Nógrádi Népújság. 1963. augusztus (19. évfolyam. 62-70. szám)
1963-08-10 / 64. szám
1963. augusztus 10. nógrádi népújság 7 A LOTTÓ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI 1 2 ;*:* 51 hh — Helyesbítés. Legutóbb augusztus 7-én megjelent lapunk 2. oldalán a „Haladjunk tovább az eddigi úton” című cikk 20. sora helyesen a következőképpen . hangzik: „és helyes álláspontunkat.” Ugyanezen az oldalon a 2. hasáb utolsó kiemelésének élsó sora helyesen: „Az atomcsend- egyezményt.. — Helyszűke miatt a múlt számunkban megkezdett Uti- napló második részét a következő számunkban közöljük. — Száz férőhelyes istállót épít Kállón a Nógrád megyei Építőipari Vállalat a helyi termelőszövetkezeteknek. Jakubovics József művezető és az építkezés dolgozói vállalták, hogy az istállót, egy hónappal határidő előtt befejezik. — Megtartják ebben a hónapban a járási szántó versenyeket. A járási versenyeken az állami gazdaságok, gépállomások és termelőszövetkezetek üzemi versenyein legjobb helyezéseket elért traktorosok vesznek részt — A kisipari termelőszövetkezetek félévi tervteljesítését értékelte a minap a KISZÖV vezetősége. Tekintettel arra, hogy a ktsz-ek csaknem 10 százalékkal elmaradtak tervüktől, s különösen nagy az elmaradás a lakosság részére történő építkezési program végrehajtásában, a KISZÖV vezetősége felhívást intéz a szövetkezeti vezetőkhöz és tagsághoz: augusztus 25-ig készítsenek. tervet, amelyben vegyék számba a lemaradás megszüntetéséhöz szükséges intézkedéseket. — Korszerűsítik jövőre a Kisterenyei Állami Gazdaság dorogpusztai üzemegységét, ahol sertéshizlalótelepet létesítenek. Betonutat és vízvezetéket építenek, amely lényegesen jobb üzemi feltételeket teremt. — Uj köntösben jelentkezik augusztus 15-én a salgótarjáni Jégbüfé. Az átalakítás mintegy 80 ezer forintba fog kerülni, d$ megéri: a hentesüzletre emlékeztető fehércsempe helyett a falak műanyag burkolást kapnak, a giccsek is végre a szemétdombra kerülnek. Modern NDK gyártmányú csillárok világítanak majd és két trópusi ventillátor hűsíti a vendégeket — a hűsítő italokon kívül. — Társadalombiztosítási .jogszabály útmutatót készit a MEDOSZ megyei bizottsága mellett működő szociálpolitikai bizottság a termelőszövetkezetek részére. A tájékoztatót szeptember 15-ig minden termelőszövetkezethez eljuttatják. — Újabb 160 különféle típusú erőgépet kaptak, illetve kapnak az idén termelőszövetkezeteink. Ezek közül 10 darab lánctalpast és 10 darab D 4 K univerzális nehézgépet. — A ceredi Búzavirág Tsz dolgozói vasárnap nagy termelési napot tartottak. Az egésznapos cséplési munka után az esti órákban pedig jól sikerült magyarnóta esten vettek részt, ahol a két fővárosi énekes Iglói György és Tornyai Marika a somoskőújfalusi népi zenekar kíséretével nagy tetszést aratót. — Az elmúlt vasárnap a kiszesek is csépeltek Csécsén. A délelőtti órákban végzett munkájukkal 77 mázsa 77 kilogramm árpát csépeltek el. Visszaeső bűnöst ítéltek el A napokban hozott Ítéletet a Salgótarjáni Járásbíróság Horváth Valéria 20 éves állandó lakással nem rendelkező lány ellen, titkos kéjel- gés miatt. A vádlott nem először állt bíróság előtt. Hasonló ügyben már két alkalommal is elítélték, — kiskorúsága idején az ítéletét felfüggesztették, — legutóbbi szabadságvesztéséből pedig amnesztiával idő előtt szabadult. Alig hagyta el a börtönt újból folytatta bűnös életmódját. Férfiakkal kötött ismeretségből élt és pénzért kötött alkalmi szerelmi viszonyokat. A bíróság bűnösnek mondotta ki Horváth Valériát üzeletszerű kéjelgés valamint társadalmi tulajdon elleni vétség bűntettében — ugyanis Cs. I.-töl a megállapodott pénzösszegen kívül még 200 forintot is ellopott — Ezért a bíróság egy évi szabadság- vesztésre, mellékbüntetésként pedig a felfüggesztett harminc napi és az amnesztia által eltörölt 1 hónap és 17 napi szabadságvesztés letöltésére is kötelezte, Az Ítélet jogerős. Megszűnik az analfabétizmus Balassagyarmaton is Az 1960-as népszámlálás adatai szerint Balassagyarmaton többszázra tehető az analfabéták és több ezerre a nyolc általánossal nem rendelkezők száma. Főleg az 50-től 60 éves korosztály érdekelt a fenti adatoknál. összefogtak a társadalmi szervek. A szakmaközi bizottság és a művelődésügyi állandó bizottság körlevél formájában tárgyalt az üzemek vezetőivel és megkezdődött azoknak a dolgozóknak a felmérése, akik nem tudnak írni-olvasni, vagy nem végezték el az általános iskola nyolc osztályát. Folyik az agitáció a beiskolázást illetően. A munka még a kezdetén tart, de már dicséretes példákról is beszámolhatunk. Nagyon jó munkát végzett az Épületszerelő Vállalat vezetősége. Tőlük hatvan kitöltött jelentkezőlap érkezett. Ennyien kívánnak részt venni az ősz folyamán kezdődő tanulásban. Helyes lenne, ha a többi üzem is követné példájukat. Kútásás közben halotti urnára bukkantak Néhány nappal ezelőtt Pásztón, a Dózsa György utcában Percze István udvarán kútásás közben különös leletekre bukkantak. Körülbelül négy és félméteres mélységben nyolc darab korsót és egy bögrét találtak a kút- ásók. A korsók — amelyekről kiderült, hogy halotti urnák — szabályos rendben voltak elhelyezve. Az edények fehéres anyagszinüek, máznélküliek és a díszítésük csupán egyetlen, az egész edényen végighúzódó csigavonal. A Pásztói Múzeumbarátok Körének vezetői közül né- hányan megtekintették a leletet. Feltevésük szerint a halotti edények a késői vaskorból származhatnak. Értesítették a Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályát is, hogy pontosan határozzák meg az edények korát. Hivatalos állásfoglalás még nem történt a leletek ügyében. A tervek szerint az edények egy része a létesítendő helyi múzeumba kerül. Cikkünk nyomán A Nógrádi Népújság július 27-én megjelent számában „Sürgöny oda és vissza címmel” panaszt közöltünk. A posta az ügyet megvizsgálta, s a következő választ adta: — A cikkíró által jogosan kifogásolt és késve kézbesített táviratot Hatvanban július 24-én 10 óra 20 perckor adták fel, s az Salgótarjánban — Budapest közvetítésével — 12 óra 30 perckor érkezett. Kézbesítésre 12 óra 40 perckor osztottuk ki. A távirat- kézbesítő megkísérelte a kézbesítést, de házszám hiányában azt nem tudta végrehajtani. Az utcában lakóktól érdeklődésére pontos címet nem kapott és a táviratot 13 órakor visszahozta. A kézbesítés megkísérlése végett cím- nyomozást folytattunk, de ezt megnyugtatóan csak a levélkézbesítők visszaérkezésekor tudtuk lefolytatni. Az illetékes levélkézbesítőtől 15 órakor tudtuk meg, hogy a címzett az Úttörők útja 31 szám alatt lakik, s így a táviratot 15 óra 50 perckor kézbesítettük. Amennyiben a címzettet a leadási útvonalon nyomozzuk a kézbesítést erre az időre sem tudtuk volna biztosítani. Megállapítottuk,, hogy a házszám leadásának elmulasztása a hatvani távirász hibája volt, s intézkedtünk, hogy ellene a megfelelő eljárást megindítsák. A 02-nek 7 óra 10 perckor telefonon bemondani kívánt táviratot az itteni kezelő — cikkíró szerint — valamivel 8 óra után vette, így a késedelem valóban fennáll. A csekély forgalomra való tekintettel 7 és 8 óra között csak egy kezelő teljesít szolgálatot, ami eddig elegendőnek bizonyult. Ritkán fordul elő, hogy ebben az időpontban torlódás keletkezzék, de ebben az esetben fennállt. A panasz alapján Intézkedtünk, hogy nagyobb forgalom esetén ebben az időpontban még egy kezelő segédkezzen a telefonon bemondott táviratok felvételé- néL Németh J. Jenő hivatalvezető NYÁRI HALÄSZAT (Szegő Gizi rajza) NAGYJAVÍTÁS UTÄN *— Megértették, csak az átvétel aláírása után eresztik el a traktort!!! (Endrödi István rajzaj A KERTÉSZETBEN A melegágyban Is egy ütt fogunk dolgozni? (Endrödi István rajza) Ezinem lehet hihapyni v-v-v.*/.. Nyári Vásár augusztus 5-t 7-ig iu kötött áttört ing 15 Ft- il 30 Ft-ig engedmény 30 % ;rfi rövidujas pólóing 35 Ft- >1 40 Ft-ig engedmény 30 % irfi rövidujas habselyeming 1 Ft-tól 81 Ft-ig engedmény » % férfi rövidujjas nylon lg 157 Ft. engedmény 30 ®/0 vermek cérnakesztyű 17,70 t—tói 24,70 Ft-ig engedmény 9 % férfi pamut és flór boka- x 10 Ft-tól 30 Ft-ig enged- íény 30 % gyermek pamut s flór bokafix 3 Ft-tól 16 nylon sportharisnya 42 Ft-tól t-ig engedmény 30 % női 52 Ft-ig engedmény 30 %. HOL SZÓRAKOZZUNK? Mozi: SALGÓTARJÁN: November 7. filmszínház: Vasárnaptól szerdáig: Ketten a túlvilágról. Csütörtöktől szombatig: Párizsi kaland. (Előadások: 4, 6 és 8 órakor). Bartók kertmozi: Vasárnap: Istenek tanácsa. Hétfő-kedd: A második vágány. Csütörtök-péntek: Kitüntetés. Szombattól: Szemtől szembe. BALASSAGYARMAT: Hétfő-kedd: A kék öböl rejtélye. Csütörtök-péntek: A kopaszok bandája. Szombattól: Ut a kikötőbe. SZÉCSÉNY: Vasárnap-hétfő: Meztelen diplomata. Csütörtök-péntek: ...És a te szerelmed is. Szombattól: Amikor egy lány 15 éves. PÁSZTÓ: Vasárnap: Nyomorultak I—II. rész. Kedd-szerda: Csodálatos vagy, Júlia. Csütörtöktől: Ordasok között. rEtsAG: Vasárnap: Meztelen diplomata. Szombaton: Krisztina és a szerelem, NAGYBATONY: Petőfi mozi: Vasárnap: Negyvenkilenc nap. Kedd-szerda: Az elnök úr látogatása. Szombattól: Keserű szerelem. KISTER ENY»: Vasárnap: Senki nem tud semmit,.KfeOd- szerda: Valahol Európában. Pénteken: Az aranyemebr. Szombattól: Kitüntetés. Művelődési otthon: ACÉLA RUGYARJ MŰVELŐDÉS» HÁZ, SALGÓTARJÁN: Filmelőadások: Vasárnap: Egy házasság története. Hétfő-kedd: Senki nem tod semmit. Szombattól: Amikor a fák meg nagyok voltak. Vasárnap délután 6-tdi táncest. f I Klubhelyiségben: A munkásőrség étekéről. Kiállítás. Színház termi ismeretterjesztő előadás keretében: pénteken este 7-kor: Lehet-e gondolatot olvasni? Előadó: Király József pszichológus. Közreműködik: DanieK 0on- dolatolvasói JÓZSEF A. MÜV. OTTHOOÍ, SALGÓTARJÁN: Mindennapi életünk. Kiállítás. Hyü&ua: naponta délelőtt 11-től este 7 óráig. Kaphatók: a kijelölt áruházakban és boltokban! Most vásároljon ágyneműt és függönyt OTP hltelntahányra Az ntalvánvok beválthatók az alábbi szaküzleteinkhen: J \ 362. ss. méteráru bolt Salgótarján 353. ss. ruházati bolt Salgótarján 326. ss. méteráru bolt Balassagyarmat 388. ss. ruházati bolt Kisterenye 391. ss. ruházati bolt Nagybátony Iparcikk Kiskereskedelmi V. I