Nógrád. 1964. április (20. évfolyam. 43-67. szám)

1964-04-28 / 65. szám

i Éljen a §&oeializum§ úiján járó magyar parasztság! Emberi kötelesség Két munkás beszélgetett a pádon. Nem egyszerű na­pi dolgokról, hanem szak­mai kérdésekről. Forgácso­ló kések élezéséről és ar­ról, mikor simább a meg­munkált felület. Lám, ilyenkor is a munkán jár az eszük. A jó pap holtig tanul — gondoltam. A ta­pasztalatok kicserélésével másutt is lehet találkozni. Az üzemekben, bányák­ban egy időben szinte kü­lön tapasztalat átadó moz­galmat szerveztek. Volt en­nek nagyon sok előnye és ha ma már nem is ilyen mozgalomszerűen, de meg­található ez mindenütt. Az erősebb kötelessége ez a gyengébbel szemben. Sokan vannak, akik tü-; leiemmel, időt nem sajnál­va segítik a tapasztalatla­nabbakat. A tűzhelygyári Varga kályhaszerelő bri­gádban, ha valaki elvét va­lamit a brigádvezető javít­ja ki és ha időbe telik is magyaráz, hogy mi a hi­ba, hogyan lehet elkerülni. Tdős bányászokról hallot­tam, akik jó szakembere­ket nevellek, mint például a legutóbb nyugdíjba ment Zsidai .János, Kossuth-díjas vájár. Tőle nemcsak a szakmát tanulták meg. ha­nem a munka, a bánya szerététől; is. Kányáson már most várják a Petőfi- bányából áttelepített dol­gozókat. azért, hogy minél előbb otthonosan érezzék magukat, megismerlek a, bányát, a bánya viszonyo­kat. A gyengébbek segítéséről nagyon sok példái lehetne még felsorolni, de ennek a hogyanjáról is. Talán min­denütt egyformán történik ez? Nincsenek már túlzot­tan türelmetlen csoportve­zetők, művezetők, akik ahe­lyett. hogy inkább elma­gyaráznának mit hogyan lehetne jobban, könnyeb­ben végezni, inkább dur­vasággal, töltik az időt? Akadnak bizony, ha egyre kevesebben is. Nemcsak egyszerű segítségről van szó. az élet követeli azt. hogy egy csoporton, brigá­don belül minél jobb szak­mai felkészültséggel ren­delkező dolgozók legyenek. A szocialista brigádmoz- salomból is számos példát lehelne felsorolni, ahol nemcsak a szakma elsajá­tításában fejeződik ki ez az egymás segítése, hanem az emberi hibák leküzdésében is. A síküveggyárban pél­dául az egyik ma már szo­cialista brigádba olyan em­bert osztottak, akivel min­dig baj volt. Miatta több ízben is elmaradt a szocia­lista cím. Nem mondtak le róla mégsem és most mór elmondhatják, megmentet­tek egy embert a zülléstől. A siker nem ion gyor­san, nehezen érik, sok tü­relmes magyarázat és nem egyszer kudarcok órán ér­hető csak el. A ráfordított idő, azonban bőven megté­rül. Ezért a honorárium a hála. hisz csak szeretettel gondol az ember arra, aki megtanította járni, fogta a kezét, amikor lépni tanult a munkában. A gyengéb­bek segítése az egyik leg­szebb emberi kötelesség, amivel tartózunk egymás­nak. Jó megoldás az üzemorvosi rendelő Van megoldás a nők foglalkoztatására A Nagybátonyi Szolgál­tatónál elkészült az üzem­orvosi rendelő. Létesítésé­vel a? volt a cél, hogy ne kelljen a dolgozóknak messze járni orvoshoz, mert az jelentős munkaki­eséssel jár. Üzemelne is már, ha az egészségügyi szervek biz­tosítanák a szükséges be­rendezési tárgyakat. Ez azonhan nagyon késik. Az orvos addig nem tud ren­delni. amíg meg nem ér­kezik. A dolgozók is tü­relmetlenül várják már. hogy végre berendezzék az egyébként nagyon szé­pen elkészített' rendelőt. Ezt bizonyította a tüz- helygyári pártbizottság megbízásából vizsgálatot folytatott brigád. Amint ezt annak idején lapunk is közölte, üzemről, üzem­re járva, mérlegelték hol alkalmazhatnának férfiak helyett nőket. Hogy van megoldás, ezt bizonyítottak az azóta tett intézkedések is. A brigád 55 munkahe­lyet jelölt meg, s ebből tizenhét helyen már végre Is hajtották a cserét. Változások /Vápirenden: a gyenge tsz-ek további erősítése Ülést tarlód a balassagyarmati járási tanács Hétfőn ülést tartott Ba­lassagyarmaton a járási tanács. Az ülésen megvi­tatták a gyenge termelő- szövetkezetek helyzetét és megszilárdításuknak to­vábbi feladatait. Ezenkí­vül Szügy község taná­csának államhatalmi te­vékenységéről a járási ta­nács 1963. évi költségve­tési és községfejlesztési tervének végrehajtásáról, valamint az idei végleges 'költségvetésről tanácskoz­tak. A gyenge termelőszö­vetkezetek helyzetét Pelle Jánosnak, a járási tanács végrehajtó bizottsága el­nökének előterjesztése alapján vitatták meg. Az elmúlt gazdasági évben 13 volt azoknak a terme­lőszövetkezeteknek ’a szá­ma a balassagyarmati já­rásban, amelyek gyengén gazdálkodtak. Jlyen voll löbbok közöli a bércéi i Vörös Csillag, a szandai Lenin és a terényi Al­kotmány Termelőszövet­kezet is. A múlt évi gaz­dálkodást értékelő zár­számadások alapján négy termelőszövetkezet, a her­geli Vörös Csillag, a hon­it Győzelem, az ilinyi Cserhátvölgye és a moho- rai Mikszáth Termelőszö­vetkezetek a közepesen dolgozó gazdaságok szín­vonalára emelkedett, to­vább erősödtek az addig megszilárdításuknak ter- közepesen dolgozó terme­lőszövetkezetek is. A tanácskozáson meg­állapítási nyert, hogy az állam nyújtotta két és fél­millió forintos segítség igen jó hatással volt a termelőszövetkezetek gaz­dasági megerősödésére. Ezzel egy időben szakmai és politikai felelősöket küldtek a gyenge terme­lőszövetkezetekbe. ' A já­rási tanács mezőgazdasá­gi osztálya is különös gonddal kezelte a gyenge tsz-eket. A vetőmag- és műtrágya ellátásnál, el­sősorban ennek a tizen­három termelőszövetke­zetnek az igényét elégítet­ték Itt. A gépállomási díj­kedvezmények mellett so­kat segített az is, hogy a Berceli Gépállomás és az Ersekvadkerti Gépjavító Állomás a gyenge terme­lőszövetkezetek legtöbb­jébe. állandó jelleggel erő- cs munkagépeket he­lyezett ki. A tanácsülés az idei év egyik legfontosabb fel­adatának, is a gyenge ter­melőszövetkezetek gazda­sági, szervezeti és politi­kai erősítését szabta meg. Határozatot hoztak a zelek vezetésének meg­erősítéséről, a munkaszer­vezési egységek kialakítá­sáról. a növénytermesztés és az állattenyésztésben az alapvető agro- és zoo- lechnikai eljárások alkal­mazásáról, az új termelé­si módszerek bevezetésé- hozamainak növelésében ről. A növénytermesztés egyik fontos feladatként jelölték meg az erózió el­leni védekezést és a vegy­szerek alkalmazását. Lapunk 1964. III. 19-i számlában ,.Ha kell miért nem kell? címmel, cikk je­lent meg. Kifogásoltuk, hogy a nagy anyagi áldo­zatokkal végrehajtott táb­la üveggv ári rekonstrukció után néhány esztendővel, amikor a gyár Zagyva II. üzeme alapvető téladalá- nak egyre in.kább eleget tesz: termelésében növek­szik az elsőosztályú táb­laüveg aránya, éppen er­re a gyártmányára nem kap elegendő megrendelést. Észrevételeinkre Pál A nikkel ezó üzemben pél­dául férfi művezetők irá­nyították a munkát. Ket­tőt közülük áthelyeztek más feladat végzésére, az egyik pedig itt maradt fő­művezetőnek. A műszakok élére női csoportvezetőket állítottak. A cilek megje­lenése óta négy szakmai gyakorlattal rendelkező nő került a MEÓ-ba. A fér­fiak közül, akiket felváit- tottak, van aki a zománco- zéba került, igy , értékesít­ve szaktudását, mást olyan ellenőrzéssel bíztak meg. amely nagyobb fizikai igénybevétellel jár. Segítettek. f Volt a brigád a lemez­szabó műhelyben is. A vál­tozások itt két nő dolgozó helyzetén könnyítettek. Korábbi munkahelyükön súlyos lemezeket kellett Gyula elvtárs, az EM. Üvegipari Országos Válla­lat vezérigazgatója vála­szolt, amelynek érdembem része az alábbiakat köz­li; ...A gyár 19ÍS. évi terme­lési terve szerint 660 ezer négyzetméter elsőosztályú üveget kellett; gyártani. Ezl a tervet a gyáb 106,9 százalékra teljesítette — éves szinten. Az év első felében a jár­ni ü i par exportkötelezettsé­geinek teljesítése veszély­ben forgott, mert akkor még ügy látszott, hogy á Salgótarjáni Tablaüveggyar nem lesz képes kellő mennyiségű elsőosztályű üveget szállítani. A hiányt 1963. nyarán ^31 ezer négyzetméter importüveg- ! gél kellett pótolni. Közben az üzem megfelelő intéz­kedéseknek köszönhetően, mennyiségileg és minősé­gileg is behozta lemaradá­sát, de az időközben be­érkezett import üveg mi­att, saját gyártmányú üve­günk raktáron maradt. Az import üveg megrendelé­sek egy részének törlését sem tudták külkereskedel­mi szerveink elintézni. Ez­ért a múlt év végén kö­rülbelül 150-180 ezer négy­zetméter elsőosztályú táb­laüveget kellett a Salgó­tarjáni Táblaüveggyár rak­tárában elhelyezni, mivel ilyen mennyiség tárolása az Üvegipari Országos Vállalat Budapesti Üveg- feldolgozó Gyárában lehe- j tetten. Tehát az 1963-ban Hőállított jóminőségű üvegből csak látszólag van i últermelés. Mivel az -elsőosztályű üveggyártás egyik a táb­laüveggyár legnehezebb feladatainak és a jövőben elakarjuk kerülni, hogy tőkés államból importál­junk, indokolt, hogy az or­szágon belül megfelelő mennyiségű tartalék álljon gyenge termelőszövetke­A balassagyarmati Fütöházban dolgozó szakemberek a hosszabb időt kívánó nagyjavításokat végzik el a mozdonyokon. S hogy jól és gyorsan, azt Labáth Jó­zsef mozdonylakatos vezette tíz tagú szocialista brigád eddigi munkája bizo­nyítja: A reájuk bízott munkát határidő előtt egy, vagy kél nappal fejezik, be. Erejükből, tudásukból jut még a Budapesti Humán Kató és a Székesfe­hérvári Fűlőház segítésére is. Jelenleg egy 50 éves mondony részleg vizsgáját bonyolítják le, Megígérlek, hogy május I tiszteletére határidő előU egy nappal elkészítik. Cikkünk nyomán: A népgazdaság érdekei emelgetniük, Ezt a munkát most férfiakra osztották. A lemezsajtolóban is segítet­tek a nőkön. Itt, a pont­hegesztőknél bizony gyak­ran megtörtént, hogy 3 fi­zikailag nehezebb munka a nőknek .a könnyebb fér­fiaknak jutott. Azóta ügyelnek arra,1 hogy ez ne fordulhasson elő. A gáztűz­hely szerelő üzembe bét újabb nő dolgozó került — itt különben is elsősorban nőiket alkalmaznak. Az eddigi átcsoportosítás minden alkalommal együtt járt azzal, hogy a nők ko­rábbi munkájuknál kdny- nyebbet kaptak. U/'ra napirenden A munkaügyi asztál; egyébként a vizsgálat után saját hatáskörében tervet dolgozott ki, s mindem al­kalmat megragad, hogy va­lóra váltsa annak elveit. A végrehajtást figyelem­mel kiséri a személyzeti- osztály, a gyár nóbizottsa- ga, a természetesen a párt­bizottság, amely egy bizo­nyos időszak eltelte után óira napirendre tűzi ezt a kérdést. Os. 6. rendelkezésre. Megkövete­lik más minisztériumok­hoz tartozó iparágait is, hogy elsőosztályű üvegigé­nyeiket folyamatosan kielé­gítsük. Az tehál, hogy a Táb­laüveggyárban tavaly elő­állított elsőosztályú Üveg teljes mennyiségét miért nem használtuk fel —> nem a gyártói függ. A népgaz­daság érdekei megkívánják, hogy legalább félévre ele­gendő készlettel rendelkez­zünk még akkor is, ha a raktározás átmenetileg nehézséget okoz akár a gyárnak, akár az Üvegipari Országos Vállalatnak.” A válaszhoz — amelyet a szerkesztőség általában kielégítőnek tart — csu­pán néhány észrevételt fűznénk. Végre tisztázódott egy félreértés: kell az el­sőosztályú üveg, még ha nincs is a tervben előirt mennyiség minden négy­zetméterére részletes meg­rendelés. Ez nyilván meg­nyugtatja a gyár vezetőit és dolgozóit, valószínűleg ösztönzi őket arra, hogy tovább fokozzák a jóminő­ségű üveg termetesét. De helyesebb lett volna, há er­re a. félreértésre egyáltalán nem kerül sor. Ha min­denkit, aki ebben a kér­désben érdekelt, időben tájékoztatnak — tehát 9 Salgótarjáni Táblaüveggyár vezetőit és dolgozóit is akkor nem kényszerülnek találgatásakra, nem kelet­kezett volna bizonytalan­ság. s talán az sem. tör­ténik meg — amit 3 válasz egyébként megkerült — hogy elsőosztályú üveget másodosztályúként adjanak el. Végezetül ugyancsak vá­laszol at! an maradt a kér­dés: milyen elképzelései vannak az Üvegipari Or­szágos Vállalat vezérigaz­gatójának az üveg csiszo­ló üzem kapacitás-bővítésé­vel kapcsolatban — ezzel ugyanis szintén sok a jár­műiparnak szükséges esi - szolt üveg behozatalát el­kerülhetnénk. /

Next

/
Thumbnails
Contents