Nógrádi Népújság. 1963. május (19. évfolyam. 35-43. szám)

1963-05-25 / 42. szám

LENGYEL* BOLDIZSÁR VERSEI: L L ÖRÖK ÚTITÁRSAINK — Gondolatok az ünnepi könyvhét előtt — S zellemi életünk évről évre visszatérő szép eseménye az Ünnepi Könyvhét, amelyet eb­ben az esztendőben május 25-től június 2-ig tart az or­szág. Ünnepeljük a könyvet, amely gyermekkorunk mese­világától, az iskoláskönyvek komolyságán keresztül éle­tünk minden szakaszában hasznos, kellemes és hűséges útitársunk. Ha egyszer meg­szerettük, varázsától nem tu­dunk szabadulni, igényeljük, mint növény a napot, szomjas föld az üdítő esőt. „A szép élet titka az olva­sás” — hirdették fedőlapjukon az elmúlt időkben egyik ki­adóvállalatunk könyvei, egy olyan korszakban, amikor még kevesek tehették széppé az életüket ezzel a szellemi táp­lálékkal. Mert a régmúlt oan irodalom és nép, könyvnyom­tatás és olvasótábor, valami egymástól távoli fogalmak voltak. A középkorban a könyv a kiváltságosak féltve őrzött ritkaságai közé tarto­zott — a szó legszorosabb ér­telmében —, hisz történelmi feljegyzéseink is igazolják, hogy az értékes könyveket tu­lajdonosaik vastag láncra verve őriztélc, S ha a cellák homályában másolgató szerzetestől — a könyvnyomtatás feltalálásán keresztül modem korunkban el is jutottunk odáig, hogy a könyv mindenkié lehet, még­is nálunk a társadalmi rend megváltoztatásának, egy mély­reható kulturális forradalom­nak kellett lezajlania ahhoz, hogy a nép a ,,kiművelt em­berfők sokasága” lehessen, akinek joga és főként anyagi lehetősége van arra, hogy a „szellem napvilága” mellett formálja mindennapi éleiét. „Míveletlen föld csak gazt terem, a lélek is csak úgy emelkedik a józanság tisztább világihoz^ ha a tudományok és ismeretek tárából gazdag zsákmányt gyűjt magának” — hirdette a múlt században Berzsenyi Dániel. Talán bű­nös uraink nem tudták ezt a költő által megfogalmazott igazságot? Nagyon is tudták, éppen ezért igyekeztek az iro­dalom hatását minél inkább csökkenteni, illetve olyan „irodalmi” termékekkel el­árasztani az országot, amelyek telterelik a mindennapok lázi- tó eseményeiről a figyelmet. Mert az igazi író tolla min­denkor az igazság hirdetője, a zsarnok pedig semmitől sem retteg jobban, mint az igaz­ságtól. Érdemes idézni „A toll meséjé”-1 ebből a szempont­ból: „Kard őfelsége, a miniszterét Előhívatván, hozzá így beszélt: — ,Nem tűröm immár, hogy hitvány ludak Rossz jobbágyimnak tollat nyújtsanak Mi ellenünk írkálni untalan; Hát vesszen a lúd valamennyi vanV i Szólott haraggal s bosszúsan. Miniszter úr pedig Félénken így merészkedik: — ,Legyen szabad kimonda­nom, Hogy, fájdalom, Hiába irtanák ki a ludat. Mert tollat ugyan más madár is ad.’ A zsarnok erre felkiált: — .Minden madár vesszen tehát, Ki toll-adó! S így vesszen el, ha kell, egy milliói’ Ekkor sápadtan, mint a liszt, Bebókol egy udvari tiszt S ijedten áll meg véle szemközt. — ,Egy angol ember ezt az eszközt (Szól, egy rakás vastollat odavetve) Egy ócska kardbul készítette.. Éppen az igazság elhallgat­tatása miatt a régi Magyaror­szágon nem lehetett igazán megünnepelni a könyvet, hisz az ünneplésre legérdemesebb műveket az írók nem írhatták meg, a kiadók nem adhatták, vagy nem adták ki, még ha a mű elkészült is. A régi Ma­gyarországon működő rendkí­vül szigorú ügyészi cenzúra és bíróságok a haladó műve­ket elkoboztatták, vagy utó­lagosan indítottak hajszát szerzőik ellen. Ha az író élni akart, kénytelen volt hazud­ni, vagy vállalni a nyomort, a nincstelenséget. Szocializ­must építő államunk létrejöt­tének első percétől kezévé olyan kultúrpolitikát folytat, amely lehetővé tette, hogy az egykor lovasairól híres nem­zet, könyveiről, könyvolvasói­ról híres nemzetté fejlődjék. Ezért tölthet el bennünket jo­gos büszkeség most, az Ün­nepi Könyvhét küszöbén, hogy nálunk a könyv „ünne­pe” szinte hétköznapi ese­ménnyé vált. Papírszegény országunkban nemcsak ünne­pi alkalmakra, de a hétköz­napok során is 40—100 ezer példányban jelentetik meg és fillérekért adják a magyar és külföldi irodalom remekeit (Olcsó Könyvtár, Kincses Könyvek, Vidám Könyvek. Ifjúsági Könyvtár stb.) és a nép legegyszerűbb gyermeke is együttérzéssel vallja a köl­tővel: „Minden embernek lelkében dal van És saját lelkét hallja minden dalban, S akinek szép a lelkében az ének, Az hallja a mások énekét is szépnek Ennek a mindig szépülő lel­kű embernek igényeit elégíti ki az a több mint 300 mű, amely mintegy 2,5 millió pél­dányban várja az olvasókat. (A már raktáron lévőkön kí­vül.) Közülük csak néhányra szeretnénk felhívni a figyel­met. A verskedvelők „Tiszta szi­gorúság” címen a fiatal köl­tők antológiáját vásárolhat­ják meg, amelyben 31 költőnk legjobb alkotásaival- ismer­kedhetnek. Ugyancsak érde- lődésre tarthat- számot Vas István: összegyűjtött versei­nek 832 oldalas kötete, amely a költő három évtizedes mun­kásságának összefoglalója, valamint Jobbágy Károly, megyénk szülötte Hó és nap c. munkája. A regények kedvelői Fejes Endre: Rozsdatemető c. nagy­sikerű művéhez juthatnak hozzá, amely most utánnyo­másban jelent meg. Érdeklő­désre tarthat számot Galabár- di Zoltán: Móres c. szatirikus műve is, amelyben Gyönyö­rű Alfréd a talponálló ital­boltban elkártyázza a reá eső országrészt, és társa Kupa Mihály a regényben leckét ad neki, amiért ilyen köny- nyelműen kezeli a „tiéd az ország” gondolatát. Darvas József: Részeg eső c. munká­ja nemzedék-regény, a szerző megmutatja, hogy értelmiségi hősei milyen utat futottak be az elmúlt negyedszázad alatt. Fekete Gyula: Az orvos halá­la c. regénye egy öreg falusi orvos néhány napját tárgyal­ja. Mesterházi Lajos: Az ár­tatlanság kora c. munkája egy válságba jutott házassá­gon keresztül a látszatboldog­ságból vezeti az igazi boldog­ságba főhősnőjét. Ismeretterjesztő irodalmunk gazdagodását jelenti Illyés Gyula: Petőfi Sándor c. mun­kája, amely az 1936-ban meg­jelent műnek bővített, első­sorban életrajzi vonatkozások­kal gazdagítot kiadása. A könyvhét alkalmával indul a Világirodalom Remekei soro­zat, (amely 36 kötetet fog tar­talmazni egységesen 26 forin­tos áron). — Tolsztoj: Kareni­na Anna c. klasszikus művé­vel. Az Ünnepi Könyvhét méltó megrendezéséhez im­már hagyományosan hozzá­tartoznak az író-olvasó talál­kozók és irodalmi estek is. A könyvhét alatt megyénkben Mesterházi Lajos, Gyurkó László, Polgár István és Tor­nai József látogatnak el. Szin­te minden községben lesz ün­nepélyes megnyitó, házról- házra való árusítás, a könyv­tárak pedig kiállításokon ke­resztül ismertetik meg azo­kat a műveket, amelyekkel a könyvhéten a könyvtárak gazdagodtak és amelyek az ünnepek után is az olvasók rendelkezésére állnak. Egy ilj'en rövid ismertető­ben nem lehet felsorolni minden megjelenő művet és eseményt, hisz az maga is egy kötetet tenne ki. De nincs is rá szükség, hisz biztosak vagyunk benne, hogy az Ün­nepi Könyvhét színes forga- tggáíbar, megyénk dolgozói is ott lesznek, és a könyvek sokaságából mindenki kivá­lasztja magának a szívének leginkább kedves könyvet, azzal a jóleső érzéssel, hogy örök útitársat választott ma­gának, Csukly László da, mögötte a doktor. Egy kilométer, jó negyed óra a fagyon. Másik vissza. És úgy kell a háziakat fel­verni. Setét a tanya. Hango­san horkol az egész háznép. Tíz percbe telik, amíg beke­verednek. Öóó — csapolja szégyenlős mosollyal Sajti Anna a csikós dunnacihát, — elmúlott az­tán, hogy te elmentél, apja. Meg is úntuk a várást” hát ledőltünk. Nincs igazam, dok­tor úr? Minek fogyjon a petró?! Lugosinak addig csak a szeme forog, forog. De most hirtelen földhöz vágja a tás­kát. Családi életének várat­lan mennykőcsapásai, hat éve eltemetett intézeti élet­tani kutató álmai. a nap mint nap üldözött vad élete váratlan dördüléssel robban­nak. — Nem megmondtam, jó­ember?! Nem mondtam? De maga nem hisz a doktornak. Mert maga okosabb. Ezért kellettem én? He? Mi ma­gának az orvos? Ezzel fizet, hog-v én kivergődtem apam éppen ilyen tanyájából? Tudja, hogy ez a legembertelenebb dolog, amit maga velem tett? Ott hagytam magában fele­ségem, s erővel idecibált! Én­énén. .. —De miért? — csudálko- 2ák 'teljesen értetlenül Po- vádi Gábor. — A doktor az­ért van, hogy ha úgy szük­ségeltetik, akkor kihívja az ember.;. Lugosi nem érti meg e dí1- lanatban, mi jár a paraszt fejében, csak mered rá. tel­jesen értetlenül. S odadup- íázik Povádinak. — Akkor maga u^van mért isteneit máma délben any nyira? Hát egál ez? Magát nem szabad kibolondítani, engem viszont lehet? Hát egál ez, Povádi elvtárs? Merednek egymásra Po­vádi hirtelen fertelmesen elresteli magát. Érti már, de még mennyire érti: a ridol sem azonnal hat. Amíg fel­szívódik, türelemmel kell bír­ni. Elneveti magát. Tvhű, de igaza van ennek a doktornak! Azért mégse görbebot az or­vos, hogy csak úgy ide-oda állogassa az ember. Na meg­állj, aszony! Majd megkö­szönöm néked mindjárt ezt a pironkodást! — Már megengedjen, dok­tor úr, akkor... Egy pohár­kával. .: Jó téesz szilva.. Nnna, tessék már... Elő az üveget, zúdít egy vizespoháral. De a doktor rázza ám a fejét. Nem és nem. Az ő gyomra forog az ilyen büdös és veszett ital­tól. Povádi viszont jól tud­ja, az asszony hosszú idő óta magamagának zsugorgatja ezt az üveget. Hogy a dok­tor nem iszik, annál jobb. „Akkor tessék csak bedugni ezt a kis flaskát oda a ka­bátzsebbe. Kell ám ez a nagy időben Lélekmelegítőnek ...” Aztán régesrég érzett kár­örömei veszi észre Sajti An­na felparázsló szemét, és mi­vel azt is gyanítja: a dok­tor úgyse fogadja el. mert ez olyan, ennek a mafla doktor­nak a nénz se kell. gyerünk, a zsebébe dugja. És tessékeli kifelé, valósággal tolia,- ta- szigálja. Menjen, menjem OLYAN ISZONYATOSAN mérges az orvos, hogy mind­járt az első akácfa dereká­hoz akarja csapni az üveget. Aztán mégse. Visszanyomkod­ja. Gondolja, majd a virilista ház előtt odaadja a sofőrnek. Legalább ezegyszer nem a sajátjából kerül ki a borra­való, Készül a megyei tavaszi Július másodikán nyílik meg Salgótarjánban a Nóg- rád megyei képzőművészek munkacsoportjának tavaszi tárlata. A kiállításra egybegyült anyag elbírálása már megtör­tént, s a budapesti szakértők­ből álló zsűribizottság véle­ménye szerint ez alkalommal különösen értékes, változatos A szellem Van abban valami hátborzon* gatóan nagyságos, hogy abban a hónapban, amelyben a könyvek, az emberséges irodalom immár 30 esztendővel ezelőtti, 1S3S. má­jus 10-1. németországi nagy tő- megnucszárlásról szoktunk meg- elmékezni, — nálunk a könyv ünnepi hetét tartjuk. Három évtizede, Berlinben, a Staatsoper mögötti téren huszon­négy német író s egy sereg kül­földi műveit vetette máglyára a náci propagandagépezet szellemi terrorlegénye, Goebbels s ezzel példát adott magyar követőjé­nek, a fasizálódó Magyarország mindenható sajtódiktátorának, Kolozsvári Borcsa Mihálynak né­hány évvel későbbi hasonló el­vetemült cselekedetekre. Pokolra szállt alá nálunk a tudós iroda- tomkutatő, Szerb Antal teljes életműve s közismert a magyar szellemromboló hírhedt mondása: — így Irtok én — amikor Ka­rinthy Frigyes: így írtok ti cí­mű művét vetette zúzdába, sem­misítette meg. Azaz: csak hitték, hogy a gaz- lett megsemmisülésbe küldte a2 emberi szellem alkotásainak szí­ne-javát. Hogy Thomas Mann, Bertolt Brecht, Arnold Zweig, Franz Werfel, Erich Kästner el­hamvasztható, a magyar iroda­lom legjobbjainak remeke szét­zúzható. Mert a megsemmisülés­re ítéltek túlélték hóhéraikat és élőbbek, mint valaha. Műveik a haladó ember kincsei. Ott sora­koznak a könyvtárak polcain, boltjaink kirakatában új meg új képzőművészek tárlata tematikájú és a művészi meg­fogalmazás szempontjából is igen sokrétű anyag kerül a nagy nyilvánosság .elé. Á mintegy hetven művet szerepeltető tárlatot Aradi Nóra budapesti egyetemi ta­nár, művészettörténész nyit­ja meg s a megnyitó esemé­nyen képviselteti magát a Művelődésügyi Minisztérium művészeti osztálya is.-------------­f eltámadása köntösben jelenve meg előttünk a könyv immár hagyományos ün­nepein is. A kőnyvégetök sötét és becs­telen korára emlékezve mérhet­jük meg Igazán azoknak az ün­nepeknek a jelentőségét, amelye­ket felszabadulásunk óta min­den év májusvégi napjaiban a könyv tiszteletére rendezünk. A szellemi kitárolás szabadságát, az alkotó szellem előtti tisztelgést jelentik ezek a napok nekünk. Ebben az esztendőben azt, hogy 64 új és régebbi művet — ma­gyaroktól és külföldiektől — ősz- szesen 750 ezer példányban je­lentetünk meg. Idei könyvhetünk különösen parádés tisztelgés az írástudás mesterei előtt, ha tudjuk azt, hogy a választékot tovább bő­víti mintegy 250, közelmúltban ki­adott mű, amelyekből kereken másfélmillió példány van forga­lomban. Az lW3-as ünnepi Könyvhétre megyénk is méltóképpen készült fel. Eseményeinken szíves ven­dégként köszöntjük mai Irodal­munk izmos tehetségű képvise­lői, írói, költői közül Mester­házi Lajost, Gyurkó Lászlót, Pol­gár Istvánt, Tornai Józsefet, akik a Salgótarjáni József Attila mű­velődési otthonban ma este ren­dezendő közponi ünnepélyes hét­nyitótól mindvégig közöttük lesznek, akikkel összejöveteleken találkozhatunk, vitázhatunk, akik­kel együtt Örvendezhetünk a könyv évről évre szebben meg­újuló diadalának. RAGASZKODÁS Talán a tégla falba szorulva érez ragaszkodást. Vagy benn a törzsben tág anyaölben érzi anya fiát. Egymásba ért utak s a százféle utas érzi társa kezét. Megszülettél, érezlek téged, az vagy nekem mi Halálraítéltnek az élet. HAJNAL Megtalálsz édes. mint halk ágremegések felkúszol ablakomra. Érzem, hogy itt vagy — a langyos vízben összeér ke2tünk — a vászon lágy együtt törülközünk. Megtalálsz édes. mint halk ágremegések felkúszol ablakomra, zsilipjeit a világra nyitod s én látom a házakat, ahol az ember álmodik. Galambot tojással. POLNER ZOLTÁN: Idill A délutánok bozótjából előballagnak a tehenek. Megduzzadt, rózsaszín tőgyükben hozzák a párás, lelegelt mezőt. Az alkony szalmasárga, nagy boglyák fényében ragyog. Gyerekek hajszás hangja zendül s az égre csak az asszonyok kéklő kantái emlékeznek. A napot egy szertelen madár lesodorja, viszi csőrében s a kertek legmélyére száll. Szétömlik a csend, melegével a falu színültig meg telik. A szülők iskolába mennek s alszanak korán a kicsik. i CZINKE FERENC: ------­K ábulatból Nyűtt szíi'em harmatban hervadozott, parányi volt. \ Szemem feloldódott a nagy égi üvegharangban — Kettészakadtam — eggyé lettem a világgal... Vittem magamban nagy álmok trombitáját, | S dudaszóra ébresztett a reggel! t Itt vagyok képek erdejében, most élni kell — \ Élni — a rózsakelyhű szent figyelemnek, vörös reggeleknek, ! fekete márványoknak, kék szerelmeknek, zöld szivárványnak Hogy bársonyfényű szerelmes mély végtelenje Bomoljon meleg, puha fészekké életemre — \ S égessen el porzó májusi záporok előtt! ^WVWWWWWWWWVW. ÖREGASSZONY Mustó János rajía

Next

/
Thumbnails
Contents