Nógrádi Népújság, 1961. március (17. évfolyam, 17-25. szám)

1961-03-25 / 24. szám

1961. március 25. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 Vöröskeresztes küldöítválasztó értekezlet a salgótarjáni járásban Beszámoló a vöröskeresztes munka tapasztalatairól A Salgótarjáni Járási Vö­röskereszt kedden tartotta küldöttválasztó konferenciá­ját. A konferencia beszámol­tatta a Járási Vöröskereszt Veaetőségét a legutóbbi — két évvel ezelőtti — küldött- választó gyűlés óta eltelt eredményekről. A mezőgazdaságban vég­bemenő nagy változás maga Után vonta az egészségügyi szervek fokozottabb felelős­ségét is a falu egészségügyi szükségletének kielégítésében. Megyei viszonylatban a la­kosság 91 százaléka biztosí­tott a mezőgazdaság szocialis­ta átalakulása után. A meg­növekedett munka fontos feladatot szab a vöröskeresz­tes szervezeteknek is. Két évvel ezelőtt 29 alap- szervezet 1400 tagja te­vékenykedett a járásban, most már 42 alapszerve­zet dolgozik 3088 taggal, 11 helyi csoport pedig a bányai csúcsbizottság ke­retén belül működik. Az új szervezetek létrehozá­sa, a taglétszám emelke­dése mellett a Járási Vöröske­reszt vezetőség arra is töre­kedett az elmúlt két eszten­dőben, hogy megszilárdítsa a meglévő szervezeteket, tar­talmasabbá tegye munkáju­kat. A vöröskeresztes munka másik fontos része, a dblgo- zók egészségügyi kultúrájá­nak emelése ’ ezen belül pe­dig az egészségügyi felvilá­gosító munka. Az elmúlt idő­szakban a járás területén 124 egészségügyi előadást tartottak, 221 esetben pedig egészségügyi filmvetítés volt a községekben. Az egészség- ügyi kultúra fejlesztésének Igen fontos része az emberek tisztaságra, rendre való szok­tatása. A járásban 643 ház Vett részt az egészséges kör­nyezet kialakításáért folyó tisztasági mozgalomban és 99 ház meg; is kapta a „Tisz­ta udvar, rendes ház” című táblát. Ezt a munkát tovább kell fejlesztenie a Vöröske­resztnek. Az egészségügyi kultúra fejlesztésének alapját az ok­tatási és propagandamunka képezi. Jó eredményeket ér­tek el ezen a területen is a járás vöröskeresztes szerve­zetei. Két év alatt 54 tanfo­lyamon mintegy 2 ezer em­ber vett részt. Az itt elért eredmények mellett hibának számít, hogy még nem min­den szervezet látja világosan e tanfolyamok fontosságát. Ennek következtében a szer­vezést is többhelyütt elha­nyagolják. Fő feladatul szabták meg az egészségügyi állomások kiépítését, mert enélkül tervszerű, rend­szeres egészségügyi munka nem végezhető a termelőszö­vetkezeti községekben. % Az egészségügyi állomások szer­vezésében különösen Somos­kőújfalu, Karancslapújtő, Mátraverebély és Sóshartyán községek értek el szép ered­ményeket. A Vöröskereszt szociális munkájáról is szó volt a járási konferencián, különösen a tsz-ben dolgozó öregekkel, rokkantakkal való foglalkozást tartják igen fontos feladatnak a vöröske­resztes tagok. Elhatározták, tovább szélesítik a szociális aktívahálózatot. Fontos fel­adatul szabták meg a vér­adás további szervezését, va­lamint az ifjúsági vöröske­resztes munka továbbfejlesz­tését is. A vita /^után került sor a járási vezetőség újraválasztá­sára, valamint a megyei kon­ferencia küldötteinek kijelö­lésére. GIZENGA: Semmiféle kompromiszum nem lehetséges a tananarive-i tanácskozás részvevőivel New Yorkból jelenti az MTI: A New York Herald Tribune csütörtöki száma közli Gizenga nyilatkozatát, amelyet március 22-én Stanleyville-ben a lap mun­katársának adott. „Az im­perialista sajtó arról ír, hogy engem leváltottak, sőt, hogy már nem is élek. De amint ön is látja, itt vagyok és ke­zemben tartom a vezetést” mondotta Gizenga. A kongói helyzetről szólva hangsúlyozta: „Kormányunk az egyetlen törvényes kor­mány és sémimiféle kompro­misszum nem lehetséges kö­zöttünk és a közelmúltban véget ért tananarivei tanács­kozás részvevői között. Soha senkinek nem ígértem, hogy részt veszek ezen a tanács­Ewnberi életet követelt a talált lőttser SÚLYOS SZERENCSÉTLENSÉG PÁSZTÓN „Toldi József 37 éves szál­lítómunkás, pásztói lakos kór­házba szállítás után 1961 már­cius 22-én hajnalban sérülé­seibe belehalt”. Talán ilyen szűkszavú az a jelentés, ame­lyet a pásztói kórház szerdán reggel Toldi József sorsá­ról kiadhatott. S ha a jelen­tést a továbbiakban is nékem kellene megfogalmaznom, így írnám meg: „Toldi József és családja négy és fél évvel az ellenforradalom leverése után is az ellenforradalom bandi­táinak áldozata lett.” Megdöbbentő ez a tragikus hír. Az ember érzelemvilá­gában kavarognak a gondo­latok. Hogyan lehet az, hogy békés, alkotó életünkben még fegyvertől kell embernek el­pusztulni, hogyan történhet meg, hogy egyetlen kézi­gránát gyutacsától egy csa­lád tragédiája következik be. Mert mi is történt 1961 már­cius 20-án Pásztón, Toldi Jó­zsef portáján? Az apa két gyermekével, a 14-éves Máriával és a 7 éves Józseffel a lágy, tavaszias idő­ben veteményes kertjét ásta. Mária ásója egy ceruzához hasonló tárgyat emelt ki a földből. A kislány kíváncsian nézegette. Vajon mi lehet ez a számára ismeretlen tárgy. Majd az apjának mutatta, aki zsebre tette azt. Később már mitsem tö­rődve a talált tárggyal, bé­késen folytatták az ásózást. Nem is gondolták, hogy sú­lyos veszedelem veszi őket körül, hogy az elkövetkező órákban bekövetkezik a tra­gédia ... Toldi József és két gyer­meke a jól végzett, munka tudatában tért vissza a lakás­ba. A tavaszi szél kicsípte a kislány és a kisfiú arcát, az apa a szokottnál is jobb étvággyal ült a vacsora- asztalhoz. És ekkor történt meg a súlyos szerencsétlen­ség. Toldi József elővette zse­béből a ceruzához hasonló tárgyat, ami nem volt más, mint egy eldobott kézigránát gyilkos gyutacsa. Érdeklődés­sel nézegették és a gyutacs felrobbant... A történtekről pontosat nem tudni — csak annak ki­menetelét. Toldi József sú­lyos sérüléseket szenvedett — később már a gyors orvosi beavatkozás sem tudta az életnek megmenteni. Mária, ez a fiatal, törékeny kislány, tragikussá válható idegmeg­rázkódtatással, József komo­lyabb sérülésekkel fekszik a pásztói kórházban. És az anya? Az anya a szerencsét­lenség bekövetkezése után percek alatt elveszítette haja színét — megőszült. Ahogyan ezt a most már szokatlan tragédiát vetem pa­pírra, régi, szomorú törté­netek jutnak eszembe. Olya­nok, amikor 1944 után is szedte áldozatait a háborúból hátrahagyott lőszer. Olyan, amikor az ekevasa gránátot emelt ki a földből és az fel­robbant. S ha ez az idő sze­rencsére már elmúlott, miért kell az ellenforradalomnak is szedni még ma is ‘ áldozatait. És végül még egy. Az, hogy Toldi József ék tragikus sze­rencsétlensége óvjon minden­kit az újabb halálos balese­tektől. Vigyázzunk az így ta­lált robbanóanyagokra, mert nincs drágább kincs, mint az emberi élet... — Somogyvári kozáson, minden erről szóló hír rágalom volt”. Az AFP közlése szerint Ka- szavubu kongói elnök csütör­tök reggel Matadiba utazott, hogy a helyszínen tanulmá­nyozza „ENSZ-csapatok visz- szatérésének lehetőségét a ki­kötővárosba”. — Ismeretes, hogy Matadi ENSZ-helyőrsé­ge — a Mobutu-zsoldosokkal történt összetűzése után — ki­vonult a városból. Mint Elisabethville-ben csütörtökön közölték. Csőmbe — elfogadva Tubman elnök meghívását — rövid hivata­los látogatásra Libériába uta­zott. Útját rövid időre meg­szakítja Brazzaville-ben. CARAPKIN: Genfben gyors megállapodásra lehetne jutni a szovjet javaslatok alapján Géniből jelenti az ADN: Ca- rapkin, a háromhatalmi genfi atomértekezlet szovjet küldöt­te csütörtökön nyilatkozott a CBS amerikai televíziós tár­saságnak. Sajnálkozását fe­jezte ki amiatt, hogy a leg­utóbb előterjesztett amerikai javaslatok csupán kevés új mozzanatot tartalmaznak. E javaslatok azt mutatják — mondotta Carapkin —, hogy az Egyesült Államok több fontos kérdésben — mint pél­dául a megfigyelések legma­gasabb száma és az ellenőrző állomások személyzete — to­vábbra is ragaszkodik ko­rábbi, merev álláspontjához. Az Egyesült Államok elfogad­hatatlan követeléseket tá­maszt a Szovjetunió területén létesített ellenőrző állomások számának és a moratórium időtartamának kérdésében is. A tanácskozások sikere attól függ, a nyugati fél hajlandó-e jóindulatot tanúsítani és el­fogadni a Szovjetunió komp­romisszumos jellegű javas­latait. Valamennyi tisztázatlan kérdésben gyors megállapo­dásra lehetne jutni a szovjet javaslatok alapján — jelen­tette ki Carapkin. — E szov­jet javaslatok szavatolják a kísérleti robbantások meg­szüntetéséről aláírt egyez­mény feltételeinek tényleges -ellenőrzését és ugyanakkor figyelembe veszik mindkét tárgyaló fél érdekeit. Az új amerikai kor­mány kijelentette, hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy rö­videsen sikerrel befejezze munkáját a genfi atomérte­kezlet. A kedden beterjesz­tett javaslatok azonban sem­miképpen sem mutatják e kijelentés őszinteségét — mu­tatott rá befejezésül Carap­kin. Második napja folynak a szöuli tüntetések Mint a TASZSZ jelenti: Szöulban már második napja folynak a John Csang kor­mánya ellen indult tünteté­sek. Csütörtökön több mint háromezer ember tüntetett az utcákon, munkát és jobb élet- feltételeket követelve. Mint jelentettük, szerdán a dél-koreai fővárosban hatal­mas tömegek követelték a tüntetések korlátozását előíró törvény elvetését v és John Csang lemondását. Szerdán egyébként az összetűzések so­rán 41 rendőr és sok tüntető megsebesült; - a rendőrség 93 tüntetőt letartóztatott. M ár egy hete ődöngtem ismeretlenül, a mindig ködös, füstös kis városba#. A második napon igazat adtam azoknak a haveroknak, akik még a Keletiben indu­lás előtt is röhögtek az én bolondériamon. Azon, hogy vál­laltam ezt a négyhónapos vidéki munkát. Ami elhúzódhat fél esztendeig is. De hát a másik három hegesztő családos volt, a ne­gyedik fülig szerelmes vőlegény, aki már most sem tudott szabadulni a szoknya mellől. Maradtam én. Sem apám, sem anyám, sem testvéreim. Volt két nőismerősöm, túl a menyasszonyi ábrándokon. Már inkább terhemre voltak, mint kedvemre. Tőlük inkább szabadulni igyekeztem. Meg aztán az is csábított, hogy a kihelyezéssel majdnem dupla keresetre volt kilátásom. És most ez a hét olyan hosszúnak tűnt, mint máskor otthon egy negyedév. A munkám nem volt nehéz. Elektró­daszorító pofákat hegesztettünk az üzemben műszakról- műszakra másodmagammal. Ügy hiszem, gyakorlottságom respektet teremtett számomra társam és a műhely vezetője előtt. De rettenetes volt, hogy nálam idősebb szakik dol­goztak ezen a munkahelyen. Keveset beszélgettek, akkor is egymásközt. Otthoni dolgaikról, az egy-két hold földről, meg az asszonyról, aki maholnap tsz-tag lesz. Leányok nem dolgoztak közöttünk, s talán ez a hiány tette leginkább sivárrá napjaimat. Mert kettőkor, ha vége volt a műszaknak, megfürödtem, megebédeltem az igazán ízletes konyhán, aztán már nem tudtam mit csinálni egész nap. Rövid idő alatt meguntam a könyveket, amiket a mun­kásszállás könyvtárából kölcsönöztem. Semmi modern, semmi izgalmas nem volt azok között. Mit tehettem hát egyebet, buszra ültem és bementem a négy kilométerre fekvő kis Városba. Az utcákon csavarogtam, vagy pressóban ültem órákon át két dupla mellett. Fizikai fájdalmat éreztem a pesti lárma, a pesti srácok, a sok marhaság, a merész pesti nők hiánya miatt. Láttam itt is szép leányokat, de sohasem egyedül. S nemcsak láttam, hanem néztem kihívóan, szemtelenül is némelyiket úgy, hogy azt nem lehetett félreérteni. De semmi. A leghalványabb biztatást sem kaptam, ami lökést adott volna, hogy bármilyen nehéz gátakon át bőséges időmet és brilliáns harci módszereimet latbavetve elérjek valahová, valakihez. Máskülönben különös egzotikus vonzás sugárzott ezekből a nőkből, talán éppen azért, mert nem az én meg­szokott környezetemhez tartoztak. Hiába minden. Végre egy olyan filmet játszottak a városi moziban, amit még nem láttam. Beültem az egyik sor közepére, s jöt­tek a párok sorban, egymás után. Egy hely volt még üres mellettem, amikor megkezdődött az előadás. A híradó kö­zepén tartottunk, ekkor érkezett meg a szomszédom. Nő volt. Egyedül. A sötétben nem vettem ki az arcvo­násait, de friss illata megcsapott. Nekem elég, talán sok is volt ennyi. Ideges lettem, figyelni sem tudtam a képekre, csak a mellettem elhelyezkedő nő mozdulatait lestem. Meg­csapott a lehelete, sietett biztosan. Kél- csésze fekete Fantáziám száz kilométeres gyorsasággal száguldott. Amaz úgy ülve már kibújt kabátjából, segítettem neki, mire ő halk köszönömmel válaszolt. Aztán ölébe fektette, így az én egyik lábamat is befedte vele. Úristen, mi lesz itt! Kö­zelebb húzódtam hozzá. A vállunk összeért. Kigyúlt a fény. Ekkor láttam csak, micsoda szépség ke­rült mellém. Dús, barna haja lágyan omlott a vállára, szája festetlenül, rubintosan fénylett, szemeit legyezőszerű pillái takarták. Ö is rámtekintett, s amint látta meghökkenésemet, elmosolyodott. Szólt is rögtön: — Nem cserélne velem helyet, itt nem látok jól. Készséggel ültem át a másik székbe, s míg összeért a térdünk, ő kért bocsánatot. Megkezdődött a nagy film. Ma sem emlékszem rá, mi volt a tartalma. Hát‘tudtam én figyelni a filmre, mikor bá­jos szomszédom új helyén sem látott jól, s ezt megsúgta nekem. Közelebb húzódott hozzám. Amikor már feje csak­nem a vállamon volt, azt mondta: — Így már jó. V agyis, hogy jól lát, mert ő figyelte a filmet. Élvezte, együtt élt meséjével, nevetett, mosolygott és néme­lyik jeleneten finoman tapsolt is. Én meg bámul­tam a fel-félvillanó félhomályban csillogó szemét, világító fogait. S akkor, azalatt a nyolcvan perc alatt elvonult előttem az én húszéves életem. Minden, ami történt azért volt, hogy ide eljussak. Azért szökött meg az apám, azért szenvedtem a kínos, megalázó lelencéveket, hogy különbséget tudjak tenni a jó meg a rossz között. A Stőbl és Fiai cégnél azért voltam inas koromban lábakapcája segéd úrnak, mester­nek, főnöknek, azért utaltatott meg saját magán keresztül velem minden nőt, a piaci szatyrot cipeltető kövér szakács­nő is, hogy most itt lehessek, ebben a vidéki moziban. Tár­saim, Kőbánya vagányai azért avattak „férfivá” a Víg utcá­ban egy piszkos szeparéban, azért volt havonta új szere­tőm, néha egyszerre több is, hogy megismerjem ezt a nőt. Aki most itt ül mellettem, si múlásán érzem teste melegét. Azért jöttem ebbe a sárfészekbe, őgyetegtem napok óta kí­nos céltalanul, már-már a csüggedés szélén, hogy annál na­gyobb ajándéknak tekintsem őt. ' Nyilván nem utasít el. Akkor nem szólított volna meg. Látta rajtam biztosan, hogy nem vagyok strici. Mások is mondták már, hogy megnyerő az ábrázatom. Vége a filmnek, én még mindig ábrándokban ringató­zom. A tömeg sodródik kifelé. Kint, a sötét utcán mégis meg­szólítom: — Hadd kísérjem el, Tóth Jenő vagyok. — Nem bánom, bár furcsa lesz kissé. Én viszont nem árulom el egyelőre a nevemet. — Hát azt hiszi, az nekem a fontos? Az sem érdekel, ♦ kicsoda, micsoda, mert szeretem. — No, no! — nevette el magát és belémkarolt. — Ne mondjon meggondolatlanságot, még akkor sem, ha ennyire fiatal. Különben nem idevaló, igaz? — Nem, nem, alig néhány napja dolgozom itt. S nem éreztem jól magam, egészen mostanáig. Már örülök, hogy a véletlen ide vezetett, s itt is maradnék, ha maga akarná. — Kedves fiú, dehát én nem hiszek az ilyen hirtelen fellobbanásokban. S már itt is vagyunk. Ebben a házban lakom. — Ne mondjon jóéjt, kedves, megőrülnék, ha most itt hagyna az utcán s többé so’se láthatnám. — Hát kísérjen fel, ha már idáig eljött. Főzök egy feketét magának. Na, ezt már én se gondoltam, Megcsapott a kaland őrülete. Míg a lépcsőn felfelé lépkedtünk, elöntött a tűz. Már dolgozott a fantáziám. Micsoda nő! De vajon csak ve­lem ilyen könnyelmű-e? Lehetetlen, hogy máshoz is ilyen kedves legyen. Nem olyan, mint az én eddigi ismerőseim. Lám, meg sem mertem csókolni még. Dehát akkor mégis megmagyarázhatatlan ez a közvetlenség. Hű, micsoda bo­nyodalom! — Vesse le a kabátját! — szólt, amikor beléptünk. És ekkor éreztem azt, hogy megsemmisülök. Mert a következő pillanatban kinyílt a szembelévő szoba ajtaja s mosolyogva, kislányát vezetve megjelent — a férj. — Szervusz, Béla! — kiáltott vidáman az asszony s már tuszkolt is engem befelé. — Nézd, hoztam egy szimpatikus fiatalembert, ültesd le, én mindjárt hozom a feketét, — s eltűnt kacagva. — Jöjjön csak, ne zavartassa magát — fogta meg a váltamat a férfi. — Sós Béla vagyok... A feleségem ma fo­gadott velem, hogy bemutat egy fiatalembernek, akit még sohasem látott s aki szerelmet vall neki. Ügy látszik, nyert. Szeretném, ha én se maradnék vesztes, s most barátságosan elbeszélgethetnénk. Ugyanis regényt írok egy fiatal mun­kásról, aki olyan nőt szeretett meg, aki sohasem lehet az övé... — x — Idáig ért az elbeszélésben barátom, Tóth Jenő, amikor benyitott Ica, a felesége. Tálcán párolgó feketét rakott elénk s mosolyogva szólt: — Ilyen régi mesékkel traktálod Sándort, még azt hiszi, kitaláltad. Különben akkor megmondtam már, hogy furcsa lesz, mikor haza akartál kísérni. — És Béla, meg a regény? — kérdeztem én. B éla becsületes ember és jó férj volt — válaszolt Jenő. Az az este meggyőzött ró.la. Másnap vissza­utaztam Pestre. Csupa véletlen az is, hogy Icával újra akkor találkoztam, mikor a lányát hozta a főiskolára. Négy éve. Mert az apja nem hozhatta, hiszen azon a nyá­ron ölte meg egy szívroham... A regény? Félbemaradt s most folytatja az élet. Némi változtatással. — Igyunk már, mert kihűl a fekete. Kondorosi János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents