, hogy. létre­jöjjön a „Bonn-Washington a tom tengely”, A „sokoldalú” flotta kö­rüli huzavona nem mai kelletű. De Gaulle-nak az a szándéka, hogy a NATO- ban „önálló nukleáris ha­talom” gyanánt szerepel­hangoztatnak. Ehhez a cso­porthoz tartozik Anglia, Hollandia, Olaszország és Belgium. Ez utóbbi inkább kedvezőtlen álláspontot szem­ben. Görögország és Török­ország pedig a ciprusi kér­désben támadt konfliktu­sok eleve „határozatlanná” tette a NATOterv iránt. A ..sokoldalú nukleáris erők” összetákolásának cél­ja erősen kiélezte a NATO- n belüli ellentéteket. Ez tovább csökkentené függet­lenségüket. Nézzük Angliát. A vá­lasztásokon alulmaradt Konzervatív Párt nem vé­letlenül halogatta elhatáro­zását: részt vegyen-e a „sokoldalú erőkben”? A konzervatív kormány elv­ben támogatta ezt a gon­dolatot, de tudta jól, mi­lyen népszerűtlen a Pen­tagon eme terve a néptö­megek körében, s időnye­rés céljából kétségbeeset­veset lelkesít az a szándék, len Dánia- Norvéaia és hogy befoSják öket abba a ‘ , .. fogatba, amelyre azért van nem meglepő. Nyílván ke- *-en manőverezett. A HATALOMRA jutott Munkáspárt mindent meg­közelmúltban elküldte az óceánon túlra külön meg­bízottját. Grewét. Erhard kancellár egyidejűleg el­kötelezte magát a saját, valamint az amerikai kor­mány nevében. Azt állítot­ta, hogy még az idén ..ké­szek talán ketten is aláír­ni az erre vonatkozó egyez­ményt”. A New York Ti­mes erről azt írta: e szán­dék megvalósítását „az európai fővárosokban majdnem úgy fogják tekin­teni, mint visszavonhatat­lan lépést ahhoz, hogy Nyugat-Németország ráte­gye újját a nukleáris fegy­ver elsütő billentyűjére.” Az események végképp leleplezték a „sokoldalú nukleáris erők” tervének igazi lényegét, igazolták a világbéke híveinek aggo­dalmait. Nyugat-Németor te híveit s közölte: „felad­tam azt a reményemet, hogy még karácsony előtt kikiálthatjuk az ország függetlenségét.” Mint jelentettük, Nagy- Britannia Kommunista Pártja csütörtökön mele­gen üdvözölte és teljes tá­mogatásáról biztosította Harold Wilson munkáspár­ti miniszterelnök „szilárd kiállását” és a rhodesiai fajvédők megrendszabályo- zását. SZÉLJEGYZET 1 . Ezt követően, az egyik' * fesztben, a római pápa flcap&r a díjat, a másik |esetben pedig maga az 'ENSZ. Nos, az ügyvitel egyik-másik intézkedé- fsét az illetékes körök [firtatni kezdték, s olyas- •féte, felfedezéseket tettek, hogy „a Balzan-alapít- vány égisze alatt nagy­szabású nemzetközi valu-' taügyek folynak.” Zucca1 atya, mint elnök, módfe­lett. feldühödött a lelep-} lezést közlő lapokra és' 3!bejelentette, hogy sajtó­pert indít ellenük. Tel-múlt az idő, akári a mesékben, de Zuccd atya a sajtópert nem in-\ dította meg. Egy alapít-< ványi igazgatósági atya igen elfoglalt személyiség, érthető, hogy alapos te­vékenységi túlterheltség I miatt nem ért rá sajtópe­rekkel bíbelődni. Az Uni-j tá szerkesztősége azonban több ízben sürgette «! pert. Ildomosnak látszott, a vádak a bíróság tisztázódjanak. Zucca elnök-atya véJ gül állásfoglalásra kény-1 szerűit. Kijelentette, hogy senkitől, semmikor, sem­milyen formában nem hagyja — sürgetni magát. Vagyis? Fő a lelkek és a valutaügyletek békéje. Mi értelme lenne ezt1 sajtóperekkel feldúlni? hogy előtt (F. M.) Kanada elutasította a részvételt a sokoldalú nuk­leáris erőkben, mert belát­ták: ez a terv semmi előnnyel nem jár. csupán növeli újabb veszélyes kö­telezettségeiket. A NATO tagjai közül szükség, mert a nyugatné­met militaristák atombom­bát óhajtanak. Az szág az Egyesült Államok tett‘“högy‘a választók előtt egyetlen NATO-szövetsége- úgy szerepeljen, mint aki se> ^ nyilvanvaloan ellenzi a NATO „sokoldalú érdekelt e terv megvalosi- erőinek” tervét. James tásaban, mert a Pentagon Reston amerikai hírmagya- terve a b°nnl revansistak- Egyesült Államok rázó a napokban hangsú- nak kulcspozíciókat juttat­NATO-szövetségeseinek lyozta: ha Wilson enged az na az Atlanti Szövetség meg kell érteniük, hogy az Egyesült Államok nyomá- nukleáris stratégiájában, amerikai-bonni terv szá- s§nak a sokoldalú erők Ez súlyosan veszélyezteti a nyolc állam tekinthető „je- mukra növekvő veszély és megteremtésében akkor leszerelés további előreha- löltnek”: az Egyesült Ál- nagy pénzügyi megterhe- megbukik. Az sem titok, lakását, a hatékony európai lamok, az NSZK, Anglia, lés. A „vegyes flotta” meg- hogy ebben a kérdésben biztonsági rendszer meg- Oiaszország, Belgium, Hol- teremtéséhez szükséges kő- Angliához igazodik Hollan- teremtését. A nyugati veze- landia, Görögország és Tő- zös költségek ugyanis több gja Belgium és bizonyos t°k nyilatkozatai arról, rökország. De vannak kö- mint nágymillárd dollárra mértékben Olaszország is. bo§y meg akarják akadá- zöttük olyanok, amelyek rúgnak. A flotta 25 hajóból lyozni a nukleáris fegyver bekapcsolódtak ugyan a állna, s mindegyikükén 8- A NYUGAT-NÉMET kor- elterjedését, nem meggyő­tárgyalásokba, ám nem ad- 10 Polaris rakéta. A költse- mány kierőszakolása céljá- zőek: túlharsogja azokat a tak végleges választ. Sőt, geket tíz esztendő alatt kel- bői — a Washington-Bonn Pentagon-Bonn atomkettős különféle fenntartásokat lene előteremteni. Mindez „nukleáris tengely” — a a „sokoldalú” pajzs mögött. Hassnos időtöltés a kötés és horgolás Horgoláshoz: u, C. selyemfényű horgoló, különböző vastagságban, fehér színben 1 gombolyag ára Honleány 1 gombolyag fehér ára X gombolyag szines ára Perié fonal fehér és ekrü színekben X motring ára Kötéshez: Bébi pamutfonal, divatszinekben X motring ára Fésűs gyapjúfonal, divatszinekben X motring ára 10.50 Ft-tól 9.40 Ft 9.40 Ft 14.50 Ft 9,— Ft 30,40 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents