Nógrádi Népújság, 1961. január (17. évfolyam, 4-8. szám)
1961-01-14 / 4. szám
4 nógrádi népújság 1961. január 14. c 4 sz'ui játmik {('lelésM'qe Még a karácsonyi ünne pék utáni héten történt, hogy az egyik színjátszóval mérlegre tettük az ünnepek alatt bemutatott színdarabjukat. Méregettük, mi volt, ami jól sikerült, mi volt, ami kevésbé. Egy világhírű drámáról van szó. Színházaink több esetben műsorra tűzték és óriási sikereket arattak vele. A darabot tehát, mint művet vitatni nagyképűség lett volna, annál is inkább, mert a hivatásos kritikusok hada valósággal ízeire bontotta már. Nem is erről volt szó, hanem arról, hogy annak a színjátszó csoportnak, amelynek a beszélgető társunk is egyik oszlopos tagja, — az említett darabban főszereplő volt — mennyire és milyen fokon sikerül az író gondolatait tolmácsolni. Csak nézett rám tágranyílt szemével, motyogott és jó nógrádi szó kás szerint harapdosta a hosszú magánhangzó ékeze- teit. Mintha csak a színpadon láttam volna előadás közben, amikor segélyt kérőn nézett a sugolyukba és elfelejtette, hogy most szépen, dajkálva a magyar nyelvet, kellene beszelnie, és mélyen átérezve a drama mondanivalóját, mozognia. Nem sikerült na. Az első napon teltház volt. A következő napon már csak lézengett egy-két ember a színházteremben. És ebben egyet is értettünk. Addig forgattuk a szót, amíg abban is megegyeztünk: a darab azért bukott meg, mert készületlenek voltak a színjátszók és a rendkívül alacsonyfokú előadás senkit sem érdekelt. Ök buktak meg tehát, nem a darab. Elmondta barátunk: két hétig ha tanulták a darabot, ázt is futtában. Még a szerzőt sem ismerték, de azt sem boncolgatták, milyen társadalmi körülmények késztették a dráma megírására. Egyszóval szöveget tanultak, de azt is sorra elhibázták. zért tartottuk szükségesnek elmondani e kis epizódot, mert az ember- nek ^ az az érzése, hogy a színjátszásunk minden gondja, baja benne volt ebben a kis beszélgetésben. Számolunk azzal, hogy színjátszóink nem hivatásos művészek, önként, — minden ellenszolgáltatás’ nélkül — vállalják a felkészülés nagyon fáradtságos munkáját. Nem számítva természetesen az erkölcsi elismerést, amely kíséri őket. a hozott áldozatokért. A munkájuk értékének mércéjét is ahhoz kell igazítani, hogy nem hivatásos művészek. De ha ehhez igazítjuk, akkor is megállapíthatjuk; nem minden esetben van meg a színjátszóinkban a színpadon végzett munka iránti felelősség. Az emberekkel szembeni mély tisztelet és megbecsülés, akik leülnek a művelőcsak vissza, akár egy falura, akár egy bányatelepre, vagy más településekre, ha a színjátszók valamilyen bemutatóra készülnek, már a próbák idején beszédtémává szélesedik tevékenységük. A bemutató pedig megmozgatja a lakosság legszélesebb rétegeit. Az előadások elmúltával a színpadon elhangzott egy-egy talpraesett mondat szállóigévé lesz. Egy magára talált mozdulat pedig hosszú ideig beszédtéma A közönség így tekint a színjátszók munkájára. És történt a közönségnél egy nagy változás is. Ha vizsgálat tárgyává tesszük a könyv tárak forgalmát, az olvasott újságok példányszámát, a rádiót, akkor megállapíthatjuk, minden ember valamilyen formában kapcsolatba került a művészettel. Nem is szólva arról, hogy a televízióban közvetlenül is találkozik művészi előadásokkal. A közönség tehát műértő közönséggé növekedett és nem csodálni- való, hogy higanyérzékenységgel reagál mindenre, amit a színpadon lát. Színjátszóink nak ezzel a nagy ugrásszerű fejlődéssel nem számolni, egyenlő behúnyt szemmel járni és ripacskodni. A dolgozó emberek a színjátszóktól azt várják, hogy nyújtsanak szépet, szórakoztatót, ápolják a mindannyiunk számára oly kedves hagyományokat. Fejlesszék azt és tegyék gazdagabbá új életünk egy-egy motívumával. No, de ezt a felelősségteljes, önként vállalt kötelességet tfsak szorgalmas, körültekintő munkával lehet megteremteni. Az a színjátszó, aki ezt nem így cselekszi, az inkább maradjon a nézőtéren, az ne lépjen a színpadra, mert a színpad, ha csupán pár szál deszkából is van, akkor is a kultúra oltára. TVT apjainkban — legalább is megyénkben (!) — sajnos, még azért kell hada kozni, hogy a kultúrmunka és ebben a színjátszás is méltó helyre kerüljön az életünk elbírálásánál. Hogy becsülete legyen ennek a munkának. De ezt csak így, szóval nem lehet kiharcolni! Ezt a körültekintő, mindenkit magával ragadó munka vívja majd ki. Ezzel nem igazolni akarjuk azok' állítását, akiket gúzsba kötve tart a tehetetlenség és ezt a kulturális munka szapulásával akarják leplezni. Ezeket mi nem igazoljuk. Mi gondolatokat akarunk ébreszteni azokban, akik elhivatottságot éreznek e munka iránt, hogy jobban végezzék. Mert ha ez így lesz, nem maradnak üresen a művelődési házak és a munkáért járó elismerés be fogja ragyogni a legegyszerűbb színjátszót is. Bobál Gyula Filnunuvésíteti Szakkör indul Régi óhaja teljesül a filmművészet és a jó filmek kedveimnek azáltal, hogy a Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Otthonában február 9-től megkezdődnek a Filmművészeti Szakkör előadásai. Sokan már tudják, hogy milyen értékesek az ilyen témájú előadások, hiszen már műkötdött egy szakkör a közelmúltban. Az acélárugyáriak most újra szerét ejtették a szakkör megalakításának s ezáltal Salgótarján a harmadik vidéki város Magyarországon, ahol ilyen szakkör működik. Városunkon kívül Kecskeméten és Békéscsabán működik Filmművészeti Szakkör. * A Filmművészeti Szakkör megalakítása része annak az előrelátó és tervszerű művelődési munkának, amely az acélárugyári művelődési otthont jellemzi. A szakkörbe azok jelentkeztek, akik már nemcsak egyszerű filmnézők akarnak lenni, hanem egyben film-értők is. Azt is el kell mondani, hogy az előzetes jelentkezések alapján már majdnem 200-as a létszám. A filmművészet kérdéseivel foglalkozó előadásokat egy filmesztéta tolmácsolja majd, s minden előadás után különleges csemegeként, a magasabb színvonalú lények kielégítésére archív filmeket vetítenek. A vetítésre kerülő filmek műsorát úgy állították össze, hogy ezek tükrözzék a filmművészet fejlődését a kezdettől napjainkig. A szakkör első előadása február 9-én lesz. KÉPZŐMŰVÉSZEINK MAPPÁJÁBÓL. fax**— *9* Radics János: JÓBARÁTOK „KÖLTÓI NÉVJEGY“ ÚJABB ELŐADÁS A SALGÓTARJANI IRODALMI SZÍNPADON Tartalmasabb művelődési munkát a munkásszállásokon dési házaink nézőterére, hogy szórakozzanak, tanuljanak; egyáltalán jelenlétükkel kifejezzék a munka iránti elismerést. Ha ezt a felelősséget mindannyian mélyen átéreznék színjátszóink, akkor sem színdarabot, sem a művészet más ' műfaját félkészállapotban nem állnának oda tolmácsolni. Mert igaz az, hogy játék, szórakozás ez elsősorban azoknak a fiataloknak, akik fellépnek a színpadokon, de csak akkor, ha a színjátszást felületesen nézik. Valójában mélyen nevelőmunkára vállalkoztak. Tevékenységük az emberek tudatában hoz változást. Még akkor is, amikor nem mélyreható gondolatokat ébresztenek, hanem csupán felüdítik az emberi agyat, amelynek hatására felfrissül a fizikai munkában megfáradt test. A színjátszó, ha ezt nem tudja elérni, akkor bosszankodást, rosszallást idéz elő az emberek körében. Egy bosszankodó ember pedig nehézkesebben végzi a munkáját. Lehet, hogy így láncokba szedve a következtetéseket, disszonánsán hat. De ez az igazság. A színjátszóknak ezzel számolni kell. Mert akkor követik el a hibát, amikor a dolgaikkal nem így számolnak. Gondoljunk Megyénk dolgozói közül sokan laknak munkásszállásokon, így a nagybátonyi Május 1 munkásszállóban is. A szállóban kialakultak már minderre az adottságok és lehetőségek, csupán fel kell használni azokat. Gazdasági vonatkozásban ezt meg is teszik, hiszen ingyenes a szállás, a fűtés, világítás. Munka után minden dolgozó rendelkezésére áll a meleg fürdő, a zuhanyozó. A napi 17,90 forintos Ákezési díjból is megtérít a vállalat 11,30 forintot. Finom ételeket készítenek, amelynek a mennyisége is kielégítő. Keresetükkel is elégedettek a dolgozók, hiszen legtöbbjük kétezer forinton felül keres. Tóth Lászlónak például 2600 forint, Tóth Imrének pedig 2200 forint a havi átlagos keresete. Ez pedig nagyon szép. Sajnálatos azonban az, hogy e . jólkereső fiatalemberek legnagyobb része kevés szakmai gyakorlattal rendelkezik, műszaki és általános műveltségük nem nagy, s emellett fizetésük nagy részét sokan költik el italra és könnyebb szórakozásra. Az egymás iránti viselkedésben is sok a javítani való. Milyen jó lenne, ha a szállón belül indítanák be a dolgozók iskoláját. Sokan jelent keznénék a VII. osztályba, így vélekedett Tóth Imre is a 9-es szoba lakója. A munkások kulturális szükségletei nagyok. Persze az igények még nem emelkedtek a szükségletekig. Azonban a lakók zöme vá gyík a szépre, a műveltségre, a több tudásra. Szobáikban szeretnék megteremteni az esztétikus, családi légkört Viszont a szálló díszítése zsúfolt, az összeválogatás rossz. A kérdezősködésre ezt a választ adják: „De hiszen otthon is így van.” Ezt a szobákat díszítő, ízléstelen fal védőkre, feliratokra, művirágok sokaságára kell érteni. Giccs? Igen... Ám honnan tudhatnák, hogy ez giccs és mi nem az? Hiszen erről még nem is hallottak előadást a szálló lakói. A vezetőség látja a hibákat, azonban még nem találta meg a megfelelő módot kijavításukra. Kétségtelen, sok nehézség is van a szállóban. azonban rugalmassággal, találékonysággal, a népművelési münka szükségszerűségének tudatosításával ezeket lehetne csökkenteni. A szálló nagy kultúrtermét nem használják fel ilyen célokra. Elhanyagolt, rendezetlen. A székek, asztalok rosz- szak, a sarokban üres könyv- szekrény ásít. Mindössze egy televízió szórakoztatja a dolgozókat Azonban az adásokat is kevesen tekintik meg. Rideg, barátságtalan a környezet. Vajon miért nem tesznek az illetékes szervek annak érdekében valamit, hogy vonzó legyen a terem? Miért nem újítják fel a berendezési tárgyakat? Ha ismerik a gondokat, miért nem szerzik be a népművelési munkát elősegítő szórakoztató kellékeket: rádiót, lemezjátszót, sakkot, dominót, társas játékokat? Amilyen sivár a terem, éppúgy lehetne tiszta, szépen berendezett. Mindezek biztosításához azonban szükséges az üzemek segítsége is. Kulturális alapjukból támogassák a szállók vonzó családias környezetének megteremtését. De segíteniük kell a sarjadó és egyre fejlődő tartalmi munkát is. A tervek alapján .— na gyón helyesen — a Nógrádi Szénbányászati Tröszt ennek a szállónak rövidesen 12 darab kerek asztalt ad és székeket vásárol. De szükségük lenne lemezjátszóra és biliárdasztalra is. A tartalmi munka kialakítása, fejlesztése szempontjából szükségesek lennének a viták, a beszélgetések, az ismeretterjesztő előadások; s ezekre már jelentkezik az igény. A szálló lakói szívesen olvasnának is, de kevés a könyv. Tóth László például már arról panaszkodott, hogy nincs olvan könyv a szállóban, amit már ne olvasott volna. Ettől függetlenül majdnem minden szobában található könyvet, vagy újságot olvasó ember. Sajnos, kedvelik még a ponyvaregényeket is Azonban az úgynevezett „bulvárkönyvek” már sok érdeklődő figyelmét elterelték a ponyvától. Ez már eredménye a szakszervezeti könyvtármunkának. A szállóba mintegy hatféle folyóirat is jár, de egyénileg is sok újságot rendeltek a munkások. A szálló szobáiba vezetékes rádiót is bevezettek a munkások részére Néhány szobában már kis családi közösség formálódik, amelyek egy-egy műsort hallgatnak meg. A kilences szobában például rendszeresen hallgatják az Ifjú Figyelő adásait, és utána kicserélik véleményüket. De gyakran vitatkoznak e szobában világnézeti problémákról is és kérdéseikre szeretnének helyes választ kapni. A közösséggé formálás más egyéb adottságai is biztosítottak már. Sokan szeretnek például közösen rejtvényt fejteni, vagy például a tízes szoba lakói szálmából készített ügyesen megformált csigalámpájukkal dicsekszenek, amelynek készítésével már sokan próbálkoztak. Ezeket az adottságokat és lehetőségeket azonban tudni kell felhasználni és továbbfejleszteni a közösségi élet, az emberek gondolkodásmódjának formálása érdekében. Ezt azonban csak kölcsönös segítéssel, az illetékes szervek támogatásával lehet jól megoldani. Balcza Lajos Újabb előadásra készül a Salgótarjáni Irodalmi Színpad. Vasárnap, holnap este . 7 órakor a TIT salgótarjáni I helyiségében „Költői névjegy” címmel adnak műsort az Irodalmi Színpad tagjai, amelyben neves magyar és külföldi írók, költők művei kerülnek előadásra. Az irodalmi művek előadása mellett énekszámok is műsorra kerülnek. A műsorban többek között szerepel Raymund Queneau francia stílusgyakorlataiból egy részlet, amely egy téma többféle variációban való előadását mutatja be. Sok csemege ígérkezik az érdeklődőknek, hiszen elhangzanak majd Kosztolányi versek, Várnai Zseni versek és többek között előadásra kerül Gorkij: „A pénz” című novellája. A művek előadói között ott lesz Bolyós Lász- lóné, Vágvölgyi Ferenc, Tor- day Zsuzsa, Balogh István és néhány gimnáziumi tanuló. Az irodalmi műsort zeneszámok és énekszámok tarkítják, színesítik. Többek között előadásra kerül Chopin: Cisz-moll polonaise is. Az énekesek között fellép Nagy Margit és Bolla Lajos. Zongorán kísér Kurucz Imréné. Az Irodalmi Színpad tagjai, valamint a meghívottak nagy szorgalommal készülnek a be- mutatkozásra. A műsort, valamint a szereplőgárdát tekintve remélhetjük, szép élményben, kedves emlékekben lesz része mindazoknak, akik az előadáson résztvesznek. Nőgyűlés a Vasöfvözel'gyárban Szerdán reggel tanácskozásra gyűltek össze a Vasöt- vözetgyár üzemi munkásnői, nődolgozói, a gyár egyik munkahelyén. Az üzemi nőgyűlésen értékelték 1960. éves munkájukat, s megbeszélték az erre az évre vonatkozó feladatokat is. Az asszonyok nevelésének, művelődésének elősegítése mellett tervbe vették azt is, hogy a felsőpetényi árva- és félárva gyermekeket 1111111111111111111111111' ....................................... iiiiiiin ii re ndszeresen patronálják. Elvállalták, hogy a gyár nődolgozói tíz felsőpetényi gyermek fejlődését, nevelését, életét kísérik figyelemmel. Ugyancsak a Vasötvözet- gyárban szombaton megbeszélésen vesznek részt a vasas szakmában dolgozó üzemi nőbizottságok vezetői, amelyen megtárgyalják az üzemi munkásnők életkörülményeivel kapcsolatos szakszervezeti munkát. Egyik este Galibapusztára betapogatott egy gépkocsi fényszórója. A kocsivezető magabiztosan parancsolta a kerekeket a hirtelen kanyargó úton, hogy még a sarat is elkerülje és megállt az egyik épületecske előtt. Olyan alkalmi építményféle volt. Ilyenekre szokták mondani: felvonulási épület. Egyetlen helyiségből áll csupán, s ez az épület a puszta kultúrterme. A gépkocsivezető kilépett a kocsiból, majd az útitársa is. Nyújtózkodtak egyet, Sötét és csend volt. beleszippantottak a párás estébe és már rakták is ki a kocsi rakományát: filmvetítőgépet, filmtekercseket, majd kábeleket húztak. És mindezt nagy-nagy gyakorlattal végezték. A munkával zajt csaptak, mire megelevenedett a néptelennek látszó tanya. Lámpák . villantak, gyerekek kiabáltak, lábak dobogtak és szállt a hír: megjött a művelődési autó. így fogadják mindenütt a megyében, 3000 KILOMÉTER amerre jár, a halványzöld színű, metszett hátú autót, amelynek gépkocsi- vezetője Zöldi László, utasai a megyei könyvtár munkatársai, időközönként pedig az ismeretterjesztés egy-egy névtelen munkása. Így fogadják őket: örömmel, eseményként. Mert Galibán is, mire felszerelték a vetítőgépet, a hosszú gyalulatlan deszkapadok nyögtek a tehertől. A filmtől át- izzott lehelletektől pedig bepárásodtak az ablaküvegek. Egy hónapban 3 ezer kilométert megy ez az autó és a legtávolabb eső helyekre viszi a filmet, a könyvet, az élőszót. Ahogyan Iványi Ödön, a megyei könyvtár igazgatója mondja: viszi, hogy ne legyen fehér folt. Valóban milyen szép is ez a gondolat: hogy ne legyen fehér folt. Mennyi odaadó munkát, fáradságot kér ez a cselekedet. Az első időben, azóta már évek múltak, — csak a kíváncsi gyermekszemek nézegették őket. De még azok is szótlanul, gyanakvón. Azóta már? Csak amit a számok mutatnak: 2200 kötet könyvet adtak kézre és ezek az olvasók az ő olvasóik. És oda, ahol nincs könyvtár. 84-szer vetítettek filmet, ahol még nem fontak hálót a villany- vezetékek, és 7200 embernek. Mindezt egy fél esztendő alatt. Igaz, számok ezek, amelyek érzéketlenek, de csak azoknak, akik nem ismerik, mik lakoznak ezek mögött a számok mögött. Mert nekik, akik ezzel az autóval járnak, pontosan az adja az erőt a munkához, amelyet ezek a számok rejtegetnek. Ezek a számok tudást kereső, óriási léptekkel haladó életet rejtegetnek. Ott van mögöttük azoknak az embereknek a lelke, akik valami ismeretlen újat, iz- gatót találtak, amely míg nem volt, nem tudták megmondani, miért, csak hiányérzetük volt. Katalin-pusztán él egy idősebb asszonyka, B. J.-né. Majd kiderül, hogy miért hagytuk el a nevét. 15,'z az asszonyka, amikor a pusztán megáll az autó, minden alkalommal a kertek alól jön, kötényében rejtve a könyveket. Nyugtalanul tekinget és sürgeti őket. Utána jártak a titokzatosságának. De nagyon tapintatosan. Az asz- szonyka férje ellenzi az olvasást. De hát, ha valaki belekóstol az olvasásba, lehet azt megtiltani? És ez az autó egyre kóstoltatja ezt a csodálatos ízt. Csengerháza-pusztá- ról csak egy alkalommal maradtak el, azt is műszaki okok miatt, máris küldöttség kutatott utánuk. Mert az emberek napról napra várják őket. És gördül a művelődési autó havonta 3 ezer kilométe- • ren, hogy a kultúra megszínezze a fehér foltokat. — B. —
