Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)
1964-10-25 / 218. szám
1964. október 25. vasárnap. NÖGRáD fi Gerencsér Miklós: A játékos ember E gy szobafestő fogja magát és várat épít. A cinikusokat mosolyra, a romantikusokat bámulatra készteti, míg a gyakorlatias ember válasz nélkül áll. Ha sorra vesszük lélek- zetelállító munkabírásának eddigi teljesítményeit: sokezer munkaórájával és az elköltött többezer forinton Sopron város legszebb villáját építhette volna fel. De neki eszébe sem jut ilyen könnyen megoldható feladat. Kiszemelt egy telket a legpompásabb soproni környezetben, a Nádor-magaslaton, és olyan munkába fogott, amit hajdanában tucatnyi jobbágyfalu hűbérura kétszer is megfontolt volna. Különc? Sokan annak tartják, de a fölényes ítélkezők aligha ismerik a merész szobafestőt. Munkásember ,akl ha nem vállalkozott volna erre a meghökkentő kedvtelésre, semmiben sem különbözne a Soproni Fésűsfonó többi dolgozójától. A felszabadulás óta dolgozik gyárban, mint üzemi karbantartó. Egyszer megkísérelte, hogy önálló kisiparosként próbáljon szerencsét, de még egy évig sem húzta ki, valósággal visszamenekült a közösségbe. Nem hajlandó lemondani régi barátairól, a gyár-nyújtotta biztonságáról. Aligha akad még egy szobafestő széles e világon. akiben több lenne az akaraterő, aki nagyobb megszállottja lenne a munkának, mint ő. Két műszakban dolgozik. Ha délelőttös, ebéd után nyomban szalad a Nádormagaslatra. Ha délutános, kora hajnalban fölveri a fészkelő madarakat. 1951- ben vásárolta meg a jókora telket, akkor határozta el, hogy várral kor mázza a város legmagasabb pontját. Hat évi gondos ter- vezgetés, takarékoskodás, aprólékos előkészületek után fogott a munkához. Hetedik éve szakadatlan iramban hajrázik célja felé, s még négy esztendőbe telik, mire késznek láthatja majd jelenlegi elképzeléseit. Nagyvonalúan mellőz mindenféle elméleti követelményt: nem kötik korrekt tervrajzok és logikus stílusszabályok. Vérbeli kézműves alkat, aki rendkívül ügyetlen, ha cselekedeteit meg kell magyarázni, viszont annál talp- raesettebb a cselekvésben Amit a könyveken pallérozott elme megállapít és a nevevel illet, azt ő vizuális élményként tartja számon A képek, a dolgok konkrétsága, amelyeket emlékezete rögzít, oly színtartónk' annyira megőrzik eredeti élénkségüket hogy a nevükre nincs is szükség. A vár tehát az építő stílusában készül, és ettől egyáltalán nem károsodnak meg esztétikai erényei. Ahogy ott ül a dombtetőn az építmény tömege bástyáival és tornyaival, megtévesztő benyomást kelt az arányok egyensúlya. Alá kell vetni magunkat bizonyos elfogódott hangulatnak, pedig tudjuk, hogy játék az egész. K észen kapjuk azt, amit apránként, sok éven át szépnek látott és magába gyűjtött a szobafestő. Mindennapi munkája volt, hogy inaskorától egy történelmi város izgató titkaival átitatott falaira mázoljon új réteget. Lépten-nyo- mon hajdani mesterek ke- zenyomát érintette, s amit mi úgy nevezünk, hogy patina, az az ő számára bizalmas jogfolytonosság lett. Különös, ódon ízeltet szívott tüdejére a hűvös boltívekről, amelyekre úgy csapódik ki tapintható közeggé az idő, mint a harmat szokott a hajnali párákból. Ezekután nem csoda, ha a szobafestő biciklire ült és bekerekezte az országot, hogy láthassa' az ép és rombadőlt várakat. Útjai épp oly meghökkentőek, mint építkezése. Az idei nyáron kurta egy hét alatt 1200 kilómétert biciklizett, volt nap, amikor 200 kilométeren át nyomta a pedált, hogy sorra kifürkész- sze Borsod megye várait. S mindezt fillérekből. Ételre, italra igénytelen, szállásnak pedig megfelelt a sátor. Sajátos „zárándoklásai” nemcsak arra szolgáltak, hogy okuljon élményeiből, és egy-egy ellesett vonást ügyesen illesszen a maga alkotásához, hanem hódolat-félét is érzett a régvolt kétkezi mesteremberek iránt. De valahogy köny- nyűnek érezte az ecseteket, megirigyelte a formateremtő mesteremberek tudományát. Szinte önkéntelenül vált vérévé a kőművesség, az ácskodás, a lakatosság, s a többi szakma, ami kell az építéshez. Kedvtelése tulajdonképpen tisztelet- adás a rokonszakmáknak, s mivel a keze ékesszólóbb a szavainál, tiszteletét a cselekvéssel fogalmazó ember módján fejezi ki. Szófukar. Mozognia kell, falazás közben, szerszámmal a kezében hajlandó válaszolgatni a kérdésekre, de csak tőmondatokban. De: miért szeretnek egyesek kuglizni, mások galambot tenyészteni, megint mások lepkét, gyűjteni? A játékos ember fizi- kai lényében iá vallomás. Gyermek- alkat. 56 kiló. Ezzel a pehelysúllyal emel robosztus körbástyát. Késői jobbágyivadék, madárcson- tú utódja sovány eledelhez szokott nemzedékeknek. A família krónikája csupán tétova átmenetiség, csupa föndönfutás. A szelek járása, a szerencse for- gandósága szerint változtatott állást, lakhelyet, míg végül megkapaszkodhattak Sopronban Ennek a megkapaszkodásnak jelképeként emelkedik a vár a Nádor-magaslaton. BELLA ISTVÁN: Arcok Izminál József, a birkapásztor, meg Herz András a póstasorról, meg Horváthék az öregutcán, a Vén Meszó arca; koromból — ennyi örökség jutott rám. ők töltik meg úti tarisznyám, ha éheznék a messze úton, mert nincsen hamubasült pogácsám, arcukból legyen falatoznom. Így élek, s ha egy éjszakán majd elhullanának tőlem örökre, elásom magam mélyen a földbe, hogy arcuk, szájuk megtaláljam. cefréből és mustból. Kü- lön-külön. Aztán a cukor. Várta az úton. hogy jöjjön valaki. — Ha savanyú, mondjuk a bor. Mennyi cukrot szabad beleolvasztani’ Amíg nem veszik észre? Az mindenkinél más! Van. aki az édesért bolondul? Csak apját nem kérdezte Károly. Mert az öreg mindenkivel haragot tartott, akinél öt kiló cukornál többel lehetett s-iteni — Bárkitől, csak az örge- től nem! Mindenki elítélte a cukrot, de Károly most már látta, hamisak az emberek. Egyedül az öreg nem. Sajnos, neki meg nincsen igaza Merthogy a bűnösök tiszta, sőt módos ruházátban járnak, még dologidőben is. Lelkiismeretük pedig nyugodt. Egy napra eltűnt, neszét vette az öreg. Valami távoli ismerősökhöz ment. s egy kézikocsival érkezett meg a felső úton, a présházhoz. De erről sem beszélt vacsoránál. Ezekben a napokban teljesen meg- némult ifjú Károly. Szamba vehető új gondolatai nem támadtak. Valószínűleg a cukor meg a nohara- zásból dupla árak foglalkoztatták. Vagy semmi. Az is lehetséges, nincézés idején. A következő éjszaka, holdkelte előtt s holdle- mentelig, egy kutyaszorító zsákutcában feltaszítva egy kézikocsi állt s rajta a kád. Nem messze a gazdaság zsendülő budai zöldjétől. Páros vödörrel görnyedő alak járta öt éjjel a budai zöldet a holdfényben. Senki nem látta, csak a csikorgó vödrök árulkodtak. A fennebb lakók emélkez- tek a csikorgásra s a hozzáképzelt alakra. Október utolsó napján érték el a szüretelők a felső utat. Üresen maradt puttonyuk aznap. A felügyelő meg káromkodott, szinte repedt a vak 'lat odafent. Már akkorra behegedtek a fürtök kocsányhelyei, s a nyomot eltiporták a munkások, amely árulkodhatott volna Estére azonban a hegyközségi tanács elé került a felháborodás. Nem akart elmenni az öreg Károly, de a fia végül megharagudott: ,.Hát akkor mi a fenének biztattam fel magát. hogy vállaljon széket a tanácsban? S öltöztette apját s tuszkolta. És megvárta, míg hazaérkezik az öreg, pedig koránfekvő. Éppen, hogy nem ment viharlámpással elébe. Leste a hírt a fiú, sürgető mozdulatokkal, míg vetkezett az apja. — Holnap fináncokkal végigjárjuk az összes pincéket. Vitatkoznak. Minek ezen annyit vitat kozni. Majd elmond mindent az illat. A budai zöld. Ennyi az egész. — Nyugodtan jött haza s mégis nagyon felinger- lödött az öreg. — De én magam tekerem ki a nyakát! Annyit mondhatok! A szegénység beszélt belőle, melyre most halálosan büszke volt. Hiszen egyedül ő beszélhetett odabent a gyűlésen tiszta szívvel és hévvel. Csak amint lefeküdt, hallgatott el, s azt sóhajtotta. — Kell is nekem ez a sok izgalom. Ifjú Károly erre is csak biccentett, s eloltotta a petróleumlámpát, s kiment a holdtalan éjszakába. Apjának másnap úgy kellett elképzelni az éjszakát, mintha maga járt volna fia helyett. S ezt csakis úgy tehette, hogy ismerte gyermeke elméjét. Esze járásának azt a szokását, hogy egyik gondolat soha nem előzheti meg fejében a másikat. Kereste fiát. A pincében, ahol hetek óta nem járt, mert különösen izgatták a kongó vagy kotyogó hordói: éppen szüretkor. A pincében első meglepődése az volt, hogy tele találta a nagy hordót, sőt az egyik kicsinyt is. S a másik ... igen az útban a lejáró lépcsőjén, szabálytalanul hevert, mintha valami baj történt volna vele. Lucskos a belseje, még párázik a musttól, a murciszagtól. A must! Követni tudta a hordó nyomát." Egy dűlőn, nem messze lefele akart menni a hordó. Aztán meggondolta magát. Nem ment tovább, kiadta a nedvét. Vagy önként, vagy muszájból. Ott Három ember kellett volna hozzá, hogy eddig s eljusson ez a hordó. Csuda, hogy egy ember csinálta. De miért nem csukta be a pincét? S vajon hová akarta gurítani a hordót? Nézett le az öreg a dű- lőút mentén. Az éppen egy sűrű nádasnak szaladt A délutánnal alászállt az öreg. S bár a nádat nézte, gondolta, otthon találja fiát. a dülőúttól egy kicsit ben- nebb, más földjén, nyálkás illatozó, émelyítő paplan: mustsár. Egy kései sporthorgász evezett arra, ő mentette ki a nádasból, a nádas előtt *4 hínárból Károly fiút. Nyakig érő mélyből a testét. — Ha beleesett volna valahonnan a vízbe, ki kellett vön lábalnia. A boncoló orvos viszont azt magyarázta: csuda, hogyan kerülhetett csónak nélkül a nád elébe, akkora sérvvel mintha hegyet emelt volna meg. Emiatt hát gyilkosság iránt is nyomozták a nádast. Megmagyarázhatatlan volt az egesz halál, mert - szeszt, semmit sem találtak a szervezetben. Egyedül az öreg Károly értett valamit, ö is csak azért, mert örökletes jogon szegénynek születvén hitte, hogy még a gyanú* sem szabad túlélni. Hogy mindhárom hordo megtelt néhány napra, attól még utólag is megrendült. Mást nem tehetett, a pincét nyitva hagyta s a kulcsot sem hozta le. A vizsgáló bizottság egyébként nem indult el útjára a határozat szerint. Megmagyarázták a szakértők: a budai zöld mustja semmiben sem különböztethető meg a másféléktől. Különösen, ha van annyi esze a tettesnek, hogy még be is cukrozz:', egy kicsit. Ártatlan embert pedig nem szabad bajba keverni.
