Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)

1963-08-24 / 68. szám

6-NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1963. augusztus 24. ß#®Ö00 A rend helyreálltával, ,f*p midőn a rendszeres vonatközlekedés megindult, egyszerre csak megérkezett az asszony. Beesett szemei, sápadtsága azt igazolta, hogy számára is megpróbáltatást jelentett a távoliét. Benedek­ben megmozdult valami: va­lahogyan úgy érezte, mondani kellene olyasmit, amit még nem mondott az asszonynak: hogy hiányzott, hogy mit sem ért nélküle az élete. De ahogy Ica zárkózott arcára tekintett, csak annyit mondott, tőle szo­katlanul csendes dünnyögés- sel: — No, aztán ügyelj magad­ra, nehogy nehezet emelj... Most már vigyázni kell na­gyon ... Márciusban született meg a gyerek. Eleven, lármás, örök­ké éhes kis csöppség. Benede­ket mintha kicserélték volna: bottal sem lehetett elverni hazulról. Leült a gyerek mel­lé: órák hosszat képes volt elnézegetni a szendergő em­berpalántát. Ilyenkor az szo­kott történni, hogy bármek­kora is az az űr, mely két ember közt támadt, az új, a harmadik betölti azokat a ré­seket. Akaratlanul is egy­másra szoktak ilyenkor talál­ni a kezek. Benedek közele­dett is a maga esetlen, dara­bos módján. Próbált kedvé­ben járni az asszonynak: ap­ró kis barkácsolásokkal köny- nyítette meg az örökké fá­radtságról panaszkodó asszony munkáját. De mintha láthatat­lan kezek jéghegyeket emel­tek volna közéjük. Ica szót- lan és hideg maradt. Csak a gyerekre tekintve mosolygott erőltetés nélkül. Dicséretére legyen mondva, mindent el­követett, hogy az urát ellás- , sa. Az ebéd, a vacsora min­dig pontos időben került az asztalra, a szekrényből soha­sem hiányzott a vasalt ing s a kis lakás, ha bútorzatában szegényes is volt, örökké ra­gyogott a tisztaságtól. Bene­dek érezte ezt és becsülte érte az asszonyát. De mind­ezek a gondoskodások nem tudták pótolni azt az előtte szinte kifejezhetetlen és meg­foghatatlan hiányt, melyet az ő megfogalmazásában a „régi Ica” elvesztése jelentett. A régi Ica ... Hogy tudtak az­előtt esténként apró, jelen­téktelen dolgokról órákig be­szélgetni, jókedvűen bolon­dozni ... Most az asszony ko­moly és hallgatag lett, tar­tózkodó szigorúságá merevvé, feszültté tette az otthon lég­körét. Benedek tehetetlenül topogott ebben a lelki bör­tönben. A maga szilaj, fékez- hetetlen természetével nem bírta a határokat: világéleté­ben szabad lefolyást engedett indulatainak. Most úgy tib- lábolt ebben a nyakatekert helyzetben, mint egy tetőtől- talpig feszes, kényelmetlen öltözékben. Végül az ital oldotta meg ismét a nyelvét. Egy Godo nevezetű, szállósi ember csa­patába osztották be. Ez a negyvenen felüli, izgága ter­mészetű férfi' évek óta külön élt a családjától és ezen a vi­déken próbált szerencsét. Be­nedeket, mint újdonsült csa­pattársát többször invitálta: látogassa meg őt a munkás- szálláson, ne üljön állandóan otthon. Benedek mindig ki­tért a meghívás elől, egyszer azonban úgy adódott, hogy a keresettel volt valami rekla­mációjuk, Godó pedig in­fluenzával feküdt; kénytelen veit a szállásán fölkeresni <>t. A csapatvezető a látogatás ölömére szilvapálinkát bon­tott és decis poharakat hozett mellé. Az első üveg pálinka mellett elbeszélgettek, a má­sodik me1- : is kezdtek. Benedeknek jól­esett hosszú idők óta újra cimborák közt időzni s ala­posan megnézegette a pohár fenekét. Csak késő este kez­dett hazafelé szedelózködni, miután többször megígérte, hegy máskor is meglátogatta az újsütetű szállósi cimborá­kat. Hazaérve — az ital hatá­sára-e, vagy megbotlott — a kelleténél hangosabban tette be maga mögött az ajtót. A következő pillanatban felsírt a gyerek s az asszony, aki fáradtan, éppen azelőtt dől­hetett az ágyba, az álmukoan megzavart emberek ingerült­ségével támadt Benedekre. „Máskor ha eliszod az esze­det, várd meg, míg kijóza­nodsz, ne úgy gyere be, mint ahogy az istállóba szokás!” — De az istenit! — vágott az ajtóra ököllel Benedek. — Hazajöttem volna talán, nem vendégségbe! Vagy már ven­dégnek számítok a saját por­támon, ebben a fene nagy duzzogásban? Szó szót köve­tett, mire az asszohy kitolta a gyerek kiságyát a konyhába s magának is ott ágyazott fekvőhelyet. Attól kezdve csak akkor aludt a szobában, amikor Benedek éjszakás volt. — No jó! — forrt az ember­ben az indulat. — Hát akkor majd másképpen lesz min­den. Pénzt vett magához s most ő hívta meg Godóékat, egy kis poharazgatásra. Godó, akinek feneketlen gyomra nyelte az italt, puszipajtásává avatta Benedeket. — Megcsi­náltad a szerencsédet —mond­ta neki —, hogy az én csapa­tomba kerültél. Ahol Godó, ott a pénz. Persze, érteni kell ehhez, komám, ennek tudo­mánya van. Tudni kell azt az örök igazságot, hogyha dol­gozunk, se keresünk, meg ha nem dolgozunk, is keresünk. Mert nem úgy kell ám haj­tani, mint te komám, amikor a sztahanovista plegacsokért kapaszkodtál. Megkaptad-e? Ugye, hogy nem kaptad meg! De közben az aknászod zse­bébe hajtottad a prémiumot. Mit gondolsz, beszélnének annyit a versenyről a műsza­kiak, ha nem ők szednék le a fölét? • — Engem már nem tudnak ugratni a versennyel, — le­gyintett Benedek. — No-no! — emelte fel az ujját Godó. — Ez se helyes beszéd, barátom. Versenyezni kell, csak okosan. Többet be­szélni róla, mint cselekedni. Ott van az a vén Ozsvárt, aki szocialista brigádot alakított. Nincs olyan értekezlet, ta­nácskozás, ahol ne fecsegne a brigádjáról. „Elvtársak, ezzel meg ezzel a módszerrel dol­gozunk .."itt meg erhitt lát­juk a hiányosságokat.. .” Aztán hol- ezt, hol amazt hív­ja párosversenyre s ma ez kell. Persze, hogy őket pártol­ja a párttitkártól kezdve a kisistenig mindenki. Könnyű annak a szakmány, akinek Jézus a komája! Hát beszélni tud az öreg, az szentigaz. Ad- dig-addig bizonygatta, hogy már nincs ember az üzem­nél, aki szentül meg ne len­ne győződve arról, hogy Ozs­várt csapatának párja a kör­nyéken sincs. No de — emelte fel a poharát sokatmondó pillantással —, ha a nagy sza­vak kellenek, ott Godó se marad alul! KT ésőbb kártyáztak is. Be- nedeknek nem jó lap­jai jártak, vesztett olyan hat­van forint körül. De nem tudta bosszantani a rossz lap­járás. Godó szavaival volt el­foglalva s magában elismerte, hogy még ilyen minden háj­jal megkent rókával nem volt dolga. „Ez kikaparja a pénzt a föld alól is” — gondolta elé­gedetten. Hát Godó ki is kaparta, az csakhamar beigazolódott. De sokkal inkább sajátmagának, mint másoknak. Amolyan „fogjuk meg és vigyétek” munkamódszert alkalmazott. Ha leesett csillét emeltek, ő hőrukkolt legveszettebben, de arra vigyázott, hogy mások emeljenek helyette. Ügy tu­dott parancsolgatni, küldöz­getni az embereit jobbra-bal- ra, hogy neki még csak az in­ge se lett vizes műszak vé­gére. Az üzem vezetőségénél persze nem sokat ért el a nagy hangjával. Tapasztalt, jószemű szakemberek voltak a bánya vezetői, akiknek nem egyszer akadt már dolguk ilyen Godó-féle emberekkel. De hogy a csapat mögött tel­jesítmény is volt, elnéztek hangoskodásai felett. Ment is a csapat elég szépen, míg fej­tési munkahelyen dolgoztak. Hanem egyszer a bányames­ter, megunva Godó szájasko- öásait, kérkedését, hogy így- úgy, ő Tatabányán, meg Do­rogon micsoda elismert em­ber volt, magához hivatta őt. — No, Godó elvtárs — kezd­te —, a jövő hónapban más munkahelyet kapnak. Indul az új Déli főereszke. Ke­mény,- betyáros riolitot kap­tunk ott el, oda kemény le­gények is kellenek. Hát én magukra gondoltam. — Elvesznek a fejtésről bennünket? — hökkent meg a csapatvezető. — Beláthatja, hogy egy ko­moly főszállitó vágat kihaj­tásához nem tehetek oda akárkit. — Igaz, — nyelt egyet Go­dó. — Dehát mi versenyben vagyunk a kettes telepiekkel! Hogy értékelik az eredmé­nyeket, ha ők szénmunkahe­lyen dolgoznak, mi meg kő­ben haladunk? — Hát akkor majd a tízes ereszke feltáró csapatával fognak versenyezni — vágta el a további vitát a bánya- mester. Az első hónapban csupán leégtek. A kilenc fő­ből álló csapat a 40 méter norma helyett alig ért el har­mincat. Godó káromkodott, mint a záporeső: szidta a fú­rószárakat, meg a gyenge sű­rített levegőt. Üj fúrószárakat hozattak nekik, a levegőellá­tást megjavították. A követ­kező hónapban még olyan teljesítményt sem értek el, mint azelőtt. A csapaton be­lül mozgolódás, elégedetlen­kedés kezdett kialakulni. A másik két műszakharmad tag­jai nyíltan megmondták, hogy nem akarnak rádolgozni Go­dó szakjára. Benedek, aki az egyik harmad elővájára volt, elmondta ezeket a hangokat Godónak. — Nem győzünk ácsolni utánatok, meg sint igazítani. Az én embereim is morog­nak, hogy lövés után órákig üldögéltek a szerszámosládán. — Mi az, már te is ellenem vagy? — mordult meg Godó. — Egy-két hónapja, hogy gyengébben megyünk, aztán máris jajveszékeltek? — Nem erről van szó, — mondta békítőén Benedek —, de miért kellett nekünk el­vállalni ezt a munkahelyet? Ez nem fejtés, ahol magától dől a szén, hogy csak éppen rakodni kell. Miért nem mondtad az elején, hogy te magad sem dolgoztál még meddő munkahelyet)? — Nekem mindegy, hogy hol dolgozom! — ordított Go­dó. — És ha jól esik, három órahosszáig is a ládán ülök. Vagy már másik csapatveze­tőt akartok? Tán szocialista brigádot alakítottatok nélkü­lem? Te leszel a csapatvezető, mi? A helyemre pályázol? De azt elfelejted, hogy már két­szer intéztem el az igazolat­lan mulasztásaidat! Mit gon­dolsz, akadt volna csapatve­zető, aki téged maga mellé vesz? Mi az, te híres, erre nem tudsz válaszolni? — De tudok — felelte re­kedten, indulattól sápadtan Benedek — azt, hogy a dög­lésig dolgoztam, csakhogy mentsem a csapat becsületét. De ezt a dolgot nem így kép­zeltem a legelején. És a töb­biek se így képzelték. Be­csaptál bennünket, Godó, de most találj ki valamit, mert szétmegy a csapat. — Akkor szétmegy, — mond­ta gúnyosan Godó. — Aki nem akar velem dolgozni, mehet a fenébe. Te is mehetsz visz- sza a fenntartáshoz, ötven forintos bérért dolgozni, aho­vá a büntetésed szólt. S ahon­nan úgy rimánkodtalak el a bányamestertől. Hamar elfe­lejtetted! Aznap csak a kocs­mában békéitek össze. Gyak­ran jártak az italmérésbe. Ügy ismerték már őket, mint a rossz pénzt, mert Godóval az élen, duhajok és hangos- kodók voltak. A harmadik törzstag Sós Bálint, egy köp­cös, feketehajú, állandóan borostásképű, szállósi ember volt, akit maguk között, hiányzó mutatóujja miatt, Csonkának hívtak. Ez a Sós Bálint még a toborzás idején a Nyírségből került az üzem­hez. örökké részegeskedő, nőtlen ember volt, akiről az a hír járta, hogy valamikor csendőrként szolgált, o+t vesz­tette el az ujját is. Godóval a kártya hozta őket össze, meg a közös szállás. Mert egy szobában laktak s képe­sek voltak 24 órán keresztül egyhuzamban kártyázni s nem is kicsiben. Benedeknek j sok pénzébe kerültek ezek a j kártyapartik. Próbálta néha j napokig kerülni őket. Otthon j azonban annyira elmérgese- j dett a helyzet az állandó ita­lozások miatt, hogy nem bír- I ta egy-két napnál tovább a cimborák hiányát. Az asszony dacos hallgatá­sa felbőszítette; tömi-zúzni szeretett volna. Először csak két igazolatlan mulasztása csúszott be az előző napi ivá- szat miatt. Ezt Godó a főak­násznál valahogyan elintézte. Aztán jöttek egyre-másra az igazolatlan hiányzások. Go- dóék is ki-kimaradoztak né­ha műszakból, de ők sokkal jobban bírták az italt; egy­két órás alvás elég volt ne­kik ahhoz, hogy reggel mun­kába tudjanak állni. A dolgozók között nem nagy népszerűségnek örvendett Godó csapata. Ügy is nevezték őket: „az ulti-bri­gád”. A csapat másik hat tagja végül összefogott s ad­dig járt a bányamester nya­kára, míg az szétszedte a csa­patot. A hat embert még csak el tudta helyezni különféle munkahelyeken, de Godóval és két társával nem tudott mihez kezdeni, mert senki sem vállalta a csapatába őket. — No, ulti-brigád, mit csi­náljak magukkal? — kérdezte az excsapatvezetőtől. — Adja ki a munkaköny­vünket, — felelte hetykén Go­dó. — Ne nagyon adjon maga nekem tippeket, Godó, mert még megfogadom s a végén valamelyikünk megbánja. De ha akarják, még egy próbát tehetünk. A régi nyugati ereszkében a pillér visszafej­tésénél van egy kis munka­hely, az kitartana maguknak egy pár hónapig. Nagy csa­patot már nem akarok oda telepíteni. Maguk így hárman ahogyan dolgoznak, majd úgyis megértik egymást. Hát ahogyan dolgoznak, majd úgy keresnek. Utolsó lehető­ség! Így kerültek a bánya egyik legtávolabbi részén lévő nyu­gati ereszkébe. Nem osztottak a csapatra mást, s hogy még jobban szem előtt legyenek, a főaknász állandóan délelőt­tös műszakharmadba járatta őket. Akkor azonban csoda tör­tént: az ulti-brigád egyszerre csak dolgozni kezdett és nap- ról-napra szépen teljesítette a normát. VÁRSZEGI GYÖRGY (Folytatjuk.) Kiváló Népművelő kitüntetés Szép kormánykitüntetésben részesült augusztus 20-a, al­kotmányünnepünk alkalmából Kovács József, a Salgótarjáni Acélárugyári Művelődési Há­zának igazgatója. Kovács József elvtárs, — aki egyike a legrégebbi hiva­tásos kultúrmunkásainknak, — eredményes munkássága elismeréseként Kiváló Nép­művelő kitüntetést kapott. A kitüntetés átvételére az Országház Madách termében került sor ünnepélyes keretek között. Megkezdte új évadját az Állami Déryné Színház Az alkotmány ünnepével epüdejűleg kezdte meg Nóg- rád megyei új évadját az Ál­lami Déryné Színház. A társulat augusztus 18-án, vasárnap, Tóth Miklós: Mé­zesmadzag című darabjával Érsekvadkerten nyitotta meg a szezont s az 1963-as év hátralévő részében a tervek szerint hét művet játszik: Mézesmadzag, A mama, Csár­dáskirálynő, Denevér, Sybill, Szeretve mind a vérpadig, Bernarda háza, — mintegy hetven előadásban. Ahogy a műsorrendből kitűnik, több mű reprizként kerül vissza a megyébe, így az évad első felében megyei bemutató mindössze három darabból lesz. VÍZSZINTES: 9. Csapadék. 19. Nöl becenév. 12. Szovjet íolyo. n. Olasz város. 17. Skálahang. 1». Fern becenév. 20. Hamis. 21. Női név. 23. Középen mórés. 24. Esz­szel felfogja. 26. Kis Olga. 27. In­nivaló. 29. Német bölcselő volt. 32. Juttat. 33. Babona közepe. 33. Személyes névmás. 37. Egyiptomi napisten. 42. Csont latinul. 43. Madárlakás. 45. Női név. 46. KBA. 47. Száz fokos a víz. 49. D. 50. Jegyezd. 55. Felkiáltósző, 56. Ró­ma — németül. 58. Fordított ki­csinyítő képző. 60. Lassan megy. 63. Vissza: névelő. 64. Dunántúli folyó. 66. Hlúz m.-hangzói. 67. Hegycsúcs. 69. Romániai folyó. 70. Alak. 72. Szántóeszköz. 73. Ká- yé m.-hangzói. 74. Tűz lehet be­lőle. 75. Visszaró I 76. Gyakori csa­ládnév. 78. Odatolta m.-hangzúi. 79. Vissza: helyeslés. 80. Nagybá­csi németül. FÜGGŐLEGES: 2. Juttat. 3. Idősebb hölgy. 4. Középen ugrál. 5. YAL. 6. Foghúsa. 7. Igekötő. 13. Olasz város. 15. Két darab. 16. Romániai folyó. 17. Talált. 19. Görög betű. 22. Férfi becenév. 24. Létezik. U25. Igevégződés. 28. Kár­tyalap. 30. "Mutatószó. 31. Csavar. 33. Férfi becenév. 34. Arról a nelyről. 38. Juttatom. 40. Gallium vegyjele. 41. Orosz helyeslés. 42. Hangszer. 44. Parancsolól. 46. Szovjet félsziget. 48. Tánc. 50. Nem stabil. 52. Romulus és Re­mus anyja. 53. Árunak van. 59. Budapesti tér. 62. Kis fiú. 63. Ke­servesen síró. 65. A függ. 19. sz. m.-hangzói. 63. Ra párja. 70. Esőn állsz. 71. Névelővel: szavak végén áll. 77. Sajátkezüleg. 79. YB. Az oó, illetve az öő betűk kö­zött nem teszünk különbséget. Mai rejtvényünkben tíz afrikai ország nevét rejtettük el. Ez kül­dendő be, valamint a VASÁRNA­PI FEJTÖRŐ szelvény. Beküldési határidő: augusztus 28. MÜLT HETI FEJTÖRŐNK HE­LYES MEGFEJTÉSE: Alkotmá­nyunk ünnepe a munkás-paraszt szövetség ünnepe is. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Czene Béláné Rétság, Edőcs Ist­ván Baglyasalja, Slezák István Romhány. A könyveket postán küldjük el! A Kereskedelmi Hűtőberendezéseket Gyártó és Ja­vító Vállalat azonnali belépéssel 1 fő női dolgozót adminisztratív munkakör betöltésére felvesz, szerző­déses alapon 1963. december 10-ig. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés a fenti vállalatnál a Nógrád megyei Kirendeltség irodáján. Salgótarján, Bajcsy Zs. E. u. 3. szám alatt. VÁSÁROLJON! Könnyű, divatos, NIGURA patent napszemüveget tükrös üveggel, modern formákban. 94,— Ft 106,— Ft 162,— Ft Kapható: az OFOTÉRT boltokban.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents