Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)

1964-07-04 / 122. szám

1964. július 4. szombat N Ö G R A D 7 Kaptár 1964. július 4. Névnap: Ulrik A Nap kél: 3 óra 52 perckor, nyugszik: 19 óra 44 perckor. A Hold kél: 0 óra 16 perckor, nyugszik: 13 óra 45 perckor. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: újabb felhőátvonulások, több­felé átfutó esővel, élénk, he- lyenklnt erős északnyugati szél. Az évszakhoz képest hűvös marad az idő. Legmagasabb nappali hő­mérséklet holnap 20-24 fok között. A LOTTO nyerőszámai 28, 75, 78, 82, 83 A SALGÓTARJÁNI já­rás iskolaigazgatói, szak- felügyelői és művelődési otthon igazgatói a jövő évi feladatokkal kapcsola­tosan nagyaktiva ülést tar­tanak július 15-én. HATSZAZ férőhelyes, nedves etetésű mechanizált önetetős sertésnizlaida átadására kerül sor ma délelőtt az őrhalmi terme­lőszövetkezetben. A CSILLAGOS EG TIT­KAI címmel csillagvizsgáló estet tartottak Somoskőúj­faluban. KIVÁLÓ fajnyulakat te­nyészt a Salgótarjáni Föld­mű vessző vetkezet Nyúl- tenyésztő Társulata. Az idén mintegy 350 darab fajhyulat értékesítenek. A. Jefremov Magyarországon Hazánkba érkezett A. Jefremov, a nemzetközi új­ságíró szervezet titkára. A. Jefremov megbeszéléseket folytat a nemzetközi újság­író továbbképző központ munkájáról, a nemzetközi szervezet és a MUOSZ együttműködéséről és az ázsiai-afrikai és latiname­rikai országok haladó saj­tójának nyújtandó segítsé­géről. A nemzetközi újság­író szervezet titkárát fo­gadta Szakasits Árpád, a MUOSZ elnöke és Siklósi Nórbert, a MUOSZ főtitká­ra. ÜJ NAGYTELJESÍTMÉ­NYŰ gabonatisztító gépet helyeztek üzembe a Sziráki Állami Gazdaságban. A szovjet gép óránként 12-20 tonna gabonát tisztít meg. FAGYLALT mozgóáru­sítást szerveztek nagyobb földművesszövetkezeteink a megyében. A mozgóárusok húsz községet és termelő­szövetkezetet látnak cl hű­sítővel kint a határban. A. FELNŐTT dolgozók iskoláinak elmúlt évi sál gótarjám járási tapasztala­tait közös párt- és tanaes végrehajtóbizottsági ülés vitatja meg július 8-án. KEDVEZŐEN alakult a szarvasmarha állomány a pásztói járásban. Egy ev alatt több mint kétszázzal növekedett a termel .szö­vetkezetek tehénállománya. MEGKEZDTÉK az álta­lános és középiskolák tan­könyvellátását a falusi könyvesboltok. A LEGMODERNEBB módszerekkel kezelik a ré­teket a termelőszövetkeze­tek. A nagyobb fűhozam érdekében a nyár folyamán TORMONA 80-as vegyszer­rel permeteznek meg több­száz holdat. CSÖKKENT a selejt a Salgótarjáni Acélárugyár­ban. Áprilisban és május­ban 0,2 százalékkal volt kevesebb, mint a múlt év­ben. A legjobb eredményt a huzalmű dolgozói érték el, akik felére csökkentet­ték a selejtet. PÉNTEKEN este a litkei földművesszövetkezeti kocs­ma előtt ittas társai mell­be szúrták Oláh Boldizsárt. A sérültet a mentők kór­házba szállították. PATVARCON 120 folyó­méter járdát építenek. A tervekre 3—4 ezer, az épí­tési költségekre pedig 50—55 ezer forintot fordí­tanak. AGGTELEKEN, hazánk legszebb barlangvidékének központjában eddig nagy gondot okozott a turisták elhelyezése. Az idéh júli­usban 112 ágyas új turista­szálló nyílik. A SZÉCSÉNYI II. Rá­kóczi Termelőszövetkezet­ben szerdán megkezdték a málna szedését. A beterve­zett mennyiséget előrelát­hatólag 25 százalékkal lé­pik túl. EGYHETES magyaror­szági tartózkodás után pén­teken reggel elutazott ha­zánkból a francia nemzet- gyűlés francia-magyar cso­portjának 9 tagú küldöttsé­ge. TÖBB MINT 1260 holdon vetnek másod- és tarlóve­tést a pásztói járás terme­lőszövetkezetei. Hazaérkezett Cseh­szlovákiából a magyar pártmunkás küldöttség Csütörtökön este hazaér­kezett a Csehszlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának meghí­vására Csehszlovákiában járt i..agyar párt nunkäs küldöttség. A delegáció dr. Dimény Imioner, Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága póttagján ik, a Központi Bizottság osz- táyve/fctcjének vezetésé­vel a cser, szlovák mező- gazdasur; munkáját lunul- mányczta. Nyári örömök — takarékosságból A TANÉVZÁRÓ ünne- dám lubickolás közben lási általános iskola tanu- pély után zsibongó gyere- olyan gyorsan elrepült fe- lóit. A tanév végére kevés kék gyülekeztek a vizslá- lettük az idő, hogy plig híján 45 000 forintot ra­si általános iskola előtt, vették észre, már indulni gasztottak be iskolai ta- Szülők kíséretében az alsó is kellett vissza falujuk- karékbélyegbe gyűjtőlap- tagozatosok egy csoportja ba. Az apróságoknak volt jaikra. Terveket szőttek, autóbusszal kirándulni miről beszélni hazafelé, hogy mire fordítsák a indult az egyik legked- de még másnap is. Nem pénzt. Szerepelt ebben a veltebb fürdőhelyre: Bükk- fogytak ki a szóból. tervben kirándulás, ke­székre. , rékpárvásárlás és még Nótájuktól hangzott a ..' HOGYNE LETF . ''°na ki tudná felsorolni mi táj, ahol elsuhant velük J™" “jg megtXritoU mindenféle' A felsötago„- az Ikarusz. Megérkezésük- t”, zat egy csoportja úttörő­kor alig várták, hogy víz- í t k táborba megy július má­be meríthessék magukat. ut kolts g t Egesz ev' sodik felében Tiszafüred- Többen közülük először szorgalmas takaró- re. jártak Bükkszéken. Vi- kosság jellemezte a vizs- TERVEZGETÉSEIKET Életveszélyben gondatlanság miatt A magányosan élő, dl- zsef félig eszméletlenül osjenői V. József egyik es- menekült lakásától, ahol te ittas állapotban tért többszaz forint értékű ru- haza. Az ágyban még rá- hanemü és bútor égett el. gyújtott egy cigarettára, ám még végig sem szívta, elaludt. A cigaretta tűzé- től parázslani kezdett az ágynemű. A helyiséget foj­togató füst lepte el. V. Jó­támogatja a művelődési otthon is. Még a nyár fo­lyamán egy csoportos ki­rándulást szervez a törté­nelmi nevezetességű Eger­be. Érdemes volt tehát a tanév folyamán takaré­koskodni a gyerekeknek. Szabó Emil JŰLIUS 6-án értekezlet lesz a megye földműves­szövetkezeti iparcikk bol­tok vezetőinek Saglótarján- ban. Az ülésen az aratás- csépléshez nyújtott segít­ségről számolnak be a résztvevők és megbeszélik a még hátralévő feladato­kat. Sikerrel üzemel a szorospataki bánya új üzemegysége Szállítás géppel A nógrádi bányákban a zását. A korszerű acélbiz- lódott, sikeres lett a kisér- legkorszerübb bányamű- tosító anyagok azonban let. A fronton a munkahe- velési módszer, a frontfej- kedvezőbb viszonyokat lyiszállítás jelenleg B-tipu- tés, még alig terjed el. En- teremtettek, és ezért mind- sú kaparóval oldották meg, nek elsősorban az az oka, inkább a frontosítás ke- de a terv szerint később, hogy kedvezőtlenek a bá- rült előtérbe. erre még ennél is alkal­nyaviszonyok. A nyomás, a Szorospatakon, ahol masabb páncélkaparót sze­szilárd, rideg főte miatt évekkel ezelőtt folytak már reznek be. nehéz omlás igen körűimé- fabiztosításos kísérletek —, Ménkesen ugyancsak sajnos eredménytelenül — előkészületek folynak egy három hét óta termel a hasonló szélességű frontfej- 80 méter széles homlokú tés kialakítására. Sőt ezen- fejtésnél sokkal terméke- acélátámos front. A mű- kívül több bányában is nyebb — módszer alkalma- szakiak számítása beigazo- foglalkoznak már a fejté­sek tökéletesítésének gon­dolatával. nyessé tette ennek a tö­megtermelő, — a kamra­Ságújfalun járdát építenek Sagujfalun Dénes Sán- forint, a másik otvenez- dorral, a tanács vb elnö- rét társadalmi munkával kével a Rákóczi utcában pótoljuk. Eddig 100 köbmé- járunk. Az utca egyik ol- tér sódert szállítottunk a: dalán a házak előtt sóder- községbe. Délutáp újabb dombok. szállítás lesz, most erre — Járdát építünk — ma- kell mozgósítani az embe- gyarázza az elnök — eb- reket. ben az utcában 800 méter Egyre több a jelentkező hosszúságút, amelynek az nő a papíron a névsor és érteke százezer forint, délután tovább nő a Rá- Meglévő pénzünk 50 ezer kóczi utcában a sóderdom­____________________________ bök száma. Vannak persze o lyanok, akikhez három- szor-négyszer el kell men­ni, míg végül megfogják a lapát nyelét. Menczel László, Győri Bertalan, Hegedűs Péter, nem ezek közé az embe­rek közé tartoznak, ők nem számolják a ledolgo­zott órák számát. Készség­gel ménnek és dolgoznak, mert tudják, hogy maguk­nak csinálják. A helybeli önkéntes tűzoltók is fel­ajánlották segítségüket. Bó- csó János bácsi, kovács­mester elvállalta a csáká­nyok élesítését. Elmondhatjuk, hogy az utca lakóinak nagy része szívesen és örömmel vesz részt a közös munkában, amelynek gyümölcsét végső soron ők élvezik majd. — Szenográdf — A rádió és a tv mai műsora Szombat JŰLIUS 4. Kossuth rádió: 8.15: Lányok, asszonyok. .. — 8.25: Magyar nóták. — 9.02: Előfordul, hogy.. . — 9.07: Szimfónikus zene. — 10.10: Zenes színjáté­kokból. — 11.02: Egy szemta­nú elmondja. — 12.15: Táncze­ne. — 13.00: Dusolina Gianni- ni énekel. — 13.30: Németh Vidák János népi zenekara játszik. — 14.10: Villanófény­ben. . . — 14.15: Könnyű dalla­mok. —14.35: Könyvszemle. — 14.50: Kamarazene. — 15.50: Hét nap a külpolitikában. — 16.10: Botrány a telefonnál. Elbeszélés — 18.41: Üj leméze- inkből. — 19.30: Kamarakóru­sok. —. 20.25: Majd kialakul. — 21.50: Hanglemez. — 22.15: Hangképek az atlétikai baj­nokságról. — 22.30: Tanczene. Petőfi rádió: 14.00: Fúvósze­ne. — 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14.35: Népdalok. — 15.05: Az udvarlás története. — 16.05: Heti hangversenyka­lauz. — 16.45: Kutyavásár. El­beszélés. — 17.05: Zenés talál­kozó. — 17.55: Orvosi taná­csok. — 18.00: Könnyűzene. — 18.45: Orgonát tessék. Karco­lat. — 19.05: Muzsikáló képes­lapok. — 19.30: Verdi: Don Carlos. Háromfelvonásos ope­ra. — 20.40: Elmúlt egy évad. Besztercebánya: 14.00: Az In- tervizió műsora. A teniszbaj­nokság közvetítése Londonból, majd közvetítés a moszkvai nemzetközi atlétikai viadalról. — 20.00: TV Híradó. — 20.50: Üj dalok. — 21.00: Különös eset (bűnügyi történet). — 22.35: Vendéglő a kőasztalnál (régi cseh filmvígjáték.). AJAX rugóskalapácsot keresünk sürgősen megvételre. Ajánlatokat Lenin Mg. Tsz. Nagyszénás címre kérünk. APROHIRDETESEK 2 gépkocsi vezetőt 3 hónapi Időtartamra felveszünk a Vá­rosi Tanács Köztisztasági Üzemhez Salgótarján. Nógrád Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat átképzős tan­folyamot szervez 1964. szep­tember 1-től, megfelelő lét­számú jelentkezés esetén. A nyári szünidőre diákokat ve­szünk fel. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Vizsgázott kazánfűtőt azon­nali belépéssel felveszünk Nóg­rád megyei Patyolat Vállalat. Budapest! új lakótelepen lévő egyszobás komfortos gázboyleres központi fűtéses lakásomat elcserélném salgó­tarjáni kétszoba komfortosra. Ajánlott levélben Dr. Titkos Károly, Budapest ni. kér. Bé­csi úti lakótelep 604 I. em. 14. OTP átvállalással és fizetési kedvezménnyel 2 szobás új ház 600 négyszögölön Nemti Béke t. 14. eladó. Elektroműszerész Villanyszerelő Karosszérialakatos szakmunkásokat azon* nali belépéssel felve­szünk. Bér megegyezés szerint! Jelentkezni le­het Salgótarján, Sza­badság tér 5. Vegyesipari Vállalat. Építőipari technikusokat beruházások műszaki ellenőrzésére és lebonyolítására fel­vesz a Nógrád megyei Beruházási Iroda. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés levél­ben vagy személyesen a Megyei Tanács 341 sz. helyiségében. Nógrád megyei Beruhá­zási Iroda, Salgótarján,

Next

/
Thumbnails
Contents