Nógrád. 1964. szeptember (20. évfolyam. 171-196. szám)
1964-09-20 / 188. szám
w NÓGRÁB I9M; szept 99. naeárfla»-. „Ó, menni, menni, egyre aradóan, ■fönn nem akadni csip-csup gátakon, menni, testvér-vizekkel összefogva, mélyülve váltig, s váltig gazdagodva; lágy mozdulattal, mégse téveteg, egybeölelni tájat s népeket.. Kiss Jenő. az erdélyi líra kiválóságának fenti jelképes sorai zsongtak bennem, amikor a Magyar Öttörők Szövetsége jóvoltából a nyár folyamán erdélyi körutazáson vettem részt. Mint irodalmárt elsősorban az érdekelt. mennyiben tölti be „híd” szerepét az erdélyi irodalom? Fábry Zoltán Csehszlovákiában élő nagy írónk ugyanis az irodalomnak „híd” szerepet követel, amikor így ír: „A magyar irodalom térképén nem lehetnek többé üres foltok: Budapestnek ismernie kell az erdélyi magyar irodaimat, ■ Marosvásárhelynek a szlovákiait. Szegednek a jugoszláviait és megfordítva. Ezért épül a híd. De ennél több is történik: a magyar szó szárnyán testvérdemokráciák és szomszéd népek szava is útra- kél ismerkedésre, találkozásra. .. A híd, a hídverés egy lehetővé vált nagyobb egység cáfolhatatlan bizonyítéka. . A híd kiépítése annal is indokoltabb, hisz Erdély rendkívül gazdag történelmi emlékekben. Utunk során megilletődve álltunk meg a gyulafehérvári katedrális impozáns épülete előtt, amely egyike a legnevezetesebb műemlékeknek (alapjait a XI. században rakták le), és joggal nevezhetjük Erdély Pantheonjának. A Hunyadiak, Izabella királynő és János Zsigmond temetkezési helye. A ka- tedrálisban található síremlékek közül különösen kiemelkedik Hunyadi János szarkofágja, oldallapjain mozgalmas harci jeleneteket ábrázoló domborművekkel. Tisztelegtünk Kolozsvárott a XIV. században épült Szent Mihály templom előtt álló Mátyás szobornak, kegyelettel nézegettük a marosvásárhelyi Bolyai Múzeum emléktárgyait, a nagy apa figyelmeztetését fiához: „Semmi sem emeli fel az embert úgy, mint a felsőbb Mathésis” és fia világhírű munkájának az „Appendixének első oldalát, amellyel „merőben új tudomány keletkezett, melyet az ösz- szes geometerek eddig még fogalma szerint sem gyanítottak.” Megcsodáltuk a gyulafehérvári Batthyány Könyvtárt, amelyben három nyelvemléket, 278 középkori kéziratot és IX. X. XI. századi kódexeket is őriznek, „Dunának, Oltnak valamint a Bibliothéka Telekiána gazdag gyűjteményét. Vajdahunyad kastélyvárában, a nagyenyedi kollégium ősi falai között s a nagyszalontai „Csonkatoronyban” berendezett Arany János Múzeum termeiben is bizonyságot szereztünk arról, hogy a Román Népköztársaságban igen nagy becsben tartják* tudományos buzgalommal őrzik és gyarapítjan. ezeket a számunkra is örökbecsű emlékeket. Történelmi múltunk közös emlékei között szép kultusza van. Varga Katalinnak, aki a Zalatna vidéki parasztmozgalmak vezetője volt és négy évig börtönben szenvedett azért, mert a román parasztok élén küzdött, „hogy a kínlódónak táguljon kötele, ne nyomorgattasson éppen ennyire”. Mozgalma összekötő kapocs a Hórla féle parasztfelkelés és az 1848-as forradalom között, s élete példamutató: román parasztok vallották vezetőjüknek a magyar asz- szonyt, mert megbizonyosodtak róla, hogy teljes hittel küzd értük. Erdély patinás nagyvárosai, amelyeket ízlésesen korszerűsítenek s gyönyörű parkjaikkal csábítóan széppé tesznek, szinte mindegyikénél megállhatnánk, de ez sajnos messze vinne az irodalmi élet ismertetésétől. A mai Erdély irodalmi központjai: Kolozsvár és a magyar autonom tartomány fővárosa, Marosvásárhely. Kolozsvárott jelenik meg a Román írószövetség magyar nyelvű hetilapja az „Utunk” és az immár XXIII. évfolyamát jelző „Korunk” című folyóirat.. Az ,,Utunk”-at a felszabadulás után Gaál Gábor alapította azzal a céllal, hogy harcos fórumot teremtsen az újért harcoló, a szocializmust igénylő íróknak. Szerkesztési éh éit illetően nagy általánosságban megegyezik a mi Élet és Irodalom c. lapunkkal. A szerkesztőbizottságában olyan nálunk is ismerős nevekkel találkozun, mint Nagy István, Orosz Irén és Szabó Gyula, Éjre a lapra is érvényes, mint az egész erdélyi irodalmi életre, hogy kettős feladatot old meg: az önálló alkotás mellett a román nyelvű irodalom közvetítését és fordítva. A táj, a haza szeretete és a nép, a szocialista rendszef szolgálatának igénye csendül ki a legtöbb 'írásból. Igen szép példája enegy a hangja...” nek a mai román líra egyik legnagyobb alakjának Eugen Jebeleanunak „Itt” c. verse, amelynek néhány sorát Majthényi Erik fordításában adjuks , „E tájon, hol a tenger habjai nem csókolják zsarnokok lába újját. Itt, ahol a Kárpátok évről évre mind teljesebb szépségeket karolnák át. E tájon, hol a csillagok * leszállóitok a házak fedelére. Itt a hazám, itt, ahol a Köztársaságot búzakalászok koszorúzzák, és mindörökre szabad láthatárok” A „Korunkat” 1926-ban alapította egy haladó| értelmiségi, a később marxistává vált Dienes László. Előbb a polgári radikalizmus képviselője volt ai lap, de amikor 1931-ben Gaál Gábor lett a főszer-1 kesztője, mind erőteljesebben a marxizmus vált a1 folyóirat általános irányzatává. Gaál Gábor — akinek most ünnepeljük halála tíz-i éves évfordulóját, s ez alkalommal mind a romárvi mind a magyar sajtóban igen szép méltatások jelentek meg munkásságáról, tevékenyen részt vett azi 1919-es magyarországi proletárforradalomban, majdl annak leverése után emigációba kényszerült». Ausztriában, Csehszlovákiában s • végül Németországban keresett menedéket. 1926-ban került Romániába és attól kezdve tevékeny rész vállalt a haladó erők harcából. 1940-ben Horthyék a „Korunkat betiltották és csak 1957-ben indult meg ismét. Gaáí Gábor érdeme, hogy a lap hasábjain olyan írók nőhettek naggyá, mint Asztalos István, Horváth Imre- Kovács György, Nagy István, fezemlér Ferenc; Szentimrei Jenő, Gagyi László, Molter Károly, Tompa László, Sütő András stb. A harmadik irodalmi fórum a marosvásárhelyi .Igaz Szó”, a Román írószövetség havi folyóirata. Főszerkesztője Kovács György, akinek Foggal és körömmel c. regényét a magyar olvasók is jól ismerik. Állandó munkatársa: Sze/ilér Ferenc, akinek most megjelent Augusztustól augusztusig c. trilógiájáról a kritika szinte egyöntetűen megállapította, hogy hű képet fest a munkásosztály antifasiszta harcairól, és oly mozzanatokat örökít meg a proletariátus küzdelmeiről, amelyek az osztályt a társadalmi haladás fő letéteményeseként mutatják meg. Az idősebb nemzedékből Bartalis János, aki így ír: „Én kiirtottam minden félszeg betűt és szót a szivemből. Én felégettem az ódon sallangokat és új zászlókat tűztem a vár fokára.” Állandó munkatársa még a folyóiratnak: Lászlóffy Aladár, Szász János, Székely János, Kiss Jenő stb. Mint a felsorolt nevek — s tegyük hozzá a névsor még hozzávetőlegesen sem teljes — mutat- • ják, Erdélyben igen élénk irodalmi élet van. Nemcsak a folyóiratokban, hanem a könyvkiadásban is előkelő helyet foglalnak el a magyar írók. „Három lába van az erdélyi széknek” — írta a XVII. századi történész Cserei Mihály, a magyar, székely és a szász nemzet szövetségére célozva —” akármelyiket üsd ki belőle, felfordul mindjárást." Az „erdélyi széknek” ma már négy lába van, s ezen annál biztonságosabban áll, minél inkább erősödik a népek barátsága. Épülnek a „hidak, melyek nélkül szétszakadna a Föld.” S a sok céltalan ellentét után” az emberhez méltó értelem „megteremtheti az álalános békét, és így igaz lesz Horváth Imra „Augusztus aranykönyvébe” írt ragyogó epigrammája: „A fegyverek akkor mondanak maradandót, ha szavukat a Föld minden lakója elfeledi.” x.: Csukly László DEMÉNY OTTÓ: i/U'J c/tcli eUeiucqcim Nincsenek ellenségeim ezen a földön, bár kihívó szegénységben élek. Nem jönnek hozzám vendégek soha, és én sem megyek máshoz. Nem is .hívnak. Még nem vettem cl senki kenyerét, de nem is voltam túl jó senkihez. Dolgozom. Úgy vélem ez a hasznos. Lepihenek — jogom van ehhez is. Ha szeretetről fecsegnek körülöttem Tudom, hogy magukat szeretik ők is jobban. Az éhség egyszerű törvényét észbevettem s hiszem — nem leszek mohó sohasem. Nem késztethet a sors hazudozásra. míg tiszta szavak vannak birtokomban, mert tudom — eljön egyszer az az évad. amelyben egyszerű életem számonkérik, s ékkor, maid akkor — nyitott sorsomat látva eltűnődöm — ime hiszen harc volt az élet. Barátkoztam, szerettem, munkában forgolódtam. Tépett a kin, örültem, kenyerem odaadtam s a legigazabb eszményt mondhattam magaménak» Ö, ha beteljesülne meg a halálom ^**1—■'
