Nógrádi Népújság, 1960. november (16. évfolyam, 88-96. szám)
1960-11-26 / 95. szám
8 NOSRADI NBPÜJSA® 1960. november 26. Találkozó az élő irodalommal Nem akarok senkinek programot csinálni, de én például ma legszívesebben Balassagyarmatra mennék, hogy tanúja legyek egy igen szépnek, tanulságosnak ígérkező irodalmi estnek. Balassagyarmaton a Madách Imre Irodalmi Színpad tagjai olyan címet adtak ennek az estnek, hogy: Találkozás az élő irodalommal ... Az élő irodalommal! Egy kicsit romantikus ez a cím, s egy kicsit csábító is. De oka van a csábításra, hiszen olyan irodalmárok vesznek részt az est műsorában, akiket érdemes meghallgatni: Szőnyi Sándor, Szeberényi Lehel, Jobbágy Károly, Vihar Béla, Polgár István, Dányi Gyula. Igaz, a megye határain túlról jöttek, de egyiket a szé- csényiek, másikat a balassagyarmatiak, harmadikat a mát- ranovákiak tartanak különösen számon. Nógrád szülöttei. Nógrád termékeny talaja nevelte íróvá, költővé őket. Közülünk nőttek ki. S most tanulni jöttek tőlünk, tanítani jöttek hozzánk. Pénteken Mátranovákon, a föld gyomrában, a szénfal mellett gyarapították ismereteiket a bányász emberek példáival és a mizserfaiaknak szereztek maradandó élményeket a bányász művelődési otthonban. Ma este viszont már Balassagyarmaton szárnyal majd szavuk. A balassagyarmatiaknak „csöpögtetnek” irodalmi munkásságukból egy-egy keveset, hogy felejthetetlenné, élményszerűvé tegyék ezt a november végi szombat estét. — Orosz — SPORT Akik már az 1961-es Spartakiádra gondolnak A szécsényi járás Nógrádme- gyer községének leányai immár több éven keresztül ott küzdöttek az ország 19 megyéjének legjobb fiaival a Falusi Sparta- kiád röplabda döntőjében. Szinte Nógrád megyében hagyománnyá vált, hogy ez az együttes minden évben megnyeri a szécsényi járás legjobbja címet, majd pedig a megyei döntőben, minden ellenfelét legyőzve, harcolja ki az országos döntőbe- jutást. Dénes Júlia csapatkapitány vezetésével egyre-másra aratták szép- Nem tartottunk rendszeres edzéseket, majd inkább az országos döntők előtt. Nem tudtuk összehozni edzésekre a lányokat. Nos, ez megbosszulta magát. A megyei döntőben a kitűnően játszó Somoskőújfalu leányai alaposan helybenhagyták a Nógrádmegye- rieket, s- elütötték az országos döntőtől. De ezért végeredményben nem volt miért szégyenkezniük Dénes Juciéknak, mert a somosi lányok megnyerték az országos döntőt is. A LOTTO E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 9 43 46 60 67 —Űj autóbusz forgalmi állomást építenek Balassagyarmaton. Erre a munkára több mint 1,5 millió forintot biztosít népgazdaságunk. — Elkészült a vízlecsapoló gát a ménkesi bányaüzemnél, amely lehetővé teszi a szorospataki víz lecsapolását. — Két részre választották a szurdoki bányaüzem széntároló bunkerét. Ez lehetővé teszi az 1-es és a 3-as telepi szenek különválasztását, s nagy eredményt nyújt majd az árbevétel javításánál. — Kétszáz nézőt befogadó művelődési otthon építésébe kezdtek Hugyagon. November 7-én az ifjúság fiatalos lendületével hozzáfogott a betonozási munkáknak. — Vasárnap. 27-én az ete- si kultúrotthonban „Az arcnélküli város” c. filmből an- kétot rendez a Moziüzemi Vállalat, a helyi szervekkel közösen. — Választmányi ülést tart hétfőn délelőtt Salgótarjánban a KISZÖV. Megvitatják az Országos Választmány anyagát, a jövő évi, valamint a második ötéves tervvel kapcsolatos feladatokat. — Szécsényben 700 méter hosszú árkot ástak ki társadalmi munkában a II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet vízvezeték hálózatának építése keretében. — Első ízben ült össze csütörtökön délelőtt a KPVDSZ választmánya. A megyeszékhelyen lezajlott ülésen értékelték a megyei bizottság ez évi munkáját, s meghatározták a legidőszerűbb feladatokat. — A Szövetkezetek Nógrád megyei Értékesítő Központja, burgonya felvásárlási tervét november 15-ig 125 százalékra teljesítette, így a burgonyaellátás jó lesz a tél folyamán is. — Megyénkben közel 130 szakszervezeti könyvtár segíti elő — az állami hálózat mellet — az üzemi dolgozók művelődését. — öt és fél holdon telepítettek az idén epret a nóg- rádmarcali Aranykalász Tsz gazdái. Eper-területüket a jövő gazdasági évben 10 kh- ra növelik, s ugyanakkor telepítenek 10 kh málnát is. A nógrádmegyeri röplabdás lányok győzelmüket ezek a lányok nemcsak a spartakiádon, de a megyei bajnokságban Is, ahol bizony csak nagy küzdelemben tudták őket az SBTC lányai legyőzni. Még akkor is úgy nézett ki, hogy az 1960-as évben sem akadnak olyan ellenfélre a Falusi Spartakiád küzdelmeiben a Horváth Ilona, Dénes Júlia, Pásztor Mária, Dénes Magda, Horváth Mária összeállítású nógrádmegyeri női röplabdások, akik elütnék őket az országos döntőbe Jutástól. Lehet, hogy el is bízták egy kissé magukat, mert a megyei döntő előtti hetekben Nógrádmegyerben járva meglátogattuk Dénes Juciékat a helybeli Földművesszövetkezetben, ahol arra a kérdésünkre, hogyan készülnek a nagy küzdelmekre, így adta meg a választ a csapat kapitánya : Most már az újabb Spartakiádra készülnek a faluk fiataljai, s köztük a nógrádmegyeriek is. Ezek a lányok az elmúlt évi hibáikon okulva, még nagyobb ambícióval készülnek, mert a vereség után ugyan kissé elbúsulták magukat, de most azon a véleményen vannak, hogy megmutatják ők még a somo- siaknak is. Nem hagyják magukat, s az idei megyei röplabdabajnokságban ismét indultak, hogy játékban legyenek, s tovább csiszolják tudásukat, tovább fejlesszék sportbeli képességeiket, mert tudják jól, hogy csak úgy lehet sikereket elérni, ha még nagyobb szorgalommal és még erősebb edzésekkel készülnek fel az 1961-es Spartakiádra, ahol még magasabb színvonalú küzdelmek lesznek, mint az eddigieken. Ahol már nem elég az, A RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ MŰSORA Hétfő, november 28. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hangverseny. 9.00: Az óvódások műsora. 9.20: Téli órák, hasznos mulatságok. 12.10: Operarészletek. 13.00: A Gyermekrádió műsora. 13.20: Tánczene. 13.55: Napirenden . . . 14.00: Heti zenés kalendárium. 15.10: Ottörő-híradó. 15.30: A Magyar Rádió Gyermek- kórusa énekel. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 16.00: Szív küldi... 16.40: Magazin. 17.15: ötórai tea. 17.45: Emlékezés Engels Frigyesre. 18.00: Zenés ajándékműsor. 18.45: Miniszter a mikrofonnál. 19.00: Tánczene. 20.30: Az álarcosbál. Opera. 22.15: Nótaemlékeim. 22.45: A Magyar Rádió énekkara énekel. 23.05: Szíves emlékül. 0.10: Kadosa Pál: II. vonósnégyes. Petöfi-rádió: 14.15: Mezei csokor. 14.40: A Gyermekrádió műsora. 15.50: A mosoly országa ... Részletek. 16.05: Peches ember. Elbeszélés. 16.50: Lakatos Lajos cimbalmozik. 17.15: Éjszakai őrjárat. 17.30: Operarészletek. 18.05: A ló, a lány, meg a sors. Elbeszélés. 18.25: Tiszay Magda és Petri ' Endre hangversenye a stúdióban. 19.05: Tanuljunk köny- nyen, gyorsan, magyarul. 19.25: Fúvószene. 19.40: Falurádió. 20.00: Mindenkinek szép a maga babája. 21.05: Tánczene. 21.40: Tárlatlátogatáson. 22.00: Szervánszky Endre: Concerto József Attila emlékére. 22.45: Operettrészletek. Kedd, november 29. Kossuth-rádió: 8.10: Régi magyar dalok. 8.40: Egy katonaének. 8.45: Zongoramuzsika. 9.00: A Gyermekrádió műsora. 9.20: A Debreceni Zeneművészeti Szakiskola Kodály-kórusa énekel. 9.40: Szórakoztató zene. 10.10: Lányok, asszonyok. 10.30: Zsolnai Hédi énekel. 11.00: Tanuljunk könnyen, gyorsan, magyarull 11.20: Zenekari muzsika. 12.10: Klasszikus operettek. 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 13.20: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 13.40: A Gyermek- rádió műsora. 14.00; Dalok Moszkváról. 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 15.10: Egy falu - egy nóta. 15.30: Élőszóval - muzsikával. 17.45: Albán nemzeti ünnep. 18.15: Népszerű opera- és operetthangverseny. 18.45: Mai nótaszerzők dalaiból. 19.05: Gyári sziréna. 19.25: Brahms: a-moll kettősverseny. 20.30: Aki a humorban nem ismerte a tréfát. 21.25: Tánciskola kezdőknek és haladóknak. 22.15: Mai szemmel ... Petőfi-rádió: 14.15: Fúvószene. 14.30: Az őslények völgyében. 14-45: Zenekari dalok. 15.20: „Milliók jönnek, egyre jönnek.u 16.05: Balettzene. 16.30: A csillagok árulása. 16.50: Nyugtalan boldogság. Operettrészletek. 17.20: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.30: Forgács Éva és Freymann Magda hangversenye a stúdióban. 18.05: Lehoczky Éva énekel. 18.30: Rádióegyetem. 19.05: Népdalcsokor. 19.35: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 19.55: Budapest hangversenytermeiből. 21.05: Zenekari muzsika. 21.45: Gyermeknevelés. 22.00: Tánczene. Szerda, november 30. Kossuth-rádió: 8.10: Könnyűzene. 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Operarészletek. 10.10: Üttörő-híradó. 10.30: Napirenden. 10.35: Domenico Scarlatti három szonátája. 10.50: Offenbach: Fortunio dala. Egyfelvonásos daljáték. 12.10: Népi muzsika. 12.40: Szórakoztató zene. 13.00: A Gyermekrádió műsora. 13.20: Fúvószene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Sosztakovics: XI. szimfónia. 15.10: Az Ifjúsági Rádió hallgatóinak önképzőköre. 15.55: Lukács Pál brácsázik. 16.15: A barátság hullámhosszán . . . 16.25: A szebényi fonóházban. 17.15: Gondolat. 17.55: Szív küldi ... 18.30: A Hamburgi Rádió ajándékfelvételeiből. 19.05: Munkásklub. 19.25: Operettrészletek. 22.25: Lajtha László népdalfeldolgozásaiból. 20.40: Van új a nap alatt. 20.55: Salzburgi Ünnepi Játékok, 1960. 23.10: Reviczky Gyula 2 verse. 23.15: Könnyűzene. 23.50: Kórusmuzsika. 0.10: Váradi Zsuzsa énekel. PetőP-rádió: 14.15: Angol és észt népdalok. 14.40: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak, tartja.) 15.00: Tánczene. 16.05: Pereg a dob. Regényrészlet. 17.16: Rimsz- kij-Korszakov-művek. 18.05: Rádió szabadegyetem. 18.35: Helyszíni közvetítés az Üjpesti Dózsa— Benfica Európa Kupa mérkőzés H. félidejéről. 19.20: Téli órák, hasznos mulatságok. 21.47: Zenei műsor. 22.00: Operettrészletek. « TEIEVIZIÓ MŰSORA Kedd, november 29. 18.00: Nyílt tárgyalás. 19.00: TV- híradó. 19.15: Hétköznapi tanácsok. 19.20: Albánia útjain. 19.50: Lukács Pál mélyhegedűn játszik, zongorán kisér: Németh Éva. 20.10: A Fekete-tenger lánya. Szovjet film. Szedcfa, november 30. 17.25: Üjpesti Dózsa-Benfica labdarúgómérkőzés közvetítése. 19.15: A TV ezüstkalászos előadásai, II. - 20.00: Rövidnadrágos ember. Olasz-spanyol film. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát íennSzázezrck barátja, százezrek szórakoztatója a TELEVÍZIÓ Gondoljon a hosszú, téli estékre. Otthonában kényelmesen szórakozhat, színház, film, tudományos előadások mellett. Szórakoztat, tanít, nevel a TELEVÍZIÓ (603) ha egy félidőn át küzd a csapat, s ahol nem adogatnak, nem tartják a labdát, hanem ököllel ütnek minden labdát vissza. Dénes Júlia mondotta, hogy az utánpótlás terén is nagyobb gondot fordítanak a megfelelő tartalékok kinevelésére, s hogy a Makó Piros, Mucsa Erzsébet mellé újabb fiatalok beszervezésével és azok továbbképzésével próbálnak ütőképesebb, nagyobb játéktudású együttest kiállítani az elkövetkezendő nagyobb feladatokra, hogy az, ami az 1960-as Spartakiádon nem sikerült nekik, sikerüljön 1961-ben. De szeretnék már végre azt is elérni, hogy ne csak a Nógrád megye legjobb falusi csapata címét szerezzék meg, hanem az ország legjobbja címet is.- Gregor Sportműsor Salg. BTC-Ferencváros NB I-es labdarúgómérkőzés emelkedik ki a vasárnap sportműsorából, mely Salgótarjánban, a Stadionban kerül lejátszásra, délután fél 2 órai kezdettel. Előtte 12 órai kezdettel ifjúsági labdarúgó válogatott mérkőzést láthat a sportszerető közönség. Ugyanis a Nógrád megyei Ifjúsági Válogatott—Szolnok megyei Ifjúsági Válogatott labdarúgói mérik össze tudásukat. Az SBTC pályán délelőtt 10 órai kezdettel egy elmaradott megyei bajnoki labdarúgómérkőzést rendeznek meg az SBTC II.-St, Üveggyár csapatai között. Ez a mérkőzés egy előbbi időpontban került volna megrendezésre, de a rossz időjárás miatt nem kerülhetett sor erre a mérkőzésre, s így most, az őszi szezon vé- gén játsszák le. Hz MIK kénye-kedve szerint játsza mérkőzéseit a röplabda NB l-ben A Tűzhelygyári Vasas röplabdacsapata IX. hó 25-én, vagyis hat hete játszott utoljára Salgótarjánban bajnoki mérkőzést. A világbajnokság miatt a Magyar Röplabda Szövetség irányított sorsolást készített. Eszerint a salgótarjániaknak az említett IX. hó 25-i mérkőzése után két hét szünet következett, majd Debrecenbe utaztak. A debreceni mérkőzés után ismét két hét szünet következett, majd a Farkaslyuk —Salgótarján mérkőzésre került sor Úzdon. örültünk, amikor hat hét után megláttuk a városunk központjában elhelyezett nagyméretű hirdetőtáblát, melyből értesültünk, hogy megyénk minőségi röplabda sportját képviselő Tűzhelygyári Vasas ismét itthon játszik és az MTK csapatát látja vendégül XI. hó 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor, örömünk csak két napig tartott, mert időközben a hirdetőtáblára a következő felirat került: A mérkőzés elmarad. Azonnal érdeklődtünk a sportkör vezetőinél, akik elmondották, hogy az MTK ismeretlen okokból nem Salgótarjánba, hanem egy régebbről elmaradt mérkőzés lejátszására Debrecenbe utazik. Azért ismeretlen okból, mert a Magyar Röplabda Szövetségben sem tudtak ezzel kapcsolatban bővebb felvilágositást adni. Ez előttünk érthetetlen. A magyar röplabdasport élvonalában ez is lehetséges? Vagy talán az MTK akkor és ott játssza mérkőzéseit, ahol és amikor kédhle telik? Meglepődtünk e hír hallatára, hiszen ilyen, vagy ehhez hasonló esetet a magyar sporttörténelemben még nem hallottunk. A sportpártolö közönség véleménye, hogy a budapesti „nagy csapatoknak” az ilyen önkényeskedése a röplabdasport jó hírnevét csorbítja, különösen akkor, ha az a bajnokság zavartalan lebonyolítását károsan befolyásolja. Reméljük, hogy a Magyar Röplabda Szövetség is hasonlóan bírálja el a történteket és ez ügyben igazságos döntést hoz. OLÁH MIKLÓS Jöjjön! On is szabadon választhat sok száz könyv közül a Pásztói Föld- művesszövetkezetek járási könyvesboltjában Pásztón. A könyv tanít, nevel, szórakoztat. (535) „Elegáns, ízléses öltözködés!“ Készíttesse ruháit a Balassagyarmati Szabók KT Szövetkezetében. Férfi és női mérték- ntáni munkák! Hozott anyagból ia vállalunk! VALÓDI ÉS MObGE- KABÁTOK! VALAMINT MOTOROS BÖRÖLTÖZETEK KÉSZÍTÉSÉ! (575) Az IBUSZ salgótarjáni Utazási Irodájához ÉRETTSÉGIZETT FIATALEMBERT keres január 1-i felvétellel forgalmi gyakornoknak. Jelentkezések december 10-ig az IBUSZ Irodában. (614) Keresse lel a Szécsényi Ruházati és Szolgáltató KTSZ fényképész részlegét Műterem: Szécsény, Rákóczi út 90. sz. alatt. Mindennemű műtermi és amatőr munkák készítését, előhívását, nagyítását vállaljuk. Esküvőre, 5 felvétel rendelése esetén telefon- hívásra házhoz megyünk. Vidékre is. Központi telefon, Szécsény 67. (587) NÓGRÁDI Népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága ét a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula. Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vlda Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz t. Telefon: felelős szerkesztő: 12-64, belpolitikai és mezőgazdaság! rovat; 10-79, Ipari rovat: 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 63. Telefon: 10-20.