Nógrádi Népújság. 1959. március (15. évfolyam. 18-25. szám)
1959-03-14 / 21. szám
4 feÖÖRADI KÍFÜJSÁS 1959. március 14. Kultúra a társadalmi haladás szolgálatában Tartalékosok búcsúztatása A Magyar Szocialista Munkáspárt művelődés- politikájának irányelvei a nép kulturáltsága terén mutatkozó elmaradottságunk pótlására hívja fel a figyelmet. Főfeladatként szabja meg, hogy végleg meg kell szüntetni a volt uralkodó osztályok műveltségi kiváltságait, növelni kell az egész dolgozó nép műveltségét, tudását, emelni kulturális színvonalát. Napjainkban fontos, de úgy is mondhatnánk: nagyon fontos feladat ez. Ha a múltat kulturáltságunk mély pontjának fogjuk fel, a jelen időt a fel- világosultságért folyó harc fontos szakaszának nevezhetjük. Most az a jelszónk: fel a kulturáltság magaslatára. A múlt tőkés és földesúri rendszerének létkérdése volt tudatlanságban tartani a népet, mert a nép tisztánlátás, kellő műveltség és kulturáltság esetén nem tűrte volna az embertelen, államilag is támogatott féktelen kizsákmányolást. A múltban nemcsak a tőkésnek és földbirtokosnak, de magának az államnak is érdeke fűződött a nép tudatlanságához. Azt tartották: elég ha annyit tud a paraszt: ha az eső esik, az eresz alá kell állni. Napjainkban viszont éppen az emberek műveltsége, felvi- lágosultsága a legfontosabb ahhoz, hogy mindenki megértse fejlődésünk ütemét, ütemének szükségességét. Mi azt tartjuk: művelt emberekkel előbb és jobban meg tudjuk oldani népünk jólétéért, fel- emelkedéséért folytatott küzdelmünket. Kellő műveltség és kulturáltság kell ahhoz, hogy szakítani tudjunk a maradi felfogással; több kell ahhoz, hogy lépést tartsunk a fejlődés ütemével: s a legtöbb ahhoz kell, hogy magát a fejlődés ütemét is maga a nép tudja diktálni. Megyénk községeiben, falvaiban kisebb-nagyobb eredménnyel folyik a munka pártunk művelődéspolitikai irányelveinek megvalósításáért. A legkézzelfoghatóbb tevékenység Mohoíán tapasztalható Itt az irányelvek megvalósításának közvetlen szóvivői és segítői a község párt- és tanácsszervei, pedagógusai. Törekvésük az, hogy a falu kul túrképességeit közkinccsé te gyék, hogy a falu kulturális alkotó ereje minél sokoldalúbban kibontakozzon. ■'hóra, talán első Volt, ahol kultúrotthont kaptak. Itt a befektetés nem volt hiábavaló. A kultúrotthon esténként azóta is rendre benépesül. Fiatalok is, idősebbek is szívesen időznek el a falu művelődésének ebben a központi házában. Megyénk több városi kul- túrotthona is megirigyelhetné azt az életre való munkát ami itt folyik. A munka gyü- mölcsözősége meg egyenesen példátlan. Jelenleg is három színjátszó csoport működik ebben a kis kultúrotthonban. Mohora község fiataljainak nem csupán arra korlátozódik kultúrtevékenvsége. hogy a kötelezően előírt iskolai leckét megtanulják. Az iskolások. 12 éves korig, jelenleg a ,,Csipkeró zsikát”. Ezt úgy nevezik. hogy „alsótasozaton”. A felsőtagozat a 14 éves korhatárt jelenti. Ezek meg Hel- tav Jenő: Szépek szépe” című színdarabiát próbálják megeleveníteni. No és van a felnőttekből álló színjátszó csoport. Ez az alsó- és felsőtagozat tapasztalatait magukkal hozó felnőttekből áll. A felnőtt színjátszók egy évben 3—4, vagv még ennét is több színdarabot, operettet, vagy más nevelőhatású darabot is előadnak. Mohora község kultúrkéoes- ségei kibontakoztatásának egyik előmozdítója Horváth Antalné tanárnő, aki lelkes szervező és irányító munkájával fáradságot nem ismerve, sokszor késő élszakába nyúló munkával nevelj Mohora tanulékony fiataljait. Mint kedves valóságról beszélnek Moherén arról, hogy Pánisz Pánisz Magdolna a termelőszövetkezeti munka színpadon az „Éva iányá”-ban. után mm u A Dán Ki nr M Magdolna, ez a fiatal 17 éves termelőszövetkezeti kislány, nemrégen esténként- sietve hajtotta végig a falun a teheneket, mert az „Éva leányá”-ban a földbirtokosnőt alakította. De a napi munka után ez a termelőszövetkezeti kislány volt már elszegényedett nemes leánya, betöltötte ügyvéd-feleség szerepét, volt királynő és boszorka, s nagyon eredetien megjátszotta már az egyszerű parasztfeleséget is. Rajta kívül persze egy egész sor mo- horai fiatal: Uram László, Klebniczki Margit, Pető Laci, Pánisz Vali s még többen dicséretre méltó, lelkes tagjai a kultúrcsoportnak. Nagy Pál esete meg külön említést érdemel. Nemrégen még Nagy Pál is termelőszövetkezeti tag volt, s mint a színjátszó csoport lelkes tagja segítette a falu nevelését. Az illetékesek felfigyeltek rá, elküldték őt egyéves tanítóképzőbe és néhány hónapja már Márkházán mint tanító tevékenykedik. kultúrcsoportban végzett jó munka tehát a faluközösség ügye mellett egyéni ügyet is így befolyásolt. A kultúrcso- port, amely megszakítás nélkül tevékenykedik és segít formálni a község dolgozóinak szocialista öntudatát, segít abban, hogy a község lakói megszabaduljanak a régi erkölcsöktől, szokásoktól és az új ember formálását is segíti. S most egy újabb meglepetés: a fiatalok Dobozi Imre: „Szélvihar” című drámájával készülnek a község színe elé. Ez is komoly tanulság lesz! Nagyon pozitívan lehet értékelni Horváth Antalné tanár elvtársnőnek a kultúr- munka folyamatosságára irányuló törekvéseit, s azt, hogy a község apraja-nagyját megnyerte a szocialista kultúrának. Kultúrtevékenységének értékét csak növeli, hogy a Mohorán működő szabó-varró szakkörön és a kézimunka szakkörön is megkedveltette a könyvolvasást, s amíg a szakkörök tagjai varrnak, vagv hímeznek, értékes, a szakkör tagjainak műveltségét, nevelését szolgáló könyveket olvasnak. ohorán közkedvelt lett a könyv. A könyvtári tagok száma 160 körül van, s csak az utóbbi egy év alatt mintegy ezer kötet könyvet kölcsönöztek a község 375 kötetes kis könyvtárából. Mohorán most már az a probléma, hogy sürgősen növelni kell a könyvek számát, mert a jelenlegi könyvmennyiség már nem elégíti ki az egyre növekvő igényeket. Növekszik az érdeklődés a zene iránt is. Bármennyire furcsán és szokatlanul hangzik, Mohorán az egyszerű termelőszövetkezeti tagok gyermekei már zongorázni tanulnak. Kiss István tsz gulyásnak 10 év körüli kislánya, meg Katrebaj István termelőszövetkezeti tag kisfia már a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján önálló számmal lépett fel a falu közönsége előtt. Most összesen 10 termelőszövetkezeti tag gyermeke jár zongora órára tanárnőjük Balassagyarmatról megy hozzájuk hetenként kétszer, hogy a falu zenei műveltsége, a zene iránti érdeklődésnek megfelelően emelkedjen is. Mohora község jelenlegi kultúrtevékenysége kedvező és jó irányban halad. A színjátszó csoportok, a kollektív és az egyéni könyvolvasás és a zenei kultúra iránti érdeklődés külön-külön is nagy értéke a községnek. Együttesen azonban már komoly erőt képviselnek. Ez az együttes erő segített dönteni a termelőszövetkezeti község kialakításában is. így a kulturáltságban rejlő ilyen együttes erő már nemcsak komoly, de alkotó erő is lett. így segíti pártunk művelődéspolitikai irányelveinek helyes végrehajtása a társadalmi haladás ügyét is. mohorai példa igazolja, hogy dolgozó népünkben megvan az érdeklődés a művelődés, a kulturáltság és a társadalmi haladás iránt is, csak föl kell kelteni, ébren kell tartani azokat. Mohoráról bátran elmondhatjuk: itt már nem egyes emberek kiváltsága a kultúra és a műveltség. Később még jobban nem lesz az! Követni kell példájukat! OROSZ BÉLA A A katonai nyilvántartásból törölt tartalékos hadköteleseket búcsúztatta a napokban a rétsági járás Kiegészítő Parancsnoksága. A búcsúztatáson részt vett a Járási Párt- bizottság és a Járási Tanács kiküldöttje is. A búcsúztatás alkalmával megköszönték a tartalékos elvtársaknak katonai szolgálatukat. A Kiegészítő parancsnok elvtárs kérte őket, hogy a munka frontján továbbra is teljesítsék becsülettel állam- polgári kötelezettségüket. A búcsúzó elvtársak nz emléklapok átvétele után ígéretet tettek arra, hogy ha szükséges, továbbra is készséggel állnak a munkáshatalom megvédésének ügye mellett, s ha szükség van rájuk, fegyverrel a kézben is harcolnak a munkás-paraszt kormány mellett. Az ünnepély után kul- túrcsoport szórakoztatta a hadkötelességtől búcsúzó idős elvtársakat. ISTVÁN VILMOS főhadnagy SZABADPOLCOS KÖLCSÖNZŐ — Március 15-én nyílik a Megyei Könyvtár szabadpolcos kölcsönző részlege. A részlegen mintegy 20 ezer kötet szépirodalmi, szakmai és politikai mű áll az olvasók rendelkezésére. f Uj filmek a mozik műsorán Március és április hónapban is változatos, sok mai problémát és dicső múltúnkat megelevenítő film kerül bemutatásra. A „munkásmozgalmi filmnapok” alkalmából kerül bemutatásra „A 39-es dandár” című új magyar film. A monumentális tő- megjelenetek, — barátok, harcostársak megkapó találkozása, merész akarások, hősi csaták — kisemberek, nagy tettek magával ragadó történet a Tanácsiköztársaság idejéből. Makk Károly mesteri rendezése ragyogó felvétele, kitűnő alakítások teszik érdekessé „A 39-es dandár” című filmet. A másik magyar film, amely ebből az alkalomból bemutatásra kerül az „Álmatlan évek.” Máriássy házaspár legújabb filmje, amely izgalmas emberi sorsokat, szerelmeket villant fel. A Csepeli emberekről szól, s öt történetet mond el izgalmas, érdekes feldolgozásban a régi időkről. Ruttkai Éva, Barsi Béla és még számos kiváló színész jeleníti meg. A szovjet filmesek Alek- szej Tolsztoj „Golgotha” című világhírű regényének filmrevaló átültetésével újabb jelentős alkotással Megszervezték a cigányok oktatását Salgótarjánban A Hazafias Népfront mellett hónapok óta sikeresen működik Salgótarjánban is a cigánybizottság. Féléves munkájuk értékelésére pénteken került sor. Megállapították, hogy a nemrég alakult cigány együttes tagjai sok községben bemutatták már a régi cigányéletet megörökítő táncaikat és a mai életet bemutató művészi számaikat. A 39 tagból álló együttes, mintegy 30—40 helyen mutatta már be műsorát. Fegyelmezett, művészi játékuknak komoly nevelő hatása van a falun. A falvak cigánysága — amellett, hogy elragadtatással gyönyörködik a cigányéletet tükröző művészi számokban, — sokat is tanul, fejlődik a példás együttes magatartásából, előrehaladásából. A cigánybizottság a napokban szervezte meg 28 analfabéta cigány részére az analfabéta tanfolyamot. Ezen a tanfolyamon csak írni, olvasni nem tudó cigányok vesznek részt, akik kéthónapos tanulási idő alatt megszerzik azt a minimális tudást, amelyre szükség van, további fejlődésükhöz. Elsajátítják az írás, olvasás legalapvetőbb tudnivalóit. Amennyiben a tanfolyam sikeres eredménnyel jár, másutt is megszervezik az analfabéta cigányok oktatását. Ez jelentős lépést jelent előre a cigányok felemelkedésének útján, hogy ők is lépést tud janak tartani népi demokratikus rendünk dolgozóinak fejlődésével. Akik as elsők között kezdték••• Az után ben M ország felszabadulása — elsőnek a megyé- — alakult meg Salgótarjániban a Cipész KTSZ. Heten voltak alapító tagok, akik a jövőt a közös munkában látták. Saját szerszámaikat hordták össze, s amikor már minden egybe volt, kimondták a szövetkezet megalakulását. Az eltelt évek az alapító tagok elhatározásának helyességét igazolták. S amikor szombaton délután mérlegzáró közgyűlésre jött össze a ma már nagyszámú tagság, mintegy 200 vendég és tag örömmel hallgatta az elmúlt év eredményeit. Míg megyei viszonylatban az elmúlt évben a kisipari szövetkezetek össztermelésük 30 százalékát juttatták a lakosságnak, addig a Cipész KTSZ ezt a számot megduplázta; termelésük 60 százaléka jutott a lakossághoz. Az egykor 7 taggal alakult szövetkezetnek ma 5 javítórészlege van. Nemcsak Salgótarjánban, Jianem Cereden, Karancslapujtőn, és Saigon. Az elmúlt évben, mint a korábbi százalékos arány is bizonyítja, nem dolgoztak rosszul. Havonta átlagosan 350 pár cipőt készítettek mérték után, egy év alatt összesen 3413 párat, s ezenkívül a kereskedelemnek is 6000 pár cipő készült. S ezenkívül számtalan javítási munkát végeztek el. A jó munka eredménye: a tagok közel egyhavi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. Több hozzászóló elmondta, mennyire előnyösebb a nagyüzemi termelés. De olyan is akadt, aki arról szólott, nem válna meg semmi pénzért már a szövetkezettől, mert nemcsak a ma, hanem a holnap is biztosított számára. A meghatottság hangján szóltak a nyugdíjasok, — mert ^coooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Megkezdődött a 400.- Ft-os Szol tüzelőanyag akció! Vállalatok, közületek, Intézmények dolgozói részére ezen utalványokat a legközelebbi TÜZEP-telepen átvehetik. Eger—Salgótarjáni TÜZEP-vállalat. ilyenek is vannak. A szövetkezetből már hét dolgozónak van gondtalan öregkora. A jó munlka, az elért sikerek a szövetkezet dolgozóit még jobb munkára serkentik. Ezévi tervük fő célja a lakosság ellátásának további megjavítása. Áprilisban a régi vásártéren lévő részlegüket gyorsjavító részleggé fejlesztik, ahol kisebb javítást azonnal elvégeznek. Ezenkívül tervükben jelentős helyet foglal el a választékbővítés és a minőségjavítás. — ág — gyarapították a világ film- művészetét. Kedves színfoltja a mozik műsorának a „Gitáros lány’5 című színes, zenés szovjet film, melyben viszontláthatja a közönség a Karneváli éjszakában nagy népszerűséget aratott Ljudmila Gru- csenkót. „Az ügyetlen kapus”, színes magyarul beszélő csehszlovák ifjúsági film. „A többé nem balkezes” című színes, szovjet film, az „Ide« genben” című jugoszláv flim, az „öt ország, öt ass' szony” című DEFA film és a számos érdekesnek Ígérkező film, amely március éa április hónapokban kerül bemutatásra, minden bizony« nyal megnyeri a mozilátogató közönség tetszését is. |az ém nögrádmegyei; | All. építőipari vál*i |lalat salgútarjAni! |és váci MUNKATEREM Íletére i gyakorlott festő szaksnunki sokat felvesz 3jelentkezni lehet j I SALGÓTARJÁN, REGI! | VÁSÁRTÉR a válla* |lat munkaügyi os*-; ItALYAN, VÁCI FÖÉPl.f Jtésvezetöségén. Szerezzen örömet gyermekének A gyermek öröme —■ a szülök boldogsága! VÁSÁROLJON CUKORKÁT, MOST Bö A VÁLASZTÉK A BOLTOKBAN! OOOOOCOOOOOCXXJOOOOCOOOOOOOOOriOOOOOOOOOCKXyd Ma lépnek színpadra Zagyvaszántón a palotási KISZ-fiats* lók „Fehér Anna" című nagysikerű vlgjátékukkaH.