Nógrádi Népújság, 1960. november (16. évfolyam, 88-96. szám)
1960-11-16 / 92. szám
8 NÖGRÄDI nrpüjság 1960. november 16. HÍREK Vasból vett nyakkendő (Mező Sándor levele nyomán) Péntek reggel van, ködös, elkeserítő novemberi szél fúj. A Forgács utcai iskola felé egy 11 éves fiúcska igyekszik. Liheg, nagyokat fúj, miközben egy nagy, 30 kilogrammos vaskarikát görget maga előtt. Nagy esemény ez a fiatal korosztály világában. Csapatostól követik, az egyik a táskáját cipeli, a másik biztatja, a harmadik ingerkedik vele. Egy kíváncsi felnőtt nem állja meg kérdés nélkül: — Honnan vetted ezt a nagy vasat kisfiú? — áll elébe egy kosaras asszony. — Apú adta. Azt mondta, adjam el, enyém lehet a pénz. Vehetek belőle, amit csak akarok — feleli illedelmesen. Itt-ott kuncognak a válaszon. Kis hősünk belevörösö- dik felháborodásában. Rájuk néz és magától értetődő önérzetességgel mondja: — Mit nevettek? Ne féljetek, annyit csak adnak, hogy egy úttörőnyakkendő kiteljen belőle. Nem cukrot, nem' nyalánkságot, nem játékot emleget. Űttörőnyakkendőre vágyik, olyan büszkén, annyi méltósággal, amennyi csak kitelhet egy ilyen gyerekembertől. Nagyszerű ember lesz belőle. Üjlaky Mária — Megyei választmányi értekezletet tartott kedden délelőtt 9 órakor Salgótarjánban a KIOSZ. Az értekezleten megtárgyalták a kisiparosokat érintő időszerű feladatokat. — Tsz asszony-találkozót tartanak 18-án Kishartyán- ban, Nógrádmegyer, Ságúj- falu és Sóshartyán parasztasszonyai részére. — Mégegyszer annyi hízómarhát ad az államnak az idén a sámsonházai Jobb jövő Termelőszövetkezet, mint ahogy eredetileg tervezték. A 40 szarvasmarha helyett 80-at szállítanak az Állatforgalmi Vállalatnak. — Naponta 80—100 mázsa kenyeret, 12 000 darab süteményt állítanak elő a Nagybátonyi Kenyérgyárban. — Zetor és tehergépkocsit vásárolt az idén a szilaspo- gonyi Űj Élet Tsz. A szövetkezetben jelentős összeget fordítottak a saját erőből történő építkezésekre is. — Titkári értekezleten beszélték meg teendőiket tegnap a járási nőtanácsok veÉrtesítés A salgótarjáni városi tanács értesíti a város lakosságát, hogy a Fürdő Üzem (Starján Fürdő utca) a volt bányai fürdő helyén megnyílt. Az üzem hétfő kivételével mindennap gőz, medence- és kádfürdést szolgáltat. OLCSÖ! HIGIÉNIKUS! (596) zetői, a termelőszövetkezetek segítésével kapcsolatban. — Ezüstkalászos tanfolyamot tartanak az idén 40 tsz- községben a művelődni vágyó parasztemberek részére. — Két elektromos mérőműszert vásárolt a Salgótarjáni Vegyesipari Vállalat a televíziós szerviz részére. A fontos műszerek biztosabbá teszik a készülékek javítását. — Már az idén 21 sertést hizlal a tavasszal alakult nemti József Attila Tsz. A termelőszövetkezet az elkövetkezendő években tovább növeli a hizlalásra szánt sertések számát, a jól jövedelmező állattenyésztési ágat. — Űj 10 kilovoltos vezetéket építettek a mátranová- ki bányaüzemben. A mizser- fai bányaüzemnél most folyik a vezeték építése, a szükséges energiaellátás biztosításához. — A kereskedelmi szervek már lekötötték a karácsonyfa-szükségletet. Salgótarjánban mintegy 6—7 ezer folyóméterrel lesz több, mint az előző évben. — A kányási bányaüzem „A” ereszkéjében új frontfejtés szerelése folyik, amely két-három nap múlva belép a termelésbe. — Salgótarján város virágellátására egy új virágházat építenek, amely rövidesen elkészül. — Megkezdték a termelő- munkát a Kézműipari Vállalat balassagyarmati részlegénél. Harminc gép és közel 60 ember dolgozik szalagrendszerben. — Igen jó tehenészetet alakítottak ki az ipolytarnóci Béke Termelőszövetkezetben. A fejési átlag 19 liter, az istálló-átlag pedig 16 liter jelenleg. SPORT Á labdarúgó NB III utolsó őszi fordulóján Pontot hagyott a KISTEXT Salgótarjánban: ST. TŰZHELYGYÁR — KISTEXT 0:0 Nagy érdeklődés előzte meg Salgótarjánban az őszi szezon legérdekesebb és legizgalmasabb NB III-as találkozóját, a listavezető KISTEXT és a Salg, Tűzhelygyár labdarúgóinak ösz- szecsapását. A mérkőzés igen változatos és jó iramú volt, melyen a hazaiak álltak közelebb a győzelemhez, mert nemcsak hogy többet támadtak, mint ellenfelük, de gólhelyzetet is jóval többet teremtettek, amelyekből azonban csak két kapuralövés, s néhány mellélövés lett. A vendégek most is bebizonyították, hogy nem képviselnek nagyobb játékerőt, mint a Salg. KSE, mely a második helyen van, dehát ők nem állnak olyan hadilábon a szerencsével, mint a salgótarjáni vetélytársuk. Ezen a találkozón is ha bátrabban törnek kapura a Tűzhely csatárai, ha keményebb, higgadtabb játékot nyújtottak volna, akkor minden bizonnyal legalább két gólos hazai győzelem születik. S ez lett volna a reális eredmény. A KISTEXT mindössze egy nagy helyzetet tudott csak összehozni ezen a mérkőzésen, melyet az első percekben a vendégek középcsatára hibázott el. S ezzel el is lőtték puskaporukat a KISTEXT csatárai. A találkozón a hazaiak részéről Gaál kapuvédővel az élen a védelem emelkedett ki jó játékával. Valamint a fedezetek. A csatársornak valahogy most nem ment. Nem ízlett nekik a kemény vendég védelem. A vendégek részéről szintén a védelem, s a csatársorból a balösszekötő Majszki iátéka emelkedett ki. —x— BIZTOSAN NYERT A SALG. KSE Salg. KSE — Hajógyár 3:0 A Salg. KSE Stadionjában, — mivel igen helytelenül majdnem egyidőben került sorra a nagyjelentőségű Tűzhelygyár—KISTEXT mérkőzéssel — igen kevés néző előtt került sor az őszi szezon utolsó bajnoki találkozójára, melyet biztosan nyert meg még közepes játékkal is a hazai együttes. Az első félidőben már 2:0 arányban húztak el a tarjániak, kik végig a kezükben tartották a mérkőzés irányítását. A második félidőben azután a vendégek is feljöttek, de nem sok veszélyt jelentettek a tarjáni kapura. Gólt lőni sem tudtak. Ezzel szemben a Saig. KSE ebben a játékrészben is eredményes volt, s így végeredményben 3:0-ás győzelemmel fejezte be az NB III-as őszi szezonját s a bajnoki tabella 2. helyét tartja szilárdan a salgótarjáni együttes. —x— NAGYBÄTONYI BÁNYÁSZ — KISTÉRÉNYEI BÁNYÁSZ 1:0 Kisterenyén igen nagy meglepetést ért el a nagybá- tonyi NB III-as labdarúgó csapat, ahol legyőzte a hazai bányászegyüttest. A kisterenyeiek irányították a játékot, azonban a kapu előtt csődöt mondott minden tudományuk, s tehetetlennek bizonyultak. Ezzel szemben a vendégeknek sikerült egy kínálkozó gólszerzési lehetőséget értékesíteni, s ezzel az egy góllal meg is tudták nyerni a találkozót. BAGLYÄS ALJAI BÁNYÁSZ — GÁZMÜVEK 1:1 Budapesten a Gázművek otthonában igen változatos, jóiramú mérkőzést vívott a két együttes a győzelem reményében. Azonban a győzelmet egyik csapatnak sem sikerült megszerezni. Mindkét csatársor erejéből csak 1-1 gólra tellett, s így a döntetlen eredmény révén megosztozkodtak a bajnoki pontokon. —x— V. DINAMÓ — ZP. ÉPÍTŐK 2:0 Budapesten a tartalékos zagyvapálfalvi együttes csak a második félidőben tudott egyenrangú ellenfél lenni. Az első félidőben meglepték a hazaiak ' a vendégeket, s ebben a játékrészben elért két góljukkal meg is tudták nyerni a 'találkozót. Meglepetés a kazáriak hazai pontvesztése a megyei labdarúgó bajnokság legutóbbi fordulóján Kazári Bányász—Karancs- lapujtői Bányász 2:2 A megyei labdarúgó bajnokság vasárnapi fordulójának legnagyobb meglepetése volt, hogy a listavezető Kazári Bányász ellen döntetlen eredményt ért el Kazáron a Karancslapujtői Bányász együttese. A mérkőzésen hiába támadott többet a ■ hazai együttes, hiába volt fölényben, a lelkes vendégek mindent elkövettek, hogy a Kazár győzelmét megakadályozzák, s ez sikerült is nekik. Romhány—Karancsalja 1:1 Romhányban jól megállta helyét az újonc megyei csapat, mert a hazaiak nem bírtak megbirkózni a lelkes Karancsalja védelmével, s nem tudták a győzelmet kiharcolni. Zp. Bányász—St. Üveggyár 2:0 Zagyvapálfalván a salgótarjáni Üveggyár csatárai még tiszteletgólt sem tudtak elérni a jól játszó hazai együttessel szemben. A hazaiak megérdemelten nyerték támadóbb és gólratörőbb játékukkal- a mérkőzést. RADIO MŰSOR CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 17. KOSSUTH-RÄDIÖ: 8.10: Ajándékfelvételeinkből. 8.25: Magyar nóták. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Emlékezés Kun Bélára. 9.42: Napirenden... 9.47: Kórusok. 10.10: Zenés ajándékműsor a Győri Szerszámgépgyár dolgozóinak. 11.00: Rádió szabadegyetem. 11.30: Mascagni operáiból. 12.10: Tánczene. 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 13.20: Daljátékok zenéjéből. 13.50: Gyermekversek. 14.00: Mozart: Esz-dúr zongoraverseny. 14.40: Emberek sorsáról döntenek. 14.50: Könnyű dalok. 15.10: A Gyermekrádió énekszakköre. 15.30: Nemzetközi diáknap. 15.50: Egy falu — egy nóta. 17.15: Operaáriák. 17.30: Európa vigyázz! 18.00: Szórakoztató muzsika. 18.30: Ifjú Figyelő. 18.50: Bartók: A csodálatos mandarin. 19.20: Közvetítés a Vígszínházból. Cyrano de Bergerac. 22.45: Operettmelódiák. 23.20: Kamarazene. 0.10: Szenti Edit énekel. • PETÖFI-RADIÖ: 14.15: A kincs. Regényrészlet. 14.40: Népek zenéje. 15.10: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.20: Könnyűzene. 16.05: Operahangverseny. 16.50: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 17.00: Hangverseny gyermekeknek. 17.20: Szórakoztató muzsika. 18.05: Két Monteverdi madrigál. 18.15: Szórakozottság. Elbeszélés. 18.30: Tánczene. 19.20: Színes muzsika. 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. 20.00: Fischer Annie zongorázik. 20.20: Garda-halászat a Balatonon. 20.30: Élőszóval — muzsikával. PÉNTEK, NOVEMBER 18. KOSSUTH-RADIO: 8.10: A Csehszlovák Rádió esztrádzeneka- ra játszik. 8.50: Az első magyar gyárkéménytől a futószalagig. 9.05: Verdi operáiból. 9.50: Kölcsey Ferenc verseiből. 10.10: Balaton. Irodalmi összeállítás. 10.40: Napirenden. 10.45: Torony-zene. ll. 00: A Rádió Ipari Rovata jelenti. 11.15: Zenekari muzsika. 12.10: Szórakoztató zene. 13.00: Timur és csapata. A Gyermekrádió műsora. 13.20: Dallal-tánc- cal a világ körül. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.00: Mozart: C-dúr szonáta. 14.15: Rejtvényjáték úttörőknek. 14.35: Részletek Kerekes János operettjeiből. 15.10: A Gyermekrádió műsora. 15.30: Beszélgetés külföldön járt fiatalokkal. 15.50: Szív küldi... 16.20: Csoori Sándor versei. 16.30: Bach: a-moll hármasverseny. 17.15: Tánczene. 17.45: Rádióiskola. 18.45: Ignaz Jan Paderewski zongorázik. 19.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.20: Lehár Ferenc operettjeiből. 20.30: . „Fehérek közt egy európai.” Thomas Mann Magyarországon. 21.10: Bach: C- dúr szonáta. 21.20: Moszkvai tudósítónk jegyzete. 21.30: Bemutatjuk Inge Berkh operaénekes- nőt. 22.20: Könnyűzene. 23.20: Sibelius: I. szimfónia. 0.10: Csárdások. PETÖFI-RADIÖ: 14.15: Az Izraeli Rádió ajándékfelvételeiből. 14.35: Kórusok. 14.45: Lakoma hajnalban. 15.00: Tánczene. 15.50: Hová vándorolnak a fővárosi kalauzokra költöttt milliók? 16.05: Andor Ilona énekkara énekel. 16.20: Operettrészletek. 16.50: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 17.00: Zenekari operarészletek. 17.25: Emil Robov bolgár író humoreszkje. 17.40: Boross Jolán hangversenye a stúdióban. 18.05: Magyar nóták. 18.45: A Rádió Ipari Rovata jelenti. 19.05: Szabó: Ludas Matyi-szvit. 19.40: Falurádió. 20.00: Heti hangverseny- kalauz. 21.05: Könnyűzene. 21.40: Műkedvelő színjátszás vagy irodalmi nevelés. 22.00: Kamarazene. SZOMBAT. NOVEMBER 19. KOSSUTH-RADIÖ: 8.10: Operarészletek. 8.40: Lányok, asszonyok. 9.00: Szórakoztató muzsika. 9.30: A Szabó-család. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Vera és Vlastimil Lejsek két zongorán játszik. 10.55: Rádióiskola. 12.10: Népi zene. 12.50: Mit olvassunk? 13.05: Szív küldi... 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Fúvószene. 14.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.40: Schubert dalok. 15.10: Élőszóval — muzsikával. 16.50: Hét nap a külpolitikában. 17.00: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. 18.30: A leányvári Falumúzeumban. 18.40: Operarészletek. 19.05: A Szabó-család. 19.35: Kovács Dénes hegedül. 20.30: Kozmetika nélkül. 22.15: Tánczene. PETÖFI-RADIÖ: 14.15: Operettrészletek. 14.55: Autósok és motorosok ötperce. 15.00: Operakalauz. 16.05: Kalózkisasszony. Vígjáték. 17.05: Zenekari hangverseny. 18.45: Az atommag drámája. 19.05: Tánczene. 19.40: Falurádió. 20.00: A Torinói Rádió szimfonikus zenekarának és énekkarának hangversenye. 21.15: A szép játék jutalma. 22.00: Máthé Jolán csángó népdalokat énekel. 22.15: Mindentudó úr. Elbeszélés. 22.35: Operarészletek. (A Magyar Rádió a müsorvál- toztatás jogát fenntartja.) Mátranovák—Forgács 4:3 Mátranovákon mindkét együttes csatárai gólképesnek bizonyultak. De a hazaiak voltak ebben valamivel jobbak, s így egygólos győzelmük megérdemelt. Balassagyarmati MÁV—Balassagyarmati Dózsa 3:1 A hazai rangadón a MÁV együttese játszott szebb, s meggyőzőbb labdarúgást. A Dózsának nem ment. A csatárai elügyetlenkedték a helyzeteket. Ezzel szemben a MÁV Lelkesebb, s körültekintőbb játékával meg tudta szerezni a győzelmet, a Dózsával szemben. Somos—Kisterenyei MÁV 3:2 Kemény küzdelemben sikerült a somosiaknak a kisterenyei labdarúgókat legyőzni egy gól különbséggel. Pásztó—Vizslás 4:1 Kemény, helyenként durva játékot láthatott a közönség ezen a találkozón, ahol nem kevesebb, mint négy sportszerűtlen labdarúgó került a kiállítás sorsára. Kettő a hazaiak, kettő pedig a vendégek csapatából. SBTC II.—Karancskeszl 2:1 A lelkes karancskesziek jó ellenállással biztosították azt, hogy ne tudjon nagy gólarányú győzelmet elérni a Salgótarjáni BTC II. csapata. Asztaliteniszben a férfi egyéni versenyben Ispán (MTH), a felnőtt párosban Bohati—Oroszi nyert A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Nógrád megyei Asztalitenisz Szövetség közös rendezésében került sor a megye legjobb férfi DC és ifjúsági egyéni versenyre, melynek győztesei részére a Magyar—Szovjet Baráti Társaság értékes díjakat adományozott. A verseny igen szépszámú közönség előtt folyt le. Az egyes játszmák nagyvonalú küzdelmeket hoztak, melyek közül is ki kell emelni a Bohati—Oroszi (SKSE), valamint a Kövendi-testvérek (SBTC) döntőbeni szép és nívós küzdelmét. A verseny végeredményben így végződött: . Az ifjúságiak egyéni versenyében: 1. Ispán, MTH, 2. Mocsányi, SKSE, 3. Ispán, M. Kórház. A férfi felnőttek páros versenyében: 1. Bohati—Oroszi, SKSE, 2. Kövendi I—Kövendi II,. SBTC, 3. Bérezés—Andrási. SKSE. * HELYREIGAZÍTÁS Lapunk november 9-i számában rossz információ alapján tévesen közöltük a szécsényi járás fiataljainak november 7-én megrendezett röplabdatorna végeredményét. A röplabdatomát nem a nagylóci, hanem a nógrádsza- kali fiatalok nyerték. NÓGRÁDI Népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága él ■ megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula, Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V. Felelős kiadó: Vida Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomdaipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Felelős vezető: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hóra 4 forint. Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köz I. Telefon: felelős szerkesztő: 12-M, belpolitikai és mezőgazdasági rovat; 10-79, ipari rovat: IMI, adminisztráció: 11-59, bányai tel. Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 13. Telefon: 10-29. APRÓHIRDETÉSEK Motorkerékpárját rövid idő alatt javítom, generálozom, újjávarázsolom. Perge, Nemti, Kossuth u. 33. (597) ÉRTESÍTJÜK a tüzelőanyagvásárló közönséget, hogy a tüzelőmegrendelő irodánkat folyó hó 16-tól, az Állami Áruházból, a róm. kath. plébánia udvarába helyeztük át. (599) Zetka 150 cm3, príma állapotban eladó. Bárdi Sándor, Salgótarján, Rákóczi u. 108. (598) Salgói turistaházba főzőmindenest felveszünk, étkezés és szállás biztosítva.- ' (581) „Most csak férfiaknak11 Férfi télikabát 1150 Ft-tól Férfi felöltő 1050 Ft-tól Férfi divatos sportöltöny 480 Ft-tól Könnyű a vásárlás, mert nagy a választék a salgótarjáni Állami Áruházban. (591)