Nógrádi Népújság, 1960. február (16. évfolyam, 10-17. szám)
1960-02-24 / 16. szám
6 NÓGRÁDI NCPÜJSAG 1960. február 24. OLVASÓINK ÍRJÁK A máíraszöllősiek panasza autóbusz ügyben A z elmúlt év folyamán az egész község nagy örömmel vette tudomásul, amikor a MÁVAUT a községi tanács végrehajtó bizottságával közölte, hogy próbajáratokat indít Mát- raszőllős és Pásztó község között. Az öröm még csak fokozódott, amikor a község megkapta a végleges menetrendet, amely napi négy autóbusz járatot biztosított Mátraszőllős és a járás székhelye, Pásztó között. A község dolgozóinak régi kérelme valósult meg ezzel az intézkedéssel. Később azonban az utazók részéről mind több panasz hangzott el, hogy az egyik, vagy a másik járat nem indul, ami természetesen az utazókat bosszantja. A járatokon munkások indulnak munkahelyükre, betegek mennek vagy jönnek Pásztóról és bizony többször 2-3 órás várakozás után gyalog indulni kellemetlen meglepetés. 1959. február 15-én magam is Pásztóra utaztam hivatalos ügyben a 10-es járattal, azzal, hogy majd visszautazom a 13 óra 30 Rendet a mozipénztárnál A Nógrádi Népújság február 17-i számában olvastam, hogy a salgótarjáni November 7. filmszínház a szovjet film ünnepével kapcsolatban mintegy 50 ezer látogatót vár. Csak az a baj, hogy sem az újságokban, sem a plakátokon nem jelzik, hogy hol lehet erre a rendkívüli szép alkalomra még a mozi pénztárán kívül is jegyet váltani. Mert ott fölöttébb bajos. Dacára annak, hogy két pénztárhelyiség van, csak az egyiket használják e célra, a másikat személyzeti szobának rendezték be. Ez hiba azért is, mert a pénztár körülbelül három méternyire van a külső ajtótól és a sor végén állók kénytelenek az idő viszon,tagságait odakünn elviselni. A mozi személyzete közül soha senki sem látható, hiszen ők bezárkóznak és mit- sem törődnek a rend fenntartásával, vagy azzal, hogy jelezzék a még meglévő jegy- mennyiséget a sorhanállók- nák. Persze gyakori, hogy valakinek ismerőse van a sor elején és ezzel próbálkozik jegyet váltatni, ami éles szóváltásra ad alkalmat. Mindez zavarja a pénztáros munkáját, nem beszélve, hogy közben a telefon állandóan cseng. Mi, mozilátogatók, igen örülünk annak, hogy a mozi vezetősége premiermozivá tette a November 7. filmszínházat, de kérjük: tartson lépést azzal is, hogy szüntesse meg a jegyváltás körüli nehézségeket és a délutáni órákban nyittassa meg a másik pénztárablakot is. Az egyiken az aznapi, a másikon pedig az elővételi jegyet és a telefon rendeléseket vehetnék fel. Személyzeti szobának pedig — némi átalakítással — a megszüntetett ruhatárat lehetne felhasználni, vagy esetleg a büffé területéből lehetne egy részt elvenni. Szalay Lajos, Salgótarján perces járattal. 11 órától várakoztam az autóbuszra és fél kettőre a várakozók száma mintegy 20-25 főre növekedett. Két óra körül a járási tanács központjából érdeklődtem a járat felől és azt a választ kaptam, hogy az már fél kettő órakor elment. Tekintve azonban , hogy a járat a vasútállomástól levő mintegy másfél kilométeres szakaszról sehogyan sem akart megérkezni, csoportokban elindultunk hazafelé gyalogosan. Igen, Mátraszőllős község dolgozói évtizedeken keresztül jöttek és mentek, ki-ki a maga módján. Egyik ember gyalog, a másik kerékpáron, de nem bosz- szankodva. Mi azt szeretnénk, ha az autóbusz járatok sem bosz- szantanák tovább az embereket. SÍRKŐ JÓZSEF VB-titkár, Mátraszőllős Árdrágító — üzérkedő bandát vett őrizetbe a rendőrség Az elmúlt napokban veszélyes, árdrágító, üzérkedő bandát leplezett le és vett őrizetbe a salgótarjáni rendőrség. Frigur Jánosné és két társa — hasonló bűncselekményekért már korábban is büntetett előéletű, budapesti lakosok. Budapest különböző áruházaiban, budapesti Röltex üzletekben különböző szőnyegeket, falusi asszonyoktól pedig házi szőttes szőnyegeket vásároltak fel, s azokat Salgótarjánban használt ruhákért cserélték. A háziszőttes szőnyegeket méterenként 18—20 forintos áron, a 80-szor 120-as méretű összekötő szőnyegek darabját pedig 53,— forintos áron vásárolták meg. A jóhiszemű embereket félrevezetve egy- egy szőnyeget a legkülönbözőbb ruhákért cserélték el. Volt olyan is, hogy „FARSANG, VAGY AMIT AKARTOK” A Balassagyarmati Madách Imre Irodalmi Színpad már sok kellemes estét szerzett Balassagyarmat Lakóinak. A város közönsége nagyon megkedvelte a nevelő, de egyben szórakoztató és igényes, műCfóram Salgótarjánban sem hagyjuk megbukni Aranyt, Móriczot és Karinthyt Azt a problémát, melyet a Salgótarjánban létrehozott Irodalmi Színpad első szereplése — mint megoldandó kérdést — felszínre hozott a város kulturális életében, magam is igen fontosnak tartom. Olyan kérdés ez, melyről igen sokat lehetne — és kell is beszélnünk. Lehet, hogy a vitaindító cikk és a hozzászólások nem jelentenek fordulópontot kulturális szerveinknek az irodalom megszerettetésére irányuló törekvésében, de maga az a tény, hogy ilyen kérdésről a nagy nyilvánosság előtt beszélünk, úgyhiszem, nem rossz mód arra, hogy közelebb vigyen a megoldáshoz. Hogy hol „bukott meg” Arany, Móricz, Karinthy — a színpadon-e, vagy a közönség körében, az előadás színvonalában, vagy az előadás „látogatottságában”, azon — úgy hiszem — felesleges vitáznunk. Majakovszkij egyik verse jut eszembe: „ ... csak a nagy- szakállú isten tartja számon, hogy milyen sokféle lény van a világon ...” A mi dolgozóink igényei is — enyhe túlzással — kiszámíthatatlanok. Tartottunk már irodalmi estet 10—15 részvevővel, rendeztünk József Attila estet zsúfolt teremben, négyszer „tapsoltuk vissza” Horváth Ferencet —, s most arról kell vitáznunk, hogy megbukott-e, vagy miért bukott meg Arany. Móricz, Karinthy. 44 néző előtt tartotta bemutatkozó előadását alig valamivel kisebb iétszámú csoportunk ... Az okot keresve mindenekelőtt azt kell leszögeznünk, hogy a népművelési munkában előttünk álló feladat kettős. Az egyik: a dolgozók kulturális igényeinek kielégítése, a másik: ezeknek az igényeknek az irányítása, azaz: felkelteni a dolgozók érdeklődését a tartalmas, nevelő hatású, mai életünket, vagy múltunk dicső napjait reálisan ábrázoló igazi kultúra, a szocialista kultúra iránt. Nehéz feladat ez, de a szocializmus építésének gyorsütemű előrehaladása feltétlenül megköveteli végrehajtását. S annak, hogy az Irodalmi Színpad első ' rendezvénye így „sikerült”, azt ' hiszem, nem abban van az oka, hogy későn jelent meg, vagy kevés volt a plakát, hanem abban, hogy a népművelési munka fent említett kettős feladatát nem sikerült még megfelelően összehangolnunk, vagy helyesebben: keveset tettünk azért, hogy a dolgozók igényeljék az irodalmi előadást, igényeljék a szocialista kultúra egyéb ágai által nyújtott művelődési, szórakozási lehetőségeket. És ez olyan feladat, amit önmagában ezer plakáttal sem lehet soha sem megoldani. De meg lehet és meg is kell oldanunk valamennyi kultúrális szerv ösz- szefogásán alapuló céltudatos, türelmes, áldozatos nevelőmunkával, az emberek meggyőzésével. Fel kell használnunk ennek érdekében minden rendelkezésre álló eszközt az iskolai neveléstől a párttaggyűlésekig, a hangoshíradóktól a közönségszervezők széles hálózatának kialakulásáig. Meggyőződésem, hogy így — és csakis így — érhetjük el, hogy a „javító vizsgán” — a szocialista kultúra minden területén rendezendő újabb, meg újabb rendezvényeken keresztül — sikeresen túl jut majd Arany. Móricz, Karinthy, s büszkén mondhatjuk dolgozóink és magunk előtt: ..felsőbb osztályba léphet.” Ujlaky István vészi színvonalon előadott műsorszámokat. Most, farsang idején több derűs szám szerepelt műsorukon, amelyet február 19-én, pénteken délután fél három órakor és február 20-án, szombaton este hét órakor adtak elő. A „Farsang, vagy amit akartok’1 című műsort Szabó Károly és Versényi György állította össze. A színvonalas farsangi műsort Balassagyarmat város közönségének nagy érdeklődése mellett adták elő. egy szőnyegért egész öltöny használt férfiruhát, ingeket, női alsóneműeket adtak — hasznuk nem kevesebb mint 5—600 forint volt, egy-egy szőnyegen. Ugyanis az így elcserélt hasz» nált ruhákat Budapest ócs- káspiacán értékesítették. Frigur Jánosné és két társa három nap alatt több mint 150 különböző ruhafélét cserélt Salgótarjánban. Feltétlen tanulságos lehet ez az árdrágító üzérkedés nemcsak Salgótarjánban, hanem más vidéken is. Frigur- néék, akik életükben soha nem dolgoztak, búsás haszonra tesznek szert azzal, hogy becsapják, félrevezetik az embereket. Tanulságos azért, mert azok, akik ruhát cseréltek feltétlen jogtalan haszon- szerzéshez juttatták ezeket a munkakerülőket — holott használt ruhaneműiket ők maguk is hasznosíthatták volna más eljárással. Frigur Jánosné és két társa őrizetbe van, s várják a bíróság méltó büntetését. fl; MSZBT központi mövészbrigádjának sikere megyénkben Szombaton este nagy sikerre] szerepelt Salgóbányatele- pen az MSZBT rendezésében az MSZBT országos elnökségének művészbrigádja. A művészek vezetője Varga András VIT díjas művész, az Állami Operaház tagja, akit munkatársunk megkért, tájékoztassa olvasóinkat munkájukról. Ugyanis a brigád már több alkalommal szerepelt megyénkben, sokan megismerték őket, s most egy zalaegerszegi utat mondtak le, hogy Salgóbányára jöhessenek. Varga András elmondotta, hogy egy évvel ezelőtt 6-án elhatározták, hogy népszerűsítik, az internacionalizmus szellemében a kultúrán keresztül a népek barátságát. Különösen boldogok voltak, akkor, amikor az MSZBT központja abban a kitüntetésben részesítette a brigádot, hogy központi csoportjává váltak, ami által szinte legalizálódott elképzelésük. Varga András még akkor megismerte a szovjet irodalmat és művészetet, almikor ösztöndíjjal a Szovjetunióban tanult. De ugyanitt szoros barátság szövődött közte és az itt tanuló népi demokratikus országok ösztöndíjasaival. Ma minden hónapban megkapják a szocialista országokból a legújabb irodalmi és zeneterinókeket, amelyek közül kiválasztják a legmegfelelőbbet s azokat bemutatják a dolgozóknak. Mint elmondta nagyon örülnek annak, hogy Nógrád megyébe már több meghívást kaptak. Tudják, hogy a kultúra óriási fegyver az emberek gondolatvilágának a* átalakításában. S most a sajtón keresztül tolmácsolják köszönésükét a megyei párt- bizottságnak, MSZBT-nek, a Hazafias Népfront vezetőinek, akik fáradtságot nem ismerve szervezik és rendezik előadásaikat és lehetővé teszik, hogy a dolgozók széles tömege megismerje a kultúra gyöngy szemeit. GOOOGOGGOO0OGOOG>OGGXDOOOOOOOOOGGGOOOOOOOGOGOOOOOOGOOOOe 000G>0000©000O00GXD<iXD00GXD000000ö00O00O000OO00O0O00O000C90000O00OO0GK9OOOC>0G JleíigyeL Jla j o s A tavaszias fényben tün- ** döklő napsugár lágyan simogatja a házak tetejét. A kertben a szilvafák ágain teletorokkal zengi a kis cinege szép tavaszi dalát, hogy „nyitni kék, nyitni kék”. Vidám gyermekek játszadoznak az utcán, kicsalta őket a kedves napsugár. Lengyel La- josék háza előtt egész csoportosulás látszik belőlük. Biztos valami érdekes dolog van az udvaron, mert a kapu előtt kíváncsian tülekszik a bámészkodó gverekhad. De nemcsak a gyerekek kíváncsiak, hanem a felnőttek is, mert egyre többen jelennek meg a kis kapukban csoportosulásokat alkotva, az eseményeket tárgyalva. A kíváncsiság engem is vonz a csoportosulás felé. Megnézem, mi van a Lengyelék udvarán. Ahogy az egymás hegyén- hátán tolakodó gyerekhadhoz érek, a fejek felett látom, hogy az udvarban nagy kucs- más, fekete ruhába öltözött csizmás emberek csoportja áll. Áttöröm magam a kíváncsi gyerekhadon, s oda állok én is a csoport szélére. A konyha ajtóban a Lengyel nagymama ijedt képpel szorítja magához vidáman kapálódzó kis unokáját. A fiatalasszony falfehéren áll az udvar közepén, fején félrecsúszott a kendő, kezeit a csípőjéhez támasztja. A baloldali szomszéd udvaron hárman is állnak a kerítéshez támaszkodva, az öregasszonynak még a szája is tátva maradt úgy figyel. Minden szót, amiről itt beszélnek, hallani akar. De hallhat is, mert az egyik öblöshangú bizottsági tag erős hanghordozással beszél: — Amikor aláírtad a belépési nyilatkozatot, azzal azt is aláírtad, hogy az állataidat, felszereléseidet is a közösbe viszed. — Ügy igaz az — toldják meg többen is a bizottságból. Lengyel Lajos ritkuló haján izzadságcseppek gyöngyöznek. Kopottas báránybőr kucsmáját oda dobja a tőle nem messze álló feleségének, akinek arca hol fehér, hol vörös színben játszik. Lengyel Lajos menne is az istállóba meg nem is. Elszántan, mint köly- keit féltő, riadt vadállat barlangja bejáratánál, megáll az istállóajtóban, lábait szétterpeszti, s komoran néz az emberekre. — Kivezessem, vagy bent nézik meg? — kérdi színtelen hangon. — Vezesd ki! — szól az öblöshangú Kovács Pál. Majd mintha engesztelni szeretné, még hozzáteszi. — Nem az (fondja én kedvemért, mert én jól ismerem ezt a két lovat, de hát lehet, hogy van olyan a bizottságból, aki még nem látta. — Olyan ninos — szól közbe a konyhaajtó előtt topogó idős Lengyelné —, mert az én fiam lovait az egész község ismeri. — Az nem vitás — mondják egyszerre többen is —, de mégiscsak jó ha látjuk. — Kivezetem én — morogja a fogai között a fiatal gazda — nézzék meg, nincs nekem mitől félnem. Lengyel Lajos sokáig oldja el a két lovat. Többször megáll a jászol előtt, s két nehéz könnycsepp pottyan a szénára. A bizottság tagjai türel- " mesen várnak az udvaron. A leghamarabb Kiss János termelőszövetkezeti elnök türelme fogy el. — Hozod azokat a lovakat, vagy elmenjünk! — kérdi az istálló homályában kínlódó embertől. — Hozom, csak összegubancolódott a kötél. Megjelent az istállóajtóban a két lóval, majd kiléptek az udvarra. A Manci, mintha megriadt volna a komoly képű emberek csoportjától, félénken simult gazdájához. — Szép két ló — hangzik a kerítés túlsó feléről. — Ezzel a két lóval el- b ázatom a termelőszövetkezetet — mondja Lengyel Lajos. — Hány évesek? — kérdi a mezőgazdasági osztály kiküldötte, Kerekes József. — A Manci nyolcéves és két hónapos, a Magda meg egy hónap híján nyolcéves •— fele) a gazda, majd hozzáteszi. — Mind a kettőt én neveltem, szelídek mint a bárány, s szívósak mint a farkas. — Nem egy kocsist húzat- tunk ki az erdőn ezzel a két lóval — húzódik közelebb a fiatal Lengyelné. — Jó két ló, nem vitás — mondja a bizottság elnöke is. Három-négy ember összedugja a fejét és valamit suttognak. — Negyvenöt százast adhatunk értük — bólintanak beleegyezőleg, majd Lengyelhez fordulnak. — Most már mondd meg te is, mit kérsz értük? I engyel Lajos gondolko- ™ dik egy darabig, majd határozottan kimondja: — öt darab ezresért odaadom, legyen a miénk! A bizottság tagjai csalódottan rázzák a fejüket. — Annyit nem ér! —Ne mondja már Pista bácsi — hangzik a gazda hangja. — A Szabó Jani lovai megértek hatezer forintot, ezek meg nem érnek meg ötöt? Itt van Pali bácsi is a bizottságban, megmondhatja, hányszor húztam ki a Szabó Jani elakadt kocsiját az erdőn? — Ami igaz az igaz — szólt Kovács Pali — de sokat kérsz értük. — Sokat bizony — mondja a tsz-elnök is. — Mondják meg, maguk szerint mennyit ér? — kérdi elszántan Lengyel. — Negyvenöt százast — hangzik a határozott válasz. — Annyiért nem adom, akkor inkább maradnak és eladom másnak. — Ha sikerül többért eladnod, akkor egy hónapon belül eladhatod — mondja a bizottság elnöke — s a húsz százalékot majd behozod. — El is adom! — s máris vezeti be az istállóba a két lovat a gazda. — Mi van még, amit behozol? — kérdik egyszerre többen is. A fiatalasszony felel a kérdésre. — Ott van a fészerben a kocsi, a vetőgép. meg a kaszálógép. Odamegy néhány ember a kocsihoz, s kitolják az udvar közepére. — Elsőrendű, erős kocsi, mit kérsz érte Lajos? — kérdik az istállóból kilépő gazdát. — Négy darab ezresért odaadom! — írják be, annyit megér! — bólintanak. — Hát a vetőgépet menynyiért adod? Egy kis gondolkodás után kész a válasz. — ötezer forintért vettem két éve, alig használtam, négyezerért ezt is odaadom. — Annyit nekünk is megér — hagyták jóvá a bizottság tagjai A fűkaszálógépért négyezerötszáz forintot kapott a gazda. Beírták a beviendő vetőmag mennyiségét, a takarmányt, s már összegezni akarja az értékelési jegyzőkönyvet, amikor Kerekes, a járási kiküldött odasúgja a bizottság elnökének. — Egyezzünk meg a lovakra is, ne menjünk el addig! — Ne bizony — súgja a tsz-elnöknek az öblöshangú Kovács, mert Lajos annyira bolondja ennek a két lónak, hogy nélkülük nem jön a közösbe sem. — Te Lajos, mit szólnál, ha megfeleznénk azt a vitás ötszáz forintot? — javasolják egyszerre ketten is. Egy ideig gondolkodik, majd nagyot sóhajt. — írják be! |\e most már jössz foga- tosnak — kérdi az elnök. — Megyek János bácsi — mondja megkönnyebbült hangon —, de csak az én lovaimmal, mert hát őket elhagyni a világért se tudnám. Idős Lengyelné arcáról eltűnt a búskomorság, kitipeg az udvar közepére a menyéhez és a fülébe súgja: — Menj be Rózsi a szobába, hozd ki azt a pálinkásüveget és kínáld meg a bizottságot. Kata János
