Nógrádi Népújság. 1963. október (19. évfolyam. 79-87. szám)
1963-10-09 / 81. szám
Valóra váltjuk a párt határozatát! Most történik... JÖVŐ HÉTEN ÁTADJÁK A Pécskő utcai lakásépítkezésen a 3. jelű épületen az utolsó simításokat végzik. Befejezik a belső munkákat, szépítik a homlokzatot. Festenek, mázolnak, bent gyalulják a parkettát. Ha a még hiányzó lakatosáruk időben érkeznek Kecskemétről, jövőhéten átadás lesz: negyvenegy lakással gyarapodik újra Salgótarján. EGY MINTASZERŰ ÉPÍTKEZÉS Már napjainkban is sok bámulója akad, de néhány hét, s a „látványos” építkezések sorába lép a megyei művelődési ház mellett épülő hétemeletes lakóház. Az alapozás már elkészült — a földmunkákon sokszáz salgótarjáni önkéntes „kubikos” dolgozott. Azóta a szakmukáso- ké a szó: a betonozok elkészítették a monolit vasbeton kereteket is az alaphoz. Üzembehelyezték az első vasbeton előrcgjíirtó telepet is. Az épülethez 540 darab vasbeton szerkezeti elem szükséges. Ebből szombatig 140- et már előállították. Az a terv, hogy naponta 20 elemet gyártanak — ehhez még két előregyártó telepet kell létesíteni ugyanitt, — s körülbelül két hét múlva elindulnak, fölfelé. — Az anyag- ellátás gyors üteméhez két cementsilót állítottak föl.: Bélapátfalváról héttonás tartálykocsi szállítja ide naponta a cementet, sűrített levegővel a toronyba nyomtatják. Egy- egy siló 25 tonnás — tehát cementben nincs hiány. Szeptember végén csatasorba állt egy toronydarú is, hamarosan — a kórház építkezésről — ideirányítának egy másikat is. Akkor pédig, — akár a mesebeli herceg — növekedni fog ez a ház nemcsak napról napra, de óráról órára is. Kell is, mert az építők, az év végéig tető alá akarják hozni. VÉGRE MEGÉRKEZETT Végre megérkezett a régen és türelmetlenül várt tíztonnás lánctalpas beemelő daru a sajtó székház építéséhez. Reméljük, most már meggyorsul a nyomda gépcsarnokán a munka. Nagy szükség van erre, mert a rotációs gép elhelyezéséhez, összeszereléséhez még novemberben be kell fejezni: a szerelőknek tisztán, jól fűthetően kell átadni. 1 CIKKÜNK NYOMÁN A ÉM. Építőipari Főigazgatóságtól kaptuk az alábbi levelet: „A Nógrádi Népújság 1963, július 26. számában „Emberi körülményeket” cím alatt megjelent cikkel kapcsolatban az alábbiakat közöljük: Megkeresésünkre az ÉM. Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója jelentette, hogy a cikk megállapításai helytállóak, a hiányosságok pótlására a szükséges intézkedéseket megtette. Az ÉM. Építőipari Főigazgatósága a hányosságok pótlását a helyszínen ellenőrizte. Megállapítottuk, hogy a vállalat a vízellátást elfogadható módon megoldotta, az ebédlő és öltöző helyiségeket kitakarhatta és kimeszeltette. Adott körülmények között az intézkedések elfogadhatók, miután a vállalat igazgatója szerint a munkahelyi öltözők és ebédlőhelyiségeket rövidesen másutt, jobb körülmények között rendezik be. Kérjük a fentiek szives tudomásul vételét.” A közleményt köszönettel tudomásul vettük. Még jobban örülnénk, ha észrevételeinkre — nem csak az említett ,de más cikkben megírt észrevételeinkre — a mostaninál gyorsabban reflektálna a Főigazgatóság. GRAFIKON SZERINT Jó egynéhány hetet már, hogy először hallottam a nevét emlegetni. Emlegették a munkásai, akik , a rend hívei, emlegették az igazgatóságon, ahol néha sok-sok éves gyakorlattal, tapasztalatokkal rendelkező építésvezetők elé Szabó Imre építésvezető az úgynevezett felmérési napló adatait egyezteti a grafikonnal. .. állították példaképül: Lám így is lehet, nektek is így kéne dolgozni! Az „öreg rókák” közül volt, aki titkon elhúzta a száját: Nem építészmérnöknek való ez a papiros munka. A mi elemünk a kivitelezés. Építeni! Nem az irka- firka. Irodistának való foglalatosság. Hagyjanak nekünk békét! A hümmögés csak akkor kezdődik, mikor kiderül, hogy Szabó Imre építésztechnikus, művezető építkezésén napról napra úgy halad a munka, ahogy ezt a művezető előre elhatározta, megmondta, leírta — szinte mint valami varázsló. Jómagam már régen szerettem volna találkozni vele. Az építkezést lencsevégre kapni eddig is sikerült néhányszor, de valahogy úgy alakult, hogy a művezetővel nem találkoztunk. Legutóbb aztán erre is sor került. Azóta a Zsaluzás erdejéből kezd kibontakozni a salgótarjáni pártszékház földszintjének és első emeletének betonváza, de a következő szint az avatatlan szemlélőnek kész labirintus. Szabó elmosolyodik; — A szakember számára ez nem labirintus. Világosan beszélnek a tervrajzok, s köny- nyen eligazodik az emelkedő épület falai között is, amelyet az előre meghatározott szigorú rend szabályoz, megalkot. Szóval ebben a dzsungelben mi nem tévedünk el. Ami nem azt jelenti, mintha nem lehetne eltévedni. Eltévednék én is, ha nem gondoskodtam volna arról, hogy az egyes munkafázisok pontosan egymás után következzenek, s egyik se tartson tovább, mint azt én meghatároztam. Látja, ez már lehetne labirintus. Ebben könnyen eltévedhet egy nálamnál sokkal tapasztaltabb építésvezető is. És mire kiigazodik: egy nagy summa többletköltséggel terhelte meg a létesítményt. A kapkodás, a tervszerűtlenség következménye ez. Mint ahogyan az egyes munkafázisok és az egész épület befejezési, határidejének felborulása is rendszerint a szervezetlenség gyümölcse. Rossz fa rossz gyümölcsöt terem. Ezt szerettem volna én elkerülni, mikor hozzáláttam a grafikon előkészítéséhez és megszerkesztéséhez. Ezzel ugyan én nem találtam ki semmi újat — tárja szét a karját szinte mentegetőzve —, grafikon szerint már régen dolgoznak. Azt nem értem, nálunk miért nem szeretik, miért alkalmazzák oly kevés építkezésen. — Mi a lényege a grafikon szerinti munkaszervezésnek? — kérdeztem. — Előbb talán azt mondanám el, hogyan állítottam össze. Az közismert tény — legalább is az építők számára az —, hogy egy-egy építkezés tervezésével egyidőben elkészítik a pénzügyi és a kilétszám és anyagszükséglet ütemtervét, összeállítottam az előreutalványozott és a gyakorlatilag elvégzett munkák mennyiségének nyilvántartását. Ezt a grafikonszerű táblázatot az iroda falára függesztettem. Mindig szem előtt van, s bármikor meg tudom állapítani, hol mennek rendben a dolgok, hol szorít a cipő — tehát gyorsan be kell avatkozni —, melyek a legfontosabb részfeladatok, hogy a megoldásukra már időben felkészülhessünk, előre számításba véve minden várható komplikációt. Ennek a grafikonnak köszönhetem, hogy nem kell minduntalan a levelezést böngészni, nem kell minden jelentéktelen apróság miatt az épületre rohangászni. Elég egy pillantás a grafikonra, s máris tudom: hány munkaórám van egy bizonyos ácsmunka elvégzésére a tervszerint,' tudom, mikor kell átadni a munkaterületet egy másik szakág munkásainak az újabb művelet elvégzéséhez. — Nem mondom, hogy olyan könnyű volt elkészíteni ezt a grafikont, s először — látszatra — valóban egy csomó irka-firkával, számolással, töprengéssel jár — mosolyog Szabó —, de ennek köszönhetem, hogy most valóban én irányítom az építkezés üteBartusz Mihály brigádja a lépcsők zsaluzását végzi vitelezési — mennyiségi — ütemtervet. Ezt kell az építkezés vezetőjének részekre bontani. Így állítottam össze én is a munkamenetét, az egy-egy művelet időbeni elvégzéséhez szükséges munkásmét, nem az események, a pillanatnyi kényszerűség. S egyszerűsödött is a munkám, könnyebben dolgozom, s az sem megvetendő, hogy „beleférünk” a határidőbe és a költségvetésbe is. ÉLETKÉPEK Statiszták TVyoZcan varinak, majd kicsattannak az egészség’ tői. Barna arcuk, kezük arról tanúskodik, hogy eleget birkóztak az idei kánikulával. Róluk mondják: az utóbbi időben statisztálnak, de nem dolgoznak ... Fülükbe is jutott ez a titulus. Mivel gúnyolódásnak vélték, megharagudtak. Nincs igazuk, mert társaik igazat mondtak. Könnyű ezt állítani. És a bizonyítékok? — Mondtam már maguknak: annyi órát voltok le a teljesítményükből, ahányszor csákányköszörűlés címén ellógnak a munkából, — mondja kissé ingerült hangon Pista bácsi, az építkezés főművezetője. — Nem tehetünk róla, ha gyakran kicsorbul — magyarázkodnak a jelenlévők. — De nem félóránként — zárja le ki tudja hányadszor a mai nap ezt a témát a főművezető. A határozott válasz azonban nem tetszik. A brigád két tagja összenéz, megrándítja vállát, aztán kisomfordál az ajtón. Nem sokkal később újra kivágódik az előbb említett iroda ajtaja. A statisztákból álló brigád két tagja lép be, majd kisvártatva egyikőjük megszólal: — Mi kapjuk a legrosszabb munkát, ezért mi keresünk a legkevesebbet. Helyezzenek át bennünket a kútásókhoz... — Maguk mindig mást akarnak csinálni, mint a feladatuk. Dolgozzanak, akkor lesz pénz is — avatkozik a beszédbe az irataiból feltekintő szomszéd asztalnál ülő normás. D ár ne tette volna. Durván rátámadnak. Szidják, káromolják, majd feléje fordulva egymás után többször elmondják: — Csinálja maga, ha jobban tudja — miközben gúnyos mosolyra húzódik szájuk. Pista bácsi ismét közbe szól: — A kútásásnál dolgozni, nem pedig statisztálni kell... Mint akit a kígyó megmar, úgy szisszennek fel a „küldöttek”. De Pista bácsi nem hagyja magát. Fehéren, feketén bebizonyítja, hogy eredményeik meg sem közelítik a gyengébben dolgozó brigádokét. Munkaterületük maguknak is megvan, tehát több pénzt is kereshetnek — nyomja meg a szót. Hiába minden. Az írás sem győzi meg a méltatlankodókat. Pár perc múlva dörmögve hagyják el az irodát. / Nem sokkal később munkahelyükön kalákába állva folytatják a diskurzust. Közben a nap is lecsúszik a látóhatár mögé, az alkony pedig rövidesen ráborítja köpenyét a városra. A statisztákból álló brigád csak akkor mozdul, amikor a gong a munkaidő végét jelzi. Kjgodalomra azonban mégsincs ok. Eljön az az-í*- idő, amikor a munkában is főszereplők lesznek. Rajtuk áll, hogy mikor. Reméljük rövidesen. V. K.------------------------------------------------t ______________________ A födémszerkezet „B—60”-as betonelemeit Hoiecz Mihály és Gulyás István ácsok helyezik el Foto és szöveg: Kinka László Okuljunk a hibákból Tavaly tavasszal, ezen a helyen még hagymát termesztett a városi tanács, kertészete, ma pedig még állványerdőtől övezve ugyan, de már bevakolva áll a salgótarjáni kenyérgyár; fiatalosan, nyurgán emelkedik föléje a silótorony. Hittük, reméltük, hogy az idén már dolgozni is fog, de- hát ilyen már ez az idei év: nincsen szerencsénk a határidőkkel. Ezúttal nem kell az építőket elmarasztalnunk. Sőt arról adhatunk hírt, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségüknek előreláthatólag eleget tesznek: október 27-re Kohánka elvtárs, az építkezés vezetője már másutt szeretné a munkát irányítani. Aggodalmai csak a szakipari műveletek tempója miatt vannak: különösképpen a horkolókkal elégedetlen. Már be kellett volna végezniük mindent, de a munkának 65—70 százalékánál tartanak. A határidő szerinti átadást, illetve az új kenyérgyár üzembehelyezését mégsem ez akadályozza, hanem a bonyolult gépészeti szerelés miatt nem fogunk enni még egyhamar az itt sütött kenyérből. A gépi berendezés bonyolultságára, korszerűségére jellemző, hogy amíg a lisztből kenyér lesz — emberi kéz alig-alig ér hozzá. Mármost nem is az a baj, hogy a mintegy 10 millió forintból létesülő gyár berendezései késnek: a java része már megérkezett, sőt a kemencék szerelése folyamatban van. Az Élelmiszeripari Gépgyár elvállalta, hogy a reá háruló tennivalókkal decemberben végez. A fűtésszerelők, akik egyben a sóoldó berendezést is felállítják, októberben készülnek el. A határidőt elsősorban a felvonó berendezések meglehetősen kései szállítása borította fel. A felvonógyár ugyan módosította az eredetileg vállalt határidőt, s december 31-ig itt lesznek a felvonók, de sajnos a szerelés is körülbelül két hónapot vesz igénybe. S ha hozzá tesszük, hogy egy sor gépi berendezést már ezeknek a felvonóknak kellene a helyére szállítani — nem valami rózsás a helyzet. Nem valami szívderítő az sem, hogy az ország hat helyiségében épített és építés alatt álló azonos üzemekkel rengeteg a probléma. Mondják, hogy a Kazincbarcikán megépült kenyérgyár üzem- behelyezése egy évig húzódott a hol itt, hol ott felbukkanó konstrukciós hibák miatt. Ez vezette a beruházót, a Nógrád megyei Tanács VB terv osztályát, hogy tanácskozásra hívja össze a kivitelezésben résztvevő vállalatokat. Sajnos, az első kísérlet ennek a megbeszélésnek a létrehozására meghiúsult, mert éppen a legilletékesebbek, a kenyérgyár győri tervezői, nem jöttek el. A tervosztály kezdeményezése helyes, amint hogy az is helyes: az első kísérlet kudarca ellenére a tanácskozást feltétlen meg akarja szervezni. Salgótarján lakossága jelenleg naponta 60—65 mázsa fehér kenyeret fogyaszt. Illetve fogyasztana többet is, ha sütnének. Az új gyár két műszakban 120 mázsa kenyér sütésére alkalmas. S ha már így is, úgy is számíthatunk az üzembehelyezés késésére, törekedjünk, hogy* a másutt’ tapasztalt hibákból — más kárán tanul az okos! — minél többet megelőzzünk. Cs. G.
