Nógrádi Népújság, 1960. január (16. évfolyam, 2-9. szám)
1960-01-09 / 3. szám
1960. január 9. nógrádi népüjsag 3 Sikerek és megnyugvás Egyik üzemünknél szűkebb körű megbeszélésen néhány vezető elemezve, vizsgálva az elmúlt évi munkát, elismerőleg nyugtázták, hogy jól látták el feladatukat. Sok szó esett arról, hogyan küz- dötték le a nehézségeket, oldottak meg olyan problémát is, ami dicséretes dolog volt. Abban nincs semmi különös, ha az elért eredmények tapasztalatait összegezve megállapítják, mit, miért és hogyan csináltak jól. De bizony nem valami jó íze van az egész dolognak, amikor csak az egyik oldalról szemlélik munkájukat. Ezek az elvtársak valahogy elfeledkeztek arról a kötelező dologról, hogy megvizsgálják azt is, amit hibásan, rosszul csináltak. Ebből következik aztán, hogy megnyugodtak a babérokon, szépen sorjában m égd i csörgették egymást, válíveregetésben sem volt hiány és öndicséretből is akadt bőven. Népi demokráciánk tizenötéves fejlődésének mindig fontos hajtóereje volt az az egészséges türelmetlenség, amely munkánkat jellemezte akár eredményekről, akár bajokról volt szó. A jobbért, a még nagyobb eredményekért küzdeni, dolgozni már úgy hozzátartozik életünkhöz, mint sok minden más, ami a Horthy-rendszer- ben különös dolog lett volna. Naponta ezer példáját látjuk ennek és jóleső érzéssel tapasztaljuk, hogy dolgozóink nem tűrik meg maguk körül a megnyugvás, önelégültség légkörét. A párt mindig céltudatosan nevelte az embereket arra, hogy soha ne elégedjenek meg sikereikkel. Különösen a mozgalmi és gazdasági vezetők figyelmét hívta fel erre a fontos követelményre. Igaz, voltak egyes vezetők, akik ezt nem nagy lelkesedéssel fogadták, mert megzavarta őket a megszokott, mindennapos gyakorlatban, kizökkentette őket az eredményeken való üldögélés állapotából. Ismeretes, hogy több nagy gyárunkban az elbizakodottság milyen komoly gondokat okozott. Az 1957-58- ban elért eredmények láttán több politikai és gazdasági vezető úgy gondolta, hogy ezek után már minden megy magától. Ennek a szemléletnek nem kis köze volt ahhoz, hogy 1959. első felében megyénk ipara meglehetősen nagy adósságot szerzett és nem sok dicsérnivaló volt a vállalatok vezetőinek munkájában. De amikor támaszkodtak a dolgozókra, politikai munkát fejtettek ki — gyorsan változott a helyzet. Átalában ügyeink jók haladnak. Iparunk teljesítette 1959. évi tervét, a mezőgazdaságban ás mind nagyobb tért hódít a. szövetkezeti gondolat. Az élet minden területén egyenletesen haladunk előre. Ebből azonban néhá- nyan olyan kpvetkeztetést vonnak le, amely egyáltalán nem állja ki a kritikát. Vegyük például azt, hogy gyár- üzemeink túlnyomó többségében a vezetők eddig még nem sokat tettek a munkaverseny további szervezésére. Valahogy a kongresszusi verseny elkápráztatta őket, megelégelték az azzal járó munkát és eredményeket. Kétségtelen, kényelmes dolog megvárni amíg a minisztériumok, minden tervmutatót megküldenek. De sokkal hasznosabb és célravezetőbb úgy eljárni, mint ahogyan több bányaüzemünknél tették: az év elei indulás nehézségeinek legyőzéséhez a munkaversenyen keresztül azonnal hasznosítani a dolgozók lelkesedését, aktivitását. Ilyen gyakorlatot találhatunk a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban is. Némely tanácsi és más tömegszervezeti vezetők a falvakban — és fenntebb is — nagy megelégedéssel fogadják, ha egy-egy község, szövetkezetivé válik. Azltján ezzel meg is nyugszanak. Pedig a munka java még hátra van, hiszen a közös gazdálkodás megindítása rájuk is ezernyi feladatot ró. Semmi okunk azt gondolni, hogy egy-egy eredmény a sikerek teteje. Arra sincs alapunk, hogy az ügyek kedvező előrehaladásával a népi demokrácia erejét illetően helytelen következtetéseket vonjunk le. A kommunisták, a vezetők elengedhetetlen emberi tulajdonsága kell legyen, hogy továbbfejlesszék a jót, a hasznosat, de mindig türelmetlenek az elért eredményekkel, és őszintén, következetesen küzdenek a hibák ellen is. A kommunistákra, vezetőkre nem lehet jellemző, hogy időnként összeülnek és dicsérgetik egymást. Az sem elfogadható, ami még egyes helyeken elég erősen él: nevezetesen fázni a felelősség-vállalástól, az új módszerek bevezetésével járó munkáktól. Az illetékes pártszervek például nyomatékosan már több esetben felhívták a gazdasági vezetők figyelmét, hogy ők elsősorban politikai vezetők, pártmunkások. Ennek ellenére mégis tapasztalható, hogy — az eredmények láttán — lebecsülik a politikai tömegmunkát, ritkán tartanak munkásgyűléseket, tájékoztatást a dolgozóknak országos, vagy helyi kérdésekben. A kényelmesség, a felelősségtől való meghátrálás példája az is, amikor egyes községekben a helyi vezetők a szövetkezeti mozgalom ügyében jóformán semmit sem tesznek addig, amíg külső erők nem érkeznek a faluba. Nem általános jelenség minálunk a megnyugvás, az önelégültség, a sikereken való üldögélés. De van és különösen akkor veszélyes, ha sikereink gyarapodnak. Ismeretes, hogy életünk bármelyik területén gyakran találkozunk „tűzoltó munkával.” Amíg minden simán megy, addig egyes vezetők zavartalanul üldögélnek, vagy éppen várják a dicséretet. Nem számolnak előre, a bürokratikus parancsolgató, utasító módszerekhez folyamodnak. Amikor ebből következőéin meggyűlnek bajaik. akkor szaladgálnak fűhöz- fához, megmozgatnak mindenkit, sőt gyűléseket tartanak, értekeznek. Kérik a dolgozók segítségét. Pedig ha a kapcsolataik a tömegekkel állandó lenne és mindig erősödne, akkor ilyen rossz munkamódszerre nem lenne szükség. A csalhatatlanság hiedelme, a politikai szűklátókörűség, a politikai munka- lebecsülése, a kritikai észrevételek iránti vakság mindig rossz következményekkel jár. Pártunk nem győzi eléggé hangsúlyozni: sikereink kiinduló pontja és alapja a politikai munka, a dolgozók meggyőzése, a vezetők és a dolgozók közötti kapcsolat állandó erősödése. A pártszervezeteknek nagy felelősségük van abban, hogy állandóan ébren tartsák és fejlesszék az egészséges türelmetlenség szellemét, küzdjenek az önelégültség ellen. De azoknak a kollektíváknak is, amelyeknek vezetőik hajlamosak erre. Ha vezetőjük fejébe száll a dicsőség, mondják meg bátran a szemébe, ezzel a kollektíva ügyének is használnak és erősítik a vezetést is. Az okos szóra, a jó tanácsra hallgatni pedig — elsősorban olyan tényező, amely növeli a vezető tekintélyét, kapcsolatát a tömegekkel. Ilyen légkör kialakítására, fejlesztésére különösen nagy szükség van, amikor megnövekedtek feladataink, nem kevés a tennivalónk. f AMOS ISTVÁN I Antos István elvtárs a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, Pénzügyminiszter január 5-én meghalt. Antos István elv- társban pártunk áldozatkész, példamutató harcosát, a kiváló gazdasági szervezőt és tudományos munkást vesztettük el. Antos elvtárs értelmiségi családból származott. Már fiatalkorában érdeklődéssel fordult a közgazdasági tudományok felé. A felszabadulás után azonnal belépett a Magyar Kommunista Pártba és kibontakozott tehetségét kiművelt tudását felszabadult országunk felvirágoztatására fordította. Nevét megismerte az ország. Teljes szaktudását a sorrakerülő feladatok szolgálatába állította. Nagy szerepe volt a stabilizáció, a jó forint előkészítésében is. Részt veti az első hároméves terv kidolgozásában és feledhetetlen érdemeket szerzett hazánk tervgazdálkodásának megalapozásában. Komoly államhivatali tisztséget töltőit be a pénzügyminisztériumban és emellett folytatta tudományos munkásságát is. 1954. augusztusától tanszékvezető tanárként működött a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Antos István elvtárs 1955. áprilisától 1956. októberéig a párt Központi Vezetősége terv- és Pénzügyi osztályának vezetőjeként dolgozott. Kommunista példamutatással helytállt az ellenforradalom nehéz napjaiban, majd november 4-e után a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányban mint a pénzügyminiszter első helyettese, majd 1957. május 9-től Népköztársaságunk pénzügyminisztereként vett részt népgazdaságunk helyreállításában. Az 1957. júniusában tartott pártkonferencia, az MSZMP Központi Bizottságának póttagjává, a VII. kongresszus pedig a Központi Bizottság tagjává választotta. Halálával a szocializmus építésének egyik nagytudású katonáját veszítettük el. Emlékét nem felejtjük. Korszerű biztosítással a bányafa felhasználás csökkentéséért A Nógrádi Szénbányászati Tröszt üzemeinél évek óta következetes harc folyik az egyik legnagyobb tömegben használt, s jórészt külföldről importált anyagnak, a bányafa felhasználásának a csökkentésére. A bányafa felhasználás csökkentése a szén olcsóbb és gazdaságosabb termelésének egyik fő feltétele, hiszen költsége a szénterme- lési költségben 5,6 százalékot tesz ki. Ha figyelembe vesszük, hogy a 10 tonnára eső bányafa felhasználás 1955 évben 0,242 köbméter, 1958-ban 0,222 köbméter volt, akkor beigazolódik, hogy a fafelhasználásra való törekvés; a fatakarékossági mozgalom eddig nem volt hiábavaló. A tröszt és a bányaüzemek vezetői 1959 évben is szem- előtt tartották a bányafa fel- használás csökkentésének fontosságát, mert vállalták a kongresszusi munkaversenyben, hogy az 1959. évi 0,215 köbméter/10 tonna tervezett bányafánál kevesebbet, 0,213 köbméter/10 tonnát fognak felhasználni. Igaz ugyan, hogy a tröszt bányafa felhasználása az első félévben 0,227 köbméter lO tonna volt, s év végére évi átlagban várhatólag 0,220 köbméter/tonnát használtak, tehát a terv nem teljesült. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a harmadik negyedévben 0,213 köbméter/10 tonnát értek el az üzemek, a negyedik negyedévben várhatólag 0,215 köbméter/10 tonna lesz a felhasználás, akkor megállapíthatjuk, hogy ez évben is komoly lépést tettek az üzemek a fafelhasználás csökkentése terén. A bánya fakatakarók osság terén legeredményesebb intézkedéseknek az elmúlt évben is a műszaki fejlesztés eszközei, a korszerű biztosíÚj típusú szállítószalag készül a Zagyvapálfalvi Bányagépgyárban A párt hetedik kongresszusán elhangzott beszámolók és a határozatok tanulmányozása közben több javaslat született Zagyvapálfalván a Bányagépgyárban a bányászok munkáját megkönnyítő és a gazdaságos bányászkodást elősegítő új bányagépek szerkesztésére. Schmidt Lászlónak a gyár főmérnökének javaslatára például a főiéhez függeszthető újtípusú szállító gumiszalagpálya szerkesztése, illetve tervezése kezdődött meg a gyárban. A bányákban eddig alkalmazott gumiszalag-pályák csak talajhoz rögzítve üzemeltethetők, s így sokszor a bányavágatokban való mozgást, közlekedést teszik nehézkessé. Az újtípusú szállítószalag meghajtóműve a kétszázméternyi pályával együtt a főtéhez lesz függeszthető, s óránként 250 —300 tonna szenet továbbíthat és a bányafolyosó a bányászok személyi közlekedésére is biztonságosabb lesz. Az újtípusú bányagép megszerkesztését és az első mintadarab elkészítését április 4-re, a felszabadulás ünnepére ígérték a gyár műszaki tervezői és a szerelő lakatosok. A szállító- szalagok hajtóműveinek szerkesztésén már dolgoznak a mérnökök és technikusok. tás fajták alkalmazása bizonyult. Az elmúlt év folyamán 11 kilométer vágatot biztosítottak korszerűen, ezzel 1959. év , végén összesen 43 kilométer vágathossz volt tartósan, korszerűen biztosítva. s ez az összes nyitvatartolt bányavágatoknak 21 százalékát teszi ki. Igen nagy eredménynek könyvelhető ez el, ha figyelembe vesszük, hogy 1955. év végén csak 15,5 kilométer vágaithossz volt korszerűen biztosítva. 1960. év folyamán az üzemeknél különböző korszerű biztosítási fajtákkal újabb 11 kilométer hosszúságú vágatot biztosítanak, amellyel a korszerűen biztosított vágatok arányát az összes vágatokhoz viszonyítva 23,5 százalékra növelik. Az elmúlt év folyamán igen komoly mértékben haladt előre a bányaüzemekben a frontfejtések korszerű biztosítása. 1958. év végén két aeél- tárnmal biztosított frontfejtés volt, egy Tiribesen, egy pedig Mátranovákon. Az 1959. évi tervben további három frontfejtésnek korszerű biztosítóanyagokkal való felszerelése volt Csipkésen, Gusztáv- aknán és Duclos aknán. E terv teljesítésén túlmenően még további két kányási frontfejtésben vezették be az acéltámos biztosítást. Ma már 400 folyóméter hosszúságú ironthomlokon 1750 da-ab modern fejtési acéltám van állandóan beépítve. Ha figyelembe vesszük, hogy egy egész év folyamán beépített acéltámmal évenként 3-4 köbméter bányafát lehet megtakarítani, akkor helyesnek látszik a műszaki vezetők törekvése, hogy minél több frontfejtés legyen acéltámmal biztosítva. Fejszekovácsok A Salgótarjáni Acélárugyár fontos terméke a különböző fajtájú és típusú fejsze. A gazdasági szerszámgyár dolgozói ebből a gyártmányból 110 százalékra teljesítették 1959. évi térw vüket. A hazai igények mellett most az első negyedévben mintegy 38 tonnát készítenek exportra is. Fent: Kispál Mi hály az újabb technológiának megfelelően srj tolással készíti a fejszét. Oldalt: Romasz Gyula fejszesajtoló munka közben vagv egyének részéről elhangzott jogos bírálatot műszaki- ellenességnek tekintik."" Minthogy a mérnök utasít, követelményeket állít fel, és szükség esetén büntet, ez egyes elmaradottabb emberek körében ellenszenvet vált iki. Ezért akadnak a műszakiak között sokan, akik opportunizmussal válaszolnak, nem mindig követelik meg úgy a munkát, ahogy kellene. Üzemi pártszervezeteinknek ma egyik fontos feladata ezt leküzdeni és megteremteni azt a légkört, amelyben a munkások és a műszakiak aktív együttműködése bontakozik ki a népgazdaság, a szocializmus javára. A műszakiak helyzetének és tevékenységének vizsgálatánál megyénkben ezek a legszembetűnőbb jelenségek, amelyeket éppen a szocializmus építésének meggyorsítása érdekében figyelembe kell venni. A problémák feltárása, a hibák felvetése segítheti hozzá mind a pártszervezetéket, mind a műszakiakat a közöttük levő viszonyban a zavaró momentumok kiküszöböléséhez. A kedvező feltételek ehhez adva vannak. Pártunk -helves összpo- litikája, a konszolidáció sikerei. a párt és a tömegek egészséges kapcsolata, az előttünk álló feladatok nagy- szerűsége és realitása — mind abba az irányba hat, hogy a mi megyénkben is a közös ügy érdekében végzett együttes munka alapián. a kölcsönös bizalom alánján mind termékenyebbé váljon a párt és a műszaki értelmiség kapcsolata. bői és a lehetőségekből' kell kiindulni, le kell küzdeni az értelmiséggel kapcsolatos túlzott igényeket. Nem szabad parancsolgatással vezetni, fel kell számolni a bürokratikus módszereket. Mindenkor komolyan meg kell hallgatni a szakemberek véleményét, javaslatait. Mindenkit munkája, tudása, teljesítménye után kell megítélni, így a műszaki értelmiségieket is. Ehhez segítséget nyújtanak a párt kulturális irányelvei is. Feltehető a kérdés: miből táplálkozik még ma is a műszakiakkal szemben sok helyütt fellelhető ellenérzés? Megvannak ennek a „történelmi” okai, a régi szektás hibák maradványai. Hozzájárul az is, hogy az ellenforradalomban viszonylag sok műszaki kisebb, nagyobb hibát, sőt társadalomellenes cselekményt követett el. A hibázókkai szemben a kormány nem élt a megtorlás eszközével, messzemenően érvényesítette a megbocsátás szellemét. A bűntettek elkövetői megkapták méltó büntetésüket. Jelenleg nagy részük képzettségének megfelelő, — bár nem vezető poszton dolgozik. Igaz, egyes pártszervezetek még ma is úgy gondolják, hogy az ilyen emberek jobb, ha fizikai munkát, végeznek, nem értik meg, hogy ez a szocializmus építésében okozna károkat. Akadnak személyi súrlódásokból, magatartásbeli hibákból fakadó műszaki ellenes hangulatok is. Egyes helyeken tapasztalható az is, hogy a műszakiak irányában a pártszervezet részéről,
