Nógrádi Népújság, 1960. március (16. évfolyam, 18-24. szám)

1960-03-12 / 21. szám

IMS. március 12. NÖGKADI NCPOJBAO 7 PMTÖFI SÁNDOR: 3tt a mjjiant! Mibe Lafáem?- 1 848 ­Előkészületek Hruscsov párizsi látogatására Itt a nyilam! mibe lőjjem? Királyi szék áll előttem, Belelövöm bársonyába, Hogy csak úgy porzik kínjába, Éljen, Éljen a köztársaság! A korona nagyon drága, Nem való az a királyra: A királyra! ugyan minek Szamáron a bársony nyer égi Éljen, Éljen a köztársaság! Piros bársony köpönyege, Ide vele, hamar ide, Lesz belőle lótakaró, Úgyis éppen arravaló, Éljen, Éljen a köztársaság! Arany pálca a markában, Csavarjuk ki hamarjában; Ásót, kapát a kezébe, Ássa meg a sírját véle! Éljen, Éljen a köztársaság! Ez egyszer csak annyit mondok: Jó soká voltunk bolondok, Legyen egy kis eszünk végre, Másszunk a király képére, Éljen, Éljen a köztársaság! Televíziót- vetlek a társadalmi munka jutalmából a somoskőújfaluiak Nógrád megye községei kö­zül kevesen büszkélkedhet­nek az elmúlt esztendőről olyan eredménnyel, mint a somoskőújfaluiak. Ennek a falunak apraja-nagyja egy­ként vállalkozott arra, hogy a fejlesztési összegen túlme­nő önkéntes társadalmi mun­kával is hozzájárul az építés­hez. Mintegy 150 ezer forint értékű társadalmi munkát je­lentett be az illetékes szer­Családi ház építhhwí tatarozásával és karban­tartásával forduljon bi­zalommal a Salgótarjáni Lakáskarbantartó és Építő KTSZ-hez. (144) veknek a tanács, ezzel szem­ben az igazság az, hogy a társadalmi munka múlt évi értéke a félm.ilió fo­rint körül mozog. Ennek a nagy lelkesedésnek méltánylásaként Somoskőúj­falu 10 ezer forint jutalom­ban részesült s az összegből televíziós készülékkel gaz­dagodott a község. A rendelkezésre álló fej­lesztési összeget is okosan hasznosították a vezetők. A kultúrház bővítése befejezés­hez közeledik, már csak a vakolás van hátra, s szépen halad a vízhálózat bővítése is. A vízhálózat fejlesztésére eddig mintegy 422 ezer fo­rintot áldozott a tanács a társadalmi munkákkal együtt s a főutcán 3 és fél kilomé­teres szakaszon lehet az el­látást biztosítani. Most az a terv, hogy a Zója utcában víztárolót lé­tesítenek, ami lehetővé teszi, hogy 7 kilométeres szakaszon a vizet a magasabban fekvő településekhez is eljuttathat­ják. A rendelkezésre álló köz­ségfejlesztési összegből a ta­nács a vízhálózat bővítése mellett a járdahálózat további építését tervezi. A szükséges anyagot már megrendelte s a társadalmi munka segítsé­gével rövidesen újabb szaka­szon készül sármentes közle­kedési út. 1960-ban egyébként 2500 méteren hat utca járdásí- tására került sor Somos­kőújfaluban, s az idei hálózatbővítés is nagymértékben járul hozzá, hogy a község lakói minél több helyütt juthassanak a kényelmesebb, jobb közle­kedés lehetőségeihez. RÉTSÁGI FÖLDMŰVES­SZÖVETKEZET nagy választékú áruval készül a tavaszi időre textil boltjában divatos férfi, női konfekcióval és méteráruval, vala­mint legújabb típusú motorkerékpárok és ke­rékpárok, legszebb ki­vitelű rádiók, egyéb háztartási gépek (mosó­gép, hűtőszekrény, für­dőkád stb.) Továbbá modern stílbútorok áll­nak a vevők rendelke­zésére. Keresse fel bolt­jainkat. (126) Négy nappal Hruscsov Pá­rizsba érkezése előtt a fran­cia fővárosban tetőfokára hág az érdeklődés. A szovjet kor­mányfő látogatásának párizsi útvonalain mindenütt „nagy- takarítás” folyik. Csütörtökön a diadalív került sorra. A minisztériumok épületeire ki­tűzik a francia lobogók mel­lé azokat a zászlórudakat is, amelyekre kedden a Szovjet­unió sarló-kalapácsos vörös lobogója kerül. A francia fő­városban közlekedő autóbu­szok is szovjet zászlódíszt öl­tenek Hruscsov párizsi tar­tózkodásának 3 napja alatt. A francia közönség érdek­lődésére számítanak a könyv­kiadók is, akik az utóbbi na- --------------­Ny ilvánosságra hozták Neh­ru miniszterelnöknek Csou En Laj-hoz a Kínai Népköztár­saság államtanácsának elnö­kéhez intézett március 4-i keltezésű levelét. Nehru megelégedését fejezi ki, hogy Csou En Laj elfo­gadta meghívását s hajlandó Üj Delhibe látogatni, hogy A párizsi öthatalmi leszerelési megbeszélésekről A párizsi öthatallmi le­szerelési megbeszélések kompromisszumos eredményt hoztak. Némi engedmények ellenében a Jules Moch vezette francia küldöttség hozzáigazodott az amerikai állásponthoz, amelyet az an­gol, a kanadai és az olasz küldöttség már korábban el­fogadott. A kiszivárgott hí­rek szerint a franciáknak tett engedmény a következő: az Egyesült Államok belemegy, hogy az atom és a hidrogén­bomba készletek megsemmi­sítése és a nukleáris fegyve­rek szállítására szolgáló ra­kétalövedékek, bombázó re­pülőgépek gyártásának ellen­őrzése, a leszerelési eljárás második szakaszában történ­jék meg. pókban valósággal elárasztot­ták a könyvesboltokat Hrus- csovról és a Szovjetunióról szóló füzetekkel. A Franccia Közvélemény Kutató Intézet még januárban kérdéseket intézett Hruscsov franciaor­szági látogatásával kapcsolat­ban szokásos „kísérleti ala­nyaihoz”, akik az intézet sze­rint a francia társadalom minden rétegét képviselik. Arra a kérdésre, hogyan kell Hruscsovot fogadni, száz megkérdezett közül harminc- nyolc válaszolt így: „udvaria­san”, huszonöt „méltóságtel­jes”, tizennégy pedig „baráti” fogadtatást javasolt. „Mit fog szolgálni a Hrus­csov—De Gaulle találkozó? megvitassák a két ország között fennforgó kérdéseket és tanulmányozzák azok bé­kés megoldásának módját. Az indiai miniszterelnök ja­vasolta, hogy Csou En Laj április 20. körül látogasson Indiába, ha megfelelőnek tartja ezt az időpontot. — erre a kérdésre érkezett válaszok huszonkilenc száza­léka szerint a nemzetközi enyhülést, huszonhárom szá­zalék szerint pedig a fran­cia—szovjet kapcsolatok fel­újítását. A nyilvánosságra hozott számadatokat fenntartással fogadják a politikai megfi­gyelők — ennek ellenére a közvéleménykutatás eredmé­nyeiből látszik, hogy a fran­ciáknak legalább 77 százalé­ka fogadja kedvezően az or­szág szovjet vendégét. Az el­lenséges elemek csupán el­enyésző töredéket jelentenek. HRUSCSOV PÁRIZSBAN TALÁLKOZIK A FRANCIA KÖZÖSSÉG ÁLLAMFŐIVEL IS De Gaulle tábornok, a Köz­társaság és a Francia Közös­ség elnöke Hruscsov látoga­tása alkalmából meghívta Párizsba a közösség államfőit. Az államfők résztvesznek az Elysée-palotában 15-én, a szovjet miniszterelnök tiszte­letére rendezett első vacso­rán, majd megjelennek már­cius 17-én az operai díszelő­adáson is. AGADIR i960, március 1-re virradóra a dél-marokkói Agadir városát borzalmas erejű földrengés döntötte romokba. A várost szinte teljesen elpusztító két földlökés közül az elsőnek ereje a törté­nelem egyik legsúlyosabb földrengés katasztrófáját okozó 175S. évi lisszaboni földrengés hatását közelítette meg. A legutóbbi je­lentések szer'nt a halottak és sebesültek száma megközelíti a 10 000 főt, s mintegy 35-40 ezer ember vált hajléktalanná. A ma­rokkói hatóságok Agadirt hivatalosan lakhatatlanná nyilvánították s közölték, hogy az egész várost kiürítik. Nehru levele Csou En Laj-hoz súllyal, de hangjában távoli viharok dörgése morajlott. Arca mozdulatlan maradt, csak amikor az utolsó mondatnál a mellére akart ütni és a lánc a csuklóján csörrent, félúton lekapta, suhant át szemén a ki nem mondott gondolat. A hivatalnok a fogoly arcába nézett, mint­ha egyszerre meglátott volna valamit, zavar­tan megigazította a gallérját és a könyv fölé kapta a fejét. — Milyen becsületes iparosnak látszik — mormogta németül, sercegtetve a nagy lúd- tollat. Azután sajnálkozva szinte, hozzátette: — Pedig jakobinus. Igazi jakobinus lá­zitó ... A két őr felé pillantott és hozzátette: — Kész! Az egyik hosszú bajszos, janicsárképű bör­tönőr megmozdult. A nehéz, idomtalan pus­kák zörrenve lendültek a váltakra. A fogoly nem nézett rájuk, lassú, biztos lépésekkel, kissé előrehajolva, mintha talicskát tolna he­pehupás tiszaháti úton, ballagott az ajtó felé. Rozsdabibircsós vastag láncszemű bilincsei ütemesen, tompán megcsörrentek. A folyosó alattomosan süllyedt. Alacsony vasajtókra fantasztikus rajzokat mart a rozs­da. Az óriási, súlyos reteszek mögött ezer vé­res titok aludta százados álmát. Az abban lakók vakon pislogtak a pókháló és a szenny­réteg alól. A janicsárképű lelassította lépteit, azután mintha elfogyna benne valami láthatatlan mozgatóerő, megállóit az egyik ajtó előtt. Nagy, bütykösujjú keze, mely épp oly rozs­dásnak látszott, mint a bilincs vasa, félre­tolta a reteszt, és kinyitotta az ajtót. rrr Lépcső van — mormogta a másik őr, aki puskájára támaszkodva állt féloldalt. A fogoly teste még jobban meggörnyedi, mintha ásót nyomna a kemény, esö-nemlátta földbe, azután lassan lelépett a cellába. A láncok halkan csörögtek. A bajuszos fogházőr hosszasan babrált va­lami kulcsféle vasakkal, majd csikorgó, rozs­dás hangon mondta: — Hát aztán, ha amazoknak se földjük, se vagyonuk, se az alkotmányban nincsenek benne, akkor ... Elhallgatott, mert reménytelenül fölösle­gesnek tartotta a mondat befejezését. A másik fogházőr befejezte: — ... akkor meddig ül majd itt kend? Nem kérdés volt ez, hanem egy göröngy a koporsóra. A fogoly kiegyenesedett és na­gyot szívott a nedves,, penész- és patkány- szagú cellalevegőből, mintha most fordítaná ki a súlyos, zsíros, fekete földet a talicská­ból. Arcán végigsuhant valami árnyék, az­után gőgösen, bicskás-legényesen dobta oda a janicsárképű felé: — Majd csak jönnek értem! Mint nagy, szürke madarak suhantak a napok hideg árnyai. Először még meg tudta különböztetni a színtelen heteket, a halálo­san lassan nyúló hónapokat... azután be­szürkült minden a hangtalan színtelenségbe. Néha újra megfeszült az idegrendszere, hisz­térikus, görcsös nekilendüléssel. Ilyenkor minden hang úgy zuhant fülébe, mint üveg­cserép a sebre. Máskor meredten ült, össze­húzva a testét, meggömyedve a falak rop­pant súlya alatt, beleolvadva a sarokból az ablak felé áramló nehézszagú félhomályba. Néha talpra kényszerült, s járkált ide-oda tántorgó, bizonytalan lépésekkel, előrebillenő, nehézkes testtel. Agyában lassan, tompán kúsztak a szét­folyó, el-elszakadó gondolatsorok, mint fe- ketecsuklyás barátok egy véget nem érő ha­lottasmenetben. Néha pedig széjjelszakadt a köd és lángoló, sziporkázó, kavargó gondo­latok bukkantak elő énje mélyéből, izzottak, mint nagy, piros fáklyák és a lázadó élet­erő végigviharzott láncokba vert testén. Ilyenkor felugrott és gyors, kapkodó moz­dulatokkal ment oda, ahol karvastagságú rá­csok tolakodtak a kicsiny, ívelt ablakba és reszkető szájjal dúdolta a tilos dalokat. A hang rozsdamarta hörgéssel tört elő, köhö­géssé vált tüdejéből. Várt valakit. Várta, hogy valami mesebeli óriás szétüti vasöklével a rácsokat, nekife­szíti roppant vállait a reménytelenül vastag falaknak ... Letépi titáni karjaival a nehéz ajtókat és viharzó tűzorkánban elragadja őt a kőkoporsóból. Azután újra előkúszott a szürke köd. Az izmok elernyedtek és ö rogyadozva tántor­gott penészes fekhelye felé. A csend, a fojtó, láthatatlan, alattomos csend ránehezedett fájó idegeire, az őrület árnyait kergette ver­gődő agyára és föl-fölmordulvá rázta a lán­cot, hogy megtörje a némaságot. Szürkén suhantak a névtelen napok és a teste málladozott, mint szikla a vízcseppek alatt. * Egy napon a janicsárképű fogházőr maga hozta az ebédet, a tüdőbajos konyhaszolga helyett. — Maga iparos ugye? — kérdezte. Hang­jában volt valami szokatlan. Táncsics csodálkozva nézett rá. Fogházőr nem beszélget fogollyal. — Munkás vagyok! — Hangja rekedten sí­polt elő tüdejéből. — Nagy urak lettek most maguk — foly­tatta a fogházőr, szokása szerint nem figyelve a fogoly szavaira. — Az imént egy iparosfi szavalt a Nemzeti Múzeum előtt. Sokan hall­gatták, pedig ugyancsak esett. Táncsics zavaros szemmel bámult rá. — Az hát! — bólogatott saját szavainak az őr. — Tudom én azt. Félegyházi vagyok én. mészáros ott az apja. Olyasféle neve van. mint magának, de itt, Pesten másképp hívják. Határozatlanul megállt az ajtó előtt és hümmögve gondolkozott. — Az edényt meg... Nem fejezte be a mondatot, tanácstalanul legyintett egyet és kiment. Táncsics felugrott. Reszkető szájjal, lihegve tántorgott az ajtóhoz. A fogházőr lépései ütemesen halkultak el a távolban. — Jönnek értem! Jönnek értem! — csor­dultak vonagló szájából a szavak. Sokáig ál­lott így. Az idő fogalma megszűnt, csak az idegek éltek a várakozás nagy nekifeszülé- sében. Egyszerre éles, sikolyos fájdalommal csa­pott fülébe valami, mint részeg ember ökle a hegedűhúrokra. Onnan, ahol a rácsba pólyáit ablak pislogott a cella mélyébe, a márciusi szürkülettel sok-sok ezer hang tá­voli moraja áradt be. Valahonnan a fogház­udvaron túlról jött. Valaki... messziről... beburkolózva a márciusi szélbe, gyújtó dal­foszlányokat hajigálva... És az utca kő­teste felnyögött léptei alatt. Jön valaki, a mesebeli óriások földetrázó, egetreszkettető, lelketrémítő, szívet szorító lépteivel, hogy szétüsse a vasrácsokat... Jött, hogy nekifeszítse milliók erejétől duz­zadó, roppant vállait a mohos kőfalaknak és ezer munkától edzett, ezer robottól mardo- sott titáni karjával letépje sarkairól a rozs­damarta ajtókat. Sok ezer ember hömpölygött utcátrekesztő, mindent elsöprő fáklyás tűzfolyammal ott túl a fekete rácsokon. A titkos dalok kósza akkordjai belehullottak a cellába, mint kö­zelgő tűzorkán szikraesője. A fogoly idegein forró hullámmal csapott át a szabadságmámor. Láncos kezével az ajtó vaspántjainak támaszkodott és szívta magába a közelgő vihart. A hangok egy ideig kissé elhalkultak. Az emberfolyam megtorlódott, valami láthatat­lan cél elé. Azután valahol a folyosó végén felcsattantak a lépések, harsogva, mint bar­langba rohanó hegyi patak. A folyosó kő­medrében emberhullám áradt, egyre köze­lebb és közelebb. A cella előtt megtorpant az emberfolyam, kavargó ösvénnyé vált, azután vad erővel zúdult az ajtónak. A zár csikorogva felpattant és a fáklyák vörös fényéből tomboló, kacagó daccal har- sant be a lánccsörgésbe a tántorgó ember felé: — Gyüjjék ki kend, Táncsics Mihály! Le­telt ám az idő! A fogoly pedig zsíros nevetéssel lépett ki a hangorkánban reszkető folyosóra. Március volt, fáklyát lobogtató, szeles már­cius.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents