Nógrádi Népújság. 1963. december (19. évfolyam. 97-105. szám)

1963-12-21 / 102. szám

% 1963. december 21. Beszélgetés az SZMT Közgazdasági Munkobiiottságánok vezetőjével A társadalmi bírówá^ok 'tömé^neielő tevékenységéről Segít a bíróság és az államügyészség — Felhasználják a népi ülnökök tapasztalatait Előadássorozat az aktíváknak — Negyedévenkénti tájékoztató A társadalmi bíróságokat közéletünk demokratizálódásá­nak egészséges folyamatahozta létre. XJj szint jelente­nek üzemeink életében. Olyan fórumok, ahol a munkálok véleményükkel tevőlegesen részt vesznek a szocialista mó­don gondolkodó embertípus kialakításában. Erről beszélgettünk Solymosi Imrével az SZMT Köz- gazdasági Munkabizottságána k vezetőjével. kapcsolat jó. Vizsgálataikkal az SZMT munkatársai tárt- sok segítséget nyújtanak, ják. Ezeket az alkalmakat is Ihelyszíni tanácsaik pedig jól felhasználjuk széleskörű ta- eligazítanak. Több vitás kér- pasztalatcserére, a jó módsze­désben a megoldást aí SZMT- rek elterjesztésére és a gya- vel közösen megbeszélve a!a- korlat során felmerült vitás kit ják ki. Figyelemmel kísé­rik a tárgyalások menetét. Arra a kérdésre, hogyan lentős segítséget kaptunk se§ltseget várunk több értékeli az SZMT a társa- azoktól akik a korábbi évek- féltgék fegyelmi hatáskörüket, gyebizottságok az ügyészsé­dalmi bírósagok eddigi te- ben, \agy jelenleg mint ygyanjs az utóbbi időben na- ——-A'~ gyón elszaporodtak a fegyel­kérdések tisztázására. — Az előbbieken kívül gyakorlati segítséget Ne adunk. Az SZMT és a me­vékenységét, a következő- népi ülnökök tevékenyked- ket mondotta: nek a bíróságon. Jogi tapasz­. , .... -u tálatainkat jól hasznosítjuk. — Az elmúlt evekhez ke­gekkei közösen több vizsgála­tot tartanak, segítenek az pest, különösen ez évben az új törvényrendelet, valamint a SZOT határozat megjelené­se óta megélénkült tevékeny­ségük, kibővült hatáskörük. kaját. A válasz a következő: — A szakszervezeti bizott- Jelenleg 76 üzemben műkő- ságok igyekeznek jól ellátni dik társadalmi bíróság. Eb- a társadalmi bíróságok irányi­ból 36 ez évben alakult, tásából reájpk háruló felada- Majdnem 1000 dolgozó vesz tokát. Tudják, hogy egyes ál­részt az ügyek intézésében, lami feladatok fokozatosan A működő társadalmi bírósá- átkerülnek a társadalmi szer­gokat két nagy csoportra vek, elsősorban a szakszerve­oszthatjuk: a nagyüzemekben zetek hatáskörébe. mi vétségek, s ezeket a kol- ügyek kiválasztásában, meg- lektíva nevelő erejével lehet- jelennek a tárgyalásokon. Az ne csökkenteni. SZMT január hónapban, majd — Többet tehetnének a vál- azt követően minden negyed­ük e fiatal^intézmény mun- jaiay jogügyi előadók is, külö- évben kiad egy tájékoztatót, i - „ ..., . t - nősen a tárgyalásra kerülő mellyel segítséget ad a tár­ügyek előkészítésében. Szóba került, hogy az egyes szervek miként segí­sadalmi bíróságok munkájá- Megkérdeztük Solymosi nak további javításához. Tá­elvtárstól, hogy az SZMT mit tesz a társadalmi bíró- nyezést, ságok munkájának mzgjaví- brigádok tásáért. Ezt válaszolta: — A dolgozók szocialista öntudatónak és erkölcsi felfo­gásának fejlesztéséért sokat mogatjuk az olyan kezdemé- hogy a szocialista védnökséget vállal­nak a megtévedt dolgozó fe­lett. Ezt a módszert más üze­mekben is elterjesztjük. A dolgozók részére az év elején. tevékenykedőkre1 — Acéláru- _ a társadalmi bíróságok n társadalmi hírősé- mar megkezdett ismcretter gyár, Üveggyárak, bányaüze- az ügyek 70 ! százalékát a * k Ennek megfelelően az íesztő előadásokat a tél fő­inek stb —, amelyek az or- szakszervezett bizottsággal és <^ZMT einökségének határozata 1>ramán tovább folytatjuk, szágos szervek véleménye a pártszervezetekkel történő ajapján tovább folytatjuk a Befejezésül köszönetét mon- szerint is jól működnek, a előzetes megbeszélés alapján társadalmi b-'rósági elnökök dók azoknak a dolgozóknak másik csoportba a kisebb lét- tárévaliák. örvendetes ie- «1 r* TT/^ál-rui/vlr nríolrCTaemr/v. 0S <3,1^1 IC 3 tcllTS-cX*" , , csoportba a kisebb lét- tárgyalják. örvendetes je- elnökhelyettesek, 'szakszerve­szamu üzemek tartoznak, lenség, hogy a bíróság és az ^ titkárok szakmai oktatá- ahol az adottságok nem meg- ügyészség a hozzájuk beadott sát felelőek, ezért munkájuk az ügyek 20 százalékát 1963-ban előbbiekhez képest némileg átadta az üzemi társadalmi vontatott. Ezek segítése foko- bíróságoknak. * zott feladatot jelent számunk- (az ügyek többsége olyan ra- jellegű, mely elég gyakori az — Az utóbbi időben fejlő- üzemekben: — 20 százaléka dés mutatkozik a tárgyalások fegyelemsértés, 15 százaléka vezetési és tartalmi színvona- kisebb, bűncselekmény, 10 szá­lában. Ennek eredményekép- zaléka a családi együttélés pen a bányaüzemeknél az szabályainak megsértése stb.) E ÉMÁSZ-nál és még több he- testületek _ által hozott intéz- Iyen nagyszámú hallgatóság kedéseket, határozatokat több r- 250—-300 £é~-— előtt foly- üzemben sokggfosítjále”-: <és na]í' á' tárgyaltok,. Tapasztó- • minden munkJmelyen kifüg- lataink . szerint a közvetlen ^gesztik.,Ezenkívül az acéláru- munkaiarsak' nagyobb nevelő- gyárban’ és Malranovákon a hatást gyakorolnak a társa- határozatok meghozatala után, dalmi bíróság előtt álló dől- figyelemmel kísérik a meg- gozókra, mintha ügyüket tévedt dolgozó munkáját, rendes bíróság tárgyalná. — A bírósággal, de Míö­— Ehhez a munkához je- nősen az ügyészséggel, a dalmi gének bíróságok tevékenvsé- fellendítéséhez hozzá­Három csoportban 130-an járultak. Segítségük nélkül vesznek részt a továbbképző a jövőben sem tudjuk elvé- akadémián. Az előadásokat gezni feladatainkat, az ügyészségek dolgozói és V. K. Es cs hó alól, akkor is... A meleg illúziója — Időre fenn lesz a karácsonyfa Amiért mindenki drukkol Süt a nap. A szemre barát- démelem, és Alsózsolca egy- A művezető fát kér. Ha az ságos idő ellenére itt fönt re késlekedett a többi szál- elemek elhelyezését folytat- a hetedik szinten a hideg lítmánnyal. Az emberek elke- ják, a dúcolási a helyén kell mégis a munkások arcába seredett arccal jártak-keltek, hagyni, , míg betonozni lehet, sújt. ötpercenként futnak a az építésvezető lemondóan — Mennyi fa kell? — kér- kokszkosárhoz, hogy a meleg- sóhajtott: jdi az igazgató. nek legalább valami illuzí- _ oda a szép karácsony... I A művezető felel. Bartha ó jában legyen részük. Ebben a hangulatban talál- Róbert felszisszen. Sok. A technikus, az imént ért ta őket a szabadságáról visz- — A raktárban van? utói bennünket. — Reggel — mondja — ti­zennyolc fokot mértek. Dol­gozni fél kilenckor kezdtek. nincs szükség — mondta az Eevébként akár raita akár igazgató. ~ Maguk is azt sze­cetnek, ha fenn lennének a szatért igazgató. — Van. Megnézem — szól- Gondolom, sok beszédre Telek*Tre’ “ építésvezető. — Akikor holnap reggelre... az építésvezetőn vagy Vere- bélyi Pál brigádvezetőn, má­ra nyoma sincs a tegnapi le­vertségnek. kilencedik szinten — én is. Mi szükséges ehhez, spekulál- Mire a tanácskozás ideér, •>unk- VereBélyi Pál már üzen is Lassan indult a beszélge- egy emberével a többieknek: tés. aztán parázs vita lett be- a lépcsőházi elemek szerelé- Slkerül-er lőle. S mire felcihelődtek, sét abbahagyni, még ma leg­benne volt mindenkiben a alább három keret-elemet föl- Verebélyi még ökölbe is meggyőződés: karácsonyra raknak hblnap folytatják, szorítja a kezét: mégis fenn lesz a karácsony- Feljebb, egyre feljebb. — Ha a hó alól, akkor is fa a főtéri tizenhármason. Közben a nap mogorva fel­felrakjuk a hiányzó két eme­letet December huszonnegye­dikén fönt lesz a karácsony­fa a kilencedik szinten. A hangulatváltozásnak tör­ténete van. Szerdán délután a vállalat igazgatója, Bartha Róbert ta­Tizennyolc fok Ián éppen az utolsó, de még 6®*2teni? Vajon nem szakad ki a fagytol a rideggé vált acél a datál karmaiból? Be­hőtakaróba burkol ódzott. A hőmérő higanyszála a tizes alá süllyedt. Most mégsincs olyan hideg, mint egv órával I lasnap reggelre tizennyolc ezelőtt. Messziről nézem, ahogy okos hideg levegő arasztól- a wíajkába öltözött' Verebé­ane a uVa,rCfu'* ‘ , , , . W hatalmas léptekkel siet . óidegben lehet-e he- keíjves épülete felé... A KIS ÜZEM HÍRNEVE Terven felül 100 termelőszövetkezet kap ....... az idén csibeetető gépet Jövőre 500 darab készül Balassagyarmaton Másfél éve, ötletes, a me- szerelő Vállalat. Elkészítették zőgazdaság fejlődésével lépést az első hazai gyártmányú, tartó új gyártmánnyal jelent- 5000 „kvártélyos” csibeetető kezett a Budapesti Mezőgaz- gépet. Ezt követően sorra je- dasági Kiállításon a Balas- lentkeztek a baromfitenyész- sagyarmati Villany és Épület- téssel foglalkozó termelőszö- ____________ . vetkezetek és állami gazda­ságok a balassagyarmatiak berendezéséért. Ezek alapján az év elején háromszáz csi­beetetőgép gyártása szerepelt már a vállalat tervében. A termelőszövetkezetek azon­ban évközben további igénye­ket jelentettek be, s így ere­deti tervüket megtoldva 400 gyártására vállalkoztak a ba­lassagyarmatiak. A terv szerinti 300-at már október végéig megkapták a termelőszövetkezetek. Hétfőn láttak hozzá a dik etetőgép szereié így, még az idén terven fe­lül 100 termelőszövetkezet jut esi beetető géphez. Az eddig 60 000 devizafo- rintért vásárolt külföldinél sokkal praktikusabb, mind­amellett tartósabb és egysze­rűbben kezelhető csibeetetőt mindössze harmincháromezer forint termelési költséggel állítják elő. Igv már mz idén mintegy tizenkét milliós meg­takarításhoz segítették külke­reskedelmi vállalatainkat. A szomszédos szocialista or­szágok mezőgazdaságába is igényelték a csibeetetőket, ezért a Balassagyarmaton ké­szített alkatrészek felhaszná­lásával a mosonmaevaróvári Mezőgazdasági Gépgyár is át­tért hasonló etetők gyártá­sára. Balassagvarmaton jövő­re már 500 ilyen berendezést gyártanak. Egyre feljebb! négyszáza­izereléséhez. üstökön ragadható percben lá­togatta meg az építkezés dol­gozóit. Az építésvezető és a munkások már elveszették minden bizalmukat, hogy hu­( sizmadia Géza ÍN. F.) tonozni nem lehet, s a he­gesztett armatúrán nem nyu­godhat száz és száz tonna te­szonnegyedikére — egyáltalán heT- megközelítik ezt a magassá- , xSazgato megint jókor got. Tudták, hogy a főtéri eckezett. Egy telefon Tolnai ttzenhármast figyeli az egész exvtársnak, a lakatosüzem ve- város, s az emberek együtt ütőjének: szurkolnak velük a sikerért. —* Tizenhat fokig emelhet­De leginkább azt érezték, nek — hangzik a válasz — hogy alig egy hónap alatt — De óvatosan! A hegesztés tíz mert azóta örömük-bánatuk fokig. Mindenesetre különle- vele kapcsolatos — megsze- ges biztonsági intézkedések- rették ezt az épületet. re van szükség. Egyébként ki­... Aztán kifogyott a fö- megyek magam is, megnézem. Új ötvözőanyagok A Balatonfűzfői Nitrokémiai Vállalat és a Zagyvarónai vezető ötvözőanyagának. Az új ötvözőanyagok analizisé­Magyar Vasötvözetgyár mű- nek kidolgozásához a zagyva­szaki vezetői között múlt év rónaiak igénybevették az őszén megállapodás jött létre egyetem és a kutató intézet a szilícium félvezető hazai segítségét is. A szilicium-fél- gyártásának előkészítésére, il- vezető hazai gyártásához letve megalapozására. A Vas- szükséges különleges ötvöző­ötvözetgyár mérnökei és ko- anyagok sikeres előállítását hászai több változatát készí- most jelentették a vasötvö- tettók el a szilícium — fél- zetgyár műszaki vezetői. Megvalósul a rekonstrukció A Romhányi Cserépkályha- gyár rekonstrukciója ebben az évben jelentős állomásokhoz érkezett. Több millió forintos költséggel elkészült az új csarnok. Üzembehelyezték a generátort, megkezdődött a termelés az alagútkemencé- ben is. A rekonstrukciót a tervek szerint 1965-ben feje­zik be. Üzemben az új generátor. Naponta 80—90 mázsa szén gá­zosítását végzik el. Képünkön Bandur István korszerű gé­pek segítségével dolgozik I Az elmúlt nrpókban adták át rendeltetésének az új kazán­házat. Szorcsik Mihály fűtő már innét látja el meleggel a csarnokokat, az irodákat (Megkezdődött a belső szerelés is. Kulcsár Imre, Jónás Kálmán és Bartos^ János az új csempeöntő gépet szereli

Next

/
Thumbnails
Contents