Nógrád. 1964. július (20. évfolyam. 119-145. szám)
1964-07-19 / 135. szám
8 rí e g a A n 1364. július 19. vasárnap $&&f*or£g| A* őszi idény előtt Még bizonyítani lohol... Ma délután a Nagybáto- nyi Bányász labdarúgói tak elég bátran. Sajnos, Molnár Zoli sérülésével vámár az őszi forduló egyik delmünk is szétzilálódott, legnehezebb akadályát veszik: a Szolnoki MÁV csapatával, az NB II. Keleticsoportjának 2. helyezettjével mérkőznek. Talán, a legérdemesebb most visz- szapillantani az együttes eddigi szereplésére. — Bizony, a tavaszi fordulóban baljósán, rosszul sikerült a kezdet — mondotta Laczkó Sándor edző. — Már az első mérkőzésünk is elmaradt Szegeden a nagy hó miatt. Aztán az itthoni nyitány sem hozott szerenosét, mert 0:0-as döntetlenre mérkőztünk a Békéscsabai Előrével. Csak azután győztünk Budapesten a KISTEXT ellen 1:0- ra. Ami azután következett, arra pedig még rágondolni is rossz. Tapasztalatlan a csatársor \ Az együttes nagyon rosz- szul szerepelt az első tíz mérkőzésen. A sereghajtók között tanyázott. Erejéből mindössze két győzelemre és három döntetlenre tellett. A 12. fordulóig úgy látszott, hogy a Nagybá- tony már újra kiesik. A kisterenyei Bányász elleni mérkőzés aztán fordulópontot jelentett. Erre a szurkolók is úgy emlékeznek vissza, hogy rég nem látták úgy játszani a csapatot. Aztán két hét múlva Budapesten egy félidei jó játékkal 3:0-ra legyőzték a fekete-fehér fiúk a bajnoki címre esélyes Spartacus*, a következő héten pedig a Baglyasaljai Bányászt. Igen érdekesen alakult a csapat mérlege. Ugyanis az otthon játszott kilenc mérkőzésből ket+őt nyert, hármat döntetlenül fejzett be és háromszor kikapott. Idegenben kilenc mérkőzésből hármat nyert, kettőt döntetlennel végzett és négyet vesztett. — Az volt a legnagyobb baj — mondotta az edző —, hogy sok új fiú került az együttesbe és a fiatal csatársor tapasztalatlan volt még Hiányzott az összeszokottság és nem játszotmeggyengült. Sokszor változott az összeállítás is. Csak 13 gól A statisztika szerint mégis öt játékos szerepelt 17- 17 mérkőzésen: Bulyovszki, Veres, Tari, Szarvas és Kovács Ferenc, Tizenötször játszott Stuhl, tizennégyszer Nagy és Huszár. A ti- zennyolcas keret többi tagja csak néhány mérkőzésen. A legjobb játékosnak Veres bizonyult. Kilencszer játszott jól. Utána Tari következik hét, Bulyov- sziki háti majd Szalai négy mérkőzésen nyújtott jó teljesítményével. A többi labdarúgó csak egy-két mérkőzésen játszott jól. Az együttes csatársora a tizenhét mérkőzésen csupán 13 gólt lőtt. Ezek közül Kovács F. ötöt. Szarvas négyet, (egyet 11-esből), Nagy kettőt, Tari és Pintér egyet-egyet. Az ellenfelek csatárai ugyancsak tizen- három-tizenháromszor küldték Bulyovszki hálójába a labdát. — Bizony kevés gólt lőttek csatáraink, ritkán vállalkoztak lövésre. Különösen a hazai mérkőzéseinken játszottak erőtlenül, de sokszor a szerencse is elpártolt tőlünk. — mondotta Letovai Ferenc szakosztályvezető. — Az őszi mérkőzéseken sokkal több gólt kell rúgniuk, m'ert ha csak a hazai mérkőzésen legalább néggyel többet rúgtak volna a tavasszal, most jobb helyen állnánk. — Pedig tudnak a fiúk jól is játszani — vette át a szót a csapat egyik veterán szurkolója, Sata Géza, nyugdíjas bányász. — Nem mondanám ezt. ha nem láttam volna a Budapesti Spartacus elleni játékukat. Talán el sem hittem volna. Nagyobb lelkesedéssel A nagybátonyi közönség nincs megelégedve a csapat eddigi szereplésével. Igaz, sokszor még a csaLAPZARTAKOR ERKEZETTs Intetlen az első szlovákiai mérkőzésen Több, mint 200 kilomé- er. út, s zólyomi pihenés itán szombaton a déli órákban a csehszlovák turné első állomására, Túróc- •zfentmártonba érkezett az SBTC. A hazaiak kezdték a játékot. A harmadik percben szögletet értek el. A salgótarjániak a hetedik percben vezették az első támadást Veres futott el. A tizenkettedik percben már a negyedik szögletet ki. A 22-ik percben nagy védelmi hibából csak a szerencse mentette meg az SBTC-t, a góltól. Az 53. percben Szőj ka, hosszú labdájával Lászlc futott el, beadását Sári fejjel továbbította a hálóba: 10. Az 55. percben Veres helyett Básti a 67. percben László helyett Kovács állt be a csatársorba. A 75. percben Bjásti szépen futott el, a leadásról Sári lekésett. Egy perccel patösszeallítással sem, de az már az edző feladata. A szezont értékelő szakosztály értekezleten a fiúk Ígéretet tettek arra, hogy nagyobb erőbedobással, nagyobb lelkesedéssel küzdenek majd az őszi mérkőzéseken. Ennek első bizonyítékát mai délután adhatják a sportkör vezetőinek és a tőlük jó labdarúgást és sok győzelmet váró lelkes közönségüknek. Mecser Lajos nyilatkozata, Kétsier kellett hajrái;!!!*** Forró másodpercek a dublini stadionban Mecser Lajos, az SBTC ja, hogy társaimmal együtt gát az ő távjáíg. Őket ki- hosszútavíutója szerdán ér- minél jobban megszokjuk sebb távolságban követtem kezett vissza a magyar at- a versenyzést elsős^ban a majd utánuk nyomultam, léta-küldöttséggel London- külföldi futókkal szemben, Nekem tartalékolnom kelből Budapestre a MALÉV hiszen az angol bajnoksá- lett az erőmet az 5000 mé- repülőgépép ötnapos ang- gon jelenlévők közül is bi- tér hajrájára, hiszen ez az liai és írországi útjáról, zonyára taálkozunk majd én távom, erre kellett össz- Pénteken este pedig már a néhánnyal a tokiói olim- pontosítanom. Az első haj- somosi hegyek felől futott pián. Áz angol, szovjet, ránál, az írek távjánál, a vissza az SBTC öltözőjéhez amerikai és a többi futó 3 mérföldet jelző céiszalag- klubtársaival (Hertelendí- kiválóságok is ott lesznek nál már egészen megköze- vel és Zsolnaival) a napi Tokióban, s mivel most ők literiem őket, de az északír képviselik a legmagasabb Graham jobban összponto- színvonalat, tőlük kell ta- sított és egy máodperccel nulnunk. kiadós edzésadag végeztével. A fiatal atléta legutóbbi verenyéről és élményeiről a következőket válaszolta munkatársunk kérdéseire: — Mi volt a célja a külföldi versenyeknek? — A legutóbbi külföldi versenyeknek az volt a célérték el a lelkesen játszó később a hazaiak indítottak razaiak. A mieink erejéből támadást Salaga elfutott a 'sak arra tellett: tartós bal alsó sarokba lőtte a ••'ezőnyjátékot alakítottak labdát 1:1. VASÁRNAP! SPORTMŰSOR — ■—— Kiemelkedő sportesemény: a megyei spartakiad döntője Vasárnáp délelőtt Sál- ökölvívóiból álló Nógrád gotarjánban az év egyik megyei válogatott Gyön- legnagyobb szabású sport- gyösön mérkőzik Heves eseményeit rendezi meg megye válogatottjával. A Nógrád megyei férfi és női röplabda válogatott együteseink Mátrafüreden mérkőznek Heves megye válogatottjai ellen. Atlétika: Ugyancsak Gyöngyösön versenyzik Heves megye válogatottjaival a Nógrád megyei válogatott együttese. Az országos összetett atlétikai bajnokságon szerepel a férfi tízpróba-verseny második napi számaiban Eodor Béla és Csábi Imre, a SÜMSE két atlétája. a megyei testnevelési és sportszövetség. Az SKSE festői szépségű stadionjában 9 órakor találkoztak a falusi dolgozók XIII. szpartakiádjának döntőjén megyénk legjobb sportolói. A színpompás és nagy küzdelmeket jó eredményeket igénylő sportesemény megnyitója után hat sportágban, a város különböző sporttelepein kezdődik meg a vetélkedés az országos döntőbe való jutásért, a megyei bajnoki címekért. Az atlétikai versenyeket az SKSE stadionjában rendezik meg. Ugyanott lesz a röplabdázók és a tornászok megyei döntője is. Az SBTC pálya lesz a színhelye a kézilabdázók mérkőzéssorozatának. A tekézők versenye a Salgó^ larjáni Üveggyár tekepályáján kezdődik. A kerékpározókat az Acélárugyártól indítják a kisterenyei útvonal felé. A tekézők kivételével valamennyi sportágban indulnak női versenyzők is. A megyei spartakiád döntőin közel 350 versenyző vesz részt. Tehát százzal meghaladja a korábbi évek döntőit. A belépés valamennyi versenyre díjtalan. Kezdődik az őszi idény Röplabda NB l.: St ZIM — EVTK, Salgótarján, ZIM pálya, 11.30 óra. Labdarúgás NB II. Kgle- leti-csoport: Nagybátonyi Bányász — Szolnoki MÁV Nagybátony, 17,30 óra v: Czirják. Jászberényi Lehel — Baglyasaljai B., Jászberény, 17,30 óra, v: Katona 1. SZMTE — Kisterenyei B., Szolnok, 17,30 óra v: Magyar Z. Válogatott találkozók Ökölvívás: Az SBTC és a Nagybátonyi Bányász — Milyen volt a dublini verseny és volt-e lehetőség győzelemre? — Ritkán találkoznak magyar atléták olyan lelkes közönséggel, mint ami- . lyen az a hatezer néző volt i ott Dublinban s. Kennedy elnökről elnevezett stadionban. Bárcsak nálunk szeretnék ennyire az atlétikát! Valóban öröm volt ott versenyezni. Nemcsak a győztes íreknek szurkoltak, hanem nekünk is, és nem csak azért, mert mi tovább versenyeztünk. Ugyanis vezetőnknek és edzőnknek, dr. Sir Józsefnek a kérésére a kedves vendéglátók segítettek abban, hogy mi, masyarok, 5000 méterre is időt futhassunk. Nem csak a pályát jelölték ki, és az Időt megelőzött bennünket. Én a második helyezettel, az ír csúcstartóval együtt haladtam át a célon 13:19,8 másodperccel. A közönség ezután még- nagyobb hang- orkánnal biztatott, s a hátralévő 172 méteren mindez sokat segített nékem. Szinte tolt a cél felé. las' sikerült a mi külön magyar versenyünket megnyernem. Mácsár 14:22.2, Sütő pedig 14:28,8 másodperces időt futott. Talán, ha nem kellett volna kétszer összpontosítanom, aa íreket is legyőzhettem volna. Minden esetre az lett volna az igazi győzelem. (Itt megjegyezzük. bogy Mecser Lajos 13:48,— másodperces ideje a harmadik legjobb 5000 méteres eredmény Iharos és Kovács után, s ezzel az idei mérték, hanem úgy buzdí- világranglistán a 12. helye* toriak, mint az övéiket. Tu- foglalja eL lajdonképpen kétszer kellett hajráznunk. Közülünk a 3000 méteres akadélyfu- tó Mácsár indult legjobban Sütővel. Mácsár a győztes Graham és a második helyezett O’Riordan közé tört be a táv első részében és nagyszerűen tartotta ma— Ml a legközelebbi programja? — Hétfőn a magyar atlétika: válogatott kerettel utazom Galyatetőre. Ott készülünk az edzőtáborban két hétig a további versenyekre. A szurkolóé a szó: Sok múlik a biztatáson is Mint a „B-közép” tagja érdeklődéssel olvastam a Nógrád július 11. számában az SBTC tavaszi szereplését értékelő cikket. A cikk mondanivalójával egyetértek, de mint szurkoló úgy érzem ki kell egészíteni néhány gondolattal. Elsősorban különös módon nem a csapat, hanem a közönség, a magát szurkolónak valló nézősereg idei „szereplését” kívánom megvizsgálni, szóvátenni. Minden sportban, de különösen a labdarúgásban nagy szerepe van a sportszerű buzdításnak, különösen olyankor, amikor bajnokságra tör kedvenc csapatunk. Ezért furcsa előttem a hazai nézők magatartása, akik csak akkor buzdítják a csapatot, ha 2-3 góllal vezet, holott éppen akkor lenne szükség a „hajrá stécé”-re, amikor szoros az eredmény. Még elitélendőbb néhány masáról megfeledkezett néző magatartása, olyanoké, akik trágár szavakkal illé- tik a játékosokat — sokszor ok nélkül. Próbálnák csak meg az ilyen nézők a zöld füvön, hogy nem is olyan könnyű a labdát a hálóba juttatni. Korholás helyett buzdítsuk a játékosokat úgy, ahogyan az utolsó hazai mérkőzésén csináltuk és úgy ahogyan azi néhány vérbeli szurkoló teszi. A csapat szereplésével kapcsolatban az a véleményem. hogy'ha a szellem a játékosok között tovább javul, akkor képesnek tartom őket a feljebbjutásra. Csak idegenben kell egy kicsit jobban vigyázni! A játékosok közül ki szeretném én is emelni Toldi szereplését. Mindenki előtt példa lehet az ő esete, aki szorgalmával, kitartásával beverekedte magát az „egybe” és a tavasszal a legkiemelkedőbb játékosnak bizonyult. Magunk között már el is neveztük labdaszedőnek, hiszen ahogyan mondani szokás, minden labdán rajta van. Néhány játékoshoz az a kérésünk, hogy tegye magáévá a fekete-fehér színeket'és érezze magáénak a csapatot, a várost, a közönséget. Elsősorban Horváíthra vonatkozik ez. Sándortól nagyobb önfegyelmet, Taligától pedig nagyobb „hajtást” várunk és azt, hogy ne dédelgesse olyan sokáig a labdát. Szojka Ferinek pedig nem árt ha néha másnak is átengedi a szabadrúgás jogát. A csapat fiataljai tehetségesek, de ne felejtsék el a szerénységet akkor sem, ha már több mérkőzést játszottak az első csapatban’ Az őszi szezonban valamennyi játékostól azt várjuk, hogy szívvel és lélekkel küzdjenek. Ez remélhetőleg meghozza a passzív közönség hangját is és akkor nem marad el a várva- várt siker! GÖtz János nögbad A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: főszerkesztő: iO-94, párt- és tömegszervezeti és kulturális rovat: 14-40. 10-79. ipari rovat: 10-64, mezőgazda- sági rovat: 12-12 (123-as meHék). Szerkesztés: 11-59. Kiadja: A Nógrád megyei Lapkiadó V, Felelős kiadó: Vida Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi ót 53. Telefon: 10-29. Index-számr 25 072. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari V„ Salgótarján Lovász József u. 2. Telefon: u-92> Felelős vezető: Füa István 64.226. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hely! postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetés! dij egy hóra: 1»— forint.