Nógrád. 1964. április (20. évfolyam. 43-67. szám)
1964-04-29 / 66. szám
Éljen a világ népeinek barátsága! Újabb fegyveres harcok Nicosiában Gyani főparancsnok tárgyalásai Elmarasztalták Nagy-Britanniát A kínai vezetők egységbonió tevékenységet folytatnak Nicosia: Az ENSZ rendfenntartó erőinek minden közvetítésre irányuló igyekezete kár- bavész egyelőre Cipruson, ahol három nap óta ismét fellángolt a harc a görög és török erők között. A lövöldözés a keddre virradó éjszaka sem szünetelt, hajnalban pedig fokozott erővel indult meg a Szent Ailarionról elnevezett -középkori várkastély és a Nicosia-Kyrenia útvonal mentén. A nyugati jelentések szerint a ciprusi kormány csapatait személyesen a belügyminiszter irányítja. A görögök célja láthatóan az, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel felszámolják a török terroristák megerősített állásait. Mindkét fél ágyúkat és páncélkocsikat vetett be. Az ENSZ-erők egyelőre ■csupán közvetíteni igyekeznek, illetve minden eshetőségre számítva, út- torlaszokat állítanak fel az az ENSZ-katonák táborának környékén. A nők és gyermekek biztonsága érdekében több falut kiürítettek. A fővárosban. ahol ugyancsak történt néhány robbanás, Gyani tábornok, a rendfenntartó erő főparancsnoka a hétfői nap folyamán folytatta tárgyalásait a feszültség enyhítése érdekében. Az ENSZ főparancsnokság szóvivője megerősítette, hogy mindaddig nem szándékoznak aktívan beavatkozni a csatározásokba, amíg nők és gyermekek nincsenek veszélyben. Tuomioja finn diplomata, az ENSZ közvetítője befejezte athéni tárgyalásait és kedden Párizsba repült, hogy beszámoljon U Thant főtitkárnak. Sztrájkok SzírUiban Beirut: Hírügynökségi jelentések szerint Szíriában továbbra is zavaros és feszült a helyzet. Az ország gazdasági életét a kereskedők sztrájkja bénítja meg. A sztrájk csaknem teljes Hama, Homsz, Aleppo és Latakia kereskedői negyedében. A fővárosban, Eamaszkuszban az üzletek nyolcvan százaléka tart zárva. A legújabb jelentések szerint sztrájkba léptek az ügyvédek is. Állítólag az orvosok és a pedagógusok szintén csatlakozni akarnak a mozgalomhoz. Józan hangok Törökországban Az Izvesztyija cikke M. Jurjev, az Izvesztyija hétfői számában közölt cikkében megállapítja, hogy az utóbbi időben Törökországban egészséges, józan hangok hallatszanak követelve az ország külpolitikai irányvonalának haladéktalan felülvizsgálását.. A cikkíró a kormány politikáját élesen bíráló török sajtóvéleményeket idézve megjegyzi: két-há- rom évvel ezelőtt még értelmetlenek lettek volna az ilyen nyilvános kijelentések, mi több, még a mérsékeltebb bírálatot is a szerző és esetleg a szerkesztő bebörtönözésével torolták meg. Áttörök nép kezd komolyan elgondolkozni azbn a kérdésen, mit nyert országa a NATO-ban való részvétel révén és azzal, hogy politikáját alárendelte az Egyesült Államok érdekeinek. Összehasonlítja Törökország ,,sikereit” azoknak az országoknak az eredményeivel, amelyek szakítottak az imperializmussal és az önálló nemzeti fejlődés útjára léptek. New York: Az ENSZ Gyarmatügyi Bizottsága hétfőn New Yorkban rendkívüli határozatot fogadott el, amelyben elitéli Nagy-Britanniát, amiért nem hajlandó végrehajtani az Egyesült Nemzetek Szervezetének Dél-Rhodesiára vonatkozó utasítását. A bizottság felszólítja Angliát, haladéktalanul tegyen intézkedéseket a Dél-Rhodé- siai fajüldözők által retartóztatott afrikai politikai vezetők szabadonbocsátásá- ra. A határozat rámutat, hogy a londoni kormányt felelősség terheli a Dél- Rhodesiában kialakult súlyos helyzetért. Felkéri U Thant főtitkárt, legkésőbb május 4-ig számoljon be a gyarmatügyi bizottságnak arról, hogyan reagált az angol kormány a határozatra. A 12 afro-ázsiái ország és Jugoszlávia által előterjesztett határozati javaslatra 19 ország szavazott. Három küldöttség, az Egyesült Államok, Olaszország és Ausztrália tartózkodott, Nagy-Britannia pedig tüntetőleg távol maradt. Á Nemzetközi Újságíró Szervezet Végrehajtó Bizottságának ülésszaka Az algiri egyetemen hétfőn megkezdte munkáját a Nemzetközi Újságíró Szervezet Végrehajtó Bizottságának ülésszaka. Az ülésszakon jelen vannak Jean Maurice Hermann, a nemzetközi újságíró szervezet elnöke, Jiri Neisner, a szervezet főtitkára, Harlamov, a Szovjet Újságíró Szövetség De Gaulle ki akarja kényszeríteni a NATO megreformálását titkára, Manolisz Glezosz, valamint más neves újságírók és közéleti személyiségek. Jean Maurice Hermann megnyitó beszédében felhívta a küldötteket „még nagyobb erővel folytassák a propagandát az imperializmus ,a gyarmatosítás, a háború és agresszió erői ellen.”. Vélemények a KKP politikájáról HELSINKI: A Finn Kommunista Párt Központi Bizottsága plé- numot tartott, amelyen Malmberg, a párt Politikai Bizottságának tagja mondott beszámolót. A beszámoló leszögezte, hogy a Finn Kommunista Párt nem helyesli a Kínai Kommunista Párt álláspontját. Bírálta a kínai vezetőknek a háború és a béke, a békés együttélés, a békeharc kérdésével, a nukleáris fegyverkísérletek részleges eltiltásáról szóló moszkvai szerződés megkötésével kapcsolatos álláspontját, s megállapította, hogy a szuezi és karibi válság megoldása, a moszkvai szerződés megkötése a békés együttélés politikájának eredményeit tükrözte. Az előadó hangsúlyozta, hogy a szocializmus, a nemzeti felszabadító mozgalom és a nemzetközi munkásmozgalom erői olyan nagyok, hogy az imperialisták is kénytelenek számolni velük. A Kínai Kommunista Párt vezetői önmaguknak mondanak ellent, amikor egyfelől elítélik a békés együttélést, másfelől azt hangoztatják, hogy a béke fenntartására törekednek. Malmberg a továbbiakban kifejtette, hogy a békés együttélés politikájának ékes példája Finhor- szágnak a Szovjetunióhoz fűződő barátsága. — Pártunk programjából és más dokumentumokból világosan kitűnik — mondotta az előadó —, hogy határozottan elutasítjuk a kínai vezetők dogmatizmu- sát... A kínai vezetők a nemzetközi munkásmozgalomban ugyanolyan egységbontó tevékenységet folytatóik, mint azelőtt a trockisták, és ezzel a nemzetközi reakciót segítik. Mint a Központi Bizottság legutóbbi plénuma is elhatározta, pártunk támogatja azt a gondolatot, hogy tartsák meg a kommunista és munkáspártok nemzetközi értekezletét. Pártunk ezen az értekezleten az egység ügyéért fog síkra szállni — mondotta befejezésül Malmberg. MOSZKVA: Jacques Ducloe, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kedden a Pravdában megemlékezett a L’Huma- nité megalapításának 60. évfordulójáról, megemlékezik a jubiláló lap tevékenységének fő szakaszairól, majd megállapítja: Franciaország felszabadítása után a L’Humarúté tevékenyen kivette részét abból a harcból, amelyet pártunk vívott a haza fel- támasztásáért és a demokrácia újjáteremtéséért. A L’Humanité — írja Duclos — harcba hívta a népet a vietnami békéért, szervezte a francia nép megmozdulásait. Algériai békéjéért, az algériai nép függetlenségéért. A L’Humanité szószólója lett minden demokratának, a személyi hatalom minden ellenzőjének. Jacques Duclos azt írja, hogy ma, amikor a kommunista mozgalomnak a marxizmus—leninizmus elvei alapján való egységéért folyik a harc, a L’Humanité védelmezi a Francia Kommunista Párt álláspontját és leleplezi azt a káros frakciós tevékenységet, amelyet a kínai vezetők folytatnak. A kínai vezetők" példátlan támadásokat intéznek a Szovjetunió Kommunista Pártja és más kommunista pártok ellen, köztük a Francia Kommunista Párt ellen is. Mint az AFP jelenti, az úgynevezett sziriai Nemze- i Forradalmi Tanács ha- alytalannak nyílvánította az Irak és Szíria katonai együttműködésről szóló egyezményt. Mint ismeretes. az utóbbi időben erősen megromlott Szíria és I rak, valamint Egyiptom viszonya. A nyugatnémet és az amerikai sajtó előzetes jelentései után Max Douget francia tengernagy hivatalosan is megerősítette, hogy Franciaország kivonja tengeri erőit a NATO közös parancsnoksága alól, a NATO-szerveknél szolgálatot teljesítő francia tengerésztiszteknek a jövőben csak „összekötő” szerepük lesz a NATO-parancsnok- ság és a francia haditengerészet között. A francia tengeri egységek közül mindössze az Izlandon állomásozó öt búvárnaszád marad a NATO parancs- noksaga alatt. A párizsi NATO-köröket nem érte váratlanul a francia kormány döntése. De Gaulle már közvetlenül hatalomra jutása után, 1959 elején közölte a NATO főparancsnoksággal, hogy a földközi-tengeri francia flottát kivonja a közös parancsnokság alól. Párizsi illetékes körökben rámutatnak, a francia kormány döntése nem irányul az Atlanti Szövetség ellen. Csupán annak kifejezése, hogy Franciaország nincsen megelégedve a NATO jelenlegi szervezetével, amelynek irányításában nincs kellően képviselve. Miután a kulcspozíciók zöme amerikai és angol kézben van. A francia megfigyelők De Gaulle újabb döntését a három év múlva Hágában megnyíló NATO-ta- nácsüléssel hozzák összefüggésbe. VÁGYÁLOM Edhard: — Tehát ilyen vol na, ha igazán volna!?... (Tor.ez Tibor raj») Tovább erősödött a kölcsönösség Fagyejev cikke a Pravdában a KGST megalakulásának 15. évfordulója alkalmából Fagyejev megállapítja, hogy a szocialista átalakítás befejezése a népi demokratikus országokban, és a szocialista építés során szerzett tapasztalatok megteremtették a feltételeit a tagállamok közvetlen termelési egj'üttmú ködösének, elengedhetetlenné tették ezt, az együttműködést —, írja Fagyejev. A tervek összehangolásának eredményeképpen alapjaiban megoldódott a tagállamok szénnel, koksszal, kőolajjal, érccel fémmel, Üzemi berendezéssel és egyéb árukkal való ellátásának problémája. A gazdasági együttműködésben fő tényezővé válik a közösen elfogadott gazdaságpolitika és a KGST tevékenységének fő módszere a népgazdaságfejlesztési tervek összehangolása. A KGST tagállamok szilárdan tartják az elsőbbséget a gazdaságfejlesztési ütem tékintetében. Az ipari termelés emelkedésének ütemét tekintve az 1960-1963-as években a tagállamok kétszer olyan magas mutatószámokat értek el, mint az Egyesült Államok és több mint háromszor olyan magasakat, mint Anglia. Ma. a KGST tagállamai a világ ipari termelésének körülbelül 31 százalékát állítják elő. Míg 1950-ben ezekben az országokban az ipari termelés egy lakosra jutó mennyisége alig haladta meg a világ átlagos termelési színvonalát, 1962- ben annak több mint háromszorosára növekedett. A tagállamoknak a fejlődő országokkal lebonyolódó áruforgalma 1950-tól 1962-ig 7,3-szeresére emelkedett és további emelkedő irányzatot mutat. A KGST országok műszaki segítségével az 1963- as évben 1170 nagy ipari vállalat és más fontos létesítmény épült 43 ázsiai afrikai és latin-amerikai országban. \ Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat a „NÓGRÁD” c. napilaphoz KORREKTORT KERES. Magyarszakos tanárt, vagy főiskolai végzettséggel rendelkezőt, esetleg nyugdíjas pedagógust napi 4 órás elfoglaltságra. , Jelentkezni lehet aae- mélyesen, vagy írásban a Nyomdaipari VáB. Központjában, Salgótarján. I