Nógrádi Népújság, 1960. december (16. évfolyam, 97-104-1. szám)
1960-12-07 / 98. szám
1960. december 7. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 EMBERSÉGESEBBEN! Púja Frigyes külügyminiszterhelyettes nyilatkozata a Magyar Távirati Irodának A Magyar Távirati Iroda munkatársa kérdést intézett Púja Frigyes külügyminiszterhelyetteshez az állítólagos magyar— osztrák határincidensek ügyében. Az alábbiakban közöljük a kérdéseket kivonatosan és a válaszokat: Több mint 10 éve dolgozom a Nógrádkövesdi Kőbánya Vállalatnál, de úgy, mini az elmúlt napokban, még soha sem. beszéltek velem Az történt hogy a vattásruha kihordási ideje még az év március 31-én lejárt, s legalább tíz esetben voltam az irodán annak kiadását sürgetni — eddig teljesen eredménytelenül. Mivel már november is elmúlt, s három műszakban, tehát éjjelre is dolgozni járunk, a vattásruha egyre szükségesebb lett. Az éjszakák bizony már hidegek. Gondoltam ismét egy bátrat — bár soha se tettem volna meg — ismét bementem Nógrádkövesdre az irodába, ahonnét majdnem sírva jöttem ki. Az történt, amikor Horváth elvtárstól, a ruhafelelőstől megkérdeztem, hogy mikor kapjuk már meg a régen jogos ruhát, rám támadt, hogy mit háborgatom én őt, s hogy én csak szórakozni járok hozzá. Én nem tudom, hogy ő hogyan veszi a szórakozást. Szórakozásnak bizony egyáltalán nem mondható az, hogy én három kilométert térdigérö sárban gyalogolok le. Véleménye szerint ez valóban szórakozás? Most már ezekután azt szeretném tudni: megkapom-e a jogosan járó téli ruhát? Én már nem megyek érte, az is lehet, talán be sem engednek az irodába! Kérem a szerkesztőséget, orvosolja panaszomat. IFJ. KOVACSICS JÁNOS Bercel-bánya Ehhez a levélhez nem kell sok kommentár. Annyit azonban megjegyzünk: ebben a társadalmi rendben senkinek sincs joga ilyen hangon beszélni a dolgozókkal. Még akkor sem, ha az a jogos panasza orvoslása ügyében „zavarja” a hivatalnokokat. Az igaz, hogy a panaszok intézését törvény biztosítja, de becsületes intézéséhez több emberség is kell! (Szerk.) Levél egy alkalmi uHtárshoz November 14-én a Budapest—Salgótarján között közlekedő gyorsvonaton akarva, akaratlanul hallgatnom kellett egy számomra máig is ellenszenves ember beszélgetését egy szaktársával. Ez az ember azt sorolta, hogy elvégezte már a Műszaki Egyetemet, van már másik diplomája is, elvégzett egy sereg továbbképző tanfolyamot, je- jenleg kétféle továbbképző tanfolyam és a Marxista Egyetem hallgatója. Először örültem, hogy ennyi tudásvágy halmozódik fel egy emberben. Partnere feltette a kérdést: — És mondd, hol fogod mindezt hasznosítani, amit eddig tanultál? — Sehol — hangzott a frappáns válasz. Bajúszkája alatt hamiskásan mosolyogva közölte, hogy kifejezetten egyéni érdekből tanúit, semmi perspektíva nincs előtte, mégis kettős a haszna. Először tanulmányi szabadságot élvez (ebben az évben letöltött 110 napot, benn van még 40—50 nap), öreg főnöke meg is kérdezte, mikor akar egyáltalán dolgozni. Másodszor rendelet mondja ki, hogy munkahelyéről nem helyezhető el az, aki valamilyen egyetemen, vagy főiskolán tanul, öt ugyan Hatvanba helyeznék, de egyelőre tanulmányai miatt marad Pesten. Most már végérvényesen csak az érdekelt melyik lehet az a vállalat, amelyik lehetőséget ad mindehhez és egyáltalán mi módon élhet vissza alkotmányunk által biztosított jogaival ilyen ördögi módon egy ember. Mintha megérezte volna ki nem mondott kérdéseimet, felelt a társának. — A MÁV Budapesti Igazgatósága a munkahelyem és mindezt annak köszönhetem, hogy jó érzékkel, jó helyen hangoztattam: a szocializmust kívánom építeni. Nem tudom megállni, hogy ne gondoljak azokra a százakra, ezrekre, akiknek eszébe sem jut egyéni előnyökért kézbe venni a könyvet. A tudás nemcsak előnyöket jelent és jogokat az embernek. Igazán sajnálnám, ha ez az alkalmi utitársam nem tudna változtatni elvein, és továbbra is dolgozó társai zsebére tanulna. így is ökölbe szorult a kezem, miközben vadidegenként végig kellett hallgatnom ezt a beszélgetést. Nádasdi Jánosné Kérdés: Az utóbbi napokban az osztrák lapokban éles magyarellenes kampányt bontakoztattak ki egy állítólagos határincidenssel kapcsolatban. Milyen határincidens történt? Válasz: Semmiféle határincidens nem történt. Az állítólagos incidens hírülvétele után az osztrák fél kérésére magyar határőrtisztek mentek át Ausztriába, hogy közösen az osztrákokkal megvizsgálják a dolgot. Osztrák részről dr. Franz Hilinger úrnak, a burgenlandi biztonsági szolgálat főnöke helyettesének vezetésével meglehetősen nagyszámú bizottság vett részt a kivizsgálásban. A közös bizottság meghallgatta azt a 23 éves vámőrt is, akire állítólag magyar részről kétszer rálőttek. Ez a hazudozó a bizottság előtt ellenmondásokba keveredett, olyan dolgokat állított, amelyek valótlanságáról az osztrák bizottság tagjai a helyszínen meggyőződhettek. A vizsgálat végén, mivel a vámőr kijelentései nem bizonyultak valónak, az osztrák bizottság tagjai elnézést kértek és arra kérték a magyar felet, hogy tekintse az ügyet tárgytalannak. Magyar részről megállapítottuk, hogy a határincidensről szóló egész mese nem más, mint rosszindulatú koholmány, amelyet azért találtak ki, hogy az alkalmat adjon a Magyar Nép- köztársaság elleni, útszéli hangú kampány megindítására. Kérdés: Miben látja miniszter- helyettes elvtárs ennek az alapnélküli kampánynak az értelmét és célját? Válasz: Elöljáróban szeretném megjegyezni, hogy nem ez az első ilyen jellegű kampány. Ebben az évben legalábbis három-négy ilyen jellegű kampány volt. A kampányoknak több célja van. Legelőször is ezekkel a mesterségesen felfújt kampányokkal azt szeretnék elérni, hogy megzavarják a két szomszédos ország fejlődő kapcsolatait. A kampányok másik célja Magyarország szocialista rendszerének diszkredi- tálása Ausztriában s ha lehet, a világ más részein is. Ügy gondolják ezek az urak, hogy akadnak nálunk is és más országokban is olyan naiv emberek, akik hazugságaiknak hitelt adnak. A kampányok harmadik célja, hogy ki- kényszerítsék a műszaki zár eltávolítását, amely igen komoly akadályát képezi az idegen ügynökök beszivárgásának. Ezzel meg akarják könnyíteni az amerikai és más kémszervezetek ellenünk irányuló aknamunkáját. Végül nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kampányok szervezői segítséget akarnak nyújtani az ún. „mar gyár kérdés” felszínen tartásához az ENSZ-ben. Mint látható, a kampányok célja egyáltalán nem új és nem is eredeti. Kérdés: Tudna valamit arról mondani miniszterhelyettes elvtárs, hogy kik állanak ezen kampányok mögött? Válasz: A hecc-kampányok mögött a hidegháború levi- tézlett lovagjai, a szocialista rend esküdt ellenségei állanak, végső soron természetesen az Egyesült Államok uralkodó körei és más imperialista körök. A Magyarország elleni hecc-kampányok legszorgalmasabb szervezője Fritz Molden, a Presse-konszern tulajdonosa. Ez az úr az amerikai kémszervezet régi ügynöke, Allan Dulles volt veje és bizalmas munkatársa. Jó kapcsolatait Dulleshez, annak leányától való elválása után is megtartotta s mint az osztrák lapok megírták. Dulles legutóbbi bécsi látogatása alkalmával vele is tárgyalt. Molden úr azonban nemcsak ügynök, hanem minden haladás esküdt ellensége is. Különösen gyűlöli a szocialista országokat, s úgy látszik, a szocialista országok elleni kereszteshadjáratra szánta életét. A Magyarország elleni hecc-kampányok másik ismert szereplője Oscar Poliak úr, az Arbeiter Zeitung főszerkesztője. Ez az úr ugyan szocialistának vallja magát, de a velejéig reakciós. Sajnos, meg kell mondanom, hogy az ellenünk irányuló hecc-kampányba olykor hivatalos osztrák politikusok is bekapcsolódnak. Az osztrák állam kezelésében lévő bécsi rádió sem mulaszt el szinte egyetlen alkalmat sem, amikor Magyarország ellen uszíthat. Hétpróbás hidegháborús uszítókat jelentetett meg a mikrofon előtt, s „vitát” rendezett a meg nem történt határincidensről. Kérdés: Hogyan ítéli meg miniszterhelyettes elvtárs az osztrák-magyar kapcsolatok további perspektíváit? Válasz: A Magyar Népköz- társaság mindig jó kapcsolatok kiépítésére törekedett és törekszik most is szomszédjával, Ausztriával. Ausztria függetlenségének visszanyerése, az osztrák semlegesség deklarálása óta a magyar kormány számtalan javaslatot nyújtott át az Osztrák Köztársaság kormányának, amely javaslatok a viszony megjavítására idányul- tak. Nem rajtunk múlott, hogy csak nagyon keveset valósíthattunk meg ezekből a javaslatokból. Ami a legtöbb vitára okot adó határügyek rendezését illeti, már 1958-ban megfelelő javaslatot tettünk erre vonatkozóan az osztrák kormánynak. Az osztrák nép előbb-utóbb megtudja az igazságot és ítéletet fog mondani ezen urak sötét üzelmei fölött. Elkeseredett küzdelem Laoszban Vientiane. (Üjkína). A puccsista Nosavan klikkje, arra törekszik, hogy félre állítsa Souvanna Phouma miniszterelnök törvényes kormányát. A puccsisták Luang- Prabangba vitették a parlament néhány képviselőjét, akik a nép árulóivá váltak és ott úgy szerepeltetik őket, mint „törvényhozó hatalmat.” A Patet Lao rádiója bejelentette, hogy a Patet Lao egységei elfoglalták Phia Phay kulcsfontosságú dél-laoszi várost, amely 30 mérföldnyire délre fekszik Paksetól, Dél- Laosz volt fővárosától. A rádió közölte továbbá, hogy Luang-Prabangot, a király székhelyét a Patet Lao egységei körülzárták és támadást indítottak ellene. Phia Phay elfoglalása után valószínűleg Pakse-ért indul meg majd a harc. Válasz a Záp-iigy című cikkre I960, november 19-i számunkban a hírek rovatában megjelent Záp ügy című cikket megvizsgáltuk. Az áruda dolgozóinak egybehangzó előadása szerint a vevő a boltban több tojást vásárolt, ezek közül az első darab hozzá- ütődött a pulthoz, s akkor vették észre, hogy a tojás minőségileg nem megfelelő, rossz szagú. A kiadás előtt az, hogy a tojás nem megfelelő — romlott — nem volt megállapítható. Megjegyezni kívánjuk, hogy az áruda vezetése ellen az utóbbi időben több kifogás hangzott el. Az áruda dolgozóit a vállalat igazgatója személyesen figyelmeztette, hogy a jövőben az áru kiadásánál még nagyobb körültekintéssel járjanak el és rejtett hiba esetén — mint jelenleg a tojás kiadásánál — a vevőnek a minőségileg meg nem felelő árut azonnal cseréljék ki. Szécsényi Fmsz. Segítsenek felejteni A mába született embereknek könnyebb az élet. Nekik nincsenek múltból hozott tájó emlékek. őket nem kísérti a múlt, számukra nem jelent fájó kínt háborús emléket látni. De vannak még sokan, tízek, száz'ak és ezrek, akik nem felejtenek. Siratnak apát, fiút, férjet vagy gyermeket. Szerető családtagot, akit az értelmetlen háború elrabolt tőlük. Így vannak a salgótarjáni Ha- jek Rezső útbeliek is. A tizen- négyes számú ház előtt nap mint nap elfáradnak és olyankor mindig visszakísért emlékeztetőül a múlt. A negyvennégyes bombatámadás máig is élő emléke, melyet vádlón őriz sok sebtől szaggatott oldalán az említett épület. Pedig csak az Ingatlankezelő Vállalat egyetlen intézkedésén múlik, hogy könnyebb legyen felejteni. Mindössze — 15 év után indokolt kívánságként — egész csekély összegből simítani kéne egyet-kettőt rajta. Minden bizonnyal nem járnak behunyt szemmel a lakáskarbantartással elfoglalt emberek sem. IGAZ MESE egy egzotikus országról A millió elefánt országa Mit hallottunk eddig, mit tudunk erről a kis hátsóindiai országról? Valljuk be, bizony édeskeveset. Az iskolában talán megtanultuk, hogy maguk a laosziak „a millió elefánt országának” nevezik hazájukat. Benne volt a tankönyvekben, és a földrajzi lexikonokban, hogy Laosznak sok, gyönyörű pagodája, rejtelmes dzsungelja, olcsó teája és jó rizse van. Ázt viszont már nem a tankönyvekben, hanem útleírásokban olvashattuk, hogy a laoszi nép barátságos, leányaik és asz- szonyaik szépek, nagyon vonzóak és — ahogyan ezt egy XVI. századbeli holland utazó elmondja — ,.nagyon szeretik a szerelmet”. Furcsa, de így van, hogy azt maguk a laosziak sem tudják, hány lakosa is lehet az országnak, mert Laoszban még sohasem volt népszámlálás. Az ország állampolgárainak számát mintegy hárommillióra becsülik. AMIKOR A FEHÉR KAMÄSNI FELVÁLTJA A FRANCIA CSIZMÁT E sokat szenvedett kis ország története azonban nem annyira titokzatos és rejtelmes, mint inkább szomorú, és nagyon tanulságos. Laosz először a francia gyarmatosítók csizmája alatt nyögött, Indokína többi országával, a szomszédos Vietnámmal és Kambodzsával együtt. A második világháború idején a japán imperialisták uralma alá került. Közvetlenül a háború végén, a laoszi nép ünnepélyesen kinyilvánította függetlenségét, de a boldogság napjai meg voltak számlálva, mert csakhamar visszatértek a „párák”. A francia ejtőernyősök is irtóháborút kezdtek a harcoló laoszi erők, de a fegyvertelen, civil lakosság ellen is. A franciáknak, csupán a kommunisták vezette Patet Lao egységei álltak ellen sikerrel, az ország legészakibb két tartományában. A kitartó harc a franciákat engedelmességre kényszerítette: 1949 júliusában Laosznak látszat függetlenséget adtak, persze a Franciaunió keretei között. így érkeztünk el az 1954-es genfi tárgyalásokhoz, amelyek véget vetettek az indokínai „szennyes háborúnak”. A genfi megállapodás úgy szólt, hogy Laosz maradjon ‘ szigorúan semleges ország. De az amerikai tábori csendőrök fehér kamásnija csakhamar felváltotta a francia csizmát. Jöttek az emerikai- ak, és rögtön „segélyeket” folyósítottak, természetesen főleg katonai célokra. 1960 augusztusáig, összesen 312 (háromszáztizenkettő) millió dollárt öltek bele Laoszba. Ez annyit jelent, hogy a laosziakra fejenként — a csecsemőket, a nőket és az aggastyánokat is tekintetbe véve — 156 dollár jutott, hat esztendő alatt. Ez az összeg egy főre számítva nagyobb, mint a világ bármely más országának juttatott amerikai „segély.” S mit kapott ebből a laoszi nép? Mindenekelőtt: hadsereget. Most a teljes laoszi hadsereg mintegy harmincezer főt számlál, s modem amerikai fegyverekkel és jól kiképzett tisztikarral rendelkezik. Az amerikaiak Laoszt úgy tekintették és mai napig is úgy tekintik, mint „Délkelet-Ázsia szívébe verődött éles földrajzi ékeit”. Azt hitték, hogy Laosz biztos katonai támaszpont lesz a számukra Kína és a Vietnami Demokratikus Köztársaság határán. AZ AMERIKAI EGYENRUHA ALATT LAOSZI SZÍV DOBOG Az amerikaiak azonban gazda nélkül készítették el a számadást. Hiába váltották le a miniszterelnöki székből a semleges irányzat képviselőjét: Souvanna Phoumat. Hiába fogatta el az amerikai bábkormány miniszter- elnöke Szufanovongot, a mérnök herceget, mert őt Patet Lao-i bajtársai megszöktették börtönéből. S elérkezett 1960. augusztus 9-e. E hajnalon egy bátor, huszonhat esztendős százados: Kong Le egyetlen ejtőernyős zászlóalj segítségével elűzte a lakájkormányt, és ismét Souvanna Phoumát tette meg miniszterelnöknek. Kiderült, hogy Kong Le ejtőernyőseinek amerikai egyenruhája alatt laoszi szív dobog. Persze, akadtak olyan laoszi katonatisztek is, akik az amerikai egyenruhával, szívet is cseréltek. így történt, hogy ez a kis ország ma négy részre szakadt. 1. Laosz déli része, elsősorban Savannakhet tartomány, a törvényes Souvanna- kormány ellen fellázadt, amerikai zsoldos Phoumi Nosavan tábornok igáját nyögi. 2. Közép- és Nyugat-Laosz, amelynek legnagyobb helysége Vientiane, az ország fővárosa, a Souvanna Phouma- kormány uralma alatt van. 3. Ettől északra Luang Pra- bang tartományt, néhány lázadó magasrangú tiszrt Nosavan kezére játszotta. 4. A két legészakibb tartomány a Vietnami Demokratikus Köztársaság határai mentén a Szufanovong vezette Patet Lao-i egységek ellenőrzése alatt van. MÉG NINCS VÉGE A LAOSZI MESÉNEK E szorongatott helyzetben Souvanna Phouma miniszter- elnök megtalálta a helyes utat: tárgyalni kezdett a Patet laoi erőkkel, s e tárgyalások éppen az elmúlt napokban számos megegyezésre vezettek. A többi között elhatározták, hogy a laoszi kormány ismét felveszi a diplomáciai kapcsolatokat nemcsak a Szovjetunióval, hanem a népi Kínával és a Vietnami Demokratikus Köztársasággal is. A kormánycsapatok e hét elején kezdték meg harcukat Luang Prabang tartomány felszabadításáért. Ez a harc azonban még korántsem ért véget. Igaz, hogy a kormányhű csapatok egyik éke már száz kilométerre megközelítette Luang Prabang városát. de az is tény, hogy az áruló Nosavan, a november 5-én végződő héten, ötszáz láda lőszert és fegyvert — összesen tizenhatmillió dollár értékben — kapott Bangkokon, Thaiföld fővárosán át az amerikaiaktól. Nyilván ez tette lehetővé, hogy csütörtöki jelentés szerint a zen- dülők csapatai tankokkal és repülőgépekkel támogatott támadást indíthattak Vientiane ellen. A zendülő csapatok támadását azonban visz- szaverték. A Laoszról szóló igaz mese tehát még korántsem fejeződött be. A laosziak még mesz- szc vannak attól, hogy elmondhassuk: „és boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Egyelőre ' sokkal inkább a harc az osztályrészük. De ez a bátor nép vállalja ezt is, hogy kivívhassa függetlenségét.
