Nógrádi Népújság. 1963. március (19. évfolyam. 17-26. szám)

1963-03-27 / 25. szám

nógrádi népújság 1963. március 27. Két bemutató az acélárugyári színpadon TÓTH ÁRPÁD: Szombaton és vasárnap utol­só eseményeihez érkeztek a Salgótarjáni Acélárugyár Mű­velődési Házában a vasas kulturális hetek, amelyek ke­retében a szakma észak-ma­gyarországi legjobb színját­szói mutatták be képességü­ket. Ózdi és gyöngyösi szín­játszók, valamint a Munka Vöröszászló Érdemrendjével kitüntetett Vasas Központi Művész Együttes tagjai jöttek el hozzánk műsorukkal s be­mutatóik a igényes szórakoz­tatáson túl számos, a továb­biakban jól hasznosítható ta­pasztalatot adtak az öntevé­keny művészeti munkának er­ről a fontos területéről. Az észak-magyagyarországi vasas színjátszók bemutatóik­kal mindenekelőtt arról tet­tek kétségtelen bizonyságot, hogy a tudatformáló munká­ban ezt a kiválóan hasznosít­ható, alkalmazható művészeti ágat magas szinten művelik, nagy feladatok megoldására alkalmasak. Műsorrendjükben helyet kapott operett, zenés vígjáték, vígjáték, opera s a teljesítményeket mérlegelve a műfajok igényeinek megfelelő tolmácsolásban. Ami kifogá­soló észrevételünk lehet ,az inkább a művek megválasztá­sára vonatkozik. ywvvwvvvv WVVV V V V VVVV V vwv vvvvv vvwvw C. P. SNOW: A reménység kora Európa Könyvkiadó. 1962. 353. o. C. P. Snow: Idegenek és testvérek c. 12 kötetre terve­zett regényciklusában egy ember — Lewis Eliot — élet- útján át a huszadik századi Anglia világáról, társadalmá­ról beszél. Ennek a ciklusnak egy része „A reménység ko­ra”, amelyet a magyar olva­sók Nagy Péter élvezetes, ki­tűnő fordításában ismerhet­nek meg. C. P. Snow saját életútjá­nak tanulságát összegezte, amikor úgy nyilatkozott, hogy a világ helyzetének megjaví­tása, az embertelen háborúk elkerülésének lehetősége ak­kor lehetne reális valóság, ha a politikusok némi .tudósi jártasságra tennének szert, a tudósok pedig politikai fele­lősségre. A szerző ugyanis fi­zikai kutató, Cambridge-i professzor, a II. világháború alatt pedig magas állami hi­vatalt töltött be, a tudomány hadi átszervezésével foglalko­zott. Feladata volt a termé­szettudósok átállítása a hábo­rú céljait szolgáló kutatások­ra. Ennek a munkának során ismerkedett meg azokkal a stratégiai bombázási tervek­kel, amelyeknek célja a né­met munkásnegyedek elpusz­títása volt, hogy ezzel minél ^olcsóbban” kényszerítsék térdre Németországot. Snow a legnagyobb elítélés hangján szól ezekről a tervekről. „Le­hetséges, hogy a jövőben egy jóakaratúbb kor népe felüti ezeket a hivatalos tervezete­ket, s rádöbben, hogy a ma­gunkfajta, korunk szintjéhez képest művelt, korunk nívó­jához mérten derekasan, be­csületesen, gyakran forró em­beri érzéssel tele férfiak ilyen számításokat végez­tünk ... Vajon mit gondol majd rólunk a jövő embere? Talán azt, amit Roger Wil­liams mondott néhány mas- sachussetsi indiánról, hogy farkasok voltak emberi agy­velővel? Azt fogják gondolni, hogy elárultuk a humanitást. S igazuk lesz.” A reménység kora c. mun­kájában Lewis Eliot ifjúságá­nak történetét ismerjük meg 1914-től 1933-ig. Látjuk a gyermek családi életét, meg­ismerkedünk ifjúsága álmai­val, rajongó szerelmével, cél­ratörő küzdelmével, ahogy az alulról jött ember makacs­ságával kiharcolja magának a biztos pozíciót a jogászi vi­lágban. Ez a karrierért való tudatos küzdelem elszakítja őt azoktól az ideáloktól, ame­lyekért lelkesedett, s bár élet­céljának hirdeti, hogy az em­berekről szeretne néhány igazságot kideríteni, az adott angol társadalmi valóság el­fogadása reménytelen magá­nyosságba sodorja. Így mindazok az eszmények, amelyek szülővárosa radiká­lis politikai mozgalmai során barátja, George Passant révén ismerkedik meg, nem válnak vérévé. George szocialistának vallja magát, mert más alter­natívát el sem tud képzelni értelmes ember számára. Tel­jes őszinteséggel, s szíve min­den dobbanásával hitt az emberiség megjavulásában. Hitt abban, hogy a bűn bi­lincsei lehullnak és szabaddá teszik a boldog életet egy sza­bad világban. Lehetségesnek tartotta egy olyan társadalom kialakulását, amelyben az em­berek békében, szerény jólét­ben élhetnek, s nem lesznek többé hatalomvágyók, zsugo­riak, rosszindulatúak és ke­gyetlenek .., Lewis, aki az „alsóbb kö­zéposztály” gyermekeként nagy elszántsággal veti magát az érvényesülés örvényébe, az ilyen gondolkodású baráti körtől szakad el. Bár min­denkor tisztelettel emlékezik vissza az átvitázott délutá­nokra, Londonba kerülve in­kább azért tartja magát sze­rencsésnek, hogy nem tarto­zik az öreg ország uralkodó osztályának fiai közé. így nem kötik őt a trádíciók, nem kell azoknak sem alávetnie ma­gát, sem teljesen fellázadnia ellenük. Ellenkezőleg, őt hajt­ja előre mindaz a vágy, amely anyján keresztül valamennyi ősében élt, akik, csak azért szedték össze kéműves kultú­rájuk értékeit, hogy ne kelljen kívül állniok a kira­katok előtt, és onnan bámulni a benti csillogó játékokra. Snow maga is ennek az „al­sóbb középosztálynak” a gyermeke, s ha lovagi címe, Anglia legnagyobb villamos- sági vállalatánál betöltött igazgatósági tagsága ellenére is a Szovjetunió és a békés egymás mellett élés híve, ak­kor reménykedhetünk, hogy művének hőse, Lewis Eliot, és a hozzá hasonló ezrek is megtalálják nemcsak a kar­riert, hanem az igazi ember­hez leginkább méltó ember­formát, s akkor a mi korsza­kunk valóban a beteljesülhető reménység korszaka lesz. Csukly László tavasz íjá'íBöleié; a ^IjÜínÖICSlé Az azonban bizonyos, hogy az észak-magyarországi vasas színjátszó együttesek megfe­lelő irányítással sok jószolgá­latot tehetnek a ügynek a to­vábbiakban is. Ezt a meggyő­ződésünket erősítette a több­hetes eseménysorozat szom­bati, vasárnapi befejezője, a Salgótarjáni Acélárugyár szín­játszó szakosztálya is. A Ki­váló Színjátszó Együttes az évad során egy ízben már je­leskedett előttünk, amikor be­mutatta Jókai regényének dramatizált változatát, az Aranyembert s most szorosan egymást követően két darab­bal állott nyilvánosság elé. A kettő közül a jelentősebb a szombati, Seribe: Egy pohár víz című vígjátékának színre- hozása volt kétségtelenül. A jó, öreg francia színpadi mes­terember, Eugene Seribe, aki­től a briíliáns színpadi fogá­sokat drámaírók nemzedékei lesték, halála után 102 esz­tendővel is sikeres szerző: pompásan mulattat, — mint tapasztalhatjuk, a színpad mellett filmen is legutóbb. Az Egy pohár víz korszako­sán, évtizedről évtizedre fel­bukkan színpadainkon, — igaz, hogy Seribe több, mint 400 színpadi műve közül egyet­lenként, de ha ma már „egy- műves szerző”-nek számít is, ezzel az eggyel telitalálata van. A többi négyszáznál több művével meg kellett érnie, hogy öreg korára divatmúlttá lett. A léháeska .. világfelfogású történet tanulsága szerint a történelem nagy eseményeit apró kis mozzanatok irányít­ják, egyes emberek szeszélyei országok, népek sorsát döntik el. Persze, üres áligazság ez, de Seribe hallatlan szellemes formában tálalja mondandó­ját és itt van sikerének titka. Az acélárugyári színjátszók Vertich József nagyon világos értelmezésében játszották a darabot. Anélkül, hogy fakult volna a vígjáték csillogó szel­lemessége, a jellemek meg­rajzolásában módot kerestek az áligazságok megvilágítására, leleplezésére is. S ez a törek­vés véleményem szerint csak többletet jelentett a sikerben. Lángész Lajos, a hecsedli passzirozás európai hírű szak- tekintélye mesélte nekem az alábbi tanulságos történetet: Dunán is túl, Tiszán is túl, ahol az arany farkú malac túr, és senki se intrikál, sen­ki se fúr (még akkor se, ha nem kapott prémiumot), ott éldegélt egy kacsalábon forgó mammutv általainál a nagyvo­nalú Pelőcze. A vállalat a He­csedli Passzírozó Egyesülés büszke nevét viselte és a nagyvonalú Pelőcze amolyan föudvarnok, hoppmester s pompafelelős volt a kacsalá­bon forgó vállalatnál. Mert nagyvonalú Pelőcze nem akár­milyen ember volt ám! Ügy labdázott ő az ezresekkel, akár a varázsló. Két kézzel szórta a forintot és amit ő egyszer eltüntetett, azt nem varázsolta elő többé senki. A legendáshírű Pelőcze híre pe­dig annyira elterjedt, hogy elhomályosította Dáriust és Lucullusi, és a nagy banket­tekről sem mondták többé, hogy lucullusi lakoma, ha­nem csak pelőczei lakomának nevezték azokat. Már rengeteget hallottam nagyvonalú Pelőcze reprezen­tációs csodatetteiről, amikor végre aranyozott meghívót hozott a posta. Ebben értesí­tettek, hogy szeretettel meg­hívnak az első hecsedli pasz- szirozás 119 és féléves évfor­dulójának grandiózus ünne­pére. Ön az ünnepség alatt a vállalat vendége — közölte a meghívó. A fogadtatás csodálatos volt. A bejárat fölött vörös rózsafüzérekből kirakva, hogy szeretettel fogadja vendégeit a Hecsedli Passzírozó Egyesü­lés. — ön a hecsedli passzirozás bajnoka, a mi vendégünk! És mi az ön csodáiéi vagyunk — kiáltotta a kétezer szemé­lyes banketten égre emelt po­Amit Seribe komolyan vett, vagy mondott, most szatirikus és maliciózus zöngét hallatott s ez Vertich rendezésének, az együttes játékának legna­gyobb eredménye, érdeme. A színjátszók közül legin­kább Csics György tetszett, aki hivatásos művész bizton­ságával mozog, formálja alak­ját. Mellette mindjárt Tordai Zsuzsát kell említeni. Az elő­adás sikere nagyrészt kettő­jük érdeme, bár a többiek is sok-sok tehetségről adnak bi­zonyságot. Dicséret illeti Végh Évát, Eisler Máriát, Kapás Jánost, Papp Ervint, Bolyós Lászlónét, Pál Margitot, Pus­kás Lászlót és Mikula Istvánt. Az acélárugyári színjátszók másik bemutatója vasárnap este Nádasdi—Bródi: Feleség férj nélkül című háromfelvo- násos zenés vígjátéka volt. A darabot Somoskői István ötletes, gondos rendezésében, Krajcsi Lajos vezénylésével játszotta az együttes. Az elő­adás sikerében Ambróz Ilona, Lévay Árpád, Szabó Lidia, Bolyós László és Szórád Ilona osztozott. Mindkét darab szép kiállításánál dicséret illett Brunczel Tibor díszleteit. A vasas színjátszó hetek eseményeinek gördülékeny szervezéséért a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Há­zának vezetőit kell megdicsér­nünk. MÁRCIUS Irodalmi est a költészet napján Balassagyarmaton A balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad áp­rilis 10—11-én a költészet nap­ja alkalmából irodalmi es­tet rendez. A Kortársaimhoz című iro­dalmi előadással egybekötött esten mai magyar írók mű­veiből adnak ízelítőt az iro­dalmi színpad előadó művé­szei. A műsor összeállítását és rendezését Szabó Károly, a játékmester szerepét Kalas Géza vállalta magára. t A mű­veket Csikasz István," László Csilla, Bökényi Erzsébet, Bar- tal Gábor, Dorotkin Katalin és Mércéi Erzsébet mutatja be. Az előadáson résztvesz- nek a bemutatásra kerülő művek írói is. A nagyvonalú Pelőcze húrral a nagyvonalú Pelőcze. Ebéd után a Legfőbb Balett- színház 'balettegyüttese a ven­dégek Szórakoztatására kör­magyart járt, majd körvadá­szat következett. Este körkér­dés: ki mit kíván. Volt, aki egészbesült Ökröt, volt, aki­nek elhozták Lolobrigidát és aki típusrökamiét kívánt, az rakétán mehetett érte — a Holdba. Éjszaka tűzijáték következett, melyet a nagy­vonalú Pelőcze személyesen irányított. Feledhetetlen volt! Az égen monumentális he- csedlibogyók izzottak, .tündök­lő felírással, hogy: éljenek a vállalat vendégei! Az ünnep­séget díszlakoma zárta be, ötemeletes csokoládétortával, melynek tetején a kölni dóm­ból kölcsönvett harangok zúgtak és a nagyvonalú Pe­lőcze arkangyalnak álcázva, néhány zsák Napoleon-aranyat szórt szét a meghívottak kö­zött. — Nos, hogy érezte magát, mint a vállalat vendége? — kérdezte a Krözusnak öltö­zött Pelőcze, mikor búcsú­zóul nekem is átnyújtotta a vállalat ajándékát, egy meis­seni porcelán hecsedlibogyót, melyet egy gombnyomással víkendházzá lehetett átalakí­tani. És amelyre arany be­tűkkel ezt írták: éljen Láng­ész Lajos, aki a vállalat ven­dége volt! ... Később még sok válla­lat vendége voltam, mert ná­lunk manapság a reprezentá­ciós keretből ki-kitörve dü­höng a hagyományos magyar vendégszeretet. De a nagyvo­A ritkás ágak zöldjén átveti A messzi nap a sűrű sugarát, Mint végtelen aranysodronyt, egy égi Vezeték dús hálózatát, s a fák Zsonganak, mint sinmenti nyurgás pózná Ha rajtuk szárnyas, forró Hír repül: A földnek a Tavasz telefonál... És reszket a liget, mint zsenge szűzlány. Feszül ezer kis lombkeble keményen, S a város, ez a bús, tüdőbeteg Gyári munkás is mozdul: karjait, A vézna gyárkéményeket kinyújtja, Beszippantja a távol illatot, , És mámoros, gyulladt dalokba kezd Ö, gyűlt világ! ó. drága március! Rügyek, szerelmek, forradalmak ' Évadja, — a villámló ablakokban . Celzius-létráját riadva kussza Az izgatott, rab higany-szál: a vén, Hűlő világnak újra láza van; Trilláz a fényben reszkető magas Tűzfalak közt, mint furcsa és kemény Rigohang, egy inas-száj szurtos füttye, S rekedt autótülök, biciklicsengés Sikoltó sin, trappos paták alatt Az utcakő gránit feleselése, Harang, rikkancsok, anda zongorák Skálája a politúros homályból S az emberi lélegzés halk zenéje Szédülten szaporázza ritmusát... Ó, most minden zugát e messzi gömbnek: Tág tengerek zöld inyű habtaréját, Folyók parallel partján, ifjú erdők Testén az átnyilalló édes allét, A földeken a millió barázdát És minden városok sűrűn rakott Ragyogó ház-sorát valami vad vágy Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan Gigászi fogsort, felvonagló ajkat, Hogy vélük a setét föld felrikoltsa , Örök dacát a titkos végtelenbe: Ú élet, élet, élet, Március! S konok trónusán reszket a Halál. Vasárnap megkezdődött az úttörő és a KISZ-avatás megyénkben Vasárnap megkapóan ked­ves ünnepség színhelye volt a salgó-bányai művelődési ott­hon. Az idén először itt ren­dezték meg a fiatalok út­törővé avatását. A nagyterem­be lépő díszegyenruhába öl­tözött úttörőcsapatot a bá­nyász zenekar fogadta, majd Pék János csapatvezető he­lyettes jelentést tett Vadászi László csapatvezetőnek. Ezután Schmidt Gyula őr­nagy emelkedett szólásra, hogy avató beszédét megtart­nalú Pelőczét nem közelítették meg sehol. Olyan volt ő, mint egy kártékony nagyherceg, aki szemrebbenés nélkül hajlandó elreprezentálni országát, ko­ronáját. ingét gavallériából. Azután egyszer, egy nya­ralóhelyen újból megpillan­tottam őt, rangrejtve, egye­dül. Megszólítottam, nem ismert meg. — Hát nem emlékszik, ked­ves Pelőcze? A vállalat ven­dége voltam! — A vállalat vendége? Ó, az egészen más, bocsásson meg. És betuszkolt egy presszó­ba. ■ — Mit iszik? — kérdezte, miköben kettétört egy Kos­suthot. — Mert én csak ás­ványvízzel élek... Egészség- ügyi kúra. Parancsolja a má­sik felét? — nyújtotta a fél cigarettát viccesen, de rögtön zsebre is dugta. — Halló, pincér! Kérek két deci ásványvizet a kollégám­nak. Én nem iszom, ugyanis egészségügyi kúrán vagyok — mentegetőzött felém. Én felelevenítettem azt a káprázatos három napot, mi­re ő leereszkedően csak eny- nyit mondott: — Ugyan, hagy­ja, csekélység. Azután láttam, hogy magá­ban valamin erősen tusako- dik. A tusa végén hívta a pincéét, majd fölállt és fenn­hangon elmondta az ünnepi tósztot: ön kettős örömet szerzett nekem! Egyszer, hogy szere­tett vállalatom vendége volt és most másodszor, hogy a magam vendégének tekinthe­tem! ... Vadonatúj ötven fillé­ressel fizetett Vj és hanyagul zsebre gyűrte a visszajáró tíz fillért, majd fejedelmi moz­dulattal felhajtotta a félpohár ásványvizet, amit otthagy­tam. FÜLÖP GYÖRGY sa. Közben az avatásra vá­ró pajtások kiléptek a csa­patból és a zászlót körbe állva várták a fogadalomté­tel megható pillanatát. Vala­mennyien a zászlót megfogva mondták a fogadalom* szöve­gét. Az avatószülok felkötöt­ték a nyakkendőket a fris­sen avatott úttörők nyakába. A csapat minden újonnan avatott pajtást megajándéko­zott. A fiúk faragott botot, a lányok fehér zsebkendőt kaptak szimbolikus emlék­ként. Az úttörő avatás megható­an szén perceit a televízió is megörökítette. Ugyancsak vasárnap került sor az első KISZ -es avató- ra. A Csizmadia úti isko’a ifjúsági mozgalomra érett pajtásait a tűzhelvgyári KISZ- szervezet vezetői fogadták. Egner Gyula KtSZ-t:+kár ked­ves ünnepség keretében osz­totta ki az új kiszesek tag­könyveit és avatta az ifjú­sági mozgalom soraiba a nyolcadikos pajtásokat. A ne­mes aktust kedves műsor és hangulatos KISZ-bál zárta be. Temetett a Déryné Színház Szomorú eseményről kap­tunk hírt a napokban. El- húnyt — 50. éves korában — Dékány János, az Állami Dé­ryné Színház kitűnő művésze. Lékány János 12 esztendőt töltött a falu járó színház ál­dozatos szolgálatában s nevé­hez számos emlékezetes ala­kítás fűződik. Játszotta az Üzenet az élőknek című drá­ma Bőhm szerepét, Az Arany­ember Krisztián Tódorát, a Három szegény szabó legény Posztó Barnabását és sok-sok más után még legutoljára a Twist Olivér Faginját s min­denkikben feledhetetlen él­ménnyel ajándékozta meg fa­lusa nézőit, nálunk Nógrád megyében is. A Bánk Bán Biberachjában így mondot ta valahogy a szín­padon: „Ezt ugyan bizony szolgálatomra nem reményle- ném.” .. .Alázatos szolgálója volt hivatásának. Bizony, nem hit­tük, hogy ilyen korán távozik a pályáról. Tudjuk, hogy amerre járt, ismerték, mindenütt megille- tődve veszik hírül halálát. i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents