Nógrád. 1964. október (20. évfolyam. 197-223. szám)
1964-10-25 / 218. szám
l'JUX ftlSPO&i ANÓGRAD VASÁRNAPI MELLÉKLETE A megye székhelyéhez méltó szellemi életet: Határozott9 céltudatos irányítást Hozzászólás B rt gondolhatta az ember, hogy a Bo- ross Sándor — Balogh Gyula által az augusztus £S-í Nógrádban megfogalmazott kérdéshez — hogyan, miként lehetne a megye székhelyéhez méltó szellemi életet teremteni Salgótarjánban — többen, az egész problémát, konkrétabban elemezve szólnak hozzá s főleg azok közül, akiknek hivatali kötelességüknél fogva elsősorban kellene látniok nemcsak azt a bizonyos egész problémát, hanem a megoldás útjait is. Magyarán mondva, sokan, akik a kul- túrmunka egy-egy posztján állunk és tevékenykedünk, a művelődési szerek generális, ha úgy tetszik tudományosan kidolgozott, átfogó, reális időszakokra és frontpozíciókra felosztott tervezetét vártuk, amely külön-külön és ösz- szehangoltan megszabta volna azokat a feladatokat, amelyeket el kell végeznünk Salgótarján sajátosan élő, ható kultúrközponttá tételére. Sajnos a várako- cás várakozás maradt, az egyes részterületek lelkes hozzászólói ismértették a maguk munkájának bonyolultságát, fontosságát, perspektíváját anélkül, hogy az azzal egyenrangú, esetleg nég fontosabb kérdésekkel való összefüggéseket láttatták volna, s végeredményben megbizonyosodhattak volna az elmondottaknak a komplexumon belüli helyzetéről, szerepéről. S itt e bevezető gondolatnál erre a negatív megállapításra is illik a vitaindító cikk. alább idézett része. „Az elmúlt évek népművelési problémái bizonyítják, hogy a megye- székhely szellemi erőtlensége kihat az egész megye kulturális életére, visszatartja azt,.nem képes elegendő ösztönzést, irányt, segítséget nyújtani.” Ez a szellemi erőtlenség es — nyugodtan mondhatom passzivitás — állapítható meg a két esztendeje kelt párthatározat végrehajtásának viszonylagos stagnálásában és a jelenlegi úgynevezett vita vér- szegénységében is. De korántsem az a szándékom, hogy ezen az észrevételen túl értékeljem a sajtóvitát, hiszen azt az ügy szempontjából érdemlegesen és előre mutatóan megteszi majd az a testület, amely éppen a fontos tennivalók meghatározására, állandó kézbentartására hivatott. Az említettek alapján remélek belátást, ha jómagam is csupán rész — bár nem jelentéktelen feladatokkal foglalkozom. Nem mondok vele újat, hogy Salgótarján kultúrközponttá tétele nemcsak jó jelszavakon, helyes elhatározásokon, mégcsak nem is elsősorban — különben időszerű — objektumok létrehozásán, hanem mindenekelőtt a meglévő — és állítom, gazdag — szellemi erők céltudatos összefogásán, okos felhasználásán, az ugyancsak meglévő szellemi alsó régiók felemelésén múlik. Közepes méretű ipari üzem a városban az üveggyár, ahol egy néhány hete hallott statisztikai adat szerint az évenként vizsgázók számát tekintve még húsz esztendő kellene ahhoz, hogy minden munkásnak meglegyen a befejezett általános iskolai műveltsége. (Persze, ha közben a mostanihoz képest nem növekedik azok száma akik az iskola befejezése nélkül kerülnek a gyárba.) Tudomásom szerint ú I asonló a helyzet az Acélárugyárban, s valamivel jobb a Tűzhelygyárban. Ezekbe az üzemekbe több ezer, dolgozó a környékbeli községekből jár be naponta, tehát a városi, üzemi követelmények, az itteni színvonal — akár magas akár alacsony még — hat a megyeszékhely környékére, kézzelfoghatóan belejátszik a -kultúrközpont-kér désbe. Az iskolázatlanságon kívül Salgótarjánban az országos átlag fölött van az analfabéták száma, s ezen mitsem segítenek olyan tiszteletre méltó akciók, hogy mozgalmi szervek összefogásával egy évben ötven analfabétát levizsgáztatnak az általános iskola első és második osztályának anyagaiból. Hiszen ezzel a tempóval 20- 30 év múlva is lennének analfabéták! Mit tudhat ezügyben mondani az egyes ember a felelős szerveknek jó tanácsúi? E lőször példákat. A baráti Finnországban száz éve nincs analfabétizmus. Kubában a szocialista társadalmi rendszer 27 százalékos analfabétizmust vett át, s e szellemi hátrány megszűntetésére forradalmat indított: ma három százaléknál tartanak! De ne menjünk annyira mesz- sze tapasztalatokért. Győrött sincs analfabéta már! A szellemi tespedtség klasz- szikus példájaként oly sokáig emlegetett Szabolcs megyében négy-öt év óta intézményesen, a tanyavilágban is folyik- az analfabétizmus elleni harc, és Váci Mihály, Mesterházi Lajos riportja szerint feltűnő jó eredményekkel. Vagyis cselekedni kell! A cselekvés módját én. abban látom, amit említettem: fogják össze a szellemi erőket az alacsony szellemi színvonal gyors likvidálására. A pedagógusok — tudom, meggyőződésem — megtesznek mindent. Ám ott kellene álljanak mellettük az orvosok, a mérnökök, a jogászok, a tisztségviselők, a cél tudatával és a cselekvésre inspiráló lelkesedéssel. Nem az említettek hibája, hogy ez nincsen így, mert azt is állítom, hogy ezekben a rétegekben van ilyen törekvés! De hol az a szerv, amely a jó elképzeléseket szándékokat összefogja, szervezetté tegye irányítsa? És nemcsupán az analfabétizmus felszámolásában, hanem a gyárakkal példázott iskolázatlanság megszüntetésében is gyors intézkedésekre van szükség. Ezügyben már az üzemvezetőségek, az ottani szellemi irányítók közömbössége, esetenként formális tevékenysége is kimutatható! Hány olyan szakmunkás van- akinek öt-hat iskolai osztály csupán az általános végzettsége? Szakmai tanfolyamokra irányítanak embereket anélkül, hogy elvégezték volna a nyolc általános iskolát. Felelős, középfokú vezetésre, bonyolult munka végzésére állítanak be embereket ugyancsak iskolázatlanul. Vagy fordítva: -nem segítik anyagi és erkölcsi ösztönzőkkel eléggé a munkások iskolai tanulását (kirívó példákat lehetné sorolni, ahol és ahogyan gátolják a tanulást!), és gyakran az általános iskola befejezése után sem helyezik a munkást a hozzáértésének megfelelő munkakörbe. Az alapfokú általános műveltség megteremtése szerintem elsőrangú követelmény a megyeszékhely kultúrközponttá tételéhez. Ez társadalmi ügy, mindenki részvételét és a határozott irányítást is megkívánja. a másik kérdés ugyan szűkebb rétegeket érint, de a fejlődés stádiumában szintén igen jelentős. Az irodalmi, művészeti életre gondolok, illetve elsősorban is az irodalomra. (Képzőművészeink nagy erőfeszítések és gyakori önszervezés árán, úgy látszik kiléptek a kátyúból és egzisztenciát teremtettek művészetüknek, munkájuknak.) Tizenkét éve élek Salgótarjánban s azóta két-három éves időközben fellángolt egy-egy sajtóvita, kisebbszerű mozgalom az itteni, nemcsak salgótarjáni, hanem Nógrád megyei irodalmi élet fellendítésére. Sajnos megintcsak összefogó, irányító szerv hiányában, eredménytelenül, vagy látszat „eredményekkel". Ennek egyik konkrétuma a Palócföld nevű antológia, amely ugyan sajátos, színvonalas tartalmával mind több elismerést vált ki — az avatottak körében. de képtelen élő kapcsolatot teremteni a tömegekkel. (Egészen friss pélMilyen viszály? 0, as a náag, as as eptel mely gúzsban tartja a kettőnk jsfuM Tettebb, zengőbb lehetett —ndtm n. lehetett volna-e még? Úgy ébredtem föl a karodban később, mint csapzott Pasidon. Csend volt bennem, vihar utáni mmmS«. fény játszott vállal dón. Mondd, aasért cirógattál akkut, mert tudtad már, hogy mi kÓmeéfeesfkP Reánk robog az iszonyú szekér, húsunkba vágja kerekeit. Atkozott a beteljesülés, ha fonákján csapdát rejt a sara. Szívünket mily ősviszály bogozza, mikor átkarollak s átkarolsz? da: év eleje óta gyűjtött anyaggal szeptember közepén nyomdába került és október elsejére összecsapták a Palócföld ezidei számát — a Madách-számot a centenáriumra — azért, hogy az ünnepségeken megajándékozhassák ezekkel a számokkal a bel- és külföldi illusztris vendégeket, ám azóta több mint ezer példány raktáron van, nem árusítják, nem lehet hozzáférni. Állítólag a tavaly megjelent Palócföld többszáz példánya is a polcokon porosodik hasonló okok miatt”. Persze az irodalmi élet megteremtésének kérdésében a Palócföld nem minden, csupán egyik eszköze a célnak. Messzebb mutató elvi koncepciók kellenek ide. Egyrészt az, hogy elevenebb, állandó kultuszt kellene teremteni megyénk klasszikusainak: Balassinak, Madáchnak, Mikszith- nak, Krűdynak, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Másrészt melegebb, élőbb, állandó kapcsolatot kellene létrehozni a megyéből elkerült, innen indult élőkkel: Gerelyessel, Viharral, Jobbágyival, Polgárral, Pásztorral s a többiekkel. Harmadsorban figyelemmel kellene kisérni, számon kellene tartani, segíteni, támogatni kellene, megbízásokkal kellene ellátni az itt élő, nevet még nem szerzett, országos lapokban vagy sehol sem publikált, de tehetséges társadalmi, politikai életünkhöz, irodalmi nyelven megszólalni tudó, többnyire íróasztalnak Írogató embereket. Mert ilyenek is vannak. Vagy ezek csak akkor kapnak létjogosultságot, ha először fővárosi Lap közli műveiket? Furcsa paradoxon, s a kultúr- központ-téma aspektusában eléggé érthetetlen álláspontot tükröz. A z irodalmi életnek mindig, mindenütt van bizonyos univerzális vonzása is. Meg lehet nézni Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, vagy akár a kisváros Gyulán, hogy ahol irodalmi kör, klub, csoport van és funkcionál, ott gyűjtőlencséjébe vonja az egyéb értelmiségi rétegeket: orvosokat, jogászokat, mérnököket, építészeket pedagógusokat, zenészeket, képzőművészeket is. ■ Egyik vitacikk — helyesen — éppen azt említette, hogy Salgótarjánban külön-külön kiváló szellemi tevékenységet folytató, még tudományos rangot is megütő emberek élnek, dolgoznak — s meglehetősen elszigetelődnek egymástól. Nos, gondolatom szerint egy megyei irodalmi kör Salgótarjánban eszköze lehetne e probléma megoldásának. Itt megint a szervezettség, az irányítás, az összefogó szerv kérdése merül fel. íme. íelszabadulasunk huszadik évfordulójára készülünk: mennyivel méltóbban és mennyivel eredményesebben állhatnánk majd az ünnepi pódiumra, ha a kétévtiaedes történelmi korszak irodalmi, tudományos feldolgozására egyéneket, kollektívákat, konkrét megbízatásokkal . láttak volna el s nem csupán egy pályázati hirdetménnyel, egy technikai feladatok előkészítésére hivatott bizottsággal intézték volna el az ügyet? Vagy a másik, amiben szintén elvi elhatározásra kell jutnunk: a megye felszabadulás előtti és felszabadulás-kori munkásmozgalmának • abszolutizálása helyett. — azt is, de — a húsz év történelmének buktatókkal is terhes, ugyanakkor lenyűgözően eredményes győzelmeivel gazdag távlatot feldolgozni, erre s napjaink, holnapjaink megrajzolására mozgósítani van-e nemesebb feladat? Az újjáalakuló megye, a korszerű technika, a mezőgazdaságban mai- végbement és még végbemenő hatalmas gazdasági társadalmi, politikai és kultúrálís fejlődés, annak minden vívódása és vívódás-termett* gyöngyszeme, osztályok, emberek megváltozása, feleszmé- lése itt .Nógrádban, a volt mélység völgyében — vajon van-e ennél szebb, igazabb feladat, mint mindezt krónikába szőni A zt hiszem, ha múve- ’ lódési szerveink ezeket a kérdéseket elóterbe helyezve. a feladatok és a feladatok végrehajtására alkalmas erők számbavételével konkrét, menteközben is ellenőrizhető és formálható tervet alkotnak, azt felosztják és nem szűnnek meg sem serkenteni, sem elismerni a munkát —, ha végre mélységéig merülnek és úgy hozzák felszínre a regem megoldásra váró problémákat, akkor elindulunk s gyorsan haladunk majd előre a párthatározat elveinek megvalósítása, a megyeszékhely Salgótarján kulturális központtá tétele útján. Rcndaresi íássee
