Nógrádi Népújság. 1962. december (18. évfolyam. 96-104. szám)
1962-12-30 / 104. szám
1862. december 30. NÖORÁDI NÍPÜJSAfl 7 Leégett a bujáki SZOT-üdülő Több mint egy hónapja kezdődött a szorgos munka a bujáki SZOT üdülőben. Az 1910-ben épült és az utóbbi érékben műemlékként gondozott zsupfedeles, emeletes kastélyt nyári üdültetésre alkalmazta eddig a Szakszervezetek Országos Tanácsa. Most december 27-én nyílt volna meg először téli üdültetésre az egykori grófi kastély. Ennek előkészítéseként dolgoztak hetek óta az épület belső átalakításán, festésén és javításán. A téliesítésre szép berendezést kapott a bujáki kastély. Az ország különböző részeiből ötvenegy dolgozó töltötte volna itt megérdemelt téli pihenőjét. A kastélyt már rendszeresen fűtötték, hogy a falakat is kellő hőmérsékleten tartsák. Noha az egész épület szerkezete tűzveszélyes anyagokból épült, mégsem gondoltak a kéménybe beépített fagerendák gyúlékonyságára. 21-én este — amikor a keményebb hideg miatt erősebben fűtöttek — begyulladtak a kéménybe beépített fagerendák. Gyorsan tüzet kapott a teljesen fából épült padlástér és a zsuptető. Mivel az épület helyiségeit elválasztó belső falak is mind erdei mohával és fűrészporral megtömött dekszkákból készültek, sőt, az emeletszinti födémek is faszer- kezetűek voltak, a tűz gátlástalanul terjedhetett a padlástól a földszinti padlóig. A kivonult tűzoltók szinte ember- feletti küzdelem árán is csak az épület egyik sarkát tudták megmenteni. A tüzet csaknem kilenc órán át tartó küzdelem árán szombat reggel öt órára lokalizálták a nagy erőkkel kivonult hatvani, salgótarjáni balassagyarmati és gyöngyösi tűzoltók. Egész éjjel ott dolgoztak a pásztói önkéntes tűzoltók is. A salgótarjáni és a balassagyarmati tűzoltók szombaton délután még a biztonsági munkákat végezték és az üszkös épületfákat takarították el. Azonnal megindult a helyszíni vizsgálat és a kár megállapítása is. Előzetes adatok szerint a kár másfél millió forint körül van. Cserbenhagyto áldozatát az ittas gépkocsivezető — Halló! Közlekedési csoport? Kérem, azonnal jöjjön ki • baleseti járőr, mert a Karancs utcában egy gépkocsi elgázolt egy embert és a helyszínről a város irányába távozott. Másnap kézre került a tettes; Nádrai Antal, Salgótarján, Rákóczi út 111. szám alatti lakos, akin még ekkor is jól látható volt az előző napi italozás nyoma. Nádrai Antal a kihallgatása során elmondta, hogy december 5-én délután 13 órakor utasítást kapott vezetőjétől, hogy a BA—18—64. rendszámú személygépkocsival álljon be a garázsba. A kapott utasítás ellenére Vanó Pál salgótarjáni lakos és Krucskó László karancskeszi lakos barátaival Karancskeszi- be mentek, ahol körülbelül 2 órai Italozás után újból visszaindultak gépkocsival Salgótarjánba azzal, hogy a Nemzeti Étteremben megvacsoráznak. Útközben azonban a Karancs út 41. számú épület előtt Nádrai az általa vezetett gépkocsival elütötte Ferenc József Karancs u. 41. szám alatti lakost, aki az őt hazaszállító gépkocsi mellett beszélgetett. Nádrai a baleset után az általa vezetett gépkocsival keresztebefordult az úttesten és 25 métert oldalt csúszva egy útszéli fának ütközött és ezután a város irányába teljes sebességei eltávozott. A távozáskor a világítását eloltotta, hogy a rendszámát nehogy valaki le tudja olvasni. A baleset után Nádrai a gépkocsit egy sötét utcában hagyta és barátaival együtt a Nemzetibe mentek, ahol megvacsoráztak. Ezután a a gépkocsival ismét Karancskeszi községbe távoztak, ahonnan csak a hajnali órákban tértek vissza Salgótarjánba. Nádrai az elkövetett cselekményért bíróság előtt felel. ... a Notesszal, jegyzetfüzetemmel, s íróasztalom fiókjából kivett fakultabb társaival. Szürke, kék, piros fede- lűek, bennük áthúzott sorok milliónyi betűvel, amik a gondolatokat adlak az íráshoz. Meg áthúzatlan mondatok oldalak, amelyekből nem lett cikk. Ma, mezsgyéjén az életünknek — az ember örök rendszerező hajlamánál fogva „erre se legyen gondom többé” — e megíratlan és egészen soha meg nem írható világos sorokról meditálgatok. Nem néhányak által elképzelt jól leplezett cenzúra, nem a szenzációk titkosnak vélt hangfogója hagyta terméketlenül e feljegyzéseket. Nem is az idő hiánya, vagy a lustaság, még csak újtól való idegenkedés sem. A Notesz nekem nagybetűs munkaeszköz, olyan, amilyen nincsen másnak. A grafittal papírra rótt gondolat a hasznosi orvosi rendelőben, vagy a romhányi termelőszövetkezeti elnök szobájában, ha három szóból áll is, láncolatban van Párizs hídjaival s az Alpokon átkelt Hannibállal. Néró élő-ember fáklyái és Mr. Glenn űrrepülése utáni tengeri kalandja összefüggnek Patkovics József nógrádi KISZ-titkár, Balogh Mária palotási baromfitenyésztő vagy Farkas Pál Kanadát megjárt veterán kommunista tegnapi, mai és holnapi tevékenységével, gondjaival, örömével. Mindig úgy, hogy a „volt”-ból mi lesz és azzal kitöltve, amit eközben láthat, érezhet, hasznosíthat az ember. Ki tudja a Notesz-őrzött titokzatos szavak, mondatok mélységét feltárni, közölhető formában közreadni mind? Ki képes a nyitott szemekkel felszívott ezernyi napi élményt összefüggéseiben írásba rögzíteni? Ötödikén, hatodikén, hetedikén, Nézsán, Kisterenyén, Vanyarcon, Kís- Péter, Fekete Kati, Tóth Sándorné s az ő megszámlálhatatlan érzéseik, cselekedeteik száz és száz regényírót követelnek ma. Itt még a villany felgyúlladása, ott már a hipermodern szálloda, megint másutt távirányított gépcsodák jelentenek szenzációt, foglalnak magukban meg- írnivaló történelmet. Veled, hű társ, személyi rangra emelt Notesz, őszinte vagyok, s a négyszemközti állapot most a Minden Embert jelenti: a meddőnek látszó sorok a legtermékenyebbek lehetnek, ha születni fog írójuk még. Mi csupán írnokok, szorgalmasan jegyzőkönyvező Anonymusai vagyunk a csodálatos élet képességeinkkel fel nem mérhető sokszínű változásának. A szív, a lelkesedés, az akarat nem volt olyan nagy sohasem, mint ma, de a tehetség kevés mindazt formába rögzíteni, ami itt történik. Azért szép feladat, nemes hivatás mégis ez a mi kettőnké. Hát lapulj csak csöndesen fiókok mélyén, az áthúzott sorok vigasza éltessen: mert azok a skiccek, vázlatok, mik belőlük születtek mégis kilométerkövek, s a többiről majd kolosszális krónikák születnek más, arra alkalmasabb toliakból. Ezekhez is edzenek már fémeket! V V VVVVVV VVVV VVVVVV V WVVVVWV VA/W V VV VVWV Jól takarékoskodnak megyénk iskoláiban... A rendszeres takarékosságra nevelés következtében egyre több iskolásgyermek gyűjti pénzét takarékbélyegben. Megtakarításaikat tavaszi kirándulásaikra, nyári üdüléseikre és más régi vágyaik megvalósítására szánják. A Nógrád megyei iskolák közül 193-ban 38 000 tanuló takarékoskodik rendszeresen, akik november 30-ig már 816 000 forintért vásároltak iskolai takarékbélyeget. A tanév végéig összegyűlő pénzt arra szánják, hogy a nyári szünetben megismerkedjenek szép hazánk különböző tájaival és fővárosunkkal. Tizenöt éves a Román Népköztársaság Ezelőtt tizenöt évvel, 1947 december 30-án alakult meg a Román Népköztársaság, bojárok, bankárok, kapitalista gyárosok kizsákmányolt országából az elnyomott nép első igazán szabad hazája. A testvéri román nép az eltelt másfél évtized alatt az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésével sok évszázados mulasztást pótolt s ma már a szocializmus teljes felépítésén tevékenykedik. Sokan, elsősorban nyugati közgazdászok „román csodá”-ról beszélnek, oly hihetetlennek tartják, hogy egy gazdaságilag és művelődésben annyira elmaradott ország lakossága ily rövid idő alatt vers°ny- képes lehet világviszonylatban is. A román kommunisták, Georghiu-Dej vezette harcos pártja szilárd elvi határozottsággal jelölte meg a felemelkedés útját, amely sikereket hozott az egész népnek. A nélkülözéshez szokott, egyszerű, de szorgalmas dolgozók maguk urává lévén, hatalmas értékű anyagi kincseket tártak fel a gazdag országban. Mindezt a tudás, a technikai ismeretek megszervezésének és á’talánossá tételének útján érhették el. A kiváltságosok privilégiuma, tudományok birtoklása, az általános műveltség gazdag tárháza — ma mindenkié a Román Népköztársaságban. A kulturális forradalom áthatja és mozgósítja az egész népet, s egyben tudatába írja, hogy ez az alkotó erő csakis és egyedül a népi hatalom révén létezik. A nemzetek közé ékelt faji, nacionalista, revizionista ellentétek — a múlt politikai irányának szándékos átkai már eltűntek, semmivé lettek. A szocialista nemzetköziség szent hevülete tett valóban testvérré bennünket a román, és más szomszédos, haladó népekkel. Ezért öröm és büszkeség ma nekünk is a Román Népköztársaság nagy ünnepe, amelven sok sikert, eredményes iövőt kb’ánunk szorgalmas dolgozó népének. A kubai forradalom ünnepén Négy esztendeje, hogy szabad ország született az amerikai kontinensen, 140 kilóméterre a világimperializmus fellegvárától, az Amerikai Egyesült Államoktól. A Wall Street urai amiatt estek kétségbe, hogy Kuba forradalmának példája megtermékenyíti az elnyomott amerikai népek szabadságmozgalmát S a félelem jogos volt, hiszen egy szocializmust építő ország puszta jelenléte, szüntelen az ellenállás szándékát érleli tettekké a környezetében élő milliókban. Nem tudnak belenyugodni ebbe a helyzetbe s ma sem nyugszanak a kommunizmus terjedésének megátalkodott ellenségei. Belső felforgatással, külső intervencióval próbálkoznak azóta is, de mind hasztalan. A történelem kerekét az amerikai kontinensen sem lehet megállítani. A szocialista táborhoz tartozó Kuba és függetlenségéért minden áldozatra kész hős népe még a háborús provokációt is kivédte az elmúlt hetekben az internacionalista összefogás legyőzhetetlen erejével. Gyors építő munkával, a dolgozók életszínvonalának soha nem tapasztalt fejlődésével ma is a világ csodálatát vívja ki ,.a fegyverben termelő lakosság.” Ha valaha el lehetett mondani egy népre, hogy egyik kezében az építés, a munka a tudomány, a művelődés eszközeit tartja, a másik fegyverén nvugszik, akkor ez most a kubaiakra fokozottan érvényes. Mindehhez a kubai nép hatalmas erkölcsi és anvagi támogatást kap az egész haladó világtól, elsősorban a szocialista országoktól, hazánktól is. A forradalmi Kuba politikai és gazdasági függetlenségének védelmében mindenkor bátran támaszkodhatott és a jövőben is támaszkodhat a szabadságszerető népek szolidaritására, testvéri segítségére. Kuba nagy nemzeti ünnepén forró üdvözletünket, baráti köszöntésünket küldjük, azt kívánjuk, hogy töretlen lendülettel haladjon előre boldog jövőjének megteremtése útján. (KISREGÉNY) Ez esztendőre végképp kihűlt a világ. Napnyugta után ■sár érezni lehetett a tél közelségét, a város széléig osont a hideg, az erdők szélén megállt ólálkodni, mint a csikasz farkasok. Az árokban összezsugorodva kucorgott az eperfa lombja, a makadám út hidegen csengett a muraközi lovak szakállas patája alatt. A por elnehezült a hidegtől, nem libbent belőle lágy gomoly, ha masíroztak rajta a fuvaros lovak. Pedig sok kocsi nyöszörgőit a tompa estében, hordták az építőanyagot a város felől, ahonnan halvány lámpák pislogták idáig vidéki szegénységüket. Kláriék az országtúon csavarogtak, lassan és szótlanul, a névtelen idegenek elha- gyatottságával. Megszeppent érzéseik türelmetlenül verődtek, keresték a nyugvóhelyet, mint a késői fecskék, melyek így december derekatáján a föld közelében bolyongtak, szárnyuk kétkedve billen, de repülnek, repülnek fáradhatatlanul, míg el nem bújhatnak a fagy halálos érintése «lől. Az asszonyka Dani hóna alá bújt, onnan nézte szomorú elérzékenyültséggel az építkezést, ahol már harmadik hete dolgoztak. Nem látott semmi vigasztalót. A majdani textilkombinát egyelőre még feketén, zordonul magasodott az országút mentén. Estére mindig meghalt és ilyenkor ijesztővé vált, mintha a munka hatalmas koporsója lett volna. Klári tudta, sok-sok nap milliónyi meleg mozdulata kell ahhoz, hogy estére se hüljön ki az építkezés, hogy az emberi kezekből áramló élet önállósuljon és a gyár éjszaka is barátsággal duruzsolja tele maga körül a levegőt. Egyszer, amikor éjszaka utazott haza Budapestről, gyárat látott tündökölni valahol Kelenföldön a robogó gyorsvonattal. Varázslatba ejtette az ablakok káprázatos verőfénye, petróleumlámpához szokott pupillái szomjasan kitágultak és boldognak hitte azokat az embereket, akik ennyi ragyogásban dolgozhatnak. Nem tudta, miféle gyár volt az, amely reázúdította a kékesfehér fények tiszta özönét, de a felépült textilkombinátot csak ilyennek képzelte el. Miközben fázós kezefejét a vékony kabát zseXX. bében próbálta kiengesztelni, a leányokra gondolt, a friss és szapora beszédű leányokra, akik majd a meleg oltalma alatt, könnyű köpenyekben fogják cserélgetni az orsókat a fonodában és munka után szépen autóbusz röpíti őket randevúra. Ábrándjaiban ez volt a boldog jövő, ha nem is olyan távoli beteljesülés, amikor ők ismét otthon lesznek már, itt pedig úgy élnek tovább az emberek, mintha a most épülő gyár a világ kezdete óta állna. De a jövő vigasztalása kevés volt ahhoz, hogy feledhesse a mostani árvaságot. Meglopottnak, haszontalannak érezte magát, nem sokkal többnek, mint az országút mentén silbakoló, kopárra tépázott eperfák. Asszonyisága, amely gyönyörű egészséggel született, eszméletre, megszé- gyenülten menekült vissza az ösztönök mélyére, s csak az emlékezet szólongatta bátorí- tón a megsérült boldogságot. Daniban sokkal haragosabban háborgott a szégyen. Pedig az embereket látszólag oktalanul kárhoztatta, azok nem alázták meg, hiszen jó szándékkal fogadták őket maguk közé. Kaptak ruhát, kenyeret, tiszta ágyat a szálláson — csakhogy mindegyikük másmás barakkban. így ha kettesben akartak maradni, csak a szabad égtől, az erdőtől és a dombok sáncai mögött rejtőző völgyektől remélhettek megértést. Szégyelték magukat egmás előtt, noha csillagkárpit alatt ismerték meg a szerelmet. De öntudatlanul, is megtanulták azóta: büszkén vállalhatók az erdők őszinte törvénye, amíg az emberi rend nem veszi tudomásul a nászt, de ha már betű is hitelesítette, akkor kérhetik a bebocsátást az emberek közé. Kérték, szótlan esdekléssel, mégsem akartak nekik helyet szorítani. A természet is fukar lett, teljesen elszegényedett, s mintha sajnálkozva mondta volna, hogy nem tudok szállást adni, magam is didergek, bízzatok az emberekben. Estéről estére ugyanaz a kálvária ismétlődött: alattomosan kiosontak a szállásról, az építkezés bejáratánál zavartan köszöntek az aggastyán portásnak, az országúton egymáshoz bújtak és siettek a távolba, a sötétség köpenyege alá. Volt úgy, hogy a város felé kószáltak el, de arra zaklatta őket a forgalom, így hát inkább az ellenkező iránnyal barátkoztak meg. Csalta, űzte, hitegette őket a vágyakozás, napról napra zsarnokabb lett, de a szemérem mindig visszariasztotta őket. Tehetetlen dühükben, kétség- beesett szerelmükben aléltra csókolták egymást, azután megértőbb holnapot remélve vánszorogtak vissza a ricsajos, harsány emberekkel teli szállásra. Ezen az estén sem történt másképp. Kilenc óra is elmúlhatott már, amikor visszaérkeztek az építkezésre. Egymással törődve bandukoltak el a portás deszkabódéja előtt, amelyen tenyérnyi ablak világított és fehér füst bokré- tázott bádogkéményéből. Éppen búcsúzkodni akartak, amikor utolérte őket a portás vénségtől hajladozó hangja. — Hé! Vadgalambok!... Dani kételkedve kapta hátra a fejét. — Csak nem nekünk szól, Istók bácsi? — Pedig igen. — Nem vagyunk mi vadgalambok. Az öreg nyugodalmasan lépkedett feléjük, földig érő subájában. — így beszél rólatok mindenki. Mert kettesben jártok, az emberektől is odébb rebbentek. Segítsetek ki, aranyos leikeim. Most este jött haza a sorból a katonaunokám. Ha nem láthatom azon melegében, hát nem érem meg a reggelt, őrizzétek egy kicsit a bódét. A gyárat meg úgysem lopja el senki. Csak egy órácskára szaladjak el, gyermekeim ..; Kláriék szótlanul visszafordultak. Az öreg már be sem ment velük. Éneklőn hálálkodott és olyan fiatalosan cipelte a subáját, mintha valami tréfás legény öltözött volna aggastyánnak. A deszkabódét csaknem szétvetette a meleg. Törpe kályha hevült a sarokban, barnára pörkölte a falra ragasztott cementes zsákot. Kék vizeskanna, hevenyészett lóca és asztal, meg egy zsírosnyelű fokos népesítette be a bódét. Klári leült, fejét aléltan a falhoz támasztotta. Fölfelé nézett, bele a gyenge fényű villanykörtébe. — Vadgalambok... — mondta boldogan és lehúnyta a szemét. — Emlékszel, amikor • elindultunk? ... Sokáig futottak a lovak előtt. Mi meg mentünk ... mentünk... Színek lángjában fürdő erdők, ígéretes tájak felé kígyózó országutak, önnön tisztaságukban henyélő fellegek vonultak el Dani szeme előtt. Áldó mozdulattal simította le Klári fejéről a kendőt, va- rászintésére sátorrá oldódott a sűrű konty. Asszonya így volt igazán az övé, mert ilyenkor csak ő látta. A konyt a józan nappalé volt, a takarékosságot és az érinthetetlen- séget jelentette — de visszajött az első ölelés éjszakája, ha lebomlott
