Nógrád. 1964. április (20. évfolyam. 43-67. szám)

1964-04-24 / 62. szám

4 NÖGRÄD 1964. április 24, péntek Az Ünnepi Könyvhét előkészületei Totyogó táncosok, selypes szavalok Tombolán sorsolnak kétszázezer forint értékű nyereménytárgyat A május 23-tól 31-ig megrendezendő Ünnepi Könyvhét előkészületei már előrehaladott állapotban vannak, a program egyre konkrétabb formát ölt a városokban, községekben. A könyvhétre 63 mű je­lenik meg 1,1 millió pél­dányban. Ez a példányszám másfélszerese a tavalyinak. A kiadványok általában nagy példányszámban lát­nak napvilágot. A verses­kötetek átlagosan 7—8000 példányban, a regények 20—30 000 példányban, a klasszikusok között pedig akad százezren felüli pél­dányszámú kiadás is. A megyei és helyi rende­ző bizottságok már meg­kezdték az író-olvasó talál­kozók, irodalmi estek, iro­dalmi ismeretterjesztő elő­adások előkészítését. A mű­velődési otthonokban, üze­mekben, könyvtárakban a TIT helyi csoportjainak közreműködésével szerve­zik meg az olvasó-megbe­széléseket, irodalmi előadá­sokat. A könyvhét alatt a köny­vesboltok a szükségletnek megfelelően meghosszab­bítják a nyitvatartási időt. A városi nagyobb sátrak­ban egész héten árusíta­nak. A távoleső településeket guruló könyvesboltok és művelődési autók keresik fel. A művelődési autók a kölcsönzésen kívül könyvárusítással is foglal­koznak a könyvhéten. A rendező szervek a könyv- árusítást nagyszabású könyvtombolával kapcsol­ják össze. Minden 20 fo­rintos könyvvásárlás után egy-egy tombolajegyet ad­nak. Az első díj 10 000 fo­rint értékű, szabadon ki­választható könyvtár és egy háromajtós könyvszek­rény. A legkisebb nyere­mény 300 forint értékű könyvutalvány, Űj de egyszerű drótkerí­tés feszül a nemti óvoda udvara körül. Jóslás: ott, ahol a bokrok a legritkáb­bak mihamar lehajlik majd a kerítés. Megindokolás: annyira bájosak a mögötte daloló játszó, tanuló, me­sét hallgató apróságok, hogy kőszívű ember le­gyen, aki megállás nélkül el tud haladni melletük. Az ovi — egyébként — ju­bilál. ötvenéves. Látogató­inak száma mindössze hu­szonkettő. .. Néhány esz­tendővel ezelőtt kétszer- ennyi volt. Igaz, hogy azó­ta az óvodáskorú gyerekek száma csökkent a faluban, az óvodát — érthetetlen — kevés család veszi igénybe. Ez az, ami huzamos ide­je foglalkoztatja a községi tanácsot. Olyannyira, hogy a művelődési állandó bi­zottság tagjai már vizsgál­ják, miért, honnan az ér­dektelenség I Nem gyermekraktár — Meggyőződésem, hogy pedagógustársaim velem együtt vallják: az első ál­talános osztályba lépők kö­zül pillanatok alatt ki le­het választani csak úgy szemre, melyikük járt óvo­dába, melyikük nem, — szól. Nagy Lászlóné, az az első osztály vezetője. — A volt ovisok magabizto­san felelnek. szókincsük még a nevelők számára is meglepően gazdag. Kéz­ügyességük, melyet az óvo­dában következetesen fej­lesztettek, szintén figye- I lemre méltó. Az én osztá­lyomból csák egyetlen kis­lány nem volt ovis. Vele kellett legtöbbet foglalkoz­nom, s noha igen jóindula­tú kis teremtés, ő illeszke­dett be legkésőbb a közös­ségbe. Szabó Ferencet mint is­kolaigazgatót s mint járási tanácstagot egyaránt ér­dekli a téma. — A negyedik, Nagy László kolléga osztálya, 3,87-es tanulmányi átlagá­val a legjobb. Iskolánk fél­évi átlaga, felülmúlva a já­rásit 3,63 volt. Anélkül, hogy az óvodai nevelés je­lentőségét túl kívánnám becsülni, megjegyzem, hogy e népes osztály egyetlen diák kivételével szintén óvodista volt régebben. Pe­dagógusaink ezek tudatá­ban nemritkán hangsúlyoz­zák a maholnap iskolába kerülő gyermekek szülei előtt: Az óvoda nem afféle gyermekraktár, megőrző, hanem előkészítő az álta­lános iskolára; közvetve tehát az életre. Hit szólnak a szülők? P.-né két kisfiút nevel. Lacika még csak jövőre megy iskolába, Sanyika azonban már az ősszel. Az utóbbi két hónapig láto­gatta az óvodát; a kisebb még nem ismeri. — Itthon kellett tarta­nunk Sanyit, mert hiába kérlelték, nem evett az óvodában. Az evéssel ide­haza is sok a baj, kérésre- rábeszélésre nyűi csak a kanálhoz. Májusban, úgy számítjuk, megpróbálko­zunk vele újra, — így az édesanyja. Az átellenes házban, D.- ék portáján Grimm-mesé- be illő, hófehérhajú nagy­mama fogad. Unokája, a kis Tivadar, már nagy fiú: ősszel tölti be ötödik évét. — Sokat foglalkozunk ám vele! — szól büszkén nagyanyó. — Az uram is, magam is. Mindenre meg­tanítjuk, amiről úgy vél­jük, hasznát látja majd az iskolában, az életben... Akár szomszéd pajtásai, ő is csak rábeszélésre eszik. ÉRDEKES JÁTÉK PINTÉR-SZABÓ : . ' i. . KÜ10MÖS I/ADAÍIAT Izgatott lett. Nagyon ügyelni kell erre az em­berre, gondolta. Aztán meg vigasztalni kezdte magát, hogy nem lehetnek a nyo­mában, hiszen Pálos kez­eitől fogva itt van... Mindenesetre óvatosabb lesz ezzel a fiatalos testű ..öreg” tanárral... — Néd, hogy ugrálnak a pisztrángok — mutatott Si­pos a néhány méternyire sistergő patak felé. — Játszanak... — Tudod, milyen nehéz pisztrángra halászni? Azért olyan drága... A férfi átölelte a lány formás lábait, belefúrta magát az ölébe, és úgy tett mintha aludna. így telt el néhány perc. Aztán Éva megsimogatta Sipos haját, és megcsókol­ta a halántékát. — Aki legény éjszaka legyen legény nappal is... — rázta fel a férfit. Sipos átnyalábolta a lányt, magához húzta. Hosszan megcsókolták egy­mást. .. A fenséges táj olyan volt. mintha Raffaelló Pa­53. radicsom-ából varázsolták volna ide. Csend. Csak az ébredező természet léleg­zése hallatszott. Éva fel­lapozta könyvét, és olyan átérzéssel kezdett szaval­ni, mintha szerelmének örök esküjét mondaná: Itt ülünk csillámló szik­lafalon. Az ifjú nyár Könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege száll. Szoktatom szivemet a csendhez. Nem oly nehéz — idese- reglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik s lecsüng a kéz. Nézem a hegyek sörényét — homlokod fényét vil­lantja minden levél. Az úton senki ,senki lá­tom, hogy meglebbenti szoknyád a szél. És a törékeny homlok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és — amint elfut a Szinva-patak — im újra látom, hogy fakad a ke­rek fehér köveken, foga­idon a tündér nevetés,. Sipos ezúttal őszintén, álmodozóan hallgatta a lányt. Micsoda nagyszerű szép pillanatok ezek. Most a legszívesebben megfeled­kezne róla. hogy miért is jött ide... Nehez a követ­kező napokra gondolni... Megérdelmi ez a lány azt a sorsot, ami vár rá? Hi­szen az ő segítségével fog­ja elérni a célját... S amikor ő már túl lesz a határon, feltétlenül leleple­zik, és börtönbe kerül... Ha magával vihetné... De hát erről szó sem lehet... Vajon mit szólna Brand el! ezredes, ha beállítana, hoz­zá, s közölné vele, hogy magával hozta Magyaror­szágról egy kommunista katonatiszt kommunista húgát?... — Te nem is figyelsz — rezzent fel a lány. — Dehogynem figyelek... Elmondjam az utolsó sort? — No halljam. .. — Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. .. Ugye? — Sipos tökéletesen tu­dott koncentrálni, s szava­kat, sőt mondatokat rög­zíteni, még akkor is ha gondolatai egészen másutt jártak. Ezúttal is így tör­tént. Valóban nem figyelt a versre, mégis el tudta mondani az utolsó sort, noha sohasem hallotta az­előtt. Éva megcsókolta a hom­lokát, mintegy bocsánatot kérve, és folytatta még át- szelleműltebben: Minden mosolyod, mozdu­latod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgya­kat a föld. Elmémben, mint a fémben a savak, ösztöneimmel belemartalak te kedves, szép alak, lényed ott minden lénye­get kitölt. Most mélyen a fiú sze­mében nézett. — Nem hittem volna, hogy így is lehet szeretni, ilyen nagyon... Jöttél, megfogtad a szivem, és most minden gondolatom a tiéd — suttogta halkan és oly közel hajolt Sípos­hoz, hogy a férfi testén borzongás futott végig for­ró leheletétől... Sípon azonban nem vi­szonozta a kedves szava­kat, hanem felugrott. — El is feledkeztem ró­la. hogy még nem reggeliz­tünk. .. Gyere, menjünk fel... Jó? — Én nem vagyok éhes — válaszolta kissé szomo­rúan a lány. — Olyan szép ez a reggel, maradjunk még egy kicsit... — Én már nagyon en­nék valamit — igyekezett ( kitérni Sípos. Vigyáznia \ kell, nehogy őt is megper­zselje a szerelem. Hiszen [ már így is többet gondol < Évára, mint amennyit j megengedhetne magának. Felsegítette a gyepről, j átölelte a derekát. — Ugye nem haragszol? ( — próbálta feledtetni az \ előbbi, kissé goromba han- < got. Tudta, hogy Éva mé- < lyen átélte ezeket a perce- j két, s ő egyetlen mozdu- < latával, egyetlen szavával, lerántotta a fellegekből a < földre. A patakmenti üde zöld i pázsiton visszasétálták a j szállóhoz. Éva hallgatott. < Csak sokára szólalt meg. — Tudod, hogy József i Attila itt írta ezt a verset? \ Ott ültek, azon a sziklán... — Györnyörű vers... Ta- S nultam valamikor, de már ( teljesen elfelejtettem ■ hazudta Sipos. Csendes andalgásukban < a vadászok zavarták meg i meg őket, akik ott ácso- rogtak a szálló mögött, ■ indulásra várva. Járfás i még oda is szólt nekik. — Aztán megmosdottak- e a patakban? Mert az ad ' ám igazi frisseséget... At-1 tói szépülnek a lányok... j — huncutkodott az erdész, majd mindezt lefordította < a külföldi vadászoknak is. [ A csendet harsány ne­vetés verte fel... Cfolytatjuk) Hát... hát ezekért nem jár óvodába. Cz. Jánosné érkezésünk­re a tankönyv mellől áll fel. A gimnázium második osztályának vizsgájára ké­szül. A heverőn négyéves kislánya, Hilda alszik. — Olyan érzékeny ez a kislány; egyetlen gyerek, — panaszolja a fiatal ma­ma. — Három hónapig járt az óvodába, de ahogy itthon elmesélte, többet sírt mind játszott. Leg­szívesebben mindig csak körülöttem lenne. Pénzkérdés A szivélyek mellett ba­rátságtalan fogadtatásban is volt részünk. — Ne arról írjon a Nóg- rád, hogy miért nem jár a gyerekem óvodába, hanem arról, hogy miért visszako­zott a tanács! — Mit csinált?? — Visszakozott. Hatvan­egyben még beérte egyfo- rint hatvan fillérrel; most hét forintot követel napon­ta. — Országos és méltá­nyos az a rendelkezés, hogy a szülők keresetük arányában járuljanak az állam viselte terhekhez. Háromezer forintnál maga­sabb havi jövedelem mel­lett. .. — Számolgassa a saját pénzét, ne a mienket! Danyi Balázsné vezető óvónő cseppet sem lepő­dik meg, mikor tapaszta­latainkról beszámolunk. — A huszonkét napközis óvodás közül egy után hét, egy után kilenc forintot fizetnek naponta szüleik; a többiért négy-öt forintot, — úgymond. — Csak a gyerekek kosztja napi hat forintjába kerül az állam­nak. Az 1962-es felméré­sünk szerint gyermeken­ként és évente hatezer fo­rintot áldozott az állam, a szülői ház még ötödét sem. Ez a dolog anyagi része, melynél a szellemi, neve­lési rész összehasonlítha­tatlanul többet nyom a latban. A mai gyerek, kü­lönösen az egyszem-gyerek, jóltáplált. Evésével szülei­nek vél szívességet tenni: Ha csak nem __ egészségi okok miatt étvágytalan, a közösségben előbb-utóbb felhagy azzal, hogy kéresse magát. Az otthon nevelke­dő gyermek körülményei miatt hajlamos a félénk­ségre; de sok közülük arra is, hogy a világ közepének érezze magát. A gyerekek nőnek... Az iskolai évek után kikerülnek az életbe; méltányos érvényesülésüket az óvatos visszahúzódás akadályozhatja; másfelől egyéniségük túlzott előtér­be helyezése is. Mi itt az óvodában azért dolgo­zunk, hogy értelemben, testben egészséges gyerme­keket adjunk az iskolának. Ugyanezért a valóban nemes célért fáradozik most Nemti község taná­csának művelődési állandó bizottsága. Borváró Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents