Nógrádi Népújság, 1960. március (16. évfolyam, 18-24. szám)
1960-03-16 / 22. szám
4 NÓGRÁDI NCPÜJSAO 1960. március 16, Előadást tartottak az acélgyárban a zenekedvelőknek Salgótarján zenekedvelőinek nagy erdéklődése mellett zajlott le az acélárugyári ismeretterjesztő előadássorozat keretében a „Zenéről mindenkinek” címmel megtartott előadás. Az előadó Zeke Máté volt, aki mintegy 40 percen keresztül kötötte le a figyelmét a népes közönségnek a zene sokirányú kérdéseivel. A következő ismeretterjesztő előadást március 24-re tűzték ki. Ekkor felszabadulásunk tizenöt éves évfordulójának méltó megünneplése és előkészítése céljából felszabadítónkról, a Szovjetunióról tartanak előadást A Szovjetunió a kommunizmus útján címmel. Az előadások után az előadott témának megfelelő érdekes és tanulságos filmeket vetítenek az ismeretterjesztő előadások látogatóinak szórakoztatására. A legutóbb a zenéről szóló előadást is két értékes film vetítése követte. Egyik a Rákóczi-induló címmel készült színes, magyar kisfilm, a másik a Zsongó melódiák című igen tanulságos és értékes film volt. idénynyitá természetjáró tájékozódási verseny Salg on I960 március 13-án vasárnap rendezte a Nó&tiád megyei Teamésizetbaréit Szövetség hagyományos évadnyitó „Petőfi Sándor” emléktúráját és másodosztályú országos természetjáró tájékozódási versenyét. Az országos másodosztályú csapatversenyen 26, 3 főből álló csapat vett részt, többek között Mosonmagyaróvár, Szeged, Debrecen, Sírok, Pásztó, Eger, Jobbágyi, Mátrakeresztes, Budapest stb. csapatai. A ragyogó tavaszi napsütéses időben 9 km-es és 450 m szintkülönbségű útvonalon lebonyolított verseny eredményei a következők: I. Egri Spartakusz (őrsi, Sóra Czenthe) hibapont nélkül 93 perc. II. Salgótarjáni Gimnázium (Morvái, Papp, Dani) hibapont _ nélkül 106 perc. III. Lokomotív T.E. Szegedi O. (Mándoki, Kotányi, Székely) hibapont nélkül 120 perc. örvendetes a közelmúltban alakult Pásztói községi sportkör csapatának az erős mezőnyben elért 17. helyezése. A verseny után a versenyzők és az időközben odaérkezett emléktúra 50 fő részvevője megkoszorúzta a Salgóvár oldalán lévő Petőfi emléktáblát. A Nógrádi Népújság na- gyón fontos feladatot teljesített, amikor hasábjain helyt adva az Irodalmi Színpad előadása körül kibontakozó vitának, felhívta közvéleményünk figyelmét kulturális munkánk egyik fő hiányosságára. A vitaindító cikk, melynek nyomán a hasznos vélemény- csere kibontakozott a kezdeti sikertelenségen elkeseredve, egyoldalúan a közönséget marasztalta el, ízlésére, a művészetekkel szemben támasztott igényeire korlátozva a balsiker okát. A hozzászólások, melyeket minden esetben a kulturális fejlődésünkért érzett felelősség diktált, jelentősen kitágították a kérdés vizsgáláta- nak kereteit. Üj meglátásokkal, észrevételekkel gazdagították a probléma kutatását, örömmel állapíthatjuk meg, hogy végeredményben az Irodalmi Színpadról indult vita összességében kulturális tömegmunkánk egyik legfőbb gátló tényezőjéről való eszmecserévé tágult, melynek elvi tanulságait továbbfejlődésünk érdekében hasznosítanunk kell nemcsak a művészeti tevékenység, hanem a kulturális munka más területein is. Az ismeretterjesztésben, könyvtáraink munkájában, művelődési otthonaink klub-életének kialakításában, a szakkörök munkájának kibontakozásában. Ezt indokolttá teszi az a tény is, hogy a Salgótarjáni Irodalmi Színpad előadása iránt megnyilvánuló, enyhén szólva mérsékelt érdeklődés nem egyedülálló jelenség a megyében. Hasonló közömbösségnek voltunk tanúi már fővárosi művészek közreműködésével rendezett magas művészi színvonalú opera-estek, irodalmi estek iránt, a Déryné Színház néhány kiemelkedő értékű előadása iránt, a filmművészet világszerte elismert remekei iránt, komoly tudományos igényű és élvezetes ismeretterjesztő előadások, valamint jeles szépirodalmi alkotások iránt. is. Mindez talán azt bizonyítja, hogy dolgozóinkat nem érdeklik a komoly művészi és tudományos igényű alkotások? — Ez túl elhamarkodott és helytelen következtetés lenne. Hiszen sokáig sorolhatnánk azokat a valóban értékes alkotásokat is, amelyek hatalmas közönségsikert arattak. Ezek szerint a közönség szeszélye kiszámíthatatlan? Mi okozza, hogy egyes rendezvényeket forró hangulatban, ünnepléssel fogad, másokat pedig fagyos közönnyel? Üzleteáz épül társadalmi munkával a ]ónás-telepen Hétfőn délelőtt társadalmi munkával mintegy 600 ezer forintos építkezés kezdődött a Jónás-telepi Határ úton. A környék lakói közül 240 dolgozó tett felajánlást szökés segédmunkára s jelentős anyagi segítséget nyújt az építkezéshez az Acélárugyár is. A több, mint félmillió forintos összegből a telep részére üzletház épül, amelyben zöldség, húsbolt és fűszerüzlet várja már ebben az esztendőben a vásárló közönséget. Azt hiszem, túl egyszerű és felületes lenne ítéletünk, ha mindezért egyedül és kizárólag a közönség igényére hárítanánk a felelősséget, annál is inkább, mert ezzel nem annak a tényezőnek a felelősségét hangsúlyozzuk, amely a jelenlegi, valóban nem megnyugtató helyzeten változtatni tud, hanem azét, amelyet meg kell változtatni. A közönség ízlését, kulturális termékek iránti igényét sok tényező befolyásolja: anyagi feltételek (osztályhelyzet, életszínvonal, művelődési lehetőségek), politikai feltételek (társadalmi rendszer, művelődéspolitika), ideológiai feltételek (világnézet, bizonyos ismeretek a kultúra egyes területein), továbbá a szokás, tradíciók, egyéni hajlamok, stb. E különböző tényezők bonyolult együtthatásának eredményeként alakul ki egyes korok, társadalmi csoportok és egyének ízlése. Az ízlés tehát a kulturális javak iránti érdeklődésnek, azok megítélésének történelmileg kialakult színvonala Ennek egyes megnyilvánulásain fel lehet háborodni, vagy fel lehet lelkesedni — ez magában még nem változtat a tényen. Az ízlés, a kulturális igény átalakítása nem spontán folyamat. Az emberek általában affelé törekszenek, aminek az értékeit már ismerik. Az új műfaj — adott esetben az Irodalmi Színpad — értékeit még nem ismerik, fel kell hívnunk rá a figyelmüket, fel kell kelteni az érdeklődésüket, az első előadásokra el kell őket vinni, hogy megismerjék és megszeressék az újat. Nem elég jó műsort, összeállítani, azt kulturális agitációval és közönségszervezéssel elő is kell készíteni. A hozzászólók többsége (Maruzsné, Fodor Mária elvtársnők, Üjlaky és Kojnok elvtársak, a Sztahanov úti Általános Leányiskola nevelői) nagyon helyesen, éppen abban látja a sikertelenség okát hogy az Irodalmi Színpadnak a bevezetését nem előzte meg ilyen kulturális agitációs és közönségszervező előkészítő munka. Ezt nem helyettesítheti a plakátok kiragasztása, vagy esetleg néhány intézmény más feladatokkal egyébként is túlterhelt vezetőjének felhívása telefonon. Az Irodalmi Színpad vezetői bíztak a spontaneitásban, nem kérték a város párt- és tömegszervezetben dolgozó népes kulturális aktívagárda segítségét. Salgótarjánban tehát nem Arany, Móricz és Karinthy bukott meg, hanem a kulturális munka spontaneitásának elve és gyakorlata. Mégegyszer bebizonyosodott, hogy a közönség ízlésének, igényének fejlesztése nem könnyű, magától megoldódó feladat. Helyesen állapítja meg Maruzsné elvtársnő, hogy ez harc kérdése, s tegyük hozzá: eszmei harc kérdése, melynek során a szocialista kultúra értékeit győzelemre kell vinnünk a polgári és kispolgári silányság felett. helyzeten. Dolgozóink ízlésnevelésének fontos művelődés- politikai feladatát csak úgy oldhatjuk meg, közönségünk figyelmét csak úgy fordíthatjuk az üres és hamis tar- talmatlanságról a valóban szép és jóra, a magasszínvo- nalű művészetre és kultúrára, ha ebben a harcban valamennyi kulturális neveléssel foglalkozó szervünk ösz- szefog és koordinálja tevékenységét. Helyesen sürgeti ezt az összefogást Üjlaky elvtárs is hozzászólásában. A Nógrádi Népújság hasábjain lezajlott vita legfőbb tanulsága az, hogy emelnünk kell tömegkulturális munkánk tudatosságát, szervezettségét, Az egyre inkább a köztudatban is gyökeret eresztő helyes művelődéspolitikai célkitűzések megvalósítása ma döntően nem tárgyi, vagy szakmai feltételeken múlik, hanem párt- és tömegszervezeteink aktív kulturális, agi- tációs és szervező tevékenységén, pártszervezeteink kulturális irányító munkájának erősítésén. Előrehaladni ezen a területen viszont csak úgy tudunk, ha végérvényesen felszámoljuk azt a helytelen szemléletet, amely párt és tömegszervezeteink munkájában, a kulturális munkát reszortfeladattá degradálta, s megvalósítva a VII. kongresszus határozatát, a kulturális munkát a párt- és tömegszervezeti munka egészének szerves részeként végezzük. A z új, magasszínvonalú ’!') művészeti rendezvényekre való mozgósítás” tantárgyból a salgótarjáni kulturális áktívák a spontanitás elvére építve munkájukat: megbuktak. Az élet elnézőbb, mint az iskola: nem egy, hanem sok pótvizsga lehetőségét biztosítja. Az elsőt hamarosan — az Irodalmi Színpad március végén bemutatásra kerülő új műsorára való mozgósításban. Reméljük, hogy üzemeink, intézményeink kulturális aktívái sikeresen kiállják ezt a vizsgát, s minden további sikerük ezt az utóbbi eredményt fogja igazolni. Még örvendetesebb lesz, ha megyénk nem salgótarjáni kulturális aktívái is levonják a tanulságot: megyei nyilvánosság nélkül is jól felkészülnek a „pótvizs- gá”-ra (hiszen a vitatott kérdés nemcsak Salgótarjánban probléma), s folyamatos kulturális agitációs és közönség- szervező munkával segítik elé művelődési intézményeink benépesítését. Boros Sándor tümniiimiiiiiimiiiit'üiiiiiimuii.'j.d.M.iMiiui'imui inini — Pistike! Hányszor mondttam már, az új játékot. hogy ne rongáld Helyesen mutat rá ugyancsak Maruzsné elvtársnő, hogy ebben a harcban nem lehetnek passzív szemlélők azok, akikre a kulturális nevelés dandárja hárul: a tömegszervezetek kulturális aktívái, s egészítsük ki azzal, hogy pártszervezeteink sem A közönség érdektelenségét, kulturális igényeinek alacsony színvonalát egyoldalúan hangsúlyozni nemcsak túlzás, de terméketlen dolog is. Ez magától nem fog megváltozni. Ellenben hangsúlyoznunk kell párt- és tömegszervezeteink felelősségét a dolgozók kulturális igényeinek fejlesztésében, mert egyedül ezek az erők azok, amelyek változtatni tudnak a jelenlegi Népművelési szerveink jó- néhány esztendővel ezelőtt igen merev álláspontra helyezkedtek a színjátszócso- portökkal szemben, ha a mű- sorpolitika formálásáról esett szó. Ennek a merevségnek többféle indítéka volt, ezek között a legdöntőbb és részben leg jogosabb: a színjátszó csoportok nem alkalmasak mindenfajta feladat megoldására, így legjobb, ha mellőzik a háromfelvonásos műveket, inkább egyfelvonásosok között keresik a képességeiknek megfelelő darabokat. A műkedvelő csoportok túlnyomó része fázósan húzódott a javaslat megfogadá- sától, részben, mert olyan helyeken, ahol színházi társulat csak legritkább esetben jár, a közönség igényeit nehezen lehetett kielégíteni egyfelvonásosok előadásával, a nézők egész estre szóló élményt kívántak, részben azért, mert a népművelési zervek határozott útjelző tanácsára gombamódra születtek azok az egyfelvonásosok, amelyek a sematizmus minden ismérvét hordozták s amelyek eleve érdektelenségre Ítéltettek. Az úgynevezett „agitációs” színpadi irodalmunkban ki ne emlékeznék a begyűjtést, különféle kampányokat „népszerűsítő” Írásokra, amelyekkel ebben az időben birkózniuk kellett a színjátszócsoportoknak. A jobb ügyhöz méltó buzgalom legtöbbször hiábavaló volt s egyes csoportok félretéve a sekélyes műsonkiadványokat, legjobb íróinkhoz fordultak segítségért, hogy írásaikat a hivatásos színpadok megelőzésével „első kézből” szerezhessék meg. Sikerült is kialakítani egy írócsoportot, amely hajlandónak mutatkozott műveit első ellenőrzésre különböző műkedvelő csoportok kezébe adni, így Debrecenben a Sztanyiszlavszkij Munkás Stúdió, a szegedi központi színjátszó együttes, a budapesti Egresy Színpad állandóan eredeti bemutatókkal lepte meg közönségét. Sarikadi Imre, D. Szabó László, Szabó Pál, Tamási Áron, Koppányi György egy- felvonásosai képezték a műsort s az eredeti bemutatók között itt-ott helyet kaptak már háromfelvonásos művek is, hangsúlyozva azt, hogy a háromfelvonásosoktól való merev elzárkózás helytelen álláspont. Szabó Pál: Üj főid című színműve például a műkedvelő színpadokról lett elsőként ismeretes, pedig országunk első színpada, a Nemzeti Színház tarig tott rá számot, ám Szabó Pál szívesen engedte ki kezéből a friss alkotást, hogy a műkedvelő bemutató tanulságait a mű végső simításánál hasznosíthassa. 1956. ellenforradalma után hihetetlen tömegű szemét árasztotta el színjátszóink színpadát is. A hazug népszínművek, öncélú és sokszor ártalmas tendenciájú darabok szinte egyeduralmat élveztek jóidéig. Ezt az időszakot pedig a későbbiekben egy másik véglet követte. A színjátszó csoportok szakítottak az egy- felvonásos színpadi műfaj ápolásával, — amely pedig már új irodalmunkban is kezdett mindinkább komolyabb rangot igényelni, — s csupán háromfelvonásos művek bemutatását tűzték célul. Csakhogy ez a célkitűzés nem volt és ma sem mindig a legszerencsésebb. Megindult a Csárdáskirálynő dömping, a Marka grófnő, Vígözvegy áradat, az egyébként jószándékú Pettyes az ország valamennyi színpadát uralta hosszabb-rövidebb időre s jelenleg ugyanilyen uralma van a falusi, vidéki színpadokon a Bástyasétány 77 című zenés vígjátéknak. A színjátszó csoportok, amelyek az ellenforradalom előtt nagyon sok helyütt eredeti profil formálására törekedtek, ősbemutatókkal igyekeztek rangot szerezni maguknak, ma többnyire megelégszenek az utánjátszással. A megyei kulturális szemle műsortervét nézegetve azt is láthatjuk, hogy az együttesek gyakorta erőn felüli feladatra vállalkoznak. Do- bozy Imre Szélvihara, Darvas József Kormos ég című drámája komoly erőpróba nagyszínházaknak is és sikerrel csak kivételes képességű csoportok birkózhatnak a feladat megoldásával. A tar- jáni bányász színjátszók a Kormos ég színrehozásával bátor vállalkozásra szánták magukat s a jelek szerint helyt is állnak majd, de a csoportok túlnyomó többségénél helyesebb lett volna a felszabadujfilsi kiadványok egyfelvonásosai között megkeresni a bemutatandó darabot. S rnéginkább helyes lett volna a régebbi kísérletet folytatni s eredeti művekért íróinkhoz fordulni, akik jó tapasztalataik alapján bizonyára ma sem zárkóznak el attól, hogy színjátszó együtteseink önzetlen segítésére siessenek. — b. t. — A műkedvelők műsorválasztásáról rVUazáeé Ki, vagy mi bukott meg? — Egy hasznos vita legfőbb tanulsága — Nem vagyok képesített szakértője a női kézimunKá- nak. Soha egy horgot nem vetettem horgolótűvel. Soha eszembe nem jutott volna, hogy szabadidőmben a feleségem harisnyáját megkéne , stoppolni, hogy néha-néha egy-egy csipketerítőt, vagy mondjuk egy goblein-párnát kellene csinálnom. Mondom: soha eszembe nem jutott volna! Ennek ellenére persze az évek múlásával kialakult szépérzékem folytán imádok mindent, ami szép, ami gyönyörködtető, ha közszájon mindjárt kézimunkának nevezzük is azt. A gyönyörködtetés csábító ígérete hajtott amikor vasárnap este talán a háromszázadik gyönyörködőnek. beállítottam a Salgótarjáni Acélárugyár területi nőtanácsa által rendezett kézimunkakiállításra. Beto'akodtam és gyönyörködtem! Ez igen! — mondogattam a kiállítóteremben megtett egy- egy lépés után. Ügyesek ezek az acélárugyári asszonyok!. Körüljártam a termet és.olyan szép vo)t minden, hogy a ki- állíitotit kézmunikáknak még hozzávetőleges értéksorrendjét kiAliíiAsrúl KÍVÁNSÁGRA KRITIKálLRNUL sem tudtam kialakítani magamban. Egyik kézimunka szebb volt mint a másik. S ha valamelyik mégis meg- kapóbb volt, ez csak az egyéni ízlés árnyalati különbségét jelentette. Megtudtam, hogy 35—40 asszony munkája fekszik ebben a szívet-lelket gyönyörködtető kiállításban, hogy az ügyes asszonyi kezek egész télen át dolgoztak a térítőkön, függönyökön, díszpámákon. Elhatároztam, hogy nemcsak a vendégkönyvben, de az újságolvasók nagy nyilvánossága előtt is megdicsérem ezeket a szorgalmas, a szép és művészi dolgok iránt ennyire kifinomult érzékű asszonykezeket. A kiállítási anyagokon szereplő néhány asszonynevet különösebb válogatás nélkül mindjárt fel is írtam. Azonban alig hogy elhagytam a helyiséget, utánam jöttéit, hogy a világért se említsek meg egyetlen nevet sem, nehogy az asszonyi hiúság haragot és ellentétet szüljön. Ahogyan ezen eltűnődtem, magam is arra gondoltam, ha megdicsérem Mrázik Ödönné horgolt szobafüggönyét, akkor meg kell emlékeznem Vendel Gézáné csipke asztalterítőjéről, Miklós Mihályné szalaghorgolásáról és Marosszékiné nagy gonddal elkészített szép írcsipkéiről. Azután megint arra gondoltam, ha ezeket megemlítem, akkor joggal haragszik meg Major Jánosné, akinek díszpárnájáról egyetlen szót sem írtam, Olaj Gézáné, aki megkülönböztetett értékű asztalterítőt, és Soós Jánosné, aki ugyancsax szép és értékes ágyterítőt készített a kiállításra. De mit szól majd Galicza Jánosné, Sinczel Jenőné, vagy Katona Jánosné, akik szintén mesés szépségű munkával járultak hozzá a kiállítás színvonalához? Igen, ezen az alapon egytől- egyig, a kiállítás minden résztvevőjéneiv nevét ide kellene írni! De hát ha nem fér? Ügy mondják akkor csak harag lenne belőle. így határoztam aztán el hogy ráhallgatok az asszonyokra. Senkinek, az ég egy világon sekinex meg nem említem a nevét! Orosz Béla
