Nógrádi Népújság, 1960. március (16. évfolyam, 18-24. szám)

1960-03-02 / 18. szám

1988. március. 2. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 7 Halló!.,. A postáról beszélünk!... „Vinné el az ördög, ahány telefon van a világon!.. Az edinburgi születésű Graham Bell mester 1876- ban, amikor találmányát a szabadalmi hivatalnak beje­lentette, aligha gondolt arra, hogy zseniális készülékével a technika fejlettebb korában mennyi bosszúságot okoz majdan embertársainak. Korunkhoz pedig éppúgy hozzátartozik ma már a táv­beszélő, akár a víz, vagy a levegő, így alakul azután a visszás helyzet, hogy nem­csak létezésére panaszkodunk gyakran, hanem hiányára is. Országos tapasztalat, hogy a posta napjainkban csak kis részben tud eleget tenni az állandóan növekvő igények­nek, hogy a távbeszélőhálózat szélesítése nem tart lépést a népgazdaság általános fejlő­désével. Megyei viszonylatban is az a helyzet, hogy egy-egy távolsági beszélgetésnél pél­dául a rétsági, balassagyar­mati és szécsényi járás egy- egy községére órákig kell várni, mert ezekhez a vidé­kekhez mindössze három vo­nala van a tarjáni postaköz- pontnak. Ezekről a problémákról s a fejlesztés lehetőségeiről beszélgettünk Németh Jenő postaforgalmi igazgatóval. — A jelenlegi távbeszélő automatába — mondotta — mindössze ezer előfizetőt tu­dunk bekapcsolni. Ebből már 800 előfizetőt bekapcsoltunk. Lehetőségeink annyira korlá­tozottak, hogy a mintegy 300 igénylő közül havonta 5 sze­mélyt kapcsolhatunk a háló­zatba s lényeges javulásra évekig nincsen kilátás. Az automata bővítésére előrelát­hatólag 1963-ban, vagy 1964- ben kerül sor, amikor 400 új állomás bevezetésére számít­hat a város. — Sok a panasz a kapcso­lásokra. Mi ennek az oka? — A helyzet az, hogy a mostani automata meglehető­sen túlterhelt, ezért késik a búgó hang. Egyes alkalmak­kor néha 50—60 hívás is tör­ténik azonos időben s ez azt jelenti, hogy a gépnek har­minc ember munkáját kell végeznie. Ezenkívül havi 30 ezer átvolsági beszélgetést bo­nyolítunk le hat kezelővel s ez sem lebecsülendő munka. — Azért ebben az eszten­dőben lesz néhány 'korszerű­sítésünk. Még az év első fe­lében közvetlen kapcsolást kap távbeszélő vonalon Zagy- vapálfalva, év végéig megte­remtjük annak technikai le­hetőségét, hogy Balassagyar­matról közvetlenül hívhassák a tarjáni számokat s ez ko­moly időnyereséget jelent s megkönnyíti dolgozóink mun­káját. Budapesttel már mint­egy 8 hónapja a központ ki­küszöbölésével számkapcsolá­sunk van s ezt szeretnénk minél szélesebb területre ki­terjeszteni. A magyar posta mindig ne­vezetes volt gyorsaságáról, megbízhatóságáról, halljunk ezzel kapcsolatosan is vala­mit, hogyan végzi munkáját a kézbesítési részleg? — Ezen a területen. — köz­li az igazgató — általában ke­vés az indokolt panasz. Saj­nos, az elmúlt esztendőben még a vásártéri új épületek lakóit, kézbesítők hiányában „mostoha gyermekként” kel­lett kezelnünk, levél és cso­magtovábbítást egyáltalán nem vál találhattunk hozzá­juk, a település lakói egé­szen júniusig munkahelyük­re voltak kénytelenek a kül­deményeket címeztetni Szó van arról is, hogy az acélgyári körzetben felvevő postahivatal létesítésére ke­rül sor, amivel mintegy 7 ezer dolgozót kímél meg a posta a felesleges fáradozás­tól. A salgótarjáni postaközpont a jelenlegi korszerűtlen mun­kaviszonyok között is jó munkát végez s most hato­dik ízben tart számot az él­üzem címre. A bevételi ter­vét 125 százalékra teljesítet­te s most a felszabadulási munkaverseny keretében ezt az összeget is 11 százalékkal akarja megnövelni. Ehhez azonban a sajtótermékek fo­kozott propagálása, terjeszté­se is szükséges. A salgótar­jáni postások ezen a téren is jó munkát végeznek s en­nék eredménye, hogy pár­tunk központi lapját ma már jóval többen olvassák, mint az ellenforradalom előtt, a Népszava előfizetőinek tá­bora kétszeresére nőtt s a Nógrádi Népújság is mintegy 4 ezer olvasóval számlál töb­bet, mint 1956-ban. Bár a telefonszolgáltatás­ban, — mint Németh elvtárs mondotta — lényeges javulás csak néhány év múlva vár­ható, a posta munkája a kéz­besítés, terjesztés terén kifo­gástalan s méltó arra, hogy elismeréssel említsük, hogy hatodik alkalommal is elnyer­je az élüzem kitüntető címet. (b. t.) Köszönet a jókívánságokért A Nógrádi Népújság Szer­kesztősége és Kiadóhivatala ezúton mond köszönetét mind­azoknak a szerveknek, intéz­ményeknek, amelyek lapunk fennállásának 15. évfordulója alkalmából elküldték jókíván­ságaikat. Köszönetét mondunk továb­bá kollégáinknak is, a kü­lönféle lapok dolgozóinak, akik ebből az alkalomból szin­tén elküldték jókívánságaikat. A NÓGRÁDI NÉPÜJSAG SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA Hruscsov ázsiai útjának utolsó állomása N. Sz. Hruscsov rövidesen ázsiai utazásának utolsó ál­lomáshelyére, Afganisztán fő­városába, Kabulba érkezne A Szovjetunió és Afganisz­tán baráti kapcsolatai nagy múltra tekintenek vissza. A két ország barátsági egyez­ményét 39 évvel ezelőtt kö­tötték. Az elmúlt években azonban különösen gyorsan fejlődött a baráti kapcsolat, a gazdasági együttműködés. A Szovjetunió jelentős gazda­sági segítséget nyújt déli szomszédjának gazdasági fej­lesztési tervei megvalósításá­hoz. A négy évvel ezelőtt aláírt megállapodás értelmé­ben Afganisztán száz millió dolláros hitelt kapott, még a Szovjetunió által nyújtott hi­telek feltételeinél is jobb fel­tételekkel: évi 2 százalékos kamattal, 30 évi törlesztésre. Az azóta megkötött újabb megállapodások értelmében a hitelösszeg 120 millió dollár­ra nőtt. Árleszállítás a Szovjetunióban Március elsejétől leszállít­ják a Szovjetunióban számos közszükségleti cikk állami kiskereskedelmi árát. A cik­kek között szerepelnek bi­zonyos fényképezőgép-típu­sok, villamos varrógépek, bi­zonyos prémfajták, selyem- szövetek, rádió-vevőkészülé­kek, töltőtollak, vadászfegy­verek, borotvapengék, kon- zerveik. Az árleszállítás mér­téke körülbelül 30 százalék. A március elsejei árleszál­lítás révén a Szovjetunió la­kossága egy év alatt körül­belül 2,5. milliárd rubelt ta­karít meg. SELAMAT DATANG! Selamat datang! Szívélyesen üdvözlünk Indonéziában! Ezek a szavak száguldanak végig e napokban Indonézia több mint háromezer szige­tén, s adják tudtára a világ­nak, 90 millió ázsiai ember szíve tárult ki Hruscsov, szovjet miniszterelnök előtt. Pedig az indonéz emberek nem könnyén barátkoznak, A holland gyarmatosítók há­rom évszázados uralma kiáb­rándította őket a fehér szín­ből. A kegyetlen gyarmati elnyomás megkeményítette a szíveket. Indonézia, e gyö­nyörű szigetország olyanná vált, mint a dzsungelek leg­szebb virága: a melati. MINT HŰSÉGES HARCOSTÁRSAK Február 18-a óta tart Hrus­csov miniszterelnök indoné­ziai diadalát ja. Djakarta, Djogjakarta, Surabaja és Bá­li-sziget lakossága egy em­berként köszöntötte a szovjet vendéget, akiről Szukarno el­nök azt mondotta, hogy a né­pek barátságának megtestesí­tője. Lop vélemények szerint még soha, egyetlen magasran­gú vendéget sem részesítettek Indonéziában olyan kedves fogadtatásban, mint Hrus- csovot. Vajon mi a magyará­zata? A válasz egyszerű: a Szovjetunió miniszterelnökét nemcsak mint vendéget, ha­nem mint hűséges harcostár­sat is köszöntik Indonéziában, mint olyan államférfit, aki az ázsiai népekkel együtt küzd a gyarmati rendszer és az imperializmus ellen, a békéért és az indonéz emberek tud­ják, hogy Hruscsov nemcsak a Szovjetuniót képviseli, ha­nem a több mint egymilliárd embert tömörítő hatalmas szocialista tábort is. A BÉKÉS EGYÜTTÉLÉS DIADALA Indonézia és a Szovjetunió barátsága nem újkeletű. Ezt a barátságot megedzette az idő és a békéért, a békés együttélés valóraváltásáért ví­vott közös harc. S ha eddig elmondhattuk, hogy két, egy­mástól távol eső nagy ország barátságáról van szó, akkor most hozzátehetjük, Hruscsov látogatása új fejezetet nyit ennek a barátságnak a tör­ténetében. A két állam for­mális barátsága a két nép szívét egybefűző, elszakítha­tatlan érzéssé izmosodik, a legőszintébb és a legembe­ribb barátsággá válik. ELMÚLTAK AZOK AZ IDŐK... Nemcsak Djogjakarta lako­sai, hanem Azisia és az egész világ haladó emberei felfi­gyeltek Hruscsovnak arra a kijelentésére, hogy elmúltak azok az idők, amikor a nyu­gati hatalmak abban az áb­rándban ringatták magukat, hogy a világtörténelmet csak egy-két nyugati fővárosban, a világot karmaiikban tartó bankok igazgatóságaiban csi­nálják. A történelmet az egész világ népei formálják. El lehet-e képzelni napjaink­ban bármilyen fontos nem­zetközi kérdés megoldását Kína, Indonézia, India és más ázsiai és afrikai álla­mok bevonása nélkül? Aligha. A Szovjetunió már régen felismerte ezt a tényt, s ennek a felismerésnek a fényében politizál. ELMARADHATATLAN EPIZÓD cA hintánál OOOOGOOGOOOOGOOOOOOGXDOOOGOOOOOOOOOGOGOOGXDGOOOOOOOOOOGG 0OOO0OOO II. A mikor befejezték a pol­gári iskolát, az évzáró ünnepély után kis mu­latság volt. Klára erre már csak homályosan emlékezett. Asztalok az árnyas fák alatt... zegzugos utak... kis pa­dok ... muzsika... röppenő jókedv... ök ketten messze kerültek az egésztől, valahová eikószáltak kéz a kézben, az­után leültek egy kis padra egymás mellé. Mikor a le- hanyatló napfény átszórta su­garait a vadgesztenyefák lombjai között, egy kislány kezén ringott játszi csillaná- sa: S az a kis kéz egy szál margaréta szirmait tépe- gette: — Szeret, nem szeret, sze­ret... — Kire gondolsz? — kér­dezte a kisfiú. A kislány elpirult, nem Je­lelt. Hallgattak. Csak sokára törte meg a fiú a csendet: — Jó neked! — Miért jó? — Hát mert te most taní­tóképzőbe mégy. Kisasszony lesz belőled! — Hát te? Nem tanulsz tovább? — Nem bizony, pedig hogy szeretnék! Dehát nem lehet, nem bírják apámék a kis földből... — Az én apám Is csak munkás, és ő se bírná fizetni a drága intézetet. De roko­naim vannak Pesten, azok segítenek... A lakás és el­látás kérdése már könnyebb így... — Persze így lehet vala­hogy. De neked nincs testvé­red, azzal is könnyebb a szü­leid helyzete. De nálunk még öt apró gyermek vár az én munkámra! Szegény anyám, mennyit dolgozott miattam! Kár volt eddig is! Nem bír­ják tovább! Mi lesz belőlem? Semmi! Most visszakerülök a trágyáskocsihoz, vagy be­állhatok az urasághoz cse­lédnek! Vagy mit tudom én. Szegény anyám, pedig min­den vágya az volt, hogy én úr legyek! Hogy én már ne egyem azt a keserű kenye­ret, amit ők. Hej, nem is tu­dod te, milyen keserves a szegény paraszt élete. A fiú sóhajtott. A lány is vele. Azután megint hallgat­tak! Azon az estén is hazakí­sérte őt Bandi. A búcsúnál átölelték egymást. Pajkos, ügyetlen, vidám öleléssel. — Gyere el holnap a ját­szótérre! — mondta Klárika. A fiú szeme felcsillant. — Hol leszel? — kérdezte az öröm £e_zgésével. — A nagy hintánál! — Jó! De biztosan? — Egészen biztosan, ha mondom! Négykor. Jó? — Jó! — Klári!!! — hasította ket­té a meghittséget az udvar felől a mama szigorú hangja. Szétrebbentek. S azután mi­előtt a lány riadt engedelmes­séggel tovasuhant volna az álmodozó szemek elől, a fiú még egyszer utána lépett és elkap.a remegő kezecskéjét. — Azután... ne felejtsd ám el, hogy várni foglak a hintánál! — Klári!!! — folytatta bent a mama. — Mi közöd neked ahhoz a rongyos paraszt kö- lyökhöz. Megtiltom, hogy va­laha is mégegyszer szóbaállj vele. Ügy szégyellem, hogy melléd csatlakozik egy ilyen... Mégegyszer meg ne lássam a közeledben! Űri fiúkkal ba­rátkozz, ne ilyenekkel! Gon­dolj arra, hogy apád és én azért dolgozunk, hogy neked jobb sorsod legyen, mint ne­künk volt. Téged ki akarunk emelni ebből a keserves sor­ból. Azt akarom, hogy belő­led úri kisasszony legyen, azu.án meg úri asszony! De tudod jól, hogy odáig meny­nyit kell küzdeni a lenézés­sel. A kasztrendszerrel. Ne rontsd hát a dolgod azzal, hogy ilyen senki paraszt­gyermekkel járkálsz! Így az úri barátok maid elhúzód­nak tőled! A lányka jókedve egysze­riben oda lett. Anyja szavai mély sebet ütöttek benne, amelyben fájón égett a szé­gyen, a dac, a lázadás. Ne­hezen aludt el. Befúrta fe­jét a párnájába, és halkan sírdogált. Szavakba önteni nem tudta volna, de mélyen érezte, gonosz a világ, amely­ben él, és a sok gazságot fel kellene gyújtani! * R epült, repült a körhinta a sáros falucska főte­rén. Repültek, suhan­tak, kavarogtak az új tanító­nő gondolatai. Mennyi min­den történt azóta, hogy nem ment el arra a régi találká­ra. Azóta nem látta a fiút, még csak nem is hallott róla. Eleinte még néhányszor eszé­be jutott: valószínűleg visz- szakerült a falujába és foly­tatta a szegény földmunkások keserves életét... Azután új élmények jöttekí új ismerő­sök, tanulás, küzdelem, há­ború és kiszorították emlékei közül a barna, kócos fejecs­két, a hűséges fekete szem­párt. Tíz év telt el azóta. Klára most hirtelen fel­kapta a fejét, mintha érezte volna, hogy valaki őt nézi. Péter Janikát pillantotta meg a tömegben, aki feléje mo­solygott. Szemét nem tudta levenni a látványról: Janika mellett egy férfi állt, pontos hasonmása a kisfiúnak! De­rék, szép szál legény, gondo­san fésült hullámos hajú, csillogó feketeszemű. És ezek a szemek most rámosolyog­tak az új tanítónőre. De ben­nük nem a gyermek félénk alázata volt már, hanem va­lami komoly, öntudatos büsz­keség. A lány ajkába harapott, hogy visszakényszerítse a meglepetés feltörni készülő sikolyát: — Bandi! Egy hirtelen lépést tett előre. A fiú is. Megindultak egymás jelé. Azután csak álltak, álltak a régi gyermek elfogultságával, nézve egymás szemében a meglepett csillo­gást. Űj menet röppent a hintán. Újra felröppentek a régi em­lékek. — Klárika! Milyen szép kisasszony lett belőled! — Látod Bandi! — felelt kacagva a lány — mégis ta­lálkoztunk a hintánál... Igaz, hogy nem annál, ahol meg- beszéRük... — Én vártalak ám! — Tíz évet késtem! S kacagtak mind a ketten. Kezük egymásba fonódott, az­után önfeledten úgy maradt. Mintha a sáros falusi térség egy régi játszótérré változott volna * E ltelt néhány hét. Egy napon ragyogó, piros gépkocsi állt meg az iskola előtt. — Kivizsgáltuk a kérelmét kartársnő — fordult Klári­hoz egy komoly vezető férfi, — s hoztam egy örömhírt: behelyezzük a városba. Klárival kétszer megfor­dult a világ. Ú mennyire várta ezt a pillanatot. Meny­nyit ábrándozott erről. A ve­zető férfi szinte előre élvez­te, mint fog kitörni a lány­ból az ujjongás. De csaló­dott. A lány arcán most nyo­ma sem volt a várt öröm­nek. — Na! Hát nem is örül neki? — kérdezte csodálkoz­va. Klára zavarba jött, elpi­rult. — Én... én... szeretnék inkább... én azt sem bá­nom, ha — hebegte. A kartárs csodálkozva néz­te őt. Klára összeszedte ma­gát és rendezve gondolatait, határozottan döntött: — Én nem megyek vissza a városba. Itt maradok! — Ahogy gondolja, kar- társnő. Dehát mi késztette erre az elhatározásra? Klára lassan, elgondolkoz­va kezdte meg a választ: — Eleinte borzasztó idegen volt itt minden. Szinte fél­tem a sötéttől, amely az egész falun uralkodik, az éj­szakában és az emberi szel­lemben egyaránt. Ügy érez­tem, ellenszenvvel fogadtak, mert megriadtak a szótól: kommunista. Elvadult táj ez. Én vadembereknek neveztem őket. Sok még itt a tenni­való. De éppen ez a sok ten­nivaló marasztal. Hivatásom nem arra késztet, hogy meg­futamodjam, hanem, hogy szembenézzek a nehézségek­kel! Csodálkozik? Én nem hittem abban, hogy lesz hoz­zá erőm... De most már tu­dom, hogy lesz. Mert van va­laki, — akivel együtt... Itt hirtelen elhallgatott. Ar­cát mélyebben elöntötte a pír, amely a lelkesedéstől már így is áthatotta. A kar­társ megértőén mosolygott. — „Valaki?” ... Mindent értek. Jól van, kis kartárs­nőm. Gratulálok. A piros autó eltűnt a ka­nyarban. Klára bámult utána. Elment. És ő itt maradt. Ta­lán örökre... A mikor Klára gyönyör­ködve forgatta ujján a ragyogó arany kari­kát, Bandi megkérdezte tőle: — Azután nem fogod meg­bánni, hogy te, egy tanítónő e9V „földműves” felesége le­szel? — Ugyan, csacsi, csak nem jössz elő ezekkel az elavult nézetekkel? — kacagott a lány boldogan és beletúrt a fiú göndör hajába. S míg uj­jal simogatva játszadoztak a hullámos, fekete fürtökkel, elábrándozott: — Együtt dol­gozunk majd... Hisz a mi munkánk rokon... Míg te szántod a földet, hogy kifor­díts belőle mindent, ami gyom és gaz, én a nép köré­ben Rrtogatom a múlt által bevetett hibákat. Azután ve­tünk! Te magot, én tudást! S ami belőle fakad, az egy: Űj élet! f. e. Egyeseknek fölöttébb nem tetszett, hogy Surabajában több mint egymillió ember vonult ki az utcákra Hrus­csov fogadtatására. Erre iga­zán nem számítottak a hideg­háború utolsó mohikánjai Világgá kürtölték tehát a hírt: Hruscsov azért ment Indonéziába, hogy szovjet ka­tonai támaszpontok létesítésé­ről tárgyaljon. Azt is közöl­ték, hogy az első szovjet tá­maszpont építését már meg is kezdték Ambom-szigetén. A hír, bizonyos körök' legna­gyobb sajnálatára, csak rész­ben bizonyult valónak. Am­bom-szigetén valóban építe­nék szovjet segítséggel — egy technológiai főiskolát. AZ „EGYETÉRTÉS ALAPJÄN” Amikor e sorokat írjuk, még tart Hruscsov indonéziai látogatása, s három napja fo­lyik az eszmecsere Hruscsov és Szukarno elnök között Bali-szigetén, amelyet az „ezer templom szigetének” is neveznek. Minden jel azt mutatja, hogy a két állam­férfi nagyszerűen megérti egymást. Az álláspontok vagy egybeesnek, vagy nagyon kö­zel állnak egymáshoz a napi­rendre tűzött kérdésekben, Djakartai vélemények szerint Hruscsov és Szukarno már eljutott az „egyetértés alap­jára” a tárgyalásokon. A kö­vetkeztetés csak ez lehet: Hruscsov indonéziai látoga­tása, a szovjet—indonéz tár­gyalások végeredménye újabb hozzájárulás lesz a békéhez, a népek barátságának eszmé­jéhez. Ezúton mondok hálás köszönetét a Megyei Kór­ház gégészeti főorvosának, doktornőjének, valamint I960, február 17-én 19 óra­kor szolgálatot teljesítő ápolónővérének azért a szíves segítségért, amit kisfián! részére nyújtot­tak. Galicza Jánosné, (116) Salgótarján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents