Nógrád. 1964. június (20. évfolyam. 94-118. szám)

1964-06-17 / 107. szám

4 1964. Jűrkjs n. szerda !f Ő G S í D Osztrák muzsikusok a Mátra-vidéken A STRANDON HANGVERSENYÜKET követő napon, vasárnap reggel útra keltek Salgó­tarján osztrák vendégei: a hoenigsbergi Scoeller­Bleckmann vasművek szak- szervezeti fúvós zenekará­nak tagjai, hogy élményeik közé gyűjtsék a Mátra-táj szépségét. A szombati fo­gadtatás; az üveggyár, az acélárugyár dolgozóival, a város lakóival való ismer­kedés, a baráti vacsora kellemes benyomásai villa- nyozták a csoportot, indu­lás pillanatától, ahogy ki­kanyarodott túrakocsijuk a Karancs szálló elől. Nem volt hiány a híres osztrák kedélyességben s magyar jókedvben, amely az úton különleges, ízes keverékké elegyült. A ven­dégek a Schneider -Fáni da­los históriájával ismerked­tek — persze, magyar fo­galmazásban s első stáció- iukon, Párádon már ezt fújták a keserűvizes poha­rak mellett. Sok azonban a jóból is megárt; a parádi kóstoló után Galyatetőnek vette útját a busz, ahol a szak- szervezeti szálló fürdőtera­szán volt része szívélyes fogadtatásban a hangver­senyt rögtönző zenekarnak. Jól esett az üdülők elisme­rő tapsa, amely a zenemű­sort jutalmazta, s jól esett a hűsítő fürdő is a magyar dolgozók e pompás paradi­csomában, amelyről nehe­zen akarták hinni, hogy szakszervezeti beutaltak lakják s nem kiváltságo:. kevesek drága pihenője. GYÖNGYÖSRE ebédidő­ben érkezett az osztrák csoport s a Mátra étterem­ben kapott magyaros ven­déglátást, ételben és szivé- lyességben egyaránt bősé­gesen. Kedves epizódját szolgálta az ebédnek egy lakodalom, amely az étte­rem emeleti termében zaj­lott. A zenekar néhány tagja értesülve az esemény­ről, virággal és muzsika-, szóval sietett az ifjú pár köszöntésére, kölcsönös él­ménnyé avatva az ünnepi alkalmat. Őszinte és meghitt ba­rátság kovácsolódott az osztrák és magyar vasasok között a vendéglátás né­hány röpke napján. Olyan egyetértő barátság, amilyen csak közös osztályhoz tar­tozók között lehetséges s aminek nemzetközi szoli­daritás az alapja. Ez a szolidaritás terem­tette meg a hoenigsbergi és salgótarjáni vasas szak- szervezeti együttesek kap­csolatát, közeledését, kul­turális, művészeti találko­zóját is, amely a közös hangverseny után az acél­árugyáriak ausztriai ven- dégútjával folytatódik a későbbiekben. A VIDÁM ÖRÁK mel­lett sok-sok megindító moz­zanata volt ennek a talál­kozónak. Ezek közül is leginkább nyomot hagyok a hétfői búcsú alkalmával, amikor a hoenigsbergiek a Karancs szálló előtt is utol­jára szólaltatták meg hang­szereiket s ölelték meg új barátaikat; a salgótarjáni vasasokat. mielőbbi vi­szontlátás reményében. Ne­vek, címek cserélődtek a noteszlapokon, fényképező­gépek kattantak sűrű egy­másutánban, felvevőgépek láttak munkához, így bú­csúztak egymástól két nép két városának, két iparcent­rumának a zene nemzetkö­zi nyelvén is egymást meg­értő fiai. Hetvenen voltak, de hét­ezres üzembe viszik ma­gukkal benyomásaikat, em­lékeiket dolgozóink életé­ről; gondjairól és örömei­ről. S talán néhány dolog­ban hasznukra, javukra válthatják majd a tapasz­taltakat s törekvéseikhez erőt adnak a‘ körünkben töltött napok. Ramskogler Heribert, az együttes karmestere. az egyszerű villanyszerelő is ezt érezhette, amikor így búcsúzott: — Sokat tanultunk ma­gyar vasastársaánktól s ál­talában mindazoktól a ma­gyar munkásbarátainktóí, akikkel ittlétünk alatt be­szélgettünk. Az osztrák dolgozóknak csak nemrég volt nagyszabású bóketün- tetésük, s ennek az eszmé­nek következetes továbbvi­telében csak méginkább megerősített bennünket itt­létünk. Ez a néhány nap egyébként is, minden te­kintetben tartalmas, mara­dandó élmény, kedves em­lék marad mindnyájunk­ban s azt a rengeteg fi­gyelmességet, amivel cso­portunkat elhalmozták, méltóképpen szeretnénk megszolgálni. A viszontlá­tásra tehát mihamarabb a mi hazánkban. OSZTRÁK vendégeink a hétfői napon még megte­kintették a magyar főváros nevezetességeit s az esti órákban elutaztak hazánk­ból. RÉGI TÖRTÉNET Arthur Meyer, a „Gau- lois” című híres irodalmi folyóirat szerkesztője meg­lehetősen zsugori ember hírében állt. Egy napon magához kérette irodájá­ba Jules Renard-t, Guy de Maupassan-t és Marcel Schwob-ot. Mindhár­man izgatottan találgatták, mi lehet az oka a váratlan meghívásnak, és már-már abban reménykedtek, hogy régebbi műveikért pótló­lag nagyobb tiszteletdíjat, vagy tetemes új megren­deléseket kapnak. Végre kinyílt az ajtó, belépett Meyer főszerkesztő és mo­solyogva így szólt az egy­begyűltekhez: „Uraim nem akartam elutazni szabad­ságra anélkül, hogy önök­nek szívélyesen meg ne szorítsam a kezét”. Tudja-e, hogy... .. .az „emulzió” szó a la­tin „emulgere” — „fejni’ szóból származik? Az egyik első emulzió, amelyet vizs­gáltak, éppen tej volt. .. .a Földön -körülbelül 8.500 madárfaj van? tad? Amaz a fejét rázta. — Sohasem álmodom. Tudod, elhatároztam, hogy alaposabban körülszaglá­szok azokban a Gyöngy­harmat utcai épületekben. Azt súgta az ösztönöm, hogy az ismeretlen háló­szoba jelenet bevetítésével le akarta leplezni a kövér donzsuánt ennek a ház­tömbnek valamelyik lakója előtt. Gondoltam, hátha éppen ezzel az illetővel nem találkozott, nem be­szélgetett a tegnapi két televíziós ürge. — Ember — helyesbített az őrnagy. — Kösz — biccentett hálásan a másik. — Nem jutott eszembe ez a szó. Tehát fogtam egy taxit, hátraültem, bemondtam a címet és elszundítottam. Ismered ezt a gyengémet. Autóban én rögtön durmo­lok. Nos, mikor felébred­tem, mitgondolsz, hol vol­tunk? — Nem a Gyöngyharmat utcában? — Ott. De nem Rózsa­dombon, hanem Rákospa­lotán. A sofőr tudta, hogy kettő van belőle, termé­szetesen a messzebb lévő­be fuvarozott. Ha már oda­vitt, körülnéztem. Meg­jfüKároB ötödik fejezet TUDOMÁNYOS BESZÉLGETÉS MUKI ÉS GAZDA Jé KÖZÖTT — Engem nem hozol ki a sodromból — csapott mérgesen az öregúr a szé­ke karfájára. — Én vég­tére is tényekről beszélek, ő meg röhög, mintha in­gatag hipotéziseket állíta­nék fel. Hallatlan dolog ez kérem. A kenyéradó gaz­dájának a képébe nevet. Skandalum! Zsörtölődve sietett ki a konyhába, becipelt egy kis sámlit, azt rátette a szék­re, és az egész alkotmányt abba a sarokba tolta, ahol á vaslábazaton nyugvó ké­szülék foglalt helyet. Le­hajolt Mukiért, ráemelte a sámlira, szembe az egyik katódsugárcsővel. Zsebé­ből kis kazettát és abból ceruzabél vastagságú, két centis rudacskát vett elő. Elővigyázatosan bedugta a készülék oldalán levő nyílásba. — Ma délben — emlé­keztette a daxlit —, sétál­ni voltunk a parkban. Én lepihentem a szökőkút melletti pádon, te pedig frivol célzattal imeretséget kötöttél egy foxterrier- hölggyel. Később hozzám is odahoztad bemutatni. Megcirógattam ezzel a kis hengerrel, aztán játszót! a- tok tovább, örülnél, ha viszontlátnád? Muki izgatottan vakkan- tott. Az öreg lekapcsolta a villanyt, és megnyomott egy gombot a készüléken... Szépen berendezett előszo­ba-részlet jelent meg a képernyőn, és egy földre­tett kosárban ott lapult a foxi. Még a horkolását is hallani lehetett. A tacskó cipőgomb szeme felragyo­gott, boldogan nyújtotta ki hosszú, piros nyelvét, és végignyalta a' képernyőt. — Miért ne lehetne ugyanezt a rókával is meg­csinálni? — kérdezte a gazdája zsémbesen, miután kikapcsolta a berendezést, és felgyújtotta a villanyt. Elvárom, hogy a jövőben több bizalmat előlegezz szavaimnak. Holnap foly­tatjuk a tanulást. Hatodik fejezet A REJTÉLY NÖVEKSZIK — Hát akkor, Gézám — mondta az őrnagy, és író­asztala szélére tolta a sű­rűn teleírt papírlapot —, összegezzük a nyomozás eddigi eredményeit. Első pont: kiderítetted a ragta- paszos férfi kilétét? — Igen — bólintott a köpcös —, annak köszön­hetem, hogy elaludtam a taxiban. — Nocsak! — nézett rá meglepetten a főnöke. Tíz esztendeje dolgozott együtt Ditróval, de kiváló segítő­társa eredeti munkamód­szerei még ma is meghök­kentették. — Megálmod­(Fotó: Kinka László) Az ifjú filozófus Aki eléri a kitűzött célt... Légrádi Viktor a balas­sagyarmati Szántó Kovács János gimnázium tanuló­ja az Országos Középisko­lai Tanulmányi Verseny orosz nyelvszakos első he­lyezettje az érettségiztető bizottság előtt ül. Elhang­könnyítette a dolgom, hogy ebben a Gyöngyharmat utcában csupa földszintes, iker-családiház van. Szép, zöldre festett, kovácsolt vaskerítések. gondozott előkertek, metlachi-lappal burkolt verandák, piros cserepes tetők. Csoda ba­rátságos fészkek. Ha egy­szer öt találatom lesz, ve­szek egy ilyet. Vasárna­ponként kiülök a nyugágy­ba, keresztrejtvényt fej­tek, és ... Felettese dobolni kezdett újjaival az asztal üveg­borítóján. — Értem — sóhajtott bánatosan a köpcös. — A harminckilences számú ház­ban laknak Brabácsék. A férj, Brabács Ferenc, vál­lalti osztályvezető, testes, nagy darab ember, és a szomszédok szerint' néhány napja leükoplaszt díszeleg az alsó ajka alatt. Gondo­lom, borotválkozás közben vághatta meg magát. Hidd el nekem, Pista, ez a leg­veszélyesebb hely. Csak az segít, ha a nyelvünket be­lül az iny és az alsó ajak közé szorítva, kipúposítjuk a bőrt... így ni... És csakis felülről lefelé sza­bad húzni, hogy a pen­ge... ( n x x • • zik a szaktanár kérdése. Pár pillanatig rendezi gon­dolatait, aztán nyugodt hangon, világosan az em­beri értelemből fakadó lo-fj gikával válaszol. Felelete — minden egyes tárgyból — jó felkészültségéről tesz tanúbizonyságot. Az érettségi után kétsze- ; résén gratulálunk a barna, | hosszú, nyúlánk fiúnak. Fejében az érettségi anya­ga zsong. Arcán a fáradság j jelei mutatkoznak, de már a jövőre gondol. Az első1 helyezésről, tervekről be­szélgetünk. — Milyen dolgozattal ér- - te .el ezt az eredményt? — Egy két oldalas dolgozatot írtam „Nyári terveim”' címmel. — S mit jelent az első helyezés? N — Anyagiakban 2000 fo­rintot, s orosz szakon nem kell felvételiznem. — Érettségi után hová Szeretne menni? — Orosz-filozófia szakon' tanulok tovább, egy éve már magánúton foglalko­zom filozófiával. Remélem, hogy filozófiai felvételi | vizsgám sikerüL — Viktor azok közé a ta­nulók közé tartozik, kik a kitűzött célt elérik —, mondja tanára. — Mi az ami érdekli, ás amivel szívesen foglalko­zik a tanuláson kívül? — érdeklődöm a fiútól — Szeretek olvasni, kü­lönösen a mai magyar iro­dalom érdekel. — SzonogT&di —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents