Nógrádi Népújság. 1962. július (18. évfolyam. 53-60. szám)
1962-07-14 / 56. szám
2 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1962. július 14. A háború elkerülhető! A békét megvédjek! (Folytatás az 1. oldalról) Sokban a békeharcosoktól függ. mennyire sikerül egyesíteni az új világháború veszélye ellen minden népet, mindazokat, akik élni és alkotni akarnak. A szovjet miniszterelnök az egész világ haladó emberiségének figyelmét felkeltve hívta fel a háborús veszélyre a figyelmet. Elmondta, hogy a háborús készülődések még sohasem öltöttek olyan méreteket mint napjainkban. Nem a legteljesebb meggondolásra késztető-e az a számadat, amelyet a béke-világkongresszuson mondott el ugyan, de az egész világ emberiségének szól, hogy a tekintélyes nyugati atomtudósok becslése szerint a mai világban ”az atom- balál potenciálja” 250 000 megatonna, vagyis 250 milliárd tonna TNT robbanó erejű? Ilyenformán — hangoztatta Hruscsov elvtárs — földünk minden egyes lakosára már most átlag több mint 80 tonna robbanóanyagot tartalékoltak. Azok a számadatok, amelyeket felsorol, hogy például évenként az egész világon 120 milliárd dollárt költenek katonai célokra, amelyet az emberiség jólétének emelésére fordíthatnák. Megdöbbentő számadatok, megdöbbentő tények ezek, tükrözik azt a gyűlöletet, amely a háborús erőkben van az emberiség iránt. Hruscsov elvtárs ott a világ népeinek nagy parlamentjén leleplezte az amerikai hadügyminisztérium tervét, amely azt akarja érvényre juttatni, hogy a nukleáris fegyvert csak a fegyveres erőkre mérendő csapásokhoz használják, nagyvárosok ellen azonban nem. Az amerikai sajtó a hadügyminisztériumnak ezt a tervét úgy kommentálja, hogy a Fehér Ház jóváhagyta Hruscsov elvtárs azt mondja erre: „e szörnyű javaslatokat elejétől végig az emberek, az emberiség gyűlölete hatja át, mert törvényesíteni próbálják a nukleáris háborút és ezzel az emberek millióinak elpusztítását. Ez a javaslat azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei azokat az országokat akarják kitenni a fócsapásnak, amelyekben amerikai támaszpontok vannak és amerikai fegyveres erők állomásoznak. De becsapása ez magának az amerikai népnek, hiszen az amerikai nagyvárosok közelében is vannak fegyveres erők és ha a nagyvárosok közelében robbannak ezek a termonukleáris lövegek, megfertőzik a nagyvárosok népét is. Az erőviszonyok a béke javára tolódtak el Az amerikaiak háborús tervei ma már nem valósíthatók meg zavartalanul. Erről tanúskodik a Moszkvában ülésező Leszerelési és Békevilágkongresszus is. Hiszen ott milliók és milliók nevében beszélnek a küldöttek arról, hogy a háborút meg kell akadályozni és a háborút meg lehet akadályozni. De nem kivitelezhető zavartalanul a háborús terv azért sem, mert a népek millióinak nagy ereje mellett készen áll a Szovjetunió is arra, hogy szembenézzen a háborúkra törekvőkkel és lesújtson rájuk. Hruscsov elvtárs beszédében egyértelműen bejelentette, ha az agresszorok kirobbantják az atomháborút, maguk is elégnek annak tüzében. Mert. ha kirobbantják a háborút, a Szovjetunió súlyos csapásokat tud mérni a népek ellenségeire. A Szovjetunióban az utóbbi években 50, 100 és még ennél nagyobb megatonnás nukleáris fegyvereket, interkontinentális rakétákat készítettek és létrehozták a globális rakétát, amely ellen gyakorlatilag nincs védekezés, valamint a rakétaelhárító rakétát. Az amerikai kormánykörök nem rendelkeznek ilyen hatalmas haditechnikával és így nincs is meg a legcsekélyebb alap sem arra, hogy bárki azt gondolja, hogy az erőviszonyok a háborús agresszorok javára változtak. A Szovjetunió azonban a békére vágyó emberek millióihoz tartozik. A békét akarja. Mint a szovjet miniszterelnök mondta, idézve Lenin mondását: „A kard nem a mi jelvényünk”. Mi a békés együttélés lenini elvét vallottuk, most is valljuk és vallani fogjuk. Ez vezérelte a Szovjetuniót, amikor előterjesztette a teljes és feltétel nélküli leszerelési programot. És ezt ismerik szerte a világon, ismerik egyenként a béke-világkongresszus küldöttei is. Ismerik a havas Északon, a forró Délen, ismerik Ázsiában, ismerik Dél-Ame- rikában. Ma ezért a leszerelésért folyik a harc. Mert az Amerikai Egyesült Államokkal az élen a háborús agresszorok ki akarják kerülni a leszerelést. Háborút akarnak. De a népek a világon készen állnak, hogy rákényszerítsék az ellenállókra a teljes és feltétel nélküli leszerelést. Érthető, hogy egy ilyen józan, az emberiség javát szolgáló törekvést a legmesz- szebbmenőkig támogatnak az emberek milliói. S ez a moszkvai Leszerelési- és Bé- be-világkongresszuson rendkívül nagy erővel meg is mutatkozik. Giancarlo Vigo- relli az írók Európai Szövetségének főtitkára azt mondta a kongresszus egyik szünetében: „Hadd mondjam meg elöljáróban, az én alapvető ál láspontom: a nukleáris háború veszélye ellen harcba indulók közös akarata fontosabb, mint minden ideológiai, vagy egyéb szempont. Éppen ezért üdvözlöm Nyikita Hruscsov beszédét. Mondhatom, nem hallhattam volna jobbat, olyat, amely pontosabban megfelelne annak a parancsoló szükségességnek, hogy egyezményt kössenek az általános és teljes leszereléről”. Az írók Európai Szövetégének főtitkára mondta ezeket. A világnak egy másik táján élő embei. A mi megyénkben Ludányha- lászi községben él egy esperes plébános, Szabó Lajos, aki talán sosem hallott Giancarlo Vigorelliről, mégis gondolatuk mennyire találkozott, ö abban a kis községben a következőképpen nyilatkozik a békéről: „A hovatartozás kérdésére nyilatkozni ma nem nehéz. Különösen akkor, ha két dolgot átgondol az ember. Az egyik az, hogy Moszkvában több mint kétezer békeküldött napokon keresztül tárgyalja annak lehetőségét, hogy megmaradjon az élet, hogy egyszer és mindenkorra elmúljon a háború veszélyének még a gondolata is. Nem kötelességszerű-e ott állni, ahol békés élet, az igazi élet megvalósításáért fáradoznak, dolgoznak? A másik meggondolás, ha figyelemmel nézi az ember a magyar nép mai életét, életének alakulását, fejlődését, önkéntelenül is a szép termést Ígérő magyar mezőkre gondol. Örömet, boldogságot, életet Ígér ez. Ennek az életnek a teljes megérlelő- désére még idő, munka kell. De hogy ez a munka és idő meghozza az eredményt, ahhoz biztonság, béke kell. Érthető hát, nekünk ott a helyünk, ahol fáradoznak a béke teljes kialakításán, megvalósításán.” De mennyire összetalálkozik a gondolata annak az öt lu- dányhalászi dolgozó embernek is, akik ma közös erővel egymást segítve házat építenek, mert hisznek a békében. Puszta Andor, Kűri brigávezető a termelőszövetkezetben nyolc gyermeket nevel. Galcsik István Pipás tsz tag, Mester Henrik acélárugyári munkás, Lukács László postás, Bara- nyi Béla cigány-ember, munkás. Egyöntetűen vallják: „Azért, mert mi nem vagyunk Moszkvában a békevilágkongresszuson, azért mégis velük együtt gondolkodunk, élünk. Mi házat építünk és nem akarjuk, hogy ezt lerombolják. Végül is meg kell ezt érteni mindenkinek ezen a földön. A Moszkvában ülésező Leszerelési- és Béke-világkongresszus nem egy olyan fórum, amely csupán találkozott, elbeszélget és óhajokat hangoztat. Nem! Komoly munka folyik. Különböző bizottságok alakultak, hogy a tárgyaltakat mindenütt a világon megismerjék, élővé, elevenné váljék és egy hatalmas erővé növekedjék. Ezért van az. hogy szerte a világon igen nagy tekintélynek örvend és milliók kísérik figyelemmel a munkáját. A béke-világkongresszus iránti érdeklődést mi innen a megyéből tudjuk lemérni. Együtt a béke-világkongresszussal a leszerelésért A nógrádi iparmedence gyáraiban, bányatelepein a munkások és műszaki dolgozók a rádió és televízió készülékek mellett kisebb-na- gyobb csoportokban hallgatják, szemlélik a Moszkvai Leszerelési- és Béke-világkongresszus munkáját. Különösen nagy volt az érdeklődés kedden, amikor Hrucsov elvtárs beszédét tartotta. Nem túlzás, megteltek a művelődési otthonok, a klubok és ott kísérték figyelemmel a televízió- adást, valamint a rádió adását. Kisterenyén, Kazáron. Mizserfán, Mátranovákon a helyszíni közvetítések befejezése után is sokáig vitatták még a bányászok a békemozgalom e nagy történelmi eseményét. A nógrádi bányatelepeken a keddet követő napokban a munkakezdés előtti leszálláskor kisebb-na- gyobb csoportok beszélgettek a béke-világkongresszusról és Hruscsov elvtárs beszédéről. Orosz András vájár a kiste- renyei szénbányák egyik szocialista munkabrigádjának tagja ilyen beszélgetés alkalmából kijelentette: „Hruscsov- nak az a kijelentése, hogyha az agresszorok kirobbantják az atomháborút, ’maguk is elégnek annak tüzében, a Szovjetunió és a szocialista világ- rendszer erejét és végső győzelmét is jelenti.” Mi sem természetesebb, hogy megyénkből is szinte özönlenek a levelek a kongresszushoz Hakker Lajos a következőket írja: „Nyolcgyermekes családapa vagyok, magam és családom, valamint munkatársaim nevében mélységesen elitélem a háborút. Üdvözlöm a népek békeakaratát megerősítő béke-világkongresszust.” Milliók és milliók akarata jut ma érvényre Moszkvában. Békét akaró emberek akarata. Bizalom, erő, optimizmus. Mert a józan gondolkodású emberek bíznak, hogy a világ elkerüli a pusztulást. Van már erő, amely megakadályozhatja az újabb háborút. A háborúnak nem szabad bekövetkeznie. A term ^szövetkezetek női dolgozóit eredményesen szervezte a Nőtanscs az időszerű munkák elvégzésére Tanácskozott a megyei Nőtanáce Szerdán Salgótarjánban tartotta ülését a Nógrád megyei Nőtanács. A tanácskozáson a nőmozgalom féléves munkáját értékelték a nővezetők Seres Vladimírné megyei nőtanács titkár vitaindító beszámolója alapján. Az elmúlt félév alatt a nőmozgalmi munkának fő feladata volt: a nők általános műveltségének, politikai, kulturális színvonalának emelése, a termelési tervek teljesítésére való mozgósítás, valamint békeagitáció, békegyűlések, csoportos beszélgetések, háziagitáeiók szervezése a Hazafias Népfronttal együtt. A Magyar Nők Országos Tanácsa szervezésében januárban megtartott élenjáró termelőszövetkezeti asszonyok országos konferenciája után a megyében, járási és községi szinten hasonló jellegű tanácskozásokat szervezett a Nőtanács. Mintegy 4300 asszony vett részt ezeken a tanácskozásokon, melyeken az ötéves tervben megjelölt feladatokkal, a területvállalással, az új jövedelemelosztás kérdéseivel, a társadalmi tulajdon védelmével, az egységes paraszti osztály kialakításával és egy sor egyéb, a termelőszövetkezeti termelés javítását célzó tennivalóval foglalkoztak az asszonyok. Az egész országban nincsen annyi termelőszövetkezeti szocialista címért küzdő nőbrigád, mint amennyi Nógrád megyében tevékenykedik. Nálunk ugyanis a múlt évi három mellett, már 30 asz- szonybrigád küzd a verseny e legmagasabb formájában a termelési sikerek eléréséért, a szocialista embertípus jellemvonásainak kialakításáért. Eredményeket értek el a nőtanácsok a termelőszövetkezeti tagok és családtagok termelésbe való bekapcsolásában és sikerült megszervezni valamennyi termelőszövetkezetben a megművelendő területek egyénekre történő kiosztását is. Hasznosan tevékenykedett a Nőtanács a munkafegyelem megszilárdításának elősegítésében is. A vitában a nőmozgalmi feladatok megvalósításáért érzett felelősséggel határoztak a további tennivalókról a Nőtanács tagjai. Igen hasznosnak tartják a szocialista címért küzdő nőbrigád vezetők továbbképzésére tett javaslatot, mely szerint politikai és szakmai továbbképzés formájában segítenek majd a szocialista versenymozgalom vezetőinek továbbképzésében. Sok szó esett az üzemi dolgozó nők és a termelőszövetkezeti asszonytagok második műszakja könnyítésével kapcsolatos tennivalókról is. Javasolták: tovább kellene bővíteni a különböző szolgáltatások hálózatát, több és olcsóbb félkész ételek forga- lombahozatalát, háztartási gépek kölcsönző szolgálatának kiszélesítését illetően is további javulást várnak a falusi asszonyok. A tanácskozás résztvevői a Nógrád megyei asszonyok nevében táviratot küldtek a béke-világkongresszusnak, követelve: szüntessenek be minden atomfegyverkísérletet, tegyenek meg mindent a családok, anyák és gyermekek békés életének biztosításáért. Az I. fazekas a szocialista címért IV. 'Art-e, vagy használ az őszinteség? Lesznek, bizonyára lesznek vágták fejszéjüket, amely ön- néhányan, akik szemrehányást magában is tisztéletet ébresztő tesznek majd az eddig elmon- erőt sejtet. A követelményeket dottakért, hogy forradó sebe- ők, s nem mások támasztot- ket téptem fel, olyan ellenté- ták önmagukkal szemben, teket kavartam fel, amelyek Nem külső — belső parancsra tulajdonképpen már kihúnyó- tették. A mi dolgunk pedig ban voltak, hogy túlsötét ké- nem lohasztani — szítani a pet festek... Biztosan van- lángot, segíteni a nehézsé- nak, lesznek ilyenek. Hiszen, gek leküzdésében, és nem álmindig akadtak emberek — tatni önmagunkat, s másokat jószándékukban nem kételke- is, hogy azok majd maguktól dem —, akik vonakodnak megszűnnek. Segítenünk kell szembenézni az igazsággal, s azzal is, hogy takargatás nél- az ellentétek okozta ráncok kül feltárjuk: nem tudunk kisimulását inkább az időre még eleget, hogy igazán jól bíznák. No, hát hiszen én sem dolgozzunk. Nagy szerencse, vonom kétségbe, vannak olyan hogy kihevertük első „gyer- érzelmek, ellentétek, amelyek mekbetegségünket”, amely sajgását az idő csillapítja. De szerint a munkásság a hata- vajon az olyan ellentéteknek lom átvételével, egyben tudója mulasztását, amelyekről én lett nemcsak mindazon ismeírtam, rábízhatjuk-e az időre, reteknek, amelyek az állami csak azért, hogy „fel ne tép- és gazdasági élet igazgatásá- jük a sebeket”, vagy, hogy is- hoz szükségesek, de egycsa- ten bocsá’, „nehogy ártsunk pásra mindenféle műveltség az ügynek”? Avult a doktor, avult a pabirtokába jutott. Ó, hiszen tudjuk, hogy mire ez a tévetikája! Ehhez a betegséghez dés megfogalmazódott, s dogmeg végképp nem pászol. Ah- mává köwsedett, milyen utat hoz, a mostani állapotában jart J*-. Emlékszünk még a nemet es osztrák jobboldali csak egy segítséget tudok — ha már a kezdet kezdetén elszociáldemokrata vezérek mulasztották - nagy, kimé- lge\re: * munkásosztály, mivel letlen, nyílt, őszinte beszélge- ® kapitalizmus körülményéi tést az I. fazekasban, öszin- koz°* nem szerezhette meg teségre, százharmincnyolc em- az alla.m igazgatásához szűkben őszinteségére van szükség ^ges ismereteket, eretlen a önmaguk és egymás iránt SZOClalls fogadalomra. Várni Míg a betegség az egész szert vezeten el nem harapózik. És azt mondom, senki becsülje le az üvegfúvó műnkéi! ezzel a forradalommal — mondták — 50, talán 100 évet is. S majd esetleg, akkor. . . se Ezzel a tétellel Lenin, a leninizmus szállt szembe, s a kásokat, se mozgalmukat azzal, hogy nem bírják ki ezt gyakorlatban is bebizonyította, az őszinteséget. Olyan fába hogy a győztes proletárforradalom megteremti a feltételeket az államgazgatási tudományok elsajátításához, de ahhoz is, hogy a kizsákmányolás alól felszabadult osztályok a tudományok, a műveltség más ágaiban is felvértezzék magukat, nem annak üres csillogtatásáért, hanem a valóban felszabadult emberi élet kiteljesedéséhez... Aztán, mint a leninizmus annyi más tanítását, ezt is eltorzították. A burzsoá eszmék éllen folytatott harcot, voltak, akik kiterjesztették a kizsákmányoló társadalmak elnyomása idején létrejött emberi kultúra múltbeli és jelenkori kincseire. Nem kell messzi menni. Nem is olyan nagyon rég volt, hogy az Ember tragédiáját — amelyet Gorkij az emberiség egyik legnagyobb alkotásának tartott — reakciósnak bélyegezték. Még Goethe Faustja is egy időre bevonult a nem ajánlott irodalmi alkotások közé. A tudománynak csaknem minden, nem szocialista országban felfedezett eredményét félresöpörték azzal, hogy a rothadó kapitalizmus terméke. És amikor ezt a szellemi „steri- zálást” elméletileg is igazolni kelett, megszületett a gőgös tétel: A mi társadalmunk tagja, csupán azzal a ténnyel, hogy a szocialista társadalom polgára, fejjel kimagaslik a kapitalista társadalom bármely tagja fölé. Vagyis: nekünk már nincs kitől tanulnunk, meg nincs is miért... Hogy miért emlékeztetek a múltra, mert hiszen a múlté már ez az elmélet, abszurd- ságával és ostobaságával; a múlté, amellyel leszmoltunk. Azért emlékeztetek, mert — bár paradoxul hat — a vezetők szerepének túlbecsüléséből eredt, a munkásosztály, a tömegek lebecsüléséből, az irántuk való bizalmatlanságból. Ma, ha azt a szót halljuk: személyi kultusz, a legtöbb embernek Sztálin, Rákosi jut az eszébe. Nekem mostanság inkább az olyan megjegyzések, amilyet az egyik járás művelődésügyi vezetője ejtett el: „Nekünk nem Bánk bán kell most. Játszanak a faluban ma tsz- drámákat”. Vagy az olyan megjegyzések, amelyeket az I. fazekasban hallottam: „Ezek tíz forintért megfojtanák egymást egy kanál vízben, azért nincs köztük békesség.” Meg az ilyesmi: „Nem megy sehogyan sem a kollektíva kialakítása, pedig már engedményt is tettünk: egy negyedévben csak egyszer kell kollektíván elmenni valahová”. ... Bánk bán — ... megölnék egymást — ... engedményt tettünk ... Mint régről ittfelejtett kísértetek, csörgetik láncaikat, egyazon taktusra: „Éretlenek a tömegek”. És ez nem igaz. Üjra és újra: nem igaz. Hiszen, akárcsak másutt, — s ugyan miért lenne az I. fazekas ebben kivétel — itt is vannak, mint tapasztalták, fogyatékosságok. De nagyszerű eredményeik vannak, s a hibák felfedésétől, az igazságtól nem félnek, az őszinteséget és a vele párosuló segítő kezet szomjúhozzák. Ezt, ezt a szomjúságot kell oltani, nem sopánkodni, „engedményekről” papolni. Annál is inkább, mert segíteni van mit. Mindjárt itt van egyike a legégetőbb tennivalóknak. A brigádok közti ellentétek megoldása után, sorrendben az általános és szakmai művelt-
