Nógrádi Népújság. 1959. december (15. évfolyam. 96-103. szám)
1959-12-02 / 96. szám
1958. december 2. NÓGRÁDI népüjsag 9 Beruházásaink ■ ■■ ff f ■ ■! ff. jovo évi sikeréért Az év elejétől biztosítsuk a teljes tervdokumentációt Bgy pillanatra sem kecsegtető az a kép, amelyet megyénk beruházásainak állásából nyerünk. Ugyanis az év elején különböző okokból felgyülemlett hátrányt sem a beruházók, sem a kivitelezők behozni már nem tudják, s a jelenlegi állapotot figyelembe véve szintén biztosnak mondható, hogy megyénk mintegy 60 millió forinttól esik el az 1959-es beruházási keretnél. Mivel ezen összeg felhasználására nem kerül sor, a különböző minisztériumok azt tartalékkeretük javára elvonják. E nagymérvű lemaradásnak számtalan előidézője van. Első és legfontosabb az, hogy a beruházások igen nagy hányadához késve érkeztek meg a tervdokumentációk, így késve tudták a kivitelezési szerződéseket is megkötni, az anyagokat megrendelni. Megyei szinten még szeptember 30-án is 57 millió forint volt az az össlzeg, melyet a beruházók le sem kötöttek szerződésileg. Ezek a tények arra engednek következtetni, hogy ilyen körülmények között sehogyan sem kezdhetjük az új, az 1960. évi beruházások kivitelezését. A jövő év sikeréért már ma tenni kell, mert 1960-ban sók minden nem engedhető meg, — éppen olyan tényezők, amelyek ebben az évben kerékkötővé váltak a beruházások kivitelezésénél. Nem engedhető meg például az, hogy beruházásokat tervdokumentációk nélkül, vagy csak hiányos tervékkel kezdjék meg, — mi több, a teljes tervek nélkül a szerződéseket nem lehet megkötni. Az sem lenne helyes, ha az 1960. évi beruházások tervei csak az év kölaepére készülnének el — máris visszahúzza a kivitelezést akár a szerződéskötéseknél, akár az anyagrendeléseknél. Éppen az 1959. évi tapasztalatok bizonyították; nem megengedhető az sem, hogy például egy két- tantermes iskola típustervét három-négy hónapig készítsék a tervező irodák — 14— 15 ezer forintos költséggel, a termelőszövetkezeti istállók terveiről már nem is szólva, holott mindössze a típus tervek adaptálásáról, magyarul kisebb-nagyobb átalakításáról van szó. A jövő évi beruházási számok már ismertek, ezért a munkákkal nem késlekedhetünk. Ezért is hívta össze csütörtökön délután ankétra a megyei pártbizottság ipari osztálya megyénk beruházóit, kivitelezőit. A vállalatok képviselői bejelentették, hogy ebben a pillanatban egyáltalán nem állunk jól a jövő évi munkák megkezdésével, mert a kivitelezési tervek nem állnak rendelkezésükre, a munkát most sem tadják az év elején megkezdeni. A szénbányászati trösztnél például eddig mindössze 20— 30 százalékos a jövő évi tervellátottság a kiemelt beruházásoknál. A Megyei Építőipari Vállalatnál annak ellenére, hogy mintegy 20 százalékkal magasabb a követelmény 1960-ban, alig 18—20 százalékos a tervellátottság — ez is inkább az átmenő munkáknál jelentkezik. A termelőszövetkezetek beruházásainál — mintegy 18 millió forint — elsősorban a tsz-istállők építési tervének elkészítését csak július, augusztusra igazolta visza a tervező iroda (!?). Lehetne természetesen tovább sorolni azokat a tényezőket, amelyek elsősorban a tervek elkészítésénél, mint gátló körülmények jelentkeznek, amelyek máris arra engednek következtetni, hogy 1960-ban sem lehet az év 12 hónapját beruházásra kihasználni, hogy a tervek hiánya a kivitelező vállalatoknál március, április, de még május hónapokban is kapun belüli munkanélküliséghez vezet majd. Mi tehát a tennivaló? Bár megnyugtató, de a korábbi tapasztalatok alapján kétségbe vonható az az ígéret, amit az ÉM. tervezési főosztálya adott: „különösen a tsz beruházások vonalán a megye minden igényét kielégítik”, ha... És itt van a < nehézség, ha a műszaki és üzemszervezési előkészítést az FM. biztosítja! De mi erre a biztosíték?! Azt kell tenni, amit a nagy többség is jónak látott, s amit a tervezési főosztály is javasolt. Először is meg kel! teremteni a józan ütemezés feltételeit. Csoportosítani kell a beruházásokat, s a legfontosabbak tervkészítését kell előre hozni! Ki kell jelölni azokat a beruházó vállalatokat, ahol képeseik saját szakembereikkel a tervezést elvégezni (ÉM. engedélyével), hogy ezzel is könnyítsék a tervező irodák munkáját. Feltétlen igénybe kell venni azt a segítséget, amit a tervezési főosztály felajánlott — központi tervezők segítségével gyorsítani a megyei objektumok tervezését, hogy ne csússzon a tervék határideje, mint korábban akár a hideghengermű, vagy más beruházásnál az előfordult. Érdemes lenne továbbra is azon gondolkodni, hogy csoportosítsák a megye meglevő, nagyszerű tervezési szakembereit, végső soron pedig mindenképpen tegyük társadalmi üggyé megyénk beruházásait, annak tervezési munkáit. Mert a beruházások visszahúzó ereje ma még a tervek hiánya, az, hogy a kivitelezők nem tudnak sem anyagra, sem gépekre, de még munkaerőre sem tervezni, ha a teljes tervdokumentáció nem áll ez év december 31-ig rendelkezésükre. Az egész beruházás pedig megint kapkodó, felületes lesz, ha a 12 hónapra előirányzott murikét nem tudják az év elején elkezdeni — pedig nem mindegy számunkra, hogy az államtól kapott pénzt el tudjuk-e hasznosan költeni, vagy sem. A feladat tehát világos mindenki előtt. Az 1960. évi beruházáshoz biztosítsuk a teljes tervdokumentációt, s ennek érdekében ragadjunk meg minden alkalmat: tervezők, beruházók és kivitelezők egyaránt. Somogyvári László egyenetlenkedés mily következményeket hozott. Ki a közelmúltból nem okult, az sohasem fog okulni, de maradékai átkozni fogják.” A kiegyezés a nemzeti kisebbségek elnyomása érdekében jött létre. A kor hivatalos ideológiája újra csak a nemzetiségiek elleni gyűlölet lett. Pedig ekkor már megszólal az első öntudatos marxista hang is, amely kérlelhetetlen élességgel leplezi le ennek a nacionalizmusnak a lényegét. Az Általános Munkásújság <1870) írja a Kolozsvári testvérekhez: „A nemzetiségi súrlódásokból csak az arisztokraták húzzák a hasznot, ők fenn nem állnának, ha az egyik nemzetiséget a másik ellen nem uszítanák, ök felhasználják az ellenségeskedést, közben a pártokra szakadt szegénységet leigázzák. A nemzetiségi súrlódásokból az arisztokraták húzzák a hasznot . . .” Ha belegondolunk, igazán megdöbbenhetünk, hogy mennyire rossz- rahajlóvá vált a természetünk a nemzeti érzésben. A századfordulóra kialakult magyar imperializmus a „30 millió magyar” ábrándjával igyekszik elterelni a figyelmet az élesedő osztályellentétekről. Az ábránd útját nemzetiségi memorándum-peretk és sartiizek véres valósága jelzi. De alig akadnak néhá- nyan, akik felemelik szavukat ez ellen az agresszív nacionalizmus ellen. Mikor pedig a magyar burzsoázia érdekei háborút kívánnak, uszító, gyűlölködő háborús propagandával akarják ennek megfelelően alakítani a hazaszeretet is. Kezdetben még egy Móricz Zsigmond is megtéved. Csak a munkásmozgalom baloldala és Ady látja, milyen „mesékkel és csalásokkal” viszik a „nagy arénára” a szegény megtévesztett, vagy feláldozott magyar népet. A Tanácsköztársaság honvédő háborúja és nemzetiségi törvényei a napnál világosabban bizonyították a kommunisták igazi hazaszeretetét. Az ellenforradalmi rendszernek mégis sikerült elhitetni a kispolgári értelmiségi rétegekkel, hogy a kommunisták „■nemzetvesztő hazaárulók” és hogy ők a felelősek Trianonért is. Nem is beszélve arról, hogy a soviniszta irrendentizmus, hogyan varrta Trianon nyakába a rendszer néppusztító bűneit. De a magyar nacionalizmus csúcsa mégis csak a fasiszta „hazaszeretet” volt — a nemzetvesztés németimádata. Joggal sóhajtott fel József Attila ezekben az években: „Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat,” Ugyanez a „nagy hitető”, a feléledő belföldi és a külföldi kapitalizmus vonatta kétségbe 1956 táján a kommunisták hazafiságát, a Szovjetunió barátságát, a szocializmus népemelését és robbantotta ki az ellenforradalmat. A nacionalizmus kifelé uszít és szembeállít, befelé pedig nemzeti egységről prédikál. Ha a Fráter Györgyök, Bethlen Gáborok, Zrínyiek és Rákócziak nemzeti egységen fáradoztak, a török, vagy a német ellen, igazuk volt. Ha Kölcseyék „érdekegyesítést” akartak a Hasburgok ellen, helyes volt. De vajon mi vezette Tormay Cecilt, mikor hírhedt „Bujdosó” könyvében leírta ezeket a sorokat: „Ezer év alatt hatalmas cserfa nőtt a mi földünkből. Ez a cserfa maga a nép. A gyökere a paraszt, törzse a régi nemességből lett és véle összeforrott értelmiség, lombja az antik értelemben vett arisztokrácia, a kiválóság. Mindez ugyanaz: a gyökér, a törzs, a lomb és egyik a másik nélkül élni képtelen.” És hányféle változatban ismerjük ugyanezt! Ki ne hallott volna a gyomor és a végtagok meséjéről, amelyet olyan szívesen tanítottak a két háború közti iskolákban, vagy a „szent korona misztikus testéről” szóló elméletről —, amelyben szépen egymásba simul a paraszt és az úr? A céljuk világos: _elkenni az osztályellen téteket! Tormay Cecil a Tanácsköztársaság idején írta le a fent idézett sorokat. Szerinte tehát a nemzettől idegen a forradalmat csináló munkásság és a forradalomban résztvállaló zsidóság. Itt már egy kommunistaellenes nacionalizmusról van szó. A Horthy-rend- szer történettudománya pedig szinte tudományos szemfényvesztéssel próbálta igazolni a magyar nemzet egységét. A nemzet „a népiesség és nemzetiség, vér és lélek, érzés és tudat, hagyomány és hivatás, életszemlélet és művelődés, hitvallás és cselekvés foglalata” — írja Hóman BáMunka utáni órák az üveggyári munkásszállóban A salgótarjáni Üveggyár munkásainak jó százaléka vidéki dolgozó. Autóbusszal, vonattal jönnek és mennek műszak kezdetén, illetve végén a környékbeliek. Vannak azonban az ország legtávolibb pontjáról is dolgozói a gyárnak, az Alföldről például, akik a gyár gondosan berendezett munkás szállodájában laknak. A szállóban hét, tíz, tizenegy személyes szobák vannak. A délelőtti órákban, mikor felkerestük a munkásszállót, hogy érdeklődjünk ott lakóinak életkörülményeiről,■ meglehetősen kihaltak voltak a szobák. Néhány dolgozó otthon volt ugyan, de nappal aludták éjjeli álmaikat, mert éjszakai műszakban dolgoznak. Velük nem tudtunk beszélni. Egyik emeleti szobában három fiatalember ült az egyik ágy szélén. Mindhárman délutáni műszakban dolgoznak. Szokács János az ablak melleti emeletes ágyon heverészett, kezében könyv, éppen a „Vihar Itália felett” című könyvet olvassa és köz- ban szaloncukrot majszol. Az alatta lévő ágyon két újonnan érekezett gyárimunkás — mind ketten ecsegiek — üldögél. ők még újak, nem találták fel annyira magukat, hogy a könyvvel, és egyéb szórakozással ismerkedjenek. Szokács Jánossal beszélgettünk egy keveset. A négyes kemence dolgozója, mestere mellett betanított szakmunkássá válik lassan. Fújtató. Két éve lakik a szállóban. Szeret itt lenni. Számára ez a munkásszálló az egyetlen otthon, mert bár salgótarjáni; szüleinél nem találta meg a családi fészek melegét. Kü- lönváltan élnek. Meséli, hogy szeret sokat olvasni, legutóbb egy Balzac regény olvasását fejezte be, általában irodalmi és történelmi könyveket olvas. Egy másik szobában az asztalon egy Élet és Tudomány és néhány regény várja esti olvasóját. Az ittlakók most délelőtt dolgoznak. Még fiatal emberek és meglepő, hogy egész komoly regényeket olvasnak. Egyikük Jírá- sek: Sötétség, másikuk Vá- zov: Iga alatt című regényével ismerkedik. A szobában villanyvasaló, rezsó is van, azt jelenti tehát, hogy minden kényelmük megvan az lint, az ellenforradalmi rendszer egyik történésze. A nagy proletárköltő, József Attila verséből azonban más olvasható ki: „Retteg a szegénytől a gazdag és a gazdagtól fél a szegény.” A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart. „Nem adna jogot a parasztnak, ki rég rág a paraszt kenyerén.” Az 1953 után kibontakozó revizionizmus fegyvertárából sem hiányzott a „nemzeti egység” követelése. De miért és mi ellen? A „nemzeti kommunizmus” hangoztatása csak a szocializmus építésében segítő Szovjetunió és a népi demokráciák ellen irányulhatott. A végső cél tehát a szocializmus erőinek a gyengítése. Ez pedig csak burzsoé érdek lehet. A Nagy Imre féle nemzeti egységből hiányzott a munkásosztály vezető szerepe. Hát ez nem a burzsoázia malmára hajtotta volna a vizet? A nacionalizmusnak ez a kísérlete nem sikerült, de nagy károkat és megrázkódtatást okozott. A gondolkodó, józan fő azt reméli, hogy ez volt az utolsó, a legutolsó bünhődés a nemzeti érzés eltévelyedéseiért. A nacionalizmus burzsoá termék. Ahogy hazánkban lassan elmúlnak a kapitalizmus erői, ahogy a világon előretörnek a szocializmus eszméi, úgy alkonyul a nacionalizmusnak is. Igaz az előítéletek gyakran tovább élnek, mint a bölcsességek — siettetni kell tehát az eltűnésüket. Ezt a munkát vállalták az MSZMP tézisei. Bizony jó, ha a megállapításain elgondolkodunk. SZABÓ KAROLY ittlakó munkásoknak. Pár lépésnyire van az üveggyári művelődési otthon, rendszeresen ott hallgatnak rádiót — bár minden szobában van — és ismerkednek a század új csodájával, a televízióval. Szorgalmas olvasói a könyvtárnak, lelkes látogatói a művelődési otthon egyéb rendezvényeinek. Csakhát itteni életük még sem ennyire egyértelműen jó. A szálló társalgójában például megrongált székek, cigarettával kiégetett abrosz bizonyítják, hogy a társadalmi tulajdonnak nem a legaktívabb őrzői ezek a fiatal munkások. Egyikük közel húzta a kályhához a kényelmes kárpitozott kanapét, aztán gondatlanul otthagyta és kiégette a szövetet. Másikuk a tükröt törte el. Panaszkodik a gondnoknő, hogy szeretnek birkózni, de sportszenvedélyüket nem a sporttelepeken, hanem a szálló szobáiban, vagy a társalgóban vezetik le. És még sok ilyen apróbb „csínytevés” terheli lelkiismeretüket. Amilyen örömteli, hogy egészen komoly igénnyel válogatják meg az olvasásra szánt könyveket, annyira meglepő, hogy nem tudnak még igazán öntudatosan viselkedni otthonukban. Sajnálatos az is, hogy a KlSZ-szer- vezet nem foglalkozik kellőképpen a szállóbeli fiatalokkal, nem gondoskodik idejük még tartalmasabb eltöltéséről. Volna tehát tennivalója bőven a KISZ-nek is, meg a szálló ifjú lakóinak is a munkások életének a tartalmasabbá tételében. U. M. Karácsonykor hármas, Újévkor kettős munkaszüneti nap lesz A Munkaügyi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint a karácsonyi és az újévi ünnepekkel kapcsolatban a következőképpen alakult a munkaszüneti napok rendje: december 24-én, csütörtökön rendes munkanap, erre a napra az egyműsza- kos vállalatok és hivatalok munkaidejének tartamáról a miniszterek a szakszerveze- zetetkkel egyetértésben intézkednek. December 25-e és 26-a, péntek és szombat munkaszüneti nap, december 27-e, vasárnap pihenőnap. December 31-én, csütörtökön a szombati munkarend szerint kell dolgozni. Január elseje, péntek munkaszüneti nap, s január má- sodikán, szombaton kell kiadni a vasárnapi pihenőnapot, ezért január 3-a, vasárnap rendes munkanap. A pihenőnapokkal kapcsolatos rendelkezés a folyamatos termelőmunkát végző üzemek dolgozóit nem érinti. A pénzügyminiszter külön intézkedik a decemberi bérek kifizetésének időpontjáról. A bányafák újbóli ' felhasználásáért Hasznos kezdeményezés indult útjára Mizserfáról. A szenelő csapatok a párt VII. kongresz- szusa tiszteletére a hónap egy dekádjában visszarabolt bányafával biztosítsanak. Ahhoz azonban, hogy ezt a vállalásukat teljesíteni is tudják, szükséges, hegy az omlasztó csapatok jó munkát végezzenek. A Pálhegy II. üzemben dolgozik Berze Ferenc II. 5 tagból álló omlasztó brigádja. A kongresszusi munkaversenyben eddig is nagyszerű eredményeket értek el — a lefejtett fejtésekből csaknem 100 százalékig megmentik a bányafát, amelynek 80 százaléka újból felhasználható. Munkájukat körültekintéssel végzik, s csak akkor kezdenek a rabláshoz. ha minden feltétel biztosítva van. Bakos József a kifejtett kamrafejtésnél végzi a farablást. Drótkötelet helyez el a mentésre váró bányafára, s azí a Huszár-féle farabló vitlával húzzák ki helyéről. Tóth Lajos ifjú a már visszanyert bányafát szállít ja a gyű; tőhelyre, hogy azok újból beépítésre kerüljenek.
