Nógrádi Népújság. 1962. június (18. évfolyam. 44-52. szám)

1962-06-06 / 45. szám

8 ■OSRABIIlfBlláS 1962. jú»i*ts 6 SZÉP ERZESEK VAMSZEDOI Évszázados hagyomány szinte, gas áron, és szinte bosszantó fi>- bogy a kedves évfordulókat, a lényességgel kínálták az árusítás- nők nemzetközi ünnepét, az sál foglalkozók. Minden mozdu- anyák napját, és a pedagógus latukon látszott, hogy tudatában napot is egy-egy csokor virág vannak, virág kevés van, épp átnyújtásával tesszük meghit- ezért az érdekeltnek kell, így, tebbé. A virágcsokor nálunk szí- magas áron is, és tetszés sze­nekben pompázó szép szimbó- rint szabhatják az árát, ha a luma a szeretetnek, kifejezője ér- fizetés előtti utolsó forintból is, zéseinknek, ragaszkodásunknak. de virággal kezében indul isko­A nép tanítóinak, gyermekeink Iába ezen a napon minden is- okosodását irányító pedagő- kolás. gusainknak most lezajlott szere- Talán nem lehet hatóságilag fel- tetteljes ünnepére is virágvásár- lépni az üyen magatartás ellen, lássál készültek anyák és tanuló Hiszen mondhatják úgy is, akinek fiatalok. Tartozunk az igazság- nem tetszik, ne vigyen belőle, nak azzal, hogy bizonyos mér- Csakhogy nem is akarunk min­tákig a rossz idő rovására is ír- dent hatósági úton elintézni. Ar- hatjuk a viszonylag kevesebb vi- rói van szó inkább, hogy szép rágmennyiséget. Mert csakugyan érzelmeink, nemesen szép szóké­nem pompázott annyi virág és saink megcsúfolását, üzleti érde- disznövény magakelletöen a pia- kekhez lealacsonyító kijátszását con és virágboltokban^ mint más- látjuk egyes virágárusok anya­kor. gias magatartásában. Es ez ei­De az már mélységesen felhá- len minden érzelmünkkel, felhá­borító és elítélendő is, hogy ami borodott é. elmünkkel tiltako- volt, azzal emberhez nem méltó zunk. Méltatlan a szocialista er- formák között üzérkedtek a vi- kölcshöz az efféle számító okos­rágárusok, szép érzéseink e csú­nyán viselkedő vámszedői. kodás. £s ez vonatkozik kisipa­rosokra, őstermelőkre és alkalmi A szegfű szálját éppúgy, mint virágárusokra egyaránt. a csokorba szedett virágot, ma­Üjlaky — Csaknem 60 állami gaz­dasági dolgozó vett részt kü­lönféle szakmai tanfolyamo­kon Magyarnándorban az év első felében. Traktoros gépész tanfolyamon 21-en, kertészetin 25-en, állattenyésztésin 8-an, baromfitenyésztői és tejkeze­lői tanfolyamon pedig ketten ketten vettek részt. — Az éjféli nyomozás cí­mű bűnügyi dráma a Déryné Színház előadásában szerdán és a következő napokon Ka- rancsságon, Homokterenyén, Karancsberényben, Cereden, Nádújfalun, Etesen, Szécsény- ben és Pásztón kerül közön­ség elé. Az évad utolsó prö- mierje június 13-án lesz Ta­hi László: Esküvő című víg­játékából. — Salgótarjánban felülvizs­gálják a közúti forgalmat. Ennek alapján fogják megál­lapítani az autóbuszok indító- és végállomásainak elhelyezé­sét. — Csaknem 10 ezer forint bevételre tett szert a pásztói Béke Termelőszövetkezet zöldhagymából, salátából és palántafélékből. — Romhány községben ve­gyeskar alakult még az el­múlt évben. A vegyeskar most szorgalmasan próbázik, hogy részt vegyen a megyei bemutatón. — Felújítja gyümölcsösét a Somoskőújfalui Napsugár Termelőszövetkezet. Az ősz­szel 300 barackfát ültet pót­lásiként a kiöregedettek he­lyébe. — Hétfőre tanácskozott Szé- csényben a járási pártbizottság végrehajtó bizottsága. Az ülé­sen a növényápolási munkák megszervezésével kapcsolatos nőtanácsi feladatokat beszél­ték meg egyebek mellett. — Csütörtökön ülést tart a Salgótarjáni Városi Tanács. Az ülésen a tömegkapcsolati munka feladatait és a tanács­tagok társadalmi munkák és egyéb aktuális feladatok szer­vezésére vonatkozó indítvá­nyait, javaslatait hallgatják meg. A magyar labdarúgó válogatott újabb sikere a chilei világbajnokságon: Magyarország — Bulgária 6:1 (4:0) A labdarúgó világbajnokságon újabb nagy sikert ért el a ma­gyar labdarúgó válogatott vasár­nap Rancaguában. Az együttes nem tudott az angolok elleni csapattal kiállani. Ugyanis Gro- sits kézsérülése miatt nem vál­lalta a játékot, Rákosit pedig a szövetségi kapitány pihentette az angolok elleni nagy mérkőzés után. Helyüket nku és Göröcs foglalták el. A találkozón már az első 15 A LABDARUGÓ NB III-BAN percben 4:0 arányú vezetést szer­zett a magyar együttes Albert két, Tichy és Solymosi egy- egy góljával. A félidőig meg is maradt ez az eredmény. A második félidő 9. percében újból Albert volt eredményes, s 5:0-ra állt a találkozó. Azonban a bolgárok lelkesedése is meg­hozta gyümölcsét és szépjteni tudtak: 5:1. Nem sokkal később azonban Tichy nagyerejű lövésé­beállitotta a végeredményt: vei 6:1. A találkozó nagy magyar si­kert hozott, s abszolút sport­szerű küzdelmet. A magyarok tovább tartják jó formájukat, s szinte ellenállhatatlan játékot nyújtanak. Nagyarányú győzel­mükkel csoportjukban az első helyet s foglalták el, s most már minden bizonnyal bekerül­nek a nyolcas döntő résztvevői közé. Nagy fölénye ellenére nehezen győzőt! az SKSE Salgótarjánban került sor erre a találkozóra, ahol igen szép számú közönség előtt nagy fö­lénye ellenére is csak nehezen tudta megszerezni a győztes gólt a salgótarjáni együttes. A Chinoin játékosai szemre sok­kal tetszetősebben vezették táma­dásaikat, de mindössze csak két ízben tudtak veszélyt jelenteni Vári kapujára. Mindkét esetben, ha nagy üggyel-bajjal is, de a fiatal kiváló kapuvédő tisztázni tudott. A tarjániak sokszor hosszú ne­gyedórákra kapujukhoz szögez­ték ellenfelüket, de a belső já­tékot erőltetve, nem tudták át­törni a jól tömörülő, lelkes Cni- nőin védelmet. Ha pedig mégis sikerült, nagy idegességükben el­rontották a legjobb helyzeteket is. Különösen Zólyomi hagyott ki sok helyzetet. Két Ízben már csak a kapuvédővel állt szem­ben. Mindkét esetben elhibázta a labdát, belerúgta a kifelé jövő kapusba. Egyízben a felső sar­kon találta el a kapufát. Azon­ban a győztes gólt mégis neki sikerült megszereznie. A második félidőben szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes, mintegy 20 méterre a Chinoin kapujától. A labdának Rigó szaladt neki, s azt okosan Zólyomi elé gurította, aki a még rendezkedő Chinoin- védelem mellett a sarokba lőtte a labdát. 1:0. A hátralévő időben is a hazaiak támadtak többet de már nem tudtak több gólt lőni. A vendégek támadásai si­SALG. KOHÁSZ SE—CHINOIN 1:0 kertelenek maradtak, s Így az ] de a szerencse a hazaiaknak ked­A magyar rádió és televízió műsora Június T, csütörtök: Kossuth-rádió: 8.10: hangverseny. 8.55: Édes eredmény nem változott. Győ­zött a taijáni együttes, s >gy megőrizte els helyezését a tabel­lán a Nagybátonyi Bányásszal szemben. Nagybátonyi Bányász—Gáz­művek 3:2 A Gázművek otthonában nagy küzdelmet hozott ez a nagyfen- tosságú találkozó, melyet végül is a gólratörőbb csatársorral ren­delkező nagybátonyi együttes nyert meg megérdemelten 5:2 arányban. Ez a találkozó nagyfontosságú volt a Nagybátonyi Bányász ré­széről. De Jelentős volt a Gáz­művek részéről is, mivel a ki­esése elleni harcban számára döntő fontosságú minden egyes bajnoki pont. Baglyasaljai Bányász—Petőfí- bánya 4:0 Ezen a találkozón igen jól ki­jött a lépés a baglyasaljai fiúk­nak. A találkozó a hazaiak fö- lényéberi zajlott le. Csatáraik igen jó és erdeményes játékkal fel­őrölték a kemény vendég védel­met. Kábelgyár—Saig. ZIM 2:1 A kiesés elkerüléséért vívott el­keseredett harcban sajnos alul maradt ezen a találkozón a sal­gótarjáni együttes. A csatárok­nak kínálkozó helyzetekből csak egyet tudtak góllá értékesí­teni. GD Hajógyár—Kisterenyei Bányász 3:2 A Kisterenyei Bányász is ide­genben mérkőzött ezen a vasár­napon, s alulmaradt a hazaiak­kal szemben. A találkozó ki­egyensúlyozott küzdelmet hozott, rül. 11.00: Professzor az uborka- 18.00: Tánczene. 18.20: Gondolat, fán. Vidám műsor. 11.20: Balett- 19.00: A XX. század mestermú­Reggeli zene. 12.15: Könnyűzene az üdü- veiből. 19.35: Népdalcsokor. 20.25: löknek. 13.00: Gazdaszemmel a Fejjel a falnak. 22.25: Táncol­nyelvünk. 9.00: Okos Katica. Me- nagyvilág mezőgazdaságáról, junk! sejáték. 9.36: Régi nóta, híres 13.15: Tánczene. 13.35: József Petőfi-rádió: 14.15: Horgászok nóta. 10.10: Napirenden. 10.15: Attila legszebb verseiből. 13.55: ötperce. 14.20: Mezei csokoi. Johann Strauss Pesten. 10.55: Rá- Zenekari muzsika. 14.35: Az 14.45: Válaszolunk hallgatóink­dió szabadegyetem: valláskritika Ifjúsági, Rádió műsora. 15.10: A nak. 15.00: Operakalauz. 16.05: az ókori Hellasban. 11.20: Dalok Gyermekrádió énekszakköre. Vallomás. .Rádiódráma. 17.30: 12 15- Tánc- 15.30: Patkószegek. Elbeszélés. Hanglemezgyűjtők húszperce 15.45: Szív küldi... 16.25: Gyűl- 17.50: Johann Strauss: Kirándu- Dejtári Termelőszövetkezetnél tópontban: a politechnikai ok- lás a Bécsi erdőbe. 18.05: Orvosi j 4000 db görögdinnye és 8000 db tatás. 16.40: Sárközi István- tanácsok. 18.10: Zenés találkozó, j cukordinnye-palánta eladó. Ér­Raics István: Reng már a föld. 19.05: Suppé-nyitányok. 19.35: | deklődés 8-as telefonon. (327) 17.15: ötórai tea. 17.45: Rádióls- Móricz Zsigmondi Betyár. (Re­kola. 18.30: Jascha Heifetz hege- gémyismertetés.) dűl. 18.45: A budai SándOMJalotá­és hangszerszólók. zene. 13.00: A Gyermekrádió mű­sora. 13.10: Egy falu — egy nóta. 13.45: Nagy énekesek régi opera­lemezeiből. 14.15: A VII. párt- kongresszus óta történt. Előadás. 14.25: Dalok szárnyán. 15.10: Mag­vetés. Fiatal írók félórája. 15.40: Zenekari muzsika. 16.10: Lányok, asszonyok... 16.25: Táncdalok. 17.10: Moszkvai tudósítónk jegy­zete. 17.20: Gulyás László: Mátka­kérés. 17.35: Munkáshétkőznapok. 18.00: Szív küldi... 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Tánczene. 19.20: Verdi: A végzet hatalma. Opera. Petőfi-rádió: 14.15: Két Haydn szimfónia. 14.40: Az Ifjúsági Rá­dió műsora. 15.10: Daljátékok 20 00­zenéjéből. 15.50: A külföldi sajtó taUák. 20.40; Falurádió, hasábjairól. 16.05: Zongoraművek. 16.50: 1000 szó oroszul. 17.00: Fú­vósátiratok. 17.20: Ismeretterjesztő előadás. 17.35: Szimfónikus zene. 18.05: Élő világirodalom. 18.25: Heti hangversenykalauz. 19.05: ban történt __ P etőfi-rádió: 14.15: Operettrész­letek. 15.10: A Párduc unokái. 15.25: Cigánydalok. 16.05: A rend önkéntes védői. 16.15: Ka­marazene. 16.50: 1000 szó fran­ciául. 17.00: Fiatalok Zenei Új­ságja. 17.25: Ifjúsági filmklubok. 17.45: Fúvósindulók. 18.05: Köny- nyűzene. 19.10: Hangverseny az 19.30: TV Híradó. 19.45: A Ma- Opera utca c. műsor hallgatói- gyár Hirdető műsora. 20.00: Pesti nak. 19.40: Láttuk, hallottuk.. fl TELEVlZiÚ MÍÍS0M Június 7, csütörtök: 17.30: Vizsga az I/b osztályban. 18.15: Kisdobosok műsora. 18.45: Beszélgessünk oroszul. 19.00: Mű­sorismertetés. 19.05: Telesport. Nótacsokor. 20.35: Bemu­Június 9, szombat: Kossuth-rádió: 8.10: Verbunko­sok, magyar nóták, csárdások 8.50: Lányok, asszonyok . . . 9.10: háztetők. Magyar film. 21.30: Népi muzsika. 21.50: Hírek. TV Híradó ismétlése. Június 9, szombat: 17: • Magyarország-Franciaor­szág röplabdamérkőzés közvetí­tése. 19.10: Hétről hétre ... 19.30 . TV Híradó. 19.50: Koppenhága, sok műsora. 10.30: Könnyűzene Dán kisfilm. 20.10: Vizsgázunk Varsóból. 10.55: Rádióiskola, humorból. 21.00: Kár, hogy egy 11.40: A xvn. század zenéjéből, bestia. Magyarul beszélő olasz 12.15: Operarészletek. 13.00: Mit film. 22.30: Hírek. TV Híradó Tánczene. olvassunk? Könyvszemle. 13.15: ismétlése, vonós- Szív küldi... 13.50: Az Ifjúsági négyes. 9.50: Iskolai kórusok Rádió műsora. 14.20: Chopin: 12 <A Magyar Rádió és Televízió énekelnek. 10.10: Napirenden, etűd. 15.10: Előszóval muzsiké- a műsorváltoztatás jogát fenn­10.15: Dallal, tánccal a világ kö- val. 17.45: A Helikon-ünnep után tartja.) Schumann-kórusok. 19.20: Népi zenekari muzsika. 10.10: Övodá­muzsika. 19.55: A zene világa. Június 8, péntek: Kossuth-rádió: 8.10: 9.10: Csajkovszkij: m. Szirák községben egy új tömb­épület 1000 négyszögöles telekkel olcsón eladó, azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni lehet Szirákon, Malom utca 8 szám alatt, Pu- porka Árpádnál. (328) Községi tanácsok: Gyalogjáró építésére alkalmas, hidegen be­építhető aszfalt kapható. Gyártja a Betonútépítő Vállalat. Ara: 380,— Ftytonna. Az anyag helyi munkaerővel, gépesítés nélkül, házilag beépíthető. Érdeklődni lehet: Betonútépítő Vállalat, Bp. VI.. Népköztársaság útja 9. Tele­fon 423—999. Czudor László. (320) vezett. Kartal—Kazárí Bányász 2:0 Nagy meglepetés a kartaliak győzelme Kazáron, ahol a ven­dégeik igen jó és eredményes já­tékkal lepték meg a bányász­együttest. Hetvenkétezer forint a termelőszövetkezeti sportköröknek Mint minden évben, a MÉSZÖV az idén is elkészítette a központi sportalap felhasználási tervét, melynek értelmében a termelő­szövetkezeti sportköröknek 1962- ben 72 ezer forintot juttat. Eb­ből az összegből az első félév során mintegy 41 ezer forint ke­rült kiutalásra. A csécsei termelőszövetkezeti sportkör 3 ezer forintot kapott a sportalapból. Tizenegy mezzel, 1 futball-labdával és 4 pár sport­cipővel gazdagodott ennek követ­keztében a futballcsapat. A MÉSZÖV a jövő évben a sportalap költségvetésének elké­szítése előtt felmérést végez majd arra vonatkozólag, hogy a termelőszövetkezeti sportkörök­ben mennyi a földműves szövetke­zeti tag és ennek figyelembevé­telével határozza meg a kiuta­landó összegek mennyiségét. Csécsén a sportfelszerelés bővü­lése ezen a téren is eredményt hozott, a fiatalok közül 15-en lép­tek be az elmúlt hetekben a földművesszövetkezetbe. Már biztos a zagyvapálfalviak eisösége a megyei labdarúgó-bajnokságban Zagyvapálfalvi Építők— Bgyarmati MÁV 1:0 Vasárnap játszották le a me­gyei labdarúgó-bajnokság xm. tavaszi fordulóját, amelyen rang­adót vívott a Zagyvapálfalvi Épí­tők és a Balassagyarmati MÁV együttese. A rangadóra Zagyva- páifalván került sor, ahol nagy küzdelem alakult ki a két csa­pat között. A hazai fiúk nagy lendülettel, s akarással játszot­tak, de a vendégek Is jól felké­szültek erre a találkozóra, s méltó ellenfélként harcoltak. A nagy küzdelem után végül is a listavezető hazai együttesnek si­került gólt szerezni, amelyet nem tudtak a vendégek kiegyenlíteni a mérkőzés végéig, s így az újabb két bajnoki pont birtoká­ban már végleg magáénak mond­hatja a pálfalvi együttes a „baj­nok” címet. Ugyanis már csak két mérkőzés van hátra, amelyen semmilyen körülmények között nem tudják a pálfalvi együttes mögött álló csapatok behozni a hátrányokat. így a mezőny leg­kiegyensúlyozottabb játékát nyúj­tó Zagyvapálfalvi Építők együt­tese az 1962-63. bajnoki évben már egy osztállyal feljebb, az NB Ill-ban szerepel. A forduló további eredményei: Romhányi Építők—narancs­ai ja 4:0 Romhányban a hazai fiúk jó és eredményes játékkal biztosan szerezték meg a győzelmet a jó képességű bányászíiúkkal szem­ben. S tarjául Üveggyár—Zpáifalvi Bányász 1:1 Salgótarjánban méltó ellenfél nek bizonyult a zagyvapálfalvi együttes, s igy a bajnoki ponto­kon megosztozott a két csa­pat. Rétsági Honvéd—Forgácsi Bányász 2:1 Meglepetés a Rétsági Honvéd együttesének idegenbeli győzel­me, amelyet megérdemelt, mivel jobban, gólratörőbben játszott a Forgácsi Bányász otthonában is, mint a hazai együttes. Karancskeszi—Pásztó 1:0 Karancskesziben is nagy küzdel­met vívott a két együttes a két bajnoki pontért, melyet végül is a hazaiaknak sikerült megsze­rezni. Szécsény—Somos 2:2 Szécsényben a hazaiak igen lelkes játékkal otthon tudtak tar­tani egy pontot a jól játszó So- mosi Építők ellen. Bgyarmati Dózsa—Karancs- lapujtő 3:1 Balassagyarmaton a hazai együt­tes biztosan nyerte meg ezt a mérkőzést. Ménkes—Mátranovák 1:1 A két bányászcsapat küzdelmé­ben pontosztozás történt. A hazai csapat támadott valamivel töb­bet, de a győzelem elmaradt. Az átigazolási eljárásról FIGYELEM! Töltés és alapozási munkálatokhoz beton és vasbeton törmelék járdakészitéshez, etető- vályú céljára, melegágy készítés­hez, raktározáshoz alátétnek stb.- kiválóan alkalmas. Csökkent ér­tékű és selejt vasbeton termékek olcsó áron beszerezhetők az 1. sz. Épületelemgyárban. Budapest, XI., Budafoki út 78. Érdeklődni lehet 259—472 telefonon, vagy személye­sen, szombat kivételével minden nap reggel 10 órától 2 óráig. Ma­gánépítkezőket a FAERT-en ke­resztül szolgáljuk ki. (326) A magyar labadrúgás fejlődésé­nek elősegítése céljából a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség az idén is rendkívüli átigazolási kedvezményt engedélyez. Az idei villámigazolások há­romfélék. Klubot cserélhetnek az ifjúsági korból kiöregedett lab­darúgók, ha jelenlegi egyesületük hozzájárul. Egy csapat legfel jebb öt ilyen labdarúgó átiga­zolását kérheti. Az NB I-ben szereplő csapatok alsóbb osztályából kiadatási en­gedély nélkül igazolhatnak játé­kost, továbbá olyan első oe?fálvú játékosokat, akikre mostani klub­juk a jövőben nem tart igényt. Egy csapatból háromnál több Ilyen játékost nem Igazolhat. Azon alsóbb osztályú egyesüle­tek, ahonnan játékosokat elvisz­nek, két labdarúgónál többet nem kötelesek kiadni. A rendkívüli átigazolás június 25-től július 1-éig tart. A be­nyújtott kérelmeiket az erre a célra alakult bizottság bírálja felül és dönt vitás kérdésekben. Azokat a játékosokat és sport­vezetőket, akik e kedvezménnyel kapcsolatban vétenek a sporter­kölcs éllen fegyelmi úton von­ják felelősségre. NÓGRÁDI népújság a Msttv Szocialista Munkáspárt Nógrácl megyei Bizottsága és * megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Godó László Kiadja: * Nógrádi Népújság Lapkiadó V Felelős kiadó: Vida Edit Előállít)»: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján Rákóczi út 193. Felelős vezető: FUa István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivata lóknál és kézbesítőknél Előfizetési dij: egy hóra 4 forint Szerkesztőség: Salgótarján. Városi Tanács-köz I: Telefon: felelős szerkesztő: 12—94, belpolitikai és mezőgazdasági rovat: Itt-T9, ipari rovat: 10-64 adminisztráció: 11—59, bányai te! Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út fl Telefon: 10-29

Next

/
Thumbnails
Contents