Nógrád. 1964. augusztus (20. évfolyam. 146-170. szám)
1964-08-05 / 149. szám
8 MÖGEAD 1364. augusztus 5. szerda. Több meglepetéssel kezdődött @ megyei i. osztályú bajnokság őszi idénye A vasárnapi fordulóval meg- Sávoly!. Edzó: Bártfai Vilmos. kezdődött a megyei I. osztá lyú labdarúgó, bajnokság őszi idénye, amely 17 fordulóból áll és november 22-én fejeződik be. Az első fordulóban máris több érdekes meglepetés született. Ezek közül talán a legnagyobb a Karancskeszi együttesének Rákóczi-telepen aratott győzelme. Majd három döntetlen következik a sorrendben. Pásztón ugyanis több helyzetet dolgozott ki a hazai együttes, mint a karancsalja vendégek. Balassagyarmaton ugyancsak a MÁV csatárai támadtak többet, mint a Mizser- fai Bányász két sérültje miatt szárnyaszegett csatársora. Somoskőújfaluban azonban a vendégeskedő SBTC II-nek volt több helyzete. A listavezető pálfalvaiak meglepően nagy gólaránnyal győzték le De j tár együttesét. A salgótarjáni rangadón a jó játék helyett inkább küzdelem folyt a pályán és a lelke- ti L. — Pál Zsidai Gy.f Básti seoben'játszó üve&gy áriáknál Sikerült megszerezni a győztes gólt a ZIM együttesével szemben. A karancsalapujtőiek már az első félidőben bebiztosították hazai győzelmüket Palotás ellen. Szorospatakon jól küzdött az erősen tartalékos Honvéd együttes, de csatárainak nem sikerült az egyenlítés az utolsó percek hajrájában . Eredmények: Változatos, jóiramú, kemény, de sportszerű mérkőzést vívott a két csapat. A 35. percben Szklenár 12 méterről nagy erővel vágta a hálóba a labdát. A hazai vezetés azonban nem tartott soká, mert a 41. percben a karancs- aljaiak ellentámadásánál a védőkről Sávoly! elé pattant a labda, aki pár lépés után .6 méterről a hálóba gurította. 1:1. A hátralévő játékidőben a hazaiaknak volt több helyzetük. Jó: Veres, Dancsi és £>icu, iij. a veno "sk: Közvetlen védelme és Bodor I. Karancskeszi — Rákóczi-telep 3:1 (0:1) Rákóczi-telep, 400 néző, Lévavári. Karancskeszi: Báspercekben, mégis a vendégek szerezték meg a vezetést. A 9. percben egy szögletrúgás után Géczi fejéről hullott a labda a kapu sarkába. 0:1. Változatos játék után a 25. percben Siket—Fedor-Gáspár volt a labda útja és az ösz- szekötő a ll-es tájáról a bal sarokba bombázott. 1*1. Továbbra is nagy erővel támadtak a hazaiak s pár perc múlva Siket beadásából Fedor 3 méterről a hálóba sodorta a labdát. 2:1. Szünet után kissé lelassult a játék irama s a 65 percben egy szögletből Tőzsér III. Jtiegyen- lített. Ezután az első félidőben megsérült Tőzsér n-t követően Géczi is csak statisztált a másik szélen. A hátralévő időben nagy küzdelem folyt a pályán, helyzetek is adódtak, de az eredmény már nem változott. Jó: Fábián (a mezőny legjobbja). Fedor és Siket. ill. Halász. Balogh Bereczki és Radics. St. Üveggyár— St. ZIM 1:0 (0:0) gével. Az 57. percben Bakss góljával kiegyenlítettek, majd a 60. percben Bartha megszc rezte a vezetést Egy jobbol- dlai átmadás végén pedig Pál volt a gólszerző a 75. percben. ' Az utolsó negyedórában a hazaiak rohamoztak, de Henglár - Jenes. Huram, Sza- afvi el^írülték * hó Kollár Somkúti. Edző: JÓ„ B£ksaD. — Juhász, Básti J. — Sik- na, Pal B., Baksa, Kicsiny, Bartha. Edző: Gaál Ferenc. Rákóczi-telep: Kulák —Szikói, Tóber, Dávid —^ Szeberényi, Nagy — Jakab. Dányi, Pintér, Kovács, Budavári. Edző: Petre Pál. Az első félidőben túlnyomórészt a hazaiak támadta s a 35. percben Dányi gó Javai meg is szerezték a ve- tesj Kovac‘s°~Nagy I^Karőcz zelest. Szünet után a vendc ^ * r‘-drut-z gek támadtak a szél segítse Szerospaiak— H. V©r©s Csillag SE 3/2 (2:1) Szorospatak. 200 néző, v: Bures. Szorospatak: Balázs — Fazekas, Geller, Nagy n. — Barabás. Agárdi — Tóth, EetSalgótarján, üveggyári pálya, 500 néző, v: Saar St. Üveggyár: Molnár — Godó, Ujj, Pünkösdi — Klement, bó, Kollár, Somkúti. Edző: Kovács János. St. ZIM: Telek — Szegedi, Handó, Vári — Morovnyán, Flsskai — Nagy. Bandúr I, Seprényi, Molnár. Bandur n. Edző- Gáspár István. A nagy érdeklődéssel várt megyei rangadón nem alakult ki széo játék, inkább küzdelem lolyt a pályán. A mérkőzés első félidejében széllel és nappal szemben játszott az vecz n. Edző: Farkas Imre. Honvéd: Molnár I. — Pisch, Molnár II., Nagy — Dancsó, Voj- tovszki — Erdőst, Ludasi, Schiffer, Fiikor, Sarankó. Edző: Kovács Béla. Az első 20 percben a tartalékosán felálló vendégcsapat játszott jobban, majd a hazaiak lendültek támadásba. A közepes iramú, de sportszerű mérkőzés utolsó negyedórájában ismét a vendégek támadtak, de csak a szépítés sikerült. Góllövők: Karóczkal, Bettes és Tóth, 111. Fiikor és Lüdasi Jó: Nagy II.. Agárdi, Tóth és Kovács, m. Molnár II., Erdősl és Ludasi. Karaneslapujtő, 300 néző, v: Simkó. Karaneslapujtő: Vajvoda - Lavaj, Kovács. Óra- SBTC H.---So^Oskáv ecz IT — Tóth i., Telek — Bartha, ill. Dányi. Dávid és Kovács. Karaneslapujtő — Palotás 3:1 (3:0) Üveggyár együttese'. Már ek- Oravecz I., Somoskői, Horváth Újfalu 2-2 (11 í kor is meglátszott csatasora- Tóth II.. Lantos Edző- r -------t1 ’ U k or is meglátszott csatásorá- nak nagyobb küzdőkészsége a támadásokban. A 3—3—4-es felállásban játszó hazai együttes csatárai tervszerűbb támadás- szövésükkel sok munkát attak a ZIM védelmének. Ebben a játékrészben a ZIM csak szórványos elfutásokkal kísérletezett, csatárai nem tudták tartani a labdát s. folyamatossá tenni a támadásokat, hiszen a kemény üveggyári védelem és a kitűnően védő Molnár mindenkor sikerrel hárított Többet támadott a hazai együttes, több helyzetet is teremtett, de ezeket csatárai nem értékesítették. Kollár, Szabó, Jenei és Huram is kihagyott egy-egy gólhelyzetet. A második félidő elején úgy látszott, hogy a ZIM irányítja majd a további játékot, mert az első negyedórában többe támadott, de ezután a hazaiak vették át a támadások veze lését. Különösen Huram c Kollár volt elemében. A ta madásindításokban jeleskedik, de a befejezések nem sí Kerültek. A 85. percben szögletet harcoltak ki az üveggyáriak. Kollár készülődött <. bzögletrúgáshoz, majd jól csavart labdáját újabb szögien, mentette Telek. Ezt isme Kollar végezte el, s jól ívei, abdájára Szabó, a középes. Tóth IX., Lantós. Edző: Lantos Ede. Palotás: Bóna — Ur- bán, Kovács X., Szűcs — Kiss, Somoskőújfalu. 590 néző, v- Nagy I. SBTC II.: Pá! _ L°yáíS * - B*10*h- Agocs,- Gáspár. Orosz Benyó, Kovács J., Turcsányt. Edző: Kovács József. Lendületes hazai támadások után a 8. percben egy baloldali beadásból Lantos a kapus mellett közelről a hálóba gurította a labdát. 1:0 A gól után is a hazaiak támadtak s Oravecz I., majd később Somoskői góljával félidőben már 3:0-ra vezettek. Szünet után lelassította a játékot a hazai együttes. A 75. percben szépített a Palotás Varga gól- javai. A hátralévő időben kiegyensúlyozott játék folyt í?: üavaj. Kovács, Somoskői. ül. Kovács M., Benyó és Ko- vacs J. kó. Fodor — Kriskó. Balázs, Végvári, Havasi. Tóth-Szőllős. Edző: Szabó István. Somoskőújfalu: Hóvári — Czikora, Várhegyi, Balázs I. — Csengődi, Gőz — Báláz? B.. Szvi- rák. Princz. Tóth, Kollár. Edző: Kovács Ernő. Az egész mérkőzésen hevei iramú, kemény, de sportszerű játék folyt. Ealázs már az 5 percben megszeretette volna az SBTC vezető gólját, de óriási helyzetben mellé lőtt. Csak a 35. percben javított: kiugrott a védők közül és a ll-es tájáról a kapu jobbsarkába gurította a labdát. 1 :o. A 44. percben egy Zp. Bányász—Dejtár £t*mapaisnut Gáspár kez-'r> 6:Ü (2;0) Zagyvapálíalva, Banyatelep, 300 néző, v: Madarasi. Zp. Bányász: Nyerges — Kisházi, Tamásfalvi, Vitéz — Tamás, Kiss n. — Nagy, Bartha, Serfőző, Kojnok, Spalek. Edző: Huszár Gyula. Dejtár: Mészáros — Laczkó, dr. Hatvani. Bihari — Szeneczei, Farkas — tár ugrott fel fejelni. Telek Fábi.án- Bugyi, Szűcs, Kremlabda és Il-esbő! Balázs B. egyenlített. A II. félidőben fokozódott a játék irama és mindkét kapu előtt adódtak gólhelyzetek. A 65. percben Kriskó hibázott: a kapu torkában a labdára lépett és elcsúszott. A 72. per ben Kollár kiugrott, Gáspárt is kicselazle és. meg zerc ■ vezetést a hazaiaknak. A 85. .ei cc a lauuut, ue nem le cl s az Szabó tejéről a, ellenkező sarokba tartoti. A menteni próbálkozó két ZIM édő lábáról pedig a hálóba vágódott a labda. 1:0. Az ön. goi után a ZIM fáradt csanicsán, Gyenes. Edző: Puskás percben egy szögletrúgás uta Sándor. A mérkőzés nagy részeben a hazaiak támadtak többet e. teremtettek több helyzetet, s ezek javarészét ki is használták A 60. percben Farkas Boskó lőtte a hálóba az SBTC II. egyenlítő gólját. Jó: Gáspár, Orosz, Kriskó, ill. Várhegyi, Balázs B. és Princz. í j diszkoszvető világesűes A diszkoszvető verseny 64,07 métert. Danek telje- mét európai atléta hódiaz ókori olimpiák idejé- sen szabályos körülmények tóttá el a diszkoszáétéstől a mai modern atléti- között elért világ- és eu- ben a m világ-el^®|get, kai küzdelmekig és érdek- rópa csúcsot jelentő dobá- amelyet lel lődés középpontjában állt sakor 64,55 méterre repült 1958-ig) aj a különféle ugró-, futó-, a súlyos korong. Ezzel is- ni védeti és dobószámok között. Az utóbbi időben ez az érdeklődés még jobban fokozódott, hiszen a világ élvonalbeli diszkoszvetői az utóbbi időben nagy ostromot kezdtek a bűvös 60 méteres kör túldobásáért. Ez legutóbb az amerikai hírességnek, Oerternek sikerült: 62, 94 méterrel állított fel csodálatos világcsúcsot. A vasárnap, a csehszlovákiai Turnovban megrendezett atlétikai versenyen azonban az Európa-cgúcs- tartó Ludvig Danek bámulatos új világ- és eu- rópa csúcsot ért el. A hűvös Időben-, erős ellenszélben nagyszerű sorozatot dobott a csehszlovák versenyző. Már az elsó dobásával túlszárnyalta messzire röpített korongja az amerikai Silvesternek a pálya lejtése miatt nem hitelesített dobását, a iíppeíjutuk 1. Győr-—Vasas 1 2. Komló—Honvéd x 2 3. FTC—Diósgyőr 1 4. Tatabánya—Ü. Dózsa ! 5. Dorog—Pécs 1 6. Nyíregyh.—Szombati. * i 7. Ózd—Egyetértés 3 8. Budafok—Oroszlány 1 9. MVSC—Dunaújv. 1 n 10. Traktorgy.— Kaposvár ] 11. Sz.fehérvár. MÄV—Pápa 1 x 12. K. Lombik—III. kér, x 2 13. Misk. B.—Jászebrény 2 Pótmérkőzések: 14. Kisterenye—Baglyas 1 x 15. Kecskemét—Bp. Spart. 1 16. Izzó—Szóin. MÁV x 2 Sportlövészet A megyei Béke Kupa bajnokság Vasárnap tovább folyta- hogy a bajnokság befeje- tódtak a megyei Béke Ku- zésére az elmúlt évi eredUjj István ugyan még az SKSE 17 éves versen v- messze van az országos zoje ugyan, legyőzte mert eredményektől, de ez a bár csak egy éwei iöé 280 centiméteres ugrása sebb nála, márts 300 cen- jól sikerült a heves me- tit ugrik versenyen Pista gyeiek elleni atlétikai V1a- ezért szorgalmasan' eda dalon. A rúdugrással mind- a SÜMSE-nél Balázs Nan össze egy éve foglalkozó dival, Fodor Béla vezeté- Pistát Krenács Lajos, sével. Kevesen vannak még a rúdugróik, s ha Pistának a neve nem is „Űj” a sportág az. Mégis mái értékes pontokat szerezte! megyénk atlétikai válogatottjának. Jövőre, ha továbbra ie szépen fejlődnek ... (Mákos László felvétele. pa lövész csapatbajnokság ményeket küzdelmei. Salgótarjánban sák. három csapat állt rajthoz az Acélgyár, KarancslatúlszárnyalhasEz alkalommal meglepetés született, mert Ruspujtő és a Zagyvai-rakodó kó István a karancslapujversenyzői, akik tovább tői lövészcsapat tagja lett gyűjtögették pata már nem tudott helyze- HU|,Í'0S bokasérülést szenv ,, >ze de|i es kiállt. Góllovő" let teremteni a kiegyenlítem A lelkesebben játszó győztes úveggyári csapatból Godó, Klement, Henglár, Huram és Kollár, míg a vendégek közül Handó, Vári és Morovnyán emelkedett ki jó játékával# A játékvezetői hármas nagyobb hiba nélkül, jól látta el feladatát. Bartha, Spalek (2—2), Serfőzo és Kisházi. Jó: Tamás, Kiss II., Bartha, Spalek, ill. Mé- szaros, dr. Hatvani és Szűcs. I Bgy. MÁV— Mizserfa 2;2 (2;1) Ma újabb kupa-mérkőzés a Stadionban St. ZIM—SBTC Balassagyarmat. 400 néző, v: Mészáros. Bgy. MÁV: Dósa — Rónási, Fábián. Vidomusz — Bagi, Balázs — Fedor, Balia, Horváth. Gáspár, Siket. Edző: Pás2tó,_ 600 néző, v: Langár. Vadkerti Jenő. Mizserfa: Halász — Hernádi. Bereczki, BaPásztó—Karancsalja 1:1 0:1) Pásztó: Kelemen Veres. Tart, Komolya — Dancsi — Po- logh — Cecze, Radios — Géczi, zsár — Sidi, Ludányi, Szkle- Tőzsér II.. Tőzsér HL. Tőzsér nár. Smolek, Klonka. Edző: I., Kecskés. Edző: Takács Dá- EJlás István. Karancsalja: Bo- niel. dór Gy. — Lukács, Kojnok, a széllel szemben játszó Gc-dó — Simon, Szerefin — hazai csapat vezetett veszé- Petik, Bodor I., Kristóf. Pál. lyesebb tárná dásokat az első A legutóbbi N épköztársaság mérkőzések után úgy ha tározott a MLSZ hogy a mérkőzéssorozatot szüneMagyar 32 közé jutásért. Ma dél- Kupa- ulán 5 órakor a Salg. ZIM labdarugóival mérkőzik az SBTC NB I. B-s csapata az SKSE stadion teltetik az Olimpia beíe- ban. A mérkőzést Soós B. jezéséig az olimpiai láb- vezeti. darugó válogatott és az A válogatott felkészülést A Nagybátonyi Bányász att. Az újabb határozat ezúttal idegenben mérkőértelmében azonban ma mégis folytatódnak a Magyar Népköztársaság Kupa-mérkőzések a legjobb zik a továbbjutásért a Bagi TSZ SK ellen, 17,30 órakor. A mérkőzést Petri vezeti. pontjaikat, az egyéni győztes 265 áöregyseggel. Ot követte Balogh István St. Acélgyár 254 köregységgel. A csapatversenyt az acélgyári lövészek nyerték 1860 összteljesítménnyel. Ez egyben azt is jelenti, hogy ebben a csoportban továbbra is ők vezetnek az élen. Az ifjúságiak versenyében a jó formában levő Chikány (St. Acélgyár) 252 köregységgel szerezte meg az első helyet. A megyei Béke Kupa lövészcsapatbajnokságból még két forduló van hátra. így várható az, hogy a hátralévő időben igen nagy küzdelmet vívnak majd a csapatok. NÖGRÄD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága es a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: főszerkesztő: 12-94 párt- és tömegszervezeti éí kulturális rovat: 14-40. 10-79 ipari rovat: 10-64, mezőgazda- sági rovat: 12-12 (123-as mellék) Szerkesztés: 11-59. Kiadja: A Nógrád megyei Lapkiadó V Felelős kiadó: Vida Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-29 Index-szám: 25 072. Előállítja: a Nógrád megy« Nyomdaipari V., Salgótarján Lovász Józcef u. 2. Telefon: 11-92. Felelős vezető: ®*ila István 64.24#, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahíva taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra: 13.- forint