Nógrádi Népújság, 1961. július (17. évfolyam, 52-60. szám)

1961-07-19 / 57. szám

1961. július 19. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Gyermeknek nem való a kocsma Mi történt a világpolitikában az elmúlt héten? Enyhült, vagy súlyosbodott-e a nemzetközi helyset? A heti szemle írójának mindig e kérdésekre kellene szabatos, világos választ adni. A helyzet azonban rendsze­rint nem olyan egyszerű, hogy válaszként megengedné az egyértelmű igent, vagy ne­met. A diplomáciai életben már huzamosabb idő óta rendkí­vüli élénkség uralkodik és ha csupán egy hét eseményét akarjuk elemezni, akkor is foglalkoznunk kell korábbi történésekkel is. Az érdeklődés homlokterében változatlanul a német kérdés áll. 1961. nyarára Nyugat-Né- metország az imperialista ha­talmak támogatásával, a potsdami egyezmény so­rozatos megsértésével olyan helyzetbe került, hogy tizenhat évvel a hit­leri hatalom bukása után a német militarista körök ismét fenyegethetik Euró­pa népeit és arcátlanul fenyegetik is. Mi a legsürgősebb tehát a világbéke megvédése érdeké­ben? Erre adott határozott választ a szovjet kormányfő, amikor félreérthetetlenül az összes érdekeltek tudtára hozta, hogy még ebben az esztendőben rendezni kell a német békeszerződés és Nyu- gat-Berlin ügyét. A Szovjet­unió szándékai világosak. A szovjet államférfiak számta­lanszor kifejtették már, hogy a Szovjetunió a német béke- szerződés megkötésével, Nyu- gat-Berlin státusának rendezé­sével nem törekszik semmi­féle egyoldalú előny szerzé­sére, azt óhajtja, hogy a nácik felett közösen győzelmet arató koalíció tagjai üljenek le a tár­gyalóasztalhoz mindkét német állam képviselői­vel. A szovjet külpolitika ezek­nek az elveknek a követke­zetes érvényesítéséért küzd és nem szűnik meg figyel­meztetni a világ felelős ve­zetőit, hogy a nemzetközi po­litikában a reális tényekből és nem ábrándokból, vagy hódító vágyakból kell kiindul­ni. Számos jel mutat arra, hogy egyes imperialista ál­lamférfiak nem a józan ész sugallta politikát követik, há­borúra spekulálnak, fokozzák a hadiköltségvetést. Ezek a politikusok is megkapták a méltó választ Hruscsov kö­zelmúltban 'elmondott beszé­dében: a szocialista orszá­gokat nem lehet megfélem­líteni, minden intézkedést megtesznek, hogy az ag- resszor, ha támadni mer, csúfos véget érjen. A vi­lágpolitika tényei azt bizo­nyítják, hogy a szocialista világ katonai erejének fej­lesztése mindaddig, míg az imperialisták nem hajlandók a józan ész politikáját kö­vetni, egyik legfontosabb biztosítéka annak, hogy a háborús kalandorokat meg­szelídíthessük és a békét reájuk kény szentsük. A fenti gondolatokat fi­gyelembe véve igen jelentős eseménye volt az elmúlt hét­nek a szovjet légierők moszk­vai szemléje. Ez a szemle hideg zuhany­ként hatott sok forrófejű amerikai politikusra, akik szüntelenül úgy emlegetik a háborút, mint a nem­zetközi problémák megol­dásának módját. Amint a beszámolóból ki­tűnik, ez a szemle nem kis fejfájást okozott az USA bi­zonyos köreinek. Ezt a szem­lét és Hruscsov legutóbbi beszédeit a nyugati világ legreakciósabb politikusai a tények elferdítésére használ­ják fel. Különös logikával nem a nyugat-német mili- tarizmust, hanem a milita- rizmus megfékezésére tö­rekvő szovjet békeszerződés tervezetét illetik „fenyegető” jelzőkkel. Ahelyett, hogy tárgyilagosan elemeznék a szovjet kormányfő békesze­rető javaslatait, igyekeznek pánikot kelteni. Teljesen ha­mis beállítással közlik a Szovjetunió védelmi intéz­kedéseit a fegyveres erők létszáma további csökkenté­sének megszüntetése és a honvédelmi kiadások foko­zásával kapcsolatban. A Pentagon tábornokai igyekeznek Kennedy elnököt is befolyásolni, hogy elha­markodott és helytelen dön­téseket hozzon. Mindent megtesz a hideg­háború propaganda foko­zására a már-már Hitler nyomdokaiba lépő Aden­auer kancellár. Legutóbbi berlini látogatása tulajdonképpen provokáció volt, de ez a provokáció nem érte el célját. Adenauer me­reven elutasította az NDK- val folytatandó tárgyalásokat és azzal kecsegtette híveit, hogy a német kérdés meg­oldására a nyugati hatalmak egységes álláspontot fognak kidolgozni. Igaz, hogy az im­perialista politikusok min­dent elkövetnek, hogy ennek az „egységnek” a látszata legalább megmaradjon, de egyre több jel arra mutat, hogy még a vezető politiku­sok véleménye sem egysé­ges, nem is szólva a széle­sebb néprétegekről. Dean Rusk, az USA külügyminisz­tere kénytelen is volt beis­merni egyik legutóbbi be­szédében, hogy ellentétek áll­nak fenn az úgynevezett „szabad államok” között. Ha nem is szabad túlbecsülnünk ezeket az ellentéteket, meg kell állapítanunk, hogy Adenauer mögött teljes vál­lal csak De Gaulle és hí­vei sorakoznak fel. A fran­cia belpolitikai helyzet, va­lami magyarázatot ad ugyan erre, de rávilágít arra is, hogy De Gaulle tábornok egyre inkább eltávolodik sa­ját népétől. A belső égető problémákról úgy szeretné elterelni a szociális elégedet­lenségben forrongó közvéle­mény figyelmét, hogy a Nyugat-Berlint állítólag fe­nyegető veszély ürügyén „nemzeti egységre” hív fel. Sok jel mutat azonban arra, hogy a valódi nem­zeti egység Franciaország­ban nem De Gaulle mel­lett, hanem éppen ellene alakul ki. Nagy-Britannia vezető kö­reinek álláspontja nem ilyen világos. Szavakban a tárgya­lások mellett vannak, ugyan­akkor azonban minden se­gítséget megadnak az Egye­sült Államok hadikészülődé­séhez. Az angol kormány ve­zetői többször hangsúlyoz­ták: ragaszkodnak ahhoz, hogy „nyugat jogai sértetle­nek maradjanak”. Nem tér­nek ki azonban arra, hogy mit értenek e „jogok” alatt, hiszen köztudomású, hogy ezeket a jogokat senki sem akarja megsérteni. A Nyu- gat-Berlinbe vezető utakon lebonyolított nyugati kato­nai szállításokat most a szovjet hatóságok ellenőrzik, az NDK-val történő béke- szerződés után ugyanezt a denfokratikus német állam határszervei végzik el. Hol itt a jogsértés? Persze, nem ez a lényeg, hanem az, hogy Nyugat-Berlin ne az im­perialista kémek és diver- zánsok fészke, hanem sza­bad, független, katonai megszállástól mentes bé­kés városállam legyen. Összegezésül felelnie kel­lene a feltett kérdésre, eny-_ hült-e, vagy súlyosbodott-e a nemzetközi helyzet a múlt héten? Tekintve, hogy az elmúlt napok külpolitikai eseményeit a német béke- szerződés megkötéséért és a leszerelésért vívott küzde­lem határozza meg, a fenti kérdésre e küzdelem ered­ményeinek figyelembevételé­vel válaszolhatunk. Ezek az eredmények nem kézzelfog­hatóak és beárnyékolja őket a nyugati hidegháborús propaganda felélénkülése. Ugyanakkor azonban éppen ez, az imperialista táborban egyre inkább eluralkodó fej­veszettség, kapkodás és bi­zonytalanság, szembeállítva a szocialista világ meg­fontolt és magabiztos külpolitikájával, határo­zott intézkedéseivel azt bizonyítja: a béketábor az erősebb. Egy hét eseményei csak a legritkább esetben adnak vi­lágos választ a nemzetközi helyzet enyhülésére, vagy súlyosbodására. A világpoli­tikát összefüggéseiben kell szemlélnünk és ezek az ösz- szefüggések rávilágítanak, hogy a béke biztosításának lehetősége adva van. Mozgó­sítani kell azonban a világ valamennyi békeszerető ere­jét a háború végleges kikü­szöbölésére és ennek során egy-egy konkrét kérdés, mint például a német kérdés, vagy a leszerelés kérdése — megoldása érdekében. A há­borúra spekuláló agresszorok- ra vereséget kell mérni és e harci szakaszban a nemzet­közi helyzet természetszerű­leg kiéleződik. A végső si­ker záloga a szocialista vi­lág legyőzhetetlen ereje. Ad­dig is azonban — és ez tük­röződik a közelmúlt esemé­nyeiből — a Szovjetunió -kormányának megfontolt és körültekintő javaslatai s egy­idejűleg határozott biztonsági intézkedései józanító hatást gyakorol­nak a kalandorpolitikát folytató imperialista kö­rökre. A nyugati lapok főbb cik­keit figyelve kiviláglik: a szovjet kormány legutóbbi intézkedései, a szovjet kor­mányfő múltheti beszéde, a légierők moszkvai szemléje mind hasznos leckének bizo­nyult, mert megmutatta, hogy a szocialista világ, amely nem akar háborút és a leszerelésért küzd, minden támadó ellen jobban felké­szült, mint valaha. Ez a tény pedig önmagában is, akkor is, ha átmenetileg éle­ződik a nemzetközi helyzet, végső soron az enyhülést vonja maga után ... Sokat beszélünk és írunk a megfiatalodott Salgótarján szépítéséről, hangulatossá té­teléről. Rengeteg feladatot je­lent a célkitűzés gyakorlati megvalósítása. A meglévő épületek ápolatlanságának megszüntetése, parkok, ját­szóterek, sétányok építése és gondozása, virágos kertek, udvarok létrehozása, a sze­mét, a piszok irtása, a ren­detlenségek megszüntetése: mindez nem egy szerv, ha­nem a város egész lakosságá­nak az akaratát, egységes törekvését kívánja. Számtalan példáját em­líthetnénk e szép közös mun­káért érzett felelősségérzet­nek. Egész utcák képét vál­toztatták meg a házak előtti járdaszegélyek társadalmi munkában végzett virágosí- tásával. Játszótereket építet­tek, parkokat hoztak létre, szemetet takarítottak eL Nem kevésbé jelentősek a javaslatok, észrevételek, melyeket a lakosság tesz az illetékes szerveknek, ha va­lahol hibát, felelőtlenséget ta­pasztal. Ezáltal is hozzájárul a közös cél: városunk szépí­tésének megvalósításához. Ilyen észrevétel az is, ami­ről a napokban írtak levelet szerkesztőségünkhöz a Csizmadia utcából. Itt a 30. számú ház gyönyörű virágos kertje előtt az úttesten immár három hete díszeleg egy nagy csomó szemét s a Köztisztasági Vállalat al­kalmazottai többszöri figyel­meztetés ellenére sem taka­rították még el. Vagy hason­ló esetről kaptunk értesítést a Ságvári Endre utca vé­gén lakóktól, akik a járda szélén elburjánzott gyomot saját jóízlésük ösztönzésére fáradtságos munkával kiir­tották, de a köztisztaságiak csak több napi kérés után voltak hajlandók azt az út­testről elszállítani. Ha az emberek önkéntesen fáradoznak városunk csinosí­tásán, a piszok száműzésén, úgy hisszük, az arra hivatott szerveknek ugyanez fokozott kötelességük. Társadalmi életünkben ural­kodóvá váltak a szocialista tulajdon viszonyok. Mégis hosszú idő kell még ahhoz, hogy mindenkiben gyökeret verjen a megfelelő életszem­lélet, világos legyen előtte az „enyém” és a „miénk” fogalmak közötti különbség. Mind az iparban, mind a mezőgazdaságban javul a kö­zös vagyon védelme, de elég gyakoriak a visszaélések. Legtöbbször ellenőrzés hiánya, vagy a felelőtlenség az oka ennek. íme egy példa: 1961. június 10-én szombaton 13.30 órakor Andó Gusztáv, víz­választói osztályozó felvigyá­zója elindította a villamost 35—40 db 7 q-ás csillével a zagyvái rakodóra. Mivel fel­ső-telepi szén volt és I. osz­tályú szénnek számít, a csil­lék tartalma, ezt tehát ők nem osztályozhatják. Kiste- renyére kell leszállítani, mi­vel ez exportszén, s a 7 q-ban csak gramm palák vannak. A Pintér-pusztára érve összeborultak a csillék és 8 csille szén kiborult, amely 56 mázsa volt. Mikor felszóllítottam a vontatás dol­gozóit, hogy a szenet fel kell szedni, azt a választ kaptam, hogy minden a miénk. Délután 4 órakor Tóth Já­nos osztályozói felvigyázó küldött le embereket felrak­ni a szenet. Három' csillével bírtak megmenteni, 5 csille darabos szén elveszett. Kér­dezem én, a szén nem hiány­zik a bányának? Andó elv­társ hova ír 35 mázsa da­rabos szenet, mert ezért ő a felelős. Szükséges a fe- lelőségrevonás, de nem ez az egyetlen járható út. Az egész társadalom összefogása, a megtévedt dolgozóknak ne­velése, a felelősség ébrentar­tása hozhat változást e téren is. Ponyi Pál St., Pintér-telep, Rudolfi út 15. Az Acélárugyárban 12 vil­lanyszerelő szabadult az el­múlt hónapokban. E fiatalok MI IS SZERETNÉNK RÁDIÓT HALLGATNI Mi a kisterenyei bánya­üzem legényszállóján lakunk, valamennyien vidékiek és csak szombatonként járunk haza. A szállónak volt egy ve­zetékes rádiója, amely egy hónapja elromlott. Két-három hétig csinálták és úgy meg­javították, hogy abban min­den volt, csak a Kossuth Rádiót nem lehetett érteni. Most egy hete megint fel­mondta a szolgálatot és meg­csináltatni nem hajlandó senki. Pedig amikor kijövünk műszakból, jó lenne rádiói hallgatni. Úgy gondoljuk, hogy fizetünk havonta 75 forintot, amiből ezt is megjavíthatnák. Nem tudjuk elképzelni, miért nem tudnak egy tele­víziót is vásárolni, úgy mint más bányai szállóban? Nem vagyunk nagy igényűek, csak a legszükségesebbeket kérjük. Ha szórakozni, vagy mozit látni akarunk el kell menni a faluba. Milyen jó lenne itt helyben nézni a televíziót, vagy hallgatni a rádiót — ha lenne. Kisterenyei legényszálló lakói közül hárman érettségi után tanulták a szakmát. Közü­lük kettő az új hideghen- gerlői villamos továbbképző tanfolyam hallgatója, vala­mint a gyár által szervezett villamostelepkezelői tanfo­lyam tagja. Ez időben ki­fejezve munkaidőn felül kö­rülbelül heti 16—18 óra — egy éven át. Tehát szorgal­masak. A gyár villamos szak­emberei szerint e két fiatal a most szabadulok legjobbja volt. Ahogy mondogatták ne­kik: „még sokra vihetik”. — Azaz vihették volna! Ugyanis a gyár négy embert nem birt megtartani, s miért éppen őket tartották volna meg, akik már a középiskolát is jó (4) eredménnyel elvégezték, s amikor náluk legalább 6—8 ember jóval gyengébb tu­dással és szorgalommal áll a rendelkezésre. Vagy az lenne a baj, hogy nem dol­goznak „keresztapáik” a gyár­ban ,s így nincs „összekötte­tésük”? Vagy ha megmarad­nak, még jó eredménnyel eltalálják végezni azt a 2. (1 éves) tanfolyamot, amit már 5 hónapja, hogy elkezd­tek? Meglehet! — meglehet, hogy az egyik, vagy a má­sik a probléma, de az az egy bizonyos, hogy egy kissé furcsa. B. K. A Nógrádi Népújság június 10-i számában megjelent újságcikkre válaszolva az alábbiakat közlöm: A konzervkészítmények zömén az utóbbi időben nincs feltüntetve a szavatossági idő. Ez azonban nem hiba, mivel a hővel tartó­sított konzervek nem romlandó termékek, így azok forgalomban tartási ideje igen hosszú. A ké­szítmények jó minősége nincs összefüggésben a gyártási idővel. Néhány esetben valóban előfor­dul, hogy a korábban gyártott cimkét használnak fel, amelyen még a „szavatosság lejár” feUrat szerepel, de az időpont már nincs feltüntetve: Ennek oka, hogy a korábban legyártott címkét nem akarta eldobni áz ipar. A kereskedelmi szerveknek szigorúan tilos romlott terméket eladni. Nagy György, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője. Nagybátony Bányaváros II. sz. rendelőben dolgozik Csige Istvánná ápolónő, akit már minden általa kezelt beteg megszeretett, mert fáradtsá­got nem ismerve ápolja be­tegeit. Betegeinél a lakáson váratlanul is megjelenik, hí­vásra pedig azonnal ott te­rem, hogy segítsen a . beteg fájdalmain. Bármilyen zord időjárás, vaav éjszaka neki nem akadály. Sok esetben még munka ideje lejárta után is meglátogatja betegeit, se­gít, ahogy csak egy ápolónő segíthet. Én, ki ezen soro­kat írom, erős gyomorfájdal­makkal küzdők a kórházból hazatérve. Az ottani jó ke­zelés után a fájdalmak rit­kábban jelentkeznek, néha mégis bekövetkeznek és órá­kon át kellene szenvendni, de ezt Csige Istvánná ápoló­nő nem tűri nyugodtan, hí­vásra azonnal megjelenik és enyhíti a fájdalmakat. Ter­mészetes, hogy körzeti or­vosnőnk minderről tud, hi­szen a gyógyszer használatát és egyéb gyógyszerkezelést a doktornő irányítja. Itthon ugyanazt a kezelést megkap­tam, amit a tarjáni kórház­ban, és ezért, bár beteg va­gyok, de nem érzem magam elhagyatottnak. Miklós Károly nyugdíjas NAGYARÁNYÚ TÁRSADALMI MUNKA PÁSZTÓN Aki Pásztón jár, annak azonnal feltűnik, hogy mi­lyen nagyarányú gyalogjárda építkezés folyik a községben. A múlt rendszer választási hadjáratai idején minden képviselőjelölt ígéretet tett az elavult, • korszerűtlen pásztói gyalogjárdák megjavítására. Az Ígéretből természetesen nem lett semmi. Pásztó népe most nagy­részben társadalmi munkával, valamint a községfejlesztési alap részbeni felhasználásá­val hozzáfogott és jóformán el is végezte a gyalogjárdák újjáépítését. A teljesen el­készült a Deák Ferenc út és a Szabadság út egész hosszá­ban, kétoldalt bitumenezve, HOG m hosszúságban. A mellékutcák: Marx út, Petőfi út, Magyar út, József A. út, Irinyi utca járdái­nak nagyrésze társadalmi munkával már a befejezéshez közeledik. A ráfordított tár­sadalmi munkaérték végössze­ge mintegy 80 ezer forint lesz, E. Z. mekre káros és az érvény­ben levő törvény helyes. Több szülőnek nem tetszik, de a többség megérti és szükséges­nek tartja. És e rendelet betartását szigorúan kell ven­ni, mindazoknak, akikre tar­tozik, a fejlődő ifjúságunk egészsége érdekében. Horváth József Patak szesitallal, figyelmeztetés után is. Az nem volna olyan nagy baj, ha a gyereket csak ci­garettáért küldenék, a ciga­retta kiadását azért azt hi­szem, legtöbb italbolt veze­tője nem tagadja meg, de az ital kiadása és a szülők­kel való tartózkodás az ital­boltban helytelen, a gyer­CIKKUNK NYOMÁN: 1961. július 8-i lapjukban olvastam: Egy rendelet és ahogy értelmezik című írást, ahhoz kívánok megjegyzést írni. Mező Imre levelező írja, hogy az italboltokban a 16 éven aluliakat nem szolgál­ják ki. A Belkerekedelmi Minisz­térium 2/1961 (II. 31) rende­leté szerint az italboltokba nem hogy kiszolgálni, hanem belépni sem szabad 16 éven aluliaknak. A rendelet megjelenése előtt nagyon sok 16 éven aluli gyermek járt különböző dol­gokért a kocsmákba. Több esetet felsorolhatnék ami ká­roson hatott a gyermekekre. Több szülő küldte a gyer­meket reggel pálinkáért, vagy délben sörért. A kocsmák­ban általában a reggeli, déli órákban nagy a zsúfoltság, a tömeg nyomja a gyerme­ket, a kocsmáros észre sem veszi, a gyermek sír, hogy még az iskolaleckéje sincsen megírva és neki iskolába kell menni. Az italbolt levegője füstös, a felnőttek több alkalommal olyan dolgokat beszélnek, amit még a gyermeknek nem le­het hallani, de a gyermek megáll és hallgatja a fel­nőttek dolgait. Több szülő nagyon szereti a gyerekét ma­gával vinni az italboltba és megkínálja a gyereket is sze­Furcsa egy kissé! A lelkiismeretes ápolónő A SZEMÉT ELLEN fiz enyém és a miénk

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents