Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)

1964-06-04 / 96. szám

1964. Június 4. csütörtök. NÓOS.tS 5 I lőtéri tizenhármai©» Közel az épület első harmadának átadási batárideje. Szabó János szocialista kőművesbrigádja a hónap közepére befejezi a vakolást Betonmagra mészkőzúzalék és fehércement. Németh János kőfaragó brigádjának hat- és félszáz mellvéd és párkányelemet kell elő gyártani A villanyszereléssel elkészültek a szakiparosok. Bár csak ezt mondhatnák a fűtésszerelésről. De a radiá­torok más mindig késnek,. fFoto: Koppány György) A nagy erőpróba előtt Nyilatkozik a Nógrád megyei Gépállomások Igazgatóságának vezetője A gabona be takarítás minden esztendőben nagy erőpróbája a gepeknea, termelőszövetkezeteknek. A betakarítás sikere mint mindig, most is attól függ, hogyan szervezik meg a munkát a tanácsok és gép­állomások szakemberei, , a szövetkezeti vezetők. A gé­pi aratás, cséplés előkészü­leteiről nyilatkozott lapunk nak' Szomszéd József, a Nógrád megyei Gépállo­mások Igazgatóságának ve­zetője. — Milyen feladat vár az idén az ara- tás-cséplés idején Nógrád megye hat gépállomására? — Az idén, a korábbi éveikhez viszonyítva lénye­gesen nagyobb terület, mintegy 70 900 hold gabo­na vár aratásra. Ebből kö­vetkezik, hogy megnövek­szik a gépállomások, a gé­pek szerepe is. A tervek szerint mintegy 42 500 Hold gabonát vágnak le a gép­állomások aratógépei, kom­bájnjai, 10 ezer hold pedig a termelőszövetkezet ara­tógépeire vár. Az idén 87 kombájn és 250 gépállo­mási, valamint termelőszö­vetkezeti aratógép lát munkához a gabonafölde­ken. Ezekben a napokban valamennyi gépállomáson az képezi a legfontosabb feladatot, hogy tervszerűen jól felkészüljenek erre a nagy munkára. — Milyen szerve­zési intézkedéseket tettek már eddig, hogy az aratás, a cséplés folyamatos le­gyen valamennyi ter­melőszövetkezet­ben? — A gépállomások me­gyei igazgatóságán már korábban elkészítettük a nyári munkák intézkedési tervét, amelyben a munka- szervezéssel kapcsolatos legfontosabb irányelveket rögzítettük. Ennek megfe- löen hívtuk össze a múlt hét végén Balassagyarma­ton a gépállomások fő- mezőgazüászait, s ezen a tanácskozáson az elkövet­kezendő időszak legfonto­sabb feladatait vitattuk meg. — Az aratás. cséplési munka előkészületeit már valamennyi gépállomás körzetében megkezdték. A járási tanácsok, s a gép­állomások szakemberei hoz­záláttak, hogy megkössék azokkal a termelőszövetke­zetekkel a pótszerződést a gépi aratásra, ahol errre igény jelentkezik. Készí­tik az aratógépek, a kom­bájnok menetiránytervét, valamennyi termelőszövet­kezetben felülvizsgáljáK és kijelölik azokat a terüle­teket, amelyeken aratógé­pek, kombájnok dolgoznak majd. Az érsekvadkerti Magyar Csehszlovák Barát­ság Termelőszövetkezetben tavaly is ezer hold­ról vágták le géppel a ga­bonát, mert időben szer­vezték meg a munkát. Ez­zel párhuzamosan készítik el a gépállomások és a me­zőgazdasági osztályok szak­emberei a 230 cséplőgép rajonirozási tervét. Tavaly az aratás, cséplés idején nagyon sok gondot okozott a kevés üzemanyag. Most olyan intézkedéseket foga­natosítottunk, hogy a gép­állomásokon lévő mintegy 680 köbméternyi üzem­anyag-tárolóteret folyama­tosan feltöltsék. így a gé­peknek nem kell állniok, még akkor sem, ha az ÁFORT-telepeken két-há- rom nap üzemanyag ellá­tási zavar jelentkezne. — Megtették-e a szükséges intézkedé­seket, hogy valameny- nyi gépen hozzáér­tő traktoros dolgoz­zon? — A hat gépállomás kö­zül ~ sajnos egyetlen olyan pines, ahol ne jelentkez­ne munkaerő-gond. Ezen természetesen tervszerű traktorosképzéssel segíthe­tünk, az aratás, cséplés azonban addig nem várhat. Ezért a gépállomások ve­zetői már most felveszik a kapcsolatot az ipari üze­mekkel, hogy a nyárra ki­kérjék az ott dolgozó, de a traktorvezetéshez értő embereket. Helyes, ha eb­ben az időben a termelő- szövetkezetek is felmérik, kik azok a tagok, akik ér­tenek a traktorvezetéshez, de most más munkakörben dolgoznak, s ha szükség lesz, ezek is gépekkel dol­gozhassanak majd. ' Csak így tudjuk megvalósítani azt az elképzelést, hogy a nyári szántás idején á géppark 60 százaléka ket­tős műszakban dolgozzon. A gépállomásokon pedig a munka megindulása előtt két-háromnapos szakmai oktatásban részesítik eze­ket az embereket, s már most intézkedjek a bale­setvédelmi oktatás meg­szervezéséről is valameny- nyi gépállomáson. — Mit tart most a gépállomások előtt álló legközelebbi fel­adatnak? — Most az a legfontos- sabto, hogy a gépi szemlék idejéig, június 10-ig vala­mennyi aratógépet kpm- béjnt és cséplőgépet kija­vítsanak a gépállomásokon. Pásztón, Szécsényben és Kistoronyén mindenképpen gyorsítani kell a javítási munkák menetét, hogy időben végezzenek. A gé­pi szemlék alkalmával megnézzük azt is. hogyan készítették fel a munká­ra a termelőszövetkezet gépeit. Egyébként az aratás- cséplás idejére két-három főből álló javító brigádot hozunk létre gépállomá­sonként. E brigádok fela­data az lesz, hogy a hibás gépeket a helyszínen azon­nal megjavítsák. Hogy idő­ben eljussanak, mindenho­vá, ahol szükség van rá­juk, állandó gépjármű szolgálatot vezetünk be. A lehetőségekhez mérten igyekszünk beszerezni a gépek javításához szüksé­ges alkatrészeket is. A ko­rábbi évekhez hasonlóan az AGROKER ballassagyar- mati kirendeltsége az ara- tás-cséplés idejét] ügyeletét tart. hogy az alkatrészhiá- ány egyetlen gépnél se okozzon tartós kiesést — fejezte be nyilatkozatát Szomszéd elvtárs. Körúton az igazgatóval Fogadónapot tartott az igazgató. Volt sok látoga­tója. Az egyik felvételét kérte, a másik lakást sür­getett. Volt aki a családi gondokkal hozakodott elő, abban kért segítséget. A szomszédos község tsz el­nöke kompresszort kért kölcsön a kőbányához. Meg kapta az előírásos bérleti díjért. Űjítás, bérjavítás kérés, áthelyezés és még ki tudná mi minden nem szerepelt itt napirenden, anüvel foglalkoznia kellett. Hosszú idő telt el, mire körútra indulhatott az üzembe, de a lépcsőn is­mét megállították. Egy be­teg ember jött látogatÓDa. , — Mi újság, Jenő? Hogy 'viselkedik az új gyomor? — kérdezte a látogatót. — Fáj még a varrás he­lye, fneg erősen kell dié­tázni. Nagy a család, ke­vés a táppénz, jó lehne rruvr dolgozni. Azért jöt­tem, ha valahogy lehetne a gyereket most már nyolcórásra átsorolni — mondja. — Utána nézünk, majd valahogy keresünk megol­dást — váktszolja az igaz­gató, azután' tovább érdek­lődik. — A család hogy van? — Nem a legjobban. Mi tagadás most szegények va­gyunk. A gyerek se hozott ma reggelit. A bodagot szégyelli. — Ejnye, a kutyafáját, hát miért nem szólt az a gyerek. Na, majd valamit csinálunk. Menjen csak fel a munkaügyre, majd ad­dig odaszólok telefonon — búcsúzott a vendégtől, aztán valóban a legköze­lebbi telefonhoz ment. — Nézzétek meg, kapott e már segélyt... Utaljatok ki rendkívülit... majd me­gyek aláírom — utasítja a munkaügyi osztályt. Azután az üzemorvossal találkozik. — Hogy vannak a bete­gek? — érdeklődik. — Műszereknek kellett érkeznie az üzemi rendelő részére — menjünk néz­zük meg, mi van — invi­tálja az üzemorvos, azu­tán együtt/ indulnak. Köz­ben egy dolgozó állítja le az orvost. A kez^t mutat­ja. Megégette. Együtt dor­gálják érte az igazgatóval, és a legközelebbi egész­ségügyi ládánál bekötözi az orvos. Az igazgató addig az egyik művezetőtől ér­deklődik. — Elkészült-e mar a szállítók szerződése? Miért nfm készítették el? — kérdezi — Meglesz, csak most kint rakodnak Tiribesen— válaszol a művezető. A cigányokból álló szál­lító brigádról van szó. El­határozták, hogy a szoci­alista címért versenyeznek. Ezt a szerződést sürgeti. — Majd meglátod, mi­lyen brigád lesz az. Jö­vőre még többen tanulnak közülük. Ezt vegyétek a szerződésbe is. Azután a raktárba ér­deklődik. Mi érkezett, mit jeleztek? Több anyag sür­gős lenne. Sürgesse a rak­tár is! A körút elég sokáig tar­tott. Mindenütt volt meg­beszélni való. Melyik mun­kával, hogy állnak? Mi hi­ányzik? Milyen termelési gondok vannak? De nem­csak úgy kérdez, mint igazgató, hanem mint munkatárs. Személyesen ismer mindenkit, de még a legapróbb családi gondo­kat is. Keményen beszél, ha hibát lát, de megér­tőén segít, ahol árrá szük­ség van. Az Ígéreteket szá- monkéri, viszont nem ígér ő sem, ha tudja, hogy le­hetetlen teljesíteni. Az em- Dereket jól ismeri, és tud­ják Bencés Béláról a nagy- bátonyi szolgáltató vállalat igazgatójáról, hogy egy­aránt képviseli az üzem és a dolgozók érdekét. fte-J.ó János Van rá párthatározat, vállalati határozat, benne van a vállalat műszaki in­tézkedési tervében: a sal­gótarjáni építkezéseken a vakolás hatvanöt százalé­kát géppel kell végezni. Határozat van — és a végrehajtása ellen Is sok kifogás. A vállalati intézkedési terv szerint márciusra öt üzembiztos vakológépnek és jól kiképzett vakoló bri­gádoknak kellett volna munkára készen állni. Az intézkedési terv előírását nem hajtotta végre úgy­szólván senki. De hála is­tennek, a hideg Idő amúgy sem kedvezett a vakolás­nak. S egy jó kifogás sokat ér! Sajnos, az időjárás köz­ben csak melegre fordult. Gondoskodni kellett újabb kifogásokról. Tekintve, hogy'az előírt öt üzembiz­tos vakolőgép a hozzátarto­zó brigádokkal sehogyan sem jön össze. Dehát nem panaszkodhatunk: ha a gépi vakolás nem is • na­gyon megy, kifogás azért akad még a raktáron. Az egyik: homogén alap-» ra kerül a habarcs. Ami a téglafalon megköt, a heten ledobja. A másik: nem jó a homok. A harmadik: a negyedik emeletnél följebb már olyan nyomás kell a habarcs szállításhoz, hogy könnyen szétvághatja a ve­zetéket. A negyedik, nem jó a szórófej, az ötödik: a kompresszor sem jó, A ha­todik:. .. szóval van niég, ne tessék nyugtalankodni. S ha már mindenből ki­fogytunk van még egy döntő érv a hátralékban: a gépi vakolás tulajdonkép­pen elmaradt módszer. Ma már korszerű építkezésen nem vakolnak .Az előre­gyártott elemet a földön vakolni — az az igazi! így aztán nyugodjunk meg a változhatatlanba. Az öt — tervszerinti-vákoló- gépböl egyet használnak durva vakoláshoz a kórház építkezésen, a körzeti épí­tésvezető tudomása szerint j kettőt, a helyi művezető | szerint egyet, a főtéri ti- zenhármason, egyet pedij j a Vöröshadsereg úti lakás- építkezésen — habarcsszál­lításra. A gépi vakolás problé­mája azért valamire jé lehet utazni Csehszlovákiá­ba. tapasztalatcserére» Mert ott csak géppel vakolnak. — Csizi —

Next

/
Thumbnails
Contents