Nógrádi Népújság, 1961. november (17. évfolyam, 88-96. szám)

1961-11-01 / 88. szám

1961. november 1. NÓGRÁDI NÉPÜJSAG 7 Sértődés nélkül Brentano lemondásának visszhangja A természetben és a társa­dalomban az ellentétek egy­sége és harca a fejlődés for­rása. Ez a szocialista társa­dalom építésében nem más, mint a bírálat és az önbírá­lat. Ez az, ami előre viszi fejlődésében a munkát, segít bennünket abban, hogy kifi­nomultabb módszerekkel és egyre eredményesebben vé­gezzük el feladatainkat a gaz­dasági és a politikai élet minden területén. A bírálat és önbírálat fel­rázza a tespedtséget, a tunya­ságot és ösztönzi az embere­ket arra, hogy soha meg nem nyugvó szorgalommal mun­kálkodjanak a saját maguk, embertársaik, az egész dol­gozó nép érdekében. A jól alkalmazott, a meg­felelő időben, megfelelő he­lyen és megfelelő alaposság­gal elmondott bírálat, nagyon sokszor hozzájárult már ah­hoz, hogy egyéneket, kollek­tívákat helyes útra tereljen. De miből kell ennél ki­indulni? A megbíráltalak el kell fo­gadni azt, hogy a bíráló szá­jába, vagy tollára a szavakat a hibák felszámolása, a mun­ka jobbá, eredményesebbé té­tele adta és nem az intrika, vagy más egyéb rossz emberi tulajdonság. Ezt egyébként a bírálónak is meg kell szív­lelnie. Ezen vezérgondolat mellett még egy ser más mérvadó szempont van a bí ráló számára. így: aktualitás, hely, idő, a bírálat pontos­sága, a helyes információ stb. stb. Egyszóval alaposan elő kell készíteni módszerében is a bírálatot, hogy azt a dia­lektikus gondolkodásmód jel­lemezze. A sajtónak és a sajtó mun­kásainak ezeket a bírálat és önbírálat alkalmazásához szük­séges követelményeket még fokozottabb mértékben kell betartani, mint másoknak. Azt hiszem nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ez miért van így. Elég arra utálni csak. hogy a kommunista sajtó és munkásai amel­lett, hogy ténydolgokat ál­lapítanak meg és rögzítenek a gazdasági, a társadalmi és politikai élet területéről, igen fontos feladatuk az, hogy kri­tikusan nézzék a dolgokat és az eredmények megmutatása mellett kellően világítsák meg a hibákat, a hibák okait és javaslatokat tegyenek a hibák kijavítására. Miért szükséges ezt így le­szögezni? És itt térnék rá mondani­valóm lényegére. Az utóbbi időben a sajtó úgynevezett „negatív” cikkeket is írt egy pár vállalatról, vállalatnál ta­pasztalt hibákról. Kellően, ahogy az „elő van írva”, építő bírálattal mutattunk rá a hi­bákra és a hibák kijavításá­nak módjára. Ténylegesen nagy munka előzte meg eze­ket a cikkeket és a cikkírót — legyen erről meggyőződve a vállalat vezetősége — a jó­szándék vezette munkájában és a cikk tükrözte is meg­felelően a való helyzetet. Eddig rendben is volna. Azonban — és ez aggasztó tünet az utóbbi időben a bírá­lat fogadását illetően — egye­sek nem úgy vélekedtek, hogy a sajtó segíteni akart a mun­ka még eredményesebbé téte­lében, hanem úgy gondolták, hogy van az újságíró és van a gazdasági vagy más egyéb vezető és az újságírónak az a feladata, hogy az eredmé­nyekről beszámoljon, de az „isten ments”, hogy írjon a hibákról. Ha pedig feltárta a hibákat, például gazdasági té­ren, a munkafegyelem terén, vagy rámutat a szocialista együttélés szabályainak meg­sértőire, akkor az érintett fel­veszi a „teniszütőt” és dobja vissza a „szervát” azon nyom­ban. Egyik üzemünknél ez odáig ment, hogy rendkívüli párt VB ülésen kellett megvitatni a kérdést és elfogadtatni egy fiatal vezető műszakival, hogy nincs igaza, a végrehajtó bi­zottság is elmarasztalta őt magatartásáért, az építő bírá­lathoz való rossz hozzáállá­sáért. Egy másik műszaki vezető intrikának vette, mint ahogy később bebizonyosodott, a jo­gos bírálatot egyik üzletház építése körül tapasztalható hanyagságukért. Ennek han­got is adott olyan értelem­ben, hogy kétségbe vonta a cikkíró szavának hitelességét annak ellenére, hogy a cikk a valóságot mutatta meg és az arra lakók és járók nap mint nap meggyőződhettek annak hitelességéről. (Később aztán ő maga is meggyőző­dött.) Több példát is lehetne hozni még, ami azt bizonyítja, hogy egyes felelős beosztású gazdasági vezetőknél nincs megfelelő hozzáállás az őket érintő bírálathoz Szeretnénk, ha megértenék ezek az emberek: a sajtó munkásának az a törekvése, hogy reálisan tükrözze és pártosan, szigorúan a népgaz­daság, a szocialista társada­lom érdekeinek megfelelően magyarázza a hiányosságokat és adjon javaslatokat a hi­bák kijavítására. Tudjuk azt, hogy munkájában a sajtó munkása is tévedhet. De dur­va hibák nem jellemezhetik és nem is jellemzik a mun­káját, hiszen a cikkek köz­lése előtt azt többszörös el­lenőrzés előzi meg a hiteles­ségét illetően. Mi igyekszünk minél pontosabban ábrázol­ni a valóságot. Ezt igen sok gazdasági ve­zető megérti és segítségnek veszi, ha rámutatunk lapunk hasábjain az eredmények mellett a munkában tapasz­talható habákra is. így fogadják cikkeinket például — még ha negatívak is — a Salgótarjáni Acéláru­gyárban, a Nógrád megyei Szénbányászati Trösztnél, a vasútnál és még lehetne so­rolni sok más vállalatot. Ezt a cikket se értsék fél­re, mert segítség kíván len­ni. Mi nem azt várjuk, hogy a különböző szervek vezetői virágcsokrokkal fogadják a bírálatot. Ellenben azt elvár­juk, hogy a feltárt hibák igaz voltát elismerjék és ezek ismeretében javítsák is ki azokat a vállalatuk és az egész népgazdaság érdekében. Ez a legszebb „virágcsokor” a mi számunkra is. Godó László Bonn (MTI) Brentano külügyminiszter lemondása — írják nyugati hírügynökségek — csak fo­kozta a zavart és bizonyta­lanságot Bonnban. A nyugat­német politikai pártok szó­vivői nem is tudtak azonnal állást foglalni az új fejle­ményt illetően. A DPA köz­lése szerint a CDU-ban Bren­tano lépése nyugtalanságot Hanoi, (Üj Kína) A vietnami tájékoztató iroda közli, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlése, melynek ülés­szaka a napokban ért véget, felhívással fordult a világ több országának parlament­jéhez, hogy ítélje el az Egye­sült Államok dél-vietnami agresszív terveit és tevékeny­ségét, s támogassa a vietnami népnek országa békés eszkö­zökéi való újraegyesítéséért vívott harcát. Mint a felhívás hangoztat­ja, a nemzetgyűlés mélysége­sen aggódik a amerikai im­perialisták veszélyes összes- küvése miatt, akik lázasan folytatják az amerika-barát Ngo Dinh Diem-kormány ka­tonai támogatását és arra ké­Összeült az E NSZ-közgyűlés New York: (MTI) Hétfőn délután — magyar idő szerint 21,31 órakor — összeült az ENSZ közgyűlés plénuma, A közgyűlésnek előbb ha­tároznia kell az ENSZ kon­gói akciója finanszírozásának kérdésében, majd rátér a Biztonsági Tanács és a Gaz­dasági és Szociális Tanács új tagjainak megválasztására. keltett, a szociáldemokraták pedig azon panaszkodnak, hogy Brentano lemondása miatt kétszeresen súlyossá vált a politikai helyzet. Adenauer kijelentette, rend­kívül sajnálja külügyminiszte­rének lemondását, de hozzá­tette, hogy Brentano távozása nem jelenti a bonni kormány külpolitikájának megváltozá­sát. szülnek, hogy amerikai és más Seato-csapatokat küld­jenek Dél-Vietnamba. A Hazafias Népfront Salgó­tarjáni Járási Bizottsága pén­teken, október 27-én ülést tar­tott. A bizottsági ülésen Va­dász Ferenc, járási népfront­bizottsági titkár tartott beszá­molót a járási bizottság és a községi népfront-bizottságok munkáját tanulmányozó bri­gád vizsgálatának eredményei­ről. Megállapították, hogy még mindig nem állnak hivatásuk magaslatán a járási és községi bizott­sági tagok, kevés önálló feladatot valósítanak meg, többnyire felülről jövő utasí­tásokra várnak. Értékelték a bizottságok pozitív tevékeny­ségét is, amellyel a termelő- szövetkezetek megszilárdítá­sát, a községfejlesztési tervek megvalósítását és számos párt és tanácsi rendezvény megszervezését segítették elő. A résztvevők mintegy 50 százaléka nagy aktivitással szólt hozzá a problémák meg- vi tatásához és több ésszerű kezdeménye­Mende, a Szabad Demok­rata párt elnöke olyan kommentárt fűzött Brentanó- nak a kormányból való kivá­lásához, amelyben meg sem említette a külügyminiszter nevét. Diplomatikusan csalt annyit mondott, hogy a sza­bad demokraták az eddigi koalíciós tárgyalások alkal­mával kifejtették, hogy kitar­tanak a nyugati hatalmakkal való együttműködés és a ve­lük kötött szerződések végre­hajtása mellett. Párizsi diplomáciai körök­ben Brentano lemondása kö­vetkeztében minden figyelem az utódlás kérdésére irányult és legtöbben Keisingert emle­gették esélyes utódként. zés és elgondolás született a munka további javítása elő­segítésére. Az ülésen felszólalt dr. Bartha Róbert, a Hazafias Népfront megyei titkára is. Elmondotta, hogy nem kel­lően szervezték meg a bizott­sági ülést. Általában még nem mindenütt ismerik jelen­tős szerepüket a népfront­bizottsági tagok. Pedig a leg­utóbbi országgyűlésen Kádár János elvtárs is kiemelte a népfront-bi­zottságok és aktívák je­lentős feladatait, az emberek megnyerésében, a párt- és kormányhatározatok megvalósításában. Az utóbbi időben különösen az számít hibának, hogy a népfront­bizottságok nem vonják be kellően az egyes részfelada­tok megoldásába a pártonkí- vülieket. A jövőben az egyik legfontosabb tennivaló — ha­tározták el a bizottsági ülés résztvevői — a pártonkívüli dolgozók megnyerése a Nép­front által kezdeményezett feladatok megvalósítására. Á vietnami nemzetgyűlés felhívása a világ parlamentjeihez Több önállósággal, nagyobb tömegbázissal dolgozzon a népfront tlLEST TARTOTT A HAZAFIAS NÉPFRONT SALGÓ­TARJÁNI JÄRÄSI BIZOTTSÁGA FllimüK ÜGYÉBEN TÁRGYUL fl BÍRtSÜ6 „SfJVO“ ÉS TÁRSAI MINTHA VALAMI sötét, nyomasztó fil­met pergetnének. A teremben visszafojtott felháborodás hangjai kavarognak. Nehéz elhinni, hogy emberek a szereplői ennek az állatok köréből sem ismert cselekménynek. A bírósági tárgyalás, amely három napon keresztül elemezte, kereste, kutatta a meg­történt esemény indítékait, olyan követ­keztetéssel zárult, hogy azok, akik ilyes­mire képesek, a társadalom söpredékét ké­pezik, ellenük a törvény teljes szigorával kell fellépni, hogy észretérjenek, ha egyál­talán van erre szándék bennük. Ennek megfelelően hozta meg ítéletét a salgótar­jáni járásbíróság Tóth András és társai bűnügyében. Ez a szőke, ráncolt homlokú, koravén, cinikus, 26 esztendős fiatalember azzal kezdi vallomását, hogy aljasnak nevezi a féleségét, akit gyerekével együtt ő hagyott magára, akit nem egyszer vert szintén vé­resre együttélésük idején. Aljasnak nevezi azért, mert szerinte az asszony vitte a könnyelmű útra, annak a. magatartása vet- kőztette ki öt emberi mivoltából. A tények mást bizonyítanak. TÓTH ANDRÁS apja még 1945-ben meg­halt, anyja takarítónő volt, s nem bírt a gyerekkel, aki iskola helyett csavargással, később a munka helyett mások becsapásá­val, verekedéssel töltötte idejét. Ezért a fiatalkorúak bírósága elé került, amely két évi javító-nevelő munkára ítélte. Ez alatt megadták neki a lehetőséget, hogy szak­mát tanuljon: géplakatosként hagyta el az intézetet, s munkát kapott a Tűzhelygyár­ban. Szertelen természete azonban nem bírta az állandó helyet. Az Acélárugyárban, a bányánál, majd fővárosi üzemekben is dolgozott. Közben alkalmi zenészként meg­szokta az éjszakai életet. Az ellenforrada­lom idején Ausztriába disszidált. A disz- szidens táborok erkölcsi mocsarába az­után nyakig merülhetett Tóth András. Míg dologtalanul lehetett lézengeni, tetszett is ez az élet, de egyre többet koplalt nyuga­ton is az, aki nem keresett magának mun­kaalkalmat. 1958. decemberében hazajött, a tiltott határátlépésért nem vonták felelős­ségre, sőt, azonnal felvették a gyárba, ahol már régebben is dolgozott. De sem itt, sem a többi — szinte havonta cserélt — mun­kahelyén nem becsülte meg magát, végül már munka nélkül volt s különváltan élő feleségét szipolyozta pénzért, vagy éjjeli mulatók zenekaraiban vakart összie néhány forintot, ami ugyan egy-két napra elég lett volna, de ö egyszerre züllötté el minden alkalommal. Schmelkó Károly, a másodrendű vádlott, szülei munkásemberek. Édesanyja váltó­műszakban dolgozik, apja évek óta szana­tóriumban van betegsége miatt. A húsz­éves fiatalembert otthon már gyermekkorá­ban elkényeztették, ehhez hozzájárult gyer­mekkori súlyos paralízise is, ami miatt jelenleg is rövidebb az egyik lába. Kórházi műtős segéd, tisztességes fizetéssel, de munkájával, magatartásával az utóbbi idő­ben nem voltak megelégedve. Szintén ze­nész, klarinétos, innen ismeri Tóth And­rást, akivel egy zenekarban játszott a Sal- gótarjánni Üveggyár kultúrotthonában. A késő éjjeli órákban járt haza, a zenészke­désért kapott, könnyen szerzett pénzzel. ÉS A HARMADIK, a huszonöt esztendős gépkocsivezető, Fábri Gyula, akinek fele­sége még az idén gyermeket vár, szintén ismert volt az éjszakai életben, ő volt a zenekarok fürge ujjú dobosa. Apa nélkül nevelkedett fel, szülei különváltan élnek s a túl szabad élet vitte őt a vádlottak padjára. E három jó ismerős összetalálkozott a tűzhelygyári kultúrotthon egyik mulatsá­gán. Tóth András — akit maguk között „Sino”-nak neveztek — már előzőleg a Salgó vendéglőben elvert 200 forintot, Schmelkó Károly a zagyvapálfalvai föld­művesszövetkezetben zenélt s onnan érke­zett ittasan, Fábri Gyula pedig a hivatalos útról hazatérve, az általa vezetett állami gépkocsival jelent meg a mulatságon. Itt találkoztak össze a mindhármuk által is­mert Mészáros Máriával — „Csutká”-val —, akit Schmelkó fizetett be a mulatságba, ott szeszes itallal traktálta, majd ajánlotta neki, hogy menjen fel vele szülei lakására, akik úgy sincsenek otthon. Mikor visszauta­sításban részesült, szólt Fábrinak, hogy vinné el őket „kocsizni”, Tóthnak pedig, hogy beszéljen ö is a lánnyal. „Mi sem könnyebb ennél” — válaszolta az, önteltsé­gének abban a tudatában, hogy neki nem mond nemet egy nő. A LÁNY AZONBAN haza akart menni s így záróra után Tóth András kíséretében gyalog indult lakása felé. A másik kettő utánuk ment gépkocsin és mellettük meg­állva arra invitálta őket, hogy szánjanak be, úgyis egy irányba tartanak. Csakhogy, miután ez megtörtént, a gépkocsi megfor­dult s Forgács felé kanyarodva Kazárnak vette útját. A lány tiltakozott és segítségért kiabált, sőt a gépkocsi ajtaját is kinyitotta, hogy kiugorjék. Ekkor befogták a száját és az autó nagyobb gázzal száguldott az éj­szakában, lakatlan, elhagyott hely felé. Mikor biztonságban érezték magukat, hogy tettüknek tanúja nem lehet, előbb rábeszéléssel, majd veréssel és rendőrséggel való fenyegetéssel igyekeztek céljukat el­érni. Végül, mikor Fábri kijelentette, hogy „nem lehet ezzel a nővel semmit sem kez­deni”, Tóth, a nagyfiú, „dehogynem, tudom én, hogyan kell az ilyenekkel bánni” kiál­tással kirántotta a kocsiból, majd leütötte és leteperte a védtelen lányt. Az ellenke­zett vele, továbbra is segítségért kiáltozott. Tóth addig verte, míg képtelen volt a to­vábbi védekezésre, közben a lány ruháit is leszagatta és mint az állat, nekiesett. Társai pedig segítettek a szennyes tett végrehajtásában. Előbb lefogták a lány fejét, majd mindkét lábát. Azután Schmelkó következett, akivel az időközben észhez tért Mészáros Mária szintén ellenkezett, de néhány ökölcsapás után ismét tehetetlenné vált. S most ott állt felettük, mint valami tébolyult, ugrándozva megint csak Tóth András. Másodszori erőszakoskodása alatt már orrán-száján ömlött a vére a letepert lánynak, de a szadista kéjenc csak nem akarta abbahagyni az öklözést. Ezt már társai is megsokallták — s nyilván félve a következményektől — lehúzták az ájultan ott heverő Mészáros Máriáról. Betették a gépkocsiba a vezető mellé s mikor az rábukott a volánra, hogy majd­nem az árokba mentek, Tóth a hátsó ülés­ről hajánál fogva rángatta vissza ülőhely­zetébe s megfenyegette, hogy „ha tovább is megjátszod magad, kikészítelek”. Aztán Salgótarjánban, a Pécskő utcai patakban megmosdatta a lányt — társai már ekkor kereket oldottak — s még ajánlatot tett neki, hogy m hí má’’ csak ketten vannak, menjenek fel az ő közelben lévő lakására, hogy tovább folytassák az „együttlétet”. Mészáros Mária ekkor elszaladt tőle s haza­érve, ájultan esett be az ajtón. ÍGY TÖRTÉNT ez a szennyes eset. A vád­lottak nem tagadnak s valami érthetetlen logikával szinte természetesnek tartják, mintha azon csodálkoznának, miért is van most bilincs a kezükön. „Sinó”, a banda­vezér, a züllött éjszakák nagyszájú vezére cinikusan mosolyog, hősnek képzeli magát s révedí tekintetében azt olvassa az em­ber: lám, ilyesmiből nem csináltak cirkuszt a disszidens barakkokban. Még azzal is di­csekedett a „haverok”-nak, hogy egy volt arisztokrata lányt saját anyja szemeláttára erőszakolt meg. Schmelkó és Fábri csupán egy árnyalattal különb, talán csak vezé­rük rutinjának hiányával. Schmelkó 80 forintot költött azon az estén a lányra, s azt mondotta: „Ez a pénz könnyen jött, ha nem jön a lakásomra, leverem rajta”. Fábrinak eszébe sem jutott, hogy áldott állapotban lévő felesége, aki most is, itt a tárgyalóteremben is ezekután is rajongó szeretetének könnyeitől fuldoklik, hogy ott­honában ez a szerelmes asszony várja tü­relmetlenül s késését valami autószeren­csétlenség rémével magyarázza. S A KÉT VÁDLOTT akkor, amikor az erőszaknak kitett leány segítségért kiáltott az ökölcsapások súlya alatt, az erőszakos- kodónak, a szadistának nyújtott segítséget a védtelennel szemben. Mégis van remény arra, hogy emberekké váljanak. A szülők, a hozzátartozók, a mun­katársak ott, ahol dolgoztak, de a társa­dalmi szervek is felelősek, az ítélet ki nem mondva sújtja őket is. És talán tanulságul szolgál mindannyiunknak, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő ezután: törőd­jünk többet egymással. Ez a törődés szük­ség esetén legyen keménység, kíméletlen közbelépés is! ... Tóth Andrást négy és félévi, Schmelkó Károlyt kettő és félévi, Fábri Gyulát egy és félévi börtönbüntetésre ítélte a járás- bíróság ... Kondorosi János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents