Nógrádi Népújság, 1960. április (16. évfolyam, 27-35. szám)
1960-04-30 / 35. szám
TOTH FERI BÁCSI. a ntpck >alnná'a A 63 éves Tóth Ferencnél jártam. Mindennapi név, egyszerű ember. Valahová mesz- szire néz, aztán rámpillant, s mintha azt mondaná: hol van már az ifjúság? Fiatalságát, erejét az országok útján hagyta. A lelkesedés azonban még a szemében lobog. A hangja rekedt már, de még a szív az ajkára parancsolja a régi-régi indulót. „Harc-riadóra szóljon a dalunk, Világos jövő felé haladunk, Döntő csatára vár a proletár, Vörös tartalékos, föl harcra hát.** Szinte látom, amint végig dübörögnek a Vörös Tartalékosok munkásai Brüsszel utcáin, s az elszánt arcokon Erőnk állomásai Május 1. Milyen sokat mond ez a két szó. Érzésektől, lélektől, harctól és vértől terhes. Hetven éven át ezer és ezer vörös zászló emelkedett magasba e munkásünnepen. Mennyi vihar elzúgott azóta a megtiport, de felemelt fejű munkásság felett. Ledőlt egy zászló, de ezernyi emelkedett helyette az égre. Salgótarján, 1894: „.. Munkástársaink elhatározták, hogy május elsejét munkaszüneteléssel és este a „Pannónia” szállodában táncestéllyel fogják megünnepelni. A szolgabíró az ünnepélyt nem engedte, de azért mi mégis szépen megünnepeltük. . S egyre több lett a zászló... 1896: „Salgótarjánban is ünnepeltek az ipari és üveggyári munkások, de áldozat nélkül itt sem történhetett semmi. Valóságos önkény- uralom létezik az országban. ..” Nőtt az áradat, s félresöpörte azokat, akik le merték írni: „Nincs tehát nekünk szükségünk arra, de nem is jutott soha eszünkbe, hogy május elsejét erőpróbára használjuk ki.” 1909: Salgótarján munkás népe — habár a főszolgabíró betiltotta a népgyűlést — impozáns módon ünnepelte meg a proletariátus világ- ünnepét.” S két évvel később... . Balassagyarmat, 1911: „ ... 02 elvtársak megünnepelték május elsejét, s mire a város főrendőre a helyszínen termett, az elvtársak már mindent elvégeztek, amit akartak.” Országszerte egyre nagyobb tömegek ünnepeltek, lelkesedtek ... Előrevetődött már 1919. május 1... 1917: „Salgótarjánban és a környéken dolgozó bányamunkások általános munkaszünetet tartottak. A Rima- murányi és Salaótarjáni Vasmű Részvénytársaság acélgyára, a Hirsch és Frank-féle gépgyár teljesen szünetelt, úgyhogy az ünneplők száma meghaladta a 10—12 ezret.. ■” Egy év múlva, a bányászok először ünnepelték meg a munkásosztály ünnepét... 1918: „A salgótarjáni munkásmozgalom történetében hosszú időre nevezetes dátum maradt 1918. május elseje. A bányákban ezúttal szünetelt a munka világünnepén először a munka... A Fő téren találkoztak a különféle irányból érkező tömegek...” „A homokterenyei bányamunkások ez évben ünnepelték május elsejét először. A környékbeli községek: Mátra- mindszent, Kisterenye, Mátra- novák, Istenmező községekből a lakosság mind fölvonult Homokterenyére.” A felhő elvonult a nap elől.. . 1919-ben így írt a Vörös Újság: „A nemzetköziségnek, a tettek, a forradalom nemzetköziségének ünnepe 0 mostani május ...” Kardlap, csendőrsortűz, vérzivatar kísérte ezután a május elsejéket. Bujkálva, titokban, de ünnepeltek az emberek. 1942. május 1: Salgótarján. A Salgótarjáni Gépgyár bejáratánál a bátrak közül né- hányan röplapokat helyeztek el a kerítésre. A röplapok Sztálin napiparancsát tartalmazták. Az élet lüktetett. A huszonöt éves reakció uralma után 1945. május elsején kizúdult a nép az utcára, hogy boldogan, felszabadultan ujjongjon a hála hangján. S azóta friss tavasz árad: messzezengve, éltetőn. ott tükröződik a jövő akara- te. Feri bácsi beszél. Szavai történelmet varázsolnak a zagyvarónai kis ház apró konyhájába. — Mögöttem volt már Franciaország, amikor Belgiumban egy bányatelepre, Sarlovára kerültem. Évekig voltam itt. Itt ünnepeltük mi, magyarok is a belga elvtársakkal 1928. május elsejét. — Egy pillanatra elhallgat, aztán tovább folytatja. — Külön vonultak a pártok. A belga elvtársak késtek az indulással, mikor az egyik barátom felkapott egy vörös zászlót s mindannyian utána zúdultunk. Másnap már leszámolták a bányánál a magyar kommunistákat. Munka nélkül volt, de kitartóan terjesztette a munkásmozgalom lapjait. A Sarló Kalapács, Űj Március, Százszázalék, A Társadalmi Szemle, szorgalma nyomán időben a munkások kezébe került. Aztán menekülnie kellett. — Brüsszelből Párizsba mentem, s innen Németországba rendelt a párt. Egy ideig a német elvtársakkal dolgoztam, majd rövid prágai tartózkodás után hazaérkeztem. Forrongott már a világ, Hat évig volt itthon. Szenvedte a hatalom nyomorát. Hideg tűzhely, özvegység fogadta. Nem lelte a helyét. Többet akart tenni. Robbanékony természete nehezen, nagy önfegyelem árán tűrte az egyre szorongatóbb elnyomást. Üjra útra kelt. — Üjra Belgiumba mentem 1937-ben. Ekkor már itt is csak illegálisan működhetett a kommunista párt. Az év végén még tovább utaztunk. Spanyolországba, a nemzetközi brigádba vitt mindany- nyiunkat a szívünk. Feri bácsi is tagja lett a legendáshírű és örökké emlékezetes Nemzetközi Brigádnak, amelyben a legkülönfélébb nemzetiségű harcosok fegyverrel küzdöttek a fasizmus hordája ellen. Sosem fogja elfelejteni ez az idős ember Hispánia tájait, az Ebró vad dalát, Madrid védőinek csatakiáltásait. Szinte küszködik a rázúduló emlékekkel. Ráncokkal barázdált _ arcán villannak az emlékképek. Az izmok játéka, a lelket tükrözi. Életének egyik feledhetetlen eseményéről szövi még a krónikát: — Az a barcelonai május elseje — mondja s hosszút sóhajt. — Akkor már néhány hónapja jártam az Ebró vidékét. Hány meg hány harc volt már mögöttünk. Küzdöttünk azok ellen, akik sárba tiporták az emberi méltóságot. A mi zászlóaljunkból engem küldtek Barcelonába a szabadságharcosok munkásünnepére. 1938-at írtak akkor. Internacionalista ő, a szó igaz értelmében. Becsületre, tiszteletre méltó, megőszült munkása az ügvnek. Sokszor elfogja az emlékezés. Ilyenkor elindul utazni, s végig járja gondolatban a helyeket, ahol valamikor járt. A szeme megfakult, a tartása is fáradt már, s a homloka az élet őszének barázdáitól felszántott. Mikor kikísér, pillantása végigsuhan a tavaszi tájon, s valami furcsa tűz lobban fel megszürkült szemében. A lába szinte ütemre dobban. Hallom, amint halkan dúdolja a régi indulót: „•.. Mi tartalékosok, Szegény robotosok, Dalos örömmel harcolunk. Míg a világon S Magyarországon Munkásrendet nem alkotunk . . Pádár András Az első szabad május Részletek a „Balassagyarmat a Tanácsköztársaság idején” c. könyvből: Balassagyarmat és megyénk népe lelkesen készült 1919 május 1-e megünneplésére. Az egész város ünnepi díszbe öltözött. Közben a társadalom másik része, amelyik nem szívesen nézte a Tanácsköztársaság elért sikereit, ellenforradalmi puccs szervezésén fáradozott. A csehek is támadásra készültek. A kül- és belpolitikai helyzet egyaránt zavaros volt, de ez mégsem tudta elvenni május 1-nek jelentőségét. Diadal — és örömmámorban ünnepelt a vidék is. A dejtári ünnepség Varga Gábor elvtárs beszédével kezdődött, majd mások — köztük Lengyel Ferenc is — felszólaltak. A falu nagy része a felvonulók soraiban volt, egyetértésben éltetve a proletárdiktatúra sikereit. A szügyiek ezen a reggelen az Internacionálé dallamára ébredtek. Egész nap vörös díszben volt a falu. Az öröm és jókedv közepette pecsenyesütésre is sor került, majd nagyszabású bállal zárták a napot. Htkén az ünnepély a Marseillaise éneklésével kezdődött, majd sor került több forradalmi dal előadására is. A gyerekek jól sikerült műsorral szórakoztatták a lakosságot. A jó hangulat megteremtésének a Pestről jött Vörös Vadászok is részesei voltak. Patak sem maradt ki az ünneplő falvak közül. Majálissal egybekötött felvonulást és ünnepélyt tartottak. Az ünnepi beszédet Vertetics Gyula elvtárs mondta. A környék majdnem minden faluja ünnepelt. Érsek- vadkerten, Csesztvén is felvonulással, ünnepi beszéddel, majálissal tették felejthetetlenné ezt a „nagy nap”-ot. A Tanácsköztársaság május 1-ét a proletárállam ünnepévé avatja. Díszkapu Budapesten, 1919 május 1-én-----------------------------------------------------------------------------------DOOOOCXDOOOOOOGOOOOGGXDOe JCmuii Jlűtino: A BAM8ERGI ORSZÁGÚTON A bajor Alpok lejtőin már olvadt a hó. A hevenyészett lövészárok a város szélén húzódott, ahol már frissen virágzó almafák között az ősrégi Bamberg felé vezetett az út. A bajor tavasz teljes pompájában borult a városra, a dombokra, a szántóföldekre. .. Minden megtelt a lágy napfényben. A virágzó gyümölcskerten át kígyózó lövészárok földhányása is meleg volt. A munkások, a katonák szinte kényelmesen helyezkedtek el a puha, lágy rögön. Az út felé szegeződő puskák Csöveinek sora felett néha tarka lepkék röppentek. A vörös Münchent védő fegyveres munkásgárdák parancsnoka itt, ezen a szakaszon egy öreg téglagyári munkás volt. Ott dolgozott a lövészárok mögött emelkedő téglagyárban és amikor a bajor tanácskormány kiosztotta a fegyvereket, az önkéntes jelentkezők közül, mint régi szakszervezeti bizalmit és hét frontot végigjárt katonát, őt választották meg parancsnoknak. A fegyveresek már másfél napja hevertek igy a város szélén, a gyümölcsfák között, a mögöttük emelkedő téglagyárak előtt. A gyárból tegnap is, ma is ebédet, sört és legújabb röpcédulákat küldtek ki a várost védő fegyveres munkásosztagoknak. Á parancsnok feltette szemüvegét, kiegyenesedett és hangosan olvasta a röpcédulát: „A magyar munkások most a proletárdiktatúra kikiáltásának hat hete után ünnepük meg az első szabad május elsejét! Mi. München proletárjai, akik fegyverrel a kezünkben védjük városunkat az ellenforradalmi tiszti különítmények ellen, merítsünk erőt az ő ünnepükből! Mi, itt a lövészárokban ünnepeljük a május elsejét!... 1919. május elsején, a bajor tanácskormány nevében: Levine, a népbiztosok tanácsának elnöke!” i Az emberek arca megváltozott. A parancsnok ráncos, öreg munkásarcán fiatalos lelkesedés látszott. Szokatlan heves mozdulattal meglobogtatta a röpcédulát. — Munkások! Katonák — kiáltotta, — most jött a hír, hogy Ausztriában is küszöbön áll a Tanácsköztársaság kikiáltása! A bajor, az osztrák, a magyar Tanácsköztársaság együttes erővel, az orosz proletárok segítségével diadalmasan szállhat szembe az ellenforradalmi tiszti bandákkal... A lövészárokban zsúfolódó fegyveresek csoportjából éljenzés zúgott fel. A téglagyár szürke, hatalmas épületéből csapatokban jöttek a munkások, az asszonyok, a lányok. A messzeségben a halványzöld mezőkön könnyű gyalogsági ágyúk döreje morajlott föl. A tiszta tavaszi levegőben szinte dallamosan szállott a gránát süvítése... Közeledett. .. — Feküdj!! — harsant az öreg munkásparancsnok hangja. A gránát a gyár téglaége- tője tövében vágott le. Földoszlov emelkedett. A nagy tágas gyárablak üvege zengve, csillogva röppent szerte-széjjel. A parancsnok egyenesen állott. Látta, amint a mesésen karcsú, mesésen magas téglapiros gyárkémény tetején, szinte a tavaszi fellegek között lebegő vörös zászlót egy pillanatra eltakarja előle a fölcsapódó föld, a füst, a levegő különös rezgése. A halványzöld mezőkön egymástól szabá-
