Nógrádi Népújság, 1961. augusztus (17. évfolyam, 61-69. szám)
1961-08-30 / 69. szám
6 NOSRADI NRPÜJSÁS % 1961. augusztus 30. Tartalmasabb műveket, igényesebb produkciókban... Észrevételek a Déryné Színház szezonkezdéséről Hogy a szezonkezdés alkalmával milyen művészi igényű művet választ egy színház első műsorára s milyen szintű tolmácsolására képes annak, abból sok minden következtetésre hajlamos a néző. Mérni próbálja belőle egy évad várható hasznosságát, műsorpolitikai szintjét s nem utolsó sorban azt: milyen kvalitásokkal bírnak azok a művészek, akikkel a továbbiakban különféle feladatokban megújulva találkozik. Az évadnyitó premierek reprezentatív tartalmi és külsőségi pompája a mindenkori színházak életében, ha nem is volt mindig megbízható aranyfedezete kilátásba helyezett programok valóravál- tásának. ' mindenesetre a bizalomkeltés hatásos eszközének bizonyult. Mondhatnánk, hogy a szocialista realista színpadnak ma már nincs szüksége az eféle látványos csalogatókra. De, mert a színház végső soron illúziók összetevődése. mégis várunk bizonyos ünnepiességet, hangulati emelkedettséget az évad indításától. Ez az ünnepiesség az, amit minden tekintetben hiányolnunk kellett az Állami Déryné Színház mostani sze- zonyitó bemutatóján. A megyei bemutatók sorát a társulat Abay—Horváth: Szeress belém c. zenés vígjátékával nyitotta meg. Haszontalan időtöltés lenne itt arról vitázni, hogy a vígjáték megjelölés helyén van-e a Szeress belém esetében, amikor a mű a bohózat jegyeit hordozza, — de nem ez számunkra a lényeg, a műfaji máshová tartozástól lehetne egészen jó még a darab, de az értékre vonatkozóan, sajnos, kevés érdemlegeset szólhatunk. Az a soványka történés, ami egy ruhagyár férfi dolgozóinak megnyerésére a nők részéről indul, felesleges időtöltés nemcsak a nézőtér, de a szereplők számára is. Maguk az alakok papírsablonok. tucatgyártásra készült szabásvarrás minták egybefércelése, — hogy stílszerűek legyünk a cselekmény színhelyéhez. A szerkesztés még a dramaturgia szabványos útjait is ügyetlenkedve. bakugrásokkal követi. Az ilyen műfajú színpadi műveknél oly elengedhetetlen bonyodalom szinte meg sem születik, máris nyakunkon a mindenféle indokot mellőző boldog vég. Ha így nézzük, pontosabban bosszankodjuk végig a szezonnyitó premiert, azt a véleményt szűrhetjük le, hogy a zenés vígjáték H filmszínházak őszi műsorterveiről... A filmszínházak szeptember és október havi műsorai is több újdonságot Ígérnek. Elsősorban is több hónapi szünet után több új magyar film is bemutatásra kerül. A magyar filmek sorát Bán Frigyes rendezésében készült „Napfény a jégen” című re- vűíilm nyitja ipeg. Szeptemberben kerül bemutatásra a „Puskák és galambok” című, Keleti Márton rendezte film is. Bemutatásra kerül a nagyrészt Salgótarjánban készített „Megöltek egv lányt” című film is. Megyeszerte nagy érdeklődés előzi meg a filmet. Előreláthatólag a salgótarjáni bemutatóval egy- időben több vidéki filmszínház is műsorára tűzi a filmet. Elkészült. az ,.T"éret földje”, a „Pesti háztetők”, a „Nem ér a nevem” című filmek. A külföldi filmek közül kiemelkedik a Salgótarjánban bemutatásra kerülő NDK film a „Szentemberi szerelem.” A másik NDK film. melv szintén említésre méltó, már több országban nagv sikert aratott ..öt töl- ténvbüvelv” címmel kerül a közönség elé. Ez a film az emberi összefogás a barátság és a bajtársiasság himnusza. Kedves film a szovjet-francia nrodu kei óban készült Denn Garros keresi a barátját. A film női főszerepét Tatjang Szamoilova i átsző. Megyénk filmszínházaiban naev sikerrel vetí+ették Dosztojevszkij reeérivéből készült ..a félkegyelmű” című filmet. Piriev. a kiváló rendező a ..Eehér éjszakákat” is filmre vitte. A film Pirjev mesteri rendezésében visszaadja a regény hangulatát, sajátos orosz levegőjét, s éppen ezért sokkal hívebben .mutatja be Dosztojevszkij hőseit, mint a régebben készült olasz filmváltozat. Megyénkben ezt a filmet a salgótarjáni November 7. filmszínház játssza. Újdonságnak számít a „Szén Ihkeri” című finn film is. Az elmúlt évtizedben csak egv-két filmet láthatott közönségünk a finnek feldolgozásában. A Szép Inkeri drámai történet e"v idős pályaőrről és fiatal feleségéről. Az Amerika egv francia szemével. nem a mindennapi életét, mutatja be a kontinensnek, hanem szokatlan és furcsa dolgokat. Francois Reichenbach oneratőr képei nyomán egy egészen szokatlan és ismeretlen Amerikát látunk A világhírű olasz rendező Visconti filmje is Salgótarjánban kerül a megyében először bemutatásra. Rocco és fivérei címmel. A megrázó dráma egy anyáról és öt fiáról szól. A nem mindennapi alkotás nagy sikert aratott már több országban is. A velencei filmfesztiválon pedig nagydíiat kapott. A csehszlovák filmeket egv lélektani kémtörténet. a Lejtőn című film képviseli. A vidám filmek kedvelő is több filmet láthatnak az őszi filmbemutatókon. Már szeptemberben több filmszínház műsorára tűzte a Matróz a rakétában című angol és a Vigyázz nagymama! című színes, szovjet fi lm vígjátékot. A mulatságos bonyodalmakban bővelkedő Egv katona meg egv fél című olasz film is műsorra k°rül rövidesen Aldo Fabrizi főszereplésével. Kálovits Géza még a sekélyesebb bohózatok mércéje szerint sem tarthat igényt a Déryné Színház fáradozására. Hogy a színház maga sem tartott túlságosan sokat a darabról, az a produkció szintjéből jól kitűnik. Az egy idő óta érezhető „fiatalítási törekvés” a művészgárdában, lia bizonyos fokig örvendetes is, az elmúlt esztendő több tapasztalata alapján nem minden esetben válik hasznára az előadásnak. A színpadi gyakorlat erős hiánya a „Szeress belém” esetében is bosszantó a fiataloknál, különösen olyan esetben, ha a hatáskeresés kedvéért a nézőtérnek beszél ki a szereplő. Mindent összegezve: tartalmasabb műveket, eddigi eredményeikhez méltó igényesebb előadásokat várunk a Déryné Színháztól. (Barna) Tragikus szerencsétlenség gyorshajtásból Az ezévi baleseti statisztika azt mutatja, hogy gépjármű- vezetőink túlnyomó többsége megértette: csakis a szabályok betartásával, a közlekedésrendészet előírásainak tiszteletben tartásával lehet a közúti közlekedésben résztvenni. örvendetes, hogy a gépkocsik és motorkerékpárok számának növekedése ellenére is jóval kevesebb a közlekedési baleset mint az elmúlt év hasonló időszakában volt — ebből is lényegesen kevesebb a tragikus, emberi életet követelő baleset. Ezért is megdöbbentő az a hír, amely a napokban jutott el szerkesztőségünkhöz. A gyorshajtás, a fegyelmezetlenség, az önuralom hiánya fiatal, emberi életet követelt. Karóczkai András salgótarjáni lakos augusztus 23-án este motorkerékpárral vett részt a forgalomban. Este kilenc óra előtt néhány perccel a Kis- terenye és Nemti között levő vasúti átjárónál nem tartotta be az előírt szabályokat — sebességét nem csökkentette, s beleszaladt az éppen arra haladó, 17 vasúti kocsiból álló szerelvénybe. Karóczkai András a helyszínen meghalt. E tragikus szerencsétlenség intő példa legyen gépjárművezetőink előtt. A szabályok betartásával saját és embertársaink életét menthetjük meg. Az idő továbbra is kedvez a motorkerékpárosoknak. A forgalom az elkövetkezendő időben sem csökken. Éppen ezért szólunk motoroshoz, gépkocsivezetőhöz: tartsák tiszteletben a szabályokat, csak annak megfelelően közlekedjenek. Az MSZBT elnöksége elkészítette éves munkatervét A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Nógrád megyei elnöksége elkészítette az 1961. évi szeptember elsejétől 1982. augusztus 31-i időre szóló munkatervét. A munkaterv részletesen tárgyalja a baÁ varsányi háromharmincas lakás... Az a ház, amely Varsányban. a Kossuth Lajos utcában hívja fel magára a figyelmet. méltán lett háromharmincas lakás. Nemcsak azért nézik érdeklődve az emberek, mert a legszebb, a legmodernebb a faluban, hanem azért is mert ilyen olcsón még senki sem jutott családi házhoz. Úgy is mondják, hogy háromharmincból még senki nem épített a faluban minden igényt kielégítő otthont. — Úgy történt — meséli Szép Antalné. a boldog tulajdonos, ifj. Baráth Mihály anyósa, hogy a Mihály katona volt. Mindég szeretett lottózni, de még soha nem nyert. Egyszer aztán ráköszöntött a szerencse. Szelvényére egy bárhol felépíthető két szoba összkomfortos lakást nyert. Úgy döntöttek a fiatalok, hogy itt Varsányban készíttetik el otthonukat. Az építkezés ment is gyorsan. A fiatalok örömmel látták: hogyan nő ki a földből új otthonuk. Mert ifj. Baráth Mi- hályéknak kellett is a lakás. Fiatal házasok, de gyerek korában sem jutott sok jó a fiúnak. A szülei cselédemberek voltak a felszabadulás előtt, aztán már juttatott földön dolgoztak, most meg a közös utat választották, hogy segítsék a fiatalokat, közösen építsenek otthont maguknak. Meri bizony az, amelyikben eddig laktak, kicsi volt. A fiatalok bútora már nem fért el. hol itt, hol ott tárolták. — Ebben a, lakásban van két szoba, egy gyermekszoba, fürdőszoba, konyha, éléskamra, előszoba. Vízvezetékkel is fel van szerelve, külön kútból, motor segítségével folyik a viz a vezetékben. Ilyen lakás nincs is Varsányban még egy — mondja Szép Antalné. Csengő van a kapunál, meg a bejárati ajtónál. A szobákat, meg a konyhát már berendeztük. Itt van a fiatalok bútora. Ide is költözködnek rövidesen, csak azt várják, hogy Táv-pusztán. ahol jelenleg még laknak, befejezzék a mezőgazdasági munkát. A termelő- szövetkezetből az ö munkaerejük sem hiányozhat. Valóban szép ez az otthon. A csaknem 400 négyszögöles telek. jó lesz konyhakertészetnek. A kényelmes otthonba pedig rövidesen beköltöznek a fiatalok, boldog otthonra találnak. A varsányiak meg tréfálkozva azt mondják, hogy \az utcát „Szerencse utcának” nevezik majd. el — hiszen az utca végén megkezdték egy másik szerencsés nyerő lottóházának építését is. ráti társaság eddigi tevékenységét, ma.id meghatározza az 1981—62. évre szóló feladatokat. Ebben fő helyet foglal el az SZKP XXII. Kongresszusának és határozatainak ismertetése, a béke és barátság, a proletár internacionalizmus gondolatának szakadatlan ápolása és ebben a szellemben való tevékenység. A baráti, társaság célul tűzte, hogy a gazdag szovjet tapasztalatok ismertetésével, gyakorlati segítséget nyújt az előttünk álló feladatok megoldásához. Az ipar területén műszaki tapasztalatokat nyújtanak át a szovjet eredményekből, a, mezőgazdaság területén pedig a szovjet nagyüzemi termelés' tanulságait mutatják be. A munkaterv nagy figyelmet szentel a kulturális tevékenység elősegítésére. Ebben a nevelő tevékenység tartalmának a javítását, a tudományos, művészeti , színvonal emelését, a nevelőmunka hatékonyságának fokozását tűzték célul. Nagy szerepet vállalt a baráti társaság az ismeretterjesztési munkában is. Itt a nemzetközi helyzet, a Szovjetunió hétéves terve, a szovjet űrhajózás állásáról és eredményeiről, a szocialista és kommunista brigádok kapcsolatáról fognak előadásokat tartani. ==ASSZONYOKNAK = V V V V V V VV V W VWWWVW V V V ,y\ A, • V V V V V V V V V V V V V V v Hogyan öltöztessük iskolás gyermekeinket APRÓHIRDETÉSEK A Nógrád megyei Tanács VB. Egészségügyi Osztálya pályázatot hirdet az alább felsorolt körzeti orvosi székhelyközségekben újonnan szervezett körzeti házi betegápolónői állásokra. Illetményük havi 1200 Ft alapbér, valamint a körzetre megállapított útiátalány. Zagyvapálfalva I., Zagyva- pálfalva II., Zagyvaróna, KisteKelmefestő, vegytisztító szakmunkára 8 ált. iskolai végzettséggel iparitanulónak felvesz a Salgótarjáni Patyolat Vállalat. Salgótarján, Rákóczi u. 227. Telefon: 11—56. (426) renye, Somoskőújfalu, Mátravere- bély, Homokterenye, Mizserfa, Dejtár, Terény, Drégelypalánk, Nógrádkövesd, Varsány, Diós- jenő, Cserhátszentlván, Jobbágyi, Kalló, Buják. Fenti állásokra azok pályázhatnak, akik országos nyilvántartásba vett ápolónők, védőnők és szülésznők és legalább 2 éves szakmai gyakorlatuk van. Részletes önéletrajzzal és a szak- képzettséget igazoló okmánnyal felszerelt .pályázati kérelmeket a pályázatot hirdető szervhez 15’ napön belül kell beadni. A szolgálatban lévők a hivatalos út betartásával adják be pályázatukat. (421) Világítós rekamiék, garnitúrák, több havi részletre: Szilágyi kárpitosnál, Budapest, Majakovszkij utca 39. (410) Szülők és pedagógusok részéről egyaránt sokszor elhangzott az utóbbi időben, hogy helyes és célszerű lenne az iskolás gyermekek számára az iskolaköpenyek, a gyakorlati munkához formaruhák gyártását, használatát általánosítani, mert sok gondtól, problémától mentesítené a szülőket és nevelés' szempontjából is előnyös lenne. Ez a közös óhaj az illetékes szerveknél visszhangra talált és örömmel közölhetjük, önökkel, hogy a kereskedelem biztosítja az általános és középiskolás tanulók, lányok és fiúk számára az ízléses, szolid, minőségben megfelelő iskolakönenyek, valamint a tornához és a gyakorlati munkához alkalmas formaruhák gyártását, amelyeket &? itt közölt modellek mutatnak be. Sok szülő kifejezte aggodalmát afelett, hogy az iskolába járó gyermekek öltözködési igényei egyre fokozódnak. és a szülők, ha nem is mindenki, de egy részük kielégítette és ma is kielégíti a túlzó igényeket. így alakult ki, hogy a tanulók „túlöltözött” társaikat szeretnék utánozni, s otthon, a szülőktől szinte agresszív módon követelik a különleges ruhadarabokat. tűsarkú cipőket, s egvéb különcségeket. S ha a szülő — helyesen — nem enged a követeléseknek, s továbbra is az iskola padjaihoz. mint munkahelyhez illő, célszerű öltözetet vásárol, gyermeke vele , szemben dacos. durva magatartást, osztálytársaival szemben irigységet, gyűlölködést, stb. tanúsít. Ez volt az oka annak, hogy tudva kérték a szülői munkaközösségek az iskolaköpenyek, formaruhák forgalomba hozását. Egy-két iskolában már bevezették az egységes iskolai ruházatot. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy használatával a ruházkodás gondja csökken, mivel védi a ruhát az idő előtti elhasználódástól, sőt azt bizonyos mértékig pótolja is. Láthatták a kedves szülők, hogy az egységes iskolai ruházat kedves, egyöntetű, ízléses megjelenést. biztosít, de hat a tanulók viselkedésére is, alkalmas a közösségi szellem elmélyítésére, a tanulók egv- más iránti megbecsülésének, egymás segítésének fokozására, jobb munka teljesítésére. Kiküszöböli, — s ez rendkívül jelentős — a külsőség szerint való értékelés helytelen elvét. Az iskolák - felettes szervei nem írják elő kötelezően az egységes iskolai ruházat viselését. A szülőknek és a pedagógusoknak kell egyetértésben és a körülményeket figyelembe véve eldönteniük az általános bevezetését. A bemutatott modellek az Ízlés, célszerűség, szolidság és gazdaságosság szempontjai szerint készülitek. Ügy gondoljuk. hogy gyermeke jövője iránt annyi felelősséget érző kedves szülőnek nagy segítséget nyújt a gvermek Fiúk ésszerű és Ízléses öltözködé sében. részére három zse- bes, legomboíhatc újjal készült modellt mutatunk be. Kislányoknak igen csinos az itt bemutatott iskolaköpeny. A nyakkivágást és elejét piros, vagy fehér többsoros tűzés díszíti. Űjja legombolható, fehér gallérral igen csinos.