Nógrádi Népújság, 1960. február (16. évfolyam, 10-17. szám)
1960-02-20 / 15. szám
4 nógrádi nípüjsAg 1960. február 20. Kezdetben vala — és a többi Kezdetben vala Ádárn és Éva, kik nemzék az első gyermekpárt: Káint és Ábelt. A kis huncutok roppant játékos kedvűek lehettek, mi- nekfolytán az következett be, hogy Kainka igen jól span- nolt drámai összecsapást kezdeményezett Ábelkával s az összecsapás sikereként Ábel gyerek elterült a bibliai pázsiton. Látója nem igen akadt, merthogy alig néhányan éltek még azon a földön, akik maguk az élők sem tudták, min élnek, de ha tovább lépünk a történelemben, — mondjuk csak néhány százmillió esztendőt, már láthatjuk, hogy a görög kothurnuszos, peplo- nos játékainak s főleg Néró római „premierjeinek” ugyancsak megvolt a közönsége. Nem sajnálták a pénzt az emberek az efféle látványosságra, s ha valaki potyajegyhez jutott, az csak az istenek kiváltságosa lehetett. Manapság persze valahogy másképpen gondolkodunk, ha színházba, valamiféle kulturális eseményre kívánkozunk. Tudjuk azt, — és ne legyen oktató hangú, amit mondok —, hogy a művészek, akikben gyönyörködni akarunk, akiktől szórakozást, tanulságot várunk az esemény végén, pontosan olyan szorgalommal dolgoznak kenyerükért, kulturális életünk erősítéséért, izmosításáért, fejlesztéséért, ahogyan az ipar munkásai a gazdasági élet frontján. Éppen ezért kirívó tünet, hogy egyes helyeken vannak —- és nem is kis számban olyanok még. — akik a művészi juttatást természetes, ingyenes ajándéknak akarják felfogni s valóságos ostromzár alá fogják a termek jegy- szedőit, mint komák, sógornők, cimborák és közvetlen hozzátartozók, szabad bemenetelt követelve egy-egy előadásra. Azért kell ezt elmondanom, mert a minap igen keserű szájjal kellett hazatérnem az egyik Nógrád megyei faluból. A Déryné Színház előadására volt a készülődés. S míg készülődtek a színészek, az oldalajtón özönlöttek a komák. cimborák, kedvesek és feleségek, természetesen jegyváltás nélkül. A színház dolgozóit ez a kis „manőver” mit sem károsítja, a fizetésük mindenképpen biztosított. De károsítja egész népgazdaságunkat, amely történetesen a Déryné Színházra is milliókat áldoz, hogy falusi dolgozóinknak kulturáltabb életet biztosíthasson, hogy eltűnjék a falusi homály. Tudom, ma már mind kevesebb az az ember, aki más munkájára honorálás nélkül vágyik. De ilyen is van még. A becsületes dolgozók öntudatára van szükség, — és ez a túlsúly —. hogy ilyen ember minél kevesebb legyen. Nincs szükség potya-szórakozásra. (barna) A szécsényi járás fiataljai lelkesen készülnek a kulturális seregszemlére Másfél évtized kulturális eredményeiről adnak számot a szécsényi járás kultúrcso- portjai, amikor szervezett egységben készülnek a kulturális seregszemle keretében hazánk felszabadulása 15. évfordulójának megünnepésére. A lelkes készülődést mutatja, hogy estenként benépesülnek a kultúrotthonok és az iskolák, olyan fiatalokkal, akik eddig távoltartották magukat a kultúrcsopor- tokban való részvételtől. Jelenleg önzetlenül vesznek részt a kultúrcsoportok munkájában, mert tanulni, művelődni akarnak. A szécsényi fiatalok egyre többen jelentkeznek az őszszel megalakult énekkarba, s lelkes készülődésüktől hangos esténként az iskola tanterme- Varga István karvezető lelkesíti a fiatalokat. Az ő szorgalmas munkája nyomán csendül fel a fiatalok ajkáról Dal a szputnyikról és A fel- szabadulásáról című dal. De felcsendülnek ezek a dallamok a nógrádmegyeri, ludányhalászi, mihálygergei, ságújfalui és pilinyi fiatalok ajkáról is, ahol szntén lelkesen készülnek a seregszemlére Pilinyben, ahol a fiatalok újjászervezték az énekkart, fáradságot nem ismerve készülődnek. A színjátszó csoportjuk Dobozi Imre: „Szélvihar” c. drámáját tanulja Ludányhalásziban is soha nem tapasztalt lelkesedéssel folyik a készülődés. A fiatalok munkáját segítik a helyi pedagógusok, akik színjátszó, énekkar és tánccsoportot tanítanak. A népi hagyományok felelevenítésén dolgozik a rimóci táncegyüttes. Rendszeres tanulással, jó szakmai vezetéssel éled újjá a rimóci fonójáték. A próbákon meglevő hangulatból már most kivehető, hogy ez a táncegyüttes felszabadulásunk óta ebben az évben mutatja majd a legszebbet, a legnagyobbat. Mind létszámban, mind pedig lelkesedésben ez a legjelentősebb készülődésük. A készülődésben nem marad el Nagylóc község sem, ahol szintén kibontakozóban van egy táncegyüttes. Hollókőn, ahol a járás legszebb népi hagyományait őrzik, már csak a gyermektáncosok őrzik szép hagyományukat. Hollókő népi hagyományait a község KISZ-fiataljainak is ápolni kell. Csak a fiatalokon múlik, hogy a felszabadulási seregszemlén ők is résztvegyenek. A kultúrcsoportok munkáját segítik a járás művészeti szakreferensei, akik tagjai a felszabadulási seregszemle járási bizottságának, melyet a járási KISZ-bizottság alakított meg, hogy szakmai segítséget adjanak a seregszemlére készülő csoportoknak Segítséget adnak a járás területén 9 tánccsoportnak, 6 énekkarnak, 7 színjátszócsoportnak és mindazon csoportnak, akik a seregszemlére beneveztek. Amilyen lelkesedés tapasztalható a művészeti csoportok készülődésében, olyan hiányosság mutatkozik a József Attila olvasómozgalomban való részvételnél. Ennek talán az a fő oka, hogy nem foglalkozunk kellő figyelemmel ennek jelentőségével. A községek népművelési vezetőinek és KISZ-tit- kárainak többet kellene foglalkozni az olvasómozgalommal. Ez a mozgalom segítheti elő igazából a fiatalok műveltségi színvonalának emelkedését. A járás fiataljainak ez a széleskörű megmozdulása híven tükrözi majd a felszabadulásunk óta eltelt 15 esztendő kulturális fejlődését és a fiatalok műveltségében bekövetkezett nagyarányú fejlődést. Szorcsik László műv. felügyelő Cf-jőuun A jövőtől kedvezőbb találkozót remélek a szép szó tolmácsolói és egy népesebb közönség között „Az emberi szellem diadalába vetett hit lebbenti fel itt ma a függönyt régmúlt idők irodalmi alkotásairól.” Ezekkel a szavakkal indult útjára január 30-án a salgótarjáni Irodalmi Színpad. És utána két órán keresztül dübörögtek és daloltak, merengtek és muzsikáltak a szavak a színpad deszkáiról a hallgatók kíváncsian várakozó fülébe. Az előadás és az összeállítás értékéről szerénytelenség lenne szólnom. Egyet mégsem lehet említés nélkül hagyni. A szándékunk tiszta volt és nemes: igaz emberi gondolatokat, szórakoztató meleg perceket kívántunk nyújtani mindazoknak, akik életének szerves részévé vált a betű, a költészet, a muzsika és a dal. Igaz az első irodalmi est iránt még nem volt olyan nagy az érdeklődés, mint amilyent szerettünk volna. De a következő előadások iránti érdeklődés dönti majd el, érdemes volt-e (ha kisszámú közönségnek is) már januárban összetalálkozni a népballadák Kőmíves Kelemenjével, a nagyorrú Cyranóval és az iskolás könyvét forgató Karinthyval. Jelen pillanatban tervünk és akarásunk jövőjét megjósolni korai lenne. Mégis valamiről talán érdemes lenne néhány szót ejteni, tekintve, hogy már két sóhaj belekívánkozott a lap korábbi két számába. Nem akarom ezt most harmadikkal tetézni, inkább hitünkről szeretnék vallomást tenni. Arról a hitről, mely még ősszel, a salgótarjáni írócsoport alakuló gyűlésén jegesedett ki bennünk, akik városunk irodalmi, művészi formáinak megalakítását tűztük magunk elé célul. Mi is hát ez a hit? Talán nem több, mint amit Móra Ferenc fogalmaz meg egyik írásában: „komor hegytorlaszok, amelyek köztünk és a végleges kialakulás közt állnak, valóban komorak és valóban ijesztők, de egy-egy repedésükön keresztül átkéklik az ég és átzöldellik a jövendő napsütött vetés. És a hegytorlaszokról ki fog derülni, hogy málló káprázatok voltak, mint a felhők — az igazság, valóság és maradandóság az, ami mögöttük van: az ég kékje és a mező zöldje. Erre szegezzük a szemünket minden förgetegben, ezt hozzuk közelebb szuggesztív vággyal és azt vágjuk az arcába minden ijesztő rémnek: hiszek az emberben“. Ebben a hitben, s nyugodtan mondhatom tudatban tettük meg a kezdő lépést. Majdnem biztosak voltunk, hogy először kevesen leszünk, hiszen a „komor hegytorlaszok’1, amik a hétköznapok lázas üteme és a nemesen szép szórakoztató percek varázsa közt állnak, még magasak. De... és itt aláhúzottan szóljon Móra: „Hiszünk az emberben!’’ Hiszünk abban, hogy a szép és igaz költői szóval szemben még mutatkozó bizalmatlanság, „komor hegyiorlasz“ rövid idő múlva „málló káprázat lesz csupán”. Ennek a bízásnak jegyében, talán elhalkulnak a reménytelen sóhajok, s legközelebb, ha ismét fellebben Irodalmi Színpadunk függönye, találkozás lesz akkor: a szép szó tolmácsolói és egy az irodalmi alkotást élvező népesebb tábor közöttHerold László Minden tekintetben biztosított a megye gyógyszerellátása Tizedik esztendejét ünnepli a szocialista gyógyszerészet A gyógyszerellátással kapcsolatos problémákról beszélgettünk a napokban Smetana Aladárral, a megyei tanács egészségügyi osztályának főgyógyszerészével, aki a sokakat érintő kérdésekre a következő választ adta: — A szocialista gyógyszerészet 10 éves működésének ez év júliusában lesz évfordulója. Nógrád megye gyógyszerfogyasztása ez alatt az idő alatt, az 1951. évihez képest közel négyszeresére emelkedett, amit csak részben indokol a biztosítottak számának növekedése. — Az 1958. évhez viszonyítva is jelentős az emelkedés. Amíg akkor a forgalom 18 millió 891 ezer forint volt, 1959-ben 22 millió 211 ezer forintra ugrott a gyógyszerárusítás bevétele. A kórházak és gyógyintézetek 58-ban 4 millió 254 ezer forint értékű gyógyszert használtak fel. 1959-ben pedig 5 millió 743 ezer forint értékűt. — Indokolt-e a külföldi gyógyszerek mindenáron való igénylése? Erre a kérdésre a főgyógyszerész a következő választ adta: — Ha a gyógyszerfogyasztásról beszélünk, rá kell mutatni a külföldi szerek utáni indokolatlan igényre, ami — örvendetesen — az utóbbi időben érezhetően csökkenőben van. Azokat a szükséges külföldi gyógyszereket, amelyekre a betegek kezelésénél feltétlenül szükség van és amiket a magyar iparban még nem tudunk előállítani, kormányzatunk minden körülmények között biztosítja. Példa erre az 1957-ben behozott és igen tekintélyes ösz- szeget tevő Salk oltóanyag is. A kórházakban a kül- és belföldi szükséges gyógyszerek kellő mennyiségben állnak rendelkezésre, s a gyógyszertárakban átlag minden gyógyszerből egy-két hónapi készlet van raktáron, a központi raktárakban pedig három hónapra elegendő mennyiség. A megnövekedett gyógyszerforgalmat a megyében 31 gyógyszertár látja el. Közvetlenül az államosítás előtt létesült új gyógyszertár Nógrád- megyerben, majd 1950- ben és 51-ben Taron, Di- ósjenőn, Palotáson, 1957 ben pedig Nagybátony bányavárosban. A gyógyszertárhálózat korszerűsítését 10 gyógyszertár rekonstrukciója igazolja, amelyekhez vízellátású szolgálati lakás tartozik. Jelenleg új gyógyszertár van befejezés előtt Kisterenyén, Bercelen pedig egy kastélyt alakítanak át az egészségügy szolgálatára. Ebben az esztendőben sor kerül a pásztói gyógyszertár korszerűsítésére, míg Salgótarjánban a Vásártéren épült új bérházban nyílik meg a megye 32. új patikája. Feltétlenül szükséges ezentúl a balassagyarmati központi áruráktár bővítése is, amit emeletráépítéssel, vagy szomszédos helyiségek igénybevételével lehet biztosítani. Munkásszülők felelőssége Munkásosztályunk vezető szerepével járó feladat, hogy megteremtse saját értelmiségét, amely kész odaadóan, legjobb képességei szerint dolgozni és harcolni a szocialista társadalom ügyéért. Hogyan tudja ezt megoldani, ha nem úgy, hogy saját gyermekeit megfelelő arányban küldi be a különböző egyetemekre, főiskolákra. Ez egyik előfeltétele az MSZMP VII. kongresszusán is megjelölt feladat teljesítésének, annak, hogy kommunista szakembereket, osztályhű szakkádereket neveljünk. Népi demokratikus rendszerünk nagy vívmánya, hogy felsőoktatási intézményeinkben megváltozott a hallgatók összetétele a munkás- és parasztfiatalok javára. A fel- szabadulás előtti 2—3 százalékos arány ma már 50 százalékon is felül van, de még így sem kielégítő a munkás- osztály gyermekeinek aránya. Mi akadályozza még a munkásgyermekek továbbtanulását? Nem a gyermekek tanulási kedvében van hiány. A jeles és jó előmenetelű munkásgyermekek nagy többsége szeretne tovább tanulni. Nemrégiben egy negyedikes gimnazista lánnyal beszélgettünk a továbbtanulásról. Jórendű tanuló, KISZ-tag, az ellenforradalom időszakában mint első osztályos tanuló mindent megtett, amit csak tehetett egy becsületes, józan- gondolkodású diák a társadalmi rendszerünk megvédéséért. Apja munkásosztályunk egyik hűséges tagja, munkásőr, a „Munkás-paraszt Hatalomért Érdemérem” tulajdonosa. Anyagiakban is kifejezésre jut, hogy társadalmunk megbecsült je. A leány szeretne tovább tanulni, s egyetemeinken ilyen hallgatókra, társadalmunknak ilyen világnézetű szakkáderekre lenne szüksége. Mi akikor hát az akadály? A szülők állásfoglalása, hogy leányuk ne tanuljon tovább. Egy technikumi hallgató édesanyja tette meg a következő megjegyzést: „Amíg mérnök lenne a fiam, addig keresetéből és abból, amit ráköltenénk, felépítünk egy házat.” Ez ugyan kétségbe vonható, de a felelet mégis csak megmutatja, hogy a szülők ellenvetése anyagias szemléletükben van. A középiskolákban néhány hete megtartott közvéleménykutatás során azt lehetett megfigyelni, hogy a második és harmadik osztályosok között sokkal helyesebb, arányosabb a különböző pályák felé való törekvés, mint a negyedik osztályokban. A negyedik osztályokban már nagy az eltolódás, az úgynevezett nagyobb keresetű pá lyák felé, különösen vonatkozik ez az orvosi pályára. Ez arról tanúskodik, hogy míg második, harmadikos korukban a tanulók hajlamaiknak megfelelően törekednek pályát választani, addig a negyedik osztályban már erősen érvényesül a szülők nyomása. S egyes szülők úgy vélik gyermekeik érdekét szolgálni, ha egyéni hajlamaik háttérbe szorításával is a jelenleg jövedelmezőbb pályák félé irányítják őket. Ez a szemlélet nagyon káros eredményekhez vezet. Kevés a jelentkező a pedagógiai pályára. A matematika, kémia, fizika, biológia szakon a hiány csak a mi megyénkben több, mint százra tehető. Műszaki vonalon például a gépészmérnöki karon Miskolcon ez évben sincs betöltve az a létszám, ami a munkásgyermekek számára lett fenntartva, míg az előbbieknél tíz év óta van meg a hiányos létszám. Mit mondanak erre a szülők? — Alacsony a kezdő fizetés az egyetemek elvégzése után, ezért tanulni nem érdemes a gyermekeknek, any- nyit fizikai munkán is megkeres, s nem veszít hosszú évéket. De szem elől tévesztik az ilyen szülők azt, hogy szakmai tapasztalatainak gyarapodásával az egyetemi végzettségű szakemberek fizetése viszonylag gyorsan nő, s végső soron anyagiakban is sokkal kedvezőbb helyzetbe kerül gyerrrjeke, mint azok, akik nem szereztek ilyen képesítést. Az azonban igaz, hogy ezt már nem minden szülő élvezheti, még akkor sem, ha gyermekében megvan és meg is marad a szülők iránti szeretet. De lehet-e egy gyermekét igazán szerető szülő ezért önző, anyagias? Ha ilyen önzőén, anyagiasán gondolkodna minden szülő, akkor soha nem tudnánk megoldani társadalmunknak ezt a problémáját, nem jutnánk előre e feladat megoldásában. A közösségi érdek, a társadalmi érdek és a gyermek érdeke egybeesik és a szülőknek ezt kell megérteniük. Az esetleges anyagi akadályok elhárításában nagy erőfeszítéseket tesznek üzemeink társadalmi ösztöndíj létesítésével. Államunk is sokoldalú tanulmányi és szociális támogatásban részesíti a tanulni vágyó munkásgyermekeket. Ma a munkásgyermekek továbbtanulásának akadályát nem az anyagi okokban kell elsősorban keresni, hanem egyes munkásszülők közömbösségében, meg nem értésében eziránt. Ezért a legfontosabb feladat a munkásszülők felelősségérzetének felébresztése. Az osztályöntudatot erre is ki kell terjeszteni, el kell oszlatni azt a félreértést, hogy egyes szülők csak anyagi kérdést csinálnak belőle és nem társadalmi problémát. Mindenki vállaljon részt abban, hogy a beiskoláztatásnál is felkeltsük a felelősségérzetét a munkásszülőkben. Sokat tehet az iskola, ennek tanári kara. Tegyék folyamatossá és rendszeressé munkájukban azt a segítőkészséget, ami a tanuló pályaválasztására vonatkozik. Szerettessék meg a középiskola négy évén keresztül azokat a szaktudomány ágakat is, amelyek területén ma még szakember hiány mutatkozik. Vonják be a munkás-paraszt tanulók továbbtanulásának biztosításába a szülői munka- közösségeket is. Kérjék a munkaközösség egész kollektívájának támogatását, hogy egyes szülőket jobb belátásra bírjanak. A legtöbbet mégis pártszervezeteinknek kell tenniök. A munkásszülők körében a gyermekeik továbbtanulására ösztönző agitációs tevékenységet kell fokoznunk. S ezt a munkát most a beiskoláztatásokat megelőző időben állandó jellegűvé kell tennünk, hiszen ez a feladat minden évben visszatérő feladat, ez teszi szükségessé, hogy munkánk ne legyen kampányszerű. Természetes, nem minden áron való toborzásról van szó. Az a fontos, hogy csakugyan jó képességű, jó szándékú munkásgyermekek érdekében tegyünk meg minden erőfeszítést. A munkás- gyermekek szüleit győzzük meg arról, hogy ez az az áldozat, amelyet gyermekük további sorsának is meghozza méltó gyümölcsét. Munkásosztályunk a népi hatalom államában betöltött vezető szerepével van ez ösz- szefüggésben. Munkásosztályunknak érdeke tehát, hogy értelmiségünk soraiban minél több becsületes, jól dolgozó, hazáját és népét szerető munkásszülö gyermeke kerüljön. Ezért kell széleskörű mozgósítással mindent elkövetnünk e cél megvalósítása érdekében. Hegedűs László
