Nógrádi Népújság. 1959. október (15. évfolyam. 79-86. szám)
1959-10-03 / 79. szám
1959. október 3. N08RADINtPOJSAS 3 fl kollektíva megbecsülését élvezve 1 z utóbbi időben több ipari vállalatunknál hívják össze tanácskozásra azokat a brigádokat, amelyek a szocialista brigád cím elnyeréséért indultak versenybe. Ezek a megmozdulások azt bizonyítják, hogy a brigádok egyre jobban elfoglalják a munkaversenyben az őket megillető helyet, de egyben utalnak arra is, hogy számos eddig még alaposan meg nem válaszolt kérdést vetett fel működésük. A szocialista munkaversenynek ez az új, minőségileg magasabb hajtása beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az a közel félév, amely megalakulásuk óta eltelt egy egész sor jó tapasztalatot hozott felszínre. Általában a legtöbb válla’atn ál megértéssel és támogatással találkoztak az ilyenirányú kezdeményezések. A brigádok mindenekelőtt arról a megnövekedett felelősségről tettek tanúságot, amely mindjobban jellemzője lesz egész munkásosztályunknak a gazdasági ügyek intézését, a célkitűzések megvalósítását ilíetően. De példázza ez a kezdeményezés azt is, hogy egyszerű dolgozók és vezetők kezdik nagyobb megbecsülésben részesíteni a versenynek a másik oldalát: nevezetesen azt, hogy a munkaverseny nemcsak és nem is elősorban kitűzött termelési célok elérését szolgálja, hanem azzal együtt a munkások és a vezetők öntudatának emelését, jellemének formálását, aktivitásának szélesítését is. Az eddigi tapasztalatok szerint a szocialista címért versenyző brigádok túlnyomó többsége jól dolgozik. Az egész vállalat kollektívájának messzemenő figyelmétől kísérve mind az egyéni magatartás, egyéni felelősség, mind a közös célok megvalósításában helyes, élenjáró szerepet igyekeznek betölteni. A sok közül talán elég példának megemlíteni Huszár Imre mizserfai bányalakatos komplex brigádját, mely az elmúlt négy hónap alatt tíz újítási javaslatot nyújtott be, valamennyit elfogadták, évi gazdasági eredményük pedig meghaladja a 151 ezer forintot. Ezek a brigádok többségükben egyesítik magukban a társadalom célkitűzéseit és az egyéni érdekeket olymódon, hogy első helyre a közösség, a társadalom érdekeit helyezik. H elyénvaló dolog, hogy a legtöbb helyen ezek a brigádok a nehezebb, az egész üzem, műhely, vagy akna szempontjából elsőrendű probléma megoldására, vagy legalábbis fokozottabb elősegítésére vállalkoznak. Az EMASZ- tál társadalmi munkában készítettek villamosítási terveket. Kányáson a tömegtermelő munkahelyek korszerű biztosítását kezdték meg. A Tűzhelytrvár fiatal kulcsformázó brigádjai nagyszerű sikereket értek el az évek óta magas selejt rohamos csökkentésében. A brigádok ezzel a tevékenységükkel méltán váltják ki többi munkatársaik erkölcsi elismerését. Ha pedig a termelési sikerekhez hozzávesszük, hogy mind szélesebb körben kapcsolódnak be a brigádok tagjai a politikai és szakmai oktatásba, általános műveltségük színvonalnak emelésébe, akkor érthető az a nagy figyelem, amely különösen az utóbbi időben irányukban megnyilvánul. int minden új dolog, ez a mozgalom sem mentes a kezdeti fogyatékosságoktól. Mint ismeretes, megalakulásuk időszakában több olyan szektás vonással találkozhattunk, amelyek nem segíthették elő az ügyet. Ennek ma is érződnek a hatásai. Többek között például úgy, hogy elég sok helyen a mozgalmat már valami lezajlott dolognak tekintik. Ügy gondolják, hogy négy-öt hónappal ezelőtt megalakultak az első ilyen brigádok és ezzel már be is zárult a dolog. Ilyen jelenséggel találkozhattunk a Salgótarjáni Acélárugyárban. A helytelen szemlélet megnyilvánulása az is, hogy itt-ott a brigádoknak az általánostól eltérően jobb feltételeket igyekeznek biztosítani, nem egy brigád nyíltan ki is fejezi erre vonatkozó kívánságát. Nem állíthatjuk azt, hogy a brigádok műveltségének, képzettségének emelésére vonatkozó vállalások megközelítően is olyan ütemben valósulnak meg, mint ahogyan arra szükség lenne. De sokkal többre mennénk, ha egyes helyeken nem merülnének fel túlzott követelmények, amelyek elsősorban az idősebb brigádtagokat visszariasztják. szocialista címért küzdő brigádok csak akkor képesek kitűzött céljaikat maradéktalanul megvalósítani, ha következetesen munkálkodnak vállalásaik i4 teljesítésén és ebben a helyi { vezetők támogatását is élve-{ zik. Munkájukban alapvető { a termelési, a gazdaságossági { feladatok megoldása. Ugyan-1 akkor helyes, hogy több vál- f lalatnál tanfolyamot indítanak részükre, bekapcsolódnak a pártpolitikai oktatásba, különböző közös megmozdulásokat szerveznek. De mindezeket a célkitűzéseket úgy kell megvalósítani, hogy soha ne tévesszék szem elől a gyár, a bánya, az építkezés többi dolgozóit, akiknek nagyrésze szintén versenyez valamilyen meghatározott cél eléréséért. A nagy többség, a derékhad jelenti azt az erőt, amely végső soron az egész üzem ügyét előreviszi és célkitűzéseit megvalósítja. Amennyiben ezek a brigádok hozzájárulnak ahhoz, hogy az elmaradók felzárkózzanak a derékhadhoz, hogy a közepesen dolgozó munkások a legjobbak színvonalára emelkedjenek, annyiban nagy társadalmi hivatást tö'tenek be. Többek között például a vas- ötvözetgyári műszaki brigád munkájának értékét is nagyban növelné, ha elhatározásának megfelelően fokozottabb nevelőmunkát fejtenének ki a dolgozók szakmai képzettségének, ismereteinek emelése, vagy például a munka- fegyelem javítása érdekében. Hatásosan előrevinné a mozgalmat az is, ha a kezdeti bizonytalan lépések után a TIT, az MSZBT, a népművelési szervek konkrét, a helyi szükségleteknek megfelelő támogatást nyújtanának e brigádok műveltségi színvonalának emeléséhez. Ilyenirányú kezdeti lépéssel találkozhatunk Nagybátonyban és más helyen, de jó lenne, ha minél szélesebb körben elterjedne. Végül külön kell szólni arról a felelősségről, amely a műszaki vezetőkre hárul. Adjanak az eddiginél több szakmai útmutatást e brigádoknak, emeljék minél magasabbra műszaki képzettségüket. övidesen sor kerül a brigádok vállalásainak értékelésére. A brigádok tehát tegyenek meg mindent azért, hogy elnyerjék munkahelyük kollektívájának elismerését azzal, hogy mind a termelési, mind a művelődési kérdésekben becsülettel helytálltak. Ahol pedig úgy gondolják, hogy van hozzá erejük és akaratuk, induljanak újabb brigádok a korábbiakhoz hasonló nemes célkitűzések megvalósítására. Balogh Gyula Sokirányú intézkedések Kányáson az évvégi sikerek érdekében Szénmedencénk bányái közül a kányási mennyiségi termelését tekintve jelenleg még a kisüzemek közé tartozik. De ha a jövő év fejlődését vizsgáljuk és azt tartjuk szem előtt, hogy a legjobb minőségű szenet adja, akkor szerepe egy csapásra megnövekszik. A kányási bányászok ez évi tervük teljesítésében jelenleg nem a legjobban állnak. A korábbi hónapokban bekövetkezett vízbetörés több mint két héttel visszavetette az itteni bányászok munkáját. Az elmúlt napokban a vezetőségválasztó taggyűlés is foglalkozott ezzel a kérdéssel. A kommunisták olyanirányú határozatot hoztak, hovy mozgósítani kell minden erőt: a bánya szeptember végére pótolja ezt a lemaradást, maradéktalanul teljesítse harmadik negyedévi tervét. Erre minden lehetőség megvolt, hiszen a júliusi 90,7 százalékos tervteljesítés, után augusztusban 1,7 százalékos túlteljesítést értek el, szeptemberben pedig több mint 8 százalékkal szárnyalták túl előirányzatukat. Az egész éves terv teljesítésében előállott lemaradásból most már egyetlen tonna sem húzódik át a negyedik negyedévre. A mennyiségi termelésben elért eredményeket olyan egyéb sikerek erősítik, mint az, hogy a második negyedévben 102 köbméter bányafát takarítottak meg, az év elejétől kezdve pedig 1,3 százalékkal túlteljesítették a szén fűűtőértékének tervét. Az elemi erőkkel folytatott küzdelem, a természeti okokból keletkezett lemaradás behozására és a további sikerek érdekében számos intézkedést tettek ennél a bányánál. Az első és legfontosabb volt az emberekkel való foglalkozás, a polffkai mu”ka. Ezt szervesen összekötötték a szükséges gazdasági és műszaki intézkedésekkel. Azon túl, hogy például a szocialista címért küzdő brigádok számára most rendszeres politikai és szakmai előadásokat tartanak, ezeket a brigádokat bízzák meg a legfontosabb feladatokkal is. Győri Ferenc brigádja például az egyik frontfejtésen az új acéltámos biztosítás bevezetését kapta feladatul. Ez a korábban is jól dolgozó brigád az új eljárás bevezetésével hozzájárulhat majd ahhoz, hogy olcsóbb, biztonságosabb legyen a termelés ezen a fronton, amely a bánya összes termelésének mintegy 35 százalékát adja. Tóth Gáspár brigádjának létszámát pedig 24-ről 46 főre emelték és a brigád a múlt hónap közepétől egy új frontfejtés munkálatait kapta meg. A két tömegtermelő munkahely az össz-széntermelés több mint kétharmadát adja majd Kányáson. Közben munkába indult a pártszervezet által létrehozott agitációs brigád is. Megmagyarázták, hogy például miért nagyjelentőségű az acéltámos biztosítás bevezetése. Elmondották a bányászoknak, hogy ezzel az eljárással mintegy egy harmadára csökkenthetik a fa fel- használást, javul a biztonság és a kezdeti tapasztalatlanság, idegenkedés leküzdénegyedik negyedévben 10 százalékkal magasabb termelést kell elérniök, mint a harmadikban. Ennek biztosítását szolgálja majd az a két frontfejtés is, amely jelenleg dolgozik. A műszaki vezetés negyedik negyedévi programjában benne szerepel, hogy a keleti bányamezőben levő egyik, jelenleg használhatatlan frontfejtést újra feltárják és művelésre alkalmassá teszik. Ezzel együtt a következő negyedévben már három tömegtermelő munkahellyel rendelkezhet majd a bánya. De még ennél is tovább mennek terveikben, elgondolásaikban. Az a merész gondolat nyer egyre inkább megvalósulást, hogy jövőre valamennyi frontfejtésen acéltámos biztosítást alkalmaznak. A kányási bányaüzem vezetői és bányászai úgy indulnak az év utolsó rész nek, és készülnek az 1960-as évre, hogy tervük egyre növekszik, a mennyiségi és minőségi követelmények mind magasabbak lesznek irántuk. A mostani sikerek arra engednek következtetni, hogy se után meggyorsul a front megnövekedett feladataikat előrehaladási sebessége is. is maradéktalanul megoldják A kányási bányászoknak a I a kányásiak. Zagyvapálfalva és Somoskőújfa’u kö-ött tovább épül a 21-es mű- út, S',,gótarján- ban külön anyag- előkészítő telep működik, ahonnan burkolóanyaggal lítják el az útépítőket. A nők általános és politikai műveltsége színvonalának emeléséért Nem számít új dolognak, vei próbálják felkelteni ér- tanulhatnak a különböző vi- {hogy országunk lakosságának deklődésüket az élet külön- tákon, rendezvényeken, meg- *52 százalékát teszik ki a böző kérdései iránt. így pél- mozdulásokon. {nők. Ez az arány megyei vi- dául iszony latban is megmutatko- az eddigi jelentések szerzik. A gyermekneveléssel já- rint 128 g zdasszonykörI ró lekötöttség és egyéb közrejátszó okok miatt a közéletben, a munkahelyeken {még nincs ilyen nagyszámú {nődolgozó, de ♦ a lányok és asszonyok { egyre inkább meghódítják { az újabb és újabb mun- { katerületeket. ben — sütő, főző, kézimunka és szabó-varró tanfolyamokon — a háziasz- szonyi teendők ellátásának tökéletesítése mellett felolvasások, ismeretterjesztő előadások könnyítik meg a nők tájékozódását — amelyre ne jelentkeznének szép szómmal a nők is. Erejükhöz, tehetségükhöz, idejükhöz képest tevékeny r szt vállalnak ők is a társadalmi g indok, bajok enyhítéséből, a legfontosabb munkákból. A nők egy részében - és Nem egy nő, mint tanácstag örömmel állapítható meg, végez eredményes munkát az hogy egyre gyarapodó részé- emberek problémáinak meg- ben — már igény van a po- hallgatásával, gondjaik, ba- litikai műveltség elsajátító- jaik illetékes helyre való tol- sára is. Politikai fejlődésüket mácsolásával. különösképpen a pártoktatás- Csakhogy ez még mind keba való bekapcsolódásuk bizonyítja. így például a pMotási Máúis 1. Termelőszövetkezetben, ahol elég sok asszony dolgozik, az időszerű kérdések tanfolyamán ismerkednek a legfontosabb napi politikai kérdésekkel, vés. ez még nem elegendő. A számuknak megfelelően és rátermettségükhöz, tehetségükhöz képest nagyobb helyet kell, hogy kapjanak a vezetésben, különösen olyan helyeken, ahol asszony is el tudja látni azt a teendőt, amit a férfi. Minél kevesebb olyan példa legyen, mint a A Nagybátonyban megtartott vezetői égválasztó taggyűlés résztvevői hozzászólásaikban arról tettek tanúbizonyságot, hogy az új vezetőségtől jó irányítást várnak. A taggyűlés által elfogadott határozati javaslatok jó alapját képezik a jó vezetésnek. A képen azt a pillanatot örökítettük meg, amikor Sulyok és Batki elvtársak arról beszélnek, hogy nem elég csak a határozatot meghozni, annak minden pontjáért az egész tagságnak kell felelősséget vállalni. Üj akna Rónabányán Üj aknát tárnak fel a rónai üzemegységnél. A most elkészített tervek szerint nem lejtaknával közelítik meg a szénmezőt. A jelenleg működő aknából történik a megközelítés egy táróval. A táró munkálatai már megkezdődtek. Az új teleprész bekapcsolásával napi 30 vagon szén termelése válik lehetővé és ezzel az üzem-; : Kétségtelen, hogy a házi- az élet kis és nagy kérdéasszonyok egy része még nem seiben. igen jutott el olyan fejlődési A falusi parasztasszonyok fokra, hogy életszükségleté- és az üzemi munkásnők szá- ___ _ _ n ek tartsa saját maga műve- mára rendszeresített szakmai a férfiak mellett az asszo- tűzhelygyári kulcsüzetn ese- lődését. A dolgozó nő előtt továbbképzés biztosítja a nyok is. Még jobb a helyzet fe> at,0] a soj- nQt férfi mű- már nagyobb a perspektíva, szakmai ismeretek elsajátító- az üzemekben, ahol majd vezető irányítja. Természe- azonban az objektív nehéz- sát. Eredménnyel működnek, minden pártoktatási formában tesen nem elég a társadalmi ségek sokszor nem teszik tanulnak nők az ezüstkalá- tevékeny részt vállalnak ma- szervek segítsége kezdemé- számára lehetővé, hogy mű- szos tanfolyamokon, a falusi gukra az ott dolgozó nők is. nyező készsége, velődjön, fejlessze, képezze népfőiskolákon, és az üzemi, Műveltségük önképzésük maguknak az asszonyok- * magát Sok munkahelyen a szakmai továbbképző tanfo- tudásu,k fejlődésével egyre | dolgozo nők zöme vidékről Jyamokon. inkább nő a leányokban és | jnr be. Az utazas fáradalmai Ismerkednek a nők a tár- asszonyokban is a munka- les az otthoni második mu- sadalompolitikai kérdésekkel kedv egy-egy fontos problé- iszak annyi időt vesz el a is, amelyeket a TIT által ma megoldásához. Eddig néjnok napi 24 órájából, hogy nyújtott előadások mellett hány dátumhoz kötött ren- alapszervezeteiben van né- *már nem marad Kedve, ener- különféle előadássorozatok- dezvény, vagy táncmulatság hány női pártvezetőségi tag. Jgiaja tanulni, művelődni. ban tudnak megszerezni. A megrendezésével sokhelyütt A járási pártbizottság véle- { Mégis vannak azért felmu- nőket legjobban érdeklő és már ki is merült a nőtaná- ménye is az, hogy közülük itatható eredmények, sok he- érintő kérdések tudományos Csok munkája. Az iskolák, felelőtlenség, vagy magatar- {lyütt igen eredményesen tud- szinten történő megvitatása óvodák és a gyermekváros tásbeli hiányosság miatt nem *nak bekapcsolódni a nők is jelentősen emeli társadalom- megsegítése kitöltötte a nők ke’lett senkit sem visszahívsz oktatásba, sőt. nem eav politikai tudásukat. • segítőkészségét. Most azon- ni. Tehát az emberek előítéban lényegesen javulóban létéit, bizalmatlanságát kell nak is azon kell iparkod- niok, hogy méltókká váljanak a rájuk bízott feladatok elvégzésére. A balassagyarmati járás párthelyen gyümölcsöző társadalmi és politikai munkát is végeznek. A nők nevelésének többféle változata van. A még , ,, .... T kezdetleges oktatási formáegyseg termelese a jövőben {^an elsősorban ismeretteraz oktatásba, sőt, nem egy politikai tudásuka Jóformán minden nő előtt nyitva áll az út p"dagó- giai előadások meghallgatására, amelyek a gyermeknevelés bonyolult kérdéseiben nyújtanak is biztosítva lesz. segítséget. k jesztő előadások segítségé- Emellett egymástól is sokat egyéb munka is bizonyítja, van a helyzet. Alig van legyőzni, a nők bátorságát olyan társadalmi megmozdu- fokozni, hogy a társadalmi, lás - a falusi kultúrházak, politikai munkában, a tanu- iskolák, vagy utak létesítése lásban és művelődésben mellett a mátraszelei vízmű egyaránt méltó versenytársai építése, vagy még egy sor lehessenek a férfiaknak. V. M.