Nógrádi Népújság. 1962. október (18. évfolyam. 79-87. szám)

1962-10-31 / 87. szám

1082. október 31. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 l/Q^^C(JÍ<^r^JívAy Enyhülés Kuba körül KISREGÉNY Szüretre fél esztendős bir- gét vágott le ez öreg Kus- tán. A zsuppfedelű présház előtt riharedzett cseresznye- fa állt, ennek a törzsén nyúz­ta meg a bárányt. Ott is hagyta a bőrt kifordítva, lus­ta legyek dőzsöltek az opá- los irhán. Egy darázs kö­zéjük csapódott kíváncsian, de elijedt a faggyúszagtól és dünnyögve vetette magát a préskádra. Dani a prés csavarját haj­totta, tömzsi teste a Híd­nak feszült, erejétől nyöször­gőit a faalkotmány. A kád alján zavarosan, cukortól ra­gadósan csörgött a dézsába a sárga must. Megáltt, vas­tag karját pihenésre lógat­ta. Fedetlen fején bozontos­ra kászálódott a sűrű, fe­kete haj, csontos arcát oda­tartotta a szélnek, amely Muraköz felől lengette át Pannóniába a déli országok langyos leheletét. Innen a cseresznyefa árnyékából túl látott az országhatáron, moz­dulatlan hullámokként re­dőzték a messze tájat Szla­vónia lankái, amott pedig, a magasabb hegyek iránvában Ausztria nyújtózott. sötétebb színekbe takarózva. Dani nem gondolt se a drőtsövénves or­szághatárokra, se a politiká­ra. Csak a szerelemre. Éber álmodozásában nem is za­varta semmi, mindössze az erőszakos kecskedarázs kó­válygott körülötte állhatatos vitézséggel. Jókedvűen féléié legyintett, pofozó mozdulat­tal, aztán elégedetten sóhajt­va nekifeküdt a oréscsavar rűdiának. A must elvéko- nyult ereeskéie mindjárt bő­vebben patakzott. Apja a szőlősorok végében piszmogott a birgepaprikás- sal. Szokása volt harminc esztendő óta, hogy ő főzze meg a szüreti báránypörköl­tet. Fontoskodva hajlongott a fűszerillatú füstben, annyira odafigyelt a dolgára, mint­ha a világot készült volna újrateremteni. Erőscsontú derék ember volt az öreg, széles háta alig hajlott meg, fekete bársonvnadrágja le- gényesen feszült a combjára. “Térdét is csak azért tar­totta beroggyantva, mert a szolgafáról, mélyen füg|gött alá a húsz literes bogrács. Hosszúnvelű fakanállal kala- molt bele a halkan rotyogó paprikásba, majd tavaszi ve­nyigét tűzdelt a bogrács alá. Letérdelt, kérges ujjaival pa­razsat csípett a rézkupakú pipára. Mintha rajta kívül nem lenne más se égen, se földön, kihúzta magát ko­mótosan, nagy élvezettel szo­pogatta a pipát és úgy te­kintett szét a tájon, mint akinek köteles számot adni a természet megérlelt gaz­dagságáról. Bent a szőlőbokrok csip­kés levelei között kacarász- tak a szüretelő lányok, mint boldog madársereg. Világos keszkenők, fénylő arcok vil­lantak elő. s idős Kuszán Dániel olyasmire gondolt, amit nem illik kimondani, amikor az egyik szőlősorban szoknyát látott feszülni a puttonyt emelő lány tompo­rán. A pipát kivette fogai közül, megnyalta a szája szé­lét. neoészes bolúsza osálé- ra állt az. alattomos mosoly­tól. Hiába tartotta a köz­mondás, hogy az öreg kecs­ke is megnyalja a sót, tud­ta, hogy ebhez neki alig­ha lehet már reménye. Ha­nem a fiának szívesen vá­lasztott volna menyecskét. Hiányzott a házból az a fai- ta egészséges levegő, ame­lyet nem az erdők lélegez­nek ki, nem a zápor mos tisztára és nem a fagy fris­sít meg. hanem csak a fia­tal fehércseléd t”d párázni magából. Nagyon kellett ne­ki az ilyen közelség, talán jobban, mint a vén kandúr­nak a kemence melege. Újra megkavarta a papri­kást maid a fia felé bal­lagott n'pázgatva. — Tudod-e, hogy még a idén szeretnék táncolni a la­kodalmadon? — mondta és kajánul a fiára nevetett Dani hirtelen elengedte a prés rúöját, boldog csodál­kozással meredt az öregre. i — Hiszen akkor egyet aka­runk, édesapám!... Négy lány lépett ki a sző­lőből, rlngón hozták a put­tonyt, könyökük hegyesen, peckesen elállt, ahogy fog- I ták a puttony szíját. Érett mellük előre duzzadt a vé­kony blúz alatt, lábikrájuk ingerlőn feszült meg a kap­tatótól. — Van itt fognivaló — ■ nézett gyönyörködve az idő- j sebb Kustán a közeledő lá­nyok felé. — Csak aztán jó helyre nyúlj. A legény nem szólt, csak tétován mosolygott. Megvár­ta, amíg a lányok kiborítják a puttonyt, s visszahúzódnak a szőlőbe. — Szépek ezek is — pil­lantott utánuk merengőn — de másnak szépek. Az enyém máshol szüretel. Az öreg Kustán álmélkod- va döbbent rá a legény fur­csa nézéséből, hogy a fia máris szerelmes. Pipáját erő­sen a markába szorította, a hangja meg számonkérő lett. — Aztán hol? — Ott lent a völgyben — intett a fejével Dani keleti irányba. Ahova az intés szólt, ottfelejtette a tekintetet. Csontos arcán elömlött a jó­ság és ettől a szelíd ön- feledtségtől egyszerre keserű­nek érezte a pipát az öreg. — Csak nem az a koldus­ivadék?!... — kérdezte ki­áltva és dühös fintorral kö­pött a cseresznyefa felé. Ki­áltása elrebbentette a legye­ket az irháról. Dani csak bólintani akart, de a dac kurta, kemény moz­dulásra rándította a feiét. — Pedig az. És megkérem, hogy ezentúl más szót hasz­náljon felőle. Mert akár tet­szik valakinek, akár nem, ml ketten összetartozunk. Az apát haragosra hök­kentette ez az engedetlen beszéd, a szeme is kimeredt és hosszú percen át veszé­lyes hallgatás ágaskodott közöttük. Végre mintha meg­feledkezett volna a harag­járól, megértő kuncogás ol­dotta le arcáról a fagyot. — Bolond bika, te — nyúj­totta a szót elismeréssel, — mit bánom én, akárhogy vagy vele. Hiszen nem mon­dom, a szeretőben is kedvét lelheti az ember. Ki hosz- szabb, ki rövidebb ideig. Majd megunod. De feleség­nek olyat válassz, akit én is szeretni tudok, mint a sa­ját lányomat A legény uralkodni pró­bált izgalmán, féken tartot­ta megbotránkozását, s ettől ünnepélyessé vált a hangja. — Hát. ha kedvét leli a gyűlölködésben, csak tegye. Akkor se fordítok neki há­IV. tat, ha nem látja szívesen. Ne biztasson gazemberségre. Inkább hagyjon engem az utamon békességgel. Egyez­zen bele... — De nincs neki mása, csak az éhsége! — Nem igaz. — A földünk kell neki! — Ez sem igaz. — Kommunisták, isten­tagadók, csak a koldusokat pártolják!... — Ez igaz .. í — Ha közéjük állsz, elle­nem fordítanak! — Nem vagyok én szél­kakas, hogy forgassanak. Sze­retjük egymást, ennyi az egész. Ne lásson rémeket. Újra mondom: hagyjon ben­nünket egymásnak, majd csak boldogulunk valahogy. Szúrósra hidegült az öreg Kustán tekintete. — Más kérésed nincs?... — Nekem ennyi elég — felelte Dani mogorván. Az apa nézte a fiát. Valla tón, szigorúan. Most meggörnyedt a háta. Nézésé­ből kihamvadt a szúrósság és a csendes harag szürke hamuja maradt a helyén. A szava nem volt metsző, in­kább a kegyetlenül higgadt józanság érződött belőle. — Hát ha elég, akkor elég. Büszke vagyok rád, ha nincs több kérésed. Nekem sem volt egyebem huszonnégy esz­tendős koromban, csak a kevélységem. Ezt rád ha­gyom. Mert a földem nem arra való, hogy a koldusok sorsán könnyítsen. Arra ott van a temető. Erről van szó, nem egyébről. Vagy a sza­vam tartod szentnek, vagy csupasz tenyérrel állsz kö­zéjük, hogy véletlenül se üs­setek el egymástól. Sértődötten, gőgösen lép­delt vissza a bográcshoz. Dani béna idegekkel, sü­keten nézett utána. Az öreg semmit sem szokott kétszer mondani. Tudomásul kellett vennie, hogy a föld, ame­lyen áll, nem az övé. Se­hogy sem fogta föl ésszel, hogy a szónak ekkora hatal­ma lehet. Nem változott sem­mi. A legyek tovább dőzsöl­tek a birka kifordított bő­rén, a darázs mohón nyala- kodott a mustos kád szélén, idehallatszott a szüretelő lá­nyok csicsergése, s a szla­vóniai lankák, az ausztriai hegyek sem torlódtak ösz- széb. Még a venyige sem égett el egészen, amelyet ap­ja utoljára vetett tűzre. Csak ő változott át tökéletesen. Viszketős bizsergés borí­totta el a homlokát. Szó­rakozottan végighúzta rajta a kezefejét. Ekkor látta, hogy kiverte a verejték. Nem nyúlt többé a préshez. Ahogy volt, ingben, hajadonfővel, meg­indult 1 efölé a dombról. Vár­ta, hogy apja utána szól, de útján nem kísérte más, csak a csend. (Folytatjuk.) A világ közvéleménye nagy megnyugvással vette tudomá­sul, hogy az a háborús fe­szültség, amelyet október kö­zepén robbantott ki az Egye­sült Államok kormánya és amely ezúttal Kuba ellen irá­nyult, megenyhült és így a háború közvetlen veszélye el­hárult. Nagyon leegyszerűsít­ve pillanatnyilag ennyi az, amit a világ minden táján megnyugvással vesznek tudo­másul az emberek és közben — mint ahogy az amerikai sajtóból kitűnik — elismerés­sel adóznak a szovjet kormány higgadt, bölcs és mértéktartó magatartásának. Bár a kubai válság csak a múlt hét közepén kulminált, valójában már sokkal régeb­ben kezdődött. Az amerikai monopoltőke eleve nagy gyű­lölettel szemlélte Castro sza­badságharcát, s a kubai nép győzelmére kegyetlen gazda­sági rendszabályokkal vála­szolt. Arra számított, hogy Kubát a földrajzilag távol eső barátok nem tudják elég­gé támogatni, s a felszaba­dult fiatal állam összeroppan a gazdasági nehézségek terhe alatt. Amikor az amerikai ural­kodó körök látták, hogy a gazdasági intézkedések nem értek el a megkívánt célt, in­váziót terveztek Kuba ellen. Steward Alsopnak, az ameri­kai sajtó egyik legnagyobb publicistájának a cikkéből részletes beszámolót olvastunk arról, hogyan készítette elő az amerikai titkos szolgálat a kubai ellenforradalmárokból álló inváziós haderőt és ho­gyan adta meg Kennedy az utasítást a partraszállásra. A Szovjetunió, hogy segít­se Fidel Castro önvédelmi harcát, fegyvereket szállított Kubának. Ez a fegyverszállí­tás nem titokban történt Mint ahogy Hruscsov nem egyszer világosan megmond­ta, a Szovjetunió nem nézné ölhetett kézzel, ha valamely ország megtámadná Kubát. Nagyon is indokolt volt te­hát annak a védelmi fegy­verrendszernek a kiépítése, amelyet az amerikai monopo­listák most arra használtak fel, hogy egy renkdívül mély háborús válságot robbantsa­nak ki. A mostani válság tulajdon­képpen október 15-én kezdő­dött, amikor Kennedy elnök bejelentette, hogy megkísér­li „elszigetelni” Castrót. Ez­után a kijelentés után drámai gyorsasággal fejlődtek az események. Puerto Rico kö­zelében nagyarányú tengeri hadgyakorlatokat jelentettek be az amerikaiak, majd októ­ber 22-én Kennedy elrendelte a Kuba elleni blokádot. Ez az agresszív lépés a tőkés or­szágokban háborús pánikhoz vezetett, ugyanakkor minde­nütt megmozdultak a béke erői is. Bertrand Russel leve­Cdp e Can a Férd/ * B *ba ■=o % 1Miami USA BLOKÁD KUBA ELLEN ' KeyWest Havanna ^ " A A 'önJj/sp, Ponce^f* Vlegues let intézett Kennedy.hez és Hruscsovhoz, és az egész vi­lágon tüntetők jelentek meg az utcákon, s az amerikai követségek elé vonulva kö­vetelték a kalandorpolitika megállítását. A válság egvre mélyült és csak a Szovjet­unió kormányának őszinte, lenini békepolitikája mentet­te meg a helyzetet. A Kubában kiépített fegy­verrendszer védelmi célokat szolgált. Erre a fegyverrend­szerre kizárólag azért volt szükség, mert az amerikai invázió hol nyíltan kimon­dott. hol pedig csak burkol­tan bejelentett veszélye egy Dillanatig sem szűnt meg Most a Szovjetunió fellépése után az amerikai kormány arra kényszerült, hogy a vi­lág színe előtt adjon garan­ciát Kuba határainak sérthe­tetlenségéről. Ezzel tulajdon­képpen szükségtelenekké vál­tak az inváziós támadás ese­tére épített kubai fegyver­rendszerek. A Szovjetunió fel­lépése következtében olyan helyzet állt elő, amely már Kuba megalakulása óta óhaja a világ békés közvéleményé­nek, és amely arra irányult, nogy szűnjék meg a kubai nép katonai fenyegetése. A béke erői lényegileg elérték céljukat, sikerült megvéde­niük Kubát. A felelőtlen amerikai ag­resszió és a vele járó hábo­rús fenyegetés kudarcot val­lott. A szovjet kormány mélységes felelősségtől átha­tott politikája megmentette az emberiséget a háborútól anélkül, hogy a Szovjetunió ezért bármiféle elvi enged­ményt tett volna. Bár enyhült a válság, de figyelembe kell venni, hogy csak az első lépést tettük meg. A tárgyalások még hát­ra vannak. És nem kétséges, hogy az amerikai monopoltő­kések nem egykönnyen fog­ják beismerni kudarcukat márpedig ez semmiesetre sem teszi majd egyszerűvé a vég­leges megegyezést Kuba ügyé­ben. Barcs Sándor 1962 október 22-én az Amerikai Egyesült Államok elnöke bejelentette a Kuba elleni tengeri zárlatot. Az USA kormányának ezen provokatív lépése a tengeri hajózás szabad­sága elvének lábbal írása, agressziós cselekedet s a nemzetközi jog súlyos megsértése. Térképünkön bemutatjuK a blokád földrajzi elhelyezkedését Százával érkeznek a szolidaritást kifejező és az Ame­rikai Egyesült Államok agresszív politikáját elítélő táv­iratok a Kubai Köztársaság nagykövetségére és az Orszá­gos Béketanács központjába. A Kubai Köztársaság nagykövetségén rendezik a tö­megesen érkező táviratokat (MTI Foto: Fényes Tamás felvétele.) Légifelvétel a kubai guantanamoi amerikai támaszpont­ról, a Kuba elleni súlyos provokációk színhelyéről (MTI Külföldi Képszolgálat)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents