Nógrádi Népújság. 1962. január (18. évfolyam. 1-9. szám)
1962-01-10 / 3. szám
1962. január 10. NÓGRÁDI NÉPÜJ8AG 3 A helyiipari szakszervezet félévi programjából Elkészült a Helyiipari Dolgozók Szakszervezete Megyei Bizottságának első félévi munkaterve. Ebben elsősorban azok a feladatok foglalnak el jelentős helyet, amelyek a második ötéves terv és az 1962. évi nép- gazdasági terv végrehajtásával kapcsolatosak. A megyei bizottság többek között napirendjére tűzi, hogyan ismertették a helyiipari vállalatoknál az idei tervfeladatokat, megvizsgálja a szocialista munkaverseny ez évi célkitűzéseit. A napirendek között szerepel az újítási mozgalom, valamint a szocialista brigádok versenyének értékelése is. Külön napirendet szentelnek az üzemi demokrácia, a nők és a fiatalkorúak helyzetének megtárgyalására. Az első félévi munkatervben szerepel a szak- szervezeti' bizalmiakkal, valamint az újítókkal történő tanácskozás megrendezése is. V sat.gOtar.tAni TABLAüveggyár idei műszaki terveiből • Teljesen befejeződik a rekonstrukció9 nagyjavítást végeznek a régi kemencén Levél szénmedencénk dolgozóihoz Elkészült az idei műszaki intézkedési terv a Salgótarjáni Táblaüveggyárban. Az elmúlt évi ‘8 millió négyzet- méteres termelési terv túlteljesítése után ebben az évben kevesebb — 7,4 millió négyzetméter — táblaüveget kell a gyárban termelni. Ennek az az oka, hogy a régi kemence, a Zagyva I. 68 napos nagyjavítási időre leállt. A május 2-án kezdődő javítási időszak után a tervek szerint csak július 9-én kerül sor az első üvegbúzásra. Ezért közel 300 munkanap esik ma]d ki a termelésből. A nagyjavítás ellenére is biztosítják a 7,4 millió négyHarc a bányatűz ellen A szilváskői bányaüzemben — szinte az üzemeltetése óta — állandóan tűzveszély fenyegeti a bányászok munkáját, az egyenletes termelést. Bányászok, műszaki dolgozók és bányamentők küzdenek hónapok óta e veszedelmes vész ellen, többé- kevésbé sikerrel. Előfordult azonban már nem egyszer, hogy a tűz következtében az egész üzemben meg kellett szüntetni a termelést, a dolgozókat a felszínre kellett rendelni. így egy-egy nap nem kevesebb, mint 34 vagon szén esett ki a termelésből. A tűz végleges lokalizálása szinte teljesen lehetetlen, mert a művelés régi, lefejtett terület alatt történik. Nehezíti az oltást az is, hogy nagyon vékony a szén takaró rétege, egy-egy omlás esetén a tűzfészek a külszínről is tápanyagot kap. A bányászok munkájának biztonsága érdekében a műszaki dolgozók új szellőztetési eljárást vezettek be. A vízvágatba új szellőzőt szereltek, s ezzel megfordították a szellőzés irányát, csökkentették a tűz terjedési lehetőségét. A legjobbak között ....jemmxas ■ ■ ■ t ik <yd Géczi Józsefné falazó, férje szocialista brigádjában dolgozik a Tűzhelygyárban. Naponta 60 tűzhely falazását készíti el, ezzel segíti brigádja egyenletes termelését. zetméteres termelési terv teljesítésének és a kemencék jobb terhelésének lehetőségét kihasználva a régi kemencén naponta közel 300, a Zagyva II-nél pedig több mint 800 négyzetméterrel növelik a termelést. Emellett még számos olyan intézkedést hajtanak végre, amelyek bizonyítják a gyár gazdaságosabb munkáját. így például kísérleteket folytatnak olvasztásgyorsító anyagokkal. Lényeglesen megjavítják a belső anyagtárolást, biztosítják, hogy a nyersanyagok csak megfelelő laboratóriumi elemzés után kerüljenek keverésre. A gyár munkájának javításához hozzájárul majd, hogy jobb energiaellátást biztosítanak, kidolgozzák és egészen a csoportvezetőkig lebontják a - belső ügyrendet. Megerősítek a TMK-t, több intézkedést tesznek a gyors és pontos karbantartás érdekében is. be- bányászaink egyenletes és gazdaságos termelését. A szénfal mellett dolgozó 2 Kedves elvtársak! Szénme- technológiai fegyelem Sdencénk fizikai, műszaki és tartásával biztosítsák A műszaki fejlesztés másik ^adminisztratív dolgozói! nagy témaköre a gyár teljes s rekonstrukciójának befejező- S Az 1961. év feladatainak se. Ennek keretében a régi § tel jesítésével nagymértékben vájárok az elmúlt években kemencén történő nagyjaví-ffhozzájárultunk második öt- derekasan megállták helyü- tás és más intézkedések s éves tervünk sikeres végre- két a munka frontján és te- mellett mintegy 15,5 milliós hajtásához. Ezzel kivívtuk a vékenyen hozzájárultak forintot költenek az új ke-§megye> (|e az egész ország szénmedencénk eredményei- mencére, a Zagyva II-re. Ez- c dolgozóinak elismerését és hez. A jövőben munkájuk ziel a Zagyva II. fejlesz- megbecsülését. Elért ered- jobb megszervezésével, gépi tése befejeződik. Megkez-Stnényeínkkel bebizonyítottuk, berendezéseink gazdaságosabb dik az új kemence nagy ed- § hogy méltóak vagyunk pár- kihasználásával, a palaszá- zőüzeme építésének előkészü-^ tunk, kormányunk bizalmán zalék csökkentésével, a hallétéit. Ez ra, szerető gondoskodására, esetek megelőzésével éa a S szocialista munkaversenyaz új edzőüzem 16 millió ff Most, amikor átléptük az ben való aktív részvétellel forintos költséggel épül rI962-es év küszöbét, úgy' kell segíteniük megnövekedett majd fel. ^kell dolgoznunk, hogy a má- feladataink teljesítését. §sodik ötéves terv célkitűzéA kis edzőüzem, amely két-§se*ne*1 megvalósításából a ... _..^nógrádi szénmedencére hárm llio torintba kerül, ez ev y ruj£ feladatokat — az el- dolgozók munkája is hozzá- végéig készül majd el. § műit évihez hasonlóan — si- járul eredményeink alakuláff kerrei oldjuk meg. Ezt el- sához. Éppen ezért szorgal- A mintegy 24 főbb téma-S v^rja {ölünk szeretett, pár- műk és tudásuk teljes oda- kört és számos alpontot ma-^tmjjf £s kormányunk, elvárja adására van szükség ahhoz, gában foglaló műszaki in-ff dolgozó népünk. hogy elősegítsék az üzemek tézkedési terv alkalmas arra.,. és az egész szénmedence felhogy a Salgótarjáni Tábla- 5 Feladatunk semmivel sem adatainak teljesítését, üveggyár ebben az évben is § kisebb, mint eddig volt, sőt teljesítse. sőt túlteljesítse«:— éppen pártunk VII. kongfeladataii.t. ,? resszusából fakadóan • ~~ pünk életszínvonalának A szállításnál, a műhelyek- há- ben és egyéb területeken Az üzemek műszaki és gaz- né- dasági vezetői, a párt, szak- nő- szervezet és a KISZ vezető§ velése érdekében nagyobb, ségei. aktivistái még szoro- ff mint eddig bármikor volt. sabbra fűzzék kapcsolataikat, ? Ebből ered, hogy tovább kell hogy közös tervekkel, közös _ _ i fokozni mennyiségi termeié- akarattal, a munkafegyelem Sn«l»ll rm luin#,lmií Áe ItAnxrormií‘ttünket, az összüzemi telje- betartásával, indítsunk harmault, a buzoimu es a nengermi»|sítméDy fokozásával m'eg eot az 1%2-es év feladataiHárom gyárrészleg sikeresen nem teljesíti tervét * kell teremteni termelékeny- nak sikeres teljesítéséért. S ségünk növelését, javítani A Salgótarjáni Acélárugyárban az év első munkahetén azok a gyáregységek értek el kimagasló eredményeket, amelyek a múlt évben is az élen jártak. Hatodikéig bezárólag a kovácsológyár, a vasöntöde és az acélöntődé «teljesítették 100 százalék felett havi tervük esedékes részét. Jó eredményeik alapja, hogy megfelelően előkészültek az indulásra, már a múlt évben megteremtették a zavartalan munka feltételeit. A gyár egészét a huzalmű Kkell a szén minőségét —'az Bányászok műszaki, és adós a hengermű gyá-részlegek ~ önköltség csökkentésével minisztratív dolgozók! húzzák vissza. Ez előbbiben \ egyetemben. Nagy feladat végrehaj96,7 az utóbbiban 70,1 száza-§ tása áll előttünk. Munlókos az első hét teljesítmé- Dolgozóink előtt ma már kánk fő irányvonalát úgy ha- nye. Kétségtelen, hogy a hu- 5 ismeretes, hogy az új terv- tározhatnánk meg röviden: a zalműben az anyagellátás § évben — 1961-hez viszonyít- mennyiségi előirányzat telje- nehézséged, a hengerműben Sva — naponta 45 vagon sítése mellett fő feladatunk pedig a kísérletek, az új ^ szénnel kér többet tőlünk a termelékenység növelése, a gépek működésének kezdeti ^népgazdaságunk, s a terme- minőség javítása, az anyaggondjai hátráltatják a mun- jjlékenység fokozása érdeké- takarékosság, melyek végső kút. Kben összüzemi teljesítmé- soron az önköltség csökkenc nyűnkben 65 kilogrammos léséhez, a gazdaságosabb ter- Ernnek nyomán a gyár az S emelkedést kell elérnünk, első héten csak 93,4 százalék-§ ra teljesítette tervét. Ez vi-c Ha ezt a két tényezőt vesz- is sikerrel, szocialista mun- szont kedvezőbb, mint a ko- 3 szűk is alapul, arra kell. hogy kaversenyünk lendületével rábbi években szokásos 80—\ serkentse műszaki dolgozó- valóra váltjuk, büszkén 85 százalékos tervteíjesítés. pinkát, hogy időben biztosít- mondhatjuk: eleget tettünk ff sanak elegendő fejtésre kész pártunk, dolgozó népünk szénmezőt, további erőfeszí- akaratának, segítettük má- \\ léseket tegyenek több és kor- sodik ötéves tervünk megmeléshez vezetnek. S ha e feladatokat ebben az évben feV:: I f- .■£«« ■ <•; vl » ■ X 'vWí Mpnlf07liilr a Gáli IV ne airna UnfrlOFÍfOOCf §szerűbb tömegtermelő mun- valósítását, hazánkban IBbynCZUIn U UQll IT ES fllUití vIliEÍEIIIIESEi | kabelyek kialakítására, a fej- szocializmus építését. y tettebb technológia alkalmaIgen komoly, felelősségtel- gyűjtő, s két, egyenként per-§ zására. Minden körülmények eenként 1000 liter víz to- ff között biztosítaniuk kell már nunh vabbrtasara alkalmas szi-ff _____ - . . , . , , v attyút is felszereltek. § meglevő gépeink jobb faff használását, a veszteségidők Az előkészítő munkák után | csökkentését, a szállítóvágajes munka kezdődik a mát ranováki bányához tartozó G*áti IV-es aknában. A lefejtésre váró szénterület előtt nagymennyiségű víz gyü- lemlett fel a régebben mű velés alatt állt vágatokban. Ez a vízmennyiség veszélyes lehet a jelenlegi művelésnél. A bánya vezetői — a tröszt műszaki gárdájának segítségével — már megkezdték előkészületeket a víz lecsapolására. Elkészült a vízAndó Sándorné brigádja az export árukat készíti elő csomagolásra a Salgótarjáni Üveggyárban. Az üzemben a legjobbak közé tartozik ez i kollektíva. Az év első műszaki tanácskozása Nógrádkövesden (Tudósítónktól) Megtartották az év első műszaki tanácskozását a Nógrádkövesdi Kőbányában. A tanácskozásban a műszaki dolgozók mellett részt vettek a mozgalmi szervek vezetői is. Megállapították, hogy a szandai és a bereeli üzemegységek gépesítésének befejezése után minden lehetőség megvan a megnövekedett tervfeladatok végrehajtására. A vitában (több hasznos javaslat is elhangzott. Fülöp Zoltán gépészmérnö«k javasolta, létesítsenek egy javítóbrigádot, amely az elromlott gépeket azonnal helvrehozza. Szóvá- tette a gépalkatrészek megfelelő biztosítását is. A főbá- nyamesterek ismertették elgondolásaikat a megnövekedett terv teljesítésében. A párttitkár elvtársak arról a segítségről szóltak, amelyet a jövőben a gazdasági, műszaki vezetőknek kívánnak adni a pártszervezetek. Ehhez a munkához kíváJó szerencsét! Pothomik József a tröszt igazgatója a napokban megkezdik víz lecsapolását. is. a % tok karbantartását, a munka • $ jobb megszervezését. A Tarják János a trösztbizottság elnöke V^W^WVVWWVVWWV‘jWlrfWVWWVtfVWWWWVWVWVVjiVVWWSWf»IVVWWVWWVWlW*tfVVW Még idejében! Nem volt túlságosan nyugalmas és vidám szilvesztere Czink Jakab elvtársnak. A Kőbányai Porcelánárúgyár balassagyarmati telepének igazgatója az év utolsó percéig sem volt biztos abban, vajon a gyár teljesiti-e éves tervét, vagy sem. Mikor hazautazott családjához, még mindig hiányzott jó három- százezer forint. így aztán nem csoda, hogy mfyj a feleségének is feltűnt komor hangulata. Másodikén aztán kiderült, hogy kezdődhet a vigasság, mert szinte a tizenkettedik órában a gyár teljesítette éves tervét. No, persze, ami a vigasságot illeti, ott jó lesz óvatos duhajnak lenni, nehogy a következő szilveszter is hasonló izgalmak közepette teljen. Tavaly még sok minden mentette ezt az állapotot. Az egy éve működő gyártelep munkásgárdájának tapasztalatlansága, gyakorlatlansága, az export-termelés arányának emelkedése 10-ről 30 százalékra, ami természetesen lassította a termelés ütemét, a gyakori áramszünetek (a balassagyarmati hálózatátépítés miatt) hiányuk ónozott rézhuzalból — természetesen okoztak zökkenőket. Rossz fekvése miatt a jelenlegi munkacsarnok párás, nedves. Néha bizony megtréfálta a gyáriakat: a gyártmányok két ellenőrzése során kétféle eredményt mutattak a műszerek. Az idén már úgy kell megszervezni a termelést, hogy ilyen meglepetések többé ne érhessék a műszaki vezetőket. Hanem, azért máris elmondhatjuk, hogy ez az év sem kezdődött valami jól. Más gyárakban, vállalatoknál már vígan folynak a tervmegbeszélések, itt sem a program, sem a terv még nem ismeretes. így csak a tavalyi tapasztalatok után igazodhatnak. Nem valami biztató kezdet ez a gyár vezetői számára sem. Annál is inkább, mert az idén a folyamatos termelés biztosítása mellett sok munkát ad a fejlesztési terv Végrehajtása is. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a telep már az idén megkétszerezi munkáslétszámát, s az ötéves terv végéig további létszámemelésre lesz szükség. Megnövekedik a termelés, amelyet szolgálni fog az új műhelycsarnok, karbantartó üzem és kazánház. A dolgozók kényelmét és egészségét majd a korszerű ebédlő, öltöző-fürdőépület szolgálja, új irodaépületet is kap a gyár. Foglalkoznak azzal a gondolattal is, hogy célgépgyártó üzemrészt is létesítenek, amely a helyi és a budapesti telepet is ellátná modem gépi berendezéssel. Sajnos meg kell mondani, hogy a fejlesztés már az első lépésnél magakadt. Késik ugyanis az új műhelycsarnok műszaki átvétele, illetve statikai vizsgálata. Ha januárig ez megtörtént volna, márciusban már termelhettek volna benne. De a statikai vizsgálatot végző intézmény, az ÉTI, még csak nem is biztatja valami közeli dátummal a vállalatot. Márpedig feltétlen gyors intézkedésre van szükség, találni kell valamilyen megoldást. Ezt még inkább sürgeti az a körülmény is, hogy értesüléseink szerint, a statikus komoly kifogásokat emelhet a csarnok teherbíró képességével szentben. Tehát valószínűleg átépítésre kerülhet sor. Ez az összes terveket, határidőket kibillentheti. Minden kezdet nehéz. De ez a telep működésének második esztendejében már nem lesz mentség. Még időben felhívjuk az illetékesek figyelmét, nehogy év végén a tervek meghiúsulásáról kelljen beszámolni olvasóinknak. Cs. G.