Nógrádi Népújság, 1961. június (17. évfolyam, 44-51. szám)
1961-06-28 / 51. szám
4 NÓGRÁDI NÉPÜJSA9 1961. június 28. A véradás életmentés A. Magyar Vöröskereszt több mint egy évtizede a párt, a kormány megbízásából foglalkozik a véradók szervezésével. Ez igen megtisztelő feladat, de egyben felelősségteljes is. Felelősséggel tartozunk minden gyógyulni, élni akaró embernek. Ma már a szervezett vérellátás és a társadalom egy részének megértése, áldozat- készsége eredményeként ott tartunk, hogy hazánkban senkinek sem kell meghalni azért, mert nem juthat hozzá az életmentő vérhez. Megyénk területén is több mint 760 állandó véradónk van: „Többszörös”, „Érdemes”, „Kiváló” véradók, akik nem egyszer, hanem többek tíz év óta nagyon sok ember életét mentették meg áldozatkészségükkel. Az acélárugyári véradóink nagyon sokszor a munkapad mellől szaladtak, hogy megmentsék a fiatal mama, vagy kisgyermek életét. Sokszor egy felgyógyuló beteg nem is tudja ki az ő megmentő je. Véradóink egyszerű emberek, szerény magatartásukkal, becsületes munkájukkal teljesítik tervüket üzemekben, hivatalokban, s készek bármikor embertársukon segíteni. A szervezett vérellátás előnyeit azonban még nagyon sokan nem ismerik, Felvilágosító munkánk során gyakran kapjuk azt a választ — adok vért, ha családomnak, vagy ismerősömnek lesz rá szüksége. A legtöbb esetben ez késő lenne, mikor a hozzátartozók meggondolnák magukat és segítenének, nem egyszer több mennyiségű vérre van szükség. Egy- egy gyomorműtétnél 2—3 liter vérre is szükség van. Nekünk minden ember élete fontos, egy nap több százan fekszenek a műtőasztalon, és mindenki megmentése a cél. Ezért szükséges, hogy a lakosság széles tömegei tudják, azért kell előre vért adni, hogy a kórházak állandóan rendelkezzenek elegendő vérrel, a betegek megmentéséhez. A szocialista országokban és hazánkban is Debrecenben, Budapesten, Szombathelyen egyre többen vannak olyanok, akik minden ellenszolgáltatás nélkül emberbaráti érzésből adják vérüket, embertársaik segítésére. Meggyőződésünk, hogy Nógrád megye dolgozói, Salgótarján lakosságából sem hiányzik az áldozatkészség, az embereken való segíteni akarás. Ennek alapján megyénkben is a többi megyékhez hasonlóan mi is beindíthatjuk a térítésnélküli véradás szervezését. Ennek célja és lényege az, hogy bővítsük a véradó-mozgalmat olyan új véradókkal, akik nem akarnak rendszeresen eljárni véradásra, de egy évben egyszer szívesen adnak vért, térítés nélkül. Másrészt szeretnénk, ha rendszeres véradóink is egy évben egyszer ingyen adnának vért. A véradómozgalom társadalmunk egyik legnemesebb hazafias mozgalma, mely kifejezője az emberek egymásiránti segitőkészségének. Eddig csak a Vöröskereszt foglalkozott a véradók szervezésével és a véradás problémáival. Hogy eredményt tudjunk elérni, nem nélkülözhetjük a többi társadalmi szervek segítését sem, a „térítés nélküli véradás” elterjesztésében. Vöröskereszt aktivisták feladata elsősorban, hogy csatasorba álljunk, egyre több véradónk legyen, hogy minden beteg felgyógyultan ölelhesse át újra családját. Mindenki megbetegedhet és megmentéséhez nem nélkülözhető a gyógyító vér. Ezért saját érdeke és erkölcsi kötelessége mindenkinek, hogy legalább évenként egyszer, amikor egészséges adjon vért embertársainak megmentésére. Szoó Béláné Vöröskereszt megyei titkára Tanácsi kiállítás a Palóc Múzeumban Szombaton nyitották meg a Palóc Múzeum 99. kiállítását, amely „A tanácsok tíz éve” címmel a balassagyarmati járás tíz éves fejlődését mutatja be. A kiálításon 130 dokumentum felhasználásával bemutatják a járás községeinek fejlődését, fényképekkel illusztrálva ábrázolják a tíz év alatt elkészült új, jelentősebb létesítményeket. A kiállítás számot ad arról, hogy az elmúlt tíz esztendő alatt 19 új iskola, és 18 művelődési otthon létesült a járásban. A Palóc Múzeum a 100. kiállítására készül, a tervek szeBajcsik József: ÖNTÉS Ballag már a vén diák Ismerős nyár- eleji hangulat. A fiú nyilvánosan karonfogja Ilit, s nem is rebbennek szét, ha jön a tanár úr. Rágyújt az első cigarettára! Kati, szepegve ugyan, de levágatja a diákcopfot. Nagylány. Legény. Nem gyerek, hanem fiatalember. Nem kislány, hanem kisasszony. Napok, amikor egyik pillanatról a másikra másfajta lesz az ifjúember ... Lexikonokban mindig így olvastam: Pályája kezdetén... A középiskola elvégzése után...” Nem véletlen, hogy sokszor innen számítják a sorsfordulót. Nekem különösen szépnek tűnnek ezek a napok, vagy ha úgy tetszik pillanatok... Mert mi is a ballagás érzelmi csúcsa? Néhány kipirult emberke végigballag a ce- ruzaszagú folyosón, a krétaszáraz tantermeken... És énekelnek ... Fújják önfeledten, tizennyolcesztendős fejjel, hogy: „Ballag már a vén diák”. Tarisznyájukban egy kulacska ital, két szem pogácsa és a szerencsefillér. ... Tarisznyájukban — ha nem is látjuk, de ott vannak a nagy tervek. Álmok, vágyódások ... A tizennyolcévesek legszebb reményei. Az ember arra gondol, hogy de jó is lenne tizennyolcévesnek, ilyen hihetetlenül fiatalnak lenni. Aztán vagy mo- solygunk, vagy eldörzsöljük a szemünk sarkából azt a cseppecskét, amit tulajdonképpen nem is sajnálunk ... Azt mondják, kedves olvasóim, hogy egy kicsit elkéstem? Azt mondják, hogy elballagtak már? Nos, hát nekem se jutott volna eszembe, ha nem kapok meghívót a napokban egy gimnáziumból. Ballagási ünnepségre. Talán mondanom sem kell, megszokott kép fogadott. Ünneplőbe öltözött emberek. A tizennyolcévesek éppúgy, mint a negyvenéves szülők. Virág, virág mindenütt. És a negyedik b) osztályban minden pádon egy csokor, meg egy tarisznya. Minden tarisznyában ugyanaz, mint már nem is tudom hány évtizede. Kiskulacs, pogácsa, szerencsefillér. Vtravaló a tizennyolcéveseknek. Én egyre csak őket néztem. Izgultak, sustorog- tak ... Vakított rajtuk a fehér ing. A fiúk. — azaz, hogy fiatalemberek — élesre vasalt nadrágban. sötétkék nyakkendővel ... Ó, milyen komolyak ... Az öreg pedellus szertartásosan feszítette a bejárat fölé a köszönést: „Búcsúzunk!” Szinte előre hallottam a beszédeket ... Előre éreztem azt a kellemes, megindító remegést, vagy lúdbőrözést, vagy nem is tudom minek nevezzem ezt az érzést ... Próbáltam egy kicsit szülő lenni. Azok is izgulnak. Feketében a bujúszos bácsik, fehér blúzban a mamák... Náluk is virágcsokor ... Aztán megkezdődött. A tizennyolcévesek nem mozdultak az aulából. Karéjban álltak, csuda pirulán. A vendégeken ugyanaz az izgalom, amit már Önök is ismernek ... Aztán feltűnnek a folyosón a vén diákok ... Szó szerint. Vén diákok. Kérem, ne vegyék sértésnek, hisz idősek. A ba- júszos gépész haladt elsőnek. Vállán a tarisznya. Aztán egy őszhajú asszony ... Most a kislánya gyömöszölte a szeméhez a zsebkendői — helyette. A kislány már két hete túlesett ezen. Tudja mit jelent ez! Ballagtak a vén diákok ... Hol voltak már a tizennyolc évtől? S hol vannak már az ő álmaik? Őbennük, akik elkísérték a vén diákokat... De nemcsak a kései öröm ... Kárpótlása sokminden miatt mulasztott éveknek. Őszen, nagybajú- szosan is eljöttek, eljutottak ide, mert hiányzott a tarisznyából a kiskulacs, a két szem pogácsa, a +szerencsefillér. Olyan jó volt hallgatni, amint dörmögő hangon, kicsit elfogódot- tan, de az egész iskolát betöltőn énekelték: „Ballag már a. vén diák...” Pásztor Ferenc Gazdag lesz a nyári program is rint a jubileumi kiállításon a megye népszokásait mutatják be a látogatóknak. CHILLEI VENDÉGEGYÜTTES VARSÓBAN A chiliéi „Concumen” énekés táncegyüttes, a népszerű Margot Loyola szólónekesnő- vel nagysikerű előadást tartott a varsói Drámai Színházban. A chiliéi nép örömét és bánatát kifejező dalok és táncok á varsói közönségnél lelkes fogadtatásra találtak. Az együttes Varsó után több lengyel városban mutatja be műsorát. A nyári időszakban általában csökken a látogatók száma a művelődési otthonokban. Az emberek szabadságra utaznak, s inkább vonzza őket a természet, a szép idő. Mindennek ellenére azonban sokat számítanak szórakozásra a művelődési otthonokban is. Egy- egy jó színdarab, vígjáték, táncest, klub-foglalkozás, a könyvtár szépszámú érdeklődőt várhat. A Salgótarjáni Acélárugyárban gondolnak erre és szeretnék is V kielégíteni az igényeket. Bár tánctermük egy ideig zárva lesz, több érdekes műsort szerveztek a látogatók részére. Sor kerül júliusban és augusztusban fővárosi művészek szereplésével egy táncdal-estre és egy operett-estre. De saját szereplőikkel is rendeznek műsorokat. A színjátszó csoport ősbemutatóra készül. Rövidesen megkezdik Jerniz Jurandot: A bajnoknő férje című darab tanulását. A zenekar Gyulára utazik szombaton, a II. Országos Fúvószenekari Fesztiválra. A művészeti csoportok több esetben felkeresik majd műsorukkal a gyár által patronált termelőszövetkezetek dolgozóit. A fotószakkör tagjai rövidesen háromnapos téma-kereső kirándulásra utaznak a Bükkbe. Az ismeretterjesztő előadások változatlanul folynak. A művelődési otthon vezetősége már az őszi, téli és a jövő évi koratavaszi terveken dolgozik. Szentkúton, ebben a kis, hegyek alatt megbúvó községben két szép emeletes házat kaptak az öreg, magára hagyott emberek. Azok jöttek ide, akiknek szükségük van arra, és már csak arra van szükségük, hogy egy nagy közösség fogadja be őket. Hogy itt éljék le, csendesen — amúgy öregesen — hátralevő esztendeiket. Ezeknek az embereknek legtöbbje munkás, gazdag életet hagyott maga mögött. És a nép, melynek fejlődéséért izzadtak, a munkában és gondban hajdanában, ez a nép most paradicsomi nyugalmat és otthont ad nekik cserébe. Az erdő lábánál fekszik a két szép otthon, gyümölcsös, virágos, parknak is nevezhető kertjével és a beteg testekbe is új erőt, egészségest lehelő tiszta levegőjével. A szociális otthon száz ágyas, száz idős ember, néni és bácsi találta meg itt öreg napjaira otthonát. Dolguk csak egyetlen van és ezt itt meg is követelik tőlük: pihenni. A betegeknek meggyógyulni. Kinn a hársszagú udvaron székeken, padokon pihennek az öregek. Van, aki a napfénynek nyújtja barázdás arcát, csontos, ráncos két kezét, mások meg az árnyékba húzódnak hű- sölni, behunyt szemmel ábrándozni. Az otthon gondos vezetői azokra is gondolnak, akik már nem könnyen mász- szák a lépcsőt, akik számára nehéz az emeleten feljárni. A szép, hosszú, virágos erkélyen kényelmes nyugágyakat készítenek nekik. Takarót is kapnak a hűvösebb napokra és heverész- nek a madárcsicsergés és lombok susogása közepette. A szobák tiszták, egyszerűségükben is csinosak, és nagyon kényelmesek. Huszonöt főnyi személyzet gondoskodik a száz ember kényelméről, csendes pihenéséről. Szekrény és kis éjjeliszekrény fogadja magába holmijaikat, kis apróságaikat. Némelyeknek furcsa és szokatlan a tétlenség. Az asszonyok a takarítónő után újra ágyaznak, törülgetik a port, rakosgatnak, tesznek-vesznek azért, mert a tétlenség nem kenyere, 70—80 éven felül sem, a dologhoz szokott embernek. Szóbeszéd tárgya itt a munka. Azt mondják, ha valamit csinálnak, szinte fiatalabbak lesznek, ügy is mondják, aki a munkának örül, erős lesz és tovább is él. Ezt így is értik. Van bácsi, aki régi mesterségét folytatja, cipőket javít, szép csendesen elkala- pálgat. Egy másik seprűket gyárt tucatjával. Akadnak fúrók, faragók is. Egy hajdani állatgondozó a hízókhoz jár napról-napra. Mások nekilátnak az udvart takarítgatni, vagy javítgatnak egyet-mást, ajpróbb, könnyebb munkákat keresnek. Az asszonyok olykor mosnak, vasalnak, egyszóval: aki csak birja magát megkeresi a neki való munkát. Merthogy az az igazság, az összes érzelmek közül a legnemesebb, adni valamit önmagunkból úgy, ahogy képességeink megengedik, hasznára lenni embertársainknak. Vannak azért — kevesen az igaz, de akadnak — olyanok is, akik a társtalanság érzéséből adódóan legrosz- szabb énjüket mutatják ki. Némelyik öreg pletykálkodik, van aki csak azt keresi, mi a rossz a másikban, mibe lehetne belekötni. Annyiféle ember kerül itt össze, némelyik nehezen tud megszokni, barátkozni, vagy egyszerűen képtelen belenyugodni abba, hogy megöregedett és hovatovább magatehetetlenné válik. Elképzelhető, hogy menynyi felelősség, gond és munka vár itt a dolgozókra, és mindenekelőtt lelkiismeretes igazgatójukra Divald elvtársra. A tisztelet és megbecsülés mellett nagyon óvatosan kell az öregek gondjaival, apró-cseprő gondjaival törődni. A nehéz és felelősségteljes munkát többé-kevésbé igaz helytállással látják el az otthon vezetői. Arra is gondolnak, hogy a konyha könnyen emésa$- hető, vitamindús, és ízletes ennivalókat készítsen 'és a nap bármely órájáb^yi legyen citromos tea a &übmja- zóknak. Gyümölcs és édességféle is gyakran szerepel az étrendben. Szóval az elképzelhető legjobb sorsban élik itt életüket. Külön igényeiket a büfében is kielégíthetik, szórakozásukról az otthon is gondoskodik. Sok szobában van kis rádió, de van egy nagy központi is. Újabb igény a televízió óhajtása, és ez is csak bizonyítja, hogy az öregek otthonában ilyen luxusból lassan közszükségletté váló dologra vágynak, tehát nem élnek éppen rosszul. Mégis van valami, ami hiányzik az öregek életéből. Kevés a szeretet, e gyönyörű érzelem az otthon keretébe is beillő megnyilvánulása. Rendeznek ugyan házaspárok tiszteletére ünnepségeket, és mindig csak kedvesen beszélgetnek ezekkel az emberekkel. Megülik olykor a névnapokat és születésnapokat is. De hozzátartozók kevesen jönnek, a gyerekek, unokák, dédunokák ritkán kopogtatnak be. Igaz, azt mondják, rossz a közlekedés. És csakugyan a legközelebbi állomástól 5—6 kilométert kell gyalogolni. A megoldás önként adódna, a Kányáson órákat várakozó, munkásokat szállító buszoknak kellene idáig beszaladniok. Vagy vasárnaponként. egy-egy különjáratot lehetne beállítani. Nem nagy ügy ez, de aki jó szívvel foglalkozik vele, feltétlen talál jó megoldást. Száz ember életének szépítése, és nem utolsó sorban az őket gondozó több tucatnyi, vidékről járó személyzet újítanak könnyítése meg- érrÍS| flígy ezen mégegyszer gondolkodjanak. Elvégre előbb-utóbb mindannyian megöregszünk. Üjlaky Mária \ ÖREGEK OTTHONÁBAN
