Nógrád. 1964. augusztus (20. évfolyam. 146-170. szám)
1964-08-05 / 149. szám
1984. augusztus S. szerda. NÖG8AO 5 Újabb ezer családdal növelik állományukat a nógrádi méhészek Megyei méhész tanácskozás Salgótarjánban AZ UTÓBBI években fokozatosan növekszik a méhészkedők száma az akácerdőkben rendkívül gazdag Nógrádban. A tavalyi akácvirágzás idején alig kilencezer méhcsaládot tartottak nyilván a megyében, ma a harminchat méhész-szakcsoport, több mint tízezer méhcsaláddal rendelkezik. E jelentős méhállomány akácvirágzás ideje szorgalmáról, a .most kezdődő egészségügyi ellenőrző vizsgálatról és a méhészet további fejlődéséről tanácskoztak vasárnap Salgótarjánban a szakcsoportok elnökei, kiváló mé- hészei. Zéti Sándor, a MÉSZÖV Nógrád megyei Igazgatóságának méhészeti szaktitkára foglalta össze a szakcsoportok idei első jelentéseit. A méhészek egybe hangzóan állapították meg, hogy az idén az akácvirágzás és a nektárképződés egyaránt bőséges volt, ezért rendkívül jól' sikerültek a „mézeshetek”. A vasárnapi tanácskozáson kiderült, hogy a méhcsaládonkénti átlagos akácmézhozam a nógrádi méhészetekben ötven kiló, de nem ritka a hatvan- hetven kiló hozamú méhcsalád sem. Az idei akácmézeshetek során különösen a balassagyarmati szakcsoport hívta fel magára a szakemberek figyelmét. Négy- százötven családos állományukkal kilencven mázsa mézre szerződtek a földművesszövetkezettel, előreláthatóan azonban mintegy ezer-ezerszáz mázsa mézet adnak el az ország nagy exportlehetőségeinek támogatására, s természetesen saját jövedelmük fokozására is. A nógrádi akácmézeshetek értékeléséhez tartozik, hogy idén minden eddigit felülmúló rekord vándorlás bonyolódott le a nagykiterjedésű hegyháti Az egyszerű emberek érdekében — Egy elfekvő akta nyomában — akácos erdők alján. A nógrádi méhcsaládokon kívül, mintegy húszezer alföldi és fővároskörnyéki méhcsaládot fürdőztettek az idén a nógrádi akácvi- rágtengerben. Ennek eredménye, hogy az idei akácméz felvásárlás előreláthatóan túlhaladja majd a kétszázötven tonnát Nógrád megyében. A MÉHÉSZEK megyei tanácskozásán bejelentették, hogy a következő hetekben megyeszerte elvég- ( zik a méhcsaládok kötelező nyárvégi egészségügyi vizsgálatát. Nyocvanöt méh- egészségügyi szakember veszi ellenőrző vizsgálat alá a több mint tízezer családot. A harminchat méhész szakcsoport jelentése alapján az is kiderült, hogy újabb ezer családdal növekszik idén a nógrádi méhállomány. Pásztón például százötven családdal megyei bemutató mintaméhészetet is kialakítanak. (Nagy F.) Kinek a számlájára? A pazarlás ellen mostanában sűrűn emelik fel szavukat közéletünk minden fórumán jószándékú bírálók. Sokan, de nem elegen. A jelek legalább is ezt mutatják. Vagy pedig azt, hogy nem elég hatásos a szó — és gyakran a tett sem, amely arra lenne hivatva, hogy elhárítsa a pazarlást. Méghozzá a legtöbbször jóhiszemű, gyakran legális és jogilag meg- támadhatatlan pazarlást. Mert ilyen is van. Nagyon téved ugyanis, aki valamiféle szabotázs-üldözés kiindulópontjáról „az ellenség keze” emlegetésének régi formájával keres megoldást a tékozlás minden esetére. (Nem zárhatjuk ki persze a lehetséges okok közül néhol a szándékos kártevést sem — de ez, minden eddigi tapasztalat szerint, elenyésző töredék). Nálunk az ország, a népgazdaság, mindany- nyiunk anyagi erejét az esetek szinte 99 százalékos többségében rendes, jószándékú emberek pazarolják. Egyszerű kérdés? A legbonyolultabbak közé tartozik. Kérdezzék meg azt a tervezőt, aki egy külvárosi mozit méregdrága importanyagokkal és csakis azokkal tervez meg — mit akar. Méltó, szép, ragyogó építményt oda, ahol korábban vacak bódék álltak. Igaza van? Igaza. Szándéka, a „város peremének” fellendítése, művészileg és társadalmilag egyaránt igaz és szép. A baj: a túlméretezettség; méginkább, hogy nincs fékje ennek a sokat-mar- kolni vágyásnak. Igaz, hogy sok városunk szorul szépítésre? Kétségtelenül; mint ahogyan az is, hogy vendéglátóiparunknak szállodahálózatunknak hatalmas beruházásokra, boltjainknak modernebb berendezésekre van szükségük. Mégis, az embert bosszantja, amikor harmadszor látja átalakítani — ugyanazt az üzlethelyiséget, mindig a modernizálásra, mindig a közérdekre, mindig a kor igényeire hivatkozással. Ennek a pazarlási jelenségnek indítóokai közt van az a beteges torzulás, amelyet a keretek elköltésének sürgőssége vált ki a gazdasági vezetőkben. (Jövőre nem lehet . átvinni, költsük el, építsünk belőle most — elvégre a mi keretünk.”) És itt kerül ellentmondásba a birtokosjelző — önmagával. „A miénk” — a „magunkét költjük” — jó gondolat. De mennyivel jobb ez: a magunkéval ta- karékoskodnunk! Csak éppen ritkábban merül fel. Pedig igaz. Valóban valamennyiünkét költik. Akkor is, amikor az új lakónegyedek sihederei és a még fülön nem csípett huligánjai ezreket érő villanyégőket és búrákat zúznak össze. Akkor is, amikor — ezek kis tételek, de sok kicsi sokra megy, egy- egy város lakói hanyag eleganciával gázolnak bele drága költségen parkosított szép terek virágaiba, pázsitjába. S • gyakran mindennek az oka „csupán” a tudatlanság és ítélőképesség hiánya, az önfegyelem hiánya és soksok más hiány, a tudásban és a tudatban... És a nagyvonalú pazarlók? Náluk mi. a diagnózis? El akarnak költeni egy összeget, s nem gondolják meg:: a szélesebb közösség hasznát vehetné-e — hát ez mi? Ha nagyon őszintén akarnánk felelni, csak azt mondhatjuk: ezekben az esetekben a vállalati, üzemi, városi érdek (vagy a feltűnés és a siker egyéni érdeke) teszi közömbössé a közérdeket. Egy kisebb közösségé a a nagyobbét. De költeni mindenképp valamennyiünkét költik. Más elől veszik el, mert a társadalomnak csak egy kasszája van, végül is minden számla itt kerül beváltásra. .. És máshonnan hiányzik. Egy új iskolaterem felépítésénél. Egy orvoslakásnál. Egy munkásöltözőnél. Nehéz mindig erre gondolni? Hát ez igaz. Az ember végülis mindig egy szűkebb kört lát először. De távolabbra látni: talán mégis különb dolog. B. F. Népi államunkban törvény biztosítja, írja elő a dolgozó emberek ügyesbajos dolgainak intézését. Sokan élnek ezzel a törvény adta joggal, a hivatalokhoz, intézményekhez küldött levelek sokasága bizonyítja ezt. Legtöbben — s ez érthető is — tanácsainkat keresik fel. Több százra tehető azoknak a leveleknek a száma, melyeket községi, járási, vagy a megyei tanácshoz küldenek jogos, vagy vélt sérelmeik orvoslása céljából. De vajon végrehajtják-e a törvényben rögzített feladataikat éppen azok, akiknek a törvényesség betartásán, vagy betartatásán kell ügyelniük? Summázva kijelenteni, hogy nem, nagy bűn lenne. Hiszen az elintézett ügyiratok egész sora bizonyítja, hogy legtöbb helyen egy-egy beadványban, panaszos levélben mindég az embert, s nem az aktát látják. A megyei tanácson erre számos példát lehet találni. De... A jó törvény nem elég Sajnálatos tény, hogy vannak kirívó esetek is, ahol az 1957-ben hozott IV-es törvényt ”az állam- igazgatási eljárás általános szabályairól” vagy nem ismerik, vagy rosszul alkalmazzák, avagy pedig figyelmen kívül hagyják. Vegyünk csak - egy példát. Ez annál is inkább jó, mert több szerv „hivatalos” eljárásáról lehet sajnálatos következtetéseket levonni. Daróczi Sándor kistere- nyei lakos még 1964 januárban kéréssel fordult az MSZMP Központi Bizottsága Irodájához, kérve, segítsenek súlyos lakásproblémájának megoldásában. A január 26-án címzett levelet az iroda február 4-én megküldte a salgótaríáni járási tanácsnak azzal a megjegyzéssel, hogy a tett intézkedéséről az irodát értesítsék. Ez az akta azonban elfeküdt. Éppen a tanács igazgatási osztályán. De menjünk csak vrsz- s?a egy kicsit. Daróczi Sándor már 1961 november 26-án kérte a Nógrádi Szénbányászati Trösztöt, hogy segítsen lakásproblémája megoldásában. Mellékelte azt a levelet is, amelyet a Nógrád megyei Tanács TBC Gondozóintézete Dr. Svahk József szakfőorvos írt alá, benne többek között: „... a beteg 1963 óta áll fertőző tüdőmegbetegedés miatt kezelés alatt... Nevezett rövid idővel ezelőtt jött ki a Fodor TBC szanatóriumból. .. A beteg hetedmagával — kéthónapos csecsemő, egy családtag tanítónő — lakik szoba- konyhás lakásban. A csecsemő és az ott lakó ösz- szes családtagok a beteg erős fertőzöttségére való tekintettel állandó veszé- lyezettségnek vannak kitéve, és az elkülönítés lehetetlensége miatt ilyen körülmények között bármelyik* családtag megkaphatja a fertőző tüdőaümő- kórt”. Ennyit a levélből. Packáznak a hivatalok A tröszt ahelyett, hogy a beteg embert, az egészséges családtagokat látta volna a „kérvény” mögött, december 30-án levelet küldött Darócziéknak, amelyben azt írják „ ... a beküldött adatokból nem állapítható meg, hogy Daróczi elvtárs betegsége előtt melyik üzemnél teljesített szoglálatot. ez is hozzájárul ahhoz, hogy ügyével nem tudunk érdemlegesen foglalkozni...” (?) Tehát még azt a fáradtságot sem vették, hogy meggyőződjenek, hol is dolgozott ez az egyszerű beteg ember, hogyan tudnának súlyos babján mielőbb emberségesen segíteni. Pedig Daróczy — tekintettel arra, hogy Nagy- bátonyban dolgozott, pontosan megjelölte még azt a lakást is, amelyik abban az időben üres volt. részére kiutalhatták volna. A kálvária tovább folytatódott. Bizalommal fordultak a nagybátonyi községi tanácshoz is. A tanács segített volna. 1963 szeptemberében igazolást is kiadott, amelyben azt írja: „ ... miután üres lakás nincs, ezen túlmenően sok a beadott lakásigénylési DÉLIDŐBEN AZ IPOLY PARTJÁN kérelem, akik lakásra várnak, ezért nem áll módunkban teljesíteni nevezett kérelmét, de még a közeljövőben sincs kilátás, hogy lakást tudjunk biztosítani részükre”. A Bányászati Aknamélyítő Tröszt pedig, amely munkaadója volt az akkor még egészséges Daróczy Sándornak, „ ... a fentiek szíves tudomásulvételét éd kívánunk Jó szerencsét” köszöntéssel búcsúzott ad akkor már kétségbe eseti embertől, holott abban az évben ennek a körzetnek a minisztérium hat családi lakást utalt ki. Az elutasító levelek égési sorából idézhetnénk még, de térjünk inkább vissza a járási tanács igazgatási osztályára. Először május 5- én jártunk ott. Aa MSZMP levelét akkor vették elő (!) s mindössza annyit írtak az aktára „K. tanácsnál elreklődve, lakás most sincsen, 1964 május 4” Tehát a kézhezvételtől számítva éppen három. hónap telt el. Lett aztán sürgés-forgás, gyors ügyintézés.” Az aktát úgy ahogy volt. „illetékességből május 21-én a nagybáto- nyi tanácsnak, júniui 6- án pedig a kistere nyei tanácsnak továbbították „intézés” végett. Mind a két tanács korrektül jár el, öt napon belül „visz- sza származtatta” a levelet intézés nélkül. Sajnos nem áll módjukban a ké rést teljesíteni. És most hal hónappal azután az akta 3 salgótarjáni járási tanács' ra érkezett, még mindés elfekszik, még mindég „intézésre” vár. Korábban a IV-es szál raú törvényre hivatkoztunk. Annak lényege, hogj a dolgozók panaszát 30 napon belül intézni kell! Intézni, különösen akkon amikor egy másik rendel kezés külön felhívja s figyelmet olyan ügyeli gyors intézésére, amik») egy beteg emberről, fertőző gümőkóros betegről var szó! Az ügyről talán eny nyit. Kell találni megoldást Egy egyszerű betel ember és hozzátartozói érdekében emelünk szót, fellebbezünk az ilyen „intézkedés” ellen. Meri lenne megoldás, csak 'keresni kell azt. A kistere- nyei községi tanács vezetői nyilatkoztak úgy: van lakás a faluban legalább harminc olyan, amelyik üres. Sajnos, a tanács neír rendelkezik felette. Nagy- bőtonyban mondották: legalább tíz olyan lakás var a bányavárosban, aho! egy-egy ember lakik, de nem nyúlhatnak ahhoz mert bányai szolgálati lakás. És most azon túl, hogj a felelősségrevonás nerr maradhat el egy akta ló lektelen elfektetése miatt szükség van arra is, hogj keressék meg azt a törvényt, amelyik lehetővi teszi az üresen álló laká sok kiutalását. Mert Da róczyék ügyének lezárást most már sürgető azért ij hogy megelőzzük egy be tegség tragikus továbbter jedését. • Somogyvári László
