Nógrádi Népújság. 1959. november (15. évfolyam. 87-95. szám)

1959-11-04 / 88. szám

8 NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 1959. november 3. HÍREK — Vallás és erkölcs cím­mel tartottak előadak Sa gu- tarjánban a leány diákotthon­ban. — A ZIM kulcsfjrmázó exportbrigádja az elmúlt ne- gyeuévben a se.ejt csoKkjn- tesevd túbo m.nt 12 oüO fo­rint me .takarnasi ért el. — Az ifjúság a szocializ­musért próbára már eddig a saigo.árjám KiSZ-íiataiok öl) százaléka jelentkezett. — Egységesen jelentkeztek a balassagyarmati a/^muasi.- fiatalŐK a varos szaoaateri színpadának építéséhez. — Ki^har tyáuoan ts Lu- dánybalajziuan meg e„bea az etu.n tatarozzák a film­színháza.. — Ebben a hónapban in­dul be az oktatás a megye vöröskeresztes szervezetei­nél. — Megkezdték Salgótarján­ban a május 1 út útépítését, melyet most 200 méter hosz- szúságban végeznek el. — Közel egymiiió forint megtakarítást értek el a sal­gótarjáni KlsZ-fiataiok a harmadik negyedévben. — Tanácskozást tartanak a közeljövőben a helyiipari vállalatok vezetői, ahol a har­madik negyedév munkáját értékelik és me-beszélik a további felada okát — Ezen a héten kezdődik meg a megyében a Hazafias Népfront oktatása, — Több mint félezerrel nőtt a pártoktatásban részt­vevők száma a salgótarjáni járásban. Míg tavaly 123, ad­dig ebben az oktatási év­ben már 203 különböző tan­folyamon nóvemv poiitiKai képzettségüket a járás kom­munistái. — Az erdőkürti November 7 Termelőszövetkezet ebben az évben 1000 férőhelyes ba­romno.ai épített a uolina- pusztán. — Az idei szőlőkaró terme­lési tervét 162 százalékra tel­jesítette a romhanyi erdé- szet.Ezt a jó eredményt a tolmácsi szőlőkaró faragó munkacsapatnak köszönhetik. — Vöröskeresztes szervezet alakult a tolmácsi építőipari vállalatnál. — Hidat építenek saját erő­forrásuk fe has nálásával az érsekvadkerti d.lgozók. A patakon épülő híd közel 40 ezer forintos beruházással ké­szül. — Az év végéig a rétsági járásban több filmszínházat modernizálnak. — Kétnapos cukrász bemu­tatót tartottak a Salgótarjáni Déryné cukrászdában a na­pokban. — A közalkalmazottak és építők, vállalatok nőbizottsá­gainak munkáját értékelte a Szakszervezetek Megyei Taná­csa. — Ipolyszögi szabó-varró tanfolyamoknak a balassa­gyarmati KTSZ szakemberei nyújtanak segítséget. — Jól sikerült klub-dél­utánt tartottak az acéláru- gyári fiatalok. — A munkásosztály törté­nete az Anjouk koráig cím­mel tartanak előadást pénte­ken a TIT-ben. — Egészségügyi filmvetí­tést tartott a vöröskereszt a Salgótarjáni Üveggyárban. A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ MŰSOR V: —„ A lőcsei fehér asszony” című színdarabot mutatja be az ÁUami Déryné Színház megyénkben. November 3-án Mizserfán, 4-én Karancske- szin, 5-én Jánosaknán, 6-án Rákóczi-telepen, 7-én Jobbá­gyin, ö-^n Karancs’apújtőn, 9-én Salgótarjánban, 10-én Baglyasalján, 11-én Nagybá- tonyban, 12-én Dejtáron. ^Pcdagáqiuak iimeikedíái estje Salgótarjánban szombaton este a TIT helyiségében a Csizmadia úti általános is­kola pedagógusai ismerke­dési estet tartottak. — A jól sikerült ismerkedési es­tén az egybegyűlt pedagógu­sok kicserélték egymás ta­pasztalatait. Megbeszélték a nevelőmunka időszerű kérdé­seit, amely nagy segít éget jelentett az oktató munkában. Az ismerkedés után hangula­tos táncmulatság következett. APRÓHIRDETÉSEK Fűszer-vegyes szakmában nagy gyakorlattal és erkölcsi bizonyít­vánnyal rendelkező férfi szak­embereket felveszünk eladói és boltvezetői munkakörbe. Az el­töltött szakmai gyakorlatot is tartalmazó írásbeli jelentkezése­ket az alábbi címre kérjük: Kis­kereskedelmi Vállalat, Salgótar­ján, Tanácsköztársaság tér 2. (347) Építész tervezőket keres terve­zési munkakör betöltésére a Lakóépülettervező V. Nógrád me­gyei irodája, Salgótarján. Tele­fon: 11-53. (356) Nemcsak szív kell a labdarúgáshoz.. A megyei I. osztályban játszanak a kisterenyei vasu­tas sportkör labdarúgói. Azzal kezdhetnénk, hogy a csapat neve épp úgy le­hetne bányász, vagy falusi, mint vasutas. Az első csa­pat tizenegy játékosából né­gyen, amíg az ifiben ketten vannak foglalkozás szerint vasutasok. A többiek? Ta­lálni itt falusi fiatalokat, kö­zépiskolásokat, kereskedőket, bányamunkást, iparosokat. Ennek ismeretében választ kaphatunk arra is, vajon mi­lyen lehet a klub-élet? Ez bi­zony nehéz kérdés, ha egyál­talán lehet róla beszélni. A csapat jóformán csak addig van együtt, amíg a mérkőzés tart. Nincs klubhelyiség, ahol összejöhetnének estén­ként, avagy a mérkőzés Lóverseny Salgótarjánban Jó játék, biztos győzelem a kosárlabdában RÁDIÓMŰSOR Szerda, november 4. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. 9.00: Rádióegyetem. 9.30: Népszínművek dalaiból. 10.10: Úttörő-híradó. 10.30: Fúvós­zene. 11.00: Pillantás a nagyvi­lágba. 11.15: Tánczene. 11.25: A Szabó-család. Folytatásos rádió­játék. 12.10: Operarészletek. 12.50: Égi jel. Könyvismertetés. 13.10: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Szórakoztató zene. 14.30: Napirenden . . . 14.35: Hangverseny. 15.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 16.00: Előszóval — muzsikával. 18.00: Szót kérünk. Műsor csak 18 éven aluliaknak. 18.20: Szív küldi... 18.40: Kerek asztal. 19.00: Népszerű nyitányok. 19.20: Akikre még 40 év múltán Is emlékeznek. 19.30: Hangleme­zek. 19.35: Bihari verbunkosai­ból. 20.25: Szovjet Zenei Hét. 22.25: Tánczene. 23.08: Operett­muzsika. 0.10: Orgonaművek. Petöfi-rádió: 14.15: Orosz nyelv­lecke az általános Iskolásoknak. 14.35: Népi zene. 15.00: Händel műveiből. 16.00: Dalok tüzében. Rádiójáték. 17.00: Népdalok. 17.25: Az olajkutak 100 éve. 17.45: Az álruhás kertészlány. Mozart ope­rája. 18.15: Majakovszkij elmondja életét. 18.45: Zongoramuzsika. 19.05: Nyelvtanfolyam. 19.15: Hangverseny a stúdióban. 19.40: Falurádió. 20.00: Népi zene. 21.05: Könnyű dalest. 21.45: Versek. 22.00: Liszt Ferenc és Oroszor­szág. Előadás. Csütörtök, november 5. Kossuth-rádió: 8.10: Népi mu­zsika. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Könnyűzene. 10.10: Békét, békét, a világnak. 10.30: Áriák Puccini operáiból. 11.00: Viktor Fink regénye folytatásokban. 11.20: Kálmán Imre operettjeiből. 12.10: Népi zene. 13.00: Versek. 13.10. Zenekari hangverseny. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.10: Tánczene. 15.10: Szovjet Zenei Hét. 15.30: A Kazinczy-ünnepsé- gekről. 16.00: Napirenden. . . 16.05: Egy falu - egy nóta. 17.15: Uj Zenei Újság. 17.55: Lányok, asszonyok... 18.10: Szív küldi... 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Dalok. 19.10: Szovjet Zenei Hét. 20.25: Népdalest. 21.05: Uj falu születik. 21.35: Operarészletek. 22.15: Vezé­nyel Arturo Toscanini. 23.47: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.15: Kamarazene. 15.00: Fúvósmuzsika. 15.20: A külföldi sajtó hasábjairól. 15.30: Két operanyitány. 15.50: Tánc­zene. 16.10: Az élet vize. Rádió­játék. 17.15: Az atomgloire. 17.30: Rádió-operettekből. 18.00: Nóta­szó. 18.30: Donizetti operáiból. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelv- tanfolyama. 19.15: Híres prímá­sok muzsikálnak. 19.40: Falurádió. 20.00: Hangverseny. 20.45: Eszter­gomi képeslap. 21.05: Tánczene. 21.45: Ezer titok: a köd. 22.00: Concertino hegedűre és zene­A most alakuló Salgótarjáni Dózsa Lövészkor meghívásos lö­vészversenyt rendezett az acél­gyári MHS LK lőterén, amelyre a városunkban levő lövészcsapa­tokon kívül meghívta a Győri Dózsa lövészklub csapatát és így a versenyen összesen 7 lövész­csapat vett részt. A verseny Igen jó időben, fegyelmezetten folyt le és mind a csapat, mind az egyéni versenyben igen jó ered­ményeket értek el a lövészek. Csapatversenyben: körrel 1. Salg. Acélárugyári MHS L. K. 2657 2. Salg. városi MHS L. K. 2496 3. Salg. Dózsa L. K. I. csa­pata ....................................... 2494 4 . Győri Dózsa L. K. . . 2381 5. Salg. Acélgyár MHS L. K. II. csapata........................2316 6 . Salg. Dózsa H. csapata . 2108 7. Bgyarmati Dózsa L. K. 2079 SKSE—Egri Gárdonyi Gimnázium 99:28 (39:16) Az SKSE a következő összeál- lítáSDan lépett pályára (zárójelben a dobott pontok száma): Pancso- vai (2), Langár (3) — Torday (18) — Papp (27), Szarvas (12). Csere: Bán I. (10), Hlmer (10), Tátrai (10), Veres (0), Túrán (2), Paró- czai (5), Pállay (0). Az első má­sodpercekben az SKSE szerezte meg a labdát és Torday révén a vezetést is. Az 5. percben már 12:2 volt, és a tizedik percig 25:8-ra alakult az eredmény. Ek­kor friss öt ember lépett a pályára, de az eredménytelen kö­zépjáték miatt a pontgyűjtés már -nem sikerült annyira. A második félidőben az ellen­fél kifulladt és a váltott embe­rekkel játszó SKSE a századik karra. 22.15: Szórakoztató mu­zsika. 22.30: Mesék felnőtteknek. 22.45: Népi táncok. Péntek, november 6. Kossuth-rádió: 8.10: Magyar operettekből. 8.55: Tudományos híradó. 9.10: Örményország dalai. 9.50: Magyar költők versei. 10.10: Csárdások. — 11.00: Versek. — 11.30: Operakórusok és táncok. 12.10: Tánczene. 13.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 13.15: Könnyűzene. 14.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 14.35: Napirenden... 14.40: An­tonio Cortls énekel. 15.10: Könnyű hangszerszólók. 15.30: Fiatalok filmklubja. 15.55: Úttörők énekel­nek. 16.15: Népdalcsokor. 17.15; Szív küldi... 17.45: Rádlóiskola. 18.45: Daljátékok zenéjéből. 19.20: Szovjet Zenei Hét. 19.40: Költe­mény a forradalomról. 19.45: Wei­ner Leó: in. Divertimento. 20.00: Díszelőadás közvetítése az Ope- ráházból, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 42. évfordu­lóján. 21.00: A Rádió világszln- háza: Az első lovashadsereg. 22.30: Esztrádzenekarok találko- zója. 23.00: Garai György hegedül. 23.35: Vidám népi muzsika. 0.10: Ejfél után. Petöfi-rádió: 14.15: Keringő­hangverseny. 15.00: Bartók: El­múlt időkből. 15.20: A Nyíregy­házi stúdió műsora. 15.35: Tánc­zene. 16.00: Az „Ötök” muzsiká­jából. 17.15: Riportműsor. 17.25: Hangszerszólők. 17.45: Filmdalok. 18.00: Népek zenéje. 18.30: Tánc­Egyéni versenyben I-II. osztály: kör 1. Miklós József Salg. Acél 544 2. Szutor Imre Salg. Acél . 544 3. Lavrincz Attila Salg. város 536 4. Csapó Lajos Salg. Acél . 532 5. Varga Gyula győri Dózsa 525 6. Kömyei László Salg. Acél 519 7. Csapó Lajosnő........................519 Kezdők egyéni versenye: kör 1. Néher György Győri Dózsa 523 2. Oravecz Ferenc. Salg. Acél 523 3. Pesze István Salg. város 517 4. Vezsenyi Sándor Salg. Acél 508 5. Koronczi Ernő Salg. Acél 498 6. Hudák Imre Salg. Acél 490 7. Behnyák János Salg. v. 478 8. Varga Béla Bgyi Dózsa 478 9. Tarjánl János Salg. Acél 477 10. Oravecz Gyula Salg. v. 474 Ezen a versenyen elindult egy új lövész sportklub is, ezen ke­resztül a Nógrád megye és a város lövészsportja a Dózsa lö­vészekkel együtt még az ed­digieknél is eredményesebben fognak dolgozni a jövőben. pont elérésére törekedett, amely nem sikerült. A második félidő­ben is, hasonlóan az elsőhöz, tíz­perces váltással kerültek a játszó ötösök a pályára és most már mindkettő igen eredményes volt. Jólramú mérkőzést vívott a két csapat. Az SKSE szép, kom- binatív játékerényeket csillogta­tott, amellyel szemben az ellen­félnek nem volt ellenszere. KOSÁRLABDA VILLAMTOKNA BALASSAGYARMATON A Megyei Szövetség kosárlabda villámtornát rendezett. A jól si­került versenyen nőknél a Ma­dách Imre gimnázium csapata lett az első. Férfiaknál a tarta­lékos SKSE csak nagy küzde­lemben győzte le a balassagyar­mati fiúkat és szerezte meg az első helyet. zene. 19.05: Nyelvtanfolyam. 19.15: Fúvószene. 19.35: Falurádió. 20.00: Operarészletek. 21.05: Csárdások. 22.00: Brahms: a-moll trió. 22.30: Munkások a színpadon. 22.45: Az Állami Népi Együttes énekkara énekel. Szombat, november 7. Kossuth-rádió: 8.10: Lányok, asszonyok... 8.25: Tanyajev: VI. vonósnégyes. 9.00: Rádióiskola. 10.10: Ünnep az óvodában. 10.30: Operettrészletek. 11.00: Viktor Fink regénye folytatásokban. 11.20: Zenekari muzsika. 12.10: Népi zene. 12.45: Mi újság á könyvesboltokban. 13.00: Opera­részletek. 13.40: Válaszolunk hall­gatóinknak. 13.50: Szív küldi... 14.25: Időszerű nemzetközi kér­dések. 14.40: Tánczene. 15.10: Zengjen dalunk. 15.40: Előszóval — muzsikával. 18.00: A Rádió irodalmi hetilapja. 18.30: Operett­részletek. 19.05: A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig. 19.20: Zenekari muzsika. 20.30: Töltsön egy estét a rádió mel­lett. 22.35: Tánczene. Petöfi-rádió: 14.15: Operakalauz. 15.15: Bélyeggyűjtők ötperce. 15.23: Magyar népdalok. 15.55: Ze­nekari hangverseny. 17.25: A ze­ne világa. 17 50: Tárlatlátogatá­sok. 18.00: A Magyar Rádió Gyer­mekkórusa énekel. 18.15: Mozart: g-moll vonósötös. 18.47. Volt-e kezdete a világnak? Előadás. 19.05: Mario Lanza énekel. 19.40: Falurádió. 20.00: Szovjet Zenei Hét. (A Magyar Rádió a műsorvál- toztatás jogát fenntartja.) után. A csapat öltözője sira­lomházhoz hasonló. Ha ven­dég csapat jön, szégyellik oda vinni őket, s inkább az állomáson öltözködnek fel. Ez azonban a kisebb hiba volna. Sok tehetség került ki a vasutas csapatból. Itt rúgta a labdát még nem is olyan régen Király István, aki az országos ifjúsági válogatott­nak lett a tagja. S itthagyta a csapatot a fiatal játékos, mert a helyi NB. III-as csa­patnál nagyobb lehetőséget látott. De ősszel megválik a csapatból Bibék, Szoms2>éd Sanyi, akik katonai szolgálatra mennek. S lassan a régi csa­pat teljesen kicserélődik, mert aki már ért valamit a labdarúgáshoz, az tovább megy. A klub vezetősége nincs könnyű helyzetben, Nem tud­nak keményen fellépni a fegyelmezetlenkedők ellen. Szomszéd Sanyit hosszabb időre eltiltották a játék­tól és később, akik a fegyel­mi határozatot hozták, azok tették meg a mentesítést. Muszáj volt Szomszédot ját­szatni. Még a csapat veze­tősége örült is, hogy Szom­széd is elment Balassagyar­matra zsíroskenyéren játsza­ni, mert az anyagi lehetősé­gek korlátozottak. Most Ka- rancsaljára készülődnek s a vezetőség az útiköltségen kí­vül esetleg csak egy pohár sört tud nyújtani. Nem telik sem ebédre, sem vacsorára. A játékosok úgy mennek futballozni, mintha munkába mennének. Ott van zsebük­ben a két szelet kenyér... A sok nehézség ellenére, azonban mégis van tanulni való a vasutasoknál más na­gyobb csapatok számára is. Bár ma is olyan gondokkal küzdenek, hogyan javítják meg a cipőket, mert nincs rá pénz. Nincs klubjuk, nincs közösségi élet. Ám ha a pá­lyára lépnek, játszani akar­nak. Szívből játszanak, abőr- iabda szeretete minden mást eltöröl. Igaz a lelkesedés, a szív játéka önmagában ke­vés. Ezt bizonyítja utolsó előtti helyük is. Edzés kelle­ne több, és alaposabb, de nem tud eljönni mindig a diák, a bányász, a vasutas, a keres­kedő. Közösségi életet kellene élniök, de ehhez helyiség kel­lene. Most a csapat tagjai is tudják szereplésük nem a legjobb, de egyelőre nem tudnak mit tenni. Rúgják a labdát továbbra is és biza­kodnak, talán lesznek még jobb helyen a tabellán, jobb körülmények között a mér­kőzések szüneteiben. — Hortobágyi — NYÍLT TÉR* Alulírott versenyre hív­tam Kovács Imrét, hogy melyikünk nevel több és jobb állatot. Nevezett a versenyt el­vesztette ugyan, de nem átallotta kijelenteni, hogy én csak azért lettem győz­tes, mert állataim takar­mányába ERRA-t kever­tem. Ez igaz ugyan, de az ERRA ma már minden­kinek rendelkezésére áll, tehát Kovács Imre is be­szerezhette volna azt a földművesszövetkezetnél 80.— Ft kilogrammonkénti áron. Ha nem vásárolt ER- RA-t, ő látta a kárát. Kiss Péter sk., Homokdűlő 157. * E rovatban közhitekért sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal nem váUal felelősséget. (358) A Vegyesipari Vállalat (Salgó­tarján) mérlegképes főkönyvelőt keres azonnali belépésre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. (354) Irodagépmüszerészt, legalább tízéves gyakorlattal, kiemelt fize­téssel, azonnal felveszünk. Ve­gyesipari Vállalat, Salgótarján. (355) Szombathely után Újpestről nena sikerült pontot hozni Újpesti Dózsa — SBTC 1:0 Az elmúlt héten szerdán Szom­bathelyen nagy küzdelemben si­került egy pontot szerezni a salgótarjáni NB I-es labdarúgó csapatnak. Vasárnap Uj es en a tartalékos SBTC c ak balszeren­csés körülmények között szenve­dett 1:0 arányú vereséget. A tar- jáni csapat mindkét mérkőzésen javu'ö formában játszott, s Szom­bathelyen kis szerencsével a győ­zelmet is megszerezhette volna. Újpesten pedig legalább a dön­tetlen eredményt érdemelte volna meg. NB n-ben: Nagybátonyi Bányász—Borsod­nádasá 1:0. Nagybátonyban őriá i küzdelem után tudta csak megszerezni a győzelmet a hazai bányászeiapat. * NB III-BAN: SBTC U.—Salg. KSH 3:0. Salgótarjánban a Stadionban a Kohász Ifi csatárai az alső fél­időben ötletesen, szépen játszot­tak a jónevű ellenfelükkel szem­ben. Ebben a játékrészben egyik csapatnak sem sikerült gólt lőni. A második félidőre azenba» a fiatalok kifáradtak, s ebben a játékrészben az „stc” csatárok S góllal terhelték a bizonytalan­kodó Lovász hálóját, s így meg is nyerték a találkozót. Ikarusz-Kisterenyei Bányász 3:0. A hazai csapatnak nagyon ki­jött a lépés. K. Lombik—Zagyvapálfalvi Építők 5:0. Kőbányán a listavezető együt­tes meglepő fölényes vereséget mért a zagyvapálfalvi labda­rúgókra. Hatvan—Baglyasaljal Bányász 1:1. Kemény küzdelemben megosz­toztak a bajnoki pontokén. A Megyei Labdarúgó Bajnokság­ban: Pásztó—Mátranovák 1:2. Pásztón meglepetés született, a vendégek eredményesebb csatár­játéka révén. Zp. Bányász-Vizslás 4:0. Biztos zagyvapálfalvi győze­lem. Forgács-Bgyarmati MÁV 1:1. A két csapat találkozóján igaz­ságos döntetlen eredmény szüle­tett. Kisternyei MÁV—Karancskeszi 5:2. Legalább ennyivel volt jobb a hazai együttees. St. Üveggyár—Karancslapujtö 4:2. Salgótarjánban a listavezető ha­zai együttes megérdemelten nyerte a találkozót. Bgyarmati Dózsa—Kazár 3:1. Bgyarmaton a hazai együttes csatársora volt eredményesebb. Romhányi Epítők-St. Tűzhely­gyár 2:1. Romhányban a hazai együttes nagy meglepetésre legyőzte a jó nevű salgótarjáni együttest. Jobbágyi-Szécsény 3:1. Jobbágyiban a szécsényi csa­patnak meg kellett hajolni a lel­kesebb, gójratörőbb játékot nyújtó hazai labdarúgók előtt. NÓGRÁDI Népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei bizottsága éo a megyei tanács lapjai Felelős szerkesztő: Gotyár Gyula Kiadja: a Nógrádi Népújság Lapkiadó V Felelős kiadó: Vlda Edit. Előállítja: a Salgótarjáni Nyomda­ipari Vállalat, Salgótarján, Rákóczi u. 205. Fv.: Fila István. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj; egy hóra 4 forint, Szerkesztőség: Salgótarján, Városi Tanács-köx I Telefon: felelős szerkesztő: II— 94. Ipari és mezőgazdasági rovat! 10—79, belpolitikai rovat: 10-64, adminisztráció: 11-59, bányai tel, Kiadóhivatal: Salgótarján, Rákóczi út 53. Tele­fon: 10-39,

Next

/
Thumbnails
Contents