Nógrádi Népújság, 1961. augusztus (17. évfolyam, 61-69. szám)

1961-08-09 / 63. szám

4 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1961. augusztus 9, A Dunai Cement és M észmű fiatal építői között Délelőtt 10 óra van. Rek- kenő hőség. Vácra, a KISZ itteni, Rózsa Ferencről elne­vezett építőtáborába. érkez­tünk, hogy lássuk azt a' csak­nem másfélszáz Nógrád me­gyei középiskolás fiút, akik még négyszáz budapesti di­áktársukkal együtt két hétig dolgoznak itt a Dunai Cement és Mészmű építkezésénél. Látni akartuk őket, beszél­getni kívántunk velük. A salgótarjáni gépipari és köz- gazdasági technikumok, a ba­lassagyarmati két gimnázium, a nagybátonyi tizenhét- osztályos általános iskola, a pásztói gimnázium és a szé- csényi mezőgazdasági techni­kum növendékeire büszke le­het az iskola, tanulmányaik otthona. Érdemes lenne fel­sorolni valamennyiök nevét, hogy sokan megismerjék őket: szocialista hazánk egyik monumentális *ipari létesít­ményének önkéntes, lelkes építőit. A táborban kihajtott szélű, tiszta és nagyon rendes, de néptelen sátor város fogad először, csupán a parancsno­ki épület előtt látni mozgást. Az iroda helyiségében 3-4 al­kalmi írnok — szintén diá­kok — a nyilvántartást, szer­szám és egyéb felszerelés igénylését készíti a követke­ző napokra. Vida István. a táborvezető helyettese — ne­gyedéves bölcsésztanhallgató — tájékoztat bennünket. Elmondja, hogy a Nógrád megyei fiúk zömében föld­munkát végeznek és eddigi teljesítményük kielégítő, leg­nagyobb munkájuk a nóg- rádverőcei vízkivezetőmű ve­zetékei részére szükséges 1,50 méter mély, 1 méter széles árok ásása, amelyből több kilométert kell itt a nyáron elkészíteni. Ide megyünk először. A szécsényi mezőgazdász- jelöltek 10 tagú brigádja öt­hetes mezőgazdasági kötelező gyakorlat után jött ide Vác­ra. Arra a kérdésre, hogy nem lesz-e sok egy nyáron ennyi munka, a mindig mo­solygó, Galgahévízről való Rásonyi Laci válaszol: „a mi brigádunk minden egyes tag­ja letette az Ifjúság a szoci­alizmusért mozgalom próbáit s azt hisszük, ez lesz' a rá­adás.” Az iskola KISZ titká­ra, Fehér János is köztük van, s nagyon boldog, hogy elmondhatja társairól, meny­nyire összetartanak itt is, távol az otthontól a fiúk. Egy sátorban laknak, együtt dolgoznak és együtt olvassák a táborba járó újságokat. „Nem árt a kizárólag szak­mai munkából ez a kis ki- kapcsolódás. különben a ku­koricakapáláshoz képest ez üdülésnek számít” teszi hoz­zá. Rásonyi Laci még utá­nunk kiállt, hogy ,:mondják meg a stécének, jobban ját­szanak, mint az TVÍTK ellen”. Megmondtuk. A gépiparistákkal együtt dolgozik két tanáruk is: Fzabó Aladár és Stumf And­rás A derékig meztelenre . vetkőzött izmos diákok kö­zött észre sem venni, hogy nekik a katedra megszokott, A szécsényi mezőgazdasági technikum diákjai „harcias üd­vözletüket” küldik az otthoniaknak, szülőknek, tanárjaik­nak — meg a lányismerösöknek. Szeretnének sok levelet kapni Vácra s nem együtt ülnek a padban, szurkoló tanítványaikkal. Di­cséretre méltó az iskola ré­széről, hogy megyénkből a legtöbb diákokat küldték Vácra és nem hagyták őket itt sem nevelők nélkül. Ezért is van az talán, hogy bárkit kérdezünk meg, a gép­iparistákat említi példának mindenki. Az árokásással ép­pen egy kisebb szőlőterület szomszédságában dolgoznak, másnap már a szőlőtőkék kö­zött suhan a csákány. Az aprótermetű Kozma Béla le­törli arcáról a verítéket, az­tán sóhajtja csak: „kár, hogy nem érik a szőlő”. Aradi Jó­zsef az idén érettségizett és most határtalanul boldog: a napokban kapta a hírt, hogy felvették a műszaki egyetem gépészmérnöki szakára. Soós Endre azzal dicselcszik, hogy reggelire három porció kávét ivott meg s a munka ellené­re i? úay érzi. erősödött már. Elmondják nevetve, hogy némelyik fiú sok felesleges ruhaneműt hozott magával s ugyanúgy viszi, majd haza. Mert itt munkaruhát, bakan­csot, sapkát kapnak, a saját­jukra csak akkor van szük­ség, ha kimenőre mennek — jutalomból. — Jövőre már tudjuk, mennyit hozzunk — mondja Horváth Tibi. — Hát te jövőre már érettségizel, mégis eljössz idei — kérdem. — De mennyire, még fel nem épül a Cementmű, min­dig, amikor lehet. Szeretném, ha tíz év múlva is azt mond­hatnám: „ebben az én mun­kám is benne van." Fent a bánya alatt az oda­vezető út szélén ássák az ár­kot a balassagyarmati isko­lák diákjai. Nehéz, köves ta­laj ez, itt már szikrázik néha a csákány. Mégis dicséri őket Fekete József bácsi, a csa­patvezető, szigorú, de igazsá­gos „atyjuk”. Molnár Feri éppen vízért volt két társá­val, s nevetve mondja: „nem baj, holnap már sört iszunk, fiúk”. Három naponként ér­tékelik a teljesítményt a műszakiak és az első három brigád tagjai jutalomból egy- egy korsó sört kapnak. Ezért folyik most a versengés. Ok maguk is számolják a telje­sítményt mindennap s sze­rintük még eddig állandóan 100 százalék felett voltak. És valóban, amikor pár nappal később telefonon érdeklőd­tem a táborvezetőtől, úgy tájékoztatott, hogy az első három nap munkája alap­ján 16 középiskola közül, amiben a pestiek is benne vannak, a Szántó Kovács Já­nos balassagyarmati gimná­zium diákjai a negyedik he­lyezést érték el. Oroszi Jóskának még forró a leves, de „most már nyugodtan kanalazgathatom, a mai műszaknak vége” — mondja „A kollégiumban is megszoktuk a korai felkelést, ebben a melegben úgysem tud­nánk aludni”, nyugtat meg Horváth Ti­bor Az ebéd. KüIqji kell beszélni arról az ellátásról, amit az üzem konyháján kapnak eztek a fiúk. Ha jól emlékszem, Kármán Pista és a kis Toldi fiú magyarázták étkezés közben, hogy kiszámí­tották mennyi kalóriát jelent az az eleség, amit naponta kap­nak, s több jött ki, mint ami a bányászoknak van előírva. Né­melyik a kulacsában a munka­helyre is kávét visz, ebédnél is vacsoránál is mindennap bősége­sen kapnak húst és főzeléket, aki akar, repetázhat. Napirendjük egyébként a kö­vetkező. Háromnegyed ötkor éb­resztő van, hét óráig mosako­dás, zászlófelvonás, reggeli. Hét­től délután egy óráig 6 órán keresztül dolgoznak, utána ebéd, délután pihenés, sport, olvasás, kultúrprogram, esetleg strando­lás. Este hétkor vacsora, zászló­levonás, film, vagy tábortűz és féltízkor takarodó. Éjszakai őr­ségre is a diákokat osztják be, ami külön élményt jelent a Duna partján húzódó, lombok alatt pihenő táborban. A táborban jártunk, amikor először egy bulgáriai delegáció tagjaival, majd egy amerikai filmvállalat munkatársaival akad­tunk össze. Az utóbbiak még miután filmre vették a munkát végző, étkező, sátrak között hancúrozó fiúkat, hangjukat, a távolról visszhangzó indulót: „Vörös zászló leng, lengeti a szél”, meg a kérdésekre adott válasz hangjait is szalagon rög­zítették — akkor is csodálkozva tekintgettek, hogy valóban most mindezt az anyagot összecsoma­golhat ják-e s vihetik-e távoli ha­zájukba, bemutatni, hogyan épít egy felszabadult ország fiatal­sága. Bolgár elvtársainkkal együtt mosolyogtuk meg ezt a „szabad sajtót és szabad hírt” propa­gáló kis csoportot, amelynek tagjai itt most valóban szembe nézhettek a szabadsággal. Az építőtábor tagjai nem pa­naszkodhatnak az ilyen és ha­sonló élmények hiánya miatt. Első napjukon a névadó tábor­tűzön Réti László, Rózsa Fe­renc egykori munkatársa láto­gatta meg őket és beszélt ne­kik az illegális harcokról. Par­tizánéiul ény éket elevenített fel IVJlihalik János a Húsipari Ku­tatóintézet igazgatója egy másik alkalommal. Meglátogatta a tá­bort a KISZ központja fiatal '.művészeinek stúdiójából egy csoport. Ök szórakoztató, ének­és zeneszámokkal szereztek kel­lemes estét a fiúknak. A múlt szombaton az Újpesti Dózsa férfi és női tornászai 3 órás, káp­ráztató bemutatót rendeztek a lelkesen tapsoló nézőknek. Ugyancsak ezen a napon egy lengyel bűvész csodálatos trükk- iein derülhettek fiaink. Minden sátor lakóinak külön jár újság. Az SZKP nyilvános­ságra hozott programtervezetén napokig vitáztak és elsősorban úgy, mint legbiztosabb részesei az abban megrajzolt nagyszerű jövőnek. Vasárnap, amikor a rá­dió bemondta a Tyitov őrnagy űrrepüléséről szóló jelentést, a gépiparisták „hajrá Gagarin, hajrá Tyitov” kiáltásokkal üd­vözölték a nagyszerű vállalko­zást és percek alatt megszületett a Tyitov brigád is. Igen, a fiatalok, a mi diák­jaink korunk káprázatos tech­nikai vívmányait, e sikerek ifjú hőseit tekintik példaképnek. S ha egyre nagyobb meglepetése­ket produkál a rohanó léptű tudomány, úgy érzik, ők is ré­szesei, alkotó munkájuk rév ón előmozdítói a sikereknek. Be­lőlük, a DCM és más szocialista nagyüzemek építőiből lesznek a bátor szívű hősök, akik szor­galmukkal és hitükkel ámulatba ejtik a világot, amely mindegyre úgy fejlődik, hogy az ember sok évezred után végre tény­leg emberül élhessen a Földön. A párolgó ételt mosolygó ar­cú „konyhanénik” rakják az asztalra „Éppen csúzliba való kavicsokat bontunk ki a földből”, mondják nevetve a Szántó Kovács János gimnázium fe­ketére sült diákjai----------------4»^%»----------------­• • Üzenet haza Hárman-négyen ülnek az árok partján, dömperre vár­nak, amely a kiásott földet elszállítja, hogy a további munkához hely legyen. Káimori Istvánnal, Vágó Lajossal és Harsányi Ottóval beszélgetünk. — Jó itt minden, a munkát is bírjuk, csak... — Csak szeretném, ha meglátogatnának a tanár­jaink — vág közbe az egyik. Meg is ígérte Lajo-, bácsi, hogy eljön — ahá, ezek a Balassi Bálint Gimnázum diákjai, gondolom. — Hát miért hiányoznak annyira a tanárok? — teszem fel a kérdést. — Hogy látnák, itt is kiteszünk magunkért — vála­szolják. — Tessék megmondani Szemerédi tanár úrnak is, meg Barkó tanár úrnak is, hogy várjuk őket — teszik hozzá. íme, ezt a kedves kérést így továbbítjuk most. Kis ember a nagy furikkal Gaál Gábor zömök, izmos fiú, a' földdel megrakott fu- rikot tolja, amikor megszó- lítiuk, „nem nehéz-e?” Töb­ben is nevetve szólnak visz- sza, hogy „ő a brigádvezető, neki most irányító munkát kell végezni, különben oda a becsület”. Ő is nevet és a.zt mondja, hogy felváltva furikolnak, csak mivel ő ne­gyedikes létére , a kisebb ter- metűek közül való, ilyen címmel „tisztelték meg”. De ő nem bánja, mert amig a többi ás meg lapátol, addig ő pihenhet. „Különben ezt otthon is csináltam már”. Kármán Pista szeretné, ha — Meg a lapát jobban fel­ezd a turnust is meglátogatná törné a tenyerét mint a fu- Grosics Gyula, mint az elő- rik — jegyzi meg a vanyarci zöt Benyó Béla.. Tanár és volt tanítványa. Szabó Aladár párban dolgozik az idén érettségizett Aradi Józseffel s kettőjük közül itt néha a tanár kap leckét Kié lesz q televíziós készülék? A két hét leteltével összesítik majd az iskolák közötti ver­seny eredményeit. A három első helyezett televíziót, magnetofon^ és sportfelszerelést kap. Az ér­tékelésnél a végzett munka mel­lett figyelembe veszik a fiúk ma­gatartását, a tábori rendhez való alkalmazkodásukat és az öntevé­keny kultúrmunkát is. Esténként ugyanis saját szórakoztatásra műsort állítanak össze és ebben paródiák, versek, ének-, zene- és tánc-számok szerepelnek. A gépiparisták fenik a fogu­kat, hogy az első három között lesznek. Az eddigiek alapján jo­gos ez a bizakodás. Még ak­kor is, ha most a „szakmától eltérő” 'munkát végeznek. TÁBORI ÉLET

Next

/
Thumbnails
Contents