Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)
1964-07-09 / 126. szám
NŐOE.ÍD 1364- július 9. csütörtök cd véqi iiuiqqm színpad „A forró deszkákon!” Manapság sokszor halljuk mi színészek azt, hogy „Könnyű nektek!” Este csak kimentek a színpadra —, ahogy ti mondjátok a „forró deszkákra”, egy kicsit komédiáztok, azzal kész!... Bezzeg mi!... Bezzeg!. .. Menjenek csak ki ezek a hitetlenek mindössze tíz percre azokra a deszkákra és megérzik annak forróságát olyannyira, hogy tap- lóssá válik a nyelvük és a homlokukról lepergő gyöngyöket sós áradatnak fogják érezni. Kegyetlen élet De milyen forró lehetett azoknak a régi színészeknek a deszka, akik nem tudták, hogy a függöny ósszecsapódása után másnap mit esznek, vagy hová7 hajtják le a fejüket. Kegyetlen élet volt az! Ha- zafiságból támadt a magyar színészet és ők vállaltak hivatásukért minden nyomorúságot .Hazafiság- ból, és furcsa, £e mégis a németektől lesték el a színjátszás csinját-binját; a színpadi beszédet, tagiéjtést és egyéb műhelytitkokat. A németek meg mindezt a franciáktól tanulták, akik szavalva, fellengzősen adtak elő. így hát a mi úttörőink bizony „hasogatták a színfalat”, azaz túloztak beszédben, mozgásban, arcfestésben. Hozzájárultak ehhez a „stílushoz” — a kocsmai lármás termek, a jószágok állásából átvarázsolt „kul- túrpajták:: egyszóval a körülmények, no meg, hogy igy tanulták. Ha a „Honművészt”, a korabeli újságot, tallózzuk, a kritika az előadások legnagyobb hibájának az asszonyok affek- tált beszédmodorát, máshol a hadarást, a szavak vegének elnyelését tartja. A férfiaknál a kiabálást, a hamis pátoszt ostorozza és külön kéri Barthát, hogy szíveskedjék a hangját „mérsékelni.” Egyébként Bartha kedvenc tréfája az volt, amikor fogadásból egy cserépfazékba belekurjantott és az menten megrepedt. Fáy András, kora legműveltebb Írója így nyilatkozott: ”... A társulat szegény volt, mint a templom egere, garderóbeja egy pár rongyból áll, a dekoráció avitt vászondarabok, könyvtáruk néhány silány fordítás és kikopott színdarab. s a testületi és magánpénztára — üres zsebekből áll...” Szegényes ruhatár És mindez a Várszínházban gyökeretverni próbálkozó magyar színtársulatnál, ahol nem kisebb nevekkel találkozunk mint Kántorné, Lendvay pár, Megyeri, Bartha, Czakó., Toldy Ferenc hivatkozik egyik beszédében úttörő nagyjaink egyikére, aki egyetlen ingét éjszakánként mosta ki a Kőrös vizében, hogy reggelenként tiszta fehérneműben állhasson az emberek elé. Ezek szerint a magánruhatár sem maradt el a közös mögött. Szigligeti jegyezte fel Megyeriről, hogy egyetlen piros nadrágja volt. Egy színházrajongó magasrangű katonatiszt mekérdezte a művésztől — miután feltűnt neki a szemet bosszantó nadrág, hogy mit játszik este? — Generálist! — mondta Megyeri. — Generálist! Helyes, vörös nadrágban! Bravó! Másnap este megint ösz- szetalál'koztak, virít Mgye- rin a nadrág. — És ma este mit játszik? — érdeklődött a tiszt. — Admirálist! — Admirálist! Veres nadrágban! Bravó... Sehr Bráv! ! ! Amikor a komikus sír... De harmadnapra is csak a vörös nadrág volt a szegény komédiáson. Mielőtt a kérdés elhangzott volna Megyeri befordult a színház udvarára, hogy kitörölje a-szeméből a könnyeket... Tragikus dolog az, amikor egy komikus sír. A tiszt megértette, és soha többé nem kérdezősködött... így olvastam! És ez olyan szép, hogy igaznak kell lennie, mint amit Vá- rady Antal könyvéből idézek: .. .Benkő, kiváló színművész elődünk, egyszer a „Kőszobor, mint vendég' cimű tüneményes, látványos darabban (a Don Juan elrontott drámai feldolgozása) a kormányzót játszotta, és egy kölcsönkért női bársony köpenyben vívott a hőssel. A heves fiatal Don Juan a játék hevében átszúrta kardjával a kölcsön-köpönyeget! — Szúrtál volna belém, te... (kötnivaló).. — Mar. hogy az Istenért, Kálmán bácsi? — A böröm ingyen fol- tozódik be, de ki foltozza meg ezt ingyen? Fehér Tibor HATVÁNY LAJOS: EMBEREK ÉS KOROK Szépirodalmi kiadó „Regényes korrajzok, hunyt „nagy öreg'-jének naplók, cikkek” — ez az széles skálájú életművé- alcíme a kétkötetes gyűj- bői tartalmaz írásokat, teménynek, mely a ma- Az első kötet nagyobb gyár irodalom nemrég el- lélegzetű korrajzai közül ?,> - *> I < * « U grlifi t !*■* s * < Taródi István, a soproni Rachard: s Finomposztógyár szobafestője különös hobbynak hódol. A Nógrád megyei Somoskő-vár mintájára 1958-ban hozzákezdett maszek várának építéséhez. A munkára jellemző, hogy évente 80 teherautónyi követ használ fel. Az öt-hat év múlva elkészülő vár máris idegenforgalmi vonzóerő; naponta több száz turista keresi fel a „várurat”. (MTI foto: Hadas János felvétele) kiemelkedik a „Draheim nemzetség” krónikás története. Ebben egy Magyar- országra szakadt sötétműl- tű kalandor-lovag homár lyos eredetének és a Habs- burg-uralom idején történt érvényesülésének kulisszatitkait bogozza ki az író. Megtudjuk, hogy a család ősanyját boszorkányságért megégették a német birodalomban. Leszármazottjai a Habsburgoktól nemességet, domíniumot és vagyont szereztek, pusztán azért, mert híven kiszolgálták a Habs- burg-uralom feneketlen étvágyú vezetőit A „Gyalu grófnő” című regényes história a polgároskodó Pest múlt század eleji felfelé kapaszkodásának egy epizódjával foglalkozik. A történelmi és emberi emlékek gazdag ismeretéről tanúskodnak a Széchenyi- nemzetség felemeléséről. Kossuth és Görgey viszonyáról. a száműzött Szalay Lászlóról írt fejezeteket. A második kötetben ezernyi újságcikk, annak idején a „Jövendő”-ben napvilágot látott 1918-as terjedelmes forradalmi napló, a kortársakról irt méltató cikkek és a polgárság csődjét illusztráló feljegyzések haptak helyet. Ezek közül közvetlenségével és szuggesztivitásával kiemelkedik az 1918-as októberi polgári forradalom színes krónikája. Szinte tapintható közelségben láthatjuk az Astoriában székelő Nemzeti Tanács sodródását a. forradalom felé. kis és nagy szereplőinek bátor vagv fogvacogó szereplését, s főként Károlyi Mihály roppant emberien meglátott és megformált alakját. Irodalomtudósokon, történészeken kívül' \ minden érdeklődőnek sok tanulságos olvasnivalóval szolgál az „Emberek és korok” két gazdag kötete. P- T. A háború elhárításának lehetőségéről A második világháborút átélt nemzedék tudatában még elevenen él annak minden szörnyűsége. De a háború réme nemcsak a múltból kísért, hanem még ma is fejünk felett lebegő veszély. Korunk fő kérdése: képes-e az emberiség megszabadul-, ni e fenyegetéstől és van-e lehetőség arra, hogy a háborút a történelem évezredes „útitársát” száműzze az életből. A nemzetközi kommunista mozgalom közösen elfogadott dokumentumai egyértelműen igennel válaszolnak erre a kérdésre, és kimondják: magvan a lehetősége annak, hogy az emberi akarat, a józan ész győzedelmeskedjen a rombolás erői felett. Ez a következtetés nem valamiféle jóakaratú felbuzdulás alapján született, hanem korunk tudományos elemzéséből fakad. A kommunista mozgalom e tétel kidolgozása során figyelembe vette a haditechnikai eszközök területén bekövetkezett mélyreható minőségi változásokat, azt, hogy egy nukleáris háború rombadöntené a civilizáció legfőbb központjait, száz és százmilliók halálát okozná. Ezért a termonukleáris katasztrófa elhárítása nélkülözhetetlen feltétele mindennemű haladásnak és a szocialista világforradalom győzelmének olyan formában, amely legjobban megfelel a népek érdekeinek. Másrészt a kommunista pártok abból indultak ki, hogy a világban lezajlott történelmi jelentőségű változások eredményeképpen az erőviszonyok gyökeresen megváloztak a szocializmus és a béke javára, ami megteremtette a háború elhárításának lehetőségét. Ez a két körülmény: a háború elhárításának szükségszerűsége és lehetősége szorosan összefonódik egymással és együttesen alkotja a kérdés helyes megközelítésének alapját. A háború elhárításának lehetőségét hirdető marxista tétel napjainak legfontosabb elméleti, politikai és gyakorlati kérdésévé vált. Az nem meglepő, hogy a háborúra spekuláló imperialista körök és azok ideológusai egyrészt a szocializmust vádolják a nemzeti feszültségért, másrészt olyan nézeteket is hirdetnek, hogy a háborúk az „örök” emberi természetből fakadnak, és amíg ember él a földön, mindig is lesznek. Annál megdöbbentőbb viszont, hogy a kommunista mozgalomban is akadnak olyanok, akik a közösen elfogadott állásponttól eltérő nézeteket hirdetnek ebben a kérdésben. A Kínai Kommunista Párt vezetői által hirdetett nézetekről van szó. Nincs lehetőség arra, hogy e szerteágazó és bonyolult probléma valamennyi összetevőjét elemezzük, s így csupán arra szorítkozhatunk, hogy két fő probléma vizsgálatára koncentráljunk. Az egyik legfontosabb kérdés a háború elhárítása lehetőségének megítélése. A baloldali, álforradalmi nézetek hirdetői meglehetősen ellentmondásos válaszokat adnak a kérdésre. Egyrészt azt állítják, hogy amíg imperializmus van, a háborúk elkerülhetetlenek, mert az imperia- liznius ragadozó természetű, hódításokra törekszik és ezért a háború elhárításáról beszélni illúziókat szül, lefegyverzi a népeket. Másrészt azt állítják, hogy az imperializmus papirtig- ris és ereje korántsem olyan nagy, mint amilyennek hirdetik. Mindkét állítás — azonkívül, hogy egymással ellentétes — egyben hamis is. Az első állítás az imperializmus erejét mndenhatónak tekinti, ami ellen nem lehet semmit tenni. Nem veszi figyelembe, hogy jóllehet az imperializmus természete valóban nem vétózott, de radikálisan megváltozott a helyzete és a világban betöltött szerepe. Amíg az imperializmus befolyása volt a döntő a világesemények menetére, a háborúkat valóban nem lehetett elhárítani. De ma már az imperializmus mindenhatósága a múlté, az ellene harcoló erők tábora nagyobb és ami különösen fontos ezeknek ereje állandóan növekedésben van. Ilyen viszonyok közepette azt hirdetni, hogy amíg imperializmus van, a háborúk elkerülhetetlenek, egyértelmű, a fő ellenség erejének túlbecsülésével, a szocializmus és a béke tábor erejének, lehetőségeinek lebecsülésével. Más oldalról vizsgálva i kérdőt az, imperializmuí erejeT semmiképpen sen- szabad lebecsülni. (Különben is ha az imperializmus valóban olyar gyenge lenne, ahogyan i dogmatikusok állítják, akkor miért ne lehetne rákényszeríteni a békét? Az imperializmus ma méj igen nagy katonai erőve! rendelkezik, gazdasági politikai befolyása számottevő és ezért papírtigrisként kezelni egyértelmű erejének alábecsülésével ami súlyos hibák forrása lehet. A komunista mozgalom többsége elveti ezeket a nézeteket és vállalja, hogj bár az imperializmus ereje még igen nagy, de befolyása már nem mindenható, és' figyelembevéve a fejlődés perspektíváját, befolyása — a vele szember álló erők állandó növekedése következtében — tovább fog csökkenni. Ez képezi a háború elleni harc sikerének reális feltételét A hangsúly a háború elhárításának lehetőségér van, amely önmagábar még nem szabadítja me| az emberiséget a veszélytől és ezt a lehetőséget — egyáltalán nem könnye harcban — valóra is keü váltani.
