Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)
1959-03-18 / 22. szám
2 NÓGRÁDI NÉPÜJSÁG 1959. «náreius 18 Szécsény, 1919 március 21 Gömöri Henrich, a szécsényi direktórium élelmezési nép- biztossának visszaemlékezése. 1919 február és március hóban az élelmezés és a munka- viszonyok igen erősen leromlottak. Ügyszólván semmit sem lehetett kapni legálisan. A fekete piac felburjánzott. De ha lett volna is, ki tudta volna azt megvenni, kinek volt arra pénze? A dolgozóknak semmiesetre sem. Az emberek egy része úgyszólván szédült az éhségtől. A ruházkodást nem is említem, hiszen az üzletekben csak a sötétkék színű papírból szőtt ruhát vagy anyagot lehetett kapni, de nemcsak a férfiak, hanem a nők részére is. Közben a csendőrség — a legnagyobb éberség mellett is — neszét vette a csoportosulásnak, — hiszen annakidején volt elég besúgó, — és egy párszor egyik-másik barátunkat behívták egy kis — pofonokkal, ütlegeléssel — tarkított elbeszélgetésre. De végre eljött a nagy nap: Március 21. Már a kora reggeli órákban tudomást szereztünk arról, hogy. Kun Béláékat szabadon engedték és átvették a hatalmat. A főszolgabíróságon nagy lett,a zűrzavar. Összegyűltek tanácskozásra a község és járás reakciósai. Mi sem ültünk tétlenül. Bögözi Antal borbélymester üzletében azonnal összeültünk, és rövid megbeszélés után csoportokra osztva megszálltuk a községházát, postát, vasutat és a legerősebb csoport elment a főszolgabíró hivatalba fegyveresen, a hivatal átvételére. Míg ők tárgyaltak, a szécsényiek cselekedtek. A hivatalok átvétele és a csendőrség leszerelése olyan gyorsan történt, hogy nem volt idejük az erejüket csoportosítani, de így is egykét helyen komoly ellenállásba ütközött a hatalom átvétele. Ugyanakkor haladéktalanul megalakítottuk a vörös őrséget, mely a hivatalokra és a rendre ügyelt. Látszólag csend és nyugalom volt, de tudomásunkra jutott, hogy szervezkedés folyik ellenünk. A szervezkedés vezetőit figyelmeztettük a következményekre. A járás területére statáriumot hirdettünk. Ettől a reakciósok megriadtak és elcsendesedtek. Egy részük sürgősen ismeretlen helyre el is távozott A reánk háruló feladat nagy és komoly volt. Egy éhező, lerongyolódott járás, illetve község dolgozói bizalmát kellett elsősorban megnyerni. Este 6 órára nagygyűlést hívtunk össze, és addig össze kellett állítani a gyűlés anyagát és az esetlegesen megválasztandó vezetőség névsorát. Ehhez már telefonon a központ is adott anyagot. A községháza tanácstermében hirdetett gyűlésre már 5 órakor együtt volt a község • népe. Ez azonban szűknek bizonyult, mert mindannyian nem fértek be és nagy részük a községháza előtt gyülekezett. A teremben lezajlottakat az erkélyről meg kellett ismételni. A gyűlésen ismertettük a Tanácsköztársaság célkitűzéseit és egyben a vezetőséget (népbiztosokat) meg is választották. Népbiztosoknak a következőket választották: Szeksztius Lajos, Bögözi Antal, György Béla, Márer György, Lovcsá- nyi Gyula, Telek Andrásné, Oláh András, Tuskó György, Rádi János, Berceli Jenő, Alig néhány hónap van hátra a világ ifjúságának újabb seregszemléjéig, a VII. VIT megnyitásáig. Rövidesen elérkezik az idő, amikor Bécs megnyitja kapuit a világ minden tájáról odaérkező fiataloknak. Üjabb szemléje lesz ez a Világifjúsági Találkozó a földön élő békeszerető, haladó gondolkozásai fiataloknak. A tűzhelygyári KlSZ-fiata- lok közé is eljutott a 989 999 k. 95-ös számla híre. A legutóbbi gyűlésen a KlSZ-veze- tőség ismertette e számlának a jelentőségét. S ekkor kezdődött minden. A VIT anyagi alapjainak előteremtése érdekében ők is szeretnének segítséget nyújtani. Még a héten kollektív vasgyűjtést rendeznek, amelynek bevételét felajánlják és befiBrozman Lajos és Gömöri Henrik. Még azon este megindult a párt szervezése és 24 órán belül a község nagy része a pártba lépett. A gyűlés alatt, de a következő napokban határtalan lelkesedés volt a dolgozók között. Mindenki magáénak érezte a győzelmet és meglátszott, hogy a vezetőséggel karöltve részt kérnek az építésben, a munkában. Erre a segítségre szükség volt, mert a vezetőségben helyet foglaló munkások és parasztok meg is kívánták a közös vezetést, a tömegektől nem akartak elszakadni. Kisebb zökkenőkkel meg is tanulták a vezetést, ami megnyilvánult elsősorban abban, hogy rövid idő alatt a március 21-e előtti kapkodás, zűrzavar megszűnt, rendbe tették a közigazgatást, az élelmezést stb. A népbiztosok első dolga volt a rend, az élelmezés és a termelés biztosítása. Az aprópénz hiánya miatt a szécsényi takarékpénztár 1, 2, 5, 10, 20 forintos úgynevezett fehérpénzt bocsátott ki, melyet a szécsényi járás területén fizetési ezközül el kellett fogadni mindenkinek és azt a bank bármikor be is váltotta. A legközelebbi napokban zsír, só, cukor, petróleum, liszt és egyéb áru kocsi- és vagonszámra érkezett a járás dolgozói részére, melyet elsősorban olcsó áron a szegénység között osztottunk ki. Ha szűkösen is, de egyenlőre biztosítva volt az élelmezés. Természetesen ahogyan a helyzet megnyugodott, a munka is megindult. A község gazdasági népbiztosa a község területén fekvő Gross- és Velics-uradalmak- ban, Berceli és saját személyem a járás területén levő nagybirtokok államosítását kezdtük meg. Sajnos, utasításunk volt a központtól, hogy ne osszuk a földet, csak a termelés menetére ügyeljünk úgy, hogy a tulajdonosakat kizárjuk. Sorba jártuk a ludányi Pejácsevics gróf, a szakali Veres, a litkei Kóburg herceg, a karancssági Prónay báró, a megyeri Pauncz, a tábi Glück, a si- peki Balázs, a nagylóci Mélik és Plachi és a többi gaz- daságoakt is, és felleltároztuk a készletet. Megadtuk az irányt a termeléshez. A pénztárkönyvet, valamint a bankbetéteket zároltattuk minden gazdaságban. Bizalmit választottunk és sem eladás, sem vétel nem történhetett, sőt ki- j' fizetés sem a választott bi- £ zalmi aláírása, engedélye nél-: kül. Summázva, az összes£ nagybirtokokat a Tanácsköz- : társaság vagyonának nyilvání-• Nem szabad leszűkíteni a XXI. kongresszuson Hruscsov tottuk. Természetesen a lel-j XXI. kongresszus tanítását elvtárs komoly teret szentelt tárba vett gabonamennyiséget % csupán az ifjúságra. Bár je- beszámolójában az ifjúság ne- elsősorban vetőmag, a gazda- i lentős tényező a kommuniz- velősének, sági munkások ellátására; mus felépítésének feladatában Röviddel a XXI. kongresz- használtuk, és mintegy 80 •az ifjúság. A párt nevelőmun- szus megnyitása előtt kerül- vagon gabonát, mint felesle- íkájában megkülönböztetett fi- tek megvitatásra az SZKP get, Budapest élelmezésére a i gyeimet fordít az új nemze- Központi Bizottságának es a Gizella ma'omba szántottuk üdékre. Lenin elvtárs mond- Szovjetunió Mimsztertanácsa- A napszTmbTeket a gazda 5 ta: «Szükséges, hogy a mai if- nak Az iskola és az élet kap- ságban 50—100 százalékig fel- liúsá9 nevelése, képzése es ok- csolatanak szorosabbra fűzése ........... - g e erkölcsre es a Szovjetunió közoktatási k ülfölddel. Ezek igen komoly és súlyos problémák voltak, de a nép bízott és vállalta a nehézségeket. Ezen nehézségek dacára a termelőmunka mégis megindult. Sajnos, az Ipoly túlsó oldalán settenkedő burzsoá csapatok állandóan zaklattak munkánkban. A határmentén lő- távolságra nem lehetett menni, mert minduntalan átlövöldöztek, a békés termelőmunkát akadályozták. Később, miután az Ipolymente nem volt katonailag biztosítva, május elején az éj leple alatt átkeltek az Ipoly on és megtámadták Szécsényt. A tervük nemcsak az volt, hogy a Losonc, Balassagyarmat, Ipolysági vasútvonalat foglalják el, hanem maguknak követelték a Vác— Aszód—Hatvan vonaltól északra fekvő összes területeket. Ezek a csapatok nemcsak gyalogságból állottak, hanem tábori ágyúkkal és tábori tarackokkal voltak felszerelve. A helyi és a környékbeli falvak kommunistái két napon keresztül védték a túlerő ellen a községet. De Virág Ve- nánc szerzetes főnök és Bolgár Miklós gyógyszertáros vezetésével az éj leple alatt kerülő utón megkerülték a községet és hátbatámadták a védőket. Valóságos utcai harcokra került a sor. A túlerő győzött. Bevonultak Szécsény- be a csehek, azonban kétnapi kiskirályoskodás után az időközben Balassagyarmat tájáról segítségül érkezett vörös vasutas dandár és a Pálmai zászlóalj egy százada segítségével kiűztük a községből. Sajnos, a harcokban 13 vörös katona esett el, halt hősi halált. Ezekre a hősökre örökké emlékezni fogunk. A rend helyreállott, a termelőmunka tovább folyt, míg június 3-án ismét megpróbálkoztak a burzsoá csapatok, de nem sok örömük volt, mert akkorra csapataink fel voltak készülve, súlyos vereséget mértek rájuk. A munkások, a dolgozók magukénak érezték az országot, magukénak érezték a termelést is, és nyugodtan hozzáfogtak az aratáshoz. Akkor már tudták, hogy a cseh bur- csoá csapatokat északra, a románokat pedig kelet felé hajtotta maga előtt a hős Vörös Hadsereg. VIT! VIT! VIT! Készül megyénk ifjúsága a világ fiataljaival való találkozásra Fiataljaink is ott lesznek, s ők is erősíteni fogják a proletárintemacionalizmust, a világ ifjúságának barátságát. Megyénk fiataljai is készülnek már a VII. VIT-re. A KISZ alapszervezetekben gondos kezek formálják az ajándékokat, amelyekkel elküldik együttérzésüket, szeretetüket a külföldi fiataloknak. 999.999. K.-95-re 2509 Ft — Tfízlielygyáriak felaján lása a VIT-aJapra — zetik erre a számlára. A vasgyűjtés bevétele mintegy 2500 forint lesz. De nem állnak meg itt. Az alapszervezetekben már megkezdődött az a folyamat, amelynek eredményeképpen rövidesen jelenthetik, hogy újra és újra befizetéseket eszközöltek a VIT elősegítésére. Egy gyűlés, egy rövid ismertetés, sok ifjú szív, s elhatározódik a tett. Ez a 2500 forint története. Emlékeznek es fiatalok Mátraverebélyben az úttörők „Tanácsköztársasági Híradót” szerkesztenek. A nagy gonddal készített faliújságon megemlékeznek a 40 évvel ezelőtt történt eseményekről. Büszkén olvassák az iskolások ezeket az írásokat, amelyek a feledhetetlen Tanácsköztársaságra emlékeztetik őket. Nagy tisztelettel beszélgetnek az emlékekről ők, az utódok. Erről ír Halász Klára VIII. osztályos pajtás is: „Mi, úttörők elődjeinknek vallhatjuk azokat a proletárgyermekeket, akik 1919-ben bátran meneteltek Édesapjukkal egysorban a vörös lobogó alatt. A magyar történelemben először a Tanács- köztársaság idején fordult a társadalom figyelme a rongyos munkás- és parasztgyermekek felé. A kommunisták és a K1MSZ tagjai gyermekcsoportokat vittek a Balaton mellé, kastélyokba, a Duna partján lévő falvak erdeibe és a legkülönbözőbb üdülőkbe. Itt játszani, kacagni tanították a szabadságot Ízlelgető gyermekeket. A városi proletárgyermekeket vidéki kirándulásokra vitték, ahol bőséges uzsonna mellett mesékkel és játékkal szórakoztatták őket. A Tanácsköztársaság 133 napi uralkodás után elbukott. A kastélyok, üdülők kis lakóit ismét visszakergették a penészes, sötét odúkba. De a Kommunisták Magyarországi Pártja az üldöztetés sötét éveiben sem feledkezett meg a gyermekekről. A KIMSZ megkezdte a pionirmozgalom szervezését. Ifjúságunk példaképei: Ságvári Endre, Sallai Imre, Fürst Sándor, Kilián György és még sokan mások életüket áldozták azért, hogy egyszer felragyogjon a szabadság napja. A Tanácsköztársaság 40. évfordulója ünnepén különös tisztelettel gondoljon minden úttörő azokra a hősökre, akik a harcok során, majd az ezt követő sötét elnyomás éveiben életüket áldozták az egész ország, a mi életünk boldogabbá tétele érdekében.” A megyénkből induló VIT küldöttekkel minden KISZ- fiatal ott lesz lélekben, gondolatban a Fesztivál küldöttei között. KlSZ-fiataljadnk már a találkozó megnyitása előtt előadásokon, élménybeszámolókon keresztül megismerkednek a szocialista és kapitalista rendszer fiataljainak életével, felelevenítik a korábbi Világifjúsáigi Találkozók emlékét, eseményeit. Április 1, és július 15-e között négy előadásból álló VIT tanfolyamot hallgatnak meg" a fiatalok. Megrendezik a „Béke és Barátság” járási- és városi ifú- sági találkozókat. Ezeken a találkozókon, s az ifjúsági napokon, április 24-én a Gyarmati Ifjúság Napján külföldi fiatalok is felkeresik megyénk fiatalságát, s együtt ünnepelnek KlSZ-tagjaink- kal. A VIT megnyitásának elő- estélyón „VIT tábortüzeket” gyújtanak több KlSZ-szervs- zetlben. Salgótarjánban ’ é' Balassagyarmaton karneválon, szórakozhatnak a fiatalok. Május 1-én és 2-án Salgótarjánban és Balassagyarmaton a megyei KlSZ-bizott- ság megrendezi a „Béke és barátság” sport ünnepét. Ezt megelőzőleg már április elsejétől megkezdődnek megyénkben is a VIT jelvényszerző versenyek. A VIT anyagi alapjait elősegítő akciónak már vannak eredményei megyénkben, s ez az akció egyre szélesedik fiataljaink között. A KISZ-szervezetek rendezvények bevételével, s közhasznú munkák ellenértékével, s egyéb lehetőségek által szerzett forintjaikkal segítek elő a 999 999-K 95-ös számla gyarapodását. Kapcsolódjanak be a fiatalok a VIT bélyegek és sorsjegyek árusításéba, s mutassanak példát a vásárlásban ás a KISZ-en kívülieknek! Üjabb seregszemle, újabb feladatok. KISZ-fiataljaink és ifjúságunk örömmel, szorgalmas munkával készül a VII Világifjúsági Találkozó megnyitására, amely újabb lépés lesz a változatlan cél, a boldog jövendő, a béke felé. B XXI. Kongresszus és az Hiúság tathatatlan. Egyrészt világcsolódás, a takarékossági mozgalom tovább fejlesztése mind, mind lehetőség és szükség- szerű lehetőség a népgazdaemeltettük. Az aratási ésííaí,0-Sa ko™-muinlsta cséplési szerződések módosítva !®0“ Sok a kommunizmus építésének szakaszába lépő Szovjetunió ezáltal bátran támaszkodhat a jövő generációkra. A megnövekedett feladatok tették szükségessé a nevelés, az oktatás átszervezését. A termelés nagymérvű növekedése, a technika óriási fejlődése kívánja az ifjúságtól a rendszerének tovább fejleszté- nagyobb tudást, szélesebbkörű ipttov a —: a szovjet nataioK már a séről” szóló tézisei. Ezek vollettek. Az üzleti es piaci ára-. kommunizmUst építik. Hiszen tak az elvek, az elgondolások, Kát is Haladéktalanul szabá-ta hétéves terv feladatainak amelyeket széleskörű vizsgá- lyoztuk Ezek ellnőrzésére az5 megvalósításában a szocializ- lódás, a lehetőségek felmérégyakorlottságot. Mert mit tanított Lenin: „... a jövő társadalom eredményét nem képzelhetjük el az ifjú nemélelmezési népbiztosságot ren- £ mus világtörténelmi jelentősé- se előzött meg, s a nép lelkes zedék oktatásának és térH öl ft'í V * ~ „ , . , ■ r 1 . 4- A 1^-í eávtn A YYT -W1 n -11 nn Te A nA an n 7e nrtnt összeköttetés A szovjet- hétéves tervből deltük. j gű győzelmét aratják. A Kom- támogatása kísérte. A XXI. Ezekre a rendszabályokra £ szomol fiatalok, akik már a kongresszus megállapítása: azért volt nagy szükség mert • szűzföldek feltörésének gigá- „Fontos, hogy a Komszomol az antant gazdasági blokád *szi munkáját eredményesen szervek is tovább javítsak alá vette az országot és így! megvalósították, most is részt nevelomunkájukat, magasabb járásunk is belesett ’ minZ £ kérnek a feladatokból. A fokra emeljek az ifjúság ontu^-----:magnitogorszki öntő, a do- datát, fokozzak aktivitásukat, m egszaKaat ajnyeci bányásZ! a kubányi s a magasztos kommunista el- ”! szovhozista magáévá tette a vek, s a szocialista interna- Z hétéves terv irányelveit, s cionalizmus és hazafiság szel• már ezért dolgozik. Hiszen az lemében neveljék a fiatalo• ipar 8,6 százalékos átlagos nő- kát.” £ vekedése a mezőgazdasági A párt- és Komszomol-szer• termelés 1,7 százalékkal való vezetek különös figyelmet • emelése az ifjúság lelkiisme- szentelnek az ifjúság kommu£ retes munkáját is megkí- nista világnézetének kialakí• vánja. tására. Tevékeny, öntudatos, ! Mindezt csak abban az eset- hazájukat határtalanul szere• ben tudja a szovjet ifjúság tő, kommunista módon dolgoz5 megvalósítani, ha minden ere- ni tudó fiatalokat nevelnek a S jével törekszik a tudásra, s az kommunista társadalomnak. • elméleti munka fontosságának Szükséges ez azért, mert a S csorbítása nélkül részt vesz a szovjet fiatalok nem ismerik akaratuk és céljuk egy a párt Az áruforgalom növekedése 1959—1965-ig évente 12°< S gyakorlati munkában. Ez per- a forradalom előtti idők nyo• sze nemcsak az ifjúság állás- morúságát, csak a könyvek- ! foglalásán múlik. Adottságok, bői szerezhetnek tudomást, £ lehetőségek szükségesek hozzá, alkothatnak fogalmat a dolgo• A szovjet életben pedig ezek zók kizsákmányolásáról, ! a lehetőségek megvannak. A E lépés időszerűségé elviprobléma az ifjúság, másrészt sági tervek megvalósításához. Azok az eredmények, ame-t lyeket az ellenforradalom utáni két évben elértünk, biztos alapot nyújtanak munkánk nagyobb fokozására. Iparunk fejlesztésében nagy feladatok várnak fiatal műszaki vezetőinkre. Első sorban komoly feladat számukra is a műszaki fejlesztésben meglévő hiányosságok mielőbbi kiküszöbölése. Segítséget kell nyújtani nekik a beruházások indokolt és célszerű felhasználásában. Termelőszövetkezeti mozgalmunk fejlesztése a nagyüzemi gazdálkodás kiszélesítése területén is várnak feladatok az ifjúságra. Fiatal mezőgazdasági szakembereink feladatai az ifjúsági termelő- szövetkezetek alakítása, a ter- _ _ melőszövetkezetek fiatalokkal Vei kés "munka való erősítése, stb. Fiataljainknak tisztán kell látni azonban azt is, hogy mindezek teljesítéséhez szükséges az önképzés továbbfejlesztése, mert csak így tudnak megfelelni mind az ipari, mind a mezőgazdasági munkák egyre emelkedő színvonalának. Az ifjúság munkáját eredményesen elősegíti a KISZ, amelyben mind több és több fiatal találja meg a számára kedvező, érdeklődési körét kielégítő életet. A példa előttünk van. S melőmunkájának egybekapcsolása nélkül...” S a szovjet fiatalok eredményesen helytállnak ebben a munkában. A XXI. kongresszus hasonlóan a XX-hoz, felrázta a világot. Figyelő arcok milliói fordultak Moszkva felé, s a példa nyomán kezdődött. A mi fiataljaink is útmutatást, erőt kaptak a kongresz- szustól. Pártunk március 6-án a XXI. kongresszus szellemében reálisan határozta meg tennivalóit. Népgazdasági tervünk 1959-re való teljesítése 1960 helyett nagy felelősséget és kitartó, eredményes munkát kíván a fiataloktól is. Fiataljaink már eddig is bebizonyították munkájukkal, hogy akaratával és célkitűzéseivel. Kell a fiatalok segítsége eb ben a munkában. Az ifjúsági porletárinternacionalista kötemunkabrigádok mozgalmának lességünk, kiszélesítése. a szocialista is, hiszen munkaversenybe való bekap- zunk. hogy azt kövessük egy célért dolgo-