Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)

1964-06-05 / 97. szám

nőgrAd 1964. Június 5. pfrtet Es bizony iicskálytcileii lläM! Saigon játszották a női megyei röplabda-bajnok­ság megyei rangadóját, amelyen a salgói lányok öt- iátszmás nagy küzdelemben ' 3:2-re. legyőzték az ugyancsak jóképességű baglyasaljai együttest. Csak nagyon ritkán fordult elő hasonló szabálytalanság, mint, ami a képen látható: Juhász Kati (Salgó) át­nyúlt a háló fölött, és elpöccintette a labdát Szek­szárdi Mária (Baglyos) kezéből. (Mákos László felvétele) Rio de Jaueiróbau lesz a Brazília—Peru olimpiai labdarúgó selejtező A Brazília—Peru olim- Az AFP jelentése szerint nem adott gól teljesen piai labdarugó: — se- bemutatták az Argentína- szabályos körülmények lejtezőt — amely a két Peru mérkőzésről készült között 'született meg. A csapat pontegyenlősége filmet, így látható az a filmet levetítették az - új­miatt azt hivatott eldön- gól is, amelyik a tragikus ságírók előtt, és megkül­deni, hogy melyik együttes eseményeket előidézte, dik különböző nemzetkö­iut ki Argentina mellett Dél-amerikai labdarúgó- zi és külföldi sportszerve­Dél-Amerika képviseleté- szakértők szerint a meg zeteknek. ben másodiknak Tokióba —, június 7-én vasárnap Bio de Janeiróban rende­zik meg. A perui képviselőház tiltakozott a rioi színhely miatt, és azt követelték, hogy a mérkőzést semle­ges területen, Chilében bo­nyolítsák le. Végül is azonban megnyugodtak a dél-amerikai torna szerve­zőinek döntésében, és így most már nincs akadálya a két ország közötti lab­darúgó találkozó létrejöt­tének. A perui labdarúgó szö­vetség elnöke a limai tra­gikus eseményekről nyilat­kozva kijelentette, ennek fő előidézője az volt, hogy a rendőrség hamarosan el­veszítette „hidegvérét”. Budapesten hallottuk Izgalmas mérkőzés várható Kisterenyén A VASÄRNAPI NB II- Spartakus látja vendégül, azért, mert idegenben ját­es labdarúgó fordulóban míg a Bp. Előre Kistérén szik, hnem azért is, mert két Nógrád megyei csa- nyére látogat el. a Spartakus jónevű játé­patnak lesz budapesti el- A két bányászcsapat kö- kosokból álló csapata ko- ienfele. zül a Nagybátonynak lesz moly játékerőt képvisel és A Nagybatonyt a Bp, nehezebb dolga. Nemcsak annak ellenére, hogy két __________________________í ___________________________hete Budapesten a Kőér u tcában döntetlent értek el a Szeged ellen, és az elmúlt vasárnap Békéscsa­bán vereséget szenvedtek, Bukovi Márton edző sze­rint még nem adták fel a küzdelmet, és feltétlenül bele akarnak szólni a baj­nokság megszerzésébe. A PAPÍRFORMA sze­rint a Kísterenye könnyebb mérkőzés előtt áll. A hazai pálya előnye mellett az el­lenfél sem mutat legjobb formát. Az elmúlt vasár­nap ugyanis a Bp. Előre csak nehezen 1:0 arány­ban tudott győzni az Izzó ellen, két hete pedig a Gyulai AC-tól szenvedett vereséget. Ha azonban meghallgatjuk Fenyvesi Lászlónak, a Bp. Előre ed­zőjének nyilatkozatát, mindjárt nem látszik olyan könnyűnek ez a mérkőzés. Fenyvesi edző szerint az Izzó elleni l:0-ás győzelem nem fejezi ki a két csa­pat közti különbséget. SOKKAL több góllal kel­lett volna győzniök, de az ellenfél szinte mind a ti­zenegy játékosával védeke­zett f Gazdag sportműsor Szécsényben Vasárnap ifjúsági talál- ják a résztvevők. A tor- kozót rendeznek Szócsény- nagyakorlatok után az ben, ahol a járás fiataljain SBTC ökölvívó csapata tart kívül a megye számos bemutatót. Párbajtőr, kard községéből is várnak ven- és tőr bemutatóval foly- dégeket. Erre a napra tatódik a sportprogram, gazdag sportműsort is ősz- Kiemelkedő eseménynek szeállított a rendező bi- számít a Salgótarjáni ZIM zottság. Délután 2 órakor NB. I-es és a Budapesti az úttörők közös gyakorla- Honvéd NB I-es röplab- tával kezdődik a műsor, da csapatainak találkozó- Ezután az SBTC férfi és ja. Végül labdarúgó-mér- női tomacsapatának szer- kőzés zárja az ifjúsági ta- és talajgyakorlatát láthat- lálkozó sportműsorát Falusi sportkörökben Héhalomban a spartakiádra készülnek A héhalmi egyesület női gádtagok is. Héhalom is sportolói között szép szám- felsorakozott azok közé a mai vannak szocialista bri- falvak közé, ahol a sport életszükséglet, szórakozás, legkellemesebb Atlétika a pásztói járásban Elérkezett az atlétikai 17,38 m. Diszkoszvetés: 1. versenyek ideje. A Pász- Szappan Éva (P) 18,27 m. tói Járási Testnevelési és 2. Maczák Irén (J) 18,17 Sportszövetség atlétikai m. Távolugrás: 1. Csákvá­versenyén is népes ver­senyzőgárda indult. EREDMÉNYEK: NŐK: 100 m: 1. Vizoviczki Margit (Jobbágyi) 14,8 mp, 2. Ber- tók Mária (J) 15,2 mp, 3. Csákvári ' Zsófia (Pásztó) ri Zsófia 390 cm. 2. Szap­pan Éva 385 cm. Magas­ugrás: 1. Liska Mária 130 cm. 2. Papp Mária (P) 126 cm. 3. Csákvári Zsófia 120 cm. FÉRFIAK: 15,6 mp. 400 m: 1. Nagy 100 m: Szabó Ottó (P) Erzsébet (J) 1:19 mp, 2. 12,6 mp, 2. Sál Ferenc (J) Wiltner Karolina (P) 1:26 12,8 mp, 3. Pintér Ferenc mp. Gránátdobás: 1. Ba- (■!) U mP- 200 m: 1. Budai gyinszki Borbála (P) 30,28 Tibor (P) 27,4 mp, 2. Sál m. 2. Szappan Éva (P) 20,35 Ferenc 28 mp, 400 m: 1. m, 3. Liska Mária Ez történt az NB l-ben Az NB I-ben hétköznap — Csepel 2:0 (1:0), Újpesti sem szünetelt a bajnokság. Bár a Vasas a Középeu­rópai Kupáért mérkőzött, s nagyszerű hajrában 3:1 arányban nyert a Linzer ASK ellen, a többi csapa­tok a bajnoki pontokai gvűitötték. Eredmények: Győr — Ferencváros, 2:2 (2:1) Bp. Honvéd — Diós­győr 2:0 (2:0). Pécs — Debrecen 2:0 (1:0), Komló — Dorog 0:0, Tatabánya Dózsa — Szeged 4:2 (2:1) AZ NB I. ALLASA: 1. Ferencv. 12,10 1 1 28:11 21 2. Tatabánya 12 7 4 1 23: 7 18 3. Bp. Honv. 12 7 3 2 23:11 17 4. újpest 11 6 2 3 19:13 14 5. Győr 12 5 4 3 16:42 14 6. MTK 10 6 1 3 15:11 13 7. Vasas SC 11 4 4 3 10: 8 12 8. Dorog 12 2 6 4 8:11 10 9. Komló, 12 4 2 6 7:18 10 10. Csepel 11 4 1 6 11:12 o 11, Pécs 11 2 4 5 7: 9 8 12. Szeged 12 3 2 7 12:19 8 13. Diósgyőr 12 2 3 7 5:15 7 14. Debrecen 12­1 11 3:30 1 (P) Budai Tibor 66,8 mp, 2. Szőke László (P) 70 mp. 00 m: 1. Budai Tibor 2:30 mp. 2. Nagy János (P) 2:38 mp, 3. Adorján Lász­ló (P) 2:45 rjp. 3000 m: Felva István (P) 11:31 mp, 2. Nagy János 11:36 mp. Diszkoszvetés: 1. Kovács Sándor (P) 26,35 m, 2. Wiltner Péter (P) 22,60 m. Súlylökés: 1. Szidi Pál (P) 10,32 m. 2.Szivák István (P) 8,46 m. Távolugrás: 1. Czirják Sándor (P) 548 cm, 2. Pintér Sándor (J) 538 cm, 3. Szidi István (P) 481 cm. Magasugrás: 1. Czirják Sándor (P) 160 cm, 2. Maczák András (J) 145 cm. a fiatalok időtöltése. Molnár József sportköri elnök így tájékoztatott: Jelenleg a sportkör igen szorgalmasan készül a spartakiád versenyekre. Nem titok, hogy jó ered­ményeket szeretnének elér­ni. A sportkör jó munká­jára jellemző, hogy 24 if­júsági labdarúgójuk van. így érthető, hogy a játé­kosok igyekeznek jól ját­szani, hogy minél többet kerüljenek be a csapatba. A többi sportolóknál is szívesen látnák, ha nem kérésre, hanem maguktól vennék birtokukba a fel­szereléseket, hiszen a le­hetőség, az útiköltség és minden feltétel biztosítva van. / Héhalomban foglalkoz­nak sportlövészettel is. E sportág komoly fegyelmet és odaadást követel .A kü­lönböző szervezetekkel jó a sportkör kapcsolata, azonban a.tsz-től még nem kaptak támogatást. Csupán a tagdíjbeszedésnél van némi lemaradás. A tanács vb határozatba foglalta a pálya bekerítését és új fu­tó-, röplabda- és kézilab­dapálya építését. A Ki- lián-mozgalom még nincs kellően kibontakozva. A kézilabdacsapat a járásban komoly erőt képvisel. Most készítik elő a spartakiád versenyekre. A vezetősé­gen belüli hiányosság, hogy az elnök munkáját a szakosztályvezetők nem se­gítik kellőképpen. Az ed­diginél kissé nagyobb igyekezettel, jobb munká­val a héhalmi sportkör a pásztói járás egyik erős sportkörévé válhat. Csákvári József tudósító Nincs szünet i röplabda NB II­A röplabda NB. TI-ben befejeződtek a tavaszi szezon találkozói. A fel­sőbb osztályba való jutá­sért, a helyezésekért folyó küzdelem azonban nyári szünet nélkül folytatódik továibb, mely révén két női csapatunk, a Zp. Épí­tők és az SBTC együttesei már az őszi első fordulót bonyolították le, amikor hétközben megmérkőztek egymással Salgótarjánban a ZIM-pályán. A versenybíróság a baj­nokság befejezésének idő­pontját sűrített program­mal jükus 12-ben állapí­totta meg. Érdekessége az őszi fordulóknak, hogy há­rom fordulón a csapatok1 kettős mérkőzést vívnak1 majd, mivel a Keleti cso­portban nehezebbek az utazási lehetőségek. A bajnokság befejezte! után az osztályozó mérkő­zések szeptember 5-én kez­dődnek meg, melyen sze­retnének ott lenni csapata­ink is. Ez kizárólag raj­tuk múlik, hiszen, ha ai Zp. Építők együttese to-! vábbra is tartja azt a for­máját, melyet legutóbb ta mutatott, akikor nem lehet baj. Az SBTC együttesé­nek is van esélye, hiszen1 a hátralévő kilenc mérkő­zésből, mindössze csak egyetlen esetben kell ide­genbe utazndok, az utolsó mérkőzésre a Kerámiá­hoz. A többi mérkőzésre Salgótarjánban kerül majd sor. Mindenesetre fel kell javulni a lányoknak,, kik az eddigi mérkőzéseiket idegesen, nyomott hangu­latban vívták. Le kell hig­gadnia a csapatnak, s nyu­godt, határozottabb játék­kal sokkal többet tudnak nyújtani, mint eddig. Az esélyesek győztek a járási bajnokságokon A pásztói járási labda- csoportjában már nem s®8- rúgó bajnokságban 1964. letett érdekesebb ered- május 31-én a következő mény. Hollókő — Piliny eredmények születtek. I. 1:1, Nagylóc II. — Pös- osztálybah: Erdőkürt — tyénpuszta 1:1, Nógrádme­gyer — Nógrádsipek 3:2. Szarvasgede 2:2, Kisbá- gyon — Szárak 0:0, Csé- cse - Mátraszőllős 3:1, A bajaokság állása a B Egyhazasdengeleg — Va- J * nyarc 3:0. csoportban? I^^Fban. Buják - í S, s 3 - j “ Felsőtold 2:1, Hehalom — 3. Nagyóic n. 6 ! s 1 u: s t Bér 5:0, Erdőtarcsa — Ko- 4- sz.-feifalu s 3 1 1 13:12 1 zárd 3 0 5- p°styénp. 6 1 4 1 15: 9 * 6. Szalmatercs 6 2 1 s 7:12 5 Igen jó eredmények szü- 7„. ™nókő i\\ \ 7I1! 4 lettek a szecsenyi járási 9. Benczúrfalva 6 1—5 3:14 a labdarúgó bajnokság A és B csoportjában is. Külö­nösen nagyarányú győzel­met ért el Karancsság Varsány ellenében. Akad­tak viszont sportszerűtlen mérkőzések is. A Magyar- géc — Nógrádszakál talál­kozó a nógrádszakáliak hi­bájából félbeszakadt, míg a B csoportban a Szalma­tercs — Bencúrfalva mér­kőzés maradt el Bencúr­falva hibájából. Eredmé­nyek: Karancsság— Var­sány 8:1, Ludányhalászi — Endrefalva 4:1, Ságujfalu — Egyházasgerge 1:3'. A bajnokság állása az A csoportban: 1. Egyh.-gerge 2. Karancsság 3. Litke 4. Ságújfalu 5. Varsány 6. L.-halászi 7. Endrefalva 8. Magyargéc 6 41 1 15: 3 9 6 41 1 17: 4 9 5 4 1 — 11: 5 9 7 2 2 3 16:16 6 7 2 2 3 10:19 6 5 2 12 11:11 5 6 2 1 3 10:12 5 6 11 4 4:18 3 9. Nógrádszakál 6 - 2 4 3:11 2 A járási bajnokság B. N0GRÄD A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága da a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz 2. Telefon: főszerkesztő: 12-9A párt- és tömegszervezeti és kulturális rovat: 14-40, 10-79, ipari rovat: 10-64, mezőgazda- sági rovat: 12-12 (123-as mellék). Szerkesztés: 11-59. Kiádja: A Nógrád megyei Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Kiadóhivatal: Salgótarján. Rákóczi lit 53. Telefon: 19-29. Index-szám: 25 072. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari V., Salgótarján, Lovász József u. 2. Telefon: 11-92. Felelős vezető: Fila István, 64.187. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra! 13,- forint. /

Next

/
Thumbnails
Contents