Nógrádi Népújság. 1962. szeptember (18. évfolyam. 70-78. szám)
1962-09-29 / 78. szám
4 NOGRADINEPÜJSAS 1962. szeptember 29. KÖSZÖNTJÜK A FEGYVERES ERŐK TAGJAIT! A BÉKE VÉDELMÉNEK HŐSEI: A dolgozók iránti hűség, állami rendünk védelméért, bennük buzgó áldozatkészség adójaként minden esztendőben, ezen, a történelmi múltat idéző napon, mi, a nép, tisztelgünk a véderő tagjai előtt. S az idén először, nemcsak a katonák, hanem a népi rendőrség és a munkás- osztály önkéntes fegyveres alakulata, a munkásőrség előtt is. Amíg a régi rend fenntartását erőltető, kardcsörtető imperialista hatalmak fokozzák háborús készülődéseiket, a szocialista tábor országainak, hazánknak is legfőbb elve a béke, a különböző társadalomban élő milliók békés egymás mellett élése. Űj világot, boldog és gazdag jövőt építünk, példánk az elnyomás alatt sínylődő dolAz adott szó becsülete gozókat is szabadságra ösztönzi. Alkotásaink nekünk szentek, a legdrágábbak, s az irigy, a sanda erők minden mesterkedése ellen megvéd- jük azokat. Hazánk fegyveres erői, a többi szocialista országokéhoz hasonlóan, ütőképesek, korszerű felszereléssel rendelkeznek, békénk, szilárd bástyái. A nép fiai edzettek, tettre készek, bátrak, szívüket a szocializmus lángja hevíti. Tudják, hogy mi a kötelességük. Tudják, hogy mi soha nem kezdünk háborút, mi soha nem támadunk más népekre. De tisztában vannak azzal is, hogy éberségük, hűségük minden emberi igaz alkotás biztosítéka. Őszinte szeretettel köszöntjük őket ezen a napon! Aknavetők gy akorlat előtt. Lipniczky László tiszt elvtárs alegységénél mind jobban terebélyesedik a VIII. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett versenymozgalom, melynek során egyre több harcos, ifjú kommunista kapcsolódik a nemes vetélkedésbe. Különösen nagy elismeréssel beszélnek Mészáros Karolj Diósi Imre, Hartyanyi József, Gyulai Sándor tisztek szakaszairól, akik az „Ezred élenjáró szakasza” cím elérésével valóraváltották a VIII. pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásaikat. Példáik nyomán mind több azoknak a száma, akik a kiképzési eredmények fokozásával tesznek eleget kongresszusi vállalásaiknak. Az említett alegységnél az adott szónak, a kongresszus tiszteletére tett vállalásoknak igen nagy a becsülete. Ezt igazolja Kalász Miklós honvéd esete is. Kalász elvtárs betegség miatt több mint két hónapig nem vett részt a kiképzésben és különösen nagy lemaradás volt nála a tüzérlövésszaki ismeretekből. Szakaszához visszatérve vállalta, hogy egy hónapon belül pótolja a lemaradást. Az elmúlt napokban megtartott vizsgán eredményes szerepléséért ütegparancsnoka dicséretben részesítette. Örvendetes jelenség, hogy a kongresszus közeledésével napról-napra növekszik az egyéni vállalások száma. Tóbiás Mihály tiszt elvtárs ütegénél a személyi állomány 98 százaléka, Berecz István tiszt elvtárs páncéltörő szakaszánál a harcosok 85 százaléka tett már egyéni felajánlást. Az egyéni és csoportos felajánlások új kezdeményezéseket és mozgalmakat bontakoztatnak ki. Ilyen például a Liszkai Sándor tizedes, kommunista rajparancsnok által tett felajánlás, mely mozgalommá vált az alegységnél. Liszkai tizedes elvtárs harcosai nevében is azt ígérte, hogy a VIII. kongresszus tiszteletére a rajnál sem fordul majd elő fegyelemsértés és így elnyerik a „legfegyelmezettebb raj” címet. A fogadalom óta már jó néhány hét telt el és a harcosok állják adott szavukat. f i ■ t ■ ünnepség Mint minden évben, ez évben is dolgozóink együtt ünnepelnek békés építőmunkánk védelmezőivel, a fegyveres erők tagjaival. A fegyveres erők napja gazdag programot ígér Salgótarján város dolgozóinak is. AZ ÜNNEPI MŰSOR: 28- án délután 4 Órakor: a fegyveres erők képviselői koszorút helyeznek el a szovjet hősi emlékműnél. Délután lóverseny az acélárugyári lőtéren. 29- én délelőtt röplabda-verseny a tűzoltó pályán, délután 2—3 óra között emléktáblát helyeznek el Karancsberényben, az erdei vadászházon, az 1944-ben Karancsban székelő partizáncsoport harcálláspontján. Este 7 órai kezdettel: központi ünnepség a városi kultúrotthonban. Az ünnepi műsort a KISZ Központi Művész Együttese adja jutalomképpen a fegyveres erők tagjainak. Hogyan mentették meg egy ejtőernyős életét? Élet-halál küzdelem az ég és Hüse Károly szakaszvezető, ugrató-parancsnok kar jelére Valkó Gyula százados határozott ragaszkodással vetette ki magát a repülőgépből. Ez volt a hatszáztizenhetedik ugrása. Ekkor még ne,m gondolta, hogy életének milyen drámai másodpercei követ- keznek. Senki sem gondolta. Sem ő, sem a repülőtéren figyelő elvtársak, sem pedig Hüse szakaszvezető, aki a gépből kisérte tekintetével a zuhanó ugrót. És vem sejtett semmit a történet igazi hőse, Bar- tucz Pál honvéd sem, aki Valkó százados előtt hagyta el a gépet és éppen a tiszt zuhanása közben ért földet. Az ernyő kihasad Odafent az ugró már az első másodpercben észrevette, hogy elvétett egy mozdulatot, s emiatt zuhanás közben gyors pörgésbe került. ■. „Ki kell jönnöm a pörgésből — ismerte fel azonnal a helyzetet, — addig nem nyithatok ernyőt". Energikus mozdidattal igyekezett az egyre gyorsuló zuhanásban megállítani testének pörgését. Nem sikerült. Üjabb gyors, határozott kísérlet. A pörgés ekkor sem állt meg. Eltelt a zuhanásra előírt húsz másodperc, akármi történik, nyitni kell az ernyőt... Egész testébe sajgó fájdalom hasított. A szokásosnál sokszorta erősebb rántást érzett az ernyő nyitásakor. Feltekintett a réseit ernyő kupolájára: megdöbbenve látta hogy a rést összefogó szelet kihasadt, a kupola kifordult, nem volt semmi tartása. Ráadásul testének pörgő zuhanása nem szűnt meg, de a pörgés sugara nagyobbodott Ekkor kezdődött meg a drámai küzdelem az életért ég és föld között. Kinyitni a hasernyőt Odalent, a repülőtéren már a nyitás pillanatában észrevette mindenki, hogy Vallió százados ernyőjével baj történt. Néhány pillanatra megkövültén álltak az emberek és feszülten figyelték a zuhanó tisztet; mi lesz vele? Nagy Ottó őrmester, a cél- baugrás bírója azt is látta odalentről, hogy a tiszt ernyője nemcsak kihasadt, hanem szélátcsapódása van: az egyik tartózsinór átvetődött a kupolán. Ez a körülmény még nehezebbé tette Valkó százados helyzetét. — „A hasemyőt! Kinyitni a hasernyőt!” — várták odalent szívszorongva, feszült aggódás közben. Valkó századosnak nem volt egyetlen veszteni való másodperce sem. Hosszú ejtőernyős pályafutása alatt beleidegződött a gyors döntés és a gyors cselekvés tulajdonsága. Villámgyors, szabályos mozdulattal kinyitotta a hasernyő zsákját és a nagy sugarú zuhanó pörgés irányában teljes erejével kidobta az ernyőt. £Akár az óriáspolip... Odalent, a szemtanúk egy pillanatra megkönnyebbülten fellélegeztek. Akárcsak Hüse szakaszvezető odafenn, a bajba jutott ejtőernyős felett keringő repülőgépben. Valkó századosban is felcsillant egy pillanatra a menekülés reménye. De csak egy pillanatra. A szűnni nem akaró, sőt egyre gyorsuló pörgéstől ugyanis a kidobott hasemyő kupolája nem lobbant ki, hanem a tönkrement, rongyként vonszolódó háternvő kupolájának részáró zsinórjára csavarodott. S a hasemyő selymének egy része Valkó száföld között zados testére, fejére tekere- dett. „Ez a vég” — gondolta a. tiszt halálra váltan, s eszébe jutott felesége és két gyermeke, a hatéves Attila és a kétesztendős Ági, akik — reggel hat óra lévén — még az igazak álmát aludták otthon, nem is gondolván arra, hogy apuka a halállal viaskodik ég és föld között. Valkó százados úgy küzdött az újra és újra a testére te- keredő ejtőernyő-selyemmel, mint valami fantasztikus film hőse a tenger mélyén az óriáspolip csápjával. Az ernyő, amely máskor az életet, a biztonságot jelenti az ugró számára, ezúttal fojtogató ellenséggé vált. Másodszor is, harmadszor is, negyedszer is újra rátekere- delt a tisztre, aki egyre gyorsabban zuhant a föld felé, mint a szárnyaszegett madár. Ponyvát! Ponyvát! Még egyszer összeszedte minden erejét és negyedszerre is sikerült kiszabadítania magát az ernyőselyem fojto- gatásából. A földre pillantott, amely mintha eszeveszett gyorsasággal rohant volna feléje. Felette, a repülőgépből Hüse szakaszvezető már-már úgy látta, hogy a százados a földre zuhan és ott leli szörnyű halálát, amikor . . . ■ . . amikor Valkó századosban ismét fellángolt az életösztön: — Ponyvát. gyerekek! Ponyvát! — kiáltotta lefelé kétségbeesetten. Odalent ekkor már felengedett a dermedtség: nyol- can-tizen ragadták meg a ponyvát és rohantak vele a zuhanó test alá. Valkó százados jól látta ezt, s végtelenül jólóeső érzés töltötte el. „Megmentenek. Mégsem halok szörnyet a földre zuhanva.” Hanem ekkor újabb váratlan fordulat következett: húsz-harminc méternyire a kifeszített ponyva fölött egy váratlanul erős szélroham a tisztet estében oldalra röpítette. „Végem van. Nincs menekvés" — ismerte fel a helyzetet, de mégis szabályosan összezárta a lábát és várta a földre zuhanás végzetes pillanatát. A ponyvát tartók tehetetlenek voltak, hiszen a tiszt esése olyan gyors volt, hogy a néhány pillanatnyi idő alatt nem követhették a ponyvával. százados. Azután Bartucz honvéd is felemelkedett. Elvtársaik hitetlenkedve tapogatták végig őket: nem akartak hinni a szemüknek, hogy épségben maradtak. Az egész életre emlékezetes esemény óta már néhány nap eltelt. S Valkó százados időközben már újabb ejtőernyő-ugrásokat hajtott végre, akárcsak megmentő je, Bartucz honvéd. Egyikük sem tekinti hőstettnek cselekedetét. Pedig hőstett volt ez a javából: a kiképzés, a katonai kötelességteljesítés, az önfeláldozó bátorság hősies cselekedete. BERTALAN ISTVÁN Egy harcos közbelép — Vége! Szói nyethal! — néztek a zuhanó testre, s akadt, aki behunyta a szemet, hogy menetcüljön az iszonyatos látványtól. Vai/co százados összeszorította a fogat és elkészült a legrosszabora. S amikor már mindenki azt hitte, hogy sorsa beteljesedett, aKkor történt valami, amire senki sem számított. Bartucz Pál honvéd szélvész- gyorsasággal a zuhanó test aiá vetette magát, s önfelal- aózó bátorsággal estében elkapta és saját testével fogta fel lendületéi. Mindketten a földre zuhantak. A közelben állók kezéből ernyedten hullott ki a ponyva, s mindóannyian a két földön fekvő ejtőernyőshöz, Valkó Gyula századoshoz és az elöljárója iránti hősies önfeláldozást tanúsító Bartucz Pál honvédhez futottak. — Mi történt? Eltek?! — hangzott innen is, onnan is az aggódó kiáltás. — Nem élhetnek — legyintett valaki lemondóan. Egész biztos szörnyethallak. Azután egyszerre mindenki megkönnyebbült: — Gyerekek, már el is búcsúzkodtam — emelkedett fel az életörömnek, az átélt szörnyű másodpercektől eltorzult mosolyával Valkó í.Igy kaptam el zuhantá6an” - mutatja Bartucz honvéd. (Bleich Rudolf felvétele)
