Nógrádi Népújság. 1962. július (18. évfolyam. 53-60. szám)

1962-07-18 / 57. szám

8 nógrádi népújság 1962. július 18. Egy híradó megjelenésére A Nógrád megyei Tanács Szak- szervezeti Bizottságának kiadásá­ban Mozgalmi Híradó Jelent meg az elmúlt napokban. A Híradó a megyei tanács épületében mükö- dő tanácsi és más szervek dol­gozóinak életével, problémáival és feladataival foglalkozik. E helyes kezdeményezés jelentő­ségét külön, aláhúzza az a tény. hogy az itt tevékenykedő sok száz dolgozó állami, társadalmi éle­tünk fontos posztjain intézi az ügyeket. Munkájuk az egész me­gyére kihat, tevékenységük szo­ros összefüggésben van megyénk dolgozóinak mindennapi életével. Nemes hivatást tölthet be ez a Híradó, amennyiben szerkesztői azt a célt tűzik maguk elé, hogy kiadványukkal hozzásegítsék a megyei tanács épületében dolgo­zókat a jobb ügyintézéshez, a kollektív munka erősítéséhez, a felelősségérzet növeléséhez, egyál­talán mindahhoz, amely szüksé­ges, hogy a tanácsi és más szer­vek munkája még magasabb szín­vonalú legyen. Eredményesen betöltheti majd feladatát a Mozgalmi Híradó, ha a helyi pártbizottságok irányítása mellett széles körű aktivahálózat- ra támaszkodik és következete­sen foglalkozik a tanácsi dolgo­zókat érintő legfontosabb kérdé­sekkel, feladatokkal. Üdvözöljük ezt az új kezdeményezést, együtt mindazokkal a dolgozókkal, akik az első szám megjelenése után nagy érdeklődéssel várják a Hír­adó további, még színvonalasabb számait. — A TIT Filmbarátok Köre Szécsényben, július 18-án es­te 8 órákor ankétot rendez a mozgóképtől a szélesvá­szonig címmel. Az ankétot Kocsis László TIT szaktitkár vezeti. Az ankét után a Régi idők mozija című olasz fil­met vetítik. — Naponta este 11 óráig tartanak ügyeletes javító szolgálatot a pásztói gépállo­máson. Ennek az a célja, hogy a késő délutáni és az esti órákban érkező hibabe­jelentések nyomán azonnal intézkedhessenek a javításról. — A mezőgazdaságban fo­lyó munkaverseny helyzetéről tárgyaltak tegnap délelőtt a megyei pártbizottság mező- gazdasági osztályának érte­kezletén. — Megyénkben 15 terme­lőszövetkezetet jelöltek ki nagyüzemi zöldségtermesztés­re. Ezek közül 7 termelő- szövetkezet belterjesen ter­mel zöldséget, míg a többi­nél szántóföldi forgóban va­lósítják meg főként a borsó- és uborka termelését a má­sodik ötéves terv során. — A gyöngyösi Mátra Mú­zeumba látogatott tapaszta­latcserére a napokban a Pásztó történeti monográfiá­ját készítő akcióbizottság két tagja. — Több mint tízezer kötet könyv kerül a falusi könyv­tárakba abból a 70 ezer fo­rintból, amit a MÉSZÖV eb­ben az esztendőben a könyv- állományok fejlesztésére jut­tat. — A Magyarnándori Álla­mi Gazdaság szilva, körte, alma és egyéb nagy termés­hozamú gyümölcsökkel vesz részt az Országos Mezőgazda- sági Kiállításon. MEGESZEM A BOXKESZXYÜMET John Eldridge ausztráliai hoxoló nyilvánosan fogadal­mat tett. hogy amennyiben vereséget szenved honfitársá­tól. Pat Douvantól, akkor megeszi a boxkesztyűjét. Eldridge a negyedik me­netben valóban kiütéssel vesztett. Fogadalmat betű szerint be is tartotta: mar- ciDánból és csokoládéból „életnagyságú” boxkesztyű- ket csináltatott, amelyeket a filmhíradó és a fotóriporterek jelenlétében jóízűen elfo­gyasztott XI. Falusi Spartakiád 10 község fiataljai versenyeztek a pásztói járás döntőjén Megyénk ifjúsági labdarúgó-válogatottja nyerte az országos döntőt Vasárnap esős reggelre ébredt Pásztó, ahol 10 község több mint 100 versenyzője mérte össze üyességét, tudását a spartakiád versenyszámaiban. A leányok 100 méteres futásá­val kezdődött a nemes vetélke­dés. melyben a járás legjobbjá­nak Vanyarc község fiatalja, Hű­lik Mária bizonyult 15,7 mp-es eredményével. A második he­lyet Hobudni Júlia, kállói fiatal szerezte meg 15,8 mp-es idővel. A férfiaknál Káposzta Pál. er­dőkürti versenyző bizonyult a legjobbnak ebben a versenyszám­ban 13,8 másodperces eredmény­nyel. Másodiknak Kéri Gábor ko- zárdi versenyző ért a célba 14 mp-es idővel. A nők súlylökésében Cselov- szki Mária vanyarci fiatal érte el a legjobb eredményt, 7 métert. Második lett a mátraszőllősiek versenyzője. Szappan Éva 6.05 m- rel. Magasugrásban két jobbágyi fiatal, Jancsó Zsuzsanna és VaJ- zer Babi érték el a legjobb ered­ményt. Mindketten 130 cm-t ug­rottak, s így holtversenyben let­tek elsők. A nők 400 méteres fu­tóversenyét szintén a jobbágyiak sokoldalú versenyzője, Jancsó Zsuzsanna nyerte meg. Férfiaknál 800 méteren a pász­tói Kovács Ferenc bizonyult a legjobbnak 2 perc 18 mp-es ide­jével, míg a második helyezést a vanyarci Krizsány János sze­rezte meg, kinek eredménye 2 perc 31 mp volt. A férfiak magasugrását Boha László (Jobbágyi) nyerte 150 cm-rel, de a második helyezett Tóth András, palotási fiatal is ezt az eredményt érte el. Így mindketten résztvevői a megyei döntőnek. A férfiak súlylökésé­ben Nagy László (Vanyarc) lett az első 9,92 m-rel. a második helyezett Sági Gábor, Jobbágyi versenyzője 9,40 m-es eredményé­vel szemben. Nagy mezőny indult a labdajá­tékokban. A kézilabdában nőknél Jobbágyi, Mátraszőllős és Vanyarc csapata küzdött egymással az első helyért. A férfiaknál szintén Jobbágyi, Pásztó és Tar csapata mérkőzött meg egymással a me­gyei döntőbe jutásért. Röplabdá­ban a nőknél Pásztó és Csécse együttese mérkőzött. A férfiaknál Pásztó, Tar, Kalló, Csécse és Kozárd játszott az első helyért. Női tornában Jobbágyi leányai képviselik a pásztói járás színeit a megyei döntőn. A verseny után Szabó István, a jobbágyiak ve­zetője szomorúan mondotta, hogy bizony nagy kár az, hogy az idén a megyei verseny után nem rendezik meg az országos döntőt tornában, mert a Jobbágyi leá­nyok a legjobb formában van­nak, s a július 29-i megyei dön­tő után már nem igen lesz olyan sportrendezvény, mellyel össze le­hetne tartani a tornász leányo­kat. Pedig hát a tornában is csak úgy lehet jó eredményeket elérni, ha állandóan foglalkoztat­ják a versenyzőket, biztosítják fejlődésüket.- gór ­Mint ismeretes Nógrád megye Ifjúsági labdarúgó együttese az idei Jó szereplése révén csoport- győztes lett, s bekerült az or­szágos döntőbe. Tatán rendezték meg az országos döntőt, ahol hat csoport győztese, köztük fiatal­jaink harcoltak az „ország leg­jobb ifjúsági válogatott csapata” cím elnyeréséért A Vári — Miskolczi. Petro vies. Tajti — Csala. Ménich, — Bállá. Veres. Sipos, Básti. Farkas ösz- szeállítású együttesünk kiválóan szerepelt ezen a tornán, s fe­gyelmezett magatartásukkal, Jő erőnlétükkel és eredményes játé­kukkal méltán érdemelték ki a szakemberek dicséretét, s méltán nyerték el az „ország legjobb if­júsági válogatottja” címet és a hatalmas ezüst kupát. Első mérkőzésüket Borsod me­gye ellen vívták, ahol fölényes 3: arányú győzelmet értek el. Másodszor Baranya megye fiatal­jai ellen mérkőztek. A baranyai fiúk egyik esélyesként indultak a tornán. Ezt nem tisztelték a fiaink, s nem ijedtek meg tőlük. Jól betartották az utasításokat, s biztosan 4:2 arányban diadalmas­kodtak ezen a találkozón is. A döntő mérkőzést Budapest Közén ellen kellett vívniok. Nos a fiúk ezen a mérkőzésen is de­rekasan helytálltak, s nagy küz­delemben Veres szép góljával si­került a győzelmet megszerezni, így most már felkerül a hatal­mas serlegre az előző győztesek neve mellé „Nógrád megye” ne­ve is. A kitűnő teljesítményt nyújtó nógrádi csapatból 9-en kerültek be az országos ifi válogatott ke­retbe: Vári, Miskolczi, Tajtb Csala, Ménich, Bállá, Sipos, Bás­ti, Farkas, kik még egy hetet töl­tenek el Tatán. E szép teljesítményhez mi is gratulálunk mind a csapat ve­zetőinek, mind pedig a játéko­soknak, s kívánjuk, hogy még sok-sok sikert harcoljanak ki nemcsak Nógrád megye labdarú­gó sportjának, de az egyetemes magyar sportnak is. A sportlétesítmények helyzetéről tárgyalt a megyei VB. Nem játszóit meggyőzően az SBTC labdarúgó-csapata SBTC—Bp. Vasas Generátor 3:0 Vasárnap barátságos mérkőzés keretében mutatkoztak be az NB I-es SBTC labdarúgó-csapatának újoncai Tetnovszki kivételével a Stadionban, ahol a Vasas Gene­rátor együttese volt az ellenfél. Az első félidőben: Cserháti - Sándor. Salgó, Oláh - Szojka. Menczel — Jutási. Horváth, Toldi. Gerencsér, Taliga összeállításban játszottak a tarjániak. A végered­ményt már ekkor beállították, de a játék nem volt kielégítő. Vezet­tek ugyan néhány tapsra ragad­tató támadást a tarjániak, de a befejezésekkel bal volt. A második félidőben azután teljesen meddőnek bizonyult a tarjáni csapat, s hiába játszottak fölényben, több gólt lőni már nem tudtak. Végeredményben 3:0 arányban tudtak csak nyerni a gyenge játékerőt képviselő buda­pesti csapat ellen. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a napokban meghall­gatta a megyei testnevelési sport­tanács elnökségének jelentését a sporatlétesítményekről és azok helyzetéről. Megyénkben jelenleg 126 sporttelep van, az öltözők száma 37, 7 uszoda, 16 tornaterem és 118 iskolai játszótér. Tíz atlé­tikai pálya, 56 a kézilabda pá­lyák száma, a kosárlabda pálya ugyancsak 10. 2 lövészpálya és 133 röplabdapálya. A teniszpályák száma 4, a tekepályák száma 20. Intézkedett a végrehajtó bizott­ság a sporttelepek, sportpályák karbantartására, s meghatározta az illetékes tanácsi VB-knek, hogy az eddigieknél nagyobb gonddal foglalkozzanak a sportlétesítmé­nyekkel. A községi tanácsok vég­rehajtó bizottságai a községfej­lesztési alapból a sportlétesítmé­nyek építésére, támogatására for­dított összeg tervezését a jövőben megbeszélik a TST járási elnö­keivel és a véleményük figyelem­be vételével készítik el a terve­zéseket. Nagyobb gondot fordítanak a sportlétesítmények építésénél a társadalmi munka megszervezésé­re. Ahol még hiányzanak, a leg­közelebbi időkben kislabdás- röplabda. kézilabda pályák meg­építését végzik el. A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága intézkedett, hogy a me­gyei TST elnökségek gazdasági körzeteknek megfelelően tervezzék meg a körzeti sporttelepeket, az elkövetkező időkben ezeket a lé­tesítményeket kívánják fejleszteni. \ magyar rádió és televízió műsora Csütörtök, július 19. Kossuth-rádió: 6.20: Néhány perc tudomány. 8.10: Reggeli hangver­seny. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00; Rádiójáték. 9.45: Vidám fa­lusi képek — szvit. 10.10: Napi­renden. 10.15: Könnyűzene. 11.00: Rádiószabadegyetem. 11.25: Cho- pin-zongoraművek. 12.15: Abra- hám, Buday és Eisemann operett­jeiből. 13.00: Móra Ferenc versei. 13.10: Egy falu - egy nóta. 13.45: A bagdadi borbély. Operettrész­letek. 14.15: Gazdasági fórum. 14.25: Könnyűzene. 15.10: Zenés útibeszámoló. 16.00: Operettrészle­tek. 16.25: Lányok, asszonyok... 16.40: Kórusok. 17.10: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 17.20: Népdal- játék. 18.00: Hanglemez. 18.05: Ho­rizont. Az ipari rovat műsora. 18.25: Lengyel zenei bét: könnyű­zene. 19.00: Verdi: Álarcosbál. Opera. 21.45: Táborozó pedagógu­sok. 22.15: Virágénekek. 22.40: A mai jugoszláv próza. Előadás. 23.00: Tánczene. 0.10: Vonósnégyes. Petőfi-rádió: 14.15: Ifjúsági Rá­dió. 14.40: Zenekari muzsika. 15.35: Verbunkos muzsika. 16.05: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.15: Beethoven: G-dúr szonáta. 16.40: Könnyűzene. 17.20: Előadás. 17.35: Neves északi tenoristák. 18.40: Legkedvesebb verseim. 19.05: Tánczene. 19.55: A zene világa. TV. rész. 20.20: Élőszóval — mu­zsikával. 21.05: Az Előszóval — muzsikával c. műsor folytatása. Péntek, Július 20. Kossuth-rádió: 6.20: Jőreggelt! 8.10: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. 8.50: Tüskevár. XV. rész. 9.10: Történelmi operákból. 10.10: Napirenden. 10.15: Operett- finálék. 10.59: Lottóeerdmények. 11.00: Regényrészlet. 11.20: Hege­dűverseny. 12.15: Könnyűzene. 13.00: Gazdaszemmel. 13.15: Ka­marazene. 14.00: Könyvismertetés. 14.20: Keringők. 14.40: Sportoló Ifjúság. 15.15: Baráti országok gyermekei énekelnek. 15.30: Né­ger versek. 15.45: Dallal, tánccal a világ körül. 16.20: Periszkóp. Az ipari rovat műsora. 16.40: Sár­közi I. kantátája. 17.15: ötórai tea. 18.05: Könyvszemle. 18.20: Pásztory Ditta Bartók-műveket zongorázik. 18.45: A budai Sándor- palotában történt. .. 19.00: Pén­teken este; zene, vers, jelenet, ri­port, hangjáték stb. 23.00: Lengyel zenei hét; koncert két zongorá­ra. 23.28: Könnyűzene. Petőfi-rádió: 14.15: Tánczene. 15.10: Elbeszélés. 15.30: Balettszvit. 16.05: Riport. 16.15: Wagner-ope- rákbóL 1745: Ifjúsági Rádió. 17.35: Hangverseny gyermekeknek Mo­zart műveiből. 18.05: Zenés aján­dékműsor. 19.10: Ének és fuvola hangverseny. 19.45: Beszélgetés Szendéi Adám adjunktussal. 19.55: Népdalcsokor. 20.40: Gellért Endre írása. 20.45: Sporthíradő. 21.05: A Római Rádió és TV zene- és énekkarának hangversenye. Szombat, július 21. Kossuth-rádió: 6.20: Orvosi ta­nácsok. 8.10: Operettrészletek. 8.50: Lányok, asszonyok ... 9.10: Madrigálok. 9.25: Könnyűmuzsika. 9.40: Richard Strauss-dalok. 10.10: Óvodások énekelnek. 10.30: Népi zene és ének. 11.04: Rádiójáték. 12.15: Operarészletek. 13.00: Hazai kistükör. 13.15: Szív küldi... 14.00: Mai költők versei. 14.15: Zenekari muzsika. 15.10: Előszóval - muzsikával. Közben: 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.10: Köny- nyűzenel híradó. 17.30: Az Élőszó­val - muzsikával c. műsor foly­tatása. 17.45: A lengyel követ be­széde. 17.50: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 18.30: Hét po­fon. Színházi közvetítés. 22.15: Sporthíradó. 22.30: Galoppverseny­eredmények. 22.35: Táncoljunk! Petőfi-rádió: 14.15: Autósok és motorosok ötperce. 14.20: Az Ál­lami Népi Együttes műsorából. 14.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.00: Operakalauz. 16.05: Rádiójá­ték. 16.55: Olasz partizándalok. 17.15: Rádiójáték. 17.30: Opera­áriák. 18.05: Vidám hétvége. 18.30: Kamarazene. 19.05: Hanglemez­gyűjtők húszperce. 19.25: Láttuk, hallottuk. 19.45: Népi zene. 20.00: Hangverseny. 21.05: Orvosi taná­csok. 21.10: A hangversenyközvetí­tés folytatása. 21.45: Riport. 22.00: Könnyűzene. 22.30: Rádiójáték. Vasárnap, július 22. Kossuth-rádió: 5.56: Rákóczi in­duló. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.10: Zenés műsor. 7.00: Műsoris­mertetés. 7.15: Egy falu — egy nóta. 7.50: Falusi életképek. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.10: A Gyermekkórus új felvételeiből. 8.25: Részletek a Koldusdiák című operettből. 9.00: Édes anyanyel­vűnk. 9.05: Beszélgetés a zenéről. 10.00: Tánczene. 10.35: Munkáshét­köznapok. 11.00: Tánczene. 11.50: Versek. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. 13.00: Szív küldi... 13.30: Rádió­lexikon. 14.00: Liszt: Faust — szimfónia. 15.15: Lengyel zenei hét. 15.35: Nemzetközi kaleidosz­kóp. 15.55: Zenés barangolás Bén­iin óvárosában. 16.30: Üj Zenei CTjság. 16.55: Műsorismertetés. 17.10: Könnyűzene. 17.35: Kincses Kalendárium. 18.35: Orosz opera­részletek. 18.55: Kolozsvári Grand- pierre Emil új művéből. 19.10: Tánczene. 20.10: Szemtől, szembe. 20.20: Rádiószínház. 21.40: Népda­lok. 22.10: Sporthírek és totóered­mények. 22.20: Ügetőversenyered­mények. 22.25: Könnyűzene. 23.00: Szimfónikus hangverseny. 0.10: Filmdalok. Petőfi-rádió: 8.00: Bach orgona­művek. 8.30: Miska bácsi lemezes- ládája. 9.00: Szív küldi... 10.00: Mit hallunk a jövő héten? 10.30: Térzene Szegedről. 11.00: Verseny- művek. 11.35: A közterek művé­szetéről. Riport. 11.55: A Verseny- művek c. műsor folytatása. 12.30: Elbeszélés. 12.50: Művésziemének. 13.45: Zeng az erdő — operettrész- letek. 14.15: Mesejáték. 14.48: A Gyermekrádió műsora. 15.00: Gazdaszemmel. 15.15: Gounod: Mireille. ötfelvonásos opera. Közben: 16.25: fj] tanszék az Iparművészeti Főiskolán. Riport. 18.10: Szórakoztató zenekari mu­zsika. 19.10: Rádiójáték. 20.00: Fischer Annie zongorázik. 20.37: Magyar nóták. 21.00: Tánczene. 21.30: A betű mestere. 21.50: A Rádió és TV énekkara énekel. 22.10: Mahler-ősbemutató Buda­pesten. Előadás. A TELEVÍZIÓ MílSÜAA Csütörtök, július 19. 17.45: Zenekedvelő gyermekek klubja. 18.30: Óriás a gyárban. Közvetítés a Ganz-MAVAG-ból. 19.05: Telesport. 19.30: TV Híradó. 20.00: Prágától — Helsinkiig. 20.20: A Televízió bemutatja: A séta. Olasz film. 21.50: Hlasz film. 21.50: Hírek. TV Híradó ismétlése. Szombat, Július 21. 18.30: Júliusi kiáltvány. 19.00: A klsfilmek kedvelőinek. 19.30: TV Híradó. 19.45: Hétről-hétre. 20.05: Anna. Panni, Anikó. 21.05: A Jég művészei. Részletek a pá­rizsi jégrevű műsorából. 22.35: Hí­rek. TV Híradó ismétlése. Vasárnap, július 22. 9.15: Ifjúsági műsor. 1. Hétmer- földes kamera. Üttörő híradó. 2. Ludas Matyi. Az Állami Bábszín­ház előadásának közvetítése. 11.30: A gazdagabb szövetkezetekért. 14.30: Nemzetközi teniszverseny döntői. 19.30: Híradó. 20.05: Vasár­napi vers. 20.10: A torpedó visz- szalő. Magyarul beszélő angol filmszatíra. 21.40: Telesport. 21.55: Hírek. (A Magyar Rádió és a Televízió a műsorváltoztatás jogát fenn­tartja.) Rövidesen sor kerül egy közős megbeszélésre Salgótarján város­ban a salgótarjáni sportpályák helyzetének rendezésére. Felül­vizsgálják a gyermekjátszóterek elhelyezését és a vizsgálat ered­ményeként jobban elrendezett játszótereket építenek. Balassa­gyarmaton is a városi tanács feladatává tette a megyei végre­hajtó bizottság, hogy a labdarú­gás és az atlétikai sportágak bá­zisát fokozatosan a városi tanács nagyligeti sporttelepére helyez­zék át. Ennek érdekében építik meg az öltözőt, gondnoki lakást. Segítséget nyújtanak a somoskő- újfalusi és hollókői községek sporttelepének befejezéséhez Is. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Godó László Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó; Vida Edit Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi út 193. Felelős vezető: Fila István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: egy hóra 4 forint Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz I, Telefon: felelős szerkesztő: 12-94, párt-, tömegszervezeti és kulturá­lis rovat: 14—40, 10—79, ipari ro­vat: 10—64, mezőgazdasági rovat: 11—59, bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Telefon: 10-28.

Next

/
Thumbnails
Contents